Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-05 / 260. szám

1985. november 5. Képújság 3 Hová tűnik a munkaerő? Önállóság előtt a bonyhádi Mezőgép A rugalmas megoldás mindig kedvező Mérnöki művezetéssel Horváth Sándor főmérnök: „Az energiatakarékos kály­hát kell még felmérni.” Vagy fél évtizede is még -------- hangos panasz­áradat öntötte el az állami nagyipart: nincs elég mun­kaerő, s nem is csoda, ha egyszer a mezőgazdasági nagyüzemek úgynevezett üze- meoskéi mindenféle illetlen módszerrel csábítják tömege­sen — és sikeresen — a nagyipari munkásságot. A józanabbak már akkor is fi­gyelmeztettek: vigyázat, nem ez a lényeg, nem olyan ve­szedelmes ez a mezőgazdasá­gi csábítás! Sokkal inkább arról van szó, hogy jóval ke­vesebb az új munkavállaló, mint aihányan nyugállomány­ba vonulnak, illetve mint ahónyan meghalnak. Amúgy pedig a mezőgazdasági mel­léküzemek jórészt ipari mun­kát végeznek — a nagyipari üzemek megrendelésére. Ű jabban fordult a helyzet: a tsz-elnökök panaszkodnak, hogy helyzetük már-már tart­hatatlan, hisz évek óta nem tapasztalt visszaáramlás in­dult meg az iparba. Hihet­nénk, hogy erre elcsendesült a nagyipari panaszkórus, ám nem: talán soha ilyen ria­dalom még nem volt az ipari üzemekben a munkaerőhiány miatt. S e jelenség ismereté­ben még a szakemberek kö­zül is sokan kérdezik: ha egyszer megállt a mezőgaz­dasági foglalkoztatottak szá­mának átmeneti emelkedése, s ha egyszer megindult a visszaáramlás, akkor miért aggodalmaskodnak az ipari vezetők? S egyáltalán: hova tűnik el a munkaerő? és to­vábbá: mit kezdjünk ezzel az égés z m u n ka er ő-mobi 1 i tással, ha hol itt, hol ott, de valahol rendre kínzó gondokat okoz, miközben annyira óhajtjuk, hogy bárcsak élénfcebb lenne a munkavállalók mozgása? S persze, nemcsak élénkebb, de irányítottabb is. Nos, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal a maga részéről — miköziben áttekin­tette a mobilitás befolyásolá­sának lehetséges eszközrend­szerét — válaszolni próbált az alapkérdésre, tudniillik arra., hogy hova tűnik el a munkaerő? Az ezzel kapcso­latos leggyakoribb vád egyéb­ként a kisvállalkozásokat éri, mondván, hogy a mozgások­nak ezek a fő irányai. Néz­zük a tényeket. A magánszektorban dolgo­zók száma 35 ezerrel emel­kedett a jelenlegi tervidő­szakban. Nem kevés, de nem is annyi, hogy ez végveszély­be sodorta volna a nagyipart. Egyébként sem bizonyított tény, hogy ők, harmincötez­ren, mindahányan a nagy­ipart hagyták volna ott a kis- műlhely kedvéért. Való igaz, hogy a különböző kisszerve­zetekben sokan és egyre töb­ben dolgoznak, csakhogy ők óvatosan vállalkoznak. Nagy többségük a főfoglalkozásá­nak megtartása mellett dol­gozik a kisvállalkozásokban. Magyarán: a különböző gaz­dasági társulások, gazdasági munkaközösségek, polgárjogi társaságok és kisszövetkeze­tek aligha élénkíthették a károsnak ítélhető munkaerő- mozgást. (Amúgy miért is ne­veznénk ezt a fajta mozgást károsnak? Ezek a kisszerve­zetek vagy szolgáltatói mun­kát végeznek, vagy szintén csak a nagyipar megrendelé­sére dolgoznak.) Vegyük eh­hez még hozzá a sokat vita­tott vállalati gazdasági mun­kaközösségeket, amelyek létét és működését éppen a mező- gazdasági üzemek vezetői vi­tatják, mondván, az ő lét­számcsökkenésük első számú oka a vgmfc. Ezt ugye, a nagyipar vezetőinek is el kell ismerniük. Másképpen fogal­mazva: a vgmik létszámsta­bilizáló hatása nemcsak va­lószínűsíthető, hanem bizo­nyított tény. gánszektor nem, a kisvállal­kozások sem. a mezőgazdaság pedig már rég nem vádolható a tömeges méretű munkaerő- csábításért. Maradna — ami egyébként szinte világjelen­ség — a szolgáltatóipar, mint létszámfelszívó ágazat. Ki- nek-kinek akár személyes tapasztalatai is lőhetnek ar­ról, hogy esetleg mértékte­lenül felduzzadt volna az utóbbi években a szolgáltató üzemekben a dolgozók száma. Aligha. Sőt, az lenne a kívá­natos, ha itt a jelenleginél sokkal több lenne a munka- vállaló. Valami létszámgyara­podás történt, de ez sem te­hette tönkre a nagyipart. Akkor hova tűnik el a munkaierő? Alighanem csak látszólag logikai ugrás, ha a KSH egyik legutóbbi jelentésére emlé­keztetek, miszerint az ország lakossága drasztikusan csök­ken. Másfelől nézve ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi öt­éves tervidőszakban majdnem 100 ezerrel csökkent a kere­sők száma; ennyivel többen voltak a nyugdíjazottak, il­letve — és sajnos —, a nyug­állomány előtt elhalálozottak, mint amennyit a munkába lépő korosztályok pótolhat­tak. Korántsem új felismerés ez; a demográfusok hosszú évek óta állandóan ismételge­tik ezzel kapcsolatos figyel­meztetéseiket. Ham is hiába — már ami a népesedéspoli­tikai intézkedéseket illeti —, ám a nagyipar vezetői úgy­látszik, nem akarnak tudo­mást venni e kérlelhetetlen tényről. (És persze, az is igaz, hogy az úgynevezett ifjúsági munkaerőforrás bizony alig- alig táplálja az ipái munka­vállalók táborát. Nem mellő­zendő utánpótlás lenne pél­dául a gimnáziumi érettsé­gizettek serege, azok, akik hiába pályázták meg az egyetemi felvételt. Ecetükben az a gond, hogy egyrészt fi­zikai munkára nem szívesen vállalkoznak — a tagadhatat­lan presztízsveszteséggel baj­lódó nagyiparban különösen nem —, másrészt, ha vállal­koznának is, elsősorban a fiúk jöhetnének számításba. Már­pedig az érettségizők 70 szá­zaléka lány... És végül — amiről aztán végképp megfeledkeznek a nagyipari vezetők: statiszti­kailag kimutatható tény, hogy a munkaerő áramlása már jó ideje nem mondható hatá­rozottan egyirányúnak. A gazdasági ágak foglalkozta­tási szerkezete ugyanis egyre kevésbé épül egyetlen foglal­koztatási csoportra. Egyetlen példa: az iparosodott mező­gazdaságban szükségképpen emelkedik a tulajdonképpeni „iparosok”, közlekedésiek, stb. aránya, s persze, csökken a klasszikus értelemben vett földművelők száma. A szol­gáltatóipar teljesítőképessé­gének legalább a megőrzésé­hez is újabb és újabb mun­kavállalók kellenek. És nem­csak cipészek, villanyszere­lők, meg kőművesek, de pél­dául elektronikai szakembe­rek, számítógép-műszerészek is. Gyakorlatilag tehát elér­keztünk oda, hogy minden gazdasági ágból minden más gazdasági ágba áramlik a munkaerő — az a kevés, ami van. Persze belátható, hogy ez------------- aligha vigasztalja a nagyipari vezetőket. Két­ségtelenül hátrányban van­nak, s erről csak részben te­hetnek. Ám attól tartok, hogy ha egyszer végre komolyan veszik nálunk a gazdasági szerkezet oly’ régóta kívána­tos átalakítását, akkor a munkaerőhiány miátt még hangosabb panaszáradat ön­tené el a nagyipart, amely­nek teljesítőképessége most már hosszabb idő óta prob­lematikus, vonzereje pedig a munkavállalók előtt is vitat­hatatlanul csökkent. De nem a kisvállalkozások, és még kevésbé a tsz-melléküzemek miatt. E gond orvoslását egé­szen másutt kell keresni. VÉRTES CSABA Vegyipari megállapodás A Chemolimpex külkeres­kedelmi vállalat és az Egyesült Államok egyik ve­zető vegyipari vállalata, a Dow Chamical Campany to­vábbi öt évre meghosszabbí­totta kereskedelmi megálla­podását. Az 1990-ig szóló keretmegállapodásban célul tűzték ki a magyar vegy­ipari termékek exportjának növelését, ugyanakkor a Chemolimpex továbbra is hozzájárulhat az amerikai cég által készített vegyi­anyagokhoz. A Dow Chemical, — amellyel a magyar külke­reskedelmi vállalat több év­tizede tart fenn kereskedel­mi kapcsolatokat —, az idén 8 millió dollár értékben szállított szervesvegyipari és műanyagipari alapanyagokat hazánkba, s csaknem 1 mil­lió dollárért vásárolt szer­vesvegyipari alapanyagokat. A kereskedelmi kapcsola­tok továbbfejlesztéseként az idén elvi megállapodás szü­letett arról, hogy a Dow Chemical licence alapján megkezdik hazánkban a Stryrofoam elnevezésű tető­hőszigetelő hab gyártását, s az előállításhoz szükséges üzem építésére az amerikai cég és a Chemolimpex tár­sult a Fűzfői Nitrokémia Ipartelepekkel. A Magyar Közlöny 1984 decemberi számában megje­lent minisztertanácsi és SZOT-irányelvek alapján a vállalatok, üzemek és üzem­egységek új vezetési formák bevezetésével, a szervezeti keretek módosításával lehe­tőséget kaptak az önállósu­lásra. Az országból 13 Mezőgép­gyáregység pályázta meg ezt a lehetőséget, és mindössze hárman kapták meg az ön­álló vállalatvezetés lehető­ségét. A Mezőgép bonyhádi gyáregysége az egyik. Igaz­gatója Zsoldos László, fő­mérnöke Horváth Sándor. — Hosszú utat kellett megtenni eddig — kezdi be­szélgetésünket a főmérnök, miközben csengenek a tele­fonok, érdeklődnek az ener­giatakarékos kályha felmé­rése iránt, keresik az új partnerkapcsolatokat. Most az energia felhasználásának felmérését kell megszervez­ni. — Mindenféleképpen egy kis történeti visszaemléke­zéssel kell kezdeni a beszél­getést — mondja Horváth Sándor. — A bonyhádi Me­zőgép 1949-ben alakult gép­állomásként. A mezőgazda­ság szocialista átszervezésé­nél szükséges volt a műsza­ki bázis megalakítása. Eze­ket a feladatokat oldották meg a gépállomások. Köz­ben a téeszek megerősödtek és gépeket vásároltak. Ezért 1960-tól fokozatosan áttér­tünk a mezőgazdasági gépek javítására. Az 1964-es év újabb fordulópontot jelentett a gépállomások életében, a meglévő gépeket átadták a termelőszövetkezeteknek, így a szántó, vető, cséplő feladatokat már nem kellett elvégezni, csak a gépek kar­bantartása maradt. A me­gyei gépállomások 1968-ban egyesültek a megyei gépja­vító vállalattal, így .tulajdon­képpen megalakult a Mező­gép. A gépek javítását pe­dig fokozatosan felváltotta a gépek gyártása. A centra­lizálással a gyáregységek ve­zetését a szekszárdi Mező­gép kapta meg, 1986-tól, a jövő évtől pedig önálló vál­lalatként üzemelünk majd. — A dolgozók régi igénye és vágya az önállóság. — Több gyűlésen már évek óta szóba került a ki­sebb szervezeti formában való önállósulás és működés. Most tudunk élni e módosí­tás lehetőségével. Előkészí­tő bizottságot hoztunk lére, tájékoztattuk dolgozóinkat a minisztérium által javasolt vezetési formák és szervezeti keretek módosításának lé­nyegéről, majd pedig szava­zásra került sor. A szavazá­son az előkészítő bizottság is részt vett. Régi vágyunk tel­jesült. A véleményezés során kollektíváink dolgozóinak kezdeményezésére az önálló vállalati működés mellett döntöttünk. — Milyen előnyöket lát­nak az önállóságban, és mit várnak tőle? — Fő célunk a verseny- feladatok javítása, rugalma­san és hatékonyan működő üzemegység létrehozása. Ha kisebb a szervezet, úgy szá­moltunk, hogy a termelés még olcsóbb lesz. Kedvező versenyfeltételek mellett tu­dunk dolgozni. Jobban ér­vényre jut a tulajdonosi tu­dat, a meglevő törekvések dolgozóinknál olyan energiá­kat szabadítanak fel, ame­lyek előreviszik a munkát. — Talán az egyik leglé­nyegesebb dolog, hogy köz­vetlen kapcsolatba lehet ke­rülni a megrendelőkkel. — Mi is ezt reméljük, és az esetleg fellépő kívánsá­gokat vagy problémákat, az ebből következő feladatokat közvetlenül érzékeljük, a megoldás folyamán pedig hatékonyabb lesz a mun­kánk. — A piac hogyan alakul? — Várhatóan lényegesen piacérzékenyebbek leszünk. A gyártás eddigi fő profilja a szőlőtermelés és feldolgo­zás gépeinek volt. — így a szőlőprés, a zúzó-bogyózó, a cefreszivalttyú, a fogadógarat és a tárolótartályok — gyár­tása volt. Az a törekvésünk, hogy a szőlőfeldolgozás komplex technológiai láncát előállítsuk, és ezzel a pia­con maradjunk. — Van elegendő szakem­berük? — Az önállóságra felké­szülve igyekeztünk megfele­lő szakembereket foglalkoz­tatni. Jó felkészültségű gár­dánk van. Az igényeknek megfelelően bővítjük szak­irányú .kapcsolatainkat a tu­dományos intézetekkel, mert csak így képzelhető el ko­moly műszaki fejlesztés. Szükséges a szakági tudo­mányos intézetek és szakem­berek szellemi tőkéjének gy ümö 1 csözte t ése. — A tőkés exportjuk évek óta jelentős. — Várhatóan a ’86-os év­ben a hazai piaci lehetősé­gek kedvezőtlenebbek lesz­nek, de hogy ez a gépvásár­lásoknál ne okozzon problé­mát, a fejlesztési munkákat folytatni kell. A tőkés ex­portunkat tartani kell, hi­szen ez a termelésünk 10 százalékát jelenti. Továbbra is fenntartjuk háttéripari kapcsolatainkat, és kisebb darabok, szériák gyártásának lehetőségével is foglalko­zunk. Hogy néhány példát mondjak, különleges kíván­ságra, tőkés piacra .készítjük kandallóbetéteinket, és a vi­lág minden táján megtalál­hatók az angol exportra ké­szített szerszámos dobozok. Itt azért meg kell jegyezni, hogy a sok érdeklődés mel­let a tőkés partnerek sem mindig megbízhatóak. Ki kell hangsúlyoznunk a rugalmas és gyors gyártási eljárást, és ez akár a jel­mondatunk is lehetne. NSZK partnereinknek meglepően nagyon tetszik a munkamód­szerünk. A megrendelők el­képzelését igen rövid idő alatt megtervezzük és meg­valósítjuk. A prototípust is azonnal bemutatjuk. Mi en­nek a titka? A mérnöki mű­vezetés. Ezzel az irányítási módszerrel készítjük el az egyedi darabokat és végez­zük a sorozatgyártást. A rugalmas megoldás min­dig tetszetős, a külföldi part­nerkapcsolatokban előnyt je­lent, és meghozza gyümöl­csét, az exportot. Szekér lljabb AFB-kötvényváHozatok A közelmúltban kibocsá­tott első változó kamatozá­sú kötvény sikere láttán az Állami Fejlesztési Bankban tovább kívánják szélesíteni a lakossági és vállalati be­fektetési formákat, újabb kötvényváltozatokat készíte­nek elő. Mint ismeretes, augusztus­ban a Pest Megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat által kibocsátott változó kamato­zású kötvények — amelyek néhány nap alatt elfogytak — eltértek a korábbiaktól, a kamat nagyságát a kibo­csátó vállalat jövedelmező­ségétől tették függővé. A névérték 9 százalékának megfelelő kamatot a kibo­csátó vállalat garantálja, ezep felül a nyereségtől füg­gően 1—4 százalék kamatot fizet a kötvényekre. Ez a forma nagyobb kockázatot jelent a befektetőknek, vi­szont kedvező esetben na­gyobb hasznot is ígér. A változó kamatozású kötvény sikere azt bizonyítja, hogy a befektetők hajlandók kocká­zatot is vállalni értékpapír- vásárlásaiknál. Ezért az Ál­lami Fejlesztési Bankban olyan befektetési formák előkészítésével foglalkoznak, amelyeknél a hozam na­gyobb mértékben függ a ki­bocsátó gazdálkodásának jö­vedelmétől. Tervezik, hogy tovább csökkentik egyes jö­vőben kibocsátandó érték­papírok fix kamatát, növel­ve ezzel a vállalati gazdál­kodástól függővé váló ka­matrészt. Egyelőre gondot az jelent, hogy a leendő ki­bocsátók, vállalatok idegen­kednek ilyen értékpapír forgalomba hozatalától. Az értékpapírok kínálatá­nak szélesítésére a közeljö­vőben olyan kötvény kibo­csátása is várható, amely­nek tulajdonosai nem éven­ként, hanem csak a lejárat után kapják meg befekte­tett pénzük után a kamatos kamatot. így amennyiben 6000 forintért vásárolnak ilyen értékpapírt, 5 eszten­dő elmúltával 10 000 forintot kapnak kézhez. A kötvény korántsem csu­pán a vállalatok és a nagy jövedelemmel rendelkező magánszemélyek befektetési formája. A bankban tapasz­talják, hogy a nyugdíjasok és a nyugdíj előtt állók kö­zül is sokan vásárolnak ér­tékpapírokat, hogy megtaka­rított pénzük kamataival egészítsék ki jövedelmüket. Ehhez az igényhez alkalmaz­kodva az Állami Fejlesztési Bankban fontolgatják olyan értékpapír kibocsátását is, amely után évente többször fizetnének kamatot. (MTI) \'N * / Kovács Gáspár termelési osztályvezető az angol exportra készült szerszámos ládát ellenőrzi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents