Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-02 / 1. szám
1986. január 2. NÉPÚJSÁG 3 A Teszöv küldöttközgyűlése tárgyalta A mezőgazdasági üzemek szakemberei gyakran vesznek részt különböző bemutatókon. Képünk a szekszárdi Mezőgép gépbemutatója Kecelen ' Tolna megye mezőgazda- sági üzemei az elmúlt két évtizedben jelentős fejlődésen és átalakuláson mentek keresztül, alapvetően megváltozott az üzemek mérete, szervezete, gazdálkodási színvonala, a ráfordítások szerkezete, bonyolultabbá váltak a szövetkezetek egymás közötti és más gazdálkodószervezetekkel való kapcsolatai. Jelentős mértékben megdrágult az élő és a holt munka. Ezzel párhuzamosan központi kérdéssé vált a hatékonyság növelése és a nyereségesség fokozása. A folyamatosan korszerűsödő, iparosodó mezőgazdaságra a termelés egyre erőteljesebb koncentrációja, szakosodása és kooperációja jellemző. A munkamegosztással erősödik a szakosodás, ezzel együtt pedig elkerülhetetlen a kapcsolatok bővülése és szorosabbá fonódása, vagyis a termelőszövetkezetek és termelőszövetkezetek, valamint a termelőszövetkezetek és állami vállalatok közötti társulások, kooperációk és integrációk létrehozása, tevékenységük kiszélesítése, esetenként a fejlődés, vagy a közgazdasági környezet alakulása miatt túlhaladott együttműködésék megszüntetése. A megyében 1985-ben 4 közös vállalatnak, 2 vízi társulatnak, 10 növénytermesztési, kertészeti és szőlészeti, 8 állattenyésztési rendszernek voltak tagjai a termelő- szövetkezetek. Ezenkívül 20 megyebeli gesztorhoz kapcsolódóan szerveződött gazdasági társaság, négy megyén kívüli közös vállalathoz és 7 gazdasági társuláshoz csatlakoztak a szövetkezetek. A termelés mennyiségét növelő és hatékonyságát fokozó együttműködések mellett létrejötték a termelőszövetkezeti tag-ik kulturált üdülését segítő közös vállalatok is. Kétoldalú kapcsolatok A nagyüzemi gazdálkodás legrégibb kapcsolati rendszere — amely gyakorlatilag a kialakulásával párhuzamosan létrejött — a kétoldalú kapcsolatokat magába foglaló szerződéses rendszer. E kapcsolati rendszer alapvető hibái, hogy gyakorlatilag csak adásvétel; aktusra szűkül, a szállítási és vállalkozási szerződések minőségi garanciái nagy huzavonával érvényesíthetők, a szállítási határidők betartása csak a termékértékesítési szerződéseknél érvényesülnek, nem alakultak ki a termelés és feldolgozás közös kockázatvállalásának feltételei, s a szerződéses fegyelem nem a kívánt mértékű. A vállalatok önállósodásával egyre több termeltető és felvásárló tért át a többéves szerződéses konstrukcióra. Ez a szerződéses forma sem küszöbölte ki az éves szerződések hibáit. A szerződés tartalmi hiányosságai miatt nem jelent védettséget a termelőnek és árufedezetet a megrendelőnek. A szerződési viták különösen áruhiányos és árutöbbletes években szélesednek ki. A nagyüzemi gazdálkodás sajátos integrációja az évek óta a dinamikusan fejlődő háztáji termelés, amely népgazdasági, egyéni és bizonyos vonatkozásban közösségi érdekeket is szolgál. A közös és háztáji termelő együttműködését zavarja az, hogy a termeltetés és áruösszegyűjtés összes gondját a felvásárló vállálatok a termelőszövetkezetekre hárítják a felmerült költségek megtérítése nélkül — vagy részbeni megtérítésével. Az áru- felvásárlási, vagy termeléshez szükséges anyagok ellátásában bekövetkező zavarok feszültséget, esetenként bizonytalanságot idéznek elő a háztáji termelők és a termelőszövetkezetek között. A piac utólagos termékmeny- nyiségét és értékítéletét nem, vagy csak nehezen tűri el a háztáji termelés, a legtöbb esetben a termelés beszüntetésével, vagy jelentős mértékű csökkentésével reagál. A kétoldalú szerződéses kapcsolatok sajátos megjelenési formáiként az 1970-es évek elején létrejöttek a termelési rendszerék. A megye szövetkezetei a földterület több mint 80, az állat- állomány 75 százalékával csatlakoztak hozzájuk és általában 6—8 rendszernek a tagjai. A rendszerek biztosítják a korszerű technikát a mező- gazdasági üzemek számára, a gépek szakszerű szerviz- hálózatát. A mezőgazdasági gépgyártó cégek hozzájárulásával, vagy a tagok külön vagyoni hozzájárulásával kialakították a központi alkatrészraktárakat. Jelentős eredmény, hogy feltárták és a termelés szolgálatába állították az új biológiai alapokat, a hazai és külföldi termelési tapasztalatok alapján elkészítették termelési és tenyésztési technológiájukat, valamint a képzés és továbbképzés bázisává váltak. Ösz- szességében jól szolgálták a rendszertagok termelés- és hozamnövelését, a gesztoroknak viszont jelentős nyereséget biztosítottak. Koncentrálni az erőket Az 1970-es évéktől gyorsult fel az egyszerű gazdasági együttműködések, majd gazdasági társulások létrehozása. Termelő és szolgáltató tevékenységükkel jelentősen elősegítették és elősegítik az alapítók, a társgazdaságok és vállalatok, az adott térség, illetve a megyei mezőgazdasági üzemek igényeinek kielégítését. Közvetve vagy közvetlenül hozzájárulnak a termelési eredmények növeléséhez. Számos olyan feladat megoldására vállalkoztak — műtrágyakezelés és -tárolás, repülőgépes növényvédelem, berendezések szervizelése, vagy lakossági igények kielégítése — kiskereskedelmi egységek, sütőüzem —, amely működésük nélkül nem lett volna biztosítható. Az anyagi és szellemi erők koncentrálása lehetővé tette az eszközök és a szákmunlka- erő jobb kihasználását, ezen keresztül a költségek mérsékeltebb emelkedését, az élelmiszer és kereskedelmi tevékenységben egy minimális nyereség visszaosztását. Az új társulási törvény, amely 1978-tól van érvényben, lehetővé tette, hogy nőjön a társulások vállalkozási lehetősége. Bővült a társulási szerződés hatáskörébe utalt kérdések köre, megváltozott törvényességi felügyeletük és oldódott a pénzgazdálkodási megkötöttség is. Folyamatosan javult a társulatok területi szerveinek munkája, működésük tervszerűsége és demokratizmusa, a tulajdonosi ellenőrzés. Azok a társulások, amelyeknek a működéséhez az objektív feltételek nincsenek meg, vagy nem teremthetők meg, tartósan nem tudják az érdekeket szolgálni. A kedvező tapasztalatok ellenére a gazdasági együttműködés társulási formáiban rejlő előnyeinek kihasználása még elmarad a követelményektől és a lehetőségektől, mert a horizontális együttműködés kedvező tapasztalataira alapozva nem alakultak ki a vertikális integrációk. Ezt döntő mértékben az ipar és a kereskedelem érdekellentéte idézte elő. Nem dolgoztak ki olyan koncepciókat, javaslatokat, amelyek a termelőerők tervszerű területi elhelyezésével összhangban a szükségletek és a lehetőségek alapján irányt mutattak volna a termelőüzemeknek a horizontális és vertikális integrációk kialakítására, például gépjavításra, naktártér- fejlesztésre, marhahizlalásra. A megyében működő társulások az alaptevékenységhez kapcsolódnak. Nem sikerült az egyre jobban szélesedő ipari tevékenység területén kialakítani azt az ösztönző formát, amely mindegyik fél számára egyformán előnyöket nyújtana. Az eddigi tapasztalatok bizonyítják, hogy a társulás, mint forrni, az együttműködésben megvalósítani kívánt tevékenységek alkalmas üzemi kerete. Szükséges azonban hangsúlyozni, hogy a gazdasági társulás a szocialista gazdálkodó szervezetek közötti együttműködés egyik, de nem kizárólagos formája. Jelentőségét akár üzemi tevékenység kereteként, akár integrációs formaként, akár eszközátcsoportosítási lehetőségként ugyanúgy hiba lenne túlértékelni, mint lebecsülni. A közös vállalatok közül legkorábban az építőipari vállalatok és a vízgazdálkodási társulások alakultak meg. Az építőipari közös vállalatok megalakulását a nagyüzemi gazdálkodás létrejöttekor jelentkező kivitelezői kapacitáshiány, míg a vízi társulatoknál az országosan irányított és egységes vízgazdálkodás tette szükségessé. Szerződések, partnerek A szűkös anyagi források nem tették lehetővé, hogy a fejlesztések kiváltsák a kézi erőt, és legalább közepes gépesítettségi szintet érjenek el. A vízi társulatok jelentős mennyiségi és minőségi fejlődésen mentek keresztül. Munkájukkal a tagok többsége elégedett. Nyereség- szintjük indokolttá tenné, hogy tovább bővítsék a tagoknak nyújtott szolgáltatásokat. A közös vállalatok jól szolgálták az alapítókat. Tovább szélesítették tevékenységi körüket, növelték nyereségüket. Az elkövetkező években várható, hogy mezőgazdaságunk dinamikusan növeli termékelőállítását és ehhez egyre több és nagyabb értékű holt munkát használ fel. Az iparszerű mezőgazdaság- han mind a beszerzések, mind az értékesítések oldalát tekintve megsokszorozódnak az árukapcsolatok, fokozódik az agrártermelés függősége a beszerzési és az értékesítési piactól. Az egy- másnautalság következtében egyre nagyobb jelentősége lesz a korszerűsödő, egyenlő partneri elveken alapuló termelési és értékesítési szerződéseknek — mint legegyszerűbb kétoldalú kapcsolatoknak, együttműködéseknek, horizontális és vertikális — és integrációknak. A társulások létrehozásánál és működésénél kedvező és kedvezőtlen tapasztalatok mellett alapelvként kell figyelembe venni, hogy a társulás nem cél, hanem eszköz. Rendeltetése az alapítók és a népgazdaság érdekeit együttesen szolgáló, a szocialista termelési viszonyok továbbfejlesztését elősegítő konkrét gazdasági célra irányuló vállalkozás. Indokolt lenne, hogy az állam anyagi eszközökkel is segítse az olyan társulások létrehozását, amelyek nép- gazdasági és üzemi érdekből egyaránt nélkülözhetetlenek, hatékonyabban, vagy üzemi méreteket meghaladó meny- nyiségben tudnak termékeket előállítani. A társulások tevékenységének is szorosan kell kapcsolódni a megye hosszabb távú ágazatfejlesztési célkitűzéseihez, azok megvalósítását kell szolgálnia. A társulások alakítására irányuló döntésnek a jövőben is üzemi jogkörben kell megszületnie. A társulások létrehozása és működése nem korlátozhatja a résztvevők gazdasági önállóságát. A szövetségnek — kérve a megyei párt-, állami és társadalmi szervek segítségét is — az eddigieknél tudatosabb, kezdeményezőbb, szervezőbb tevékenységet kell vállalni a társulások létrehozásában. Beruházások - összefogással A VII. ötéves tervben — részben az eddigi kedvező tapasztalatok alapján indokolt, hogy előrelépés következzen be az együttműködésekben, például Pinceihely központtal indokolt lenne agrokémiai társaság létrehozása és a telep megépítése. A folyékony műtrágya-felhasználással szerzett kedvező tapasztalatok indokolják, hogy az agrokémiai telepekre alapozottan ennek fejlesztési koncepcióját kidolgozzák. A VI. ötéves terv nagyarányú szőlőtelepítése szükségessé teszi, hogy a történelmi borvidéken kívüli területeken telepített szőlők termésének feldolgozására és tárolására is induljon be fejlesztés. A termelési rendszerek kezdeményezéseit is figyelembe véve egységes fejlesztési program elkészítése szükséges. A gyenge termőhelyi adottságú üzemeknek adott támogatások indokolják, hogy gesztorságukkal hizlaló társulások jöjjenek létre. A hozamúk további emelését a költségtakarékosabb technológiák is segíthetik. Jelentős előrelépési, illetve segítségnyújtási lehetőségük van a nyers termények, hulladékok és melléktermékek új feldolgozási technológiáinak a kidolgozásában. Üj termékeket produkáló feldolgozásokban, a mezőgazdasági hulladékok és melléktermékek energiatermelési és takarmányozási célú hasznosításában, az energiaracionalizálás kiterjesztésében, a tagi szolgáltatások további bővítésében. A rendszeren belüli partneri kapcsolat elmélyítése lehetővé, illetve indokolttá teszi, hogy a tagok önállóan döntsék el a továbbfejlesztés irányát. Az elkövetkező években tovább szakosodó és koncentrálódó nagyüzemi termelés vezetése, irányítása, a piaci viszonyokhoz való gyorsabb alkalmazkodást, jobb információt, gyors és alapos döntéselőkészítést kíván. A folyamatosan változó külső és belső feltételek egyre inkább szükségessé teszik az ökonomikusabb gondolkodást, a közgazdasági eszközökkel való irányítást, ami a gazdálkodás gyakorlatában együtt jár az önálló döntések körének kiszélesítésével. A gazdasági döntések, azoknak egyes szakaszai a lehetőségek alapos ismeretét feltételezik, és nem nélkülözhetik a sokoldalú, gyors és biztos alapokon nyugvó információkat. A döntési folyamatoknak tehát részévé, a helyes időbeni döntésnek pedig feltételévé vált, illetve válik a számítástechnika széles körű alkalmazása, a korszerű elemzési, tervezési, gazdaságmatematikai, statisztikai módszerek alkalmazása. Indokolt lenne, hogy az egész megyét átfogó számítástechnikai program kerüljön kidolgozásra, amely megyénk közismerten jó gazdálkodását és jó hírét szolgálná. DVM Építőipari cisvállalkozások Változatos az építőiparban az élet, ott sosem voltak ritkák a vargabetűs életutak. De még mozgalmasabbá vált az emberek sorsa, amióta itt is elterjedtek a kisvállalkozások. Mert nemcsak a példabeszédben léteznek olyan szakemberek, akik több évtizedes, megbecsült vállalati múlttal elköszönnek attól a cégtől, ahová nemcsak ifjúságuk, hanem a szakmunka kezdése, megtanulása is köti őket. Ügy látszik, nem elég erősen kötődnek, ha búcsút tudnak mondani. Azt sem az érzelmek motiválják, hogy ugyanők holnapután ismét a régi vállalat munkáin dolgoznak, csak már más cégér alatt, külső emberként, egy alvállalkozó gazdasági munkaközösség tagjaként. Létrejöttük óta viták pergőtüzében állnak, a gmk-k, a vgm-k. Akik kiszorultak ebből a többletjövedelem-szerzési lehetőségből, bírálják ezeket a szervezeteket, megkérdőjelezik létjogosultságukat. Akik benne vannak, dicsérik a gyorsan igazodó piaci viszonyokat: jól lehet keresni a hiányszakmák értőinek, és ameddig építőkre szükség van, minden „aranykezű” mesternek lesz megrendelése. A legfontosabb pozitívumuk ezeknek a gazdasági szervezeteknek éppen ez: enyhítették a hiányt. Mind többem áldozzák fel szabad óráikat, mert nekik is megéri, és a nélkülük várakozni kényszerülő építtető is jól jár. A géem- kákra és végéemkákra tehát szükség van, és szükség is lesz még a piacon, hiszen az apróbb, egyedi munkákra nem tud vállalkozni egy nagyberuházásra berendezkedett állami vállalat. Akik mégis ellenükre szólnak, olyan érveket sorakoztatnak föl, amelyek a megbízhatatlansággal kezdődnek, és a tisztességgel végződnek. Hogy a gmk-k ahol csak lehet, megkerülik az adózás kapuját, hogy mesterségesen növelik az állami vállalatok kapacitáshiányát, mert onnan szívják el a legjobb munkaerőt, és így tovább. Mindez valóban igaznak látszik — a partvonalról kívülről nézve. Ám a partvonalon kívülről kiabálók sokszor elfelejtik, miért is nem kerülhettek be a „játéktérre”: mert nem dolgoznak jól, megbízhatóan, amit egy megrendelő joggal vár el az esetleg több pénzt számlázó kisszervezettől. Ebből a szempontból valóban konkurenciát jelentenek egymásnak a kis- és a nagyszervezetek, de ennek csak örülhetünk: a minőségi munkát erősíti ez a nemes versengés, aminek igazi győztese az építtető, a megrendelő. És arról sem szabad elfeledkezni, hogy napjainkban, amikor az építőipari szakmunkások hiánya állandósulni látszik — a viszonylag magas fizetések ellenére is —, új kötő- és megtartó erőt jelentenek a vállalati gazdasági munka- közösségek. Mert manapság azt is mérlegelik már az emberek, mit veszítenek, ha kilépnek egy nagyvállalattól. A legtöbb kisvállalkozásnál ugyanis — tisztedet a kivételnek — nincs mindennap meleg ebéd, kényelmes üzemi fürdő, jól berendezett üdülő meg hasonló, márpedig ez is érték. Hozzászoktak az emberek az elmúlt évtizedek alatt. Szikora Katalin A termelőszövetkezetek együttműködése Az ISXV bemutatótelepe Pálfán
