Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-28 / 23. szám
1986. január 28. KÉPÚJSÁG 3 Lángos igen, lángissiitö nem A szerződéses rendszer ötéves mérlege Tizenkét szál szegfű Szilajnak Karcsi, a milliomos Egyes vélemények szerint a tanácsi vendéglátó vállalatok már csődbe jutottak volna, ha öt esztendővel ezelőtt nem találják ki a szerződéses üzemeltetési formát. Az 1979-es élelmiszeráremelés ugyanis annyira növelte az éttermi árakat, hogy a fogyasztőközönség valósággal hátatfordított a vendéglátásnak — a forgalom látványosan visszaesett. Az már a véletlenen múlt, hogy éppen ez idő tájt dolgozták ki a szerződéses rendszert, amelyet fél évvel később, 1980 januárjától a vállalatok már alkalmaztak is. Tény, hogy a szerződésbe adott vendéglátóhelyek forgalma fellendült, úgy, hogy 1984-ben már a vállalatok többsége eltartottnak is érezhette magát: a nyereség nagyrészt, vagy kizárólag a szerződéses üzletekből származott. Hangulatos sörözők Természetesen a vállalatok •vezetői tiltakoznak a tevékenységük ilyen megítélése ellen, mondván: mindez nem az ő hibájuk. A jogszabályok csak a kis egységek szerződéses vezetésére nyújtanak módot, és arról ők nem tehetnek, hogy éppen a hangulatos kisvendéglők, sörözők, borozók a látogatottak, nem pedig mondjuk a lakótelepekre épített nagy, hangulattalan éttermek. iBár ebben sok igazság van, az is köztudott, hogy a vállalkozók erős anyagi érdekeltsége formálta vonzóbbá a vendéglátóhelyeket. Az ügyes szerződéses vezetők ismét elővették a rég elfelejtett egyszerű, házias és olcsóbb ételeket, jól megfizetett szakácsaikkal kitűnő konyhát teremtettek, a költségeket úgy szorítják a minimumra, hogy azt a vendég lehetőleg ne érezze, és a kisvendéglőkben zenével, terítéssel, dekorációval, kedves szóval, kellemes légkört alakítanak ki. Persze, nem valamennyien vezetik ilyen jól a szerződébe vett üzletet, és ha a szerződéses rendszer ötéves fennállása alkalmából értékeljük ennek a még mindig újnak nevezett üzemeltetési módnak az eredményeit, akkor hibáiról, buktatóiról sem feledkezhetünk meg. A szerződések több mint 10 százaléka felbomlik, többnyire azért, mert a vezető nem képes fizetni az átalánydíjat — vagyis mégsem megy jól az üzlet. Vagy esetleg elég jól megy, de a vállalkozó a versenytárgyaláson meggondolatlanul, felelőtlenül licitált, és irreálisan magas átalánydíjat ajánlott fel, olyan magasat, amilyet jó üzletmenetből sem lehet kifizetni. Sajnos az is többször előfordult, hogy a vállalkozó magas jövedelemre mé kéket előállító öt iparvállaltat által alapított Bu- davox Részvénytársaság az idén és a következő években is elsősorban a komplett hírközlőrendszerek exportját kívánja bővíteni. A külföldi partnerek igényeinek egyeztetése alapján, 1986— 90. között a korábbinál valamivel mérsékeltebb ütemű, körülbelül 30 százalékos exportra számítanak. Elsődleges piacaik továbbra is a szocialista országok, amelyek az idei exportszállításoknak több mint 80 százalékát már lekötötték. Jelentős erőfeszítéseket tesznek a konvertibilis export fokozására; 1986-ban várhatóan 18 millió dollár értékben szállítanak híradástechnikai berendezéseket külföldre, mindenekelőtt a fejlődő államokba. Az elmúlt hónapókban összesen 25—30 millió dollár értékben írtak tett szert, ennek ellenére sem fizette az átalánydíjat, hanem kivette a pénzt az üzletből, és magánvállalkozásba fogott. A vállalatok pedig szaladgálhatnak a bíróságra, hogy az adósokat fizetésre kötelezhessék. Az efféle buktatók közül jó néhányat sikerül a jogszabályok módosításával elkerülni. Hogy ezek közül csak egyet említsünk: ma már sikkasztásnak minősül, ha a szerződéses üzletvezető a bevételből nem fizeti be az átalánydíjat, hanem azt saját személyes céljaira használja. Viták és buktatók Nyilvánvaló azonban, hogy a vállalatok és a szerződéses vezetők viszonya a jövőben spm lesz felhőtlen. Viharfelhők gyülekezésére utal például az az újabb szokás, hogy egyes vállalatok ma úgy hirdetik meg üzleteiket, hogy kikötik: az átalánydíj a korábban elért forgalomra épül. Ha a forgalom az új vezetés alatt lényegesen kisebb, vagy számottevően nagyobb lesz, úgy az átalánydíj összege csökkenthető, illetve emelhető. A vállalkozók nem ok nélkül tartanak attól, hogy a vállalatok fokozatosan igyekeznek majd elvonni tőlük éppen azt a többletjövedelmet, amelyet megszerzendő pályáztak az üzletvezetésre. Pedig kár lenne az öt éve feltámasztott vállalkozói kedvet ilyen módszerekkel ismét lelankasztani. Hiszen a szerződéses üzletek bevételeiből távolról sem csak a vállalkozók gyarapodnak ; annak jó része jövedelem- adó formájában a költség- vetésbe jut, egy másik tekintélyes része pedig a vállalatokhoz, azoktól különfé- la adók címén ismét csak a közös kasszába kerül. Ami pedig a vállalkozóknál marad, azért keményen megdolgoznak; a szerződéses boltvezetők munkaideje másfélszerese, ha nem kétszerese az alkalmazottakénak. No és a vállalkozók kockáztatnak is — hogy mennyire, azt a csődbe jutottak példája tanúsítja — amit a keresetüknek is ki kell fejeznie. Köztudott, sokan irígylik magas, vagy magasnak vélt jövedelmüket, másfelől szívesen látogatják a jobb kiszolgálást, a kedvezőbb választékot nyújtó üzleteiket. Szellemesen fejezte ki ezt az ellentmondást egy előadásban Fulai .Miklós, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, amikor azt mondta: szeretjük a lángost, de nem szeretjük a lángossütőt. Csak vendéglők? Ettől persze a szerződéses rendszer még virágozhat, alá szerződéseket tőkés cégekkel, ám a megrendelések teljesítése áthúzódik a következő esztendőkre. A Szovjetunióba telefonközpontokat, mikrohullámú berendezéseket, kábeles és légvezetékes átviteltechnikái rendszereket, rádiótelefonokat és adatátviteli egységeket szállítanak. Csehszlovákiába és az NDK-iba szintén exportálnák telefonközpontokat, valamint távadatfeldolgozó készülékeket és URH-rádiótelefonokat. Algériában — több évre szóló szerződés alapján — telefonközpontokat szerelnek fel, Líbiában pedig városi kábelhálózatot építenek ki. A Budavox és a telefongyár fővállalkozásban hasonló munkákra szerződtek Ku- vaitban is. Ezekkel a vállalkozás jellegű munkákkal, szerelésekkel a fejlődő álta- moik távoli, vidéki körzeteit kapcsolják be az ország hírközlési hálózatába. Az bár a vállalkozókat gyakorta zavarja a negatív társadalmi megítélés. Két lényeges körülmény viszont akadályozza a szerződéses rendszer további elterjedését és igazi kibontakozását — ezeket érdemes közelebbről is szemügyre venni. Az egyik, hogy a mintegy 40 000, szerződéses vezetésre alkalmas üzlet közül csupán hozzávetőlegesen 17 000 működik ebben az új formában. Élelmiszerboltok százait hirdették meg a vállalatok — eredménytelenül. Az élelmiszer-kiskereskedelemben alkalmazott alacsony árrések ezt a szakmát nem teszik vonzóvá. A helyzeten talán enyhít, hogy a jövő évtől — a fogyasztói árak változatlanul hagyása mellett — 1—2 százalékkal növekszik a tejtermékeknél és a húskészítményeknél felszámítható árrés. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy igen kevés a szerződéses vezetés alatt álló iparcikk üzlet, ami már inkább azzal magyarázható, hogy a vállalatok nem jeleskednek ezek meghirdetésében. Meglehet, a vállalatok vezeti attól tartanak, ha betörnek a szerződésesek és a bérlők, megszűnik a vállalatok létjogosultsága. Vagyis a szerződéses rendszer igazán csak a vendéglátásban terjedt el, ami egyfelől a forgalom 1979-es jelentős visz- szaesésével magyarázható, másfelől azzal, hogy a kisvendéglők ígérkeztek igazán jövedelmezőknek. A másik körülmény, ami akadályozza a szerződéses rendszer kibontakozását: a vállalkozók rövid távú érdekeltsége. A szerződéseket általában öt évre kötik, azután az üzleteket ismét meg kell hirdetni; nyilvános versenytárgyaláson eldönteni, kié legyen az üzemeltetés joga a következő periódusban. Hosszabb távra Nem kétséges, hogy a nyilvános versenytárgyalások, licitálások rendjét az üzletek odaítélésének tisztasága érdekében fenn kell tartani, ám ezt valahogy ösz- sze kellene egyeztetni a vállalkozók hosszabb távú érdekeltségével. Ezt egyelőre, az első öt évben nem sikerült megoldani. A szerződéses rendszer azonban hibáival, buktatóival együtt is bevált, sikert aratott — ezt a rendszert ötéves fennállása alkalmából érdemes leszögezni. A hibákra és a buktatókra viszont azért is kell figyelni, mivel most indul a második menet; most hirdetik meg ismét azokat az üzleteket, amelyeket az elsők között, 1980. januárjában adtak szerződéses vezetésbe. GÁL ZSUZSA iparág gyártmányai — a Budavox közvetítésével — élj útnak még távolabbi országokba is; így a mikrohullámú készülékek Peruiba, a rádiótelefonon Angolába. A jövőben új, ígéretes piac lehet több távol-keleti ország is, például Szingapúr és Indonézia. A kínai vállalatoktól nemrégen kapták az első megrendeléseket átviteltechnikái berendezésekre. A híradástechnikai termékek Iránt korábban , is nagy volt a kereslet, az iparág fejlődése napjainkban is sokkal dinamikusabb, mint a többi iparágé. Éppen ezért fontos feladat az ilyen termékek műszaki fejlesztésének gyorsítása, az olyan komplett szolgál ta tórendszerek kialakítása, ahol a hang közvetítése mellett televíziós képet is továbbítanak és összeköttetést teremtenek az adatbankkal is. — A Piapp Karcsinak van egymillió kilométere? — Méghozzá balesetmentes. — Az nem lehet Hát ami. kor én már autóztam ötvennégyben, ötvenötben, a Karcsi még a lovakat hajtotta Üj- berekben ... És nekem nincs ki a millió! — Csakhogy 1961-től, amióta jogosítványom van, addig, amíg te aludtál, én hajtottam a gépet... Tetszel tudni? Máskülönben, hogy tudjál róla, ndkem a lovak faránál gyalog is ki lenne már a millió. — A Karcsi az ilyen, azt te nem tudod kibeszélni. — Kidolgozni se könnyen. — Nekem, pajtás, volt olyan évem is, amikor ki- lenevenihatezer kilométert menteim. — Ja, így könnyű! Nagy, távolsági fuvarok... Persze, hogy szaporodik a kilométer. — Könnyű, csak azt meg kell ám csinálni! Huszonhárom év kellett nekem is a miLlióhoz. Főnök úr! Tölts még egy rundót az irigyeim- nek! Gondoltam, ennek az ifám. nak veszek tizenkét szál szegfűt. Megérdemli. Négy- százezret mentünk együtt. Mióta itt vagyok a decsi Egyetértésben —, hogy is, 4975-ben kerültem ide —, azóta a második autóm. Egy tízéves IiPA-m kezdtem, hat éve kaptam ezt újonnan. — Mi az, hogy ezt. Van annak tisztességes neve. — A Horváth Zsiga elnevezte Szilajnak. Ügy hív- jük. A söröskorsók összekoccannak. Karcsi nevet. Szemét összehúzza. Fehér svájcisapkáját, amit felpúposítva, amúgy kuktásan hord, a homlokára csúsztatja. — Megérdemli, hogy neve is legyen. * • • — A Karcsi nagyon jó munkás — mondja a főnöke, Mester János —, csak makacs ember. Nagyon makacs. — Makacs vagyok? Hát az vagyok. Nekem is lehet igaziam, és ahhoz ragaszkodom. Talán igazol eddigi munkám is, hogy jó órában mondjam. Az biztos, hogy nehezen dül- lőzünk a főnökkel. Völt egy eset. Bent állt a Szilaj a telepén ... „ — Főnök ! Látta már a kocsimat?” — Láttam. Be van hor- pasztva az eleje, meg az ajtaja. — Ezzel nem lehet kiállni. — Már hogyne lehetne? Nem álltam ki. Megcsinálták. Én nagyon érzékeny vagyok ilyenre. Mindent megadók a gépnek. Én nem ütöm-vágom. Másnak se adom oda. Én este leteszem a gépet a telepen hibátlanul, reggelre meg össze van nyomva? Hát megálljon a menet! Nincs igazam? — Azért mindig nincs! — Tudom, főnök! A vásár? Ama gondol. Két éve talán? A májusi decsi vásár volt. Egy hétfői napon. Mondom a Ferinek, ő a rakodóm, a Jakab Feri, gyere, ugorjunk ki a vásárba, eszünk egy kolbászt, mielőtt elindulunk. Kiugrottunk. Kezdtük jól érezni magunkat. Egyszer csak ott áll a Mester elvtárs. — Mi a helyzet, Károly, nem indulnak még? — Mondja, ha maga megiszik három fél pálinkát, meg két üveg sört, akkor elindul iaz autóval? Nem szólt semmit, csak sorkon fordult. Kaptam húsz százalék nyereség- elvonást. Ez lett a büntetés. Azt mondták, munkamegta- gadás. Mondtam, hogy úgyis rádolgozzuk, de hiába. — Ilyen fegyelmezetlenséget a Karcsinak se engedhe. tek meg, annak ellenére, hogy tudtam, behozza a lemaradást. • • • — Azért ne tagadd, Karcsikéin, hogy szerencséd is van. — Nem tagadom. Van. Legyen is. De azért annak is szerencséje van, aki velem •találkozik, ha bajban van, mert én segítek. Én nem rös- téllek Lassítani, féLrehúzódni, akár leállni, ha a helyzet úgy kívánja. Vagy, ha éppen az a jó megoldás, akkor meg gázt neki. Szerencse is kell a vezetésiben, de szerintem az a fontosabb, hogy a másik ember fejével is tudjál gondolkodni. Én a gépek mozgásáról látom, hogy mit akar az ürge, és attól kezdve már tudok alkalmazkodni. Azt hiszem, az a lényeg, hogy ne csak magadra, hanem inkább a másik emberre vigyázz. Ha valóki Valamilyen balhét csinál, nem szoktam szitkozódni, köpködni, kiabálni, mint ahogy sokan, hanem igyekszem segíteni. Az ott egy bajbajutott ember, még akkor is, ha raját hülyesége miatt került s lamas ztikába. Egyszer kihajtott elém egy személykocsi. Aliig tudtam el. kerülni az ütközést. Az akkori rakodóm elkezdett káromkodni. Rámszólt. Miért nem gázoltad el a marihát! Legalább megtanulta volna a magyarok istenét. Hazaértünk, kértem, hogy vegyék le tőlem a rakodót. Én ilyen gondolkodású emberrel nem vagyok hajlandó együtt dolgozni. • • • — Papa! aztán éreztél valami bizsergetőt a köldököd táján, amikor a kilométerEzért megdolgoztam órád átbillent arra a számra, ami a milliót jelentette? — Kisfiáim, te már többet ne igyál. Figyelem én, vagy te, amikor mész, hogy most ugrik egyet a szám? Arról ne is beszéljünk, hogy fogalmam se volt, mennyi kell még a millióhoz. Az útat figyelem, meg a motort. Hallgatom, hogy szépen duruzsol-e. Jól érái-e magát? Kér-e valamit? — A menetlevélből ki lehet deríteni. — A Lajos ki is derítette. Azon a bizonyos napon Szedres és Szekszárd között utaztunk akkor. Hát ott volt az a történelmi pillanat. — Azért néha leveheted a glóriát a fejed fölül... — Voltam már büntetve, nem tagadom. Aikkor még nem a sörösöknek fuvaroz- am, mint most, hanem a T'ITÁN-nak. Kalocsára vittük az árut. Megállók a vasbolt előtt, látom, hogy kint van a várakozni tilos tábla, de hát máshol nem tudtunk volna rakodni. Eltellett öt .perc, jön egy rendőr. — Látja azt a táblát? — Látom, persze, hogy látom, de hát maga nem látja, hogy rakodni akarunk? — Ha látja, akkor nem tudja, hogy mát jelent? — Most mit kötözködik velem ... — Kétszáz forint helyszíni bírságot hajlandó kifizetni? — Hát én úgy bepörögtem, hogy elküldtem az ürgét az anyjába. Nem fizettem. Később jött a papír, hogy ötszáz forintot kéll fizetnem. * * * — Aki utazik egymillió kilométert, az aranyi, mintha huszonötször körbeutazta vol. na a Földet az Egyenlítő mentén. — Én még csak Csehszlovákiában jártam. Az országot azt beutaztam Győrtől Békéscsabáig, Zalaegerszegtől Nyíregyházáig. Különben én a Nyírségbe való vagyok. Gelsén születtem. — Nem is mondtad, hogy tirpák vagy. — Hallgass, te meg csángó vagy. Hogy mondod? Nincs saját kocsim. Nekem nem kell. A fiam most tizenihat éves, két év múlva megszerezheti a jogsit, majd neki lesz autója. — Tizenegy éved van még a nyugdíjig. Albba még egy félmillió belefér. — Megpályázom. CZAKÖ SÁNDOR Hírközlőláncok exportra A híradástechnikai terSzilaj, meg én
