Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-22 / 18. szám

Mai számunkból XXXVI. évfolyam, 18. szám. ARA: 1.80 Ft 1986. január 22., szerda. AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA MAFFIA NÉLKÜL IS DRÁGA A KERESKEDELEM (3. old.) ÜJ VEJSETÖ EDZŐ BONYHADON REKLÁM A REKLÁMNAK (6. old.) (3. old.) Tervezés Tulajdonképpen az év minden szakában van ter­vezés, hiszen az egyik el­végzett munka, a végrehaj­tott feladat után jön a má­sik. Meg kell tervezni, hogy hogyan tovább. Ilyenkor, év elején egy sor területen nagyobb hangsúlyt kap a tervező- munka, hiszen az egész év­re, esetenként öt évre meg kell határozni a tennivaló­kat. Hogy ez milyen szín­vonalon sikerülhet, az rész­ben tfügg a korábban vég­zett munka színvonalától, a munkamódszerek helyes al­kalmazásától, de leginkább attól, hogy az első idősza­kot milyen színvonalon ér­tékelték. A helyzetelemzés, a kritikus és önkritikus, a hibákat feltáró, az eredmé­nyeket reálisan számba vevő helyzetelemzés az. ami a tervek megbízható alapja. A városi pártbizottságok ebben az időszakban érté­kelik a beszámoló taggyű­lések tapasztalatait, és ezek alapján határozzák meg a tennivalókat. Rendszerint ugyanakkor már döntenek az idei munka- és üléster­vek ütemezéséről is. Az alapszervezetek is mostaná­ban határozzák meg azokat a témákat, amelyekkel az idén vezetőségi vagy tag­gyűlésen foglalkoznak. A tervezés látszólag unalmas munka, de annál fontosabb, rangját mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy a ter­vek elfogadásához minde­nütt testületi döntés szük­séges. A Hazafias Népfront bi­zottságai is ebben az idő­ben elemzik a kongresszusi felkészülés helyi tapaszta­latait, ennek, és a kong­resszus állásfoglalásainak tükrében döntenek a közép­távú programról és az idei konkrét tervekről. Nem lehet és nem is kell rangsort felállítani a mun­kavégzés különböző szintjei között, de egészen biztosan nagyon fontos, hogy az alapszervezetek — nem­csak a pártszervezetek — helyesen határozzák meg helyi feladataikat. A jó ha­tározatok ugyanis — min­den szinten — nagyon fon­tosak, de azokat végre is kell hajtani, és a végrehaj­tás színvonalát az alapszer­vezeti munka határozza meg. Annál is inkább így van ez, mert a gazdaság, a politika, a közélet, sőt, ez esetben még a magánélet helyi tényeit és sajátossá­gait a kívülállók nem isme­rik. Dönteni kell, hogy a sok tennivaló közül mi legyen az a néhány, amit a leg­fontosabbnak minősítünk, amiben hosszabb távra szóló megalapozó ered­ményt érhetünk el, és me­lyek azok a feladatok, ame­lyek nem igényelnek testű leti elemzést és döntést, ezeket „menet közben” is lehet végezni. A tervező- munkának támaszkodnia kell a helyi hagyományok­ra tartalomban éppúgy, mint a munkamódszerek­ben, de tudni kell az új fel­adatokhoz rugalmasan al­kalmazkodni, és indokolt esetben új módszereket is kipróbálni. Ha így nézzük a kérdést, máris kiderül, hogy tervezni nem is unal­mas, sőt, nagyon érdekes munka. A KGST V. B. ülése Napirenden a komplex program végrehajtásának intézkedései Február 14-16-ra összehívták a magyar szakszervezetek XXV. kongresszusát Ülést tartott a SZOT Moszkvában kedden dél­előtt megkezdte 118. ülését a KGST Végrehajtó Bizott­sága. A tanácskozáson részt vevő küldöttségek élén a tagállamok miniszterelnök­helyettesei állnak, akik a ku­bai küldöttségvezetö kivéte­lével hazájuk állandó KGST-képviselői is egyben. A magyar küldöttséget Mar­jai József vezeti. Az ülésen Jugoszlávia állandó KGST- képviselője is részt vesz. A csütörtökön befejeződő tanácskozás napirendjén a 2000. évig szóló tudományos- műszaki komplex program teljesítését szolgáló intézke­dések meghatározása szere­pel. A VB ezenkívül meg­vizsgálja az elektronikai, mikroprocesszoros és ipari robottechnika egységes al­katrész-, illetve részegység­bázisának megteremtését célzó megállapodás megva­lósulásának menetét, továb­bá áttekinti a tagállamok vegyipari együttműködését az elmúlt öt évben és meg­David Lange új-zélandi miniszterelnök bejelentette: országa nem csatlakozik a Líbia ellen meghirdetett amerikai gazdasági szank­ciókhoz. Erről a Canberrái kormány keddi ülésén döntöttek. Da­vid Lange a kabinet ülése után újságíróknak kifejtet­te, hogy nem létezik olyan határozza e téren az együtt­működés további súlyponti feladatait. Mint a megnyitót megelő­ző sajtótájékoztatón elmond­ták, a KGST alig egy hó­nappal ezelőtt tartott 41. rendkívüli ülésszakán elha­tározott tudományos-műsza­ki komplex programja 93 feladatkört tartalmaz, s mindegyik további témákat és feladatokat foglal magá­ba. Ezek alapján csak a kö­vetkező fél évben 67 új meg­állapodást kell kötni, és 84 már hatályos megállapodást pontosítani. A program megvalósításá­ban jelenleg a tanács 17 szerve vesz részt és két újabb állandó bizottság kez­di meg működését már feb­ruárban, Moszkvában. Ezek a biotechnológiában létreho­zott és termelésbe fogott új anyagok, valamint technoló­giák terén segítik majd elő az együttműködést. A tájékoztatón felhívták a sajtó képviselőinek figyel­nemzetközi egyezmény, amely kötelezhetne egy or­szágot egy másik állam el­leni gazdasági szankciók fo­ganatosítására. John Whitehead amerikai külügyi államtitkár, aki nyu­gat-európai kőrútján a szankciókhoz való csatlako­zásra próbálja rávenni Wa­shington szövetségeseit, hét­mét a tudományos-műszaki komplex program megvaló­sításának igen szoros határ­idejére. A benne foglalt problémák felét már az el­következő három évben meg kell oldani, vagyis a meg­oldásnak új termékek és technológiák bevezetését kell eredményeznie. Ezt követi majd a termelés kibővítése. Komoly feladatokat kell megoldani a program lebo­nyolítása érdekében is. Több mint 700 tudományos inté­zet dolgozik a 93 feladatkör megoldásán, munkájukat minden szakaszban koordi­nálni kell. A program meg­valósítását szolgálja majd a tanács szerkezetének, mun­kastílusának és módszerei­nek átalakítása is. Ezzel a döntéshozatali mechanizmus operativitását kívánják fo­kozni, valamint a megálla­podások és szerződések be­tartásának fegyelmét erősí­teni. fő óta Bonnban tartózkodik. A bonni kormány azonban néhány órával Whitehead megérkezése előtt közölte: az NSZK nem léptet életbe gazdasági szankciókat Tri. poli ellen, mert ezek nem lennének hatékonyak. Az NSZK Líbia egyik legfonto­sabb kereskedelmi partnere. Kedden ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsa. A testület a ma­gyar szakszervezetek közel­gő, XXV. kongresszusának előkészületeivel foglalkozott. A tanácsülés Gáspár Sán­dornak, a SZOT elnökének előterjesztésében megvitatta és elfogadta a Szakszerveze­tek Országos Tanácsának kongresszusi beszámolóját és a szóbeli kiegészítés fő Várkonyi Péter külügy­miniszter Marian Orzec- howskinak, a Lengyel Nép- köztársaság külügyminiszte­Városaivató ünnepi tanács­ülést tartottak kedden Me- zdkovácsházán, Békés me­gye hetedik városában. Fe­kete Lajos tanácselnök üd­vözölte a résztvevőket, kö­zöttük Békés megye párt-, tanácsi, társadalmi és tö­megszervezeteinek vezetőit, a megye városainak képvi­selőit, majd szólt Mezőko- vácsháza történelmi múltjá­ról, fejlődéséről, s az elkö­vetkező évek feladatiról. Ezt követően az Elnöki Tanács és a kormány nevében Falu­végi Lajos, a 'Miniszterta­nács elnökhelyettese köszön­tötte a várossá lett telepü­lés polgárait, majd átnyúj­totta a tanácselnöknek a vá- rossányilvánításról szóló ok­levelet. gondolatait. A továbbiakba!» Sólyom Ferenc titkár elő­terjesztésében javaslatot fo­gadtaik el a kongresszuson megválasztásra kerülő tes­tületek és végréhajtó szer­viek létszámára. A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa úgy döntött, hogy 1986. február 14-16-ra összehívja a magyar szak- szervezétek XXV. kongresz- szusát. rének meghívására január 22-én hivatalos baráti láto­gatásra Lengyelországba utazik. Együttes ünnepi ülést tar­tott kedden Bicskén a váro­si pártbizottság és a városi tanács abból az alkalomból, hogy a 12 ezer lakosú Fe­jér megyei 'település törté­nelme során immár másod­szor elnyerte a városi címet. A 2. Számú Általános Iskolá­ban megrendezett ünnepsé­gen Tóth Tihamér, a városi pártbizottság első titkára köszöntötte a résztvevőket, köztük Fejér megye párt, ta­nácsi és tömegszervezetei­nek vezetőit, a megye váro­sainak és a bicskei körzet településeinek képviselőit, majd Nyúl István, a városi tanács elnöke szólt a megye legfiatalabb — ötödik — vá­rosának múltjáról, jelenéről, terveiről. Nem támogatják Washington Líbia-ellenes szankcióit Várkonyi Péter Lengyelországba látogat Városavatók Bíró Gyula Moszkvába utazott A szocialista országok szovjet baráti társaságai ve­zetőinek találkozójára ked­den Moszkvába utazott Bíró Gyula, az MSZBT főtitkára. A nemzetközi fórumon a ba­ráti társaságok együttműkö­désének tapasztalatait és az 1990-ig szóló munkaprogra­mot tárgyalják meg. A szov­jet fővárosban írják alá az MSZBT és a Szovjet—Magyar Baráti Társaság 1986. évi együttműködési szerződését is. Dél-jemeni polgárháború Áttekinthetetlen a helyzet Továbbra is egymásnak el­lentmondó hírek érkeznek Dél-Jemenből, ahol már má­sodik hete tartanak a harcok az Ali Nasszer Mohammed államfő hívei és a vele szem­ben álló kollektív vezetés erői között. A GtNA, az öbölmenti or­szágok hírügynöksége szanaai forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy Ali Nasszer Mo- há named elnök vasárnap Etiópiában tett látogatása után Visszatért Dél-Jemenbe. A MENA hírszolgálati iroda arról számolt be, hogy meg­érkezése után egy meg nem nevezett helységből telefonon megbeszélést folytatott Sadli Bendzsedid algériai és Hátfez Asszad szíriai elnökkel, vala­mint Moarner El-Kadhafi lí­biai vezetővel. Brit külügyminisztériumi források szerint Ádenben hét­főn csendesedtek a több mint egy hete különböző intenzi­tással folyó harcok, vidéken azonban változatlan erővel tartanak tovább. Adenben még mindig zárva vannak az üzletek, szünetel a víz- és az áramszolgáltatás. A szomszédos Észak-Je- menbe érkező hírek alapján továbbra sem tudni, hogy az egymással szembenálló erők közül melyik uralja a hely­zetet. A Szanaában fogható egyik rádióadás, amelyik a hivatalos ádenl rádió hullám­hosszán sugároz, arról szá­molt be, hogy a kollektív ve­zetés erői vették át az ellen­őrzést az országban. Egy másik adó szerint viszont a dél-jemeni államfőt támo­gató egységek vannak fölény­ben. A rádióadásokon kívül továbbra sincs más hír a JNDK-'ból. Nyomógép - világszínvonalon Több mint száz éve, hogy fogalom a nyomdagépgyár­tásban Heidelberg .neve. Eb­ben a német városban állít­ják elő sok évtizede azokat a nyomógépeket, melyek mindenkor a világszínvona­lat képviselték. A Szekszárdi Nyomdában eddig a naptá­rakat olyan gépekkel nyom­ták, melyek egy menetben csak egy színt nyomtak, és viszonylag lassan dolgoztak. Ez a most vásárolt heidel- bergi gép két színt nyom egyszerre, és óránként tíz­ezer ív hagyja el a nyomó­formákat. Kitűnő minőség érhető el vele, úgyhogy igé­nyes fali naptárakat, címké­ket nyomnak majd vele a vállalat szakemberei. Ugyan­akkor a hagyományos nap­tárak készítésére is használ­ják, a nagy nyomási sebes­ség miatt. A gép próbaüzem közben " « I I !■ I I H

Next

/
Thumbnails
Contents