Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-30 / 281. szám
A NÉPÚJSÁG 1985. november 30. Háziasított vaddisznók ? A házákoca egy alkalommal elbitangolt a kondától. önállósította magát és sétára indult az erdőben. Találkozott a vaddisznóival... A kóborlás eredménye egy fekete sörényű, illedelmes kismalac, ma is szépen hízik a gazda óljában. Sorsát mégsem kerülheti el, rövidesen kés alá kerül. E történet kapcsán jutott eszembe Beödök Bertalan is, aki sóikat és sokrétűen foglalkozik a vaddisznók életével. A palániki szakközépiskola testnevelő tanára Civilben vadászember, s így sokszor és sokat kerül kapcsolatba a természettel. Valahogy olyasfajta érzésem támadt, hogy a vadászember más, mint a többi. Nyűgöd - tabb, megfontoltabb. Vagy csak nekem tűnik így, mindenesetre Beödök Bertalan vadászmester ilyennek tűnt. Mindaddig, amíg szóba nem került az erdő, a vadállomány, a vadásztársaság, és a tervei. Ettől aztán vibrálni kezdett körülötte a levegő. Megtudtam, hogy milyen az, amikor a vaddisznócsapat kivált az erdőből, amikor dagonyázik a konda, vagy éppen szopnak a kis csíkos vadócok, netán rabolják a kukoricatermést. Beödök Bertalan testnevelő tanár A cserenci vadászház félújításáról, arról, hogy a va- daskertet a természet nyitott könyvtárává kívánták tenni a vadásztársaság tag- jeti, már beszámoltunk. Most arra kértem a vadászmestert, hogy a kísérleteiről ejtsünk szót. — Már gyermekkoromban is a kísérletező típusú gyerekek közé tartoztam — kezdi a vadászmester és azzal folytatja, hogy akkoriban tyúkokkal kezdte ezt a „pályafutását”. — A sors úgy hozta, hogy megismerkedhettem Szigeti Kálmánnal, — aki Afrika- vadász is volt — és akkoriban ő gondozta a gödöllői filmtelep állatcsoportját. Rengeteget tanultam tőle. A dolog nagyon érdekelt, Szigeti pedig Homoki Nagy István filmjének gyakorlati kivitelezésében jeleskedett. Filmfőszerepre nevelni és tanítani a vadat — ez nekem is nagyon tetszett. Amihez pedig vonzódik az ember, annak könnyen is lát neki. Sokáig néztem, figyeltem, lestem a szakmai fogásokat. Így kezdődött. — Beszéljünk a kezdetről. Cserencrői is ejtsünk szót. — A mi társaságunk valamikor a sárközi nagy vadásztársasághoz tartozott, de idővel különváltunk. Most 5200 hektáron gazdálkodunk, összesen huszonegyen. Az itt kialakított vadaskert lehetőséget biztosított arra is, hogy a környék iskolás korú gyermekei megismerkedhessenek a természettel, az erHáziasított" vaddisznók Cserencen dő vadjaival. Jó volt a kapcsolatunk és igen sok látogatót fogadtunk Cserencen. — A vadászmester azonban ennél is többet akart, nem elégedett meg a kötelező jellegű feladatokkal. — Igen, jóval többet akartam tenni, és igyekeztem az elmúlt tíz év alatt a kísérleteimmel eredményt elérni. Legyengült, magára maradt és hozzánk került állatokkal kezdtem. Kísérleteztem őzekkel és vaddisznókkal egyaránt. A vadas- kertben felnőtték, hozzánk szoktak. A cél az volt, hogy a stresszel szemben rezisz- tenssé váljanak, és zárt körülmények között segítséget nyújtsanak a kísérletek megkezdéséhez. — Ezek szerint keresztezni kezdte a vaddisznókat? — A keresztezéseknél azok a szempontok vezettek, hogy olyan egyedek nevelődjenek, melyek a hibridizáció követelményeit figyelembe véve — többet, jobbat és olcsóbban jelszónak megfelelhetnek. ügy éreztem, jogom van a vadállománnyal ilyen kísérlet lefolytatására, mert nem egyéni passzióról, hanem komoly célról van szó. — Melyek ezek a célok? — Zárt körülmények között — vadaskertiben — nem fertőzve a környezetet, a primitív törzsek és a vaddisznók közül azokat házasítottam, melyek jó hústermelők, ellenállók, szaporák lehetnek, minden egyedet kipróbáltam, ami várhatóan eredménnyel kecsegtetett. — Voltak segítői, netán ellenzői ennek? — Kezdetben akadtak ellenzői, de lassan csend lett az ügyben. Én azt vallom, hogy a fej gondolkodásra van, és sokszor a nagyközösség hasznát kell szolgálnia. Engem ez vezet. A De esi Egyetértés Tsz kezdetben támogatott, állatokat szereztünk be a veszprémi állatkertből, az Állattenyésztő Vállalat nagydorogi telepéről és Szalkszentm ár toriból. Fefcetefeaske-hasú mangalicát, saalorttai sertést, szürA visszakeresztezett állomány néhány képviselője ke mangalicát, durokot. A primitív törzsek egy-«gy képviselőjét. — Mi a 'kísérlet végső célja? — Vadászta tható erdei típusú disznókat és kifejezetten húsjellegű állatokat szeretnék nevelni. Egyöntetű állományt, mely színben, formában azonos, sonkás típust képvisel és szapora lesz. Két irányú volt a kísérlet — a keresztezése formától függően puska elé, vagy az éttermék asztalára kerülő vad- disznóegyedeket szeretnék nevelni. — Nem lesz ebből illúzióvadászat? — A vad színével, küllemével, megjelenési formájával azonos egyedek ezek, melyek összbenyomásaikban is a vadra utaló egységet mutatnak. — A másik oldal? — A magyar éttermek részére, esetleg külföldre is, olyan minőségű húst adhatunk így, ami egyenértékű vagy jobb és ízletesebb, mint a vadhús. — Előrelátható volt, hogy a kísérletek ennyire szerteágaznak? — Előre megfontolt, adminisztrált, okkal és céllal folytatott kiválasztásos módszerrel kezdtük a kísérletet. — Filmsztárok is vannak Cserencen ? — Az iskola és a vadász- társaság jó kapcsolata nyomán eljutott hozzánk a TTT (Tízen Túliak Társasága) forgatócsoportja. Ez volt az első ilyen jellegű szereplésünk, amit később követett a többi. A részletek maradjanak titokban, annyit azonban elárulok, hogy a mostani állataink közül hamarosan többet is viszontláthatnak a filmvásznon. — A szakemberek előtt rejtve maradt a kísérlet? — Sokan ellátogattak ide, megnézték. A Somogyi Erdő és Fafeldolgozó Vállalat szákemberei, a gödöllői egyetem szakemberei is jártak itt. Jelenleg a fajta minősítéséről és további sorsáról tárgyalunk. Az Állategészségügyi és Minősítő Intézet szakembereit februárban fogadtuk Cserencen... — Az azóta eltelt időszakban már voltam Kaposváron, megnéztem az ottani telepet, ők elindultak egy kereszte- zési vonalon, szép 25 hektáros területen próbálkoznak, de nem ad az egységes vonalat. Felkértek, akár másodállásban is alkalmaznának... öcsény is szóba ’'érült, ha a Mavad továbbra is felvásárolja az állatokat, akkor lehetne csinálni, Kajdaos is szóba került, de ott jelentős felújítási munkákra lenne szükség. Maradt ami volt, szépen, csendben csinálgat- juk a dolgunkat, a megkezdett úton haladva. Szabó Sándor Fotó: Czakó/Sándor Szemenyei elnyomta a cigarettát, és meggyújtotta a következőt. — Nos? Rendben? — kérdezte Feritől és segédjétől, aki nagy lendülettel ült be mellé. — Aláírattam — nézett a semmibe a fiú, és egykedvűen pöccintett le az ablaküvegről egy porszemet, és bedobta a munkanaplót a kesztyűtartóba. — Strici! — gondolta Szemenyei. — De várjál, kapsz te tőlem! Szótlanul ültek egymás mellett. A fiú nem értette, hogy a mester egy kukkot se szól. Szemenyei, az öreg balhés, a szóbulldózer. Ez a hír járta róla. Mi a fene van vele? De megkérdezni nem merte. — Szemenyei csoport? — Egén. Az vagyok — szólt a mester. — Nagykörút 125. Ráz a pinceajtó. De remélem nem viccelsz? — mordult a mikronfonba Szemenyei. — Oké, már itt se vagyunk. Szemenyei dühösen nyomta a gázt. Egy tacskót osztanak be mellém, akit nem lehet másra használni, csak lét- racigölésre. És az ilyen megfújja a borravalót. Egy büdös tízesért képes eladni a becsületét. Tudta, hogy ő vén róka ahhoz, hogy házmesterekkel bohóckodjon a munkanapló aláírásával. És különben is. Amíg ő megbütyköli a villanyt, addig a Feri elintézheti az adminisztrációt. De a lóvé az közös! Nem tűnt volna fel neki a fiú sumákolása, ha nem tudná, hogy a Tüzér utca 28-ban a Rózsi mindig ad egy húszast. Ha dolgoznak, ha nem. Lehet az egy égő becsavarása vagy vezetékcsere. Szemenyei hirtelen fékezett. — Itt voltunk az előbb, mi van? — kérdezte a fiú. — Vissza kell mennem. Csak egy pillanat! — azzal kiugrott a kocsiból és berohant. A fiú dermedten nézett utána, majd a húszast zavartan begyürte a mellényzsebébe. — Lehet, hogy emiatt pipa? — tűnődött a srác, és ré- vetegen figyelte ahogy a „nagy Szemenyei" bekacsázlk a házba. Rózsi, a nagy mellű, bő húsú házfelügyelő iszonyatos dübörgéssel fogadta a villanyszerelőt. « — Mi van Mucus? Mit hagytál itt? — Naccságám! Adtál az előbb annak a kölyöknek egy húszast? — Na hallod, Palikám! Hát kérdés ez? Persze! — A Feri letagadta. Lenyelte. — Az a cingár, a kocsiban? Micsoda trógerl — sdpHozott az asszony, és felbontott egy üveg sört, hogy a megrázkódtatást valamelyest elviselhetővé tegye. — Elég nagy palimadár vagyok, de rühellem az ilyen ócska trükköt. Ide figyelj, bogárám! Van egy kérésem! — Neked mindent, Palikám! — Itt van egy ötvenes. Holnap intézd úgy, hogy kijöjjünk! Add a fiúnak! Meg akarom csípni ezt a taknyost! — tette a pénzt Szemenyei az asztalra. — Tuttira mehetsz, Palikám! Bennem megbízhatsz. Minden csavargónak ki kell tekerni a nyakát, vagy a szemét kiszúrni! — mondta az utóbbit tétován az asz- szony, hiszen Vak Béla esetét az Árpád-házi királyoknál tudatosan nem követhette a saját kis piti életében. így aztán a pénzt begyűrte a zsíros kötényzsebbe, és o villanyszerelő mellét bökdösve megkérdezte. — Iszol egy kortyot? Szűcs Mariann Békétlenül — Nem, kösz. Szoli. De te most is szebb vagy, mint hat bajadér. Csók az édes butádra I — és azzal viszarohant a kocsihoz. Este nyolcra ért haza Szemenyei. Kimerültén huppant a fotelba. — Miért vagy olyan nyűgös? — kérdezte az asszony, és a férfi mellén egy szőrszálat próbált kiegyenesíteni, de a hasztalan huzigálástól az inkább összegöngyörödött. — Hagyj békén! — mondta Szemenyei. — Rohadt fáradt vagyok. A Nagykörúton volt egy hülye melónk. A pinceajtó rázott. Hat házat kellett áramtalanitani, egy öreg mindenáron a pártbizottságra akart telefonálni, hogy mi szabotálunk, a sörözőből két állat késsel rontott rám, egy vénasszony elátkozott a macskái nevében, hogy a hűtőjében megrohad a húsúk, és a végén a fodrászüzlet- ben a daueros libák kotkodácsolása, hát szóval... kipukkadtam. És ez az új társam is egy szemétláda. Lenyeli a borravalót. De holnap kiugratom! Mi ez a marhaság? — fordult a tévé felé Szemenyei. — Valami vita. Tudósok vagy mi a fenék — kezdett vetkőzni az asszony. — A másikon nincs valami jobb? ásitozott Szemenyei, és felbontott egy üveg bort. — Nem tudom. Nézd meg! De jó lenne, ha nem innál, inkább elmennél... — Menj te a francba, orvoshoz! Ne kezd megint a vérnyomásommal, mert akkor hétszenség, hogy felmegy! Szomjas vagyok és kész. Az asszony hápogott valamit, de végül fásultan legyintett, és bebújt az ágyba. — Ha megdöglök, hát megdöglök — motyogta maga elé Szemenyei. Elterpeszkedett a fotelban, és a bort szopogatta. Az asszony szuszogása egyre egyenletesebbé vált. — Cö. Tudóskáim! Mit össze nem mammogtok itt? Ti mindent tudtok, ugye? Csak egy napig lófrálnátok velem! Akkor megérteném, hogy miért izzadtok ennyire. Fürdőmedencés kégli, a jatt meg öt forint. Erre telik a ti tudományotokból, mi? Szemenyei egyre ingerültebben nézte a tévét. Már nem is a műsort figyelte. — Ott egye meg a rossz nyavalya ezt a rohadt világot! Nekem meg három és fél rongy a munkanélküli segélyem. Es tartom a pofámat, amíg hozzálopkodom a magamét. Kivonulok a címzetes főosztályvezetőhöz, és beszerelem a cuccot. Az asszony felriadt Szemenyei dohogására. Kikászálódott az ágyból, és eloltotta a tévét. — Pali! Az istenért, feküdj már le! — Oké! Igazad van. Minek húzzam fel magam? Amíg van telek, ház, capcara, addig kuss! Addig nincs hiba. Hogy is mondta az a csokornyakkendős? Ja, a munkás osztályöntudata. Én azt hiszem, amióta halálra zabálhat- juk magunkat, meg a seggünket a kocsiban lötyögtethet- jük, azóta már arra is marad lozsónk, hogy ne csak a családunknak, hanem az osztályöntudatunknak is kriptát állítsunk. Szemenyei másnap az asszony ráncigálására ébredt. Egész nap kábult volt. A bor sem esett igazán jól. Állandóan savanyúkat böfögött. Rengeteg címet kaptak. Fáradtan vezette a kocsit. Ferinek be nem állt a szája. Csak locsogott össze-vissza, a nőkről, a cimborákról, no meg a diszkóról. — Bár ilyen folyékonyan tudnál biztosítékot cserélni! — vetette oda Szemenyei. — Mester, csüggök magán! — nyögte a fiú. — Szemenyei csoport! Halló! Tüzér utca. Vétel! — szólalt meg a diszpécser, és Szemenyeinek eszébe jutott az ötvenes. — Egén. Tüzér utca 28. Indulunk — válaszolta Szemenyei, és egy kicsit kizökkent másnapos hangulatából. Szemenyei elnyomta a cigarettát, és meggyújtotta a következőt. — Nos? Rendben? — kérdezte Feritől, a segédjétől, aki nagy lendülettel ült be mellé. — Aláírattam — rakta be az ötvenest a „rizsa" feliratú dobozba a fiú, és hamiskásan pöccintett le az ablaküvegről egy porszemet, majd a munkanaplót bedobta a kesztyű- tartóba. — Oké, fiú! — bólintott Szemenyei. Es a fiú nem lepődött meg, amikor „Szemenyei, az öreg balhés" végigszórakoztatta a műszak ideje alatt.
