Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-18 / 15. szám

1986. január ,18. NÉPÚJSÁG 11 Aktfotók Eiv vándorkiállítás À III. országos aktfotó-iki- állítás Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyéből, Riese nagyköz­ségből az év első napjaiban Oroszlányba érkezett. Az elő­ző 1983-as pályázat fotóanya­gát mintegy 60 hazai telepü­lésen több mint 50 ezer néző látta. Miután a tavalyi pá­lyázatra a fotósok közül több mint kétszer annyian jelent­keztek, mint a megelőzőre, várható, hogy a siker is megduplázódik. A Magyar Fotóművészek Szövetségének szak zsűri je 104 szerző 827 al­kotása közül választott ki 129 képet. A kiállítás Vas megyébe, Szombathelyre uta­zik továhb a körúton. Nehéz dolga volt a szak­körinek, amikor arról kel­lett döntenie, hogy mely mű­vek valók közönség elé, s kiket díjazzanak. Jung Zse­ni, aki a legnagyobb anyag­gal' szerepel, méltán kapott kolletodió-díjat érzékeny, fér- fi-nőkapcsolatot feltáró mun­káiért. Ugyanez vonatkozik a szintén visszafogott hangú Újhelyi Istvánra és Csabai Istvánra. Katona Bálint szán­tén díjazott képei már el- gondolkodtatóbbak, bár in­kább csak formai jegyeket, s egy-egy ötletet hordoznak. Az aktfotózás Magyaror­szágon nyilvánvalóan útját keresi, ez a III. országos tár­latból is kitetszik. A kezde­ményezés azonban rendkívül halsznos, mert sok helyen, sok falusi településen, sokféle ér­zelmi, sokféle értékítéletű esztétikai, etikai alapállású ember látja, és sokat tesz a képzőművészet, s általában a művészet terjesztéséért. A nagy sikerű kiállítás népsze­rűségét jelű, hogy több alko­tás már menetközben elve­szett. Kádár fêter Jung Zseni: ülő akt Germán Péter: Akt ernyővel Falnnúzeum Somogyarszágban A szennai falumúzeumban Akad már néhány fialu- miizem az országban, ame­lyekben nagy területen, távol eső falvakból összegyűjtött népi építészeti emlékek lát­hatók. Nagyszerű dolog, ha az ember egy helyen tanul­mányozhatja a régi magyar falu tárgyi világát, elmélyül­het a gazdálkodás és háztar­tás már-már feledett emlé­kéiben, összevetheti egymás­sal az eltérő építkezési stí­lusokat, temetkezési szokáso­kat. A legmegkapóbb közülük az a kicsi skanzen, amely Kaposvártól jó macskaiug- rásra, a Zsehőségnek neve­zett tájegység egyik falujá­ban, Szennán várja a látoga­tókat. Mindenekelőtt azért, mert benne van a faluban, Szenna közepén. Nem úgy, mint a többi skanzen valamelyik vá­rosunk szélén, elkülönítve, múzeummá denmesztve. At­tól, hogy a szennai falumú­zeum közvetlenül kapcsoló­dik az élő községhez, egy- reapásra elevenné válik ez a hivatalos nevén Szennai Sza­badtéri Néprajzi Gyűjtemény, amely rövid utoasornyi, mindössze öt favázas talpas házból áll. A mögöttük vagy velük szemben fekvő mellék- épületeikkel — ólakkal, is­tállókká1!, fészerekkel, górék- kal — szabályos parasztpor­ták képét mutatják. Egy ma­gaslatról az 1785-ben emelt református templom tekint a csupa" zselicségi faluból idetelepített, kontyos, • zsúp- tetős, sárral tapasztott, sö­vényfonás ú vagy fecskerafcá- sos falú házakra, présházak­ra. Ez utóbbiak elé a hite­lesség okából szőlőt is telepí­tették a gyűjtemény megal­kotói. A templomot festett szó­széke, kazettás mennyezete, karzata és padjai Somogy egyik legszebb műemlékévé varázsolják. Belső berende­zését a Nagypáliból szárma­zó Nagyváti János asztalos- mester készítette. Az egész templom belső és külső re­noválását a valamikor itt se- gédlélkészkedő TSldy Zoltán — később köztársasági elnök — szorgalmazta, s Qrtutay Gyula kultuszminisztersége alatt indult meg. 1974-ben fejeződött be. A homlokzatukkal a temp­lomra tekintő házak Rinya- kovéosiból, Kisbajomról, Gsö- köilyröl — ez a legvénebb, 1843-ból való —, Nagykor­pádról és Somogyszobród köl­töztek Szennára. Szennai porta azonban nincs a skan­zenben. Mégpedig azért nincs, mert az ide való talpas há­zak még eredeti helyükön dacolnak az idővel. Közülük a legszebb az 1848-iban épült, s utoljára Zoka Peti Lidi tulajdonában volt, Árpád utca 38. szám alatti szegénypa­raszti, favázas, füsitöskonythás épület, amely ma már ugyan­csak része a gyűjteménynek. Szenna népi építészeti ha­gyományai, a még eredeti helyükön található talpas házak és a ritka szép, becses templom indokolták, hogy a skanzent éppen itt 'hozzák létre. A skanzen őrzői, gondozói helybeli asszonyok, akik őszintén szíves, szép, tiszta szóval kalauzolják ,a látoga­tót s beavatják a — számuk­ra nem is Olyan régmúlt — paraszti élet hétköznapi és ünnepi műveleteinek útvesz­tőibe. Pontosan tudják, hogy mi mire szolgál, hogyan kell a ház falát tapasztani, a rozsszalma-zsuppot verni. Tudják, mert fiatal koruk­ban csinálták, s nemzedék­ről nemzedékre szállt ez a tudomány. S ezekkel az ősi, MŰVÉSZET öröklött módszerekkel segí­tették az idehozott házak felállítását. És ha az idő ki­kezdi egyik-másik épületet, kijavítják, ahogyan annak idején megtanulták, öntözik a tornác kiszolgált fazekak­ban álló virágait, vizesnyol­casokat rajzolnak a szobák, tornácok keményre döngölt, sárga földjére, kalácsot süt­nek a házak kemencéiben, s friss szalmát atmolnak a to­jók alá. A házakat a simára dön­gölt földre rakott, tölgybői készült talpgerenda-koszorúk tartják. -Sarkaira faoszlopo­kat, szöglábakat tesznek, amelyeket felül koszorúge. rondák kötnék össze. Mes­tergerendáik díszesek. A há­zak általában három helyi­ségből állanak: szoba-kony- ha-szoba vagy szoba-lfcanyha- kamra elrendezésben. A há­zakat oldalt esetleg elöl is díszesen faragott oszlopokkal kísért pitvar (piitar), tornác övezi. A konyhákban sárral tapasztott kemence áll kat- lanhéllyel, sárpatífcával. In­nen fűtötték a szobában lé­vő, szép szemeskályhát, s így ott nem volt füst. A há­zak oromfalai a legdíszeseb­bek, több rétegű, csipkesze­rű, festett diszlécekkei, fara­gott mestergerenda végző­déssel. A templom előtt álló régi, hajdani parókia a múzeumi fogadórész. Az jtt vásárol­ható kiadványok és képesla­pok bősége, igényes kivitele meglepő. Akad minden itt látható műemlékről leírás, kép, füzet és könyvecske, s az ember többféle pecsét kö­zül választhatja ki azt, ame­lyiket rá akarja ütni lapjá­ra. Bárcsak más hazai mú­zeumi helyeink, vidéki mű­emléketek hivatott gondozói példát vennének Szennáról, s Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságától. Csonkaréti Károly Mecénásaink Kiállítás a Nemzeti Galériában Példamutató hagyományt elevenít fel a Magyar Nem­zeti Galéria új kiállítása az elmúlt évtizedekben ajándé­kozott műtárgyak igényes vá- lagotásánák bemutatásával. Milyen jó volna, ha a kiállí­tás új, lelkes barátokat to­borozna a Galéria köré a te­hetős gyűjtők közül, akik két évszázados hazai tradíciót folytatva féltve őrzött kin­cseikből közgyűjteményeink­nek is juttatnának. Külföl­dön a nemes szándékot ugyan jelentékeny adóked­vezményekkel is növelik, így téve könnyebbé a múzeumok számára a nem kis összegű, gyakran pótolhatatlan nem­zeti értékek megszerzését. Hazánkban országos köz- gyűjteményeink létrehozását bőkezű gyűjtők sora tette lehetővé, élükön Széchenyi Ferenc gróffal, a Magyar Nemzeti Múzeum megalapí­tójával, aki 1802-ben vagyont érő könyvtárát ajándékozta a nemzetnek. Maircibányi, Jankovich, Pynker érsek és más nagynevű gyűjtők jóvol­tából a század végére már kialakul t az országos múzeu­mok alap gyűjteménye. A nagyvonalú adományozások századunk első feléiben is • folytatódlak; 1919-ben Hopp Ferenc egész gyűjteményével megalapitoifcta a róla elneve­zett Keletázsiai Múzeumot. Az 1957-l>en megalakult Magyar Nemzeti Galéria, a magyar képzőművészet leg­nagyobb és legteljesebb gyűjteménye. Ezért figyelem­re méltó, hogy a most bemu­tatott válogatás sok daraíhja számottevően egészíti ks a magyar képzőművészet pano­rámáját. A tárlat a hazai művésze­tek ismerőinek is tartogat né­hány meglepetést, mint Má- nyoky Adámnak, Rákóczi Ferenc európai hírű festőjé­nek ihletett Női képmását egy USA-íban élő magyar gyűjtő jóvoltából. Hézagpót­ló mű egy XVII.—XVIII. századi magyár festő csata­jelenete is, amelyet argentí­nai magyar ajándékozott. A XIX. és XX. századi festészet csaknem minden kimagasló mesterétől láthatunk műve­ket. Egy-két festmény kép­viseli Barabás Miklóst, Lotz Károlyt, Paál Lászlót, de Munkácsy Mihály is szere­pel, méghozzá műkereskedő­jének, a művész életében oly sorsdöntő Sedelmeyernek 1879-ben festett arcképével, mély Becsből került hozzánk. Székely Bertalannak öt táj­vázlata utolsó korszakából S2adáról azt az időszakot mutatja, amikor magányos kutatásaiban eljutott az imp­resszionisták fényproMémá- jáig. A századforduló forron­gásainak szinte minden irányzata nyomon követhető a nagybányai festőktől a Nyolcakig — és nem jelen­téktelen művökkel. Kiemel­kedő Ferenczy Károly 1901- es Abrafíám áldozata, Fényes Adolf 1905-ös Falusi udvara, Csók István Tulipános ládá­ja, amelyet leánya, az oly gyakran megörökített Züzü ajándékozott. Rippl-Rónai, Vaszary mellett Nemes Laim- pérth Tájiképe. a Párizsban élt Tihanyi L^yos Tristan Trara portréja, Orbán Dezső Női aktvázlata hiánypótló mű. A posztnagybányai festé­szetet Berény rálátásos csend­élete, Bernáth Függönyös csendélete, a szentendreieket Barosay Jenő I979-es Gobe­linterve, Vajda Lajos egy kompozíciója, Amos Imre Kútnál című műve, Anna Margit Múzsája képviseli. A ma irányzatai is jelen vannak, hazaiak és külföldön élők munkáiban. Kiemelke­dik közülük a Bauhaus ta­náraiként világhírre emelke­dett Moholy Nagy László egy kompozíciója, melyet Mexi­kóból kaptunk. Most látható a hatvanas években a termé­szetelvű realizmus látásmód­ját fanyar szürrealizmusával meghaladó, azonnal iskola­teremtő Csernus Tibor egyik jelentős botrányt kavaró festménye, az 1963-ban fes­tett Modellezők. önként merül fel a kérdés : kik a mai magyar mecéná­sok? Sokfélék. Találunk köz­tük régi, nagynevű családok leszármazottjait is, akik csa­ládi értékeiket adják oda, híres gyűjtőket (Köves Osz­kár, Frachter Lajos) akik a két világháború közt tevé­kenységükkel a legjelesebb magyar művészeknek bizto­sították a szerény megélhe­tést. Ajándékoztak kisebb mértékben maguk a művé­szeik is, özvegyeik, leszárma­zottaik, a művészek közeleb­bi barátai, minit Brassai, aki az egyik Tihanyi művet ado­mányozta, művészettörténé­szek, (Wilde János) és sok hazánkból elszármazott ma­gyar, akik legféltettebb kin­cseiket hagyták a Nemzeti Galériára örök emléket állít­va maguknak. Brestyánszky Ilona Csernus Tibor: Modellezők. Paizs László ajándéka Üjhelyi István: Akt No 235

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents