Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-09 / 288. szám
1985. december 9. ' tolna \ _ “NÉPÚJSÁG 3 Több mint kétszázan az alakuló üléién Városvédő egyesülőt az Atomvárosban Szellemi műhelyeink Az első lépés után karmesterszerepben Az építészet - a hétköznapokat megszépítő művészet A tervezőasztalnál Váczi Imre, Link Péter, Paszler József és Lőrinczy Gyula Dunaföldvár, Dombóvár és Bonyhád után Pakson is megalakult a városvédő egyesület. A lelkesedés ellenére, azt hiszem, a legbiza- kodóbb lokálpatrióták sem számítottak arra, hogy ilyen nagy számban gyűlnek össze a társadalmi munkát vállaló és másokat is mozgósító aktivisták az alakuló gyűlésen. De nemcsak a tanácsterem zsúfolt Széksorai jelezték ezt a hozzáállást, a hozzászólások is tükrözték a szándékot. Bizony az utolsó órában, hiszen az egykori történelmi városmag és az új lakótelepi rész fejlődésében teljesen elszakadt egymástól, és az emberléptékű élet diktálta követelményektől. Elhanyagolt, öreg utcasorok^ házak, siralmas közműhálózat az egyik oldalon, a másikon pedig a „betonkaszárnyák”, ezreket magába záró, de otthont nem jelentő lakótelepek ... A változtatásra, a gyakorlati lépésre határozták el magukat, vállaltak néni kis felelősséget a megjelent párt-, állami és gazdasági vezetők, társadalmi munkások — a paksi városvédők. Jákli Péter tanácselnök bevezetőjében felvázolta a város mai helyzetét, amelyet, mint valamennyien tudjuk, az Atomerőmű Vállalat telepítése és működése döntően befolyásol. A „kívülről" történő gyors fejlesztés nyomát szükségszerűen magán viseli a város, amit azonban enyhíteni kell. Ezt pedig egy alulról felfelé építkező, a helybélieket, az érintetteket is bekapcsoló, a népfront keretén belül tevékenykedő egyesülettel próbálják megoldani. Hogy mit jelent ez? Alapszabály nélkül indulnak, s a létrejött három munka- bizottság aktivistái mind több véleményt összegyűjtve adnak javaslatot az ideiglenes elnökségnek, amely csak ezután készíti el az alapszabály tervezetét. A lényeg az, hogy a visszacsatolás ezután se szakadjon meg, a lakosság véleményét folyamatosan kérjék, s ezzel együtt jelezzenek vissza az egyesület részéről — hangsúlyozta a tanácselnök. Az egybegyűltek egyhangúan elfogadták azt a javaslatot, hogy az elnöki tisztet egy évre Frasch Antal országgyűlési pótképviselő viselje, s az egyesületi tagság építészeti, környezetvédelmi, valamint a helytörténetet, kultúrát és sportot magába foglaló munkabizottságban tevékenykedjen. A legsürgősebb feladatokat, a konkrét cselekvés igényét fogalmazta meg ezután a város új főépítésze, Mako- vecz Imre Ybl-díjas építész, akit a világ tíz legjobb építésze között tartanak számon. Mint elmondta, nem egyedi jelenség, hogy egy településen a régit nem vállalják, az új pedig lelketlen — ám ezen változtatni kell A következő ötéves tervben 3 ezer lakás felépítését tervezik Pakson, mégpedig nem újabb területek bevonásával, hanem befelé terjeszkedve. Igaz, ez a nehezebb dolog, nemcsak emberileg — itt él a legtöbb magáramaradt, idős ember — de építészetileg is. Ezenkívül közművesítésük, a terület infrastruktúrája is elmaradott. Ehhez pedig a pénzen kívül emberi szóra, humánus döntésekre van szükség, ami nagyon sok utánajárással jár. A világhírű építész szavait megerősítették a hozzászólók, akik A régi városrész között tősgyökeres helybéliek, idős lokálpatrióták és az atomerőmű fiatal szakemberei egyaránt szót kaptak. A hozzáállást hűen tükrözte Simon Péter országgyűlési képviselő megállapítása, miszerint a szándékot tükrözi a megjelenés. Ezen túllépve gyors cselekvés szükségelte- * tik, így január 5-ig közös megegyezés szerint el kell készülni az első lépcsőnek, a feltáró jellegű felméréseknek. TAKACS ZSUZSA Fotó: Kapfinger András „Az ötvenes évek végén alakult meg Szekszárdon a Tolna Megyei Tanácsi Tervező Iroda, majd több változást átélve 1968-ban Vállalat... Sok gonddal küszködtünk, hiszen nem volt saját irodaházunk, zsúfoltak voltak a munkatermek. A tervezők sok apró megbízást kaptak, ezek kis volumene pedig nehezítette a tervteljesítést... A hatvanas évek elején... kedvező volt a légkör az iparosításra, az élelmiszer-gazdaság fejlesztésére, a kommunális létesítmények megvalósítására, s így nőttek tervezési feladataink is. Az új székházunkba 1965-ben költöztünk, akkor irodánk dolgozóinak létszáma hetven volt, egy év múlva pedig száz, jelenleg százötven.” — írja Paszler József igazgató az elmúlt negyedszázadot idéző emlékfüzet bevezetőjében. A szép kivitelű kiadvány fotói olyan épületekről készültek, melyekre joggal lehetnek büszkék a vállalat építészei, az egész kollektíva... Most azon tűnődöm, hogy egy-egy építészeti remekmű, egy mutatós ház, középület előtt elmenve, avagy betérve vajon Irányunknak jut eszünkbe, hogy ugyan kis is tervezte azt. Nem hiszem hogy az ilyen gondolatok fehér hollónak számítanak, de biztos vagyok benne, hogy nem ez a jellemző. De sajnos, a legtöbb ember nyomban fölfedezi a rosszat, az ízléstelent, a hibásat — legyen szó bármiről is —, a jót temészetesnek tartja. Az pedig tény, hogy a vállalat építészei tervezte épületek szinte kivétel nélkül a „természetes kategóriába” tartoznak, ami pedig már valamiféle — mondhatni rangos — társadalmi elismerést jelez. Hangsúlyozom, nem a közömbösség mértékegységét 1 És igazán nem akarom leegyszerűsíteni a dolgokat, nem akarom félremagyarázni az emberek reakcióit, inkább az újságírás „háza tájáról” szolgálnék némi magyarázattak: miszerint épületek átadásáról gyakran tájékoztatjuk az olvasókat. S olyankor fölsoroljuk a beruházót, a kivitelezőt... s megfeledkezünk a tervezőről, a tervező kollektíváról. Noha egy-egy létesítmény elkészültéhez szükséges első lépést ők teszik meg, azután pedig övék a karmesterszerep — egészen az átadásig... Körülüljük az asztalt. Arról beszélgetünk, hogy az építészek munkája milyen elmélyülést, miféle szellemi műhelyt, milyen művészi indíttatást, milyen alkotói légkört tételez fel. Akikkel beszélgetünk: Paszler József építész, a vállalat igazgatója, Váczi Imre építész, műszaki igazgatóhelyettes, Lőrinczy Gyula építész, szakági főmérnök és Link Péter építész, csoportvezető. (Hiszem, hogy nevük — az előbb leírtakkal szemben is — nagyon sok Tolna megyei fülében ismerősként cseng.) A beszélgetésünk első részében azt jártuk körül, hogy hol és milyen épületeket tervez a vállalat. Elnézésüket kérve, mellőzöm a felsorolást, hanem tömörítve az elmondottakat, a válasz így fogalmazható: természetesen igen sok megbízást kapnak itthon, de a megyén kívüli felkérések sem ritkák. Az utóbbira az jellemző, hogy szakmai szempontból speciális feladatok. Azt jólesik hallani, és tudni, hogy tervezőink a megyehatáron kívül is ismertek, sőt, elismertek. Az viszont meglepő, hogy például a panelházak tervezését rendre távoli városokban élő építészekre bízzák. — Ehhez tudni kell, hogy 1972-ben megjelent egy ÉVM- rendelet, ami a tanácsi tervező vállalatokat kizárta a panelházak tervezéséből — mondja magyarázatul az igazgató. — Úgyhogy a panelos lakótelepeken az úgynevezett járulékos beruházások tervezése maradt meg nekünk. — Ez a rendelkezés sértő volt számunkra — teszi hozzá Váczi Imre —, hiszen „panel-ügyben” akkor azonos szinten álltunk az öt regionális iroda (ők kaptak előjogot a panelépületek tervezésére) építészeivel. — S most ugyan ígéretet kaptunk — mármint a tanácsi tervezők —, hogy hamarosan feloldják ezt a rendelkezést. Viszont a tizenév „kihagyás” hátrányos helyzetet jelent számunkra — mondja Link Péter, s szavaiból további hátrányos helyzetet tételezhetünk fel. Még annak ellenére is, hogy a szakemberek úgy vélekednek, hogy ami a panelépítkezést illeti, valamiféle váltásnak kell következnie — talán az alagútzsalus technológia javára. Adósak maradtunk még egy válasszal, mégpedig arra a kérdésre, hogy milyen épületeket tervez a vállalat. Tehát: repertoárjukban minden épületfajta — lakó-, ipari és középület stb. — egyaránt szerepel. Folyamatosan kapják a megbízásokat a város- és községrendezési tervek készítésére, de nem hanyagolható el a különböző épületek felújításának tervei — mindannyiok szerint ez is izgalmas feladat — és bekapcsolódtak Szekszárd és Bonyhád vezetékesgáz-ellátá- si programjának megvalósításába is. — Minden létesítmény tervezése tim-munka — szögezi le Link Péter, majd arról beszélgetünk, hogy mennyire meghatározó a szerepe az építésznek egy épület esetében, hogy alapvetően gazdaszerepe van, azaz visszaérkeztünk a karmesteri poszthoz, ami érthető. — Az építész van olyan helyzetben, hogy a tiszta papírt ő teszi maga elé — így Váczi Imre. — És milyen hosszú, ugyanakkor fontos szakasz az, ami a tiszta papírt megelőzi! — mosolyodik el Lő- rinczy Gyula. Ő is ezt ítéli egyik legfontosabb periódusnak, amit gyakorta neveznek az „álmodozások” idejének, s ami egyszerre döntésbe csap át, azaz határozott elképzelésbe. S ezután valóban jöhet a tiszta papír. És folytatódnak az egymás közti, szinte véget nem érő viták, érvek, egészséges összecsapások, melyeknek építő ereje nem kérdőjelezhető meg, sőt, ezek jelentik a hajtóerőt, ezek jelentik a lépéseket a tökéletes felé. Amikor ezt mondom, a „tökéletes” szó hallatán mind a négy építész vitába száll velem. Kitűnik, hogy a kívülállók számára tökéletesnek tűnő épület az építész szemével nem az, ők maguk tudják, hogy emitt egy rejtőzködő hiba, amott pedig jobb lett volna másként „álmodni”... Magamban úgy fogalmazok: ismét egy újabb hajtóerőhöz értünk, mely a következő munkában kamatozik. S ez is igen fontos kör. Viszont vannak olyan ördögi körök, melyek kissé gúzsba kötik az építészt. — A menet közbeni változtatásra vonatkozó igények, melyet a megbízó üzleti szempontjai vezérelnek — magyarázza meg Paszler József, mégpedig megértve a megbízók szükségszerű álláspontját, ami viszont számunkra visz- szatartó erőt jelent. Persze, nemcsak emiatt — legfeljebb fokozottabban — fontos, hogy a tervezők pontosan, úgymond bennfentesként ismerjék azt a szakmát, amely részére egy új létesítmény létrehozásán dolgoznak. Leegyszerűsítve: a legkülönfélébb technológiákkal kell tisztában lenniök — s tisztában is vannak — legyen szó kórházról, úttörőházról, élelmiszeripari üzemről, avagy lakóházról. — Ez is a tervezés szépségei közé tartozik — mondja Lőrinczy Gyula, s a többiek egyetértőén bólintanak rá. Link Péter a technológiák megtanulását a színész szövegtanulásához hasonlítja. S milyen igaza van! S pontosan az igazi elmélyülés törvényszerű feltétele az, hogy a tervezők is szakosodtak az esztendők folyamán, s hiába kérem, hogy sorolják legkedvesebb munkájukat, mondják meg, melyik épületre a legbüszkébbek, őszinte szívvel egyetlen egyikük sem választ, választott. Lőrinczy Gyula neve az óvodákkal, iskolákkal és művelődési intézményekkel fonódott ösz- sze, noha „légyen bármilyen munkáról is szó, mindegyik egyaránt kedves”, s mindhez nagy ambícióval fog hozzá, de „a szokványokat nem szeretem”. (Egyéniségét minden épülete tükrözi.) Link Péter az egészségügyi létesítmények „szerelmese”, s legutóbbi munkája, a tamási rendelőintézet, majd a gyógyszertár átadásakor is kiderült, hogy az építész elképzelése és a technológia pontos ismerete milyen frappánsan párosult, Váczi Imre szíve pedig a kereskedelemhez és vendéglátáshoz húz, de egyetlen kedvenc épület megnevezésére ő sem vállalkozik. Paszler József pedig? „Hivatalából” adódóan is őszintén vonzódik minden területhez, lényegében minden tim munkájába bekapcsolódik — ha szükség van rá. Hosszasan beszélgettünk a tervezői szabadságról, a divatirányzatokról, az építészek munkájának társadalmi és szakmai megítéléséről... A szavak talán titkoltak valamit? Netán elkerültek egy fontos dolgot, amit az újságíró úgy fogalmaz meg: az építészpálya művészpálya. Még akkor is, ha ez rohanó világunkban kristálytisztán nem is tűnik föl. Legfeljebb csak akkor, amikor egy-egy épület nyilvánvalóan mutatja azt a „művészi pluszt”, ami tervezőjében született, s ami mindannyionké lett. V. HORVÁTH MARIA Fotó: Czakó Sándor Az alakuló ülés résztvevői A Szeniczcy-ház, ahol egykor Deák Ferenc is lakott A régi pincesor a Németkér felé vezető úton
