Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-17 / 295. szám
1985. december 17. KÉPÚJSÁG 3 Törzsértekezlet, szakaszgyűlés A Muikás őrség Tolna Megyei Parancsnoksága törzse megtartotta évzáró értekezletét. Tatár Lajos, megyei parancsnok köszöntő szavai után a résztvevők egyperces felállással adóztak az év so- rán*elhunyt munkásőrök emlékének. Utána a törzs több munkásőre, alegységparancsnoka vette át példás szolgálata, munkája elismeréseként a megyei parancsnoki dicséretet, jutalmat. A törzsértekezlet vendégeként a munkásőrség központi iskolájának parancsnoka, Nagy Sándor mondott rövid ismertetőt a tizenötéves intézmény eddigi munkájáról, feladatairól, azokról az új módszerekről, amelyeket az alegység-, egységparancsnokok képzésében alkalmaznak. Tatár Lajos megyei parancsnok értékelte az év folyamán végzett munkát, a kiképzési, szolgálati feladatok teljesítését, a munkásőrök részvételét a pártkongresszus, a választások előkészítésében. Hasonló hozzáállásra lesz szükség 1986-ban is, hiszen ez az év a testület fennállásának 30. éve. Erre a testület nem nagy ünnepségekkel, hanem még következetesebb helytállással készül. Azért is, mert az évforduló egybeesik a párt, .valamint a társ fegyveres testületek újjászervezésével. A kiképzés, a szolgálat követelményei még szorosabbak lesznek, ezenkívül még szükség lesz a testület szabadnapokon végzett társadalmi munkájára is, folytatni a már évekkel ezelőtt megkezdett korszerűsítési a felszerelésben. a fegyverzetben, a ruházatban. Deli György, a megyei pártbizottság osztályvezetőhelyettese a pártbizottság köszönetét tolmácsolta a Tolna megyei munkásőröknek ♦ A megyei parancsnokság közvetlen ellátó szakasza a sióagárdi termelőszövetkezetben — a bázisüzemben — tartóttá meg évzáró alegységgyűlését. Baruts István szakaszparancsnok beszámolójában elmondotta: a szakasz minden tagja részt vett politikai oktatásban, társadalmi munkát végeztek az agárdi, a harci óvodánál, munkahelyükön részt vesznek a szocialista brigádmozgalomban. A párttagság aránya jó, a jelenlegi tényleges állományban egy pártonkívü- li van, a két előképzés egyikének tagfelvétele most van folyamatban. A kiképzésen a megjelenés százszázalékos volt, az összevont kiképzésen rendezett szellemi vetélkedőn a II. raj első, az I. raj második helyezést ért el. Jól sikerült az éjszakái lőgya- korlat, a kézigránátdobás, valamint ősszel a szakgya- koirlát is. A parancsnoki beszámoló ezután kitért az egyénenként végzett munkára, köszöntötte a szakasz két leendő munkásőrét, Horváth Sándort és Falvai Ferencet. Végül megköszönte a termelőszövetkezet vezetésének a segítséget, amely jó feltételeket teremtett a munkáson feladatok teljesítéséhez. Lozsányi Sándor, a szövetkezet elnöke arról szólott röviden, hogy a munkásőrök a gazdasági munkában is megbízható, pontos emberek voltak, a jövőben is megérdemlik a támogatást. Hotter József, a termelőszövetkezet párttitkára — maga is a szakasz tagja — arról beszélt, a munkásöröknek tekintélyük van a községben, a szövetkezetben. A tsz-közgyű- lés már évek óta követi az é vzá r ó-é v nyílt ó egység gyű 1 est, így a legmagasabb tsz-fóru- mon ismertetik, melyik mun.kásőr, milyen kitüntetést, elismerést kapott. A megyei parancsnokság nevében Kaszás Kálmán köszöntötte az ellátószakasz munkásőreit, akik a szocialista munkaversenyben a híradó alegység mögött a második helyezést érték el. Ülést tartott a Bonyhád Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága iBonyihád Város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága legutóbbi ülésén a titkárság ügyrendi feladatainak ellátását, valamint a 'bonyhádi föld- gázprogram helyzetét tárgyalta meg. Elsőként dr. Sziget György titkárságvezető ismertette a titkárság szervezeti felépítését, összetételét, tájékoztatási, propaganda- és információs rendszerét, jogi és egyéb tevékenységét, majd összefoglalta a megvalósításra váró feladatokat. Ezt követően Lőrincz János üzemegység-vezető tájékoztatója hangzott el a bonyhádi földgázprogram helyzetéről. Bonyhádon a megépült és gáz alá helyezett vezetékek hosza 17 kilométer, ebből 1985-ben 8 ezer méter elosztóvezetéket helyeztek gáz alá tizennyolc utcában. Sebestyén Lajos műszaki osztályvezető a gázhálózat önerős fejlesztésével kapcsolatos feladatok végrehajtását. öszegezte. Zárak 300 ezer Ladához Már teljesítette az idei szovjet megrendeléseket az Elzett Művek sátoraljaújhelyi gyára: 300 ezer darab Lada gépkocsi ajtóveretet és zárat szállítottak ebben az évben a Szovjetunióba. A három gépkocsitípushoz készülő zárakat a gyárban fejlesztették ki, és a gyártáshoz szükséges célgépeket is maguk készítették. A tervezettnek megfelelő üteműek a gyár tőkéslexport- szállításai is, december elejéig mintegy 250 millió forint értékű terméket: speciá. lis mágneses zárakat, különböző színű, galvanizált ajtó- vereteket értékesítettek az NSZK-ban, az Egyesült Államokban, Irakban, Kanadában és több más országban. A termékeik iránti külföldi igény meghaladja a gyár kapacitását, ezért az elkövetkező ötéves tervidőszakra mintegy háromszázmilliós fejlesztést terveznek a termelés növelésére, illetve új exporttermékek előállítására. Barnaszén Jugoszláviából A Lignimpex Külkereskedelmi Vállalat 'hosszú lejáratú — öt évre szóló — megállapodást írt alá jugoszláv partnerével, a boszniai Rudhem Tuzla céggel évi 350 ezer tonna háztartási tüzelésre alkalmas barnaszén vásárlásáról. A magyar külkereskedelmi vállalat az idén hozott be először nagyobb mennyiségű barnaszenet Jugoszláviából. A hazai ellátás javítására 1985-ben több mint 200 ezer tonna barnaszén érkezett, amelynek nagy részét a Rudhem Tuzla cég szállította. A közelmúltban megkötött keretmegállapodás lehetővé teszi a lakossági ellátást javr tó jugoszláv barnaszén-inr port további növelését; 319 ezer tonna barnaszenet vásárol a Lignimpex. Az új import szénszállítmányok több boszniai bányából már januárban útnak indulnak, s a tervek szerint egész évben folyamatosan érkeznek Magyarországra. (MTI) Meghallgatás Élünk, dolgozunk, utazun k és egymáshoz beszélünk. Szépen, közelről és távolról, halkan és hangosan, telefonon, de még levélben is. A napokban együtt utaztam egy nagyszerű szakemberrel, aki nemcsak megtanulta a szakmája fogásait, de hittel és szeretettel teszi mindennapra kiosztott dolgát. Otthon a kedvtelésének él, folytatja a szakmának azt a részét, ami az otthonszápítés kategóriájába sorolható. A következőket mesélte nekem: — Közeledik az év vége, jön a karácsony, a szilveszter, az ünnepek, amikor nem baj, ha a pá nz is kicsit jobb. A brigáddal nagyon hajtottunk, a betervezett normán felül is hoztunk egy kicsivel. Különben is ilyen a mi csapatunk általában, de most még jobban odafigyeltünk. Persze, a másik bri. gád ..., de hát az az igazság, hogy azok bizony nem teljesítették még az előírt normát sem, mégis megkapták ugyanazt a prémiumot, mint mi. iNa, ez aztán nem nagyon tetszett nekünk. Nem szóltunk mi nekik egyetlen szót sem, még egy ferde nézést sem kaptak tőlünk, de a brigádvezetőrak bizony elment, és elmondta, hogy ez így nem jól van. Hol van akkor a munka becsülete? Mi lenne, ha mindenki úgy gondolkodna, hogy úgyis megadják azt, ami jár? Jár a fenét! Az a prémium olyan, mint a kis- katona szabadsága. Mi kiérdemeltük, de keserű lett egy kicsit a szánk íze, hogy ez az egész csak ennyit ér. Illetékes helyen mondták, hogy ilyen nem fog többé előfordulni, majd odafigyelnek a jövőben erre. Ez most neküniv elég. Meghallgattak bennünket, odafigyeltek a sérelmünkre, amivel mi nem a másikat akarjuk megbántani, csak magunkat megvédeni. Mát így most meghallgattak, ígéret is van, és ha eljön az újabb borítékosztási idő, a'kkor meg az is kiderül rövid úton, hogy csak hallgatták a panaszunkat, vagy meg is hallották. Mi bízunk benne, hogy úgy lesz elosztva a forint, mint ahogy a munka el lett osztva, és ahogy a munka „el lett végezve”. Aki jobban dolgozott, az majd nyugodtan teszi be a belső zsebébe, aki nem, a/ majd szívja a fogát egy kicsit, aztán szépen magától is rájön, hogy ez így tisztességes. Mert a lehetősége mindenkinek megvan arra, hogy a jobban kibélelt borítékért nyújtsa ki a kezét. De csak az nyújtogassa az első sorban a kezét, akinek a teljesítményével sem kell szégyenkeznie. Itt a lényeg nem a gyorsaságon van Elsősorban, hanem a tisztességesen elvégzett munkán. Ezt a normát lehet hozni, persze, ahhoz dolgozni kell. Állandóan. Tudja, egyszer azt hallottam valakitől, hogy már csak azért is érdemes dolgozni a munkahelyen, m ért jobban telik az idő. Hát ebben is van igazság, de abban is volt, ami nekünk nem nagyon tetszett. Na látja, most én voltam a brigádvezető, maga pedig a főmérnök. Meghallgatott, azt köszönöm. Ha még intézkedne is az ügyben, akkor még meg is nőne a szememben, pedig én becsülöm a főmérnököm. Eddig megérdemelte. Most meghallgatott. Majd a következő borítékot megmutatom magának is. Mint a tények bizonyítják, én magam türelmesen meghallgattam, remélem, ezt teszik a munkahelyén is a meghallgatás utáni intézkedéssel is. — szs — Kenyérgyári hétköznapok (I.) Megkeseredik a szánk íze... Évezredem mítosz, íeomíóban Olyan, mint a völgységi menyecske: pirospozsgás, gusztusos. A kemence végén a fiatalember, úgy fogja meg, mint a hímes tojást. A kenyeret. Mindennapi eledelünk. Talán a leszedő tudja, hogy évezredek óta milyen mítosz övezte, talán érzi, hogy manapság nem tiszteljük eléggé. De, azért mégis vigyáz rá, hiszen a szép és piruló menyecskére is vigyázni kell. Szeretni, rajongani érte, becsülni. A bonyhádi „kenyérgyárban” egymás mellett sorjáznak a frissen kisült kenyerek. Boldog lehet, aki kapja, aki megvásárolja — ha még a boltban is ilyen lesz, ha két nap múlva is élvezhető. A kenyér szeretetünk és gondunk tárgya egyszerre. A kenyérről manapság vitatkozni kell. Tudjuk, hogy Európában talán mi fogyasztunk a legtöbbet belőle. Talán mi dobunk el legtöbbet belőle. A kenyér a nem szeretem napokat hozza elibénk. És vége-hossza nem lenne vitánknak: mitől rossz a közérzetünk, ha róla van szó? Talán a nagy ünnepek előtti sorban állás? A mesterségesen megteremtett hiány? A nylonzacskóba sa- vanyodott ragacs? Horváth László fiatal pék mégis mást mond. A kenyér tisztességéről beszél, a szakma szeretetéről. Arról, hogy kilencen tanulták a szakmát és ma már csak ketten dolgoznak benne. Azt mondja: — Ehhez megszállottság kell. Hétköznap, vasárnap, karácsonykor, mindig kell sütni kenyeret. A szentenciát hamar kimondja. Ha valaki nem ért a szakmájához, akkor az nem tud jól dolgozni sem. Annak hiába vásárolja meg a vállalat a világ legjobb dagasztógépét, kemencéjét, nem tud tisztességes kenyeret sütni. Arról is beszélünk, hogy hiába a gép, mégiscsak az ember a fontos. Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a géptől függ minden, de a gép nem veszi észre, hogy rossz a kovász, keletien a tészta... Az embernek kell korrigálni mindig és akkor a kemence végén, a leszedő is boldog lehet, mert a kenyér, a frissen kisült kenyér leszedése boldogságot jelent. Mindig szívesen beszélgetek a szakmáját szerető emberrel. Kevés szóból is értjük egymást. Két-három bó- lintás többet mond, mint ötezer mondat, mert érzem az arca rezdüléséből, kezének mozgásából, hogy szereti, érti munkáját, hivatását. Pedig a szó el sem hangzik, mert a hivatás szót nem szabad, csak kevésszer kiejteni. Horváth Lászlóval, a Tolna Megyei Sütőipari Vállalat bonyhádi „kenyérgyárának” pék szakmunkásával Horváth László nem kellett sok szót váltani. Először is láttam, milyen kenyeret süt, másodszor három mondat után tudtam: szakemberrel van dolgom. Miért akkor, hogy kenyérügyben megkeseredik a szájuk íze? Próbaképpen húsz embert kérdeztem meg, milyennek ítéli Magyarországon a kenyérellátást. A húszból tizenötnek rossz volt a véleménye. Reggel hat órakor Szekszárdon, amikor kinyit a Zöldért-bolt, már van péksütemény, fél hétkor már az ötvenesben is. Kenyér, zsemle, kifli, kuglóf, fonottkalács... és mégis azt mondják: rossz a kenyérellátás. Parasztemberrel beszélgetek, akinek naponta kétszer is el kell ballagnia a boltba. Miszlán az öregember nagy szatyorba viszi a kenyeret. Háromnapos kenyeret. — Elfogyott, mire odaértem. Csak tegnapelőtti volt — mondja. — Mi a véleménye a kenyérről? — kérdezem ezek után. — A kenyér jó — mondja. Később rájövök, hogy ő nem mondana a kenyérről soha rosszat. Mert valamikor gyerekkorában nagy pofonok gazdája volt, amikor leejtett egy darabka kenyeret és nem vette fel azt. — A kenyér jó — mondja a miszlai ember. — Csak hoznák ide tisztességesen. Ne kelljen naponta kétszer menni a boltba, és ha lekésem, akkor nem is jut. Akkor ezek szerint nem a kenyérrel van a baj, hanem a bolttal, a szállítással. öreg barátom faggatom a kenyérről. Mert nem értem, hogy miért a legyintés, a bosszankodás, hiszen tudom, hogy az utóbbi időben termelőszövetkezeti sütödék épülték, minden valamirevaló község „szerzett magának” saját péket. — Ide figyelj fiam! — mondja öreg barátom. — Ha az ember gondjai nőnek, ha nem tud kijönni a fizetéséből, ha nagyok a társadalmi feszültségek, akkor az ember az apróságokon borul ki. Azon, hogy reggel nem tudja megvenni a kiflijét, azt a két zsemlét, ami kell a reggelijéhez. Dolgozik, naponta tíz-tizenkét órát, s mégis spórolni kell, mert az életszínvonal stagnálása nála még csak nem is stagnálás, hanem csökkenés. Ezért talán még nem is dühös, mert érti az országos dolgokat. De kiborul azon az egyetlen nyomorult kiflin. Hát legalább az apróságok legyenek rendben körülöttünk, mondja az az ember. És ideges lesz, és nem törődik a jelentésekkel, a tényékkel sem. hogy javult a kenyérellátás... Elgondolkodtató, amit mond öreg barátom. A Tolna Megyei Sütőipari Vállalat 1984-ben 2 061 300 kilogramm házi jellegű kenyeret sütött, 1985-ben pedig 4 251 500 kilogrammot. Franciakenyérből 1984-ben 18 512 darabot, 1985-ben 93 265-öt. Péksüteményből 63 070 000-et 1984^ben, az idén pedig 65 462 000-et... Mennyit készítettek a termelőszövetkezeti sütödék, a maszék pékek? Egy év alatt is emelkedett a gyártás és a fogyasztás? Megettük vagy kukába dobtuk? Szabó József, a Tolna Megyei Sütőipari Vállalat igazgatója: — Vállalatunk első rendű feladatai közé tartozik, hogy Tolna megye lakosságát sütőipari termékkel lássa el. Ez nemcsak gazdasági, hanem politikai kérdés is. A kenyér hangulati tényező. Munkánkat csak akkor fogadják el, ha az igényeket ki tudjuk elégíteni. Ha a vásárló' elégedetlen, akkor a vállalat munkáját is rossznak tartja. (Folytatjuk) Frissek, ropogósak Hazafi József— Gottvald Károly
