Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-07 / 262. szám
*■ KÉPÚJSÁG 1985. november 1. „Mi a többséggel megyünk” Őszintén a hozzájárulásról Pillantsunk együtt a zöld dossziékba, illetve a sárga borítékba Semmiféle csalafintaság sincs a címben. Vagy mégis? Lehet. Ugyanis, amiikor ezt választottam — így, csonkán — azon tűnődtem, hogy vajon .az olvasók első látásra mire is gondolnak? Sajnos, ezt nem tudhatom meg, hiszen nem álLhatoik ott mindenki mögött, amikor ezt az írást kezdik olvasni. A településfejlesztési hozzájárulásról van szó ismét, mégpedig „élőben”. Ugyanis az újságíró, lévén közéleti ember, vállalta, hogy segít a szekszárdi városi tanácsnak a nyilatkozatok gyűjtésében. S erről máris megjegyzi, hogy bizony a dolog csöppet sem egyszerű, sőt, mondhatni kissé strapás. Persze nem sajnál tatom magamat, s a tanácstagókat sem, akik az elmúlt napokban, hetekben háziról házra, lakásról lakásra jártak... megbeszéltek, meggyőztek, vitatkoztak, érveltek ... s néha sikerélménnyel a dossziéban tették be maguk mögött az ajtót, néha pedig pironkodva, már- már megalázottan távoztak. Elnézést, hogy kissé elkanyarodtam a címtől. Arra akartaim kilyukadni — ezt már tapasztalataimmal bizonyíthatom —, hogy a hozzájárulás szó láttán minden valószínűség szerint a legtöbben csakis a településfejlesztésire gondolnak, tippelnek. Én pedig arra, hogy októberben a leggyakrabban közszájon forgó téma szerte az országban ez volt. (Bárcsak ilyen biztos lehetnék a dolgomban a lottószelvény kitöltésekor.!) Amikor a Csokonai utca 3. számú épület első emeletére érek, tudom, hogy az ötórai körútkezdés nem korai. Bizonyíték erre a lakásokból kiszökő vacsoraillat. Persze, a ház lakóinak létszáma ilyenkor még nem teljes, több helyen válaszolatlanul marad a csengőszó, másutt pedig gyerekek nyitnak ajtót, mondván, hogy „anyu elszaladt a boltba, apu pedig még dolgozik”. Ezt mondják a harmadik emeleten lakó Illyés, kislányok is... így két lépéssel arrébb kérek bebocsátást. Vagyis Radnai Józsefné lakásába. Kedvesen invitál befelé. A konyhából fiatalasszony csatlakozik hozzánk. Neve Illyés Józsefné, s mint kiderül: a boltból hazatérve a karácsonyi „titkot” mutatta meg szomszédasszonyának. „Hát akkor kettőt egy csapásra” — nevetünk, s a két asszony máris a nyilatkozat kitöltésébe kezd. Szinte semmit nem kell magyarázni nékik, pontosan tudják, miről van szó. Hát beszélgetünk. — Kislányom szeptember óta dolgozik a csecsemőotthonban — kezdi Radnai Józsefné. — A fizetésre „kötelezhetők" táborába tartozunk. De higgye el, hogy nem gondolkodtam a válaszon. Egyetértek a településfejlesztési hozzájárulással. Részben azért, mert ebben a városban élünk, hát ennek a városnak a fejlődéséhez járulunk hozzá. Ez így szimpatikus is. Másrészt a célok? Szívesen támogatom a gyermekintézmények fejlesztését. Szerintem arra van a legnagyobb szükség. De lehet, hogy önző módon gondolkodom? Nem hiszem. Egy anyának eszébe jut, hogy férjhez megy a lánya ... unokái lesznek ... ugyanakkor reménykedik, hogy ők is itt élnek majd Szekszárdon. A rokonszenves monológot csengőszó szakítja meg. Megjöttek a szomszéd lányok: Illyés Krisztina, aki már iskolás, és kishúga, az óvodás Diána. A „kicsi” vidáman csacsog, hogy milyen jó is oviba járni, viszont Krisztina meglepő kritifcussággal beszél az iskoláról. A Kecskés Ferenc általános iskoláról, ahonnét osztályuk kiszorult. — Az egészségügyibe járunk egy nagy tanterembe. Az a rossz, hogy mindig ci- pekední teil, meg hogy a többi osztály nincs ott. — De örüljünk, hogy nem délutánosok — egészíti ki anyukája, aki szintén kitöltötte a nyilatkozatot, s érthetően ő is a gyermekintézmények fejlesztésére voksol. Baka Gézáéknál is az asz- szony nyit ajtót. A fogadtatás itt is szívélyes, noha már mines korán. Ha nem is pillantok az órámra, érzem az ételillatok erősödéséből. A feleség is tájékozott, úgyhogy itt is elég, ha „csak” beszélgetünk. — A célokat jónak tartom. Csakhogy a tanács leveléből nem derül ki, hogy a felsorolt három (gyermekintézmények fejlesztése, játékcsarnok építése, a kereskedelmi hálózat fejlesztése) közül melyiket akarják először megvalósítani. Mert a három célra elegendő pénz biztosan nem jön be a településfejlesztési hozzájárulásokból. Közös pénzünket pedig kár lenne elaprózni ... Egy másik család Bakáék- hoz hasonlóan „egyetértekkel” válaszolt, de kérték, nevüket ne írjuk az újságba, így kezdték a beszélgetést: — Van egy olyan érzésem, hogy megint kiskorúnak tartják az állampolgárokat itt Szekszárdon — mondja a férj, az asszony pedig bólint. — Túl általánosak a célok. S azt is helytelenítjük, hogy a lakosság nem szavazhat a megjelöltek egyikére, s amelyik a legtöbb szavazatot kapná, az valósulna meg. (A választókhoz írt levél — aláírója Szekszárd Város Tanácsa — így fogalmaz: „A településfejlesztési hozzájárulásból befolyt összegből a tanácstagi beszámolókon megtett javaslatok, kezdeményezések alapján a jogos igényeket figyelembe véve a következő célokat kívánjuk megvalósítani:” — s következik a már említett három cél felsorolása. A nyilatkozat pedig: A kitűzött célokat megfelelőnek tartom nem tartom megfelelőnek. — Amennyiben mindháromra fordítanak a pénzből, egyikből sem lesz semmi — szögezi le egy másik családfő. Visszamegyek az első emeletre Sebesi Sütő Endréékhez, akik ötkor nem voltak otthon. — Mi a többséggel megyünk — nyilatkozta határozottan a férfi, majd reményét is hozzáfűzi: — Gondolom, megszavazza a lakosság a hozzájárulást... Csak tudja, mi az én gondom? Naponta járok el a sportcsarnok, illetve épülő játékcsarnok mellett. Azt hiszem, hogy miire elkészüli, máris kicsi lesz. S ezt nagyon sajnálom. — Az a véleményünk, ha jó célt szolgálnak ezek a pénzek, akkor fizetünk szívesen — mondja a feleség. A kisebbik fiú körülöttünk sasszézik a nagyszobában, időnként büszkén mutatja új tudományát: kibogozza, majd újból masnira köti cipője fűzőjét. A nagyobb legény pedig a másik szobában mormolja a leckét. Nemrég érkezett haza kerékpáredzésről ... Körutamat követő valamelyik nap hozzánk is ellátogatott tanácstagunk, Révai Ferenc. Amikor megláttam kezében egy zöld dossziéval, elnevettem magam. S mivel régi ismerős, elmondtam az én sztoriimat: — Az egyik lakásba be- csömgetvén, kedvesen invitáltak befelé. Amikor jöttöm célját előadtam, hát hitetlenkedtek. Addig-addig magyarázkodtunk, mire a fiatal- asszony kibökte: — Eddig még mindenkinek zöld dosz- sziéja volt, aki településfejlesztési hozzájárulás-ügyben járt. Egyik munkatársnőm is tanácstag, nála is olyat láttam. Az üzlet előtt hallottam két férfit a témáról beszélgetni. Az ő kezükben is zöld volt a „csomag”. Ez pedig sárga és boríték... A vidám eset után nem törvényszerű, hogy szomorú következzék, de az élet ilyen... Az egyik tanácstag gondterhelten, már-már panaszosan mondta, hogy az egyik ház folyosóján négy-öt asszony valósággal kiabált vele. Egyszerűen nem hagyták, hogy elmondja érveit... S egy másik eset, mely nem általánosítható, de következtetés vonható le belőle: Azt mondja egyik tapasztalt tanácstag, hogy azokhoz nem megy szívesen, akiknek bőven van mit a tejbe apríia- niok. Mert ellenállásra ott talál (két konkrét esete volt ilyen), pedig az ellenkezőjére számítana. Mindennemű összefoglalás helyett egyetlen gondolatomat fűzném a leírtakhoz. Miszerint ahogyan minden új dologgal kapcsolatban sokaknak ellenérzésük van, így van ez a településfejlesztési hozzájárulással is. Mely. tegyük hozzá, még gyerekcipőben jár. Van rajta simítani, disztingválni, alakítani való. S az évek biztosan meghozzák az eredményt. De! Addig is saját magunknak, magunkért, településünkért, gyermekeinkért, unokáinkért, s közös céljainkért adjuk csekély hozzájárulásunkat. S ha jól meggondoljuk: évente két összegben hatszáz- nyolcszáz vagy ezer forintot tenni közös pénztárcánkba, nem is olyan megerőltető. V. Horváth Mária Fotó: Czakó Sándor Nem az íróasztalnak dolgoznak A Szakszervezetek Elméleti Kutató Intézetének munkájáról Több mint tízesztendős a SZÉKI, de széles körű munkálkodása ellenére sem igazán ismerős nevének ez a rövidített változata. Ez a tapasztalata Folkmayer Tibor igazgatóhelyettesnek is, akivel az intézet tevékenységéről beszélgettünk. A Szak- szervezetek Elméleti Kutató Intézete azzal a céllal alakult, hogy elméleti segítséget nyújtson a szakszervezetek országos irányító szerveinek tudományosan megalapozott döntéseihez, illetve ahhoz, hogy partnereikkel felkészülten tárgyaljanak. Hogy ezt a célt elérjék, az intézet munkatársainak részt kell venniük a tudományos életben, állandó kapcsolatot tartani a társadalomtudományi intézetekkel, de ugyanolyan otthonosan mozogniuk a mindennapok világában is, állandó kapcsolatban lenni az emberekkel, ismerni gondjaikat, felismerni és elemezni a társadalomban lezajló folyamatokat, amelyek befolyásolására intézkedéseket sugallni feladata e tudományos kolléktívának. Az évek során kialakult célszerű munkamegosztás szerint három egység van az intézetben. Az első a gazdasági élettel, az életszínvonalpolitikával, a szociálpolitikával foglalkozik; a második a szakszervezeti mozgalom történetével, szervezeti életével, belső gondjaival, azzal, hogyan illeszkedik a szak- szervezet a többi társadalmi szervezet közé, a mozgalmi életbe. A harmadik a közvéleménykutató és információs részleg, amelynek feladatkörébe az átfogó vizsgálatok éppen úgy beletartoznak, mint a napi aktualitások jelzése, a gyors reagálás arra, hogy miként vélekednek az emiberek egyes intézkedésekről, milyen a hangulatuk. Etilhez a sokrétű tevékenységhez képest nem sok az alig félszáz dolgozót foglalkoztató intézeti kollektíva, melyben közel 25 kutató munkálkodik, közgazdász, szociológus végzettséggel. Alkotó jellegű munkájukhoz nagy segítséget nyújtanak a „ikülső” kutatók, a tudomány jeles képviselői, egy- egy téma avatott szakemberei, akiket meghívnak a műhelyvitákra is. Az iránytű szerepét a SZOT elnöksége által jóváhagyott középtávú kutatási szervek játsszák, amelyeket éves felbontásban teljesítenek. Az idei kutatási terv szerint vizsgálják például a gazdaságpolitikai cél- és eszközrendszer módosításának hatásait a vállalati magatartásra; de szerepel a témák között „a gazdasági változások hatása a közgondolkodásra és a magatartásra” is. Oj téma, melynek kutatását, feltárását az idén készítik elő; az egész hazai lakás- helyzet átfogó elemzése, melyhez háromévi kemény munkával adnak teljes keresztmetszetet. A másik nagy társadalmi probléma is szerepel a terviben: az idős korúak anyagi-szociális gondjai, a célszerű intézkedések. Vizsgálják a munkások életmódjának fejlődését is; a munkaihelyi művelődés és a művelődési intézmények helyzetét' az ifjúság élet- és munkaikörülményeit, hogy csak néhány témát emeljünk ki a sokból. Ez a kutatási tevékenység arra tesz erőfeszítést, hogy a valóságot tárja fel a sokszor többéves munka tapasztalatait összegző tanulmányokban. De az intézet operatív módon is elősegíti a SZOT napi munkáját, például azzal, hogy előzetes véleményt mondanák a Szaktanács ülésére készült írásos beterjesztésekről, mielőtt azokat megtárgyalnák. Érveket adnák, új szempontokra hívják fel a figyelmet. Széles körű nemzetközi kapcsolatokat is ápol a SZÉKI, a szocialista országok testvérintézményeivel, de más államokkal is. Az idei tervben szerepel például magyar-finn szeminárium a két ország külgazdasági kérdéseiről, a k ül kapcsolat ok és a bérpolitika összefüggéseiről. A magyar—NSZK szeminárium témája pedig a szakszervezeti mozgalom helyzete és jövője az NSZK- ban és Magyarországon. Ezeken a nyílt vitákkal zajló szemináriumokon tekintélye van a magyar szakemberek véleményének, és a különböző nézetek ütközése nem választja, hanem közelebb hozza egymáshoz a vitázókat. Természetesen a hazai szakemberek számára is rendeznek tudományos konferenciákat aktuális kérdésekről, melyen az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság szakemberei ugyanúgy részt- vesznek, mint azoknak a vállalatoknak képviselői, ahol már működnek minőségi körök. Végül legalább egy konkrét témát említünk arra, hogy milyen döntések előkészítésében vesz részt az intézet: a nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatban hallatják szavukat annak érdekében, hogy a társadalom jobban méltányolja azoknak az embereknek erőfeszítéseit, akik megalapozták mai, és jövőbeni eredményeinket. Meg kell teremteni a korrekt és méltányos nyugdíjrendszer feltételeit. Már megkezdődött a szakszervezeti választások időszaka, és ezt „megérzi” az intézet is. A szokásos meghívások többszörösének tesznek eleget, sok előadást tartanak a különböző megyei fórumokon a szakszervezeti munkáról, átadják tapasztalataikat az új tisztségviselőknek, vagy éppen a partnereiket jobban megismerni akaró gazdasági vezetőknek. (Beszélgetésünk közben Szabolcs megyéből érkezett hívás — másnapi előadásra.) De „idehaza” is van feladat bőven: a szakszervezetek XXV. kongresszusára készülő dokumentumok előmunkálatai. Egyszóval: ahhoz képest, hogy elméleti kutató intézet a SZÉKI, nyüzsgő élet folyik itt. De ahogy Folkmayer Tibor megjegyezte : örülnek, hogy nem az íróasztalnak dolgoznak. Imre Erzsébet
