Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-15 / 39. szám
1986. február 15. NÉPÚJSÁG 5 Mindennapi előítéletek Majdnem azt írtam, hétköznapi előítéletek, de * hat ha nincsenek ünnepiek, úgy hétköznapiak sem lehetnek. Pedig a kifejezés alkalmas lenne annak az összefoglalására, amivel az ember ■hol itt, hol ott találkozik a hétköznapokon. Nem hiszem, hogy sok emiber lenne ma Magyarországon, vagy Tolna megyében, akinek az a meggyőződése, hogy a néger, a cigány, a zsidó, a flamand, a francia, a német vagy az indián származású ember alacsonyabb- rendű, mint a magyar. A népék, nemzetek vagy nemzetiségiek, netán népcsoportok felsorolása azért ilyen vegyes, mert vannak közöttük egyrészt történetileg „hagyományos” népek, akikre gyakran vonatkoztak előítéletek, és vannak olyanok is, amelyekkel nem fordult elő. A felszabadulás után születtek többsége számára — remélem — teljesen mindegy egy ember, egy nép megítélése szempontjából, hogy az illető orosz, angol, indián, zsidó, palesztin, sziriai vagy éppen dán. Közelről ismerék egy hetedik osztályt, közöttük már annyira nincs nyomna az ilyesfajta megkülönböztetésnek, hogy — mivel történelemből még nem tanulták — még azt is néhéz volt megmagyarázni nekik; korábban ugyan mikor és miért üldöztek embereket, és népeket pusztán származásuk miatt. Jó, hogy hosszan kellett magyarázni, mégsem értették igazán, és hogy majd csak történelem- órán és a művészetben fognak megismerkedni például a fasizmussal. Egy majdnem kivétel azért mégiscsak van az osztályban, és ezzel a példával elérünk a gondolatmenet hétköznapi részéhez. Az egyik gyerek a téma kapcsán, és sok más alkalommal is éles megjegyzéseket tett a cigányságra. Az indulat, aljpgy beszélt az egyébként szelíd gyerek, a megfogalmazás módja is arra utalt, hogy készen kapta valakitől, vagy valakiktől a szentenciákat, amelyeket aztán használt, mint a „nagyok”. Nyilván nincs ép eszű ember, aki azt gondolja, hogy a cigányok alacso- nyabbrendűek. De bizony sok van, aki egy cigányasszonyt nem enged előre az ajtónál, nem köszönti, még ha ismeri is, imitt-amott még van nyoma az egyoldalú tegeződésnek is. Biztosan többen tiltakoznának akkor is, ha gyerekük új családtagnak oigány férjet vagy feleséget akarna „hozni”, mintha mondjuk svéd jövendőbelit. Tágabb értelmezésben minden előítélet, ami hamis általánosítás, aminek a kimondását nem előzi meg ismerkedés a témával, emberrel, hanem kész panelből születik az elmarasztaló ítélet. De nagyon néhéz például ezzel megküzdeniük az állami gondozottaknak. Munkám során találkoztam olyannal, aki élete legnagyobb titkaként őrzi származását, csak a felesége 'tud róla. Pedig ő igazán nem tehet arról, hogy milyen családban született, sőt, éppen tiszteletet érdemelne azért, hogy honnan küzdötte fel magát megbecsült munkahelyi pozíciójába, társadalmi rangjára. Az anyagiakról nem is beszélve, hiszen őt nem segítette a család. Baráti társaságban hangzott el az a megjegyzés, hogy----;---- ő ugyan fel nem venne két-háromgyerekes a nyát dolgozni, mert rájuk nem lehet számítani. Szülhetnek még, beteg lehet a gyerek, akkor már inkább legyen vénlány, vagy a szülőképes koron túl, ha már mindenáron muszáj nőt felvenni arra a munkahelyre. Mindenképpen jobb lenne persze, egy férfi! Azt azért látni kellett volna, amikor az ő feleségét nevezte valaki csökkent értékű munkaerőnek ! Nem is értette, miért mondják, pedig nekik is van két kisgyerekük, akik bizony néha 'betegeskednek, a táppénz igénybevételére pedig törvényes keretek vannak. Az más, az ő feleségére, az ő gyerekeire ne vonatkozzanak az előítéletek ... A konkrét esettől elvonatkoztatva ás aggasztó az anyaság megbecsülésének csökkenése. Sokgyerekesnek lenni — és manapság a három már soknak számít — az egyenértékű a hátrányos helyzettel, függetlenül attól, hogy milyen családról van szó. Barátaim négygyerekesek, mégis megélnek. Nem szenvednek semmiben hiányt, gazdagabbak viszont a testvérek közösségével, a nagy család összetartó erejével. Pontosan tudom, mit jelent ez a szeretetben összetartozás, rendkívüli helyzetben még anyagiakban is, mert egy ekkora családban nem gond „összeddbnii” negyven-ötvenezer forintot lakásbefizetéskor, vagy ha megjön az új kocsi, a régi eladásáig. Éppen az egykék a hátrányos helyzetűek, ha egyébként rideg családban nőnek fel. Egy időben a naplóban „F”-betűvel jelezték a fizikai dolgozók gyerekét, mint a hátrányos helyzetűt, pedig éppenséggel lőhet, hogy a szakbarbár értelmiségi gyereke volt szellemi hátrányban a nyitott és olvasott szakmunkás gyereke mellett. Szerencsére ma már a műveltség -nem kötődik sem osztályhoz, sem pedig társadalmi réteghez, foglalkozásihoz meg végképpen nem. A szociális, vagyis az anyagi helyzet pedig úgyszólván fordítottan arányos az iskolai végzettséggel. Pontosabban olyan nagy a kuszaság, hogy itt aztán az előítéletekkel nem megyünk semmire, csak a konkrét elemzés segíthet. Az előítéletek tahát társadalmunkban nem nyíltak, --------------------------mégha néha találkozunk is szélsőséges megfogalmazásokkal, ezek nem állnak össze eszme- rendszerré. Mindennapjaink ugyanakkor tele vannak a régiek nyomaival, vagy éppen lusták vagyunk gondolkozni és ezért használunk paneleket, kész ítéleteket, anélkül, hogy ezek mélyebb tartalmán elgondolkoznánk. A társadalom változó állapotaira pedig gyakran válaszolunk hasonló módszerrel, ezért úgy tűnhet, -hogy vadonatúj előítéletek is keletkeznek, pedig titkon reméljük, -hogy ez is csak hamis általánosításnak bizonyul. IH ÁROSI IBOLYA Huszeues a tojasgyar A tojást természetesen tojják, nem tgyártják... A bátai termelőszövetkezet baromfitelepe éppen húszéves. 1965- ben építették, a következő év tavaszán betelepítették, akkor a költségek meghaladták a 27 millió forintot. A most befejezett, korszerűsítésre ismét 27 millió forintot költöttek el. Így a kezdeti 40 000 férőhelyes telep most 127 ezerre bővült. A jószág persze, soha nincs teljes létszámban, de ha 120 ezer együtt van, akkor lehet csak jól kihasználni az üzemet. Tavaly 27 392 610 tojást küldték a felhasználóknak: a Sárpilisi Üj Élet Mgtsz tojásfeldolgozójába, a baromfiiparnak és a Győri Űj Elet Mgtsz budapesti csarnokába. Minden tyúk tizenkét hónapig tojik, átlagosan 270 az éves teljesítmény. Akkor a tyúkokat selejtezik, és beállítanak újabb csoportot, amelyet naposcsibe-korban Bolyból hoznak. A bátai telepen ötven személy dolgozik, termelési értéke ennek a most már korszerű tojásgyárnak tavaly meghaladta az 50 millió forintot.- Pj - Fotó: CZAKÖ SÁNDOR Egy ét: 27* Harmincezer „dolgozó” egy-egy üzemben Az elszedőnek, Vörös Józsefnének sok a tennivalója- ,1 ..........—M inden tojást megmosnak Nézzük csak meg a mai termést A mélyalmos ólban többet mozoghatnak a tyúkok Schawer-portré A raktárban, szállítás előtt
