Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-15 / 39. szám

1986. február 15. ^ÉPÜJSÀG 11 A magyar építészet századaiból IV. Az egyensúly nyugalma A „reneszánsz” időben fele a közép­kornak, de építészeti fehér foltjai csak­nem akkorák. Mit tudhatunk „általános műveltséggel" reneszánsz építészetünk­ről Mátyás királlyá választásától, 1458- tól, Buda visszafoglalásáig, 1868-ig Bu­da vára, Visegrád, Esztergom feltétlenül ismeretes, aztán: Gyulafehérvár (Lázói kápolna), Kolozsvár (Szt. Mihály temp­lom), Sopronkeresztúr (Nádasdy-kas- tély), Egervár (Nádasdy-várkastély), Po­zsony (Városháza), Késmárk (Thököly- várkastély), és kőtemplom a harangto­ronnyal), Lőcse (Városháza), Beszterce­bánya (Fugger-ház és Beniczki-ház), Szamosújvár (Vár), Fogaras (Vár), Alvinc (Martinuzzi-kastély), Szentbenedek (Kornis-kastély), Keresd (Bethlen-kas- tély), Déva (Vár), Radnót (Vár), Szilágy- somlyó (Vár), hogy csak a fontosabbak közül említsünk, ezenkívül budai, lőcsei, bártfai, kassai, kolozsvári lakóházakra, síremlékekre, tabernákulumokra, építé­szeti részletekre emlékeztetve. A túlvilágba vetett hit gótikus építésze­tében még századokig tovább él, de az egyre inkább felvilágosuló ember keresi önmagát, igyekszik megismerni az anya­gi világot, szemlélete a látható világhoz igazodik, s a magasság felé törő gótikát a reneszánszban felváltja a kiterjeszkedés, a zárt téralakítást a napfényre nyílás, a nyugtalanságot az egyensúly nyugalma. A középkort váraiból, templomaiból képzeltük vissza, a reneszánsz korát pa­lotákból, várkastélyokból, kastélyokból inkább. Hiába keresnénk azonban olyan reneszánsz mennyezetet, vagy kápolnát, mint mondjuk a krakkói Wawelben, - el­pusztultak. Az építészeti reneszánsz Ma­gyarországát másfelé kell keresnünk. Mátyás király meghonosította nálunk az olasz kazettás mennyezeteket, a króni­kás Bonfini is megcsodálta, híre, példája eljutott Lengyelországba, s nálunk to­vább örökítették egyszerű kis vidéki templomok, városházák, kastélyok, ud­varházak. A magyar vidéki építkezésben a reneszánsz nagy példái élnek tovább, s hogy milyen széles körben elterjedten, a következetesen felkutatott erdélyi emlé­kek mutatják. De a balatonfelvidéki parasztházak, erdélyi udvarházak félköríves vagy ko­sáríves árkádos tornácaiban is felismer­jük az itáliai loggiák mintájára képzett kastélyaink erkélyeit, - ám helytelen len­ne azt utánzásnak minősíteni. Udvarhá­zaink, parasztházaink építői ácsok, job­bágymesterek, s ezek a körülményeket figyelembe vevő, fejlett ízléssel és tudás­sal bíró, alkalmazkodni képes kézműve­sek felismerték, hogy a loggiákon látott boltíves tornácnak igen nagy megtartó ereje van, elbírja udvarház, parasztház kamrának, lomtárnak, magtárnak hasz­nált, megterhelt födémét, tágas terében pedig elfér gabonatároló szuszék, asztal és lóca. A félkörív tökéletes védelmet nyújt az erős napfény, a szél, eső és hó ellen. Ugyanakkor a legalkalmasabb épí­tészeti forma arra, hogy a lehető legtöbb fényt bocsássa be. Ennek a „funkcioná­lis” elgondolásnak bizonyítékára hadd említsem a szomolyai barlanglakások elé épített félköríves oszlopos tornácot, amely a barlang rangját is emelhette, de még inkább a ház terének védelmét és bővítését szolgálta. A legrégibb tornácok feltehetően a „könyöklő” hosszú torná­cok voltak, határesetei a népi és kuriális nemesi építkezésnek. A XVI—XVIII. században a reneszánsz kastélyépítészet vonzásában kialakult udvarházak és parsztházak (hármas osztásuk szabályosan követi a rene­szánsz építkezés alaprajzát) benépesí­tették az országot, s feltehetően úgy ad­ták meg településein főbb vonásait, mint később a barokk, a klasszicizmus vagy a szecesszió. Őrzik reneszánsz jegyeiket a székely kapuk is. Az erdélyi kutatás megerősítet­te, hogy udvarházak kapuiból származ­tathatók, s elterjedtek egész Erdélyben, nem csupán a Székelyföldön. Egyszerű és régi formájuknak, a leveles és desz­kás kapuknak a leírása már 1647-ben megtalálható, s jellemzőek voltak az ud­varházak csűröskertjei, telekkerítései előtt. Annyi bizonyos, hogy a külső várak és udvarházak kapui népi eredetűek, s utódjuk, a kiskapus, fedeles, galambdú- cos székely kapu akantusz indás, tulipá­nos, napraforgós, szőlős, szegfüs, ró­zsás, liliomos, gyöngyvirágos, rozettás, kígyó- és sárkánymotívumos faragásai reneszánszból eredeztethetők. Miként B. Nagy Margit írja: „A székely kapu nap­jainkig való továbbélése nem az uralko­dó osztályoktól elhagyott, megúnt szoká­soknak a nép körében való meggyökere- zése volt, harrem egy népi eredetű alko­tásnak és népi környezetben való vissza­térése.” Amilyen gyorsan terjedt a románkor és a gótika építészeti eszménye az or­szágban, úgy a reneszánsz is: már a XVI. század elején nyoma van a kisebb számú kastélyoktól távolabb eső temp­lomok festett famunkáiban, mennyeze­teiben. A festett famennyezet a rene­szánsztól kezdve terjedt el, s a török hódoltság után ismét feléledt, reformá­tus templomokban pedig átvészelte a törököt, kik az ornamentikát egyébként is kedvelték. Az egyetlen festett meny- nyezetű régi magyar otthon - az erdé­lyi szentbenedeki Komis családé - a második világháborúban pusztult el,.a soproni jezsuita konviktusét, s ugyan­csak egy soproni lakóházét sajnálatos módon lefestették. De legbecsesebb régi mennyezet­festményünket, a gógánváraljai refor­mátus templomét (a XVI. század elejé­ről) a Szépművészeti Múzeum, az ádá- mosi unitárius templomét (1526-ból) a Néprajzi Múzeum megőrizte. Ötszáznál több fennmaradt templomi famennye­zetünkhöz képest a várkastélyainkban láthatók elenyészők (Frics, Keresd, Krasznahorka, Zólyom). A reneszánsz derűje, harmóniája év­századokon át hagyományozva sugár­zik a „virágos” mennyezetek növényi ornamentikájából, négy szirmú szabá­lyos virágaiból, központi szerkezetű rozettáiból, a szimmetrikus elhelyezés nyugalmából, a páva halhatatlanságra utaló, a szarvasnak az Isten utáni vá­gyakozást példázó, s a fiait tápláló jel­képből. Nem kevésbé - az egyidőben lebecsült, ma már a hajdani festőasz­talosok képzeletét dicsérő - alakos kompozíciókból (Sörkút, Szenna). A reneszánsz ornamentika vonzó szép­ségét nem váltotta fel a barokk és ro­kokó, csak fellazította a szerkezeti egy­ségét, fokozta, s elevenebbé tette bő­ségét. A barokk elemek elegyedtek a reneszánszéval, s így vezettek el a XIX. századig. Ha képzeletünk térképére berajzoljuk festett mennyezetű templo­mainkat, udvarházainkat, a székelyka­pukat, félkörivű tornácos paraszthá­zainkat - kastélyaink és várkastélyaink mellett -, a XVI—XVIII. századi ország építészetében világossá lesz a pusztí­tások előtti és azok ellenében is élő magas színvonalú építészeti kultúra. (Folytatjuk) KOCZOGH ÁKOS életében nem akar mást, csak ölelkezni. Reggelizés közben Lakatos és felesége a konyhából az élettelen kertre látott. Fulladozó díszfákra, kiszáradt fűre, fonnyadt le­velű, kókadt növényekre. Nehéz grafitszürke por lepte be az egész kertet, naponta újabb réteg rakódott mindenre. A por a lakás helyiségeibe is behatolt, megfakultak estére a tárgyak, az asztalon hagyott pohárból nem lehetett inni. Elizabet nézte, hogyan kapja fel, és viszi a magasba a meleg szél a betonzsákok foszlányait. - Csak azt tudnám, miért úsztuk meg a nagy tarolást - mondta. - Miért nem számolták fel a házat? Miért pont ezt nem számolták fel? A férfi a kávéját kevergette, arra várt, hogy iható legyen.- Jobban jártunk volna, ha lebontják ezt a bűbájos lakot. Ahogy a többit lebontot­ták - folytatta Elizabet. - Még úgyis jobban jártunk volna, ha évekre az albérletben ragadunk.- Ma igazán formában vagy, Bet - felelte Lakatos. - De mintha elfelejtenéd, hogy örömödben több üveg pezsgőt locsoltál magadra azon az estén, amikor ideköltöz­tünk. Mondhatni, vörös pezsgővel zuhanyoztál a nappaliban. Törley, demi doux, hét és fél decis palackozás. Az asszony szeme felfénylett egy pillanatra. Lassan hátradőlt a széken, tűnődőn ingatta a fejét. - Semmit nem oldunk meg azzal, ha engedelmesen várakozunk, mint a halálraítéltek.- Ne kezdd újra. Én nem megyek el innen.- A hőst akarod játszani? Akkor csinálj valamit.- Megmondanád, hogy mit?- Nem tudom.- Hova forduljak, megmondanák? Hova és kihez? - kérdezte a férfi két korty kö­zött. - A hivatalokban csupa seggfej ül. Egyforma szemellenzőt hordanak, egyik sem lát túl a saját íróasztalán. „Nem-az-én-hatáskörömbe-tartozik, nem-az-én-hatáskö- römbe-tartozik”. Valahol kitalálták, hogy ez a „bűbájos lak” megmarad, és most kö­szönetét várnak tőlünk.- Nem úgy festenek a dolgok, mintha megmaradna.- A fenébe is, mutass valakit, aki elhiszi nekünk, mi van itt. Vagy mutass valakit, akinek kellene ez a ház. Kertes családi ház, zöldövezetben, igényesnek eladó.- Szegény apád biztosan forog a sírjában.- Még jó, hogy ezt nem kellett megérnie - mondta a férfi. - Szegény apám azzal a tudattal ment el, hogy sikerült összehoznia valamit, sikerült nyélbe ütnie azt, amire vágyott. Szegény apám a sajátjában akart él­ni, és a sajátjában meghalni. Mind a kettőt elérte. A háború után, viszonylag fiatalon szert tett a maga Paradicsomára. „Egy kis békés szöglet a világban, ahol jól ellehet az ember”. Szegény apám remek vásárt csinált ezzel a házzal, a bolondnak is me­gérte volna. Mi is tűrhetően ellehetnénk itt, ha a nekiszabadult várostervezők kicsivel odébb böknek rá a térképre.- Persze, ha... - mondta Elizabet. - Ha sínen menne az életünk, mi lehetnénk a legújabb divatú, áramvonalas távolsági járat. - Csendes sóhajtással felállt, és na­gyon határozottan mosogatáshoz látott. Figyelmetlenségből akkora adagot löttyin- tet a vízbe a folyékony mosószerből, hogy munka közben a könyökéig habos lett, ki­csúszott a kezéből az egyik csésze. - Az isten verje meg - mondta csüggedten, és váratlanul sírva fakadt. Amíg felesége a főzéssel volt elfoglalva, Lakatos Márk beült a tévé elé. A készülék az építkezés beindulása óta megbolondult, s már régen hozzászoktak, hogy időnként erős elektromos impulzusok szabdalják szét a képet, vagy sercegő csíkok futnak át rajta. Most, hogy a munkagépek álltak, mindössze a házak fémszerkezetei zavarták a vételt. A képernyő életlenebb volt, az alakok gyakran grízes homályban mozogtak, néha vibráló raszterpontok borították el, mintha ezer és ezer izgatott rovar nyüzsgött volna rajta. A férfi nem törődött vele. Nem akart gondolkozni. Nem akarta, hogy bármit is lásson a közöm­bös világító négyszögön kívül. Nem akart törődni azzal, hogy nincsen biztonságban. A fotel oltalmába húzódva próbált elmerülni a bágyadt délelőtti műsor unalmába. Kalan­dos gyerekfilm, vadaspark Mexikóban, családi vetélkedő, hírek, a Beethoven-ciklus so­kadik része, a bécsi filharmonikusok zenekarával. Fél egy tájban a felesége ebédelni hívta. Csendben ettek, rossz étvéggyal, kellet­lenül, majd ledőltek egy időre. Nem volt kedvük hozzá, hogy kimozduljanak a lakás­ból, műsorzárásig a televíziót nézték az elsötétített szobában. A következő szerdán, amikor Lakatos Márk hazaérkezett az üzemből, két férfi várt rá a kapu előtt. Egy bánatos képű szakállas, megy egy feltűnően vékony, nyurga fic­kó. Nem lehetett tudni, mióta ülnek ott, hátukat a kerítés terméskő lábazatának vetve. Hasonló farmeröltönyt viseltek, otthonosan, cigarettázva ütötték el az időt, mellettük a szemetes fűben vagy három nyitott sörösüveg. A kocsijuk, egy jobb napokat látott öreg Mercedes combi, odébb, a poros nyárfa árnyékában állt.- Maga Lakatos Márk? - érdeklődött a szakállas.- Csakhogy megjött Lakatos úr - mondta a társa.- Mit óhajtanak? - kérdezte ő.- Egy emléktáblát kell felraknunk.- Érti, egy olyan márványtáblát szerelünk fel - tette hozzá a másik.- Miféle emléktáblát?- Nem tudja, mi az?- Emléktábla - mondta tagoltan a magas férfi. - Láthatott belőle eleget. Sűrűn összenéztek, a szókincsük meglehetősen szegényes volt, egymás monda­tait ismételgették.- Itt van iróla a papír.- A papiroson minden rajta van, Lakatos úr - erősítette öblös hangon a másik. Szűkszavú irat volt. Arról szólt, hogy 1944-ben a Nőszirom utca 8-ban alakult meg a Nemzeti Összefogás Bizottsága, amely nagy szolgálatokat tett a háborútól szétzi­lált országnak. Sajnos, a bizottság három vezetője, később a személyi kultusz áldo­zata lett. A hivatalos szervek közük a jelenlegi tulajdonossal, hogy a város kegyelettel emlékező lakosai nevében táblát kívánnak élhelyezni a házon. Az avatásra majd az évforduló napján kerül sor.- Szóval, minden világos? - kérdezte a mélabús szakállas. - Volna szíves kinyitni a kaput?- Nem fog fájni - kedélyeskedett a hosszúra nőtt férfi. - Jó párat feltettünk már, össze se tudnám számolni, hányat. Van benne gyakorlatunk, elhiheti. Csakugyan lehetett benne gyakorlatuk. Alig félóra alatt végeztek, a tábla és a ko­szorútartó a helyén volt. A sárgaréz díszcsavarok feje, s az aranyozott szöveg ragyo­góan fénylett, a sima fehér márvány finom tisztasága kirítt a környezetből. De aztán alig telt el egy-két hét, az egészet ugyanúgy belepte a tapadó por, mint minden egyebet. Lakatos Márknak már eszébe sem jutott, hogy ott van. Reggelente az orvul közeledő házakat szemlélte, s napról napra nőtt benne a félelem. MŰVÉSZET SOPRONHORPÁCS NEVEZETESSÉGEI A Soprontól 31 kilométerre fekvő Sopronhorpács két híressége a Szent Péter és Pál-templom, valamint a Szé­chényi kúria. A horpácsi nemzetiségi templom a XII. század végén épült a páratlanul szép díszkapu 1230 körül. Az 1241-es tatárjárás idején megrongálódott, majd gótikus stílusú részletekkel építették újjá. Kőszeg ostromakor (1532) a por- tyázó török hadak Horpácsot is dúlták, a templom is erősen megsérült, besza­kadtak a boltozatai. 1714-ben kezdtek hozzá a tönkrement templom újjáépíté­séhez. A munka az 1740-es években fejeződött be, ekkor építették a temp­lom barokk tornyát, és elkészítették a mai boltozatokat. A horpácsi templomot az Országos Műemléki Felügyelőség soproni épí­tésvezetősége 1957-1960 között res­taurálta. Meghagyták a barokk tornyot, de ahol lehetett, a barokk köntös alól kibontották a román és a gótikus rész­leteket. A templom belseje a román, a góti­kus és barokk építészet jó összhangjá­val tűnik ki. Különösen szépek a gaz­dag faragású román oszlopfők. Feltár­ták a templom körüli temetőt is, ide a középkortól a XVIII. századig temetkez­tek. A kőtárban a restaurálás során előkerült, de a templomba vissza nem épített faragványokat tekintheti meg a látogató. A templom melletti kis tér neve Szent László-kert, Szent László királyunk - a „Lovagkirály” - 1927-ben készült szobrával. A horpácsi Széchényi kastélyt 1771- ben kezdték építeni. Mai egyemeletes, későbarokk formáját gróf Széchényi Ferenc a Magyar Nemzeti Múzeum ala­pítója adta meg 1800-1801-ben. 1857-ben lebontották a korábbi, úgynevezett „kiskastélyt”, 1864-72 között pedig az egészet átalakították. A Széchényi kúria a második világhábo­rú során megrongálódott, helyreállítá­sa során a Növénynemesítési Kuta­tóintézet kapott benne helyet. A kastély későbbi gazdái, Széchényi Lajos és fia, Imre nagy zenebarátok voltak, több neves zeneművészt láttak vendégül. Horpácson Liszt Ferenc 1872-ben és 1874-ben több hetet töl­tött. 1874-es látogatásakor Lenbech német arcképfestő lerajzolta Lisztet horpácsi társaságában. II. Vilmos né­met császár is járt a horpácsi kastély­ban 1893-ban, s elküldte a látogatás emlékére saját márvány képmását - Begas szobrász alkotását. A kastélyt egy 24 holdas kert veszi körül. Ez a XVIII. században telepített angolkert ma természetvédelmi terület. A sopronhorpácsi Szt. Péter és Pál templom belseje Tákosi templombelső (XVIII. század)

Next

/
Thumbnails
Contents