Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-16 / 269. szám
1985. november 16. 'Képújság 11 Nemzetközi festészeti kiállítás Budapesten A hazánkban október-novemberben folyó európai kulturális fórum alkalmából nemzetközi festészeti kiállítást mutat be a Magyar Nemzeti Galéria a kortársak műveiből. A 31 ország közgyűjteményeiből válogatott anyag a fórum célját, a művészeti gondolatok szabad áramlását hivatott dokumentálni. Minden ország háromnégy művel jelentkezik, általában az utolsó húsz év anyagából válogatva. Hazánkat Barcsay Jenő, Hincz Gyula, Kondor Béla és Németh József egy-egy alkotása képviseli. A kiállítás a kiragadott példákon keresztül még a felületes személő számára is tanúsítja a mai festészet sokaroúságát, de új, még csak bontakozó törekvéseit is. A technikai megoldásokban néhány kollázs kivételével a hagyományos technikák uralkodnak, de a mondanivaló új, általában mindenütt áttételesebb, nehezebben megközelíthető, mint egy évtizeddel ezelőtt. Az első hegedűs szerepét az avantgardizmus irányzatai képviselik. Picasso hatása már megfakult, a konstruktív megoldások még tartják magúkat. Feltűnő, hogy egy lebegő, tetten álig érhető szürrealizmus mutatkozik tartósnak a világ egymástól igen távoleső országaiban is, tanúskodva a művészet egyetemességéről. Világhírű remekművekkel is találkozhat a látogató, mint az USA-beli Willem de Kooning Asszony cűhű, keletkezési idején nagy port felkavart olajkollázsával. Nyuga't-Európa művészei általában egy hajóban eveznek, mondanivalójuk is hasonló: a ma társadalmában magát egyedül érző, helyét nem lelő, sokféle úton próbálkozó művészé. Külön érdekesség számunkra a kis országok, Izland, Monaco, Lichtenstein, Ciprus, San Marino anyaga, de a finneké, valamint a Mondrian iskola hagyományait őrző Dániáé is. A nagyrealizmus légin, kább a Szovjetunióból érkezett művekre jellemző, de itt is többféle árnyalat — például a heroikus realizmusé — különböztethető meg (Mihail Szavioleij: Partizán madonna). Különféle változataiban a szocialista országok termésében is jelen van, például a román Corneliu Balba klasszikus spanyol művészet ihlette Leány tollal című művén észleljük. Lengyelország mély gondolati tartalmakat a szimbólum nyelvén is tömörítő avantgarde eszközöket gazdagon felhasználó modern festészetét Hasiov Wladislaw Üt a paradicsomba vagy Don Juan zászlója című műve képviseli. A húszas évek Max Beck, man-i, erős kritikai színezetű, szatirikus élű, expresszionista formanyelve új törekvésként jelentkezik több ország festészetében, nemcsak az NDK-ban, hanem Hollandiáiban és az újrealizmussal keveredve Görögországban is. Néhány ország anyaga csupán egy művész munkásságából ad ízelítőt, mint Jugoszlávia, Franciaország, Belgium, Svájc esetében. A tárlatot néhány, a béke- mozgalom célkitűzéseit hirdető mű zárja be, köztük a csehszlovák Vincent Hloznik megrettentő Háborúellenes triptichonja. Brestyánszky Hona Zenekarok országmzarte A Miskolci Szimfonikus Zenekar A miskolci szimfonikusok Hazánk első vidéki hivatásos hangversenyzenekara, az 1963-ban megalakult Miskolci Szimfonikus Zenekar egyenes folytatója és továbbfejlesztője azoknak a zenei hagyományoknak, •amelyek kisebb-nagyobb törésekkel, de folyamatosan jelen voltak Miskolcon a századfordulótól kezdve. Az együttes közvetlen elődjének a Diósgyőr-Vasgyár Zenekart (1896—1952) és a •Miskolci Liszt Ferenc Filharmonikus Zenekart (1952 —1962) tekinthetjük. A 22 esztendővel ezelőtt szerveződött együttes munkájának hatására ugrásszerűen megélénkült Miskolc város és környékének hangversenyélete, megindult egy szélesebb közönségréteg kialakulása. Pedig a zenekar még sokáig küzdött a mindenütt fellelhető létszámgondokkal. Vezető karmesterük a megalakulás óta 1984-ig Mura Péter volt, aki korábban a Magyar Állami Operaház korrepetitora, majd a Miskolci Nemzeti Színház operatársulatának igazgatója, a Varsói Nemzeti Opera karnagya, illetve 1958—61 között a lengyelországi Bytomi Nemzeti Opera karnagya, a katowicei zeneakadémia tanára volt. Irányításával két évtized alatt rangos, magas színvonalú, elisrrfert együttessé formálódott a város zenekara. Pedig az 1963-as őszi indulás még igen komoly gondok elé állította a karmestert és az együttes tagjait. A kötelező színházi teljesítések, a hangszerbeszerzés és a próbahelyiségek körüli bonyodalmak még sokáig éreztették hatásukat. 1963-ban szétvált a színházi és a szimfonikus zenekar. Az utóbbi a hetvenes évek végéig kisegítőkkel dolgozott, s ez nagyrészt meghatározta a repertoárt is. Az első évtizedben jórészt a zeneirodalom klasz- szikus alkotásai szólaltak meg koncertjeiken. 1978-ban új státuszok révén ugrásszerűen megnőtt a zenekar létszáma, s ekkor a repertoárban már a nagyobb létszámot igénylő romantikus alkotások is mind gyakrabban szerepeltek. Az együttes vezetését 1984 augusztusa óta Kovács László, az új hazai karmestergeneráció egyik legfiatalabb tagja vette át, aki korábban is dolgozott már egy ideig Mura Péter mellett másod- karnagyként. — Olyan rendkívüli lehetőséget kaptam a megtisztelő megbízatással — mondotta Kovács László —, amelynek révén egyrészt kipróbálhatom a magam erejét, megbizonyosodhatok arról, hogy mennyire vagyok képes ambícióim megvalósítására, másrészt hozzásegíthetem a magas színvonalú együttest a továbbfejlődéshez. Érdekeink tehát azonosak, s nem utolsósorban egybevágnak közönségünk érdekeivel. A zenekar nagyszerűen össze- kovácsolódott együttes, amely a legigényesebb művek megszólaltatására is képes, és még sok kiaknázatlan tartalékai vannak. A Miskolci Szimfonikus Zenekar, amely az elmúlt két évtizedben többek között olyan világhírű karmesterekkel is dolgozott, mint Lamberto Gardelli, Pierro Bellugi, Günther Herbig, Ricoardo Muti, Carlo Zecchi, Somogyi László, Melles KáMŰVÉSZEI roly, ma már nem csupán Borsod megyében, de aa ország más településein, valamint Budapesten és néhány külföldi városban is állandó vendég. Egy esztendővel ezelőtt a városi tanács jóvoltából az együttes egy régi malomból átalakított saját székházat kapott, s a tágas, szépen kialakított épület segítségével a közfigyelem hangsúlyozottan a zenekar munkájára irányult. Megalakult a zenebarát kör, amely szellemi bázisa a zenekarnak, s az együttes tagjaiból két vonósnégyes, fúvósötös, kamarazenekar, s a Miskolci Üj Zenei Műhely szerveződött. A nagyzenekari koncerteket a színház épületében tartják, a székházuk földszintjén lévő 83 férőhelyes kamarateremben pedig vasárnap délelőttönként házimuzsika szól. A város fiataljai gyakran meghallgatják a zenekar nagy próbatermében a koncertek előtti próbákat, s az együttes nemegyszer társadalmi munkában vállal fellépéseket iskolákban, közművelődési intézményekben. Évente közel 80—90 koncertet, és félszáz ifjúsági hangversenyt adnak a színházi szolgálat mellett; a zenekar színvonalára pedig talán egy bejegyzés mutat rá a legjobban, amelyet a fennállásuk 20. évfordulójára kiadott reprezentatív füzetben olvashatunk az Ausztriában élő Melles Károlytól: „Köszönöm a Miskolci Szimfonikus Zenekar tagjainak a figyelmes és szívesen játszott próbákat, koncerteket. Egyben Mura Péter barátom nevelő karmesteri munkájához gratulálok.” Szomory György A rádió és a közművelődés A Magyar Rádió állami intézmény. Feladatait társ- intézmények gazdag rendszerébe illeszkedve oldja meg, amelyek közül mindegyik fontos munkát végez. Mégis a rádió valahogyan közelebb van hozzánk, közvetlenebb a kapcsolatunk vele. Sokunkhoz, mindnyájunkhoz szól. Nem szabad unalmasnak lennie. Napjainkban gyakran hivatkozunk a közművelődési határozatra, vizsgáljuk, hogy miképpen gazdagodik műveltségében az ország, egész népünk. Az eredményeket látjuk, de mindnyájunkat érdekel: hogyan dolgoznak a „művelő intézmények”. Különösen a rádió. Mit, hogyan, s miért úgy, ahogyan? Igen sokat tesz és jól. Petur Istvánnal, a műsorszerkesztőség vezetőjével beszélgettem a rádió közművelődési műhelymunkájáról, az állandó megújulás, a hallgatókkal, más művelődési intézményekkel való közös tevékenység követelményeiről. Azt mondhatjuk, hogy a rádióműsorok zöme kifejezetten közművelés. A rádió orientál, kedvet teremt a művelődéshez. Lényegesen fajsúlyosabb, már formai megjelenésükben is „tekintélyesebb” műsorok azok, amelyek a rádió önálló produkciói: hangjátékok, dokumentumműsorok, tematikus összeállítások, kerekasztal- beszélgetések stb. — Az irodalmi-művészeti műveltség már nem elég — magyarázza Petur István —, hiszen korszerű kultúránk technikai, tudományos, társadalmi, tár sadalompo 1 i ti kai, történelmi, stb. ismereteket, gondolkodási készséget is igényel. A rádió mindig a korszerű műveltség terjesztője volt. így az 1974- es közművelődési határozat bennünket inkább arra figyelmeztetett, hogy még jobban ki kell munkálnunk a korszerű műveltség átadásának módjait. Ez folyamatos feladat. Jelenleg érvényes műsorszerkezetünk egy évvel ezelőtti kidolgozásakor olyan újításokkal éltünk, amelyek azóta eredményesnek bizonyultak. Meg kellett találnunk azokat a témaköröket és műsorformákat, amelyek a hallgatók legmindennapibb igényeihez még érdekesebben kapcsolódnak, és a műveltség átadásának is szerencsés útjai. Szórakoztatva kell művelnünk, és a gyakorlatban is jól hasznosítható ismereteket kell adnunk, különben elég sokan kikapcsolják a rádiót. Nézzünk egy példát! Jó műsorunk délelőtt naponta a Petőfi adón a Napközben. Zene, szolgáltatás és ismeretek „laza szövedéke”. Többen hallgatják, mint azelőtt a zenét és hasonló szolgáltató, ismeret- közlő műsorokat külön-kü- lön. Milyen témakörökkel értük és érjük ezt el? Egyik főcímünk a Szóljon hozzá! Ezen belül beszélgetünk az esztétikai nevelésről, a lakásberendezésről, az illemszabályokról, de még a kirakatokról és portálokról is, a plasztikai műtétekről, a tej és tejtermékek fogyasztásáról, ám arról is például, hogy hogyan válasszunk szakszervezeti bizalmit. Ha ezeket a műsorokat elvont kategóriákban szemlélnénk, akkor ilyesmiket mondanánk: viselkedéskultúra, műveltség az emberi érintkezésben, vizuális kultúránk, környezet-esztétika, politikai kulturáltság. Érdekes, heti átfogó műsorunk a Péntektől péntekig, amelyben kulturális anyagokkal, országjárással, sporttal és más programokkal sikerült von- zanurtk hallgatóinkat. Jól funkcionál. Van egy vasárnap déli politikai műsorunk, a Harminc perc alatt a Föld körül, amelyben csevegve tudunk világpolitikai jelenségekről beszélgetni. Ha olyan műsort nézünk, mint például az Ötödik sebesség, máris a rétegműsorok kérdéséhez jutunk el. Differenciálnunk kell, kinek-kinek az érdeklődése szerint formálva programjainkat. Mű- sorsávokról is szoktunk beszélni. Ezek jelentősége: a hallgató megszokhatja, hogy az őt érdeklő műsorokat naponta, hetente azonos idősávban találhatja meg. — Fontosnak tartjuk műveltségközvetítő munkánkat — folytatja. — Sokféle játékot, vetélkedőt adunk. Presztízst igyekszünk teremteni a tudásnak, követésre biztatjuk vele a hallgatót. Ez a műfaj érdekességénél fogva igen alkalmas a „kultúrahordozásra”. Azt is tudjuk, hogy az embereket a napi érdeklődés körén túl izgatják bonyolultabb dolgok is. A nemzeti kultúra alapműveinek és fogalmainak érzékletes és állandó átadásától kezdve a különféle magazinműsorokon át a neves személyeket a rádióba bekapcsoló tevékenységig nagyon széles skála ez. A kultúraközvetítést a legkülönfélébb szinteken valóságos hálózattá fejlesztettük erőteljes munkával. Tudósok, politikusok szólnak a hallgatókhoz. Persze, fontos a saját, belső rádiós személyiségek népszerűsítő ereje is. Sokszálú koordinációs munkát végzünk a műsorok kialakításakor, de azt is tudjuk, hogy még csak az út elején tartunk. Valóban aprólékosan kimunkálták a művelés „ho- gyan”-ját. Jobban felénk, a hallgatók felé fordultak. Ám ettől még nem szállították le a színvonalat. Ha a műhelymunkát vizsgáljuk, olyan imponáló tettről sem feledkezhetünk meg, mint például a Magyar opera története című tizenhét részes kultúrtörténeti jelentőségű produkció létrehozása. Ez hiánypótló vállalkozás. Közismert többek között a rádió zenei főosztályának mecénásszerepe. Eredeti bemutatókat rendel meg, finanszíroz, szerzőket foglalkoztat. Az Irodalmi pályázatok meghirdetése is lényegében mecénásszerep. Gyakran használják a rádiósok ezt a kifejezést is: „érdekesség-effektus”. Munkájuk kulcsszava, összefogva a többi közművelődési intézménnyel, a színházzal, a múzeumokkal, a könyvkiadókkal, a sajtóval, a tanulás intézményes és nem intézményes rendszereivel, mindenekelőtt érdeklődést keltve — és megtartva — dolgoznak. Napi mintegy öt- venkilenc-hatvan órás műsorral, három központi (Kossuth, Petőfi, 3. műsor) és öt vidéki (Győr, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szolnok) adón. S tervezve még két város (Debrecen és Szeged) adójának megindítását is. Konczek József Mihail Szavickij (Szovjetunió): Partizán madonna (részi.) Volker Stelmann (NDK): Megkörnyékezés