Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-30 / 281. szám

6 KÉPÚJSÁG

1985. november 39.

Múltunkból

— Gondban voltam a titulussal. Mert Kalász János a középkorosztálynak, az Idősebbeknek a hetvenes évek elejei dózsás „aranycsapat" kitűnő Játékosa, a fiatalabbaknak, a szülőknek pedig a gyerekeket felvillanyozó testnevelő tanár. A pedagó- guskollektivában tevékenykedő testnevelőknek elsősorban szakfelügyelő.

— A futball népszerűsége ugyan páratlan, a szurkolók elraktározták emlékezetükben a szépet, ennek ellenére úgy érzem, .ma már a sportmozgalomban inkább testnevelőként vagyok számon tartva, mint egykori labdarúgóként... Az átlagember számára nem olyan látványos hivatásom gyakorlásának éppúgy, vagy még jobban tudok örülni, mint aktív focista pályafutásom legtermékenyebb szakaszának.

— Ha Jól értem, egy- egy célját elért testnevelés óra legalább olyan sikerélményt Jelent, mint amikor az NB I/B-ben IS méterről a lehető legváratlanabb helyzetből, egy tornásznak is dicséretére váló ollómozdulattal a hálóba juttatta a pettyest. A még élvonalban is ritkaságszámba menő mozdulat láttán az ötezres nézősereg minden egyes tagja a vállára vette volna, míg az előbbi kapcsán csendes öröm jut osztályrészül.

— Csak sok jusson az ilyen csendes örömökből még! Ezzel nem azt akarom mondani, 'hogy a közönség nyílt elismerése hidegen hagyott. Ez a gól, amit említettem, valóban extrém eset: A szenvedő fél, jó barátom, az akkori Dunaújváros kapuvédője, Majzlinger, ha találkozunk, még ma is emlegeti.

— Hogyan került a Dózsába?

— A sport szeretetét nagyon korán belém oltották. Édesapám testnevelő tanár volt, emellett a bátaszéki csapat legendás balszélsője. Portréjához még feltétlenül hozzá tartozik, hogy szak- felügyelőként is dolgozott, így a tanári hivatás mellett a későbbiek során ezt a funkciót is örököltem tőle. Bony- hádon a gimnáziumi évek a „minden sportágat csinálok” jeligével teltek el. Visszakerülvén Bátaszékre, várt a futballcsapat, ekkor véglegessé vált sportági választásom. Pécsett a főiskolát már annak jegyében kezdtem meg: miképpen egyeztethető össze magas szinten a sport és a tanulás? Mint friss diplomás, 1968-ban Szekszárdra kerültem a IV. Sz. Általános Iskolába, majd jelenlegi munkahelyemre, a II. Sz. Általános Iskolába és a Dózsához. Még ebben az évben megnyertük az NB III-at, majd csodálatos két év az NB II Nyugati csoportjában, amit úgy nyertünk meg, hogy a hajrá tulajdonképpen már érdektelen volt számunkra.

— Elég korán szögre került a csuka, hiszen e góllal még szlvfájditóbbá váló búcsúmérkőzés idején 29 éves volt csak.

— Többféle érzés kavargóit bennem, s ebben a kusza összevisszaságban mihamarabb rendet kellett tenni. Megnövekedtek a feladatok az iskolában, s arra mindig gondosan ügyeltem, hogy a testnevelői munkám a foci miatt ne hogy csorbát szenvedjen. Hivatásom többet kívánt tőlem, így a tanári pályára koncentráltam. És még valami... nem a nagy bölcs szerepében: úgy éreztem, Szekszárd labdarúgása nagyot zuhan.

— csak semmi szerénység. Az ezredforduló sportjának megjósolásával kapcsolatos Írásomnál feltétlenül gondolok Önre. Váltsunk témát és hangoljuk át magunkat az iskolai testnevelés és sport hullámhosszára. Már csak azért is mert még alig száradt meg a tinta a kormánynak a testnevelési és sport- mozgalom jövőjét felvázoló határozatán. A dokumentum magvas gondolata: a népegészségügyi feladatok sikeres megoldása, valamint az, hogy az Iskolai testnevelésen és sporton áll vagy bukik a magyar sport jövője ...

— Itt azért szét kell választani két dolgot. A népegészségügyi kérdés megoldásában az egészséges életmódra nevelésben feltétlenül többet kell tenni az iskolának, de a magyar sport jövőjét illetően csak egy, igaz, fontos, láncszem lehet, mivel oktatási és nevelési intézményről van szó, és testi nevelés mellett van még több nagyon fontos nevelési terület.

— A szakfelügyelő nyilván elsőként mondja, de a nem szakos kollégák, szülők népes tábora még talán utolsónak sem. Nagyon Is hű kép tárulkozott elénk szeptember elején, a készülődés közepette, e terület rangon alulisá- gát illusztrálandó: az állami határozatot mintegy figyelmen kívül hagyva, véletlenül sem szerepelt a tanügyi feladatok között az e területen történő elmozdulás mikéntje.

— Általánosságban sajnos,

Í

z igaz. Most már reményedéin, hogy a szavak helyett eszélnek a tettek. A mi iskolánkban, a Zrínyiben, nem létezik ez a szemléleti probléma, a testi nevelésnek komoly 'hagyományai vannak. S ahol ez nincs, ott is ennek kialakítására kell törekedni. Ne hagyjuk leírni magunkat, ne csak szürke testnevelők legyünk, akik az úgynevezett tornaórákat tartják csupán! Ennél jóval sokrétűbb legyen a munkánk! És osztályszinten is lesznek ennek kézzelfogható eredményei. Ezek után nem lehet csak úgy leírni bennünket.

— Még rágondolnl is rossz olyan esetekre, amikor nincs a mozgásigény klelégtése szempontjából döntő jelentőségű 6—10 éves korban se tornaszoba, se a tantárgy iránt minimálisan érdeklődő, ahhoz valamit konyltö testnevelő.

— Itt látom én a nagy problémát. Óhatatlanul halmozott hátrányos helyzetek teremtődnek. Szakos ellátottságunk nyo leva n -k i len cv éti

százalékos, nem tekinthető rossznak, de a képzetteknek csak töredéke tanít az alsótagozatban. Ebből aztán olyan gondunk van, hogy ötödikben sok mindent az alapoknál kell kezdeni. így sokáig egy helyben topogunk. Ekkor csupán üres szólam, hogy a képességeket nem közelíteni kell egymáshoz, hanem a tanítványok különböző adottságainak megfelelően szét kell húzni. De kérdem én, ha nincs mit?

— Jönnek majd a diáksportegyesületek és két legyet is üthetünk majd egy csapásra — mondják kitalálói. Nevezetesen az iskolák egyesületi keretekben történő versenyeztetése szolgálja a tehetségtelen tömegek magas szintű testedzését és „feldob” több parlagon heverő tehetséget a versenysport számára. De vajon a mai helyzetben van-e már létjogosultsága a tömeg kapcsán a költséges egyesületi keretnek?

— A legfelső szerveknél is vita tárgyát képezi ezen kérdéskomplexum. Szubjektív véleményem: várni kéne még ezzel. Csak tartalommal megtöltve funkcionálhat itt is az egyesület. A tömeget el kell juttatni idáig. Ez pedig — véleményem szerint — lépcsőzetesen, a népszerű testnevelési játékok minél magasabb szintű űzésével képzelhető el. Ez a tehetségteleneknél is elvezethet a sportági orientációhoz. Ezután már jöhet a diáksport- kör. A tehetségek meg egyébként is egyesületeknél vannak.

I

— Csatát nyert a mindennapos testnevelés, ami kitűnő, a lehetőségek netovábbja ...

— Szerkezetileg és szervezetileg elkülönülve, ez folyamatos, rendszeres mozgáslehetőséget teremt. Kétségtelen, ez a jövő útja. Kellemés zenére mindennap sportöltözékben változatos gyakorlatanyagot dolgoznak fel egy tanórányi időtartamban. Azt is tudni kell, hogy ez csak a napközis nevelők hatékony közreműködésével megy. A foglalkozások délután zajlanak, és az övéké a főszerep. A testnevelőktől módszertani segítséget kapnak.

I

— A szekszárdi IV. Sz. Általános Iskolában elsőként valósult meg a megyében. Ez csupán csepp a tengerben.

— Keressük a megvalósítás lehetőségét, és remélem, hogy a legközelebbi tanévben már többel is büszkélkedhetünk.

— Csak érintettük a magyar sport utánpótlás-neveléséből tehetséggondozásban az általános iskolára háruló feladatot.

— öntsünk tiszta vizet a pohárba! A tehetséggondozás egyesületi feladat. De a választott szakmáját hivatásának érző tanár valamilyen formában ebben a munkában is részt vesz. A testnevelést és a sportot nem lehet mereven szétválasztani. Nálunk, és általában a megyeszékhelyen ez remekül megvalósul, hiszen szaktanáraink a Dózsa szakosztályainál dolgoznak. Meg itt vannak a „T”-tago- zatos tantervű osztályok a maguk lehetőségeivel. A sarkalatos gond megint a kistelepüléseken jelentkezik, ahol többnyire gyenge hatékonysággal működő, csupán labdarúgó szakosztállyal rendelkező egyesületek léteznek. Itt nyilván a testnevelőre hárul a tehetséggondozás, és az, hogy valamilyen sportcentrum felé irányítsa a gyereket.

— Valóban, csak a futball létezik. Am úgy vélem, időnként az iskolák indokolatlanul mereven elzárkóznak attól, hogy a gyerek a község csapatában kergesse a labdát.

— Ha a gyerek tanulmányi eredményével súlyos problémák vannak, vagy pedagógiai szempontból rendkívül káros hatásnak van kitéve az adott közösségben, akkor azt hiszem, nyilvánvalóak ezek a tettekkel párosuló ellenérzések. Más esetben pedig a testnevelőnek feladata, érdeke, hogy az adott kistelepülés sportérdekét érvényesítse a tantestületen belül.

— Erre az izgalmas kérdésre választ kapunk majd hamarosan, amikor a megyei labdarúgó-szövetség csaknem valamennyi általános iskolát megpróbálja bevonni az új típusú serdülőbajnokságba. Sok függ a testnevelő — edző kontaktustól itt és úgy általában is.

— Ügy érzem, hogy a babérok osztásánál érdemtelenül megfeledkezünk a testnevelőkről, akiknek a sportági választásban, az alapok lerakásában nem kis érdemük lehet. A versenysport kérdéskomplexumában a gyerekek érdekében egyenrangú partnernak kell(ene) tekinteni a testnevelőt.

— On órát tart és ellenőriz, labdarúgóedzést vezet, szerepel rendszeresen az öregfiúk csapatában, valamint a rangos sporteseményeken is rendre találkozunk. Jut-e még valamire ideje?

— Van egy kis „birtokom’', ha nem vagyok tornateremben, vagy sportpályán, akkor a szőlőben találhatnak meg Ez kellemes kikapcsolódást jelent számomra.

— Atadja-e valakinek a családban a stafétabotot?

— Nagyon remélem. Ugyanis két lányom közül az egyik a Szekszárdi Dózsa NB II-ben szereplő serdülő csapatában játszik, és nagyon szeretném, ha a tanulás elsődlegessége mellett NB I-es kosaras lenne belőle.

BÁLINT GY.

A múlt század utolsó évtizedeiben rendkívül heves viták dúlták a magyar parlamentben arról, miiként alakuljon az állam és az egyház viszonya. A parlamenti vita nem maradt meg a törvény- hozás falai között, a megyékben is fel-fellángolt, érvek és ellenérvek csaptak össze. Az csak természetes, hogy Tolna megye sem maradt ki a vitából, különösen akkor, amikor egyházi személyek megfogalmazták a maguk elképzeléseit, igényeit. A liberális gondolkodású személyek azonnal elutasító magatartást hangoztattak.

Az egyik ilyen vitatott kérdés volt, hogy a közigazgatás mtttónt, milyen mérvű segítséget nyújtson, vagy nyújthat-e egyáltalán, az egyházi köztartozások behajtásához?

„VicenÖtárius” aláírással a Szekszárd Vidéke című lap 1891. december 31-i számában terjedelmes vezércikket szentelt a témának. A szerkesztők semmi megjegyzést nem fűztek a cikkhez, ebből következik, hogy a szerkesztőség is egyetértett az írással. Milyen álláspontot foglalt el a „Vicenótárius”?

Kimondotta, hogy az egyházak autonóm jogokkal rendelkeznek, önmagukat igazgatják, kormányozzák. Ebbe az igazgatásba, kormányzásiba a politikai hatóságoknak beleszólásuk nincsen.

„Az egyház ezen önkormányzati jogánál fogva önmaga állapítja meg és veti ki híveire az egyházi és iskolai adókat, és szolgálmá- nyokat, az egyházi tisztviselők fizetéseit és járandóságait, stb. önkormányzati jogánál fogva, továbbá az egyházi tisztviselőkre, sőt az egyháztagokra büntetést is szabhat ki. Az ide vonatkozó határozatok hozatalába s azok mikénti végrehajtásába a politikai hatóságnak a szó teljes értelmében mi beleszólása sincs, s ha valaki az egyházi hatóságok valamely határozata ellen magát sértve érzi, orvoslást — de csakis a határozat végrehajtása után — kizárólag a törvény rendes útján és sohasem a közigazgatási hatóság útján keresheti. Anélkül tehát, hogy bővebben kellene magyaráznom, mindenki megérteni fogja, hogy az egyházi hatóságok határozataikat csakis önmaguk hajthatják végre.”

Ez eléggé egyértelmű állásfoglalás. Ezt követően azonban a „Vicenótárius” önmagával kerül szembe. Ugyanis kimondja, hogy a közigazgatási hatóságnak — kérésre — kötelessége segít- < séget nyújtania az érvényes határozat végrehajtásához, akkor, ha valamely egyházi tag tettleg ellenszegül. A segítség formája a k a r h a - t a I o m.

A karhatalom azonban csak akkor vehető igénybe a szerző véleménye szerint, ha „1. az illető egyházi hatóság a saját autonóm jogkörében jogérvényes határozatot hozott és igazolva is van, és

2. ha ezen határozat végrehajtásának valamelyik egyházi tag tettleg ellenszegült, vagyis, hogy tárgyunknál maradjunk, az egyházi tartozások behajtása alkalmával nem csupán a fizetést tagadta meg, hanem a végrehajtás foganatosítását tettleg megakadályozta.”

S miért íródott mindez? Kiderül a cikk utolsó harmadából. Ugyanis gyakori eset volt, hogy az egyházak a megyei közigazgatási bizottságtól segítséget kértek az egyházi járandóságok beszedéséhez. Rendszerint azt kérték, hogy az egyházi és világi személyek listába foglalt járandóságát, amit nem sikerült az egyházaknak behajtani, azt hajtsia végre a közigazgatás. Ez ellen tiltakozik „Vicenótárius”.

Tolnán is volt bíróválasztás...

Ma már szinte hihetetlennek tűnik, pedig igaz volt,

hogy a csendőrséget és a hadsereg egy egész századát kellett igénybe venni egy községi funkcionárius (tisztségviselő) megválasztásához, ráadásul mégsem azt választották meg, akiért megcsillantak a fegyverek ... Pedig az ilyen eset egykor meglehetősen gyakori volt.

Tolnán is így választottak egykor bírót. Oda is kirendelték a fegyvereseket. Miért kellett így választani Tolnán? Azért, mert a hivatalos szervek képviseletében eljáró járási főszolgabíró által javaslatba hozott három jelölt közül egyik sem tetszett a község lakóinak. Emiatt hónapokon át nem sikerült pontot tenni az ügy végére.

A tolnai választással foglalkozott a Szekszárd Vidéke című lap is, 1891. március 5-i száma. Idézzük a Cikk egy részét:

„Még a múlt év végén a községi elöljáróságának választása alkalmával, erőszakos módon akart bírót választani magának egy párt, s midőn nem sikerült, azon volt, hogy a választást érvénytelenítse. Ez sem sikerült, de sikerült a megválasztott bíró lemondását kieszközölni, minek megtörténte után az egész bírói állás betöltésével új választás volt rendelve múlt szombaton. Okulva a tapasztalatokon, s hogy elejét vegye az erőszakos korteskedésnek és a remélhető rendzavarásnak, a főszolgabíró húsz csendőr és egy század huszár fedezete mellett jött Tolnára bírót választani. És az intézkedés szükséges volt.”

Hogyan történt ezt követően a választás? A Hivatkozott Cikk második fele erre is választ ad:

„A választás érdekesnek látszott addig, míg a jelölteket a választók nem tudták, de midőn a főszolgabíró tekintetbe vette a deputáció- kat, míg Szászi érdekében hozzáfordultak és meghallgatta őket, ekkor a főszolgabírót kihívták a községháza elé gyűlt választókhoz, s ott ezek bocsánatot kértek tőle múlkori magatartásuk és viselkedésük miatt. A főszolgabíró a kívánságokhoz képest Szászi Frigyest is jelölte meg két más jelölt mellett, és ékkor vége volt az érdekességnek, kikiáltották Szászit bírónak, s mentek haza, hisz nekik — mint mondták — mindegy, akárki a bíró. De hát ők is meg akarták próbálni, hogy a szegény embernek van-e igaza? Nos, hát van igaza, az ő kedves jelöltjük, kiihez any- nyi reményt fűztek, lett bírójuk.”

Azon nem kell fennakadnunk, hogy a választásról a lap kissé gúnyosan írt. A lakosság akaratának érvényre juttatása nem tetszett a Szekszárd Vidékének, csakúgy, mint a főszolgabírónak. De mit tehettek... végül is meg kellett hajolni a harcos többség akarata előtt. S ezt még a csendőrök és a huszárok sem tudták megakadályozni Tolnán.

Hát így választottak egykor bírót Tolnán.

Tűz az országúton

A takanmányszáilításnak majdnem ökörsütés lett a vége. Tudjuk, hogy amíg egy ünnepi ökörsütésnék igazán örvend a nézősereg — Paradicsom-puszta tájékán megizzadták az emberek, hogy megmentsék az igavonó állatok életét. Tűző nyári napon, 1891. júliusában történt az eset. A korabeli lap így adott hírt róla:

„Dőry Dénes kir. tanácsos s nagybirtokos 3 bérese a szomszéd pusztájáról takarmányt hozták haza Paradicsomba. Vigyázatlanságból eredt gondatlanság következtében az első szekér meggyulladt, s a nagy forróság és szárazság következtében csakhamar a másik két szekér is meggyulladt. Az ökröket csiak nagy nehezen lehetett megmenteni, míg a szekerek mindenestől elégtek.” K. Balog János