Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-01 / 257. szám
r \ NOVEMBER Névnap: Marianna 1 A Nap kél 6.28 — nyugszik 16.27 órakor PÉNTEK A Hold kél 18.13 — nyugszik 10.20 órakor Négyszáznyolcvanöt évvel ezelőtt, 1500. november 1-jén született, és 71 éves korában, 1571-ben hunyt el Benvenuto Cellini olasz bélyegmetsző, író. szobrász, ötvös, éremvéső. V y Műszaki állomás Bonyhádan # KIEMELKEDŐ gazdálkodási eredményeket ért el az év első háromnegyedében a Siómenti Takarékszövetkezet. A tavalyi egész évi 900 ezer forinttal szemben most 9 hónap alatt kétmillió 349 ezer forint volt a nyereség. Ez nagymértékben köszönhető annak, hogy az év elején beköltözött Nagydo- rogra a szövetkezet központja, és itt jelentősen nőtt a betétállomány. Emellett több új szolgáltatást is bevezetett a szövetkezet. O A MEGYEI küldöttérte- kezleti beszámolóját tárgyalta meg és fogadta el tegnapi ülésén a Pedagógus Szak- szervezet megyei bizottsága. Ezután tájékoztatót hallgatott meg az inézmények választói értekezleteinek tapasztalatairól. + VÁNDORGYŰLÉS Erdei Ferenc emlékére. Az idén decemberben lenne 75 éves Erdei Ferenc, a tudós, a politikus, író, neves közéleti személyiség. A közelgő évforduló alkalmából csütörtökön kétnapos tudományos tanácskozás kezdődött Szegeden, a Magyar Szociológiai Társaság, a Politikatudományi Társaság és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat rendezésében. Az Erdei Ferenc emléke előtt tisztelgő vándorgyűlésen, a Csongrád Megyei Tanács oktatási és továbbképzési intézetében mintegy százötven szociológus, történész vesz részt. A ma is folytatódó tanácskozások után a vándor- gyűlés résztvevői szombaton Makón megkoszorúzzák Erdei Ferenc sírját. 0 „ROMÄN KORI egyházi építészet Nyugat-iPannó- niában” címmel jelent meg dr. Valter Ilona kötete Eisen- stadtban, a Rötzer kiadónál. Az osztrák és szlovén szakemberek közreműködésével készült kötetet szerda este mutatták be a burgenlandi fővárosban. Az ünnepségen Theodor Kery, Burgenland tartományi főnöke méltatta a művet. A résztvevők között volt Nagy János, hazánk ausztriai nagykövete, valamint Pataki Kornél győri római katolikus püspök, továbbá az osztrák és a magyar műemlékvédelem képviselői. + ÉRTÉNYBEN Szabó Ferenc 25 éves traktoros, helyi lakos motorkerékpárjával letért az úttestről, s egy villanyoszlopnak ütközött. A fiatalember a kórházba szállítás után meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a motorkerékpáros nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett. A A MÉM felügyelete alá tartozó egyetemeken 1986 tavaszi félévében három helyen szakmérnökképzés kezdődik. Kétéves tanulmányi idővel a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem mosonmagyaróvári mezőgazdaság-tudományi karán húsipari, szarvasmarha- és juhte- nyésztési, valamint takarmánygazdálkodási szakembereket képeznek. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen takarmánygazdálkodás, vetőmag-gazdálkodás, külkereskedelem, melegégövi mezőgazdaság, vállalatgazdaság és gazdaságelemző tagozaton indul oktatás, de bővíthetik ismereteiket a szakemberek a vadgazdálkodási, mezőgazdasági, vízügyi, biotechnológiai és mezőgazdasági mérnök menedzser szakokon is. A Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem erdőmérnöki karán erdészeti, 'növényvédelmi és fatermesztési tagozatokat indítanak, a faipari mérnöki karon pedig a ragasztás és a felületkezelés témakörében lehet megszerezni a szakmérnöki oklevelet. A jelentkezéseket 1985. december 31-ig az egyetemek dékáni hivatalához kell beküldeni. # NÉPFRONT-KI ADV A- NYOK. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa székházában csütörtökön sajtótájékoztatón mutatták be a HNF gondozásában megjelent új köteteket. A kiadványokat Pozsgay Imre, a HNF OT főtitkára ismertette. A sok tekintetben hézagpótlónak számító „Ezer év” című kötet száz olyan történelmi személyiségünket mutatja be Árpád fejedelemtől Illyés Gyuláig, akik a maguk területén kiemelkedően járultak hozzá a nemzeti haladáshoz. A mű elkészítésének gondolata 10 évvel ezelőtt, született: akkor Mód Aladár kezdeményezése nyomán indult meg a munka. Az ezeréves nemzeti múltunk kiemelkedő alakjainak portréit tartalmazó kötet széles alkotói együttműködés eredménye, mintegy 100 szerző közös munkája. A másik munkát a Hazafias Népfront családvédelmi tanácsának gondozásában jelentették meg „A magyar családi kalendárium” címmel. Értesítjük Bátaszék, Alsónyék és Pörböly községek lakóit, hogy 1985. november 2- án és 3-án reggel 6 órától 17 óráig áramszünet lesz. Báta- széki Nagyközségi Közös Tanács. A Magyar Autóklub Tolna Megyei Szervezete új műszaki állomással bővült. Ezúttal Bonyhád város és környékének, illetve Baranya megyét is érintő vonzáskörzetének az igényeit elégíti ki a négy kocsiállásos műhely. A közel kétmillió forint értékben megépített szerelőcsarnokot szeptemberben adta át a városi tanács az Egy 1800 méter hosszú feltáróvágat építésével megkezdték az úrkúti mangánbánya bővítését. A jelenleg művelt bánya érckészlete ugyanis olyan rohamosan csökken, hogy a szakemberek szerint már legfeljebb csak 1990-ig lesz elegendő a hazai és az exportigények kielégítésére. Az új vágattal, az úgynevezett mezőkapcsolással hozzáférhetővé tett mangántelep viszont egészen az ezredfordulóig meghosz- szabbítja az ország egyetlen Szovjet tudósok véleménye szerint a holográfia hamarosan több területről kiszorítja a megszokott röntgenberendezéseket a gyógyászatban. A leningrádi orvosi szakegyetem laboratóriumaiban lézersugár segítségével a bonyolult törésekről sikerült pontos, térbeli képet kapniuk a tudósoknak. A kísérletek első szakasza eredményesen zárult. Mint arról a kutatócsoport vezetője, Oleg Bolsakov a szovjet sajtónak beszámolt, a holográfiát, mint optikai autóklubnak üzemeltetésre. Amrein Károly megyei klubtitkár tájékoztatott a még nem teljesen kész állomás további terveiről, amelyeket még az év végéig, illetve jövő év közepéig meg kell valósítaniuk. így a közlekedésbiztonsági sort a fék- hatásmérővel, a lengéscsillapítót vizsgáló paddal, vagy a központi fűtés berendezésének a gázvezetékre törtémangánbányájának életét. Az új telep a jelenleginél 45-70 méterrel mélyebben 225—250 méternyire helyezkedik el a föld alatt, de még így gazdaságosan kitermelhető. A bányabővítéssel egyidejűleg Ürkút, Szentgál és Vá- roslőd körzetében földtani kutatások is kezdődtek: újabb mangántelepeket keresnek a szakemberek, hogy biztonságosan megalapozzák a hazai mangántermelés zavartalanságát és folyamatosságát. információ tárolására alkalmas módszert eddig a Szovjetunióban nem alkalmazták a gyógyászatban. A biológiai szövetek holografálása ugyanis nagyon bonyolult a rendkívül alacsony átvilágítási hatékonyság miatt. A leningrádi kutatóknak most ezt az akadályt sikerült elhárítaniuk. A kutatók nagy reményeket fűznek az új módszerhez a koponya deformációinak vizsgálatában, a csontok sebészeti összeillesztése és mesterséges pótlása során. nő rákapcsolását. A segély- szolgálat köre is szélesedik a bonyhádi telephellyel. A Fáy lakótelep mögött, a Mónus Illés utca folytatásában található műszaki állomáson jelenleg két autószerelő dolgozik. Bizonyára jó hír a lakóhelyileg érintett autótulajdonosoknak, hogy a tavaszi műszaki vizsgáztatást már a közelben, az új állomáson végzik. Visszhang Lapunk október 28-i számában Űj módi címmel kézbesítést bíráló cikk jelent meg. A benne foglaltakat Papp János, a megyei postahivatal vezetője kivizsgáltatta és a következőkről tájékoztatta szerkesztőségünket: tény, hogy az említett Jókai u. 12-ben az újságokat a kézbesítő nem tette be a levélszekrényekbe. Ennek oka azonban az volt, hogy a lépcsőház bejárata a kézbesítés időpontjában zárva volt. Ezzel kapcsolatban Papp János elmondta, hogy a kézbesítők tájékoztatása szerint, főleg szombati napokon másutt is előfordul, hogy a kézbesítők munkáját akadályozzák a zárt lépcsőházi bejáratok. Ezúton is kérik a postások: a bosszúságok elkerülése érdekében reggel hat órakor nyissák ki a lépcsőházi bejáratokat. A delhi egyetem és a Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ közös szervezésében Lukács György születésének századik évfordulóján emlékszeminárium kezdődött Üj-Delhiben. A világhírű filozófus, irodalmár Népi ellenőrzés Vizsgálat az építőiparban A Tolna Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálatot folytatott az építőiparban a társadalmi tulajdon védelmének helyzetéről. A vizsgálat kiterjedt a Tolna Megyei Tanácsi Építő- és Szerelőipari Vállalatra, nyolc költségvetési üzemre és négy építőipari szövetkezetre. Célja volt annak megállapítása, hogy a kivitelező építőipari szervezetek milyen intézményes eszközökkel, módszerekkel segítik elő a társadalmi tulajdon védelmét; megfelelő hatékonysággal funkcionálnak-e a gazdálkodó szervezeteknél alkalmazott rendszerek; a felügyeleti és belső ellenőrzések a jelentőségüknek megfelelően tekintik-e át ezt a területet; károkozás esetén megteszik-e a szükséges intézkedéseket? A vizsgálat eredményeit összefoglaló jelentést tegnap délelőtti ülésén tárgyalta meg a megyei népi ellenőrzési bizottság. Hordógyár Almásfüzitőn Hordógyártó üzem kezdte meg a termelést a Komáromi Kőolajipari Vállalat al- másfüzitői telepén. A korerű létesítmény átadásával gi problémát szüntettek meg. Mostanáig ugyanis az- elismerten jó minőségű, világszínvonalú motorolajokat és kenőzsírokat részben importált csomagolóanyagokban, részben pedig kifogásolható minőségű és küllemű hazai gyártmányú hordókban szállították belföldre és külföldre. Némelykor még az exportkötelezettségek teljesítése is akadozott a csomagolási nehézségek miatt. Az új üzem mindezeket a gondokat megszünteti: évenként félmillió darab 200 literes, jó minőségű hordót, illetve dobozt készítenek itt vaslemezből és tökéletes festékbevonattal. A hordógyár építésére 290 millió forintot költöttek, de ez az összeg hamar megtérül. A vállalat és a népgazdaság érdekeit egyaránt szolgáló beruházást valósítottak meg, mivel importot pótolnak, közvetlenül a termelés színhelyén készítik a hordókat, s tetszetős csomagolásban kínálhatják a megrendelőknek a kenőolajokat és zsírokat. Az új hordókból a hazai élelmiszeriparnak is szállítanak különféle ételek, konzervek, zsírok stb. csomagolására. A hordógyár átadásával befejeződött a Komáromi Kőolajipari Vállalat almás- füzitői gyáregységének a hatodik ötéves terv időszakára előirányzott rekonstrukciója. Az öt év alatt mintegy 650 millió forintot költöttek a speciális kenőolajok és zsírok hazai gyártásának fejlesztésére. E program megvalósítása során készült el például az új olajkeverő üzem, amely jó feltételeket teremtett a termékszerkezet korszerűsítéséhez, többféle célra alkalmas üzemanyagok készítéséhez. A gazdaságosabb és biztonságosabb hőellátásra jobb hatásfokú kazánokat szereltek fel. A rekonstrukció befejeztével a korábbinál lényegesen jobb körülmények között és magasabb termelékenységgel dolgozhatnak a gyártelep munkásai. és esztéta munkásságát felölelő előadásokon a többnapos rendezvény keretében mintegy száz indiai tudós vesz részt. Az évforduló kapcsán jelent meg először Indiában a Lukács György különböző tanulmányait tartalmazó kötet. (164) Szél A várható időjárás az ország területére ma estig: felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra mindenütt kisüt a nap, egyre kevesebb helyen fordul elő záporeső. A délnyugati, majd északnyugati szél időnként élénk, a Dunántúlon néha erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között várható. Távolabbi kilátások szombattól keddig: legalacsonyabb hajnali hőmérséklet általában plusz 3 és plusz 8 fők, egy-egy derült éjszakán 0 fok körül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában plusz 8 és plusz 13 fok, a kevésbé felhős helyeken 15 fok körül. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm napi) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. r^;'& Rendőrségi felhívás 1985. október 24-én 13 óra 20 perckor Szekszárd város belterületén, a Mérey utcából a Bocskai utcába balra kanyarodás közben ismeretlen személy az általa vezetett IV 34-51 forgalmi rendszámú személygépkocsival fának ütközött, majd a helyszínről elmenekült. A baleset következtében a gépkocsi utasa súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. Kérjük mindazok jelentkezését, akik a baleset körülményeiről tudnak, illetve a baleset lefolyását látták és az ismeretlen gépkocsivezetőre vonatkozóan felvilágosítást tudnak adni. Jelentkezni lehet a rendőrfőkapitányság közlekedési alosztályán munkanapokon, munkaszüneti napokon pedig a kapitányság ügyeletén, Szekszárd, Várköz u. 4. szám alatt. Bővítik az úrkúti mangánbányát OL VAST AM Éljen az édesnemes! Nem sokkal ezelőtt, amikor dúlt még a paprikamizéria, akkora örömet sikerült szereznem tíz dekányi paprikával, hogy ha ekkora súlyú aranyrögöt nyújtok át ajándékba, akkor se lehetett volna :viharosabb há- lálkodásban részem. Konyhánk elképzelhetetlen enél- kül az ételízesítő — színesítő ^nélkül, és azt hiszem. őshazájában sincs akkora reputációja a paprikának, mint minálunk. így aztán nagyon is közérdekű minden olyan hír, amely arról 'szól, hogy paprikatermelő vidékeinken — Kalocsán, Szegeden és a Tiszazugban — a szárítók „éjjel-nappal ontják a hőt az édesnemes és kissé csípős piros paprikára”. Az úgyszintén, hogy némely paprikás-vidéken az idén kétszer is szüreteltek a termelők. Azt ígéri ez, hogy 1986-ban nem kell híját látnunk a törött paprikának, 'mert a szárítás után beindulnak a paprikamalmok. Igaz, később valamivel, mint a háztájiban „alkalmazottak", mert azokból máris piacon van az áru. Af minap Cecén átutazva, az út mellett hokedlik alkotta „pultokon” nem is tudom hány nylonzacskóban volt szerencsém látni a cecei édesnemest és kissé csípősét. Mit mondjak, azért ez is öröm a fogyasztóknak. ,A hatóságoknak? Nekik egészen más! — óa — Holográfia a gyógyászatban Lukács-emlékszeminárium ,-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------— ------------------------------------------------------------—■—\ A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.