Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-19 / 297. szám
1985. december 19. "iMÉPÜJSAG 3 If ég letek nélkül Hallottam a rádióból, hogy az egyik közlekedési vállalat bizonyos 'körzetekben ritkítja a járatait, mert a környéken lévő nagy üzemek jó előre „ledolgozták” a karácsony és az újév közötti munkaidőt. Akkor meg minek fönntartani a szokásos tömegközlekedési járatokat? Hallotam a rádió egy másik műsorában, hogy más iparvállalatoknál talán minden korábbinál nagyobb évvégi rohammunkára kell számítani, mert a termelés évközben! ütemtelensége, a tavaszi, a nyári és a koraőszi kooperációs bajok, az anyag- beszerzési gondok, és az importproblémák miatt most aztán „mindent bele” ... Olvasom a lapokban — többek között a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének kongresszusáról szóló tudósításokban —, hogy a bányászok most már valóban emberfeletti erőfeszítéseket tesznek, hogy lagalább némileg enyhüljön a hosszú idő óta tartó szénhiány. S a^tem- pó visszafogása az év utolsó napjaiban sem várható, sőt a bányászoknak jó ideje nincs hétvégi pihenőnapjuk. S jártam olyan — országszerte híres — gyárban, ahol bár nem türelmetlenkednek a megrendelők, nincsenek évvégi idegrohamok sem, de nincs a két ünnep közötti általános munkaszünet sem. Az ünnepeket ugyanis nem toldották meg — jó előre ledolgozva az esedékes munkanapokat —, hanem dolgoznak szépen, tempósan, miközben már mozdulni sem tudnak a raktárakban és a műhelyekben felhalmozott terméktömegtől. A gyár ugyanis 'jórészt az építőipar megrendelésére szállít, s tudnivaló, hogy az év utolsó hónapjai nem számítanak kifejezetten a konjunkturális időszaknak az építőknél. Böngészem a megint esedékes munkanap-átrendezéseket. Biztos, hogy logikus és racionális a megoldás, de kétlem, hogy mem lehetne racionálisabb. Gazdaságpolitikai hetilapunk, a Figyelő az év elején bizonyította — naptár- vázhatot is mellékelve —, hogy az 'ünnepek előtti és utáni munkanapbeosztások lehetnének egyértelműbbek is, hogy ne mondjam: egyszerűbbek. Nem kellene feltétlenül tört heteket kialakítani, következésképpen nem kellene a munkavállalók nagy többségét is ily’ módon arra csábítani, hogy különböző ügyeskedésekkel toldozzák-foltoz- zák az ünnepek miatti munkaszüneteket. Mert — és ne tagadjuk — végletes munkaidő-beosztások jellemzik a nagyobb ünnepek környékét Van, ahol a minden erőt kiszívó hajrá, van, ahol a csendes semmittevés, s van, ahol a hivatalosan is szentesített plusz szabadság dívik. Emlékszem a televízió Hír- háttér című műsorának egyik kora nyári adására, amikor a műsor készítőinek kedvéért egy közönséges péntek délben — 12 és 13 óra között — forgalomszámlálást végeztek a Balaton felé vezető. Duna- hídon. Kiderült, hogy a péntek déli, tehát a hivatalos munkaidőben számlált gépkocsiforgalom nagyobb volt, mint amit szombatonként, tehát a korábban klasszikusnak minősíthető balatoni forgalom regisztrálói rögzítettek. S e vizsgálat azt is jelezte, hogy nálunk az ünnepek, vagy akárcsak a szokványos hétvége közeledtével sok helyütt semmi becsülete nincs a munkaidőnek. Az ugye elképzelhetetlen, ■hogy százezrével, sőt, milliónyian játsszák ki — amúgy ■magánkezdeményezésként — a törvényes munkaidőt. Viszont százezreket, sőt, milliós tömegeket lehet rászoktatni — akaratlanul is — arra, hogy igenis kijátsszák a törvényes munkaidővel kapcsolatos rendelkezéseket. Ez a jelenség nemcsak általánosítható, — bizonyos munkahelyeken és bizonyos körökben —, hanem feltűnő is. És persze, okkal-joggal irritálja azokat, akik például folyamatos munkarendben dolgoznak. Vagy akiknek — az ellátási gondok miatt — a heti pihenőnapokon is dolgozniuk kell. Vagy azokat, akik — például ilyenkor, év végén, a vállalat korábbi gazdálkodási gondjai miatt — most éjt nappallá téve dolgoznak, s jó esetben marad számukra a kétnapos karácsony és a másfél napos szilveszteri-újévi ünnep. Vajon lehet-e ilyesfajta végletek nélkül dolgozni és ünnepelni? Vajon megoldható-e, hogy nagyjából egységes terheléssel dolgozzék valamennyi munkahely, függetlenül attól, hogy péntek dél van-e, vagy éppenséggel a karácsonyi ünnepek közelednek? Biztosan megoldható. Csak ehhez valóban olyan teljesítménykövetelmények kellenek — amihez persze, olyan anyagi ösztönzési rendszert is kell rendelni — ami manapság, és már hosszú ideje ismeretlen a hazai munkahelyeken. No és persze, olyan termelési rend kellene, ami nem tűrné az évközbeni lazításokat és az évvégi — gyakorta embert nyomorító — hajrákat, de nem tűrné azt sem, hogy lassú-laza tempóban dolgozgatunk, objektív és mindenféle egyéb akadályokra hivatkozva, s az általános szervezetlenség közepette önhatalmúlag — és minden következmény nélkül — megvalósítjuk a négy, jó esetben is a négy és fél napos munkahetet. Miközben másutt mások nem négynapos, de a teljes hetet kitöltő munkaidőben dolgoznak. VÉRTES CSABA Megújult a Pécsi postapalota Nyolc évtized után újból régi szépségében pompázik a pécsi főposta épülete. A külső felújítást — amelynek összege 30 millió forint — a posta magasépítési üzeme végezte el. Szinte teljes egészében kicserélték a mázas pirogránit cserepeket. Energiatakarékos transzformátorok A csepeli transzformátorgyár új típusú, energiatakarékos transzformátorok sorozatgyártásával is igyekszik piacait bővíteni, mert a vállalat jövő évi rendelésállománya egyelőre elmarad a korábbi évekétől. A nyolcvanas évek elején még évente 150—160 millió forint értékben készítettek trafókat a Magyar Villamos Művek Tröszt megrendelésére, későb az exportlehetőségeket felhasználva több nagy értékű exportüzletet írtak alá, s így a külföldi partnerek megrendelései lekötötték a gyártókapacitás nagyobb részét. Ekkor a hazai beruházók importlehetőséget kerestek, s azóta csehszlovák gyártmányú berendezésekből vásárolnak töb. bet. Időközben a tranfszfor- mátorgyár exportpiacai szűkülték, mert az itthoni alapanyagának emelkedésével megdrágultak a termelési költségek, ugyanakkor a transzformátorok világpiaci ára visszaesett. A csepeli gyár ezért ismét fokozottabb mértékben tud és kíván részt venni a belföldi igények kielégítésében. A gyár nemrég új típusú készülékeket fejlesztett ki, amelyek 27—30 százalékos energaimegtakaritást eredményezhetnek felhasználóiknak. Jövőre a belföldre kerülő trafóknak már nagyobb része új típusú lesz. A csepeli vállalat előkészületeket tesz új külföldi piacok meghódítására is, ezek eredményeként a közelmúltban összesen több mint egymillió dolláros szerződéseket kötöttek, abu-dhabi és jordániai cégekkel transzformátorok exportjára. További 36 millió dollár értékében ajánlatot tettek nyugat-európai cégeknek az új típusú trafók száU'tására. A hazai partnerekkel tárgyalásokat kezdtek arról, hogy a régi, elavult transzformátorokat fokozatosan felváltják a gyár újonnan kifejleszteti termékeivel. Kenyérgyári hétköznapok (HL) A pék arcának pírja Ha megjött a kenyér, három éra A süteményről nem ejtettünk szót, pedig a Tolna Megyei Sütőipari Vállalat 48 féle süteményt gyárt Két éve is van már, hogy találkoztam Dómján Zoltánnal, a nyugdíjas pékkel. Akkor még — nyugdíj-kiegészítésként — éjszakánként sodorta a kifliket. Zoli bácsi a megszállottak fajtájából való. Valamikor a harmincas években lett inas, a „fatek- nyős korszakban”. — Hiába na, — mondja még ma is — akármilyen pi- rospozsgásan is jön be ide az ember, egy-két heti munka után elmegy a pír róla, olyan lesz, mint a liszt. A bánat szói a nyugdíjas pékből. A pékség embert szaggató levegője megpróbáltatást jelent a péknek, a kemencéének, a dagasztónak... mindenkinek. Zoli bácsiról jut eszembe, hogy a napokban idősebb emberekkel beszélgetve, arról folyt a szó, hogy nagyanyáink a kenyeret tárolni is tudták. Damasztszalvétába tekerték és levitték a pincébe, vagy a hűs kamrába tették. Ma, a bérházban még a kamra sem hűs. A nylonban pedig befülled a kenyér. Bonyhádon beszéltünk arról, hogy a kisütés után négy órát kellene pihenni a kenyérnek, de erre a négy órára szinte soha sincs lehetőség, mert jön a gépkocsi és viszi az „árut”. A boltban úgy kérdezzük: meleg a kenyér? És a boltban nem árusíthatnának meleg kenyeret. Csak frisset. Szokások. Jó és rossz szokások. Beidegződések. De. miért nem öreganyáink örökébe léptünk, akik minden morzsára ügyelni tudtak? Mert akkor a kenyér olyan volt, hogy érdemes volt minden morzsájára vigyázni? Ördögi kör. Kilépni belőle lehet-e? Vajon igaz-e, ha mindig jó minőségű kenyér lesz a boltok polcain, akkor nem vásárolunk feleslegsen? Ha két nap múlva is ehető, akkor nem Visszük le a maradék fél kilót a kukába? — Miért nem olyan a kenyér a boltban is, mint a gyárban? — kérdezem Bonyhádon Zank András művezetőt. — Mert közben szállítjuk a kenyeret — mondja. — És nem lehet a szállítással együtt is megőrizni a minőséget? — Ha konténerek lennének, akkor nem törődnének a kenyerek. Megint a pénz hiánya. Azt mondják Regölyben, hogy egy kilogramm kenyér szállítása egy forintba kerül. A Tolna Megyei Sütőipari Vállalat gépkocsijainak naponta 4700 kilométert kell megtenni ahhoz, hogy a 700 boltba, vendéglátóegységbe, óvodába., elkerüljön a kenyér, a péksütemény, a sütőipari termék. Ehhez a 4700 kilométerhez van 44 kész- termékszállító járművük és négy alapanyag-szállító gépkocsijuk. — Meg kell oldanunk, hogy minden faluban azonos időben érkezzen meg a kenyér — mondja a vállalat igazgatója. — Ehhez pontos túra- járatok kellenek. Olyan, mint Tamási és Budapest között, mert ott már mondják: ha itt a kenyér, akkor három óra. A szállítás. Gondunk. Kis- falvairak ezt nyögik évtizede. Sokszor alig térivel kell mennie a teherautónak, mert Miszlán, Szárazdon, Kesző- hidegkúton nem fogy annyi pékáru, amennyit egy gépkocsi szállítani tud. Vajon nem lehet-e valamilyen megoldást találni? Ha konténerekbe raknák a pékárut, akkor arra a kocsira még rakható lenne fűszeráru, vagy valami más. Ehhez azonban át kellene gondolni a kisfalvak ellátásának dolgát, össze kellene fogni kis- és nagykernek, és a gyártóknak. Mert az az egy forintos szállítási költség csak akkor egy forint, ha megfelelő mennyiséget szállítanak. Ugyanígy együtt kellene működni a visszáru terén a boltnak és a gyárnak. A Tolna Megyei Sütőipari Vállalat együttműködési szerződést kötött a Skálával. Oda naponta többször szállít a vállalat és visszaveszik azt a terméket, amiből morzsát lehet készíteni. Ilyen szerződés készül a Népbolt Vállalattal, az 50-es boltegységgel. Mert megérthetjük a boltot is: a megmaradt száraz kenyér is pénzbe kerül, csökkenti — főleg a jövedelemérdekeltségű helyeken — a boltok dolgozóinak jutalékát. Ha ebben is találnak ésszerű kompromisszumot, akkor annak csak a vevő láthatja igazán a hasznát. A hét végi ellátás másik rákfenéje, hogy vasárnap a vendéglátóegységek csak kényszeriből árulnak pékárut Nem felel meg számukra a kenyér jövedelmezősége, így nem is törekednek arra, hogy kellő mennyiséget rendeljenek. Az érdekeltség hiányának — mégha a kenyér politikai kérdés is — további hiány a következménye. Ha már az érdekeltségről beszélünk, akkor a pékekről is ejtsünk pár szót. — Az az elvünk, hogy hét- száz dolgozónk a főmunkaidőben keresse meg a „kenyerét” — mondja Szabó József. — A pékek, a raktárosok és a szállítók bérezésében csak a minőség domináljon. Most a pék maximum hétszáz forintot kaphat minőségért, ez fizetésének tíz százaléka. Kevés. Igen. Kevés, hiszen a termelőszövetkezeti sütödékben — ahol többnyire garantált a minőség — nagyobb az ösztönzés. — Nálunk Regölyben egy mázsa kenyér sütéséért 20 forint a járdandóság. Ha az a mázsa kenyér jó minőségű, akkor arra még 10 forint — tehát ötven százalék — prémium jár. Heti elszámolásban vagyunk. Ha a héten „elsütöttek” egy napi adagot, akkor az egész heti minőségi prémium elveszik, vagyis a pék megvásárolja a rossz kenyeret az embereinek — mondja Szili János főkönyvelő. Kenyerünk. Mindennapi betevőnk. Ki a sültet és a barnát szereti, ki a szőkébbet, van aki a meleget, van olyan is, aki a másnaposat... A kenyér népélelmezési — szerencsére nem hiány — cikk. Érzékenyek vagyunk, ha a kenyérről van szó. Féltjük a kenyeret és szidjuk azt, aki kidobja. És másnap újabb kenyeret vásárolunk, a megmaradt felet a kukába visszük. Kenyérügyben senki sem ismeri ki magát. Az egyik hét végén sorba kell állni érte, a másikon pedig a boltosra szárad... A mi kenyerünkről van szó... De, nem árt néha a pék arcának elveszett pírjára is gondolni... Horváth László, a bonyhádi kemencés Hiába segítenek a gépek, a fizikai munkára még mindig nagy szükség van. Máthé Csaba Regölyben. (Vége) Hazafi József— Gottvald Károly
