Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-10 / 289. szám
a Képújság 1985. december 10. Moziban Nyomás utano Búd Spencerről írtam ugyanezeken a hasábokon néhány hónappal ezelőtt az Aranyeső Yuccában bemutatásakor, hogy véleményem szerint kezd kifáradni, már- már csak régi híréiből, sikereiből él. Elővéve újra a régi bevált recepteket, a mindig sikert hozó hatalmas pof ónokat és a történetet, akkor indián környezetbe helyezve próbált újabb kasszasikert összehozni. Azt most sem mondhatom, hogy újított, de régi partnerével, Terence Hlll-lel legalább élvezhető, szórakoztató filmet alkotott. Terence Hiúi, aki sok apró szerep, reklám- filmbeli fellépés után a Nevem senki című filmmel lett világhírű, olyan egyéniség, ákivel együtt a jóságos, ám keményöklű behemót újra el tudta szórakoztatni két órára a nézőket. Párosukkal nem először találkozhattunk, hisz a Különben dühbe jövünk, majd annak folytatása már eleve biztosította, hogy új filmjükre is sokan lesznek kíváncsiak. Most is náluk erősebb, szervezett bandával veszik fel a versenyt. És látszólag ugyan mögöttük a CIA teljes technikai és személyi apparátusa, de tőlük is szabadulni akarnak, 'hisz kényszerű munkakapcsolatuk a véletlen szüleménye. Így hát egyetlen hajtás, rohanás a film, ahol nem mindig tudni, hogy ki kit üldöz, az üldözőből mikor válik üldözött és megtanulhatjuk, hogy egy ártatlannak látszó cseresznyeszem is képes robbanni, még ha egy gyönyörű szép lány nyújtja azt át hősünknek, akkor is. Az őrült kínai, aki a „világ ura" szerepre készül, mégsem győzhet, ha két olyan ellenféllel kerül szembe, mint hőseink, akik ha kell, verekednek, de a hasbeszélés tudománya sem áll távol egyiküktől. Hogy végül ők is hoppon maradnak, már megszokott ezekből a filmekből, de így legalább erkölcsileg tisztán kerültek ki a hajszából és elmondhatják: nem a pénzért tettük. A néző pedig azt mondhatja, hogy a pénzemért azt kaptam, amit elvártam, amiért beültem a moziba. Tamási János E héten Woody Allen Amit tudni akarsz a szexről c. filmvfgjátékát tekinthetik meg azok, akik első műsorra tűzésekor nem láthatták Rádió Egy igaz ember Könyv Gasparovich László: Keleti szél Ennek a könyvnek bizonyosan több olvasója lesz, mint Gasparovich László előző, jelentős művének, az 'Elveszetteknek. Régmúlt történelmünk eseményei ugyanis sok olvasót érdekelnek manapság szenvedélyesen. S noha a Keleti szél kevésbé sikerült munkája annak a szerzőnek, aki már rég bírja rokon- szenvünket, mostani köteté, nek várható közönségsikere tán ráirányítja majd a figyelmet előző, a kritika által nem érdemei szerint értékelt regényére is. A Keleti szél széles epikai mederben halad, s aprólékos pontossággal ismertet meg a magyarok történetének csaknem ezerkétszáz év előtti valóságával. Olyan múlt ez, mely Juliá- nus barátot is érdekelte; elődeink ekkor még az őshazában éltek. A mai magyarság, s az ekkor létezők szokásai között szinte semmi közös nincsen. Ilyen messzire, mint Gasparovich, 'kevés író merészkedett még múltunkba, s ennek oka nyilván az, hogy csak államalapításunk ide. jétől kezdve vannak bőségesebb adataink históriánkról. A Keleti szél szerzőjét igen személyes indítékok késztették a vállalkozásra. Mint könyve ajánlásából ki. derül, gyermekkorában nagyapjától olyan történeteket hallott, melyek nyomozásra, s végül jelen könyve megírására sarkallták. A képet, amit fest, tanulságos összevetnünk történelemóráink emlékeivel: a szavak, melyeket hajdan hallottunk, dimenziót nyernek, puszta névként tudatunkban őrzött személyek megtestesülnek, s a lassanként fölgyorsuló események nyugtalanító próbát jelentenek bele- és átélőkészségünk számára. Mindaz, amivel Gasparovich ^megismertet bennünket, hitelesnek tetszik, nincsenek elemek, melyek ne illenének bele őstörténeti képünkbe, de természetesen biztosabb kapszkodókat kínál a műnek alkotásként való megítélése. Borisz Poievoj hőse, Me- reszjev pilóta, a háborúban olyan hőstettet hajtott végre, ami önmagában is elég lenne, hogy ne felejtsük el a nevét, de ő, amikor elvesztette mindkét lábát, olyan akaraterővel küzdött, mert teljes értékű ember akart lenni, hogy a róla szóló könyv az emberi akaraterő, a kitartás, a győzni akarás krónikája lett. Az ő alakja jutott eszembe szombat délelőtt a Családi tükör hallgatása közben. A párhuzam lehet, hogy erőltetett, hisz akiről a rádióműsorban szó volt, 'hétköznapi, ma élő ember, a második világháborút még gyerekfejjel érhette meg. Egy három lányát egyedül nevelő apáról volt szó. A Horváth család Budapesten él. Többet, még az apa teljes nevét sem tudhattuk meg Dévai Kovács Gyula riportjából, de az, ami elhangzott, az akarás, az emberi szeretet, a kitartás, a hétköznapi hősiesség krónikája. A főhős egy budapesti büfében szakács, napi tizenkét órát dolgozik és emellett immár kilenc éve egyedül neveli három lányát. Nem kap segítséget, nevelési segélyt, gyerektartást, semmit, segítői csak lányai, akik ötödik, hetedik, illetve nyolcadik osztályba járnak. Magától értetődő természetességgel beszélt arról, hogy minden reggel négykor kel, hogy elkéMinden nemzeti irodalom, nak vannak alapművei, amelyek ismerete már-már nem is kötelesség, hanem természetes állapot, s gondolni is rossz arra, hogy lehetnek hazánkfiai, akik nem olvasták a Toldit, vagy a János vitézt. A Bánk bán is alapmű, Katona József drámája és Erkel operája, története is beletartozik a nemzet történetébe: a kezdeti visszhangtalanság után olvasók és az irodalomtörténet egyaránt ebben ismeri fel „a" nemzeti drámát, s ezt a rangját mindmáig megőrizte. A szegedi Nemzeti Színház jóvoltából évről évre láthatjuk Erkel operáját: ha jól emlékezem, most adták harmadszor. A tavalyi előadáson a közönség megbuszíthesse a lányok regei íjét, becsomagolja tízóraijukat, előkészítse ruhájukat. Hatra jár dolgozni, este hat után pedig bevásárol, vacsorát főz, kimossa a lányok ruháit és büszkén mesélte, hogy a vasalást már átvették tőle éppúgy, mint az otthoni takarítást. Leszokott a dohányzásról, mert egy csomag cigaretta árán két csomag vajat vehet... A negyvenéves férfi nem szólt egykori feleségéről, nem minősítette azt, hogy az asszony három kislánnyal otthagyta és újra férjhez ment, csak életéről, mindennapi, apró örömeiről beszélt, ö, aki állami gondozottként nevelkedett, megfogadta, hogy összetartja a családot, nem engedi hasonló sorsra lányait. Hétköznapi hős, aki mellett elmegyünk az utcán, akit észre sem veszünk és ha véletlen fáradt tekintetével találkozunk, nem kérdezzük, mitől fáradt, hisz idegen, ismeretlen. Ha a riporter nem talál rá, hogy a Családi tükörbe néhány perces riportblofckot készítsen, még ennyit se tu. dunk róla. Pedig hős, aki békés, rendezett hétköznapi viszonyaink között is tud hőstettet végrehajtani, naponta olyan helytállásról, akaraterőről bizonyságot tenni, ami minden elismerést megérdekott, üres széksorok előtt játszottak az énekesek, akiket legföljebb a siker vigasztalhatott. Most körülbelül ugyanabban a szereposztásban adták elő Ismét, ezúttal azonban telt ház előtt. Az előadás, s ez elsősorban a karmester Oberfrank Géza érdeme, biztos alapokon áll, minden részletében kidolgozott. Néhány részlet felejthetetlen, mint Bánk és Tiborc jelenete, ami elsősorban Gyimesi Kálmán érdeme, akinek Tiborca klasz- szikus tisztaságú alakítás. A többiekről is csak elisme. réssel lehet szólni, Iván Ildikó, Lengyel Ildikó, Réti Csaba, Juhász József, Ke- nessey Gábor, Andrej esik István az évek során eggyé vált Erkel zenéjével, ex. Színház A Bánk bán ürügyén Hangverseny Szekszárdi Jazz Quartett Hangversenynek régen volt olyan népes — csaknem teltháznyi — publikuma, mint a Kelemen— Lőrinczy—Hulin—Radnai quartettnek. Ennek a nagy érdeklődésnek a kölcsönös hűség az alapja, lévén Kelemenék Szekszárd művészeti életének egyik „legősibb” tényezője — noha „fia- talságukród” sem szabad megfeledkeznünk. Hisz a jazz — ez a századunkban felszínre tört művészet — a legfiatalabbak közé tartozik a maga sorában, ugyanakkor szinte csak egyedül őriz egy ősi, de értékében pótolhatatlan hagyományt, az improvizálást. Hot-olásnak is nevezik, mert ez jelenti előadónak és közönségének az ott és akkor forró légkörben megszülető egyedi produktum izgalmát. E forró (hot) improvizáció ugyanakkor ismert alapsorokra, témafejekre épül — ez is a hagyományrendszerhez tartozik —, némelyiket széles körben és régtől ismerjük. Ilyenek például K. Weill: Mack the knife (Bicska Maxi) című darabja, vagy a The sunny side of the street (Az utca napos oldala). Többünknek ismerős Jerome Kern: All the things you are ... (Mindenem te vagy), F. Churchill: Somewhere my prince will come (Valahol jön a hercegem), vagy Jobim: One nóta samba (Samba egy hangra) kezdetű száma. A leginkább érdekesek — mi több: figyelemre méltóak — az együttes saját szerzeményei voltak. Ezek: Don Quijote, The clown (A bohóc), Faith, that was his life (Hűség volt az élete — Kutyarequiem), Tombeau Debussy (Debussy sírja), Last dance (Utolsó tánc) —, hogy a frekventált indulatokat kiváltót, az est egyik legérdekesebb produkcióját, a Lovers of XIX. century (A XIX. század szerelmesei) című darabot ki ne hagyjuk... E mű megszólaltatásában a megfogalmazás egyszerre volt éterien lebegő, könnyed, ezzel együtt mélyen érzelmes, csaknem a szentimentalitás közelében járó. Valaki (hölgy) félhangosan csattant fel a sorokban; „És akkor hogy születtek gyerekek? ...” Félretéve a humort: Kelemenéknek mindidáig valamennyi koncertjük hozott apróbb-nagyobb meglepetést. Ezt most főként a tónus jelentette, s a saját szerzemények megszaporodása. Végül is a dolog összevág, hiszen maguk a címek is valami mélyen járót, visszafogottat, befelé szemlélődő közelítésmódot sugalmaznak. DOBAI TAMÄS Tévénapló Sok mindenről - színvonalasan Ismét jelentkezett o televízióban a Hétvége, a kétnapos műsor — helyszíni közvetítésekkel öt városból, helyet kaptak a műsorban különböző összeállítások, szó volt a hét végi és év végi gondjainkról, arról, miként készülődünk az ünnepekre. A széles és sokszínű skálát bármeddig lehetne folytatni, de helyette szögezzük le: az alkotó kollektíva ismét olyan két nappal lepett (dehogy lepett, hiszen a legutóbbi, azaz első Hétvége után mást nem is várhattunk) meg bennünket nézőket, amiről csak felsőfokon szólhatunk. Például olyan — meg nem rendezhető! — problémákról is szóltak, mégpedig őszintén (a fütéskimar adásról), melyek akarva, akaratlanul pillanatokon belül az egész ország közügyévé lettek. Külön kell szólni Horváth János műsorvezető és Endrei Judit háziasszony „alakításáról’’, ami nem volt más megint, mint a tehetségükön túli őszinteség, természetesség, közvetlenség. Disztingvált, elmélyült, ugyanakkor könnyed viselkedésük — pontosabban saját maguk adása — barátunkká tette mindkettőjüket, s tisztelőik száma bizonyára megnövekedett. Igazságtalanok lennénk azonban, ha csak a két szóvivő teljesítményét méltatnánk. A két teljes és hosz- szú nap változatos műsorai az együtt dolgozás jó példája, mely a sikert csak fokozhatta. Tehát a szóvivőkön kívül méltán említhetnénk a felelős szerkesztőt, főgyártásvezetőt, vezető rendezőt, riportereket, műszakiakat, operatőröket, világosítókat és diszletezö- ket... Teljesen önkényesen választok egyet a színes programok közül, mégpedig a Kapcsoltam címűt, mely ezúttal kizárólag a gyerekeké volt. Előrebocsátom, hogy az ötlet remek, de lévén az első ilyen próbálkozás, kicsit könnyűre sikeredtek a kérdések — ezt tizenkét és tizenhárom esztendős gyermekeim válaszaiból is pontosan lemérhettem —, de talán így »olt jó. A vasárnap délután sugárzott műsor közben azon tűnődtem, hogy hány és hány úgymond virágkorában levő tévés vetélkedőt, társasjátékot váltottak föl másikkal, vagy hagytak abba egyszerűen. Számomra úgy tűnik, hogy az eredeti Kapcsoltam bizony igencsak kezd fáradni, meg kellene újítani. S most, a gyerekjáték azt sugallta, hogy ez is bizonyos frissítése a műsornak. Nem ártana a további átszervezésen tűnődni. S még mindig ennél a műsornál maradva elmondom, hogy amikor nem túl elismerően írtam Rózsa György műsoráról, bizony sok dorgáló levelet kaptam miatta. Most nem a jóvátétel miatt rovom ezeket a sorokat, hanem azért, mert ebben a kapcsoltam-variációban igen jó lehetőséget érzek a továbbiakra vonatkozóan. S az is feltűnt — így volt ez a Csepű, lapu, gongyola műsor láttán is —, hogy a játékvezető megtalálja a hangot a kicsinyekkel, már-már parádésan vezeti a velük kapcsolatos, értük rendezett műsort, műsorokat. Persze, Déri János személyében — az egyik helyszín riporterében — igen jó partnerre is lelt Rózsa Gyögrgy. Tehát további hasonló üde vetélkedőket várunk (talán várhatunk?) kettejüktől is. — hm — Sárközi György emléke Nagyon megkésett ez a film, évekkel ezelőtt kellett volna elkészíteni, amikor még éltek közvetlen barátai, akik a nevezetes könyvsorozat, a Magyarország felfedezése megvalósulását elősegítették, mint Illyés Gyula vagy Féja Géza, aki Sárközi György biztatására irta meg legfontosabb könyvét, a Viharsarkot. Csak a szerkesztői figyelmetlenségnek tudhatjuk be, hogy nem hallhattuk egykori barátait. Vas Istvánt, Takáts Gyulát, vagy akár a nála jóval fiatalabb Somlyó Györgyöt, akik még testi valóságában láthatták. Boldizsár Iván emlékei elég gyérek, néhány tévedésre is fel kellett figyelnünk, Endrődi Sándor nevezetes antológiájában például hiába keresnénk Sárközi György verseit, mert A magyar költészet kincsesháza 1895-ben jelent meg, Sárközi György pedig 1899-ben született. Első verse 1917-ben jelent meg, s a 20-as évektől kezdve tartozott Babits szűkebb baráti köréhez, ami életében és munkásságában meghatározó volt. Szót lehetett volna ejteni a Válaszról, azután feleségéről, Molnár Mártáról, de a hiánylista folytatásánál fontosabb, hogy a negyven éve halott költővel mégiscsak találkozhattunk. A fél-feledésből kellett kiemelni, mert Mednyánszky Cézárról szóló szép regénye, a Mint oldott kéve megfilmesítése volt hosszú ideig az egyetlen híradás Sárközi Györgyről. Nemcsak költő volt, két regénye irodalmunk java termésébe tartozik, néhány szép novellájára is szívesen emlékezünk, ö fordította le Thomas Mann Józsefét, a Faust első részét, Petrarca Daloskönyvét. Mint az Athenaeum lektora jelentős irodalomszervezői munkát végzett, s költő volt, akinek versei a XX. századi magyar líra első vonalába tartoznak. Néhány szép versét hallottuk, de tegyük hozzá, nem mindig méltó tolmácsolásban. Hangsúlyeltolódások, ritmikai zavarok sem voltak ritkák, példázva, hogy kevés színészünk érzi úgy a versmondás felelősségét, mint Sinkovits Imre vagy Bálint András. A negyvenperces műsor természetesen nem adhatott átfogó képet Sárközi Györgyről, emberi szerepéről, művészi jelentőségéről. „Mint lehellet a hideg ablakon, úgy sorvad el emlékem egy napon" — irta a közelgő halál árnyékában, s ha emléke nem is sorvadt el, vastag porréteget kellett lefújnia róla a műsor szerkesztőinek. Illyés Gyula magának tette fel a kérdést: miért marad meg Sárközi György neve mindaddig, amíg a magyarság és a magyar nyelv, s így felelt: „Két ro- molhatatlan értéket hagyott. Költészetét j forradalmár tiszta jellemének emlékét." Magunkat becsüljük meg, ha ápoljuk nemes és tiszta emlékét. Cs. L.
