Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-16 / 269. szám

lO^ÉPÜJSÁG 1985. november 16. Mese kislányoknak IRODALOM Hátulnézetben Röpgyűlés — Szaktársak! Ma azért jöttünk össze, hogy teljesít­sük szocialista brigádunk egyik jelajánlását... Ka­resz, pipáld ki a brigád­naplóban a röpgyűlést. Megtartva. .., a mai dá­tum. Viszlát, mehetünk ha­za! Fegyelmi tárgyalás — Tisztelt Egybegyűltek! Most azért gyűltünk egybe, hogy megbeszéljük az üzemrészünkben tapasztalt súlyos mulasztást. Amint tudjátok, Tóth Gábor esz­tergályost foglalkozás köz­ben elkövetett mulasztásért kell felelősségre vonnunk Egyszóval, tűrhetetlenül vi­selkedett! Még reggel hét­kor elküldtem őt 27 meg­rendeléssel, és csak most, tizenkettő után jött vissza. Mi meg csak csorgattuk a nyálunkat, ez a briganti nem hozta a sört. Ezért javaslom, hogy többet ne küldjük őt sörért, és sen­ki se hozzon neki! Konzultáció — Én csak azt akarom kérdezni, hogy szabad-e őszintén kérdezni az előadó elvtárstól? — Természetesen sza­bad. — Akkor azt tessék ne­kem őszintén megmondani, hogy mit szabad kérdez­ni. ..(!?) Konferencia — Tisztelt Kollégák! A rendezőbizottság nevében meleg szeretettel köszön­tőm valamennyi résztve­vőnket. A szimpóziumok a virágegyletek szolgálatában című konferenciánkon, amelyen 30 nagyelőadás, 19 kiselőadás, 45 referátum és 125 pohárköszöntő hangzik majd el. Ez 25 százalékkal több, mint a múlt heti kon­ferenciánkon volt. Erről az örvendetes fejlődésről egyébként a jövő héten újabb konferenciát tar­tunk. Értekezlet — Mai értekezletünket azért hívtuk össze, hogy eldöntsük, hogyan lehetne csökkenteni az értekezletek számát. Van valakinek ja­vaslata? — Tekintettel arra, hogy ma már ez a harmadik ér­tekezletem, javaslom, hogy legközelebb mindet vonjuk össze, így a szüneteket megspórolhatjuk, és hama­rább mehetek a következő értekezletre. — Én azt javaslom, hogy ezentúl ne nevezzük az ér­tekezletet értekezletnek. Tartsunk röpgyűlést, ülést, összejövetelt, megbeszélést, találkozót, tanácskozást, konzultációt, eligazítást satöbbit. így az értekezle­tek számát akár nullára is csökkenthetjük. — összefoglalom a vitát. Helyes! Ezt a mait sem fogjuk már értekezletnek nevezni. Javaslom, dönt­sünk majd abban a kér­désben is, hogy szoktunk-e fölöslegesen ülésezni. Ha igen, akkor külön szekció­ülésen beszéljük meg a ha­vi üléscsökkentő tervet Tartsunk több megbeszé­lést, kevesebb ülést, érte­kezletet pedig ezentúl egy­általán ne tartsunk. SALGA ATTILA Mihail Zadornov: Gyakran megkérdezik, mi­ért mentem ilyen későn férjhez. Egyetemet végez­tem, ráadásul nem is hazai cuccokban járók, és ha a férfiak elmennek mellettem a strandon, gyorsan behúz­zák a hasukat... Hol itt a hézag? Hát ott, hogy egész életemben az ideálomra vártam. Osztálytársnőim tíz éven keresztül továbbították a fi­úk hozzám írt szerelmes leve­leit. Alighogy véget ért az iskola, valamennyi osztály­társam karriert csinált. De én nem! Nekem nem impo­náltak az évfolyamtársaim. Akkoriban én a tévét és a mozit imádtam, kedvenc szí­nészeim fotóit gyűjtöttem’, úgyhogy az ideálom össze­tetté vált: Alen és Armen Dzsiganhanjan-keverék. Vagyis: Armen Delon! Ma­gas, karcsú, jóképű, napbar­nított, Okos, szellemes, tehet­séges, nagy jövőjű, titokzatos múltú, lehetőleg Adidas- feliratú cuccal. SZtereomag- nója — az feltétlenül legyen! Kék csempéjű fürdőszobája — minimum! Autója, amit fél kézzel vezet, miközben a másikkal jó zenét keres, és tüzet ad — úgyszintén ... Ráadásul legyen fiatal — harminctól, hetvenig! És mit gondolnak? Kivár­tam! Mint ahogy az a nagy­könyvben meg van írva! Ah, mennyire szerettem őt! Ha egy vendéglőben nincs hely — nekünk van. Zárt körű rendezvényre minden jegy elkelt? Nekünk házhoz küldik a jegyet... És mi­csoda sztereofelszerelése volt! Mikor Moszkva-környé­ki nyaralójában teljes hang­erőre kapcsolt, Voronyezsben a szeizmográfok földrengést jeleztek. És milyen titokza­tos volt! Könyvszekrénye legfelső polcán kötetekre rúgó igazol­vány! Egyidejűleg számom­ra ő volt az első osztályú nemzetközi sportnagymester és harmadik kategóriás rok­kant. Igazolványaival min­dig a szükséges helyzetnek megfelelő módon, megfelelő időben — soron kívül — érte el a célját. Még a női strand­ra is volt állandó — férfi névre szóló — belépőjegye. Por és — Zenét? — Mindent — felelte a temetkezési vállalat kiren­deltségén az adminisztrátor- nák. Hadd meséljenek, hogy szép temetés volt. Minden temetés szép, ha nem a mi­énk, ameddig mi mesélhe­tünk róla, ameddig más számlájára borzonghatunk, lopkodunk az örökkévaló­ságból. Nevetséges — gondolta —, ha nem lennének a gyász szokványos kellékei, a fájdal­masra gyakorolt arcok, olyan lenne az egész, mint egy ál­lófogadás. Az urnán csicsás kendő. Szemfödő. Micsoda hülyeség ezt a rongyot szem- födőnek nevezni. Mert leta­kar egy ízléstelen edényt, amiben tailán az ö maradéka van? Por és 'hamu. Marha­ság. Lehet, hogy üres. Ki a fene tudja, mi van benne? Az a kegyelet, ahogy két má­sik urnát a sarokba löktek, nem sok jót sejtet. Fölcédu- lázva mint a bőröndök, úti­táskák. Nagyüzem, kötelező a sorbaállás. De az istenit, nem tudták valahová eldug­ni őket?! A denaturált szesz, az rohadt. Megmozdítja az em­ber gyomrát. Elmúlás-szaga van. Baktatott a kocsi után. Al­karján visszahajtva a fehér ing ujja, a farmer zsebében szortírozott százasok. Megta­pogatja. A tanácsi búcsúzta­tónak három, a sofőrnek, a sírásóknak egy-egy. Vajon hányán lesznek? A ravatal összegezve: máig sem tu­dom; mi volt az én Péterem munkája, de azt meg kell hagyni — remekül keresett. Mígnem egyszer aztán kerek hét évre — teljesen kimerült. Hála, az én Péterem „szel­lemes, jóképű, és titokzatos múlttal” rendelkező adott­ságainak — örökre lemond­tam fentebbi ideálképemről. Maradt: „a magas, karcsú, okos, tehetséges, nagy jövő­jű” kategória. Valószínű megjött az eszem, mert a nyaraló, a kocsi, a kutya, — már nem jelentettek akkora értékrendet. Gyereket szerettem volna. Már éppen az egyetemet is befejeztem, amikor az egyik jelesen végzett évfolyamtár­sam, Nyitkoláj — valóságos zseni! — odajött hozzám. „Tudod mi a címe az én diplomamunkámnak? — kér­dezte. — Az ingrediens és az ablációs adszorbens kvázi- diszkrét kontinuuma a nagy­hatású Darja mosóporral mo­sott fehérnemű esetén.” Ahogy ezt a címet meghal­lottam; azonnal beleszeret­tem. Ráadásul nyomban aján­latot tett. „Natasa, — mond­ta —, te moszkvai vagy. Há­zasodjunk össze!” Ah, de boldog voltam! Rögtön meg­hívtam: ismerkedjen meg anyámmal és nagyanyám­mal. .. Amikor azonban meg­látta, hogy vele együtt öt és fél négyzetméter lakterület jut ránk fejenként... Rö­viden: ezek után „a tehet­séges; nagy jövő előtt álló” férfiideált végleg kihúztam es zményn apt áramból. Maradt a .magas, karcsú, napbarní­tott ..Ailekszander, a sportember hajlandónak mu­tatkozott. De ékkor már én is tapasztaltabb voltam. — Nem — mondom —, előbb házasodjunk össze, az­tán élhetünk majd együtt. — Holnap versenyre uta­zom. Inkább ismerjük meg egymást ma, s ha visszatér­tem — összeiratkozunk! Hát így lett oda val »meny­nyi ideálom. Egy teljes készlet! A pa­dokon üldögélő öregek tün­tetőén félrehúzódnak tőlem. Neheztelve pusmognak: „Honnan ennek ez a gyerek?” Honnan, vajon honnan? A körül hárman tüsténkedtek. Nézegette a kocsi függöny­mintásra festett üvegét. Va­jon hová lettek a hintók, a fekete lovak? Mögötte szaporázó léptek. Gyorsít a kocsi. Órájára pil­lant. Mindennek megvan itt a koreográfiája. A sírásók vezetője elindul a farmernadrág irányába. Magától nem tudott volna választani, de a tanácsi bú­csúztató kézfogása útba iga­zította, kisimítva arca redő- it. — Köszönöm. A sofőrnek adják oda. A Sírkert vendéglőben hét­száz forintot fizetett. Több­ször kérdezte, hozasson-e még? Elég volt minden. El­köszöntek. Egyedül ült kocsijába. Ki­nyomta a kuplungot, elfordí­totta az indítókulcsot, gázt adott. A sírkövesek előtt már hatvanat mutatott az óra. Eltemette az apját. Reggeli történet, darázzsal Az a kellemetlen szorítás a bal oldalon nem múlik. Fi­gyeli a kifeszített spárgákra felfutó fehér közepű, lila töl- cséres virágokat.. Fél kilenc. Lement a reggeli csúcs, de a kerítés mögött mindig el- robog-surran egy-egy kocsi. A kávétejszínes doboz fölött valami darázsféle lebeg. Csák a szárnyai járnak őrült sebességgel, ám helyét nem változtatja, mozdulatlan. Két könyöke között feketés- pohár, a tányérka szélén ma­radt mokkacukrok kávéfol­gólya hozta! Mert manapság a legtöbb férfi gólyaként működik! Hogy miért történt így mégis? Tailán mert a mai filmék receptje szerint az én férfiideálom többkomponen­sű? ... Vagy inkább azért, mert az élet nem mozi... Amikor aztán álmaimról végleg lemondtam — Oleny- ka lányom már járni tanult —, a park homokozójában véletlenül találkoztam And- rejjel. Valamikor harminc évvel ezelőtt együtt jártunk óvodába. Ugyanebben a ho­mokozóban játszottunk. Ak­koriban nagyon tetszettem neki. Ezt értésemre is adta — új lapátjával két ízben, egymás után a fejemre só­zott. Most meglett férfi és a mellékelt ábra szerint egy gyermeke van az első fele­ségétől ... S amikor az es­küvői asztalnál ülve ránéz­tem, és könnyeket fedeztem fel a szemében, egyszeriben úgy tűnt: magas, karcsú, jó­képű, okos és szellemes ... Hamarosan megszületett a közös gyerekünk! De ez semmi. Nemrég Olenyka lányomnak elkezd­tem az esti mesét Bolond Is­tókról. A lányom hirtelen félbeszakít: — Miket beszélsz te itt nekem össze-vissza? Valami hercegről mesélj inkább! — Miféle hercegről? — kérdeztem csodálkozva. — Olyanról — válaszolja —, aki magas, karcsú, jóké­pű, okos, szellemes ... Tud­jon gitározni, divatos nadrá­got hordjon ..., legyen a fe­jén korona, a lábán márkás sportcipő. Elgondolkoztam. Miféle mesét mondjak én ennek? Kezdjem talán úgy: — Hetedhét országon túl, valahol a világ végén élt egyszer egy hercegkisasz- szony ... Valamennyi osz­tálytársa epékedett érte, sze­relmes leveleket írtak neki. De a hercegkisasszonynak egyik sem tetszett — ő egy igazi hercegre várt.... Igen, igen, így kezdem! A folytatás meg majd csak lesz valahogy... Fordította: Baraté Rozália tosák. Az út forgalmát nem érzékeli. Nézi a kis repülőgé­pet az asztal fölött. A hamu­tartó alatt összehajtogatott újság, ne fújja le a szél. A tarka-kockás térítőt könyö­ke, keze tartja. Az a kellemetlen szorítás a bal Oldalon.... Nem léhet kiszámítani semmit. Nem kell gondolni rá, elmúlik, mint annyiszor, s ha nem, azon sem tud vál­toztatni. Ül a presszó udva­rán a vasasztalka mellett. Meleg lesz ma is. Fél kilenc. Nylonszatyrában kenyér, tej. Megint istentelenül hosszú nap jön. Dolgozni kellene, és csak vár, ma sem tudja mi­re. Issza reggelenként a presszóban a feketéket, és olyan körülötte minden, hogy fizikai fájdalmat érez. Hamarosan fel kell állnia, hazavinni a tejet, kenyeret. Várja a postást, este bekap­csolja a tévét, mert ez a be­vett szokás, ez ismétlődik éveik óta. Nézi a kis repülőgépet az asztal fölött, kávéjába kor­tyol. Egyedül van a presszó udvarán. Szinte jelképesen. Erősödik, elhal egy busz hangja. Csak az a kellemetlen szo­rítás a bal oldalon, az múl­na már. Nézi a fehér közepű, lila tölcséres virágokat, ki- hörpölli a maradék kávét. Erőt gyűjt. Fogja a nylon- szatyrot a kenyérrel, tejjel, feláll. A begóniák mellől még látja; az a darázsféle újra őrhelyén lebeg. Kifor­dul az utcára. Holnap lesz negyvenéves. Csák az a kellemetlen szo­rítás a bal oldalon .... Birtalan Ferenc: Két történet Meszelő asszony Cseh Gábor rajza Leonyid Martinov: Míg földemen bolyengva járok Míg földemen bolyongva járok, nem sokat akarok, s kívánok: lelket, mely úgy megizmosuljon ; mit összezúzok, porba hulljon; akaratot, mellyel elérem: mit élni hagyok, minden éljen; szívem olyan legyen, s maradjon, hogy nyugtot senkinek se hagyjon; olyan látás legyen szememben, amilyen csak próféta-szemben. Ezt akarom, mélyen szívemben! Áprily Lajos fordítása Szepesi Attila: Kaland tüzet raktunk vacogtunk ültünk a pilisi barlangban itt élt egykor özséb a boldog remete s míg szakadt az eső útrakeltünk lehunyt szemmel játszottunk sarkvidéki expedíciót és tengeri utazást nem sejtettük hogy alattunk medve és tigris porlad denevér függ a résben kíváncsin hallgatózik s alászállhattunk volna tovább a barlangmélyi kürtőn az alvilágba hol zúg a fekete folyó s izzanak cseppkövek de elfelejtettük megnézni a falon nem mállik-e görcsös kezek nyoma őskori ákombákom veres bölény mammut most megnézném hiába nem találom a szűk barlangbejáratot fiammal keresgéljük harminc év után de a gizgaz benőtte hegyomlás eltakarta a titkos tűzhelyet

Next

/
Thumbnails
Contents