Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-05 / 260. szám

1985. november 5. ^íépüjság Moziban Titokban Hong Kongban Aki tartalmas mondani­valót, bármiféle tanulságot, ábrázolásbeli finomságot vár a mozitól, az ne nézze meg Claude Zidi új filmjét, a Ti­tokban Hong Kongban-t. Mert a film erre alkalmat­lan. Zidi ezzel a filmjével csak szórakoztatni akart, A Titokban Hong Kongban cí­mű film kétórás kikapcsoló­dást, két óra nevetést nyújt, semmi többet. Különösebb izgalom sincs, hisz bárme­lyik néző tudja, hogy a ki- sebb-nagyobb bonyodalmak­ból előbb-utúbb kiverekedj magát, pontosabban valaki mindig kisegíti a jó húsban lévő biztosítási ügyintézőt. Tulajdonképpen nincs is szó cselekményről, csak a két főszereplő, Michel és Isabelle személye köti ösz- sze a kisebb-nagyobb kalan­dok láncolatát. „Legfontosabb a háborí­tatlan nyugalom, amit a kótyagos ügyfelek mindun­talan ostoba vakációkkal dúlnak fel — vallja Mi­chael, de azért pillanatok alatt — telefonon — segít­séget nyújt, tanácsot ad. Közben készül, hogy kispol­gári életét házassággal ko­ronázza meg. Isabelle, aki hét éve menyasszonya, lé­gikisasszony. Megígéri, hogy kalandos foglalkozását bé­késebbre cseréli, munkát vállal barátnője utazási ügynökségén. De — és itt kezdődik a bonyodalom — előző munkaadójának, az Air France-nak tartozik még néhány úttal. Ezt már nem meri bevallani vőlegényé­nek, akinek életében, balfo­gásai miatt, szintén változás áll be. Ahova eddig csak küldte munkatársait, a kü­lönböző bajba jutottak haza­hozására, most büntetésből neki kell utaznia. És megkezdődik az utazá­sok, a bújkálások és az ap­ró hazugságok sorozata. A rendező Claude Zidi gondos­kodik arról, hogy a kalan­dok során a néző rekesziz­mai csak percekre pihenhes­senek meg. A poénok, gé­gék sorozatának, no és nem utolsósorban a főszerepet alakító Coluche-nek köszön­hetően a nézőnek nem jut más, mint az önfeledt ne­vetés, a teljes kikapcsoló­dás. Michael Tunéziában arab ellenes kiszólásaiért ke­veredik bajba, hazatérve hagyja magát rászedni a konkurenciától, ezért Spa­nyolországba küldik, majd következik a számára rém- séges New York-i út, ahol a lepusztult városrészben, Harlemben tényleg megtá­madják... És folytatódik a kalandok sora egészen Hong­kongig, ahova egyszerre ér­keznek Isabelllel, akivel hosszas kergetőzés után ösz- sze is találkoznak, hogy a film utolsó kockáira szó sze­rint ússzanak a boldogság­ban. Addigra viszont a néző is belefárad a nevetésbe, a képtelen kalandok sorozatá­ba és szívesen vonul ki egy kis friss levegőt szíva el­felejteni az egészet, mert azzal nem veszít semmit. TAMÁSI JANOS Színházi esték Galopp a Vérmezőn Tragikus időpontban játszódik Görgey Gábor drámája. 1951 nyarán, a kitelepítések idején. Őrley Dénes nyugal­mazott tábornok virágait öntözi, amikor egy fegyveres hozza a végzést: másnap hajnalban el kell hagynia lakását, mert egy távoli pusztára telepítik ki. A tábornok nyugodt méltósággal veszi tudomásul a döntést, szűkebb környe­zete azonban mepróbálja menteni, azonban sikertelenül. Bajcsy-Zsilinszky egykori barátja, aki a súlyos időkben nagyon sok ember életét megmentette, egyik percről a másikra ellenséggé válik. A helyzet drámai, tulajdonképpen a klasszikus tragi­kumelméletet példázza, azzal a különbséggel, hogy nem a hős, hanem közvetlen környezete száll szembe a végzet­tel, s bukik el, mint a nagy tragikus hősök. A dráma mégis nehezen indul. Rögtön az események középpontjába kerülünk, de a szerző tudja, hogy hősét sokszorosan moti­válni kell, a nézővel el kell hitetni, hogy a volt horthysta tábornok valóban jó ember, ártatlanul került a végzet forgatagába, ezért kell többszörösen is elmondatni múltját, s rezignálton viselt jelenét. De mégis csak Hothytól kapta rangját, sőt, volt idő, amikor a Vérmezőn nyargaltatta lo­vát, s a kommunista orvosnő fejére is olvassa Erdélyi József versét, azt sem hallgatva el. hogy a költő később nyilas lett. A vérmezei galopp az Erdélyi-versben oldódik fel, mert a tábornok is olvasta, s annyira hatott rá, hogy ezután elkerülte a Vérmezőt, sőt, kedvenc lovát is eladta. Itt azért egy kicsit zavarba jövünk, s az ilyen kitérők egyébként is lelassítják az első részt. A dráma a második részben bomlik ki igazán, s bár a megoldás Dosztojevszkijt idézi, itt valóban érezzük, hogy a hős a kikerülhetetlen végzettel áll szemben, s az ir­racionális erőkkel szemben nincs, és nem is lehet érve. Ebben Mensáros Lászlóé az érdem: eszközei egyszerűek, keresetlenek, az élet nagy pillanataiban egyetlen menedé­künk a római szenátorhoz illő magatartás, aki arcrándulás nélkül veszi tudomásul Néró küldöncének halált hozó parancsát. Mensáros ezt a belső tragédiát éli át, alakítá­sával kapcsolatban akár Kemény Zsigmond hőseit is idéz­hetjük, leginkább talán a Két boldog Csiaffer basáját, akinek „jámbor életével csak szerencséje vetekedett”, de aki nem is akar kitérni a végzetet megtestesítő szultán parancsa elől. Mensáros tábornoka Kemény Zsigmond-i értelemben vett hős, s képes arra, hogy egymaga megtöltse a szín­padot. Amikor megszólal, elillannak a darab gyengéi, s a szereplőtársainak is be kell érniök azzal, hogy őt szolgál­ják. Elsősorban Dobos Kati és Fodor Zsóka, akik pontosan olyanok, amilyennek 1951 nyarán lenniök kellett, s na­gyon jó Mentes József azzal együtt, hogy a rendezői szán­dék enyhén karikirozta szerepét. Egyébként Pethes György mindent kihozott a darabból, amit lehetett, s nagyon szép Varga Mátyás díszlete, talán egy kicsit túl szép is. Cs. L. Hangverseny A Genfi Collegium Acadenicum a Művészetek Házában Szinte a semmiből hullot­tak a lábaink elé, azaz terem­tek a szekszárdi Művészetek Háza pódiumán a pécsi Liszt­termi, majd (komlói fellépé­sek között. A nem minden­napi ajándékkal ugyanakkor eléggé kevesen éltek: oka le­het ennek az is, hogy a Ma­gyar Hirdető potom 10 fo­rint körüli összeget kér egy- egy plakát kiragasztásá- sáért?... Az tény, hogy nem min­dennapi unikumot kapott, aki részese lehetett az alka­lomnak. Az együttes csak­nem „nemzetközinek” mond­ható, hisz koncertmestere, Tayfun Bozok nem japán, hanem — török nemzetisé­gű, a ragyogó fuvolista, Tra­vis Gering, aki tanulmányait Jeanne-Pierre Rámpáinál koronázta meg, Los Ange­lesből települt át, egyik csel­listájuk brazil, de dolgozik a zenekarban NS'ZK-beli, sőt magyar származású mu­zsikus is. Robert Dunand szigorú — bizonyos érzeteink szerint mintha kicsit túlontúl szigo­rúnak is mondható, s keve­sebb művészi alázattól moz­gatott kezedben tartja ezt a kiváló gárdát. Műsorukat Mozart: 136-os K. W. jelze­tű divertimentójával kezd­ték, majd a nem túl régen elhunyt honfitársuk, Frank Martinnak vonószenekari passacagliájával folytatták. A szünet előtti tetőpontot Händel: B-dúr hárfaverse­nye, illetve annak előadója: Chantel Matthieu hárfamű­vésznő káprázatos bravúrja jelentette. A második műsor­félben Genevieve Galme: je­lenben élő honfitársuk Cal- ligrammáit játszották (hár­fán és zenekarral), majd Tayfun Bozok (hegedű), Tra­vis Gering, Eric Vuichoud (fuvola) és Gérard Ledere continuo) előadásában szó­lalt meg J. S. Bach: IV. Brandenburgi versenyműve, amely után a közönség alig- alig akarta távozni engedni a pódiumról ezt a ragyogó együttest. DOB AI TAMÁS Tévénapló • • Ünnep Folynak az Európai Biztonsági és Együttműködési Ér­tekezlet kulturális fórumának vitái, mindenki elmondja véleményét a műveltségről, művészetről, tehát mindarról, ami Európát jellemzi. Valamikor a görögökkel kezdődött, azóta szakadatlanul épül Európa, is kincseiből mindenhová jutott valami. Ez is az európai kultúra titkai közé tartozik, hogy nemcsak befogadásra volt képes, hanem teremteni és közvetíteni is, az együvétartozás boldogító érzését su­gallva a világnak. Nagy egység is, egy dór oszloptól egye­nes út vezet Picasso művészetéig, s ez is Európa titkai közé tartozik. A fórumnak hazánk ad otthont, s ez alkalom arra is, hogy megmutassuk a világnak, viharos történelmünk ellenére is mit építettünk, mit teremtettünk. Kiállítások sora nyílt, hangversenyek, ünnepi előadások követik egy­mást, ünnepi hátteret adva a fórumnak. A televízió nemzetközi gálaestet rendezett ebből az alkalomból, s megilletődve, ünnepi hangulatban ülhettünk a képernyő előtt, ahol sorra jelentek meg a világsztárok, s olyan együttesek is, amelyeknek nevét ekkor hallottuk először. A műsorban jól megfért Nyesztyerenko és Bécaud, Hermann Prey és egy holland népi együttes. Schubert vonósnégyesét török kvartett játszotta, Mozartot bolgárok, akikhez egy San Marinó-i klarinétművész társult, azt pél­dázva, hogy nyugtalan világunkban a művészet feledtetni tud — legalább néhány órára — minden ellentétet, gyű­lölködést. Jól szerkesztett, kitűnő műsor volt, legfeljebb Pietro Cappuccillit hiányoltuk, — repülőgépe a köd miatt nem indult el — de őt is helyettesíteni tudta, egyenérté­kűen, Sólyom Nagy Sándor. Valahogy így kellene egyetértenünk másban is, s a fórum hetekig elhúzódó vitái során talán hasonló egyet­értés alakul majd ki. A gálaest előtt hatásos film mutatta be a nemzet könyv­tárát, amit Széchényi Ferenc alapított 1802-ben. Néhány adatot talán érdemes megemlíteni: az eredeti Széchényi- könyvtár körülbelül 15 ezer kötetből állt, ehhez járult 1152 kézirat, gazdag térképgyűjtemény. Széchényi még az ajándékozás előtt elkészíttette a könyvtár katalógusát, ami egész Európában feltűnést keltett, s számos akadémia, egyetem választotta tiszteletbeli tagjává az ajándékozót, akinek nemes tettét az országgyűlés 1807-ben külön tör­vénycikkben örökítette meg. Nekünk is jó tudnunk, hogy amikor letekintünk a budai hegyről, s feltárul előttünk a világhírű panoráma, ott van közelünkben egyik nemzeti büszkeségünk is, a Széchényi könyvtár. cs. Timaffy László Ahány ember, annyiféle módszer arra, hogy a szabad időnek kikiáltott napszakban mit tevékenykedjen. Ennek egy része biztosan a televíziónak esik áldozatul. Ez akkor örömteli, mikor olyan portréfilmet is láthatunk, amelyet a tévé belpolitikai főszerkesztősége Életem szigetei című műsorában, dr. Timaffy Lászlóról vetített. Ki is ő voltaképpen? A negyvenperces filmben meg­ismertük a Szigetköz tudós kutatóját, a vidék szülöttét, szerelmesét. Az ember—táj kapcsolatában kirajzolódott egy gazdag életút, egy földrajzos, néprajzos érdeklődésű ember arcéle is. A természeti és tárgyi emlékekben gazdag Duna-szakasz történelmi, társadalmi változásai is kínálják az irodalmi feldolgozás lehetőségeit. A népi gazdálkodás­ban részt vevő tehetséges parasztfiatalok szakmai kép­zése pedagógiai igényességet követel, megfelelő látásmód­dal. Népfőiskolák, TIT, népfront, KISZ-találkozók, kon­ferenciák előadásai mellett ifjúsági nyári táborok, és számtalan kiadvány jelzi Timaffy László termékenységét, aktivitását. Az ilyen műfajú dokumentumfilmek célja egyrészt olyan példa bemutatása, melyet követni érdemes. Erőről, hitről, hivatástudatról kaptunk képet, meg-megállva egy ember életének állomásain, szigetein, közben megismertük Ti­maffy Lászlót. dkj. Rádió „Kalózadóim” műsoraiból Házi Jogtanácsadó A vasúti közlekedésről A vasúton utazók számának néhány évig tartó átmeneti csökkenése után az idén is­imiét nőtt azok száma, akik ezt a közel egy évszázadon át egyeduralkodó közlekedési eszközt veszik igényibe. A folyóirat — mintegy foly­tatva a szolgáltató ágazat kü­lönböző területeinek „jogi feltárását” — ez alkalommal az egyik legnagyobb szolgál­tatóval, a vasúttal, illetve an­nak • a személyszállítással összefüggő tevékenységével foglalkozik. Néhány cím a tartalomból: Menetjegyek, pótdíjak. Ho­gyan lehet ülőhelyet lefog­lalni? Melyek a leggyakrab­ban előforduló pótdíjak? Mit kell tudni a menetjegyek ér- vénytartaimáról? Hogyan le­het az utazás folyamatosságát megszakítani? Mikor lehet menetdíj-visszatérítést igé­nyelni? Milyen összegű kár­térítést fizet a vasút az úti­poggyász. ill. az expresszáru elvesztése esetén? Nyugdíja­sok utazási kedvezménye. Diákok 50 százalékos utazási kedvezménye. Menetdíj ta­nulmányi kirándulásra. Élet­korhoz kötött hétközi ked­vezmény. Balaton-bérlet. Nemzetközi (SZMPSZ és CIV) forgalom. Kedvezmények a nemzeközl forgalomban. Ho­gyan kell a nemzetközi me­netjegyek árának visszatérí­tését igényelni? A CIV és az SZMIFSZ forgalomban érvé­nyes menetdíjak táblázata. Az e havi számban olvas­ható a tv Jogi esetei augusz­tusi adásának szövege. Befejeződik a gyermekel­helyezésről szóló összeállítás, s a most közölt, második részben válaszolnak azokra a kérdésekre, amelyek a Leg­felsőbb 'Bíróság 17. számú Irányelvének értelmezésével (kapcsolatban merültek fel. Gmk-posta c. rovathoz csatlakozva — közkívánatra — közük a gazdasági munka­közösségek alapításával és működésével kapcsolatos leg­fontosabb szerződések okirat- mintáit. Hosszú időn keresztül ki­alakított tapasztalatom sze­rint állítom: hajlamosak va­gyunk megfeledkezni arról, hogy hazánkban több rádió­adó is van. Amikor a han­gos hatalomról beszélünk, vagy egy-egy érdekes ri­portra mindenképpen mu­száj szót vesztegetnünk, ak­kor azon nyomban leszögez­zük, hogy a kérdéses adás vagy a Kossuthon, vagy a Petőfin hangzott el. A sztereó — harmadik — műsorra a hivatásos ítészek kevés szót vesztegetnek, mondván, a vételjobbítás szándékával technikailag megerősített adóról a serce­gésen kívül más át nem hal- lik. Ez a téma egy külön fejezetet érdemel, később er­re is sort kerítek. Ezúttal csak azt tartom fontosnak e jegyzet ürügyén elmondani, hogy Magyaror­szágon igenis több rádióadó működik. Ne tessék most a különböző megyék által hi­vatalosan túlzottan is segí­tett „szocialista kalózadók” egyikére másikára gondolni. Én — örömmel — beérem azokkal a körzeti adókkal, amelyek a Magyar Rádió szervezetébe tartoznak, költ­ségvetésüket onnan kapják. Mindemellett azt is el kell mondanom, hogy a közis­mert vételi viszonyok miatt egy-egy területi, regionális rádióadó műsoraiból; mi, a központi adókra belőtt ha­landók vajmi keveset isme­rünk. A székesfehérvári Vi­deotontól vásárolt és állító­lag világszínvonalú sztereó­készülékemen csak akkor tu­dom becsalni a pécsi rádiót, amikor a szekszárdi domb­oldal elparancsolta már homloka fölül a fellageket. Talán épp a vidéki infor­mációhiány miatt — mint központi „adóleső” — érdek­lődéssel figyelem a Kossuth­on azokat a röpke félórás műsorokat, amelyeket a ha­zánkban igencsak színvona­lasan dolgozó körzeti adók műsoraiból szemléznek. A legutóbbi pénteken Krassó László konferálásában hal­lottunk két riportot az Er­ről beszéltünk című adás­ban. Részint a közelség miatt is a különben megszokott érzékenységemen és fogé­konyságomon felül hallgat­tam végig Balogh Zoltán kettős portréját egy nyug­díjba vonult vájárról. Igaz: a riporter hangos snittjében nem volt képes markáns kontúrokkal a műsor főhő­sét és az utódlásban őt kö­vető csapatvezetőt ennek be­mutatni, ennek ellenére mégis jó érzéssel töltöttem el velük az időt. Örömtelib­ben gondolok vissza a nyír­egyházi stúdió munkatársá­ra, Haskó Józsefre, aki 20 percen keresztül arra ítélt bennünket, hogy megértesse velünk a 20 éve már ha­lálra ítélt, de mégis meg­maradó nyíregyházi kisvas­út történetét. A műsor szóvivője Krassó László semleges szerepet vállalt magára. Csupán be­konferálta a riportokat. El­lenben azt eltitkolta, hogy az egyik vagy a másik adás melyik kisadó munkája. És éppen ezt nem tudom neki megbocsátani. Mert akkor, amikor a körzeti rádióadók kilépnek a nyilvánosságra, engedtes­sék meg nekünk, hogy meg­tudjuk, melyik vidéki mű­helyben készült adásokat hallhattunk. Örömünkre. szűcs

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents