Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-06 / 4. szám
A^NËPÜJSÀG 1986. január 6. ÖN KÉRDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárdi Postafiók: 71 Megváltozik-e a nyitva tartási rend? Éles Antal paksi olvasónk leveléből Idézünk: „Hétfői napokon Pakson, az I. sz. műszaki szálló mellett lévő élelmiszerbolt hosszú sorában várakozva (befelé kosárra, kifelé pénztárra) azon tűnődtem : Miért büntetnek bennünket kishegyieket a hétfői rendszeres tömegnyo- mornal? Miért zárják be hétfőn délután a másik boltot, holott közismert, hogy a kettő együtt is kevés a környező lakótelep munka utáni vásárlási igényeinek normális kielégítésére?" A Paks és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékes!, tő Szövetkezet igazgatósági elnöke, Rauth János küldte meg a választ: — A paksi kishegyi városrészen három nagy alapterületű ABC-áruház üzemel. (Csemege, Népbolt, Afész 10-es ABC.) Az 5 napos (42 órás) munkahét bevezetése után a kereskedelem képviselői a város és a megye illetékes vezetőivel egyeztetve állapították meg a ma is érvényes nyitva tartási időt. — A kereskedelem dolgozóinak is jogos igénye, hogy T elefonszámunk : 16-211 heti szabadnapjuk — a jelenlegi nyitva tartási módon minden második esetben — szombatra essen. Természetes, hogy a dolgozók egy részének szabadnapja miatt a boltok felváltva, hétfőn és szombaton egy műszakban tartanak nyitva. Ogy ítélem meg, hogy a kishegyi városrészben tevékenykedő mindhárom kereskedelmi szervezet a legnagyobb odafigyelést tanúsít az ott élő lakosság jó áruellátása érdekében. Van-e elegendő szén a paksi Tüzép-telepen? Puska Ferenc pusztahen- csei olvasónk írta, hogy szén- utalványai még mindig kiváltás nélkül otthon vannak, ugyanis nem tud szénhez jutni. Ami kevés érkezik, azt mind a fuvarosok szállítják ki. Azt kérdezte, hogy a paksi Tüzép-telepen miért csak fuv_rosokon keresztül lehet szénhez jutni, hiszen nem mindenki fuvarossal akarná hazaszállítani a szenet. A Dél-dunántúli Tüzelő- szer- és Építőanyag Kereskedelmi Vállalattól Kiss Béla válaszolt: — Paksi telepünkön az utóbbi időben igen jó volt az ellátás különböző tüzelőanyagokból, mert rendszeresen 4—5-féle (iszapszén, brikett, import feketeszén, barnaszenek) tüzelőanyag állt a vásárlók rendelkezésére. Ez a helyzet jelenleg is. Paksi telepünkön mindenki olyan fuvareszközzel viszi el tüzelőjét, amilyennel akarja, így ezen a területen semmiféle probléma nem merülhet fel a tüzelő elszállításával. Jogos volt-e az útlezárás ? A szekszárdi Lisztes-völgy idős lakói levelükben írták, hogy már évek óta az MHSZ- lőtér kerítése előtt járnak át a Ságvári Endre utcába. Itt bolt, telefon, buszmegálló és járda is van, míg a Lisztesvölgy csak vízlevezető. Az utolsó ház tulajdonosa a ház és a lőtér közti mintegy 1— 1,5 méter széles közterületet önkényesen lezárta. Fordultak már illetékesekhez panasszal, de minden maradt a régiben. Kérdésük, hogy milyen jogcímen zárta le az illető a területet, hiszen — szerintük — az jogcím nélküli területszerzésnek minősül. Szekszárd Város Tanácsának elnöke, Kovács János válasza: — A lisztesvölgyi lakosok már korábban megkerestek hasonló tárgyú panaszukkal, amelyre' a választ — tekintettel a bejelentés névtelen voltára — <a választókerület tanácstagjának küldtem meg. — Eszerint a panaszba foglalt átjáró — a földhivataltól beszerzett térképmásolat szerint — nincs a magyar állam tulajdonában, az 6778 hrsz-ú ingatlan részét képezi. A most hivatkozott ingatlanra nem jegyeztek be átjárási szolgalmi jogot, ilyet a szükséges idő hiányában az ott lakók el sem birtokolhattak. Tekintettel arra, hogy az ingatlan a belterületi határon fekszik, megfelelő átjáró építésére itt nincs lehetőség. — A jogszerűen megszüntetett átjáró helyett attól 56 méterre — a magyar állam tulajdonában álló közterületen — átjárót építtettünk, amely a Ságvári Endre utcát a Lisztes-völggyel összeköti. Az átjáró megépítésére 1986 első félévében kerül sor. Ml VÁLASZOLUNK IV. Toe icke: A gyilkos arca A német megjelenés után négy évvel kerül a magyar olvasó kezébe ez a bűnügyi regény. Letehetetlenül izgalmasan szövi a cselekményt. Az olvasót sorra érik a meglepetések — ahogyan illik ebben a műfajban. A történet sók lehetőséget kínál az izgalom fokozására és a szerző mértéktartóan él is ezzel. Mind időben, mind térben széles klaviatúrát fog át a szerző, de avatott kézzel bánik mind a szereplőkkel, mind a felvillanó társadalmi, politikai, sőt gazdasági jelenségekkel. A szereplők ábrázolására használt találó jelzői megkímélik attól, hogy sok szót vesztegessen a bemutatásukra. Erre a gyorsan pergő ritmusban egyébként sem lenne mód. A cselekmény nem új: a felelősségre vonás elől megszökött, majd hamis papírokkal felbukkanó fasiszták lelepílezése, valódi énjük bemutatása, mai gátlástalanságuk megismertetése. Természetesen van a könyvben szó kötelességtudatról és pénzsóvárságról, félrevezetésről és tudatos félrevezetésről, közömbösségről és agyafúrtságról, no meg persze egy adag szerelemről is. Am mindez ügyesen kikeverve, élvezetes fogyasztásra alkalmassá téve. (f) A vállalati mű- sza'ki fejlesztés finanszírozásáról szól a pénzügyminiszternek a Magyar Közlöny >1985. évj 46. szamaban megjelent 37/1985. (XI. 22.) PM számú rendeleté. amely megjelöli a műszaki fejlesztési tevékenység pénzügyi forrásait, e tevékenység ráfordításait, rendelkezik a központi műszaki fejlesztési alap hitelezéséről, ugyanakkor kimondja azt is, hogy műszaki fejlesztési alapot csak kötelező kijelölés alapján lehet képezni. A rendelet hatályba lépésének időpontja: 1986. január 1. A vasúti dolgozók munkaköri alkalmasságának orvosi vizsgálatáról és véleményezéséről szól a közlekedési miniszter 14/1985. (XI. 30.) KM számú rendelete, amely előírja, hogy kik kötelesek előzetes alkalmassági, és kik időszakos alkalmassági orvosi vizsgálaton részt venni, kihangsúlyozva, hogy a munkáltató a vasúti dolgozót — indokolt esetben — soron kívüli alkalmassági orvosi vizsgálatra kötelezheti, de kezdeményezhet ilyet a vas- útegészségügyi szerv, és kérheti maga a dolgozó is. Azt a vasúti dolgozót, aki az előírt munkaköri alkalmassági orvosi vizsgálaton nem vett részt, a munkáltató az orvosi vizsgálat megtörténtéig a rendelet mellékletében felsorolt munkakörökben nem foglalkoztathatja. A fenti jogszabály a Magyar Közlöny 1985. évi 47. számában jelent meg, és kihirdetése napján — 1985. november 30-án — hatályba lépett. Ugyancsak a Magyar Közlönynek ebben a számában jelent meg az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökének az egészségügyi dolgozók munkabéréről szóló korábbi jogszabályt módosító 12/1985. (XI. 30.) ABMH számú rendelkezése, amely szerint bizonyos pótlékok különbözeteként fizetett bérkiegészítések folyósítását meg kell szüntetni és ennek összegével az érintett dolgozók alapbér^} meg kell emelni. A hatályba lépés időpontja ez esetben 1986. január 1. A Munkaügyi Közlöny 1985. évi 22. számában Olvasható a művelődési miniszternek a nevelési-oktatási rendszer intézményei, valamint a gyermek- és ifjságvédelmi intézmények továbbtanuló dolgozóinak kedvezményeiről szóló irányelve, amely eligazítást ad a tanulmányi szabadságok kiadásának időpontja. a munkaidőkedvezmény keretébe beszámítható idők tekintetében. kimondja, hogy a tanulmányi szabadságot az intézmény vezetője adja ki, s hogy tanulmányi szabadságot a vizsgák után kiadni nem szabad. Ugyanitt jelent meg a művelődési miniszternek az az irányelve, amely a nevelési-oktatási tevékenység céljára létrejövő gazdasági munkaközösségekről, valamint a nevelési-dktatási intézményekben dolgozók, tanulók gazdasági munkaközösség keretében végzett tevékenységének egyes kérdéseiről szól, s amelyből kiemelendőnek tartjuk, hogy: „Az alapfokú nevelési-oktatási intézmények 14. életévét be nem töltött, cselekvőképtelen tanulója a gazdasági munkaközösség tevékenységében tagként, vagy alkalmazottként, illetőleg munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében nem vehet részt”, a 14. életévét betöltött, tanköteles általános iskolai tanuló is csak a szorgalmi időn kívül lőhet tagja gazdasági munkaközösségnek. (Az irányelv száma: 7004/1985. MM.) DR. DEÁK KONRÁD a TIT szekszárdi városi szervezetének elnöke Dédapáink wig kedeiye Falurossza (Garay Ákos rajza) Alig néhány napja köszöntöttük az új esztendőt, hogy azután másnap kiegészítsük ismereteinket arról, milyen is az álmos ember természetrajza. Egy álmából fölvert elődünkről mesélt 1897. január 30-án a Szekszárd Vidéke című hetiLap, amely a Dombóvár melletti Tüskepuszta példáján mutatta be, nem mindig igaz, hogy ilyenkor „Csapiár és csap- lárné nagyokat althatnak”. „Sötét éj van, a csillagok milliárdjáit és a hold sápadt arczát sűrű téli fellegek takarják el, minden csendes, még a házőrző kutya is odújába bújt a nedves hideg elől. (...) Buzsáky István korcsmárosnál is csend van már; a vendégek mind eltávoztak, ő is lefeküdt, már- már el is aludt, de úgy félálomban mintha valami zörgést hallott volna a konyhában. Elgondolta imagában, tálán az egerek, és a másik oldalára fordult, hogy továbbaludjék. Kisvártatva ismét hallott valami gyanús zörgést, ezt már nem állhatta meg szó nélkül. — Asz- szony, áluszol? — kérdezi a feleségétől. — Na, mi kell? — válaszol az asszony — Nem átúszom. — Te asszony, nem hallottál valami zörgést? Én már másodszor hallom úgy, mintha valaki a konyhában járna — mondjia suttogva a korcsmáros. — Ugyan, ki járna, persze, hogy nem hallottam semmit, talán álmodtál. Ebben a pillanatban egy zuhanás hallatszott, mire Buzsáky kiugrik az ágyból és rohan a konyhába megtudni mi történt. Látja ám, hogy a konyhaajtóban áll egy férfi, és keze, válla, háta tele van füstölt hússal. Az első pillanatban szóhoz sem jut a meglepetéstől, csak amidőn kissé magához tért, riivall rá, hogy — Ki vagy?, Mit akarsz? — Korcsmáros úr — szól suttogva az ismeretlen —, hoztam egy kis húst, vegye meg, jó olcsón adom. — Kell a fenének, nekem is van elég, nem szorultam rá, hogy lopott húst vegyek, vigye a po. kolba és máskor ne háborgasson éjnek idején — mondja mérgesen a becsületes korcsmáros. — No . hát akkor az isten áldja meg, bocsásson meg, de azt gondoltam, megveszi. Hát akkor csak elviszem, jóccakát, ne haragudjon azért. A korcsmáros újra lefeküdt és miután elmondta a feleségének a történteket, elaludt. Hanem mekkora volt a rémülete másnap, amikor a konyhába ment és látta, hogy a kéménybe füstölni tett húsból egy darab sincs, rriind elvitte az éjjeli látogató és ő még az mondotta, hogy vigye el mert így meg, úgy lesz...” Legjobb, ha sebtiben elillanunk Dombóvárról, mégpedig — stílusosan — vonaton, lévén a város vasúti csomópont. A Tolnavárme- gye 1904. január 3-án A vicinális kalandja című hírével azt igazolja, ez sem mindig egyszerű: „Az enying— dombóvári vasúttal, amelyet gonosz nyelvek „kávépörkölő masinának” szoktak gúnyolni, Igen mulatságos história esett meg a napokban. A lassan mozgó masina egy- szercsak a nyílt pályán megállt. Az utasok fejvesztve tolongtak az ajtók köré, rémülten kérdezve a megállás Okát. — Mi történt? — kérdezi izgatottan az egyik utas. — Egy tehén áll a síneken — volt a kalauz válasza. Azonban a baj csak kis ideig tartott. Némi várakozás után a tehén elmozdult az útból és a vicinális is kezdett kászálódni. Vagy tíz perc múlva megint csak megállt. — Miért állt meg ismét a vonat? — kérdezte e fenti kíványcsi utas. — Hát megint utolértük azt a komisz tehenet — felelte bús lemondással a kalauz.” Ha a Tisztelt Olvasó netán úgy érzi, ismerős a történet, annak nem a Tolnavármegye című újság az oka, hanem csupán az, hogy a derék állat időközben számtalanszor bor- jadzott, s ma már szinte minden Tolna megyei vasúti vonalra jut egy-egy utóda ... Azt javaslom azonban, szálljunik le a vasútról, és szegődjünk egy 1888. január 12-i virágcsokor nyomába, amelynek történetét a Szekszárd Vidéke közölte a Vegyes hírek rovatában: „Egy fiatal úriember meg akarván tisztelni névnapján az ideálját, csinos virágcsokrot rendelt meg a számára, s azt inasával néhány üdvözlő sor kíséretében el is küldte a leánynak. Az inas azonban, nem tudni, bosszúból-e. vagy tréfából, de tény, hogy kicsente a csokorból az üdvözlő iratot, s helyébe odatette gazdájának 120 forintos sza- bószámláját. A számlára még oda is írta: »Kéretik már egyszer kifizetni !« A leány meg is találta a csokorban az érdekes gratulációt, s minden gondolkodás nélkül megmutatta az özvegy anyjának, aki — mert szerette a fiatalembert, s vejének is szánta —, még aznap kiegyenlítette a számlát. Másnap e szavakkal adta vissza a fiatalembernek: -Fogja kérem, itt a számlája, örvendek, hogy ily őszinte embert fogok vömnek nevezhetni!« A fiatalember eleinte zavarban volt, később azonban beletalálta magát a helyzetibe, s ma már boldog vőlegény.. A boldog vőlegényből általában boldog férj lesz, nem mindig van azonban így a bájos arával. A fenti újság négy esztendővel a szabószámlás üdvözlet megjelente előtt olyan ágyjelenetet mesélt el, amely a Lehetetlen követelés címet viselte, s bár fiatal házasokról szólt, mégsem múlt el aktuálitása, noha százkét évnyi szexuális felvilágosítás súlya nehezedik vál- laira: „— Mama! [Béla folyton kitúr az ágyból! — Kitúr? Hát nem éri be az ágy felével? — De igen, csakhogy középen veszi ki a maga felét. és azt mondja, hogy feküdjem az ágy két szélén...”. Máskor és máshol ennél nagyobb bajokat okozott az, hogy ketten nem fértek meg egymással. A Tolnamegyei Közlöny 1901. január 24-én mesélte el a különös, Elmaradt párbaj történetét, amelynek hőse Döbrököz község kovácsa és egy pécsi építész — lett volna. „A dolog úgy történt, hogy egy ünnepnap az új templom építését vezető fiatal úriembernek szörnyű jókedve támadván, fél lábra állította a nagykorcsma cigányait, és úgy búzatta velük a kedvencz nótáit. A mulatság közepette a falu kovácsa jelent meg az ajtóban, és piros jókedvében elkiáltotta magát: — Én vagyok a falu rossza egyedül! Nekem húzzad cigány, ha jó végit kívánod! A pécsi fiatalúr kikérte magának a beavatkozást. A kovácsember látva, hogy városi ifiúrral van dolga, akit csak olyan közönségesen nem lehet nyakon törülni, gondolt egyet. Keresgélt zsébjeiben, de kesztyűt nem találván, kikapta zsebéből szennyes zsebkendőjét és az úrfi szeme közé dobta, e szavakkal: — Ezért magyarázatot kérők! Másnap a felek által fölkért segédek — egy kőmives legény és a falu fényképésze — elindultak kardot keresni, mivel abban állapodtak meg, hogy kardra mennek. Az ellenfelek a falu végén egy tisztáson várakoztak az öldöklő szerszámúikra. A segédek azonban összejárták az egész falut, de üres kézzel tértek vissza. — Hol vannak a kardok? — kérdék örömrepeső szívvel az ellenfelek. — A kardok?... — szólt a fényképész. — Csak a tűzoltóparancsnok úrnál találtunk egy fringiát, de úgv be volt rozsdásodva a tokjába, hogy nem bírtuk kihúzni. Elmentünk a kis Pál Jánosokhoz és kértünk két hosszú stifoldert (német hurka), kihegyeztük, de míg ideértünk, a kőmives barátom az egyiknek lerágta a hegyit, s így most az egyik hosszabb, a másik rövidebb, márpedig a párbajnál egyenlőnek kell a fegyvernek lenni. Legjobb hát, ha kibékülnek...”. DR. TÖTTÖS GÁBOR