Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-20 / 298. szám

— DECEMBER Névnap: Teofll. 20 A Nap kél 7.28 — nyugszik 15.55 órakor. PÉNTEK A Hold kél 12.28 — nyugszik 0.27 órakor. Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1890. december 20-án szü letett Újpesten, s 79 évesen, dú Henrik műfordító, író. 1969-ben halt meg Haj­A V ÁROSSZÉ PlTÖK és városvédők köre alakult Bonyhádon. A csoport prog­ramjában a város és város- környék történelmi emlékei­nek, természeti értékeinek feltárása és védelme szere­ivel. A kör egyben a honis­mereti és helytörténeti mun­kások műhelye is lesz. # ÜTTÖRÖK figyelmére érdemes a Szekszárdi Üttö- röház ma délután négy óra­kor kezdődő programja, melyben irodalmi összeállí­tás, majd disco szórakoztat­ja a fenyőünnepre érkező­ket. A téli szünidőben, de­cember 23-án, hétfőn fenyő­dísz készítésére várják az érdeklődő napközis csoporto­kat és szívesen látják az egyénileg érkezőket is. GEMENC TAXI TÁRSULÁS (Szekszárd) 21 autóval 0 órától—24 óráig a lakosság szolgálatában. Előrendelést felveszünk. Telefon: 11-722, 12-177. (511) 0 „BÖTLEHEMEZÉSRE” készül Izményben a község országos hírű népi együtte­sének utánpótlás csoportja. A játszók december 25-én és 26-án a faluban ugyanúgy házról házna járnak majd, mint azon a vidéken jártak az elődök, amely vidékről a betléhemes játékot hagyo­mányként hozták magukkal. O DÖBRÖKÖZÖN Mar. czali Ferenc, a dombóvári mű­velődési otthon igazgatóhe­lyettese nyitotta meg Cson­ka Sándor amatőr festő ki­állítását. A kiállítást az ér­deklődők január 5-ig tekint­hetik meg a művelődési .ház­ban. + HÉT MESTERREL gaz­dagodott a megye szakem­bergárdája. Kilenc autósze­relő szakmunkás jelentkezett a KIOSZ szervezésében fo­lyó mestervizsgára, és közü­lük heten az Autóklubnál megtartott vizsgán mind el­méletből, mind gyakorlatból bizonyították felkészültségü­ket. Benyújtott igénylésük alapján munkájuk mellett várhatóan kisipari tevékeny­séggel is foglalkoznak majd másodállásban. ^ MEGTALÁLTAK az el­tűnt teherautót. A lakosság segítségével megtalálta a rendőrség azt a hattonnás ZIL teherautót, amelyet de­cember 17-én éjszaka loptak el Budapesten a IX. kerüle­ti Pápai utcából. A váci Forte csaknem ötvenfajta, 12-féle érzékeny- gű, amatőr és professzionális igényeket kielégítő fil­met gyárt. Az idén 1,4 millió négyzetméternyi anyag készül, amelyből a hazai kereskedelem 2 millió teker­cset kap. A gyár tőkés exportja 11 millió dollár, a Szovjetunió pedig 6 millió rubel értékben vásárol fil­met a Fortétól az év végéig. A képen: Csomagol­ják a népszerű, pocket-méretű FR 100-as színes nega­tívot. Szeles Idő Várható időjárás az ország terü­letén ma estig: a középső, valamint a keleti országrészben is felszakado­zik a felhőzet. A felhőátvonulásokból néhány helyen hózápor várható. Az északnyugatira forduló szél sokfelé Dunántúlon időnként erős, átmenetileg viharos szél­lökések is előfordulnak. A vállható legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul. megélénkül, a Távolabbi kilátások szombattól—keddig: a hét végén hajnalban párás, ködös Sdő, csapadék nem valószínű. A jövő hét elején melegszik az idő, kisebb esőkre lehet számítani. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte —3 és plusz 2 fok, később 0 és 5 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet eleinte 2 és 7 fok, később 5 és 10 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az ország területének 10 százalékán várható. Nemrég nyílott meg Ta­másiban a 129-es számú új Ofortért-szaküzlet. A pi­actéren található, a Tamási Városi Tanács költségvetési üzeme által — a lakosság kérésére — kialakított üzlet Új búzafajták Az Országos Mezőgazdasá­gi Fajtaminősítő Tanács csü­törtöki ülésén 16 magyar és 3 külföldi növényfajta álla­mi minősítéséről döntött, s ezzel új lehetőséget kaptak a mezőgazdasági nagyüze­mek és — részben a — kis­termelők. Az őszi búzafajták válasz­tékában tavaly nem történt változás, az intenzív termesz­tési program azonban meg­követeli a jelenlegieknél is na­gyobb genetikai értékű, jó minőségű fajták alkalmazá­sát; a tanács 6 új fajta ter­mesztésére adott engedélyt. Ezek nem ismeretlenek a gazdaságokban, egy részü­ket már eddig is viszony­lag nagy területen termesz­tették, a hivatalos engedély a továbbiakban az üzemekre bízza, hogy milyen mérték­ben vonják be a termesztés­be ezeket az őszi búzákat. Közülük a martonvásári 14- es fajta igen korai érésű és ebben az éréscsoportban a legjobb termőképességű bú­zák közé tartozik. A GK öt­halom szintén korai érésű fajta, amely úgynevezett ja­vító minőségű búzát ad, s így várhatóan keresett lesz. megszünteti azt a hosszadal­mas várakozást és utánjá­rást, amit eddig egy-egy szemüveg vagy film be­szerzése jelentett a tamá­siak számára. A tágas, kul­turált eladó- és raktárhelyi­séggel rendelkező bolt 550 A Pécsi Vezetéknélküli Távközlési Felügyelőségtől kapott tájékoztatás alapján közöljük a zomba környéki tv-előfizetőkkel, hogy az 1985. december 19-én üzem­ezer forint értékű árukész­lettel, jellegének megfelelő­en elsősorban a fotó- és op­tikai cikkek gazdag válasz­tékával várja a vásárlóit. Ugyanitt történik az ama­tőr filmek rövid határ­időre vállalt kidolgozása is. be helyezett helyi tv-átját- szóadók megkezdték a tv 1 és tv 2 műsor rendszeres su­gárzását. A tv 1-es műsor a 26-os, a tv 2-es műsor a 29- es csatornán vehető. Egyesülési közgyűlés Bátaszéken A Bátaszéki Kádár- és Fa­ipari Szövetkezetnél az el­múlt évek gazdálkodása nem járt kellő eredmény­nyel. Ezért a szövetkezet ve­zetősége azt javasolta a tagságnak, hogy kérje a szövetkezet beolvadását a községben működő fémipari szövetkezetbe. A beolvadást, illetve a be­fogadást kimondó, külön- külön megtartott közgyűlé­sekre tegnap került sor. Azt követően együttes közgyű­lésen döntöttek a beolva­dás időpontjáról — 1986. január 1. —, módosították a fémipari szövestkezet alap­szabályát és sor került a vezető testületek kiegészíté­sére. A beeolvadó szövetke­zet tagságának foglalkozta­tása továbbra is biztosí­tott. Szeretet, béke Fenyőünnep a Parlamentben A hagyományos parlamen­ti fenyőünnepség az idén is kétnapos lesz: az Országház december 25-én és 26-án lát­ja vendégül az útörőcsapa- tok legkiválóbb kisdobosait és úttörőit. Mint Csizmár Gábor, a MUSZ budapesti elnökségé­nek elnöke elmondta, az idén immár 31. alkalommal rendezik meg az úttörők fe­nyőünnepségét a Parlament­ben. Az iskolákban a csapat­tanácsok döntöttek arról, hogy tanulmányi és mozgal­mi munkájuk alapján kik vehetnek részt a jutalom­műsoron. Az ünnepségre — a hagyományokhoz híven — a megyékből, a gyermekvá­rosokból és a nevelőottho­nokból is érkeznék úttörő­küldöttségek. A programot egy-egy alkalommal 650— 700 pajtás tekntheti meg. Az egyórás főműsor — rendező­je Szirmai Béla, a Színház és Filmművészeti Főiskola tanára — magyar népi ka­rácsonyi hagyományokat felelevenítő keretbe foglalt 19 képből áll. A szeretet és a béke jegyében összeállított programban a gyerekek egye­bek között ősi regölő játé­kokat tekinthetnek meg, s részleteket láthatnak a Dió­törő című balettből és az István, a király című roék- operából. A főműsorban a pajtások régi ismerősei is fellépnek — köztük Halász Judit és a Bojtorján együt­tes, valamint Kemény Hen­rik bábművész. OL VAST AM Nem kivétel... Az idős emberekkel való törődés szép példájáról olvastam tegnapi lapszámunkban, mely 'a szakályi öregek napjáról tudósított. A hír nélkülözi a szenzá­ciót, ennek ellenére érdemes elgondolkodnunk az ön­magán túlmutató eseményen. Sokszor tapasztaljuk az emberi közönyösség és közömbösség szinte naponta előforduló, lassan egyre természetesebbé váló eseteit. „Mindenki törődjön a saját dolgával” — hallani egyre többször 'az ilyen, vagy ehhez hasonló kijelentéseket. Azt is be kell látnunk — bármennyire nem szokás erről beszélni — némely, tár­sadalmunkban is létező tendencia nem kifejezetten a közösségi embertípus „kiművelésére” ösztönöz. Ámbá­tor reménykedhetünk, a kivétel erősíti a szabályt köz­helyében. Legalábbis addig amíg arról olvashatunk, hogy egy Tolna megyei kistelepülésen a közösség egy em­berként mozdult meg a nemes cél érdekében. Ezért érdemel nagy nyilvánosságot a szakályi példa. — szeri — Tv-átjátszó Zombán Az olvasó hangja Vesztesek Ugye milyen egyszerű is — lenne — az élet. Az em­ber elolvas egy műsorfüze­tet (esetünkben a paksi mű­sorfüzetet), kiszemel magá­nak egy előadást, vagy egy filmet, készül rá, készülődik, mint a Kisherceg a róka meglátogatása előtt, elmegy, beleéli magát, hogy milyen nagy élményben lesz része, amikor közük vele, hogy az előadás elmarad, mivel a gépész úr nincs a munka­helyén. Ugye milyen egy­szerű is — lenne — az élet. Negyven valahány ember bosszankodik egyetlen fele­lőtlen mozigépész miatt. Páran — sportot kedvelők — már azzal próbáljuk vi­gasztalni egymást, ha Bódy Gábor Psyché című filmjét nem sikerült megnéznünk, majd este biztosan győznek focistáink Mexikó váloga­tottja ellen 1985. december 14-én, de hát mint ismere­tes, kikaptunk. Vajon a mo­zigépész kitől kap ki, vagy egyáltalán kikap-e valaki­től? így katarzis helyett bosz- szús és csalódott szívvel hagytuk el a paksi munkás­művelődési központot este hat óra helyett négy óra előtt. Vesztettünk. Oláh Zoltán Paks ISMÉT JELENTKEZIK A DOMBÓVÁRI ÁFÉSZ ARANYVASÁRNAP IS. Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat. A Napsugár Áruház, az üveg-, porcelánbolt és a játékbolt 1985. december 22-én 8 órától 13 óráig tart nyitva. Ajánlatunk a Napsugár Áruházban: ajándékcsomagok széles választéka 90—300 Ft-ig, női, férfifrottírzokni reklámáron, 30 Ft. v Az üveg-, porcelánboltban: kristálypoharak, Gránit étkészlet 20 százalékos árengedménnyel. Játékboltban: műanyag és fémépítők, plüssjátékok 30 százalékos árengedménnyel. KELLEMES ÜNNEPEKET KlVÁN A DOMBÓVÁRI ÁFÉSZ IGAZGATÓSÁGA! (564) “népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. ■ Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postaflók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. Olotért-szakiizlet Tamásiban Eddig a szemüvegekből fogyott el a legtöbb

Next

/
Thumbnails
Contents