Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-28 / 23. szám
AlrtÉPÜJSÀG 1986. január 28. Moziban A sárkány közbelép Vajon, törvényszerű-«, hogyha az ember egy hongkongi filmet néz — akár koprodukcióban készültet is —, hogy minimális cselekményt, csekély mondanivalót kap, de annál több „nagy pofont” lát, hall, s bepillanthat az ázsiai harcművészet titkaiba, boszorkánykonyhájába. (Itt jegyzem meg, hogy felfedezhető némi hasonlatosság — jelen esetben a mozifilm és a külföldről vásárolt videokazettáik tartalma között, ugyanis, aki nem szex- filmet hoz, az karatét — biztosan.) Ügy vélem, a sejtelmes cím — igaz, a plalkáton, valamint szórólapokon helytelenül, névelő nélkül volt — és a film származási helye mellett az ázsiai harcművészet vonzotté, von zhat ta az elmúlt héten a zöméiben tizenéves korosztályt a szekszárdi Panoráma filmszínházba, ahol A sárkány közbelép című — ma már többnyire filmmúzeumban vetített amerikai—hongkongi, feliratos filmet láthattuk. Előbbi állításomat igazolták a „jdl- értesü'ltek” vetítés előtti megjegyzései, miszerint: „biztos, jó bunyók lesznek benne”. Volt, aki úgy fogalmazott: „Azért nem tettek ki képet a mai műsorról, mert nem érdemli meg a film”. Természetesen ez utóbbinak csak részben volt igaza, hiszen a kép — részlet a filmből — csalogató. Ami viszont a cselekményt illeti, azt a bevezetőben tett állításom fejezi ki legjobba :n. A sárkány közbelép ugyanis nem rendelkezik olyan cselekménnyel, amiről oldalakat lehetne írni, és amiről heteikig lehetne beszélni. Helyette végignézni lehet — ha már egyszer megvettük a jegyet — és elfelejteni. A filmen rögzített történet nem sokat mond: Leet, a shaolinl harcművészet mesterét felkeresi Braithwaite, az angol titkosszolgálat ügynöke, és szeretné megnyerni arra, hogy segítsen véget vetni a Könyv Stan Steiner: Szegény sápadt arcé A Kossuth Kiadó népszerű Szivárvány könyvsorozatában megjelent fenti kötet: A Vadnyugat romantika nélkül alcímét viseli. Színes fedőlapján Buffalo Bill, alias William Frederick Cody ezredes, az indiánok által sápadt arcúaknak nevezett, a fehér telepesek nemzeti hőssé maigasztosí- tott képviselőjének arcképe látható. „Hőstetteivel” hozzájárult az észak-amerikai füves pusztaságokon az őslakók létét biztosító, millió- számra legelő bölények majdnem teljes kipusztításához és az indiánok megrit- kításához, elűzéséhez szülőföldjükről. (Szerencsére akadtak pozitív hősök is, akiknek köszönhetően, az idén (1986-ban) már bölényre is vadászhatnak Nimród hívei Amerikában !) Az igazi történetírók tollából ma már tudjuk, hogy az indiánháborúk kimerítették a népirtás fogalmát. S a hírhedt kékzubbonyos katonák és banditák módszereit alkalmazták például a vietnami háborúban a még hírhedtebb „zöldsapkások", amikor a vietnami parasztokat, mint a barmokat terelték az ún. védett falvakba. A napalmbombák égette vietnamiak halálsiko- lyai a százával legyilkolt indián asszonyok és gyermekek sikoltozására emlékeztettek ... Ballabás László Még olyanok is akadtak, akik kétségbe vonták Shakespeare szerzőségét, annyi azonban bizonyos, hogy nem a ránk maradt szöveget mondták áz 1604-es előadáson. A költői részletek mellett sok a lapos próza, a darab egységét érezhető betoldások törik meg, az időpontok is összekuszálódnak, s azon is fennakadhatunk, hogy Bécs jóságos hercege miért teszi próbára Angélát, amikor ismeri gyengéit, a darab végén pedig miért késlekedik a leleplezéssel. Ez magyarázza, hogy a ritkán játszott Shdkespeare-darabok közé tartozik, nálunk is csak 1927-ben mutatták be. Most a veszprémi színház újította fel, s az előadás akár revelációként is hathatna, de nem hat úgy. Az is kérdés, hogy a mai néző ki tud-e olvasni ebből valami személyre szólót, hisz a hatalmi önkény mögött mindig emberi tragédiák sorakoznak, ezt pedig, nagyon sokan ábrázolták. Paál István rendezését az ifjú Árvái György játéktere határozza meg, ez pedig meghökkentő voltában is félreértés. A játék egy bonyolult ketrec-rendszerben folyik, mintegy azt jelképezve, hogy a szereplők sorsuk ‘kelepcéjében vergődnek, csak a jóságos herceg jár-'kel kívül, aki szemlélője és irányítója mindannak, ami a ketrecben folyik. Egy körülhatárolt játéktér mondjuk az Othello esetében indokolt lenne, ahol mindevtki saját rögeszméje körül forog, s Jágó épp úgy nem tud letérni bolygópályájáról, mint Des- demona, a Szeget szeggel azonban, műfaji bizonytalansága ellenére is játék, egy kicsit A vihar mindent jóvá tevő költőiségét is előlegezi, jóllehet Vicentio, Bécs hercege igazán nem Prospero. Egyébként is sok a különbség. Harangszó, csilingelős, szélzúgás, dübörgés fogadja a nézőt, a darab elejére és végére illesztett hosszú némajáték pedig talányos, melynek jelképrendszerét nehezen érteni. „S most rajta, együtt palotába fel: Ott megtudjátok, mit még tudni kell", — mondja a darab végén Shakespeare, a többit kitalálni a néző dolga. Azzal azonban, hogy az apácának készülő Izabella szerzetesi ruhája lehullik, legföljebb arra gondolhatunk, hogy elfogadja a herceg imént tett házassági ajánlatát, de ez olcsó szimbólum, Shakespeare nem is megy el idáig, ő pedig igazán ismerte a színházi hatás titkát. Miért e sok fenntartás? Mert a lehetőségek Shakes- peare-ibb előadásra alkalmasaik, a színészek szépen mondják Mészöly Dezső leleményes fordítását. A veszprémi Szeget szeggel érdekes kísérlet, de ebben a formában nem követendő példa, az idestova kétszáz éves magyar Shakespeare-kultuszhoz legföU jebbb egy szokatlan színt tesz. CSANYI LÁSZLÓ Mától A megbilincseltek című filmet vetítik a Panoráma filmszínházban Han által űzött kábítószer - és leánykereskedelemnek. (Megjegyezzük, nem ennek a bemutatására fordították a legtöbb energiát és filmkockát.) Lee eleinte húzódozik, de amikor megtudja, hogy Han embere, Qhlarna felelős húgának meggyilkolásáért, vállalja a megbízatást. Ezután megkezdődik a „nagy pofonok”, az izgalmas, nehéz küzdelem sorozata, amelyből talán a leglátványosabb a tükrös teremben folyó összecsapás. Végül — természetesen — a rossz elnyeri büntetését. Naiv mese, sportos, akrobatikus harcművészettel fűszerezve. így jellemezhetjük Robert Clouse filmjét. Olyan munka ez, amiből egy tucat éppen tizenkettő. — él — Kiállítás Nagybaracskai fotósok Fotográfiai allkotótelep 1981 óta működik Nagytoa- racskán. Az itt megforduló, munkálkodó, a fénykép segítségével tanúságot tevő emberek alkotásaiból látható kiállítás Szekszárdon, a Babits Mihály megyei művelődési központ Teátrum galériájában. A bemutatott .képek a mind népszerűbbé váló, kritikai élű „szociofotó” műfaj képviselői. A telep alkotóinak célja ezúttal a lakás külső, belső hangulatának megörökítése volt, természetesen a benne élő emberrel. E szándék nem gyönyörködtetésre épít, de talán kissé átbillentek arra az oldalra, ahol könnyebben tetten élhető a bírálni való. Jól élnek a fotózás igazmondó lehetőségével, de tudjuk, ez olykor fájdalmat okoz. decsi — kapfinger Straszer András: Horváth Péter és felesége Tévénapló Esettanulmány Nógrádi Gábor dokumentumainak hitelességében nincs okunk kételkedni, más azonban a tény és más annak ábrázolása, s Marosi Gyula filmje túl komorra sikerült, mintha a romantika kísértette volna, mert egyik oldalon meglepően jó emberek állnak, míg a másikon valószínűtlenül sötéték. S ráadásul olyan ügy szolgálatában vagy tagadásában, ami ilyen indulatokat nem szokott kiváltani. Az ellenkezőjére inkább van példa. Valószínűleg véletlen volt, de ugyanaz nap, másfél órával korábban az Üj Reflektor Magazin két riportjában épp azt láthattuk, mennyire közömbösek vagyunk saját jogainkat illetően is. Kiderült például, hogy az új autótulajdonosoknak a Merkúrral szemben törvényben meghatározott jogaik vannak, amelyekről nem is tudnak, a Merkur pedig, mert ez is kiderült, nem akar tudni róluk. A másik példa még riasztóbb volt. Láthattuk a fővárosi Fillér utcai iskola új épületét, amelynek építői iszonyatos munkát végeztek: málik a fal, befolyik a víz, leválik a mennyezet, kiesik az ablak. Az iskola tanári kara azonban 6va!ko- dott attól, hogy nyilatkozzék, attól félve, hogy az építők ezt ellenséges gesztusnak tekintenék. Kérem, ez is esettanulmány a javából. Marosi Gyula filmjében azonban ártatlan dolgokról van szó. A lakótelepiek környékszépitő egyletet akarnak^ alapítani, amire törvényes lehetőségük van, a hatóság azonban, a tanács, sőt a Népfront is mindent elkövet, hogy meghiúsítsa a veszélytelen, ám felettébb hasznos lakótelepi, baráti társulást. Jobb, ha a filmet parabolának tekintjük, távolabbra mutató példázatnak, ahol erről is szó lehet, de igazában másra kell gondolnunk. Például arra, hogy nehezen tanuljuk a demokráciát, s ez tanácsi tisztviselőkre éppúgy vonatkozik, mint a közpolgárra. Például nem tudunk vitatkozni, a Hivatal mondja a magáét, s közben nem gondol arra, hogy az állampolgárnak, aki adó-, sőt tehófizető, saját gondolata is lehet, amivel nem felforgatni, hanem jobbítani akarja környezetét, akár azzal, hogy fákat ültet, akár azzal, hogy> csendes környezetben szeretne élni. Az állampolgár tehát nem sötét ellenzék, viszont a Hivatal sem a bölcsesség csalhatatlan tárháza. Igen. mindezt jó lenne megtanulni, ahogyan már el is kezdtük, bár esetenként lassan megy, nehéz a tantárgy. A Hivatalnak is, amint ez a filmet követő beszélgetésben elhangzott, azt viszont nehéz elképzelni, bár példa mindenre akad, hogy van olyan tanácstag, aki úgy védi hatalmát, — de van-e neki? — mint a filmben láttuk. A választások után megélénkült a közélet, de hogy igy marad-e, azon is múlik, a tanácsok és egyéb intézmények együtt tudnak-e működni azokkal, akikben választóikat kellett volna eddig is látniók. cs. I. Fórum a nyugdíjasoknak Hazánkban minden ötödik ember nyugdíjas. Nekik, illetve egy részüknek — egészen pontosan a Dél-Du- nántúlon élőknek sugárzott fórumot a televízió pécsi körzeti stúdiója az elmúlt kedden. A tévések viszonylag szűk helyet választottak az adás színteréül: a mohácsi városi könyvtárat. Hogy miért jegyzem meg ezt a látszólag lényegtelen dolgot jegyzetem elején? Mert fontos lélektani szerepe van. Nem arra „utaztak", hogy a látványban nyújtsanak emlékezeteset, hanem jól megfontoltan a tartalomra fordított súlyt — sikerrel. Persze, az egyórás műsorban nemcsak a könyvtárba érkezett vendégek kaptak választ az új, nyugdíjjal kapcsolatos jogszabályokról, a társadalombiztosítás és a foglalkoztatás kérdéseiről, a szociális gondoskodás formáiról, hanem mindazdk, akik korábban levélben írták meg problémáikat, illetve az adás előtt és alatt telefonon hívták a szervezőket. A műsort követő napokban többen fogalmaztak úgy, hogy „milyen öröm, hogy a mi stúdiónk, a vidéki stúdió is képes olyan színvonalas, jól szerkesztett fórumot rendezni, mint a pestiek". Igazük van, tud. De- hát ebbéli örömömet, elismerésemet azért nem kívánom papírra vetni, mert meggyőződésem — s erről jelen esetben is meggyőztek —, hogy a „vidéki" stúdiók is nagykorúak (legfeljebb az adásidőben nem, de a heti egy óra már valami...) s magam nem is teszek különbséget az alkotások között aszerint, hogy készítői melyik városban élnek. Egy dolog viszont feltűnt. A legtöbb kérdés Tolna megyéből érkezett. Hogy miért? Arra csak tippjeim vannak: lehet, hogy legtöbb gondjuk, problémájúik a mi megyénkben élő nyugdíjasoknak van; illetve Déldunántúliak között ők a legaktívabbak, a legközéle- tibbek? Bárcsak az utóbbi lenne az igaz! — hm — Rádió Körbenjárás Tanulságos és nem mindennapi riportot hallhattunk az elmúlt hét vasárnapján, délután öt órakor a Kossuth-adón. Tarnói Gizella Aiomház nyugdíjasaknak oímű félórás adása székükhöz szögezte a hallgatókat. Egy kesztölci házaspár egyszeresek gondolt egyet, és dlhatározta, hogy nyugdíjasházat épít saját telkén, ahol majd huszonöt—harminc idős ember, az ő gondoskodásuk alatt élhét. Az asszony kemencében sütött házikenyerét eszik majd a saját konyhából kikerülő ebéd mellé, az asszonyok — mint régen — a hosszú téli estéken, tollát fosztanak, a férfiak pedig, hogy jobban télljék az idő, a barkácsműhelyben ügyködnek, és megjavítják a ház vízvezetékét. Ugye, milyen szép és emberi terv?! Biztosan ezt gondolta a riporter is, amikor egy évvel ezelőtt megkereste a házaspárt, és tenveiről faggatta őket. Mindketten saját elképzelésüktől fellelkesülve osztották meg Tarnói Gizellával álmukat, mondván; az önkormányzat elvén működő nyugdíjatíházban mindenki boldog lesz. A terv azonban csak terv maradt. A riportból megtudtuk: a házaspárnak a telkén felül .pénze erre ugyan nincs, ám hisznek-hittek abban, hogy valamilyen szerv anyagi támogatásával majd csialk megépítik az otthont. Nem lett így. Pedig a házaspár minden létező hivatalba elment, és velük együtt Tarnói Gizella is. Mindenütt — a gerantológusnál, az OTP-nél és a bányászszakszervezetnél — megértették tervüket, de anyagilag nem tudták azt támogatni. A szociálpolitika e hiányzó láncszemének megvalósítása a mai jogszabályok keretei között még lehetetlen, mondták. A riport két ‘síkon mozgott. Megértettük belőle a házaspár megszállottságának gyökereit, s azt a végén már fejvesztett szócsatát, amelyet dédelgetett álmuk megvalósításáért vívtak. Emellett pedig megtudtuk a hivatalos beszélgetésekből, hogy miként viszonyul a szervezet, a hivatal, a bányászszakszervezet egy ilyen „elrugaszkodott” álomhoz. Az adás végén nem derültünk, nem lettünk vidámabbak, mint előtte. A terv dugábadőlésének okait megmagyarázták. Ha a házaspárnak telkén feLül lett volna saját pénze, akkor tervüket magánvállalkozásban meg tudták volna csinálni. így csak, egy tervvel lettek-lettünk szegényebbek... stűce Szeget szeggel
