Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-11 / 9. szám

* NÉPÚJSÁG

1986. Január 11.

Újra vállalkozik a Totévaél

Az ELBA-MIXER adagoló puttonyát átalakították. Ez az újítás még véleményezés alatt van, de elfogadták, és mint látható, alkalmazzák a gyakorlatban.

Kőszegfalvi György:

T elepülésfejlesztés, településpolitika

A Totév újítási naplója elmúlt húszéves. A sorszám az elmúlt év végén 872. Tehát az újítások darabszánna közelíti az ezret, s ha évenként negyven-ötven újítást könyvelhetnek el, az jó. Különösen az utóbbi három évben élénkült meg az új keresése az emberek között, mert a megelőző években bizony halálra ítélték a mozgalmat, különiféle finanszírozási problémáik akadályozták a munkát, mígnem változtattak a helyzeten s ma a díjak kifizetése nem „közpénz”-bői történik, hanem a költségek között számolják el, telhát nem a jutáimat terheli a díjak összege.

Mint minden évben, így tavÉÜy is alaposan előkészített programot adtak a műszakiaknak, a fizikai dolgozóknak: közel száz pontiban sorolták fel Sajó Géza vezetésével az újítókra váró tennivalókat. A négyoldalas okmányt eljuttatták minden építésvezetőséghez, műhelyekbe, műszaki és a termelési tanácskozásokon külön fölhívták a figyelmet, hogy milyen irányban munkálkodjanak az újat keresők.

Az 1985. évet, az újítómoz- galom fellendülése évének tartják, hiszen húsz értékes munka került a bírálók elé, s mindössze hármat nem fogadtak el. Az újításokért kifizetett díjak nagysága a

2—10 ezer forint között mozog, főleg az anyagfelhasználás témakörében forgolódtak az újítók. Azonban ezek ismertetése előtt nézzük közelebbről, milyen feladatokat jelöltek ki az újítók elé:

A teljesség igénye nélkül soroljunk fel néhányat:

1. A felújítási munkáknál könnyűszerkezetes vizesblokk-elemek, térrendszerek alkalmazása,

2. A vízfogyasztás csökkentése.

3. Balesetet kizáró szerkezetek egyes veszélyes gépeknél.

4. A bontási, törmelék- anyagok gépi rakodása, mozgatása.

5. A felvonulási épületeknél a drága deszkakerítések kiváltása városképet nem rontó olcsóbb anyagokkal.

6. Az elfekvő anyagok fel- használására, beépítésére javaslatok tétele.

7. Segédüzemi termékek gyártásának olcsóbbá tétele.

8. A hulladékanyagok csökkentése, illetve a keletkezett hulladékok felhasználása főleg az alapozásoknál, mélyépítési munkáknál.

Még további feladatokat lehetne sorolni, de ezek is bizonyítják, hogy milyen sokoldalú munkát kellett végezni az újítóknak. Az eredményekről már fentebb szóltunk, most nézzük a javaslatokat, amelyeket elfogadtak, illetve véleményezési kísérlet alatt vannak.

A tavalyi újítói munkát azonban soroljuk fel teljes egészében, tételenként, érdemes odafigyelni arra, hogy a feladatterven túl is találtak az emberek újítanivalót, s teljesítették a főbb kívánalmakat is, amelyek a

munkák végzésének olcsób- bítását célozták.

Az újítási javaslatok 854- es sorszámát viseli a „Her- bária-építkezésnél elfekvő blokkok felhasználása”. (Újítók, Szabó György és Molnár Árpád). A gabonatároló silónál n ehézál 1 vány- megtaka- rítás (Beck Ferenc). Automata akkumulátortöltő-készülék (Dovalovszki István). Sokszorosító gépnél import vegyszer megtakarítása (Ternes! Györgyné). Nagydorogi GMV-nél a térvilágítás olcsóbb kivitelezése (Szabó Ferenc). Hegesztett és „T” szűkítő idomok helyett melegen húzott idomok házilagos gyártása (Wirth János). Környezetvédelmi lap (Molnár Zoltán). Kábelek mechanikai védelmének megoldása (Magyar! Nándor). Gőz- fejlesztő végálláskapcsoló korszerűsítése (Ruff Ferenc, Fejős Ferenc). Penészes lakások javításának olcsóbbí- tása (Csapiár József). Vasbetonalap felhasználása villamosvédelemre (Magyari Nándor). ELBA-MIXER-keverő előadagolójának módosítása (Szalad István, Csiszár Sándor). TURBOSOL- keverőnél jelzőberendezés alkalmazása (Ignácz Imre). ELBA-MIXER-adagoló átalakítása (Fekete István, Bráj Zoltán, Szalai István). Autódaruszivattyú javításának új technológiája (Simon László, Szabó Sándor). Fék- ferodolok szabályozó berendezésének javítása (Simon László, Szabó Sándor). Pa- nelolaj-lefejtőtartály készítése (Csiszer Sándor, Szabó György). Cementsiló tisztítónyílásának átalakítása (Bors Imre, Szabó György).

Szép sorozat. Az 1986. évi újítási feladatterv most készül. A következő napokban eljuttatják az üzemrészekbe, építésvezetőségekhez és a műhelyekbe. Bízzunk benne, amint Sajó Géza újítási ügyékkel foglalkozó szakember is, még jobb eredményt érnek el a Tolna Megyei Tanácsi Építő és Szerelőipari Vállalat dolgozói.

PÁLKOVACS JENŐ

Húsz évvel ezelőtt néhány szakemberen kívül aligha számíthatott volna érdeklődőre az urbanizáció jelenségeit elemző mű. Akkoriban a városiasodás vagy a falvak fejlődése, helyenkénti visz- szafejlesztése és mindezek következménye többnyire a szépirodalom és a szociológia művelőinek publikációiból vált ismertté az olvasó előtt. A társadalmi és a gazdasági élet lényeges változására volt szükség ahhoz, hogy a települések fejlődése, a figyelem középpontjába kerüljön.

>A hatvanas évék közepétől és nem sokkal később, az új gazdasági mechanizmus bevezetése után nagyobb lendületet véve, addig soha nem látott mértéket öltött az építkezési kedv. Bár különösen ami la lakások építését illeti, az állami és a magánerő között megfordultak az arányok, a folyamat ma is tart, várhatóan a jövőben sem törik meg. A felépült szolgáltató, egészségügyi, művelődési intézmények szintén több évtizedre szépítik vagy csúfítják el egy- egy település arculatát.

Az építészet és az állam- igazgatás egymásra utaltságát nem tegnap ismerték fel. A tapasztalatok azonban azt bizonyították, hogy anyagi és szervezeti ókok miatt ritkán találkoztak az érdekek, döcögött az együttműködés. Az ellentmondások és -az érdekellentétek feloldása nem nélkülözhette a politikai eszközöket. A nézetek azonban nemcsak akörül polarizálódtak, hogy kinek — az építészeknek vagy 'a tanácsi apparátus tagjainak — legyen döntő szava a városok és a falvak képének megformálásában. A lakosság, képviselői közreműködésével, különféle választott testületekben és személyesen, a sokasodó fórumokon mind nagyobb beleszólási jogot kért magának.

Kőszegfalvi Györgynek a Kossuth Könyvkiadónál megjelent Településfejlesztés, településpolitika című kötete több oldalról közelítve válaszol az említett kérdésekre. Világosan érzékelteti, hogy a településpolitika kapcsán nem dogmáról, hanem változatokról van szó. A döntések azonban nem odázhatók el, mert azt jobb esetben is egy-egy település lakossága sínyli meg. A szerző, számba veszi a településfejlesztés eredményeit és problémáit. Ezen belül értékeli a hetvenes évek településfejlesztésének politikáját, s rámutat a fejlődés ellentmondásaira, a ma is érzékelhető feszültségek forrásaira.

A továbbiakban a magyar ? településrendszer fejlesztésének lehetőségeit, feladatait ismerteti, s ezzel kapcsolatban bemutatja a nemzetközi tapasztalatokat is. Munkájának befejező részében a településfejlesztés gazdasági és jogi eszközeit, az irányítás intézményi, szervezeti rendszerét mutatja be. Végül pedig külön fejezetben foglalkozik azzal, hogy az 1984. január il-vel bevezetett köz- igazgatási reform és az új választójogi törvény nyomán a lakosságnak milyen szerepe van, és főként milyen lehet a településfejlesztésben.

Az alapos munkát a felhasznált könyvek, értekezések és a nyomtatásban eddig még nem publikált tanulmányok jegyzéke teszi teljessé.

P. Gy.

A

z üres váróteremben magában áll egy hatalmas aktatáska az asztalon. Másképpen 'kellene hívnom, mert ebben aktát sohasem hordtak. Cipelődésre való, s hogy szét ne essen, rátervezett szíj erősíti. Műbőr, azokkal a belepréselt krokodilpikkelyekfkel. A disznóölés paprika-, majoránna-, fokhagymaszag árad belőle.. Szinte leültetne az asztal mellé a vasalt, televésett padra. Tulajdonosa nincs itt. Micsoda bizalom az emberekben! Ez a vidéki bizalom.

Járkálok a hideg váróteremben. A kályhánál kiszóródott hamu, vörös salak. Talán hajnalban befútöttek, de már kofa este van. Nézem a vaskosár-szemétgyűjtőt, a padokat, a fali ábrát. Agresszíven fölpingált, dús szemöldökű, ókulárés, hosszú arc. Egészen más közelről, tudom, az állomásfőnök sose közelítette meg annyira, mint most én. A tágka még mindig egyedül, előbb vonzott, már elriaszt magától, mintha csapda lenne. Bejön a vidéki ember, leemeli a táskát, viszi valahova a disznótorost. Egyedül vagyunk, s olyan valószínűtlennek tűnik, hogy mégis utazunk szombat este Pest felé.

Üres a vonat, a kupém. Nehezen szalad valaki a forgalmi irodából, és hozzám ül le. Éppen onnan száll föl egy civil — különös, mért lenne különös? — morfondírozok tovább —, mért ne lehetne a forgalmista barátja, rokona?

Ha sokan ülünk, egyszerűsödnek a kapcsolatok: egy

felé, együtt érünk oda, netán együtt siklunk ki — semmi más. Ketten a legnehezebb, legalábbis az elején. Az első osztályon általában nem beszélnek, lelki kényelemből. A másodosztályon, aki nem szól a másikhoz — mogorva, magánakvaló. De hogyan kezdjük? Ha magányos nő ül, jobb nem bemenni, fölér az utcai leszólítással, bár lehet, éppen arra várna ‘az a nő. Diákkoromban százötven kilométert <végigcsókolóztam egy fonólánnyal, másnap nem jelent meg a randevún, természetesen. Elkezdődhet a kapcsolat: Lehúznám az ablakot. Nem haragszik, ha rá- gyújtdk? — indító mondatokkal. Az öregek nem fontolgatják; fölszállnak és társalogndk. Hány élettörténetet hallottam már! Utaztam a világháború hőseivel. Hallottam, ki milyen szörnyűségeket élt át, megmenekült, és legnagyobb hősiessége, hogy elmondhatja nekem.

Utitársam kapatos, egyszerre a közepébe vág, nem ordenárén, inkább kedvesen.

— Volt már triaga nyugaton?

— Voltam Párizsban, Normandiában.

— Normandiában. Erről egy film jut eszembe...

— A partraszállásról...

— Nem... nem... na mindegy. Én voltam Svédországban. Rágyújt?

— Gyöngébbet szívok. Helikont.

— Én is, de nem lehetett Nagydorogon kapni. A testvérem ide jött férjhez.

— Hangjában, mozdulataiban éreztem azért némi agresszivitást, hát megkérdeztem, pesti-e, de ahogy később elbeszélgettünk, vagy inkább 6 beszélt nekem, nem bántam egészen a Déli pályaudvarig.

— Voltam Svédországban a bátyámnál, ötvennégy éves korában meghalt.

— Miben?

— Hogy miben? Eh! Szóval, mentünk a sógorommal. Az anyja istenit a büfésnek. Egy üveg sört egy dollárért adott. A finánc végigutazott velünk Hamburgig. Nem.. Hogy hívják ‘azt a várost Kelet-Németországban?

— Rostock?

— Az.

— Szóval, kéremszépen, mi a foglalkozása?

Mindig valami szegyenlősséggel vallom be — dicsekvésnek tarthatják íróságomat, 'a költőt nevetségesnek, ahogy a szokásos szójáték bizonyítja. Most mégis meg kell mondanom egy utazási időre való bizalom érdekében.

— Nagyszerű! Micsoda megtiszteltetés! Tudtam, hogy ide kell szállnom. Látom ezt a furcsa kis emberkét, hát ide ültem.

Ágh István :

Ketten a vonaton

— Mert ez a fülke az ajtóhoz a legközelebb.

— Hát, a finánc velünk utazott. Észrevette a beszédünkből, nem tetszik valami. Kézzel-lábbal mutogattuk, milyen drága a sör. Eljött velünk a második fordulóra, akkor már három üveggel kaptunk egy dollárért, aztán az aprót vissza... Aztán a finánc az apróból még hárommal. így van ott. A tesóm vett csülköt, körmöt... A disznóhús háromszor olcsóbb a marhánál. A nagysága nem szerette... Mész a francba, mondta neki a bátyám. Megfőztük. .. Még Dániába is vittürik másnap... Letettük a szék mellé a sört, és néztük a pornófilmeket. A nagysága meg kint gubbasztott ‘a szomszéd szobában, ránk se nézett. .. De aztán, mikor hazajöttünk Dániából, csak a csontcfk maradtak... mind megette, az 'anyja istenit.

— Mikor disszidált a bátyja?

— ötvenegyben. Szentgotthárdon laktunk. Az egyik nővérem New Yorkban — mutogatja ujjain —, a bátyám Svédországban, az anyám Amerikából jött haza nyugdíjjal. Mit gondol, mennyi a nyugdíja?

— Sok.

— Sok? Ha maga tudná? Jöttünk Dániából, ötórás út. Vannak ott a hajón játékautontaták meg minden. Bedobom a pénzt, és kiömlik egy halommal, dugtam egyik zsebembe, a másik zsebembe. Adtam a bratyómnak. a sógoromnak. Játsszatok!

Gesztikulál hosszú karjával, tenyerével kékbársony nadrágját csapkodja, az enyémet is. — Pardon, ne haragudjon! — megsimítja az ütés helyét.

Sárbogárdon vonatunkat a gyékényest gyorshoz kapcsolják. Beszáll az új utas. Jó vonatra szállt-e, kérdezi, mert visszafelé megyünk. Tolatunk — mondom —, a szerelvényt a másikrü ’kapcsolják. Utitársam egy üveg sört hoz a büféből, kínál, a sörhöz semmi kedvem. Az új utas otthagyott bennünket. Nagyon idegen lenne ebben az együttlétben.

— Ismeri az országot? Mer én azt mondom, először az országot kell megismerni. Én mindent tudok. Volt Pécsen, a Mecsek szállóban, ismeri azt a szobrot a szakadéknál, a pap prédikálás közben napszúrást kapott, lezuhant, azért van ott az a szobor. Meg Szentgotthárdon a határban a kereszt... Volt már Szentgotthárdon?

— A kaszagyárban.

— A templomban nem — legyint. — A kereszt helyén halt meg 'a basa. Elmondjam Szentgotthárd történetét?

— Sok lenne.

— A bátyám azt mondja, nyugaton a szabadság. Köpök rá. Agyvérzést kapott ötvennégy éves korában. Maga író. Ismernie kell Kőszegi Frigyest. Osztálytáráam volt. Egyszer Sopronban találkoztunk, nem ismert meg, de én megőriztem a gyászjelentését.

Üjságkivágatot rak elém a pénztárcájából.

— írja ide a nevét!

— Gyászjelentésre nem írom.

— Akkor erre a papirta. Aha! Már ismerős. Valami tévé, ugye? Láttam. Sághegy... nem Somló, igaz? Szóval c bátyám öt évig Nyugat-Németországban élt, aztán ment át svédbe. Húsgyári csoportvezető. Mentek az ötvenhatosok, betanította őket, de a nyelvet nem akarták megta-. nulni. Mennyi időt áldozott rájuk! — mondta a bratyó. Vitte őket orvosokhoz, tolmácsolt. Sok léhűtő, csak jól akartak élni. Persze, neki már két háza lett. Most a vagyonát négy felé osztják. Gyerek nincs... a itagysága meg... minek is nevezik?

— Élettársa.

— Úgy van. Megkapja az egynegyedét. Szóval maga író... írja ide, mit írt?

Fölírok néhány köteteimet.

—Nem nagyon Kaphatók.

— Én mindent megkapok. Jóban vagyok a rádió igazgatójával, a MÁV nyugdíjas vezérigazgatójával. Szentgotthárdi gyerek volt a Csákányi László is. Iszunk valamit?

Előre mentem, kértem, és azonnal fizettem.

— Ne nagyzoljon! Tudja, mennyi pénzem van nekem? — ezreseket mutat. — Az anyám adta. Most már megmondhatom. Huszonötezer forint az amerikai nyugdíja. Igyunk még!

Nem kértem. A fülkében bizalmasabbra vált.

— Somogybán volt a legjobb dolgom... Tudja, a határtól harminc kilométerre egész földalatti kórházrend- szert építettek. Nekem kellett ellenőrizni, törzsparancsnok voltam. Lementem, fölkapcsoltam a villanyt... kórház, de nincsen benne seriki... minden ott a helyén... Riadó! Orvosok, nővérek, ugrás!... Várják a sebesülteket. .. Régi! Akkor maga még sehol se volt.

— Határőr?

— Nem. Belső.

— Kék?

— Műszaki. Aztán leszázalékoltak. Ezt az évet majdnem végig a kórházban töltöttem. Januárban újra befekszem. Sérv. — Hasára mutat, ágyéfka fölött megtapogatja, mintha fájna. — Hol lakik?

— Uzsoki utcában, íaz Amerikai útnál.

— Azt a környéket ki szeretném törölni a térképről. Ott operáltak gerincsérvvel, többször... Azt mondta a főorvosi, úgy vigyázzon, még egyszer nem lehet. Hogyan vigyázzak? Budafokon lakom... három szoba... 'kettőben 'a fiam, összeállt egy vegyészmérnöknővel.

—Hány éves maga?

— ötven. Elmegyünk hozzánk.

— Nem lehet — mondtam. Föntfelejtette magát Kelen- földön, a fiáért akart telefonálni, vigyen engem is haza, falusi tojást adott volna, szabadkoztam. Búcsúzáskor letegeztem véletlenül. Egész testével integetett.

— Majd meglátogatom... Uzsoki utca. Ne felejtse a telefonszámomat !