Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-04 / 3. szám

2 Képújság 1986. január 4. A zsűri kérdez... a versenyzők válaszolnak flnyanyelui verseny Szekszardon (Majdnem egy esztendeje annak, hogy a 12—14 éves tanulóifjúság számára a TIT Tód na Megyei Szerveze­te útjára (indította a miinden- napi nyelvhasználat kérdés­körébe tartózó vetélkedőjét. A kezdetben írásos, négy fordulóra tervezett játékos erőpróbából hármat sikerült megvalósítani — a negyedik technikai okok miatt maradt el. A megye általános Isko­lásai körében meghirdetett verseny minden várakozást felülmúlt. A rendezvénysoro­zat tegnap a szekszárdi TIT- székházban 23 versenyző részvételével érkezett el be­fejező állomásához. A szóbe­li döntőn Lőrincze Lajos egyetemi tanár, Szűcs Lász­ló nyelvész és Rónai Béla fő­iskolai tanár zsűrizte és ér­tékelte a versenyzők telje­sítményét. A szánakozva, művelődés jegyében lezajlott játékos döntőn Kálló Krisz­tina VIII. osztályos nagydo­rogi tanuló lett az első. Ezt hozta a hét a külpolitikában Hétfő: Ziaul Hakk bejelentette, hogy megszüntetik Pa­kisztánban a nyolc éve kihirdetett hadiállapotot — Tűz­szünet Mali és Burkina Faso karácsonyi háborújában — A perui miniszterelnök Kubában tárgyal. Kedd: Mitterrand elnök hazaérkezett egyhetes egyip­tomi magánlátogatásáről, amelynek során azonban meg­beszélést folytatott Muharaik elnökkel is — Asszad szír elnök és Husszein jordán király Damaszkuszban a két ország viszonyának megjavításáról tárgyalt — Merény­letet kíséreltek meg Dzsemajél libanoni elnök ellen. Szerda: Gorbacsov főtitkár az amerikai néphez, Rea­gan elnök a Szovjetunió népeihez intézett televíziós üze­netet — Az USA vezető köreiben Líbia elleni megtorló akciókat fontolgatnak. Csütörtök: Üj állam a világ térképén: a korábban a Holland Antillákhoz tartozott Aruba — 38 millió spa­nyol és 10 millió portugál fogyasztóval bővült a Közös Pica — Tűzharcok, merényletek veszélyeztetik a liba­noni „háromoldalú megegyezés” érvénybe lépését. Péntek: Lord Carrington NATO-főtitkár Madridban tár­gyal — Dzsemajél libanoni elnök Damaszkuszban járt — Líbia a Biztonsági Tanácshoz fordult az amerikai fenye­getőzések miatt — Több nyugat-európai országra is ki­terjedt a terroristák utáni nyomozás. À hét 3 kérdése 1. Hogyan alakul a kelet—nyugati viszony az év első napjaiban? A Moszkva és Washington közötti újévi televíziós „üze­netváltás” kétségtelenül új élemet jelentett a két nagy­hatalom közötti viszony enyhülési folyamatában. Min­den hírmagyarázó kiemelte: 1972 óta nem történt meg, hogy a vezetők a másik ország tévéjében a néphez szól­hattak volna. Természetesen azonban az amerikai nézők Gorbacsov szavaiból, a szovjet nézők pedig Reagan beszédéből azt is láthatták-hallhattálk, hogy a két nagyhatalom néző­pontjai, szándékai mennyire különböznek. Kitűnt, hogy az Egyesült Államok ragaszkodik űrprogramjához, amely­nek veszélyes voltára pedig a Szovjetunió szüntelen fi­gyelmeztet. Az úgynevezett regionális konfliktusok dol­gában kialakított amerikai álláspontot csakúgy megpen­dítette üzenetében Reagan, mint az emberi jogok kérdés­körében sokszor hangoztatott nézeteit. Az üzenetváltás előtt a Pravda egy igen fontos szer­kesztőségi cikkben ítélte el az amerikai politikai külön­böző negatív elemeit a Közel-Kelettől Közép-Amerifcá- ig, a fegyverkezési hajiszától „a sajátos amerikai önzé­sig”. Ugyanakkor a kommentátorok már az 1986-os eszten­dő várható nagy eseményeire gondolnak, azók kimenete­lét latolgatják. Az amerikai sajtóban hírek jelentek meg arról, hogy míg Washingtonban a Gorbacsov-látogatás időpontjául júniust javasolják, Moszkvában inkább egy szeptemberi dátumot látnának szívesen a jobb előkészí­tés érdekében. A szokásos újévi nyilatkozatokban Tokiótól Bonnig vagy Berlintől Helsinkiig általában rendkívüli jelentősé­get tulajdonítottak az államférfiak a kelet—nyugati vi­szonyban mutatkozó enyhülési jeleknek, a két nagyhata­lom párbeszéde folytatásának. Visszatérő az a megálla­pítás is, hogy egyfelől Moszkva és Washington kapcso­latainak normalizálása jót tesz a kisebb és közepes or­szágok együttműködésének, másfelől pedig épp a „kicsik” jó kapcsolatai hatnak ki a „nagyok” tárgyalási készsé­gére. A szíriai fővárosban aláírták a damaszkuszi egyezmény­nek nevezett okmányt, amelytől a libanoni polgárháború befejezését remélik. (Telefotó) 2. Jelent-e új helyzetet a Közel-Keleten a szír—jordán csúcstalálkozó? Az arab világban tagadhatatlanul nagy szerepük van az államok vezetőinek: egy-egy személyiség rányomja bélyegét hazájának, népének tevékenységére. Gondoljunk Nasszerra vagy utána (és vele szemben) Szadatra, a ma­rokkói Hasszánra vagy a palesztin Arafatra... A szír elnök, Háfez Asszad az úgynevezett Szilárdság Frontjának vezéralakja, országát a Szovjetunióval való együttműködés útjára vezette, az utóbbi években a li­banoni válság alakulására, a megoldás keresésére nagy befolyással van. Ugyanakkor köztudomású, hogy jelen­leg a palesztinok egy része Szíriától vár segítséget, mi­közben Arafat, a PFSZ vezetője damaszkuszi megítélés szerint „kapituláns” magatartást tanúsít. Husszein király — láthatóan szaúd-ará'biai közvetítés­re — most hajlandónak mutatkozott arra, hogy hatévi szünet után elmenjen Damaszkuszba. Ez az út nemcsak a két szomszéd ország viszonyának normalizálását hoz­hatja meg, hanem az arab világban is változásokat idéz­het elő. Mindenekelőtt Szíria súlyát, tekintélyét növeli, ha az ammani uralkodó a jövőben kevésbé keresi az USA- val és Izraellel való együttműködés lehetőségeit. 3. Mi áll a pakisztáni politikai ígéretek mögött? Még az óév utolsó napjának kisebbfajta szenzációja volt, hogy Pakisztánban bejelentették: véget vetnek a nyolc éve bevezetett katonai törvénykezésnek, vissza­állítják a demokráciát, tiszteletben tartják az emberi jo­gokat. Az újév első napján aztán már közzé is tették Iszlámábádban az „iszlám demokrácia” ötpontos kor­mányprogram j át. Hangzatos ígéretekben nincs hiány. Az életszínvonal emelésére, a munkanélküliség megszüntetésére átfogó gazdasági programot akarnak végrehajtani, fel szeretnék számolni az írástudatlanságot, amelynek ijesztő a mér­téke: 73 százalék! „Szent háborút” hirdetnek a korrupció ellen. Az ország védelmi képességének fokozását is szük­ségesnek tartják. (Emlékezetes, hogy időről időre az a hír járja: Pakisztánnak van, vagy lesz atombombája...) Ugyanakkor az el nem kötelezett külpolitikai irányvo­nalat tiszteletben tartandónialk mondják. A pakisztáni ellenzéket kevéssé hatotta meg a sok ígé­ret, amelynek fejében Ziaul Hakk azt várja el, hogy Bhutto hívei adják be derekukat. (1977 után Ziaul Hakk véresen, kíméletlenül leszámolt ellenfeleivel, kivégeztette a törvényesen megválasztott Bhutto elnököt, a maga po­litikájával egyet nem értőket pedig bebörtönöztette.) Az ellenzék szerint a katonai törvénykezés megszüntetése kényszerintézkedés, és csak olyan politikai színjáték, amely a rendszert demokratikus színben akarja feltün­tetni. S miért van erre szükség? Nos, a háttérben való­színűleg az Egyesült Államok áll, amelynek rendkívül fontos Pakisztán: mind Indiával szemben, mind pedig Afganisztánnal szemben. S most, amikor az afgán kér­dés előtérbe kerülhet a világpolitikában, Washington Isz­lámábádban a demokratikus látszatott fontosabbnak ítéli, mint bármikor eddig. pAlfy József Mihail Gorbacsov az amerikai, Ronald Reagan pedig a szovjet 'televízióban mondott újévi köszöntőt. A képen: Reagan a kaliforniai Palm iSpringsben nézi az SZKP KB főtitkárának filmre vett beszédét. (Telefotó) Washingtoni tervek Líbia ellen Csütörtök esti jelentések szerint az Egyesült Államok katonai előkészületeket hajt végre Líbia közelében. A OBS-televízió szerint jelen­tősebb számú amerikai ka­tonai repülőgépet vontak össze a földközi-tengeri tér­ségben, az ABC-televízió pe­dig arról számolt be hogy amerikai részről mérlegelik egy olyan légitámadás lehe­tőségét is, amelyet az Egye­sült Államok területéről ki­induló hadászati bombázók­kal hajtanának végre. Ha­sonló manővert már kipró­báltak; akkor a B—52-es gé­pek Egyiptom területén haj­tottak végre bombázási gya­korlatot. A katonai akciók célja a római és a bécsi repülőté­ren elkövetett merényletek megtorlása lenne. Washing­ton főként Líbiát teszi fele­lőssé a merényletet állítólag végrehajtó csoport támoga­tásáért. Az amerikai külügyiminisz­térium szóvivője csütörtökön csak „egybehangolt politikai és gazdasági intézkedések­ről” beszélt, amelyeket Was­hington szerint a nyugati ál­lamoknak kellene végrehaj- taniok Kadhafi kormányának „elszigetelésére” és „megbün­tetésére”. Washington kifo­gásolja, hogy számos nyuga­ti partnere változatlanul ki­terjedt gazdasági kapcsola­tot tart fenn Tripolival. A szóvivő nem volt hajlandó nyilatkozni katonai tervek­ről. A tripoli rádió jelentése szerint pénteken számos líbi­ai városban amerikaelle- nes megmozdulások voltak válaszul azokra a washing­toni jelzésekre amelyek ame­rikai megtorlóakciót helyez­nek kilátásba Líbia ellen a bécsi és fiumicinói merény-. letek kapcsán. A tüntetések résztvevői jelszavaikban han­goztatták: készek megvédeni országukat bármiféle ame­rikai vagy izraeli támadás el­len. A líbiai televízió hír­adása szerint a tömegfelvo­nulások egyes líbiai városok­ban már csütörtökön meg­kezdődtek. Előző nap Moa- mer Kadhafi líbiai vezető sajtóértekezleten figyelmez­tette az amerikai vezetést: országa az egész közel-keleti térségre kiterjedő háborúval válaszolna egy Líbia-ellenes amerikai csapásra. Irán korlátlan támogatásá­ról biztosította Líbiát arra az esetre, ha bármilyen agresz- szió éri. Az ÍRNÁ iráni hír­ügynökség Hasemi Rafszand- zsanit, a parlament elnökét idézte, aki Líbia teheráni nagykövetét fogadva kije­lentette: ha Líbiát az impe­rialisták részéről támadás éri, az Irán részéről nem marad válasz nélkül. PANORÁMA BUDAPEST BECS Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, táviratban fe­jezte ki jókívánságait U San Yu elnöknek, a Burmái Unió Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. Lázár György, a Minisztertanács elnöke U Maung Maung Kha miniszterelnöknek küldött üdvözlő táviratot. MOSZKVA Pénteken Moszkvában Georgij Ivanov, a Szovjet­unió kulturális miniszteré­nek helyettese sajtóértekez­leten ismertette, hogy a gen­fi csúcstalálkozó eredménye­ként felújuló kulturális cse­re keretében neves szovjet művészek, előadók, együtte­sek utaznák az Egyesült Ál­lamokba, a Szovjetunióban pedig fogadják a legismer­tebb amerikai szimfonikus zenekarokat, sor kerül kiál­lítások cseréjére. A Bécsben pénteken ki­adott orvosi jelentés szerint a legutóbbi röntgenfelvétel nem mutat rosszabbodást Szegedi Molnár Géza állapo­tában. A mesterséges táplá­lás mellett megkezdett termé­szetes táplálás egyelőre nem okozott komplikációt. A sú­lyosan sebesült művész öröm­mel fogadja és köszöni a ha­zulról érkező és a nagykö­vetség által hozzá továbbí­tott jókívánságokat. MANILA Megválasztásuk esetén a Fülöp-szigeteki ellenzék ve­zetői érintetlenül hagynák azt a megállapodást, amely­nek értelmében az Egyesült Államok 1991-ig légi és ha­ditengerészeti bázisokat tart fenn a Fülöp-szigeteken — hirdeti programjában a feb­ruári választásokon Marcos elnökkel szemben induló két ellenzéki vezető. GYORSLISTA az 1986. január 2-án megtartott december havi lottó-juta lomsor­solásról, amelyen a 49. heti szel­vények vettek részt. A nyere­ményjegyzékben az alábbi rö­vidítéseket használtuk : a = vásárlási utalv. (1000 Ft), b = Zastava 55 GTL tip. sze­mélygépkocsira szóló utalvány, c = Wartburg Standard tip. személygépkocsira szóló utal­vány, d = Polski Fiat 126 tip. sze­mélygépkocsira szóló utalvány, e = Fisher videomagnó (79 000 Ft), f = Sony FH—7 MK—II. tip. rádiómagnó (49 000 Ft), g = Universum színes tv (45 000 Ft), h = Philips HP 3127 tip. szo­lárium (35 000 Ft), i = Sanyo C50 típ. rádió­magnó (34 000 Ft), j = Nikko music-center (30 000 Ft), k = Sinclair ZX 48 K típ. személyi számítógép (25 000 Ft), 1 = Siemens hűtőláda (21 500 Ft), m = színes tv videomagnóval (118 900 Ft), n = szerencse-utalv. (40 000 Ft), o = otthon lakberendezési utalv. (30 000 Ft), p = iparcikk-utalv. (25 000 Ft). q = zenesarok-utalv. (20 000 Ft), r = Dyras STR—S 777 típ. rádiómagnó (20 000 Ft), s Ft), = vásárlási utalv. (20 000 t Ft), = vásárlási utalv. (10 000 u = vásárlási utalv. (9000 Ft), v = vásárlási utalv. (7000 Ft), w = vásárlási utalv. (5000 Ft), x = vásárlási utalv. (4000 Ft), y = vásárlási utalv. (3000 Ft), z = vásárlási utalv. (2000 Ft). A nyertes szelvényeket 1986. Január 25-ig kell a totó-lottó ki- rendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfoga­dási és Lottóigazgatóság címére <1875 Budapest V., Münnich Fe­renc u. 15.) eljuttatni. A lista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges szám­hibákért felelősségét nem vál­lalunk. 2 329 515 y, 2 380 244 q, 2 387 491 z. 2 401 985 t. 2 409 232 u, 2 416 479 p, 2 438 220 X, 2 445 467 u, 2 452 714 y, 2 459 961 W, 2 481 702 V, 2 496 196 V, 2 503 443 W, 2 510 690 W, 2 532 431 V, 2 546 925 O, 2 554 172 t, 2 568 666 S, 2 583 160 y, 2 590 407 v, 2 604 901 S. 2 612 148 W, 2 626 642 X, 2 633 889 W. 2 655 630 w. 2 670 124 z, 2 677 371 y, 2 684 618 z, 2 691 865 V, 2 699 112 u, 2 706 359 s, 2 720 853 y, 2 728 100 n, 2 735 347 z, 2 757 088 z, 2 764 335 t, 2 778 829 W, 2 786 076 v, 2 793 323 O, 2 800 570 s, 2 844 052 O, 2 851 299 r, 2 865 793 s, 2 880 287 r, 2 887 534 W, 2 902 028 n, 2 909Í275 w, 2 916 522 q, 2 931 016 U, 2 945 510 y, 2 960 004 r, 2 974 498 V, 44 651 995 z. 44 869 405 n. 55 652 941 t, 55 667 435 q. 55 674 682 W, 55 863 104 v. 55 870 351 u, 76 002 517 v, 76 009 764 z, 76 017 011 m. 76 024 258 z. 76 031 505 q, 76 053 246 o, 76 060 493 q, 76 067 740 W, 76 082 234 V, 76 103 975 r, 76 111 222 u, 76 118 469 n, 76 125 716 q. 76 132 963 z, 76 147 457 r, 76 154 704 V, 76 161 951 n, 76 176 445 q, 76 183 692 v, 76 190 939 s, 76 198 186 X, 76 205 433 t, 76 212 680 V, 76 219 227 v, 76 227 174 y. 76 256 162 p. 76 263 409 q, 76 270 656 x, 76 285 150 X, 76 292 397 t, 76 299 644 x, 76 306 891 n, 76 314 138 w, 76 335 879 z. 76 350 373 v, 76 372 114 q, 76 386 608 S. 76 393 855 t, 76 401 102 u, 76 415 596 p, 76 430 090 r, 76 437 387 y, 76 459 078 t, 76 466 325 w. 76 473 572 Z. 76 488 066 y, 76 509 807 z, 76 531 548 q. 76 538 795 p. 76 567 783 s, 76 596 771 V, 80 510 151 r, 80 524 645 y. 80 531 892 z. 80 539 139 z. 80 546 896 z. 80 553 633 q. 80 568 127 V, 80 582 621 v, 82 466 841 z, 82 488 582 z, 82 546 558 o.

Next

/
Thumbnails
Contents