Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-02 / 258. szám

1985. november 2. 6 NÉPÚJSÁG Kontér András mezőgazdasági heiikopterpilótával I — A hétvége első napja van, szombat. Nem volt hiányér­zete? — Nem tudom, hogy mire gondol. I — A szakmájára, a repü­lésre. — Nem. A mezőgazdasági pilótaság is egy szakma, egy munka. Az ember a túlhaj­szoltságba egyszer csak bele­fárad. I — Ezek szerint felüdülést jelentett Kontér András ta­nyájának a bepucolása? — Felüdülés nem volt, mert egy hétig tartott. Sze­zonkezdés előtt már minden baja van az embernek. Itt­hon nem találom a helyem, ingerlékenyebb vágyóik. Ki­nézek az ablakon és lesem az időjárást, hogy olvad-e vagy nem. De ha sár van, ak­kor is kell dolgozni, mert a műtrágyát a földekre nem tudják földi gépekkel kiszór­ni. Emellett pedig a család­nak a pénz is kellene. Sze­zon végén pedig pontosan ennek az ellenkezője van. | — Most van ez az időszak? ' — Pontosan. A múlt héten adtuk le a gépet és most jö­hetne egy kis pihenés. De ez a pihenés sem pihenés, mert egyfajta készenléti ál­lapotban élünk. A cégem bármikor behívhat. Reggel, éjszaka, éjfélkor. — Nevezzük meg a céget. — A Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztérium Re­pülőgépes Szolgálata őcsényi bázisán keresztül a kaposvá­ri üzemegységhez tartozunk. Október végén Dunaújváros­ba szállítjuk a gépeket, vagy az öcsényben megjavított masinát. A dunaújvárosi MHSZ-hangárt bérli vállala­tunk és a gépeket ott tárol­ják télire. I — Ha jól sejtem, akkor te­lefonja azért lett, mert bár­mikor hívhatja a munkahe­lye? — Így igaz. Mert a gazda­ságoktól és a szolgálattól elég sokszor éjjel szólnak, hogy holnap ezt vagy azt meg kell csinálnom. — Mikor volt ilyen leg­utóbb? — A múlt héten. A gé­pünknek éppen lejárt a légi alkalmassági engedélye, amit kétévenként kell megújítani. Itthon kerestek, hogy jön a gépet hatóságilag átvevő mérnök, majd a berepülő­pilóta. A kontaktus napra­kész. Mindenkivel. I — A pilóták általában el­keresztelik gépüket. Maga megtette ezt? — Nem. Helikopterem lajstromjele: HAMPB. Ezt a kódot alkalmazom a rádió­forgalmazásban is. Ellenben a szerelőm elnevezte a gé­pemet Probán-Butánra. Ez­zel a géppel már kereken nyolc éve dolgozunk. Űj volt, amikor megkaptuk, én törtem be. Nyolc szezont dolgozott már le, és most megy a másodszori nagyja­vításra. — Itt egyelőre szakítsuk félbe a beszélgetést. Előbb- utóbb úgyis kikötünk a me­zőgazdasági munkánál. Az ismerkedés első félórája után inkább az érdekel, hogy miként és miért került Kon­tár András a helikopterre? Legjobb, ha az elején kez­dem. Nyírturán születtem, Nyíregyházától 11 kilométer­re. Debrecenben, a gépipari technikumban végeztem. A középiskola utolsó évében szereztem arról tudomást, hogy ilyen iskola indul Nyír­egyházán. Előtte volt néhány ismerősöm akik vitorláztak, ök mondták, hogy a felvéte­linél előny, ha valaki vitor­lás-előképzettséggel rendel­kezik. Emiatt „öreg fejjel” — voltam ekkor már vagy ti­zenhét éves — kezdtem el vitorlázni. A technikum után jelentkeztem, de csak előfel- vétellel vettek föl. Egyébként itt jegyzem meg, hogy a mai főiskola akkor még csak fel­sőfokú technikum volt. Köp­ködtem magamban, mert amikor mi kezdtünk, pont­számom révén én voltam az éltanuló, a felvétel évében pedig sehol se voltam. Ellen­ben előtte egy évig építőipa­ri vállalatnál technikusként dolgoztam, de voltam főgé- pészhelyettes is. I — Ezek „pótcselekvések” voltak. — Inkább csak időkitöl­tés. Mert papíron engem már felvettek a főiskolára. El kellett valahol tölteni az időt, meg pénzt is kellett ke­resni. A Hajtómű- és Felvo­nógyár nyíregyházi gyárá­ban különben marós és gép­beállító voltam. A főiskolán minket, repülősöket akkor­tájt nagyon rossz szemmel néztek. Akadt köztünk né­hány beképzelt srác... Mi kiváltságosok voltunk a töb­bi növendékhez képest: kol­légiumot és emelt szintű ét­kezést kaptunk. Ezt a többi­ek nem tudták elfogadni. Azt azonban nem vették fi­gyelembe, hogy a mi életünk katonás volt. Kiképzéseink voltak, és reggeli tornára is kellett járnunk, amit veszet­tül utáltunk. Tudtuk: ezt a három évet ki lehet bírni, azt csinálnak velünk, amit akarnak. I — Szülei nem mondták, hogy nem akarják a fiúkat a kelleténél korábban elte­metni? — Anyám eleinte aggódott, de végül is beletörődött eb­be az állapotba, ö ismert annyira, hogy tudja: úgy is azt csinálok, amit én aka­rok, amihez kedvem van. I — A képzés ideje alatt a főiskolás társai közül egy gyerek szörnyethalt. Mindez nem vette el a kedvét a re­püléstől. — Még most se akarok őrá visszaemlékezni. Volt ilyen halál mással is. Akkor ép­pen itt Szekszárdon voltam, amikor meghallottam a rádió közleményét. Tudomásul vettem. Akkor is és most is bennem él, hogy ilyen eset velem nem fordulhat elő. Azóta is egyre-másra túl­tesszük magunkat a halálhí­reken. Tudjuk, a mi szak­mánkban nem ő volt az el­ső, és nem is az utolsó ha­lott. Haltak meg, égtek szén­né azóta többen is. Tudja: ahol gyalulnak, ott forgács is van ... I — Ez a megállapítás hon- nét származik? Moldovától talán? — Elképzelhető ... I — Hogy csukta be azt a könyvét, amelyben név sze­rint Kontér András is szere­pel? — Szomorúan és mérgesen. Moldova könyvében én el is vagyok temetve. Mint aki meghalt. I — De hát, mi most igencsak beszélgetünk egymással... — Moldova György rop­pant egyoldalúan és hatás­vadász módon szerkesztette meg könyvét. Az, amit leírt igaz, igaz volt, évekkel ko­rábban, de nem a megjele­nés idejében. Valóban elő­fordult, hogy kollégáim egy átmulatott éjszaka után men­tek dolgozni. Olyan is volt, hogy tíz birkabőrt hazavitt valaki, meg a maszek pa­rasztoktól jattot kaptak. Csak mindez éppen a Mól- dova-könyv megjelente előtt évekkel történt. — Hagyjuk Moldovát. Ne az őskorszakról beszéljünk ... — Akkortájt a hadsereg­ből vették ki azokat a piló­tákat, akik el tudták végez­ni ezt a munkát. Most pedig abban az időszakban élünk, amikor mi, a harmincasok repülünk. Mert minket erre a speciális mezőgazdasági munkára képeztek ki. De, honnan is kanyarodtunk el? — Az életcélja a diploma átvételét követően megválto­zott-e? — Ezerkilencszázhetvenhá­rom július elsején helyez­kedtem el a vállalatnál. Hódmezővásárhelyre kerül­tem, Gulyás Mihályhoz. Jó mesterhez. Még abban az évben önálló pilóta lettem. Moldova könyvében az ado­mák igazak voltak. Akkor. Mi is egy hőskort képzeltünk el magunknak. Aztán ebből semmi sem lett. Ügy éltünk mint a cigányok. A gazda­ságok enni se akartak adni, de pénzt se. Még szalmazsá­kunk sem volt sokszor a pusztákon. Nem volt felüdí­tő élet a miénk, az biztos. A kultúránk egy Sokol rádió volt. De végül is belerázód­tunk ebbe az életbe, mert a repülést mi akartuk ma­gunknak. Már a főiskolán is mondtuk, hogyha fát vágnak is a hátunkon, mi akkor is megcsináljuk a munkát. Ez­zel nagyon sok ember vissza­élt, mind a mai napig. Mi a főiskolán pilóták akartunk lenni, azért tűrtünk el sok megaláztatást is. Most pedig, mert pilóták vagyunk, azért tűrünk el sok mindent. Mi­vel pedig az eredeti szak­mánkból kiestünk, kénytele­nek vagyunk repülni. I — Óriási pénzekről beszél­nek az emberek, amelyet maguk keresnek. — Ezen nevetnem kell. Tízezer körül keresünk, de senkinek meg sem fordul a fejében, hogy örökös életve­szélyben élünk. Én erre ed­dig nem hivatkoztam és nem is teszem sem a feleségem, sem a főnökeim előtt. Ha hiszi, ha nem, nincs ötezer forint alapom. — Ezzel azt akarja mon­dani, hogy nincs megfizetve? — Sokan elmennének tő­lünk máshova... Nálunk rengeteg a munka, de nem emiatt van gond. Az ötszáz­órányi repülés egy többszö­rösen képzett, öregnek is mondható pilóta teljesítőké­pességének a felső határa. Ennyi a normánk. Ennyit meg kell csinálnunk, mert számít ránk a népgazdaság és számítanak munkánkra a gazdaságok. Higgye el, jó né­hány kollégám foglalkozik azzal a gondolattal, hogy el­megy máshova. Valamit még tegyen ide: nem is oly rég volt egy olyan szezonkezdés, amikor a mi bandánkból há­rom pilóta meghalt... — A gazdaságokat említet­te. A maga gépe kinek dol­gozik? — Előtte még egy közmon­dást engedjen meg. Megkér­dezték: Mi az, hogy kicsi, fe­kete és táskás szemű. Ez volt az RNA-pilóta. Hamar öregszünk. Gyorsan élünk. Ezt minden kollégámon meg lehet látni. Ránézésre nem saccolja alá egyiket sem. I — Maga hány éves, Ugye, negyven fölötti? — Harmincöt leszek, ha megérem. Ábrázatom ma­gyarázható az állandó ideg- feszültséggel. Ugye, azt mondjuk, mi pilóták, hogy nem félünk. Ez nem igaz. Ezt mindenki állítja magá­ról, de nem igaz. Ugyanúgy félünk, mint egy más em­ber. Csak mi jobban hiszünk szerelőinkben, a gépben, csa­ládunkban és nem utolsósor­ban önmagunkban. Én attól szoktam félni, hogy lankad a figyelmem, és valamit nem veszek észre. Mondjuk egy villanydrótot. Ez pedig már elég á temetéshez. — A gazdaságokra még nem válaszolt. — A gépünkkel rendelke­zik, munkát ad a Szekszár­di, a Dalmandi Mezőgazda- sági Kombinát, a Tamási és a Paksi Állami Gazdaság. Mellettük pedig néhány té- esznek is végzünk munkát. Hogy mit? Növényvédő szere­ket poriasztunk, reglono- zunk. Az utóbbi roppant ve­szélyes. De mondok itt va­lamit, a repülőgépes növény­védő szerek hatásosságában sok dolog belejátszik. A pil­lanatnyi időjárási viszonyok, a szélirány, a párásság, a •nedvesség, a hőmérséklet. Ha dolgozunk egy gazdaság területén, nincs olyan szak­ember, aki kimondaná az optimális munkavégzés ered­ményességét. Mindenki min­denkivel vitatkozik, hogy az ilyen tartalmú műtrágya jobb-e, vagy a másik. Ne­künk azonban a munkát el kell végezni. Hasznot kell hozni a munkát adó gazda­ságnak, de a nagyobbnak, a népgazdaságnak is. — Kontér András „hasznot hozott" Egyiptomban is. — Az idén öt hetet egy óriási gyapotföldön dolgoz­tam. Kölcsöngéppel, nem európai embernek való szer­vezettség és munkakörülmé­nyek között. Még egyszer nem mennék oda vissza. El­lenben azt tudom, hogy kül­országba nem minden piló­tát küldenek ki. Ez volt ne­kem az öröm. I — Reális embernek látom. Es nyugodtnak, annak elle­nére Is, hogy kritikai meg­jegyzése van sok dologra. Mi a felesége véleménye az ön munkaköréről? — Bízik bennem, meg ab­ban a munkában, amit vég­zek. És hazavár. Ugyanak­kor azt is tudja, hogy me­lyik gazdaságban mi a teen­dő. De miután hazajövök, csak a földön akarok marad­ni. Magánemberként, szek­szárdiként. Nekem is szüksé­gem van a nyugalomra. Még akkor is, amikor tudom, hogy ezt a munkát még jobban is lehetne végezni. | — Köszönöm a beszélgetést. szűcs lAszlö János Múltunkból Emlékezem, még az egy­kori elemi iskola alsó osz­tályainak padjait koptattam, tanítóim már napokkal előbb felhívták figyelmünket az ese­ményre. Jött a tanfelügyelő. Arra intettek bennünket, ne­bulókat. hogy csak arra vá­laszoljunk, amit ők kérdez­nek, ha a tanfelügyelő bácsi kérdez, előbb nézzünk rájuk, s akkor tudni fogjuk a fe­leletet is. Nos, ez nem min­dig sikerült nekem, ami miatt „kellő eligazítást” kaptam a látogatás után. Így kerültem először kapcsolatba a tanfel­ügyelővel, a jóságos bácsival, aki mindig megmagyarázta azt, amit a tanítóm nem tu­dott a fejembe verni. Ezek az első találkozások jutottak az eszembe, amikor a Tolna Megyei Levéltárban őrzött közigazgatási bizottság iratait lapozgattam. Ott vol­tak a tanfelügyelői jelenté­sek. Tihanyi Domokos tan- felügyelő minden hónapban kötelezően leadta jelentését az említett bizottságnak. Mi mindenről adott számot — például 1909-ben — a Tolna megyei uftak tisztességes, nagy lelkesedéssel dolgozó vándora? Merthogy a vándor jelző megilleti, az nem lehet kétséges. Január elején a de­cemberi munkájáról számolt be. Lei óta: 33 tanteremben 19 iskolát és egy állandó mene­dékházait látogatott meg. Feb­ruárban 58 tanteremben 29 iskolát és I óvodát ellenőr­zött. Márciusban 25 iskolába vitt az útja, s ott 67 tante­remben végezte kötelességét. Áprilisban 39 iskolában, ösz- szesen 107 tanteremben ellen­őrzött és 8 óvóintézetben vizsgálta meg, milyen ered­ménnyel dolgozott a nevelő. Májusban 43 iskolába jutott el a tanfelügyelő és 80 tan­teremben ellenőrizte a mun­kát. Három óvodába is elju­tott. Nem soroljuk fel min­den hónap minden látogatá­sát. Idézzük az oktatási év végén tett összefoglaló jelen­tését, mely szerint: „Az 1908/9 tanévi iskola- látogatások befejeződvén, je­lentem, hogy ezen tanév­ben 98 községben 208 iskola lett meglátogatva, így csakis 23 községben 36 iskola nem volt meglátogatható, de azok is a jövő 1909/10 tanév ele­jén mindjárt meg lesznek nézve. Ez a múlt évekhez képest haladást mutat, mert az előző tanévekben átlag számítva csakis 140 iskola volt mindig megvizsgálva, 'mely eredmény a kir. tan- felügyelői személyzet szapo­rításának köszönhető. A megvizsgált 208 iskola mind jó eredményt mutatott fel, tannyelve mindnek ma­gyar volt, a 4 görögkeleti szerb iskolában is tisztán, jól tudtak magyarul, így semminemű intézkedésre sem volt szükség, ami igen örvendetes jelenség.” A tanfelügyelői jelentésből tudjuk, hogy az évszázad első évtizedének végén is voltak úgynevezett analfabéta-tan­folyamok. A tanfelügyelő ezekre is odafigyelt. „Továb­bá jelentem — írja Tihanyi Domokos —, hogy Tolnavár­megyében is megkezdték a tanítók az analfabéták Okta­tását. Így Kállay Lajos me­dinai községi tanító 7, Mé­száros László mászlony- pusztai rk. tanító 6, ifj. Kring Gyula kétyi ág. ev. tanító 25, Czinger Antal döbrönte-pusz- tai rk. tanító 17 és Pápay Ödön mözsi rk. tanító 6 fel­nőtt egyént tanít.” Egy ké­sőbbi jelentésből arról is tu­dunk. hogy sok felnőttfejjel az iskola padjába került, ad­dig írni-olvasni nem tudó, sikeresen elsajátította a betű­vetést, s erről tanúsítványt is kaptak. Az 1908/9. oktatási évet jár­ványos betegség zavarta meg. Emiatt az alsónyéki refor­mátus, a hencsei községi, a nagykónyi katolikus, a nagy- szokolyi református, evangé­likus és katolikus iskolákat a hatóságok bezáratták. Érdekes kísérletekről is beszámolt a tanfelügyelőség. A kísérletre a dunaföldvári gazdasági ismétlő iskolában került sor. Idézzük a jelentés idevonatkozó részletét: „Jelentem, hogy a m. kir. földmívelésügyi miniszter úr a dunaföldvári gazdasági is­métlő iskolában a folyó év­ben rendezett házi ipartan- folyamra 500 K. segélyt utal­ványozott, mely tanfolyam f. évi január 3-tól f. évi február hó 25-ig tartott, kiállítással és vizsgával lón jelenlétem­ben bezárva. Ezen ipartanfolyam kefe-, seprűkötésből, méhkas-, ru­ha- és szállítóikosa rak, tyúk­ültetők és -borítók fonására fordította a legnagyobb fi­gyelmét, mert Dunaföldvár népe zöldség- és gyümölcs­termeléssel, valamint barom­fitenyésztéssel foglalkozván, ezen irányban kell népét a szükségesekkel ellátni, illetve a szükségesekkel önkezűleg leendő elkészítésére őket ki­tanítani. Elmondhatom, hogy ez a jelentkezett 72 növendéknél sikerült is, kiík immár e mun­káknak készítése által a tél, edd i gél é semmit sem tevéssel eltöltött idején haszonnal fogják gyakorolni az általuk tanultakat, és eredménnyel végzik semmit tevés helyett ipari munkájukat.” A jelentés végén javaslatot tett a tanfelügyelő a közigaz­gatási bizottságnak arra, hogy az eredményesen tevékeny­kedő dunaföldvári pedagógu­sokat részesítse dicséretben. Ez megtörtént, sőt, intézkedés történt arra is, hogy a föld­művelésügyi minisztérium se feledkezzék meg róluk. (Az iratokból nem derül ki, hogy a minisztérium milyen elis­merésben részesítette a du­naföldvári nevelőket.) Természetesen a felsorol­tak nem merítik ki a tanfel­ügyelő munkájának felsoro­lását. Elnökölt a községi is­kolaszékek ülésein, a tanítók választását is levezette, s jutott ideje arra is, hogy ha­vonta 95—229 aktát is elin­tézzen, több magániskola vizsgáztatásán is jelen' volt, s nem egy esetben ott volt a javító vizsgálatokon is. Ugyan, miként futotta ennyi mindenre erejéből? írják a munkásőrség történetét Írják megyénkben is a munkásőrség történetét. Toll- forgatók, és ilyenben alig já­ratosak fogtak össze, hogy minden lényegesnek tartott eseményt megörökítsenek. A munkásőrség volt. és jelen­legi tágjai, a rendelkezési ál­lományban lévők gyűjtik a visszaemlékezéseket, forgat­ják az egykor keletkezett és megőrzött dokumentumokat., újraolvassák az egykori cik­keket ... Minden egység történetét megírják. Az eddig végzett munkából kitűnik, hogy nagy figyelmet fordítottak az ala­kulás körülményeinek tisztá­zására, megírására. Ebben az alapítók segítettek és segíte­nek sóklat. Minden műben nagy részletességgel szólnak az első nyilvános demonstrá­cióról, amikor megfelelő alak­zatban megjelentek a mun­kásőrök a község fő útvona­lán. Ez a felfegyverzett mun­kások és parasztok, s értel­miségiek tiszteletet paran­csoló eseménye volt 1957 kora tavaszán. Megörökítették ezekben az írásokban az egységek névadó ünnepélyét és a zászlóavatásokat. A szerzők nem feledkeztek meg a kiképzésről, a gyakorla­tokról, a lövészetről, a tere­pen végzett felderítésről és az épületek védelméről. A híradók élménybeszámolói is helyet kaptak az olykor ter­jedelmesre sikeredett mun­kákban. K. BALOG JANOS

Next

/
Thumbnails
Contents