Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-13 / 292. szám

1985. december 13. "NÉPÚJSÁG 3 Egységes könyvelés Borúlátó történetet mesélt el egy tudományos dolgozat­hoz anyagot gyűjtő kutató. Termelőszövetkezeti, állami gazdasági sertéstartó telepe­ket vizsgált, ám amikor az eredményeket kellett össze­hasonlítania, meglehetősen nehéz helyzetbe került. Alig talált két adatot, amelyet tu­dományos módon egybevet­hetett volna. Különösen a takarmányozási költségek szárrlbavétele változott gaz­daságonként. Elterjedt gya­korlat ugyanis, hogy a takar­mányt nem tényleges árán, hanem előállítási költségén könyvelik el. A költség pe­dig gazdaságonként eltérő, hiszen függ a talaj minősé­gétől, az „égiek kegyétől”, az alkalmazott termelési technológiától, és még lehet­ne sorolni a költségeket be­folyásoló tényezőket. De miért baj ez? — kér­dezhetnénk. Első hallásra természetesnek is tűnik, hogy az állatok takarmányát azon az értéken számolják el a gazdaságok, amennyibe ép­pen nekik került. Kétségte­len, nem nélkülözi a logikát, de mégsem egyszerű a hely­zet. A MÉM Statisztikai és Gazdaságelemző Központjá­nak adatai szerint 1984-ben egy tonna búzát átlagosan 2599 forintért állítottak élő a mezőgazdasági nagyüzemek­ben, ugyanebben az időben az átlagos értékesítési ár 3928 forint volt. A különbség több mint ezer forint tonnánként. S éppen emiatt kell ala­posan megfontolni, milyen áron kapják a takarmányga­bonát az állatok. Ha vala­mely gazdaságban úgy dön­tenek, hogy önköltségen, ak­kor eleve lemondanak a nö­vénytermelés nyereségéről. Ez persze még nem volna baj, hiszen az olcsóbban fel­etetett takarmány elmaradó nyereségét az állattartás haszna pótolhatná, de a je­Szekszárd Város Tanácsá­nak Végréhajtó Bizottsága ülést tartott. Napirenden sze­repelt a káder- és személy­zeti munka helyzete, ennek további feladatai, majd be­számoló hangzott el a terv- és munkaügyi osztály ügy­rendi feladatainak ellátásá­ról. * (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Dombóvár Város Tanácsa Végréhajtó Bizottsága leg­utóbbi ülésén tárgyalta meg 1986-tól 1990-ig szóló mun­kaprogramját. A testület úgy Az Alkotó Ifjúság Egye­sülés kollektívája az általuk menedzselt fabeton födém- konstrukcióval elnyerte a Delta Kiadóvállalat és a spa­nyol Edicoin Nemzetközi Ke­reskedelmi Kiadó Vállalat által közösen kiírt innováci­ós pályázat trófeáját. A konstrukció új magyar sza­badalom, kizárólagos hasz­nosítója az Alkotó Ifjúság Egyesülés, s lényege, hogy ál­tala a régi födémeket meg­erősítve, a tetőszerkezet te­herbírását a korrábinak sok­szorosára növelhetjük. La­kásfelújítások esetében a fa­beton öszvérszerkezet alkal­mazásával nincs szükség a lakók kiköltöztetésére, mű­emléki épületek esetében pe. dig ezzel a módszerrel tö­kéletesen megmenthetők a mennyezeti freskók, stukkók. A szabadalom anyag- és energiatakarékos ds, mert ki­használja a meglévő fa födé­met, alkalmazásának egyet­lenlegi jövedelmezőségi ará­nyok mellett ezt nem lehet elérni. A statisztika szerint ugyanis a búzatermelésben száz forint termelési költség­re 51 forint jövedelem jut, a tejtermelésben 12,6 forint, a márhahizlalásban 14,8, a sertéshizlalásban 16,3 forint. Számottevő tehát a különb­ség, ezért egyáltalán nem mindegy, milyen értékesítési csatornán hasznosul a takar­mány. Magyarán, jelenleg az állattenyésztés „megeszi” a növénytermelés hasznát. Ezért sokkal tisztább, ész­szerűbb elszámolás az, ha az állatok hivatalos, azaz ter­melői áron kapják a takar­mányt. Ilyen elszámolás mellett ugyanis a növény- termelés eredménye kimu­tatható, az állattartás jöve­delmezőségét valós számok jelzik, s megszűnik az em­lített kutató panasza is, mert összehasonlíthatóak lesznek a gazdaságok. Persze csupán a kutatók panaszai miatt nem volna érdemes átállni a könyvelés­ben, de nem is csak ez in­dokolja a valóságot takaró kimutatások megszervezését. Olyannyira nem, hogy azok­ban a gazdaságokban, ahol önelszámoló egységek ala­kultak, az új munkaszerve­zeti formák szinte kikény­szerítették a könyvelés meg­változtatását. Az önelszámoló egységek dolgozói ugyanis saját ágazatuk nyereségének növelésében érdekeltek, ettől függ havi fizetésük, prémiu­muk, végül is egész évi jö­vedelmük. Ezért a növény- termesztők — saját kárukra — nem mondanak le egyet­len fillér ágazati haszonról sem. Versenyben vannak egy­mással az ágazatok gazda­ságon belül is, s ebben az a győztes, amelyik a nagyobb nyereséget hozza. S ebből az is következik, hogy az ága­zatok dolgozóit kevésbé ér­dekli a termeléseredmény, a döntött, hogy a negyedik ne­gyedévi tanácsülést december 18-ra hívja össze. A tanácsülés dönt többek között új szervezeti, és mű­ködési szabályzatának elfo­gadásáról és a tanácsi bi­zottságok megválasztásáról. Két tanácshatározat megal­kotása is feladata lesz az ülésnek: az egyik a vásárok­ról és a piacokról szóló ta­nácsrendelet, a másik pedig a településfejlesztési hozzá­járulás megállapítása. Magyarszéki Endre len feltetele, hogy a lelúji- tandó födémek gerendáinak legyen még annyi teherbírá­suk, hogy a megerősítés után is számolhassanak velük, mint tartószerkezettel. Az új födémkonstrukció teljes értékű szilárd födém, amely mind statikai, mind tűzrendészeti szempontból megfelel a hatósági követel­ményeknek. Sikerrel alkal­mazták eddig a csom'bárdi Pongrácz Kúria rekonstruk­ciójánál, valamint budapesti és kaposvári lakóházak fel­újításakor. A Széki János, Bodor János és Hodics Ist­ván vezette feltalálói cso­port, és az Alkotó Ifjúság Egyesülés most az eljárás to­vábbi elterjesztésén fárado­zik, s a kísérletek biztatóak arra vonatkozóan, hogy a fa­beton öszvérszerkezetet a jö­vőben új födémek kialakítá­sára, és fügőleges falak fel­újítására is alkalmazzák. tehenenkénti tejtermelés, vagy a sertések súlygyara­podása, az ő érdekeltségük a termelés nyereségének nö­velésében van. Persze ez összefügg az úgynevezett na­turális mutatókkal — a ter­mésátlagokkal, a tejtermelés alakulásával —, de az ága­zati verseny és a személyes érdekeltség elválasztja egy­mástól a növénytermesztő­ket és az állattenyésztőket. A jövedelmezőség vállala­toktól független differenciá­lódása ily módon kedvezőbb, illetve rosszabb helyzetbe hozhat embereket. Ennek persze nem szükségszerűen kell bekövetkezni, hiszen az ösztönzés módjáról is a gaz­daságokban döntenek, s fi­gyelembe vehetik a közgaz­dasági szabályozástól függő jövedelmezőségi arányokat. Megkaphatják a tisztességes munkájukért járó fizetést az állattenyésztés dolgozói ak­kor is, ha szerényebb jöve­delmet hoz fáradozásuk, de érzékelhetően és mérhetően mindent megtesznek a növe­léséért. Mindezek csupán a belső szabályozástól függe­nek, de nincsenek szoros kapcsolatban a könyvelés módszerével. Az önelszámoló egységek tehát kikényszerítik az egyes ágazatok ráfordításéinak és hozamainak a szigorú rend szerinti számbavételét, ezzel egyszersmind a vállalati tisz­tánlátást is megkönnyítik. Nem a vezetők, vezetőségek akaratától, döntésétől függ, hogy melyik ágazaton mek­kora a haszon. A jövedel­mezőség egységes számbavé­tele persze néhány állatte­nyésztési ágazat sorsát is megkérdőjelezi, hiszen mint egy nemrégiben megerősített állami gazdasági igazgató mondta: a vállalati tanács előtt nehéz — vagy egyálta­lán nem is lehet — megvé­deni a veszteséges ágazato­kat. V. FARKAS JÓZSEF BVK-sikerek Rekord újdonság ígérkezik Eredményes évet zár 1985- ben a Borsodi Vegyi Kom­binát kollektívája. 45,6 mil­lió dolláros export-előirány­zatukat már december elejé­re teljesítették, s az idén ter­ven felül előreláthatólag még több mint négymillió dollár értékű terméket érté­kesítenek tőkés országokban. Az eredményhez hozzájárult, hogy egyik legjelentősebb termékük, a pvc-por világ­piaci ára emelkedett, de az is, hogy emellett nagyobb mennyiségű keményfóliával és új termékükkel, a pvc keménylemezzel is megjelen­tek a piacokon. Bár az év elején jelentke­ző országos energiagondok a kombinátot ,is érzékenyen érintették, racionális ener­giagazdálkodással, a hulla­dékenergia hasznosításával elérték, hogy a fajlagos mu­tatók javultak, s az év folya­mán sikerült mintegy hat­vanmillió forint értékű ener. giát megtakarítani. A terve­zettnél kedvezőbben alakul a BVK nyeresége is: a jelek szerint eléri a másfél milli­árd forintot. Exportszállítás Határidő előtt teljesítette szovjet exportkötelezettségét a Hűtőgépgyár jászárokszál­lási üzeme. Egy hónappal a szerződésben vállalt időpont előtt leszállították kilenc élelmiszer-áruház teljes be­rendezését és egy további, terven felüli áruház-beren­dezést. A jászárokszállási gyár olajhűtőket és hozzájuk való alkatrészeket is készít a szovjet olajtávvezetékhez. A hőcserélő üzemrészben az idén már 360 olajhűtőt gyár­tottak, s jóval határidő előtt leszállítottak az olaj­távvezetékek hűtőállomásai hoz használt hatvan kollek­torcsövet is. Vb-ülések Szekszárdon és Dombóváron Nemzetközi Innovációs díj Új, fabeton födém Sorompó akasztotta meg a késői órában az autókat, rá­csos fény vetődik a páros ezüst csíkra, amin hosszú szerelvény kattog komótosan ballagva. Nagy döccenés éb­reszti rá az utast arra, hogy a komor, sötét köpenybe bur­kolt Mecsek-lábak tövén megérkezett Váraljára. Nap­pal pihent bányaszemek le­sik a komlói járat érkezését, a frissen betonozott járdán jólöltözött házaspár kapasz­kodik egymásba és a több­ször tíz év összetartó erjének nyugalmával állnak meg pár szóra. — Na, fölfelé ballagtok, kedveskéim? — kérdi az élet­től mélyre hajolt csoszogás közben egy berlinerkendő mélyéről az ismerős néni. Falun már csak így szokás. A háromháztól — a nép ad­ta ezt a nevet a falukezdet­nek, mert enyi volt itt va­laha a ház — az akadályig bizony itt csak fölfelé lehet menni. A két templom sötét­be vesző tornyai némán vár­ják a másnapi déli harang­szó varázsos zengéseit, az egykori iskolaépület előtt fény töri nyakát a sárga hul­lámpalán. Belülről dal alá ropogó csizmák zaja bújik elő, próbálnak a népi együt­tes táncosai. Szép az este és így hó nélkül késő őszire fia­talítja magát. Egyetlen hosz- szú utca a falu verőere. Sok ezer méteren állnak rajta kétoldalt a házak. Korosak és újak, tegnapról maradot- tan is a mát szolgálva. Falu ez a javából, itt is csak húz­zák kiskocsin a tejet a csar­nokba, és a férfiak is beül­nek egy fröccsre, sörre a kocsmába. Tisztára ’törölt kóstolóstál- lal, vállán szőtt kendővel jön ki egy szomszéd a másiktól, és röviden csak a pincében kötnek ki egy kis poharaz- gatásra. Sötét a kultúrház, ma nincs mozi, de az egykori tanácsházán gyűlnek a nyug­díjasok. Klubjuk van. Büsz­kék rá, ki is használják egy­más közelségének örömét, perceket és órákat sorakoz­tató jókedv marasztalja egyi­ket is, másikat is, abban a teremben ahol már sok igen elhangzott, ahol már sok fa­lugyűlés lezajlott. Müller Jó- zsefné szervezte, aki előtt, mint anyakönyvvezető álltak sokan szépen párban. — Jó kis kártyapartira jöt­tem — ballag a lépcsőn föl Miksai János, és csatlakozik a bent már dúló ultiparti tagjaihoz. Bájer János most csak nézi, egyszere ennyien nem játszhatnak, mire For­mánéit úr megjegyzi: — A Bájer a brgiádveztő most. Lett is nagy nevetés, de szintúgy a szomszéd asztal­nál, ahol négy nő között egyetlen férfi tartotta a fron­tot a társasjátékban, nem túl nagy sikerrel. — A nőknek is kell egy kis öröm — vigasz­talja önmagát, és kiment rá­gyújtani. Mindekinek meg­van a helye, az állandó part­nerek együtt játszanak, most éppen gyufára. — A Füleki Dénesné, a Sárika csodálato­san tud szavalni, hallatszik innen is, onnan is. és való igaz — gyönyörűen monta el A várakozás balladája cí­mű verset. Bájer úr megun­ta a kártyát, hát csatlakozott Boros Jánoshoz, aki a sarok­ban hegedült. Nótáztak. Az­tán Csapó Sándor nyugdíjas bányász is besegített a szép nótákba. — ö a „KlSZ-nyug- díjasok” korosztályába tar­tozik. Elegáns és mindig jó­kedvű. — Akkor érzem, hogy el­szaladtak az évek, ha a volt Lórum és ulti — gyufára és aprópénzre Társasjáték és malmozás babbal tanítványaimnak az unoká­it is látom iskolába menni — mondja Péter Jánosné. Töltenek egy-egy pohárka sört, vagy üdítőt és játszanak a váraljai nyugdíjasok. Jó- kedvűek, a vicc sohasem maradhat el. Kicsit később érkezik Éreth Györgyné, mint a férje, mondja is azon­nal Csapó Sándor: — Gyuri­kám, legalább ilyenkor állj fel! — nagy nevetés újra. Szóba kerül az idei bor, ami­vel nem lehet játszani, be­szélgetünk az autókról és persze a klubról. Ha egy kis anyagi áldozatot hozunk is, megéri — mondják. — Csak egy kis támogatás kellene. Nem akarunk mi sokat, de szeretnénk megismerni az országot, de a tíz forint tag­díjunkból az nem megy — mondja Formanek úr felesé­ge, Margit néni. Kicsi a nyugdíj is, sokuk zsebét nem nyomják az ötszázasok, de a kedvük töretlen. — Mi mindig játszunk. Ál­landóan. Meg nevetünk — teszik hozzá többen is, pedig össze sem beszéltek. Lendvai Konrádné (egykori tanítóm, aki a betűt adta a kezembe) érkezik a könyvtárból. Na­gyon örül, ha betérnek hoz­zá a fiatalok olvasgatni, la­pozgatni a könyveket. A köl­csönzés is elég szépen megy, azért olvasnak itt az embe­rek a téli estéken. — A mányokiakat hívták ide társadalmi munkára, ez megdöbbentett. Van itt em­ber, tudunk mi tenni ha szükség van rá — meséli Müller Józsefné — de a meg­bízott kultúrházigazgató azt mondta, nem lehet itt klu­bot szervezni. Lehetett. Elő­ször a férfiak jöttek, aztán az asszonyok. Sok a program, utazunk, ünnepelünk, segí­tünk. Szükség van a közös­ségre, él ez a falu, csak fel kell rázni a szunnyadásból. Hatvanan vagyunk, az évzá­ró bál bátyus lesz — mond­ja, meséli sorban a kapcso­latokat, a tenni akarást, me­séli a ki mit tudót, és közben félti a helyet, ahol most van­nak. Egy kisgyermekes csa­lád lakik a földszinten. Nem akarnak zavarni, de ennyi hely kell nekik. Sokan van­nak. fgérik, hosszú életű lesz itt minden. Hallani, hogy januárban be akarják zárni a kultúrházban a mozit. Nem akarják megengedni. Kell az a falunak, hadd éljen, majd a tanácselnök melléjük áll — mesélik egyszuszra. Far­sangra a szászváriak el-el- jönnek, ha lesz anyagi erő, hát elmennek valamelyik szocialista országba pár nap­ra .... Csendes nyugalomban ját­szanak, nevetnek, beszélget, nek, mégis vibrál a levegő. Korukat felejtett „fiatalok” ülik körül az asztalokat, tele tervekkel, csordultig töltött jókedvvel felejtik évtizedek munkás óráit, fáradtságát. Játszanak. Csendes a falu, égnek az utcai lámpák, a mo^ ziban pereg a film, az egy­korvolt tanácsházán szóra­koznak a nyugdíjasok. Meg­szervezték. Megtartják. Jár ennyi nekik ... Szabó Sándor Fotó: Czakó Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents