Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-02 / 1. szám

A NÉPÚJSÁG 1986. január 2. Bőrápolás télen Az arcbőr télen nem olyan üde, szép, ruganyos, mint nyáron. Sajnos, télen keve­sebb a napfény, az ételeik­ben sincs elegendő vitaimin. Ezek miaitt csökken a szer­vezet és a bőr ellenállóké­pessége is. A hideg, nyirkos levegő kifejezetten árt a bőrnek — összehúzódnak az apró erek, a szűkebb csa­tornákon így kevesebb vér áramlik át, ezért az elhal­ványodott bőr sejtjei keve­sebb tápanyaghoz jutnak. De ettől szenvednek a faggyú­mirigyek is, kevesebb fagy- gyút termelnek. Könyebben fellazul a külső szaruréteg, és ezzel csökken a kívülről odajutó kórokozókkal szem­beni védettség. A szél elő­segíti a párolgást, vagyis to­vább hűti a bőr felszínét. Mindez szárítja a bőrt, a felszínen apró repedések tá­madnak. Ezeken a kóroko­zók könnyebben bejutnak a bőr belső részébe. Ezért van az, hogy sokan viszketésre, reszelős tapintásra panasz­kodnak. Nyilvánvaló, hogy a tél elsősorban a száraz bő- rűeknek okoz gondot. Zsíros krémmel Reggel elindulás előtt ér­demes bekenni az arcunkat valamilyen közömbös, félzsí­ros krémmel, vagy arctejjel. Apró, ütögető mozdulatok­kal maszzírozzuk bele a bőr­be a krémet. Így nemcsak a felszívódás gyorsul meg, hanem fokozzuk a bőr vér­keringését is. A fel nem szívódott kré­met — néhány perc múlva — puha, tiszta kendővel tö­röljük le. Most már vékony rétegben jöhet a púder. A füstös, kormos levegőiből le­ülepedő szemcsék így nem jutnak közvetlenül a bőrre, hanem fennakadnak a pú­derréteg felszínén, s azzal együtt könnyel eltávolítha- tók. Télen rosszabbodik a zsí­ros, pattanásos arcból álla­pota is. Nincs napfény, amefly fertőtlenít és a fagy- gyú termelést csökkenti. Kénytelenek vagyunk gyak­rabban tisztítani pattanásos arűb őrünket. Az arcbőr tisztítása A legegyszerűbb, ha szak- kozmetikusra bízzuk. Ha magunk végezzük, akkor elő­ször mossuk le bőrünket arcszesszel, utána gőzöljük meleg, kamillás oldatot tar­talmazó edény fölött. Majd tiszta kendővel nyomjuk ki a mitesszereket, és tisztítsuk le ercbőrünket. Nélkülözlhe- tetlen zsíros bőr esetén a reggeli és az esti szappanos, meleg vizes arcmosás. Utá­na törülközővel enyhén masszírozzuk át bőrünket. Mintha újjávarázsolták vol­na! A pattanásos zsíros bőr legjobb gyógyszere a napo­zás, amelyet télen a kvar­colás helyettesíthet. Nem mindegy az sem, hogy a zsí­ros ‘bőrűek mit esznek. Elő­nyös a sok gyümölcs és fő­zelék. Árt viszont a fűszeres, zsíros, füstölt ennivaló. A fejbőrt is védeni kell a lehűléstől. Az sem lehet könnyelmű, akinek ma még dús a haja. Hordjunk kala­pot vagy sapkát, sálat, ken­dőt, még ha nem divat ak­kor is. A hideg ugyanis ösz- szehúzza a fejbőr ereit, a hajszálakat termelő sejtek a vér útján kevesebb táplálék­hoz jutnak. Ennek következ­ménye a gyors megfázás és a hajhullás, kopaszodás. Gondoljuk, ez senkit sem lel­kesít. DR. KATONA EDIT Unaloműző Baby-Æsàk Sok családban éppen a hétvégeken, az ünnepnapo­kon, vagyis a köznapcuk egy­hangúságából való kikapcso­lódás idején a családtagok egymásközti kapcsolataiban negatív indulatok lesznek úrrá. Parázs viták, egymást nyúzó veszekedések támad­nak férj és feleség között, s szülők és gyermekek egy­másban keresik a hibákat. Különösen a nagyvárosok­ban lényegesen gyakrabban fordulnak például rendőri segítségért a tettlegességig súlyosbodó családi viszá­lyok miatt a hétvégeken és az ünnepeken, mint a fá­rasztó munkanapokon — s ezt nemcsak a hazai statisz­tikák jelzik. Az agresszív, nyílt támadó, antiszociális magatartás hátterében — sok más súlyos probléma, így el- sősorbn a mértéktelenül fo­kozódó alkoholizmus hatása mellett — az unalom szere­pel a kiváltó okok sorában. Az unalom lelki jelenségé­nek értelmezése mind fon­tosabb a „szábad idő társa­dalma” felé haladva, jelen­tőségét nem szabad alábe­csülni az egyének és közös­ségek életében. Sokan nemcsak anyagi egyensúlyuk, előmenetelük érdekében vállalnak munkát a szabad idejükben is. Van­nak, akiknek mindenáron programokat kell tervezni a hétvégekre, s tevékenykedé­seikben szüneteket sem hagynak maguknak. Mintha félnének attól, mi lesz ve­lük, ha nem vár rájuk a megszabott munka, nem köti le energiájukat az elvégzen­dő feladatok teljesítése. Sze­rencsére keveseken hatalma­sodik el az az üresség és a tétlenségből fakadó céltalan­ságérzés, amelytől egyesek a sró szoros értelmében szen­vednek, ha befejezték köte­lező vagy önként vállalt el­foglaltságaikat. Akik a má­ért, a tevékenységért tevé­kenykednek, sokszor éppen a bensejükben érzett bizony- talanság-éLményt kívánják elkerülni. Valójában félnek az unalómtól. Ha valaki nem tud, nem mer értelmes, pihentető vagy — sokaknak még „kimonda­ni is szörnyű” — szórakoz­tató időtöltést találni magá­nak a szabad idejében, úgy levertségben, unalmában könnyen nyúl vigaszt kínáló pótszerekhez. A hétvégeken bővebben elfoigyasztott alko­hol — amit éppen az una­lom elűzésére szánnak — legtöbbször felerősíti az ag­resszivitást az emberekben, s könnyen dühödt, gyűlölkö­dő indulatkitörésekhez, rö­vidzárlati cselekvésekhez ve­zethet. De ismerünk olyan egyé­neket is, akik a pihenés és a kikapcsolódás időszakaiban szokott tevékenységüktől megszabadulva, hangulati életükben olyannyira nyo­mottá, indokolatlanul is szo­morúvá válnak, amely az unalom legszélsőségesebb formáját öltheti, s életunt- sághoz vezethet. Különösen akkor, ha nélkülözik a csa­ládi békét, az együttlét me­leg érzelmi élményét. Természetesen nem tudunk egyszerű receptéket kínálni az elkeserítővé növekedett unalom ellen. Az unalom legfőbb ellenszere minden olyan személy, tárgy, eszme — s aktivitás is —, ami fel­keltette érdeklődésünket. Jó fegyver a veszedelmesen fe­nyegető unottság ellen egy személyünkre szabott hob­bit keresni. A szabad időnkben legcél­szerűbb mindennapi mun­kánk kiegészítését vagy ép­pen ellentétét képviselő programokat tervezni. Aki ismétlődően egyhangú mun­kát végez, és elsősoriban fi­zikai erőkifejtést teljesít, an­nak az szükséges, hogy sza­bad idejében szellemi ké­pességeinek adjon munkát: olvasson, sakkozzon, modellt építsen-szenkesszen, netán keljen versenyre a gyerme­kével egy-egy matematikai feladat megoldására. Aki vi­szont nap mint nap erős fi­gyelem-összpontosítást igény­lő szellemi munkával foglal­kozik, hét végén nélkülözhe­tetlen, hogy áldozzon a sportnak is, tornázzék, ta­láljon otthonában is ellát­ható fizikai munkát magá­nak. Szerencsésnek tartjuk pszichológus szemmel nézve, ha a hétvégi foglalatoskodá­sok legalább némelyike meg­őriz valamit a játék jelleg­zetességeiből. A játék nem más — röviden meghatároz­va —, mint örömöt adó, szabad tevékenység. MIRTSE MARTA A friss levegő szerveze­tünknek nélkülözhetetlen még a téli zimankós hideg­ben is. A legkisebbek leve­gőztetése, sétáltaitása sem okoz problémát, ha elkészít­jük a jó meleg zsákot, amit a szabásmintán vonailkával jelzett szélrészeken, szalagok segítségével a száakó, vagy babakocsi oldalrészeihez erő­sítünk. Hozzávalók: 90 cm széles lódenszövetből 1,60 am-t vá­sárolunk (régi, szétbontott, tisztára mosott kabátanyag­ból is dolgozhatunk). A bé­lésanyag tediberből, műszőr­méből készül. Mindkét ol­dalszélen 40 cm hosszú cip­zárral biztosítjuk a gyerek kényelmes be-, és kicsoma­golását. 50 cm hosszú, széles gumiszalag a felsőrész szé­lére, köpperazalag, színes filcdarabok. Munkamenet : A szabás­mintát felnagyítjuk, csoma­golópapírra átrajzoljuk. Egy kocka 5x5 cm nagyságú. A zsák alsó lapjának mérete 90x50 cm, egy teljes szövet, és ennek megfelelő nagysá­gú műszőrmelapot szabunk. A felső szélét lekerekítjük, majd a belső oldalon az al­só és az oldalsó cipzárnyílá­sok kivételével összevarrjuk. A munkadarabot a jobb ol­dalra fordítjuk. A felsőrészt 70x50 cm nagyságú szövet- és műszőrimebéléslapból ké­szítjük. Az összeállítás előtt, a felső oldalrészre, minta sze­rint színes filcdarabokból té­li tájat, havas hegyet, fenyő­fákat, őzikéket aplikálunk, melyeket néhány öltéssel, színes fonaldarabokkal rög­zítünk. Ne feledjük: a kép a gyermek részére készül, az ő tekintetének megfelelően kell a zsákra helyezni. A teljes összeállítás előtt a két oldalszélre gumiszalagot erő­sítünk. Szükség szerint az oldal- és elejerészen köpper- szalagok segítségével rögzít­jük a „járműre” a zsákot. P. V. A méretvétel szabályai Ha önállóan akarunk szab- ni-varrni, legelőször is meg kell állapítanunk saját mé­reteinket. A méretvételnek vannak szabályai, ezeket meg kell tanulnunk. Első és legfontosabb köve­télmény a pontosság. A pon­tos méretvétedtől nagyon sok függ. Elsősorban az, hogy mennyit leszünk kénytelenék munka közben igazítani, alakítgatni és mérgelődni. Fontos, hogy méretvétel­kor is, próba közben is min­dig ugyanolyan melltartó le­gyen rajtunk, mint amilyen­ben a ruha viselésekor le­szünk. Egy más formájú, más vállpánthosszúságú melltartó megváltoztathatja az egész ruha „állását”. A méretvételnél az ábra szerinti helyeken, lazán tar­tott mérőszalaggal, de ráha­gyások nélkül, pontosan vesszük le a következő leg­fontosabb méretéket : 1. Mellbőség. A test körül, a mell legkiemelkedőbb pontján át vezetjük a cen­timétert. 2. Derékbőség. A derékvo­nal helyének pontos megje­lölése szükséges, ezért előbb egy keskeny szalaggal kös­sük át a derekat, azután mérjük meg a bőséget. 3. A mérőszalagot a csípő legszélesebb pontján vízszin­tesen vezetjük körül. 4. Mellmagasság. A mérő­szalagot a vámvonal találko­zási pontjához helyezzük, és a mell legkiemelkedőbb pontjáig mérjük függőlege­sen a távolságot. 5. Eleje derékhossza. A nyaknál lévő „sótartóhoz” il­lesztjük a centimétert, és a mell legkiemelkedőbb pont­ján keresztül, a deréköv al­só széléig vezetve mérjük. 6. Háta derékhossza. A hát középvonalán mérjük: a nyakkörnél lévő csigolyától a deréköv alsó széléig ve­zetve leolvassuk a méretet. 7. Vállszélesség. Méretét a nyak- és a vállcsúcs között mérjük. 8. Kar hossza. Karunkat könnyedén behajlítva, váll- csúcstól könyökön át a csuk­lóig mérjük az ujja hosszát. 9. Felsőkarbőség. A felső­kar legvastagabb pontján mérjük körbe. 10. Nyakbőség. A nyak al­só vonalán — nem szorosan fogva a mérőszalagot — mérjük. 11. Szoknya hossza. Az elejeközép és az oldalvonal közötti távolság félénél, a deréköv szélétől mérjük, így sem a csípő, sem a has domborúsága nem befolyá­solja a hosszméret megálla­pítását. 12. Testmagasság. Talptól a fejünk tetejéig mért tá­volság, aminek méretét azért jó tudni, hogy tisztában le­gyünk azzal is, milyen kon­fekció-, illetve mérettáblá­zathoz tartozunk. Bolondos ötlet Szőrmemellény - kulcstartóból Meghökkentő ötlet: végy tíz szörmekulcstartót, s a rajz szerint egy régi bőr­vagy düftínimellényt alul tet­szés szerinti magasságban ki kell rojtozni, s a vállán két- két, az eleje két oldalán há­rom-három helyen kilyu­kasztani. A bőrt nem kell, de a düftint érdemes gomb­lyukvarrással ellátni! Fűzzük a kulcstartókariikákat át a lyukakon, s a vadnyugati stílusú kis mellénykénk a télen egyik legkellemesebb és legmókásabb kiegészítőnk lesz. Korhatár nincs, egyetlen feltétel, hogy az átlagosnál kevésbé karcsúalk ne visel­jék, mert mellben nagyon erősít. Macska mese Az egész úgy kezdődött, hogy Morzsi macskát talált, ami nem olyan különös esemény, mert Morzsi mindig talált macs­kát. Az érdekes az volt, hogy a macska nem tágított mellőle. A lépcsőhöz ajtajá­ig kísérte, és szívszoritó-bánatos tekintet­tel nézett utána. No, a szívszorítást nem Morzsi érezte. Én. Végül is odakint ha­vazott, ami nem nevezhető a macskák ked­venc időjárási eseményének. így érthető, ha érdeklődéssel fordultam vissza őmacs- kaságához: — Hát te miért nem mész ha­za? — De ostobának éreztem a kérdést, mert ha lenne hová hazamennie, nyilván nem ücsörögne a lépcsőház előtt a hóban. — Nincs hol laknod, elvesztél? — Morzsi érdeklődéssel hallgatott, kí­váncsian, mire jutunk. — Be aüarsz jönni? — nyitottam meg az ajtót. — Gyere. Be akart. Elindultunk fölfelé. Be a la­kásba. — Vendégünk ban — szóltam felesé­gemnek —, azt hiszem vacsoravendég. Eleinte értetlenül nézett, mert a vendé­gekhez fej- vagy legalább is derékmagas­ságban szokott hozzá. Aztán észrevette. — Cica!!! ... Cicukaü! Cica-Cicuka minden meghatottság nél­kül a lakás feltérképezéséhez kezdett, ami érthető, és az is, hogy mindezt Morzsi kí­séretével tette. így szép sorjában mégis- mefkedett családom becses tagjaival, majd örvendezve fedezte fel a konyhában Mor­zsi vacsoráját. És éhesen. — Tej is kell neki — jegyezte meg Nagymami, a sokat tapasztalt emberek biz­tonságával. — Tényleg kellett; majd elége­detten nyújtózkodott. No, ez is megvolt, és utánunk indult a szobába, bár nem hiszem, hogy udvariasságból, csak még nem ismer­hette a helyi szokásokat. — Itt marad? — kérdezte Balázs, egyet­len gyermekünk, aki tizennégy évet élt le addig macska nélkül. — Talán Morzsit kellene megkérdezni. — ö hozta! — mondta Balázs. — Morzsi már válaszolt — toldotta meg feleségem —, megosztotta vele a vacsorá­ját. A beszélgetés alatt kutya—macska bé­késen aludtak, persze tisztes távolságra egymástól. A Családi Tanács — nem mondom, hogy nem az én határozottságom súlya alatt — döntött: a ntacsfka éjszakára nem marad­hat és kitessékeltem az erkélyre. Ki-ki vérmérsékletének megfelelő lelki­furdalással feküdt le akkor este. Reggel hűlt helyét sem találtuk. Az er­kélyről a kertbe egy valamire való macska könnyen leugorhat, s hogy hová lett, soha nem tudjuk meg. A soha, mint időhatározó, nem vált be. Délben már ott ült az erkélyajtó előtt. Megjegyezte a járást. Aztán már éjszakára is ott maradt, mert olyan rossz időben, mi­kor a kutyát is lapáton tolják ki az udvar­ra ugatni, a rriacskát sem rakja ki az em­ber. Magától meg azóta sem megy. Csak szükségből. Amikor szüksége van. Hát így macskásodtunk meg akaratunk ellenére. Kiválasztottak lettürík. A macs­ka kiválasztott minket — vagy inkább Morzsit? —, és Cicka néven, rajtaütéssze­rűen helyet szorított magának közöttünk. B1RTALAN FERENC

Next

/
Thumbnails
Contents