Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-16 / 269. szám

1985. november 16.

6 NÉPÚJSÁG

— Szekszárdi-ól érkeztünk Ide Pécsre, onnan jöttünk, ahol ha két ember beszélget, a második mondatnál már a szőlőtermesztésnél, a borfeldolgozásnál, a bor minőségénél tartanak.

— Valóban így vám, a Tolna megyei, szekszárdi emberek ma is nagyon szeretik a szólót. A szőlő mindig a legfontosabb növénynek számított, példa erre a téesz szervezési időszaka, amikor a földművelő emberek első kérdése az volt: „no, és mi lesz a szőlővel, mi lesz a lóval?” Azt mindenki tudja, hogy mennyire fontos számunkra a kenyér, a tej, a hús, mégis, a szőlőhöz álltak érzelmileg a legközelebb az emberek. Mert a szőlő a többi növénykultúra között olyan szerepet tölt be, mint a napok között a vasárnap.

— S vajon miért érezzük ■ kedvesebbnek a szőlőt más növényféleségnél?

— Kevés növény létezik, amely annyi hangulatot, érzelmet ébreszt az emberben, mint a szőlő, s minden másnál jobban megváltoztatja például egy hegynek az arculatát, rendezettséget, melegséget sugall, igényességet. Ami pedig a bort illeti: nincs még egy olyan étel, vagy ital, amely hozzá hasonlóan, any- nyi kellemes érzelmet keltene, — szemben a pálinkafélékkel, amelyek heves indulatot váltanak ki. Talán éppen ez az oka annak, hogy én az alkoholizmus ellen a bort tartom a legjobb eszköznek, mértékeletesen fogyasztva, persze. Tessék csak megfigyelni: a szőlősgazdák között kevés a részeges, az alkoholista, általában kiegyensúlyozott, nyugodt emberek, s érzelmileg gazdagabbak, mint azok, akik nem művelnek szőlőt.

— Nagyon szép és fontos munkát vállal föl, aki ezt a témát feldolgozza. Éppúgy, mint az, aki a borvidékek, bortermő helyek lehetőségeivel foglalkozik. Véleménye szerint mire képes Tolna megye, a szekszárdi borvidék szőlő- és bortermelése, s hol tart ma ez a munka?

— Tolna megye szőlőtermesztésének egyik sajátossága, hogy a borvidék az Alföld és a Dunántúli dombság találkozásánál fekszik. A magasabb fekvésű termőhelyek alkalmasak a szőlőtermesztésre, több tízezer hektáron adottak az optimális körülmények, nagy biztonsággal lehet termelni a szőlőt, ritkábban fordul elő fagykár, mint a sík területeken. Azok a borok, amelyek ezen a földrajzilag kis területen teremnek, ezerarcúak — még azonos fajtán belül is. Ennek az oka nem más, mint egy- egy völgy, völgykatlan, hegy, domboldal mikroklímája, — mind megannyi kohó, amelynek a hőmérséklete, besugárzása, páratartalma más és más ízűvé érleli a szőlőt, s jellegzetes lesz a belőle készült bor is. Ahogy mondani szokták: a szekszárdi borban nóta van. Tolna megye a szőlőtermesztés kincsesbányája, éppen ezért örvendetes, hogy az utóbbi 10—15 évben megindult ennek a természetföldrajzi lehetőségnek a kiaknázása. 'Nem baj, hogy ez nem előbb történt, hisz a fáziskésés előnnyé változott, mert akkor, amikor Tolna megyében a 60-as évek

végén nagyobb ütemben megindult a telepítés, addigra a tudományban és az élenjáró gyakorlatban annyi új ismeretanyag felhalmozódott, hogy a legújabb és legjobb módszert, fajtát és tech. nológiát alkalmazták, amely párosulva a kedvező termőhelyi adottsággal és a kiváló szaktudással, kitűnő eredményt hozott.

Kutatóállomásunk kilenc Tolna megyei nagyüzemmel áll szerződéses kapcsolatban — ez 1500 hektár területet jelent. Az utóbbi 12 évben a kilenc gazdaság átlagtermése hektáronként 8,7 tonna volt, — ugyanebben a periódusban az ország állami gazdaságai átlag 6,7 tonna szőlőt produkáltak. A különbség nem kevés: 2 tonna.

— Azt mondják: a szőlőtermesztés ciklikus, a tőke az egyik évben kevesebbet, a másikban többet terem. Így azán végül is bizonyos időegységen, mondjuk 10 éven belül, a termelés kiegyenlítődik.

— A szőlő teljesítménye hullámzó, hisz biologikumról van szó. Száz év óta nem fordult elő olyan jelenség, mint például most, mikoris

1982—il 983—1984-ben, tehát egymás után három évben igen nagy termés volt. Ha három nagy termőév egymás után „összejön”, egyszerűen legyengülnek a tőkék. Pedig hát ennek a növénynek is szüksége van pihenőévre, különben föléli a tartalékait.

— Tolna megyében Ismerik Ont, metszési bemutatókon találkozik a gazdaságok szakembereivel, a kistermelőkkel, s minden megyei borversenyen részt vesz. Milyennek találja az idei termést, s milyen bort iszunk ebben az évben?

— A borfeldolgozás még nem fejeződött be, tehát az idei borokról keveset tudunk. Az első információnk az, hogy az idei év a vörösbornak kedvezett, hiszen ez az év szokatlanul száraz, derült őszt hozott, s rothadt szőlőt nem szüreteltünk. A szőlő színanyaga tökéletes, nincsenek zavaró ízek, kellemes savak alakulták ki. Kevés bort ízleltem eddig, de valószínűsíthető, hogy a vörösborban jeles évjárat elé nézünk. A fehér borok savtartalmát a meleg napok „elvitték”, emiatt például a rizlingszilváni, a tramini lágynak ígérkezik.

— Milyen fajtákat érdemes Tolna megye jó bortermő helyein, a történelmi borvidéken termelni. S hogyan prognosztizálható, hogy melyik bornak lesz jó piaca?

— A szőlőtermesztés sikerének alapja Tolna megyében az, hogy bátran mertek fajtát váltani, s új fajtákat termelésbe vonni. Ezelőtt

20—25 évvel a kadarka, az oportó, az olaszrizling, a bánáti rizling, a szlanka, az ezerjó volt a domináns. A modern termesztési módokat, a megváltozott ízlést nem mindegyik fajta elégítette ki. A 60-as évek végétől olyan fajtákat telepítettek, amelyek korábban nem szerepeltek a köztermesztésben, így a chardonay, a rizlingszilváni, a Muscat Ot- tonel, amelyek magas műveléssel, kedvezőtlen évjáratokban js jó minőségű bort adnak. A fehér fajtáknál meg kell tartani azt a fajtaösszetételt, amelyet már megvalósítottak, de érdemes lenne több chardonayt, rajnai rizlinget, királyleánykát, souvignont telepíteni, hiszen keresettek a piacon, magas a termésátlaguk, s sokrétű a felhasználási módjuk. A vörös fajtáknál még nagyobb a változás, hiszen a kadarka hegemón szerepe megtört. Ez a fajta 10 évből csupán háromban hozott jó termést. A kadarkát a gazdálkodás szigorú követelményei kiszorították az ültetvényekből. Cabernet, kékfrankost, Zweigeltet, Merlot telepítettek helyette, ami szerencsés döntés volt. Ennek a fajtaváltásnak a következménye, hogy a szekszárdi vörösbor pozíciója ma szilárdabb, mint bármikor volt. Érdemes lenne még Pinot- noirt, Blauburgert, néhány festőfajtát telepíteni. A nemesített kadarkáról sem kellene teljesen elfeledkezni, legfőképp a kontinuitás miatt, azért, hogy tudjuk, honnan indultunk, s mi volt a forrás. Én úgy vélem: minthogy Szekszárd a vörösboráról híres, mindenképp vörösbort érdemes termelni ezen a vidéken.

I

— Kérem, beszéljen arról, milyen munka folyik itt, a Pannonvin Borgazdasági Kombinát Kutató Állomásán?

— A kutatás, a szaktanács- adás az egyik fő feladatunk, zömében szőlőtermesztési témákkal foglalkozunk, de borászati kísérleteket is végzünk. A szőlőtermesztési kísérleteknél a tőkeművelés, a metszésmód, a talajerőgazdálkodás, a mennyiségi és a minőségi összefüggéseket tanulmányozzuk. A kutatási munkát a minőségi borszőlőtermesztés és borkészítés tudományos alapjainak a témakörére fűzzük fel. Munkánknak tehát ez a lényege. A fajtakutatás kiemelt feladatunk. A köztermesztésben lévő fajták közül az olasz- rizlingnek, a kadarkának, a cirfandlinak, a hárslevelűnek van kitűnő kiónja itt az állomáson. Vizsgáljuk például, hogy a vörös és fehér fajták melyik alanyra oltva adják a legkedvezőbb eredményt, ilyen kísérletet állítottunk be például a Szekszárdi Aranyfürt Tsz szőlészetében is. A Tolna megyében végzett kísérletek, termesztési módok metszési eljárások, terhelési szintek azonnal a termőhelyen adaptálhatók.

— Művelés- és metszésmódban létezik-e mostanában lényeges változás?

— A magaskordon és a végálló szálvesszős, vagy úgynevezett emyőművelés bizonyult sikeresnek az elmúlt időszakban. A nyomasztó munkaerőhiány

miatt a 80-as évek elején az érdeklődés az egyes és kettős függönyművelés felé fordult. Ezek a tőkeformák versenyt futnak most a nagyüzemben. Egyedül üdvözítő, minden fajtára érvényes művelésmód nincs, meg kell találni a fajtákhoz illő művelést. A metszés módját ugyancsak a fajta határozza meg, úgy látjuk, előbbre lépett a szakma, mióta megszabadultunk a rövidcsaptól. A minőségi bortermelésnél hosszúcsapra, félszál. vagy szálvesszőre metsszük a szőlőt, — igazodva persze a fajtáikhoz, az ültetvény kondíciójához. Normális, korrekt a kapcsolatunk a nagyüzemek szakvezetőivel és a kistermelőkkel is. A szőlőtermesztéssel foglalkozó szakemberek például rendszeresen részt vesznek a kísérleti borok bírálatánál, s mi rendkívül sokat adunk a véleményükre, a jelzéseikre, a továbblépés útját, a tendenciát közösen határozzuk meg. De kitűnő szakemberek vannak a kistermelők között is.

I

— A borversenyeken mindig érdeklődéssel hallgatják az egyes évjáratokról, fajtákról szóló értékelését.

— Tolna megyében mindig példás gondossággal, magas színvonalon rendezik és szervezik meg a borversenyeket, a megye, a város vezetői figyelemmel kísérik. A verseny rendkívül korrekt, s megteremtik a lehetőségét annak, hogy a jeltelen emberek is a legjobbak közé kerülhessenek és érmet nyerjenek. A borversenyeken értékeljük a szőlőtermesztés és a borgazdaság helyzetét, aminek óriási az előrehúzó szerepe, mert verseny nélkül nincs fejlődés.

I

— A szőlő-, a borvertikumban, bol, miben látja a legnagyobb gondot?

— Abban, hogy míg a szőlészet óriási léptekkel haladt előre, a borászat emögött nagyon lemaradt, fáziseltolódás van, a bortermelők nem mindig tudják pontosan, hogyan kell szakszerűen kezelni a borokat. Pedig hiába terem akármilyen jó szőlő, ha azt nem szaksze’ rűen dolgozzák fel. A lépés- hátrányt mielőbb be kell hoznunk. Ha a szőlőtermesztés és a borfeldolgozás összhangba kerül, elérhető, hogy Tolna megyében minden négyzetméter szőlőterületen kiváló minőségű bor termelhető.

— Mikor életemben először hallottam Szekszárdon Önről, úgy említették: „a Dió nagyon ért a szőlőhöz”. Pedig hát a szakiradolom akkor már forrásanyagként dolgozta fel kutatásai, kísérletei eredményeit. Azóta is tapasztalom : Tolna megyében nagy tisztelettel, és szeretettel beszélnek Önről.

— Igazán jól esik ezt hallani. Tolna megyében, Harcon születtem, s minden reggel, mikor felébredtem, a szekszárdi hegyet láttam. A szőlő, a hegy iránti vonzalom innen ered. Rendkívül sokat tanultam édesapámtól, aki magas szinten autodidakta mind a mai napig a szőlőművelésben. Az otthoni környezet határozta meg a későbbi életutamat, az a fajta gyermeki rácsodálkozás, mikor láttam, hogy a be- szemzett szőlő megered, termést hozó növénnyé lesz, s tudatosan be lehet avatkozni a természet dolgaiba. Mindig szőlészek, szőlősgazdák között éltem, s talán ez is közrejátszott abban, hogy valóban jp a kapcsolatom igen sok emberrel, azokkal, akik szeretettel foglalkoznak az egyik legnemesebb növénnyel, a szőlővel.

— Köszönöm a beszélgetést.

D. VARGA MÁRTA

Múltunkból

A megyei közigazgatási bizottságnak és a megyei törvényhatósági bizottságnak is gondot okozott hosszú éveken át a vármegyei tiszteletbeli tiszti ügyész magatartása, aki nem volt hajlandó eleget tenni fizetési kötelezettségének. Jogtalanul felvett pénz visszafizetéséről volt szól.

A vármegyei árvaszék

1907. június 13-án panasszal élt az alispánnál, tekintve, hogy az 1905 óta fennálló visszfizetési kötelezettségének nem tett eleget dr. Pál- földy Lajos. Az árvaszék 12 739/1905, majd a 14 493/ 1906 sz. határozatban kereste meg a tiszteletbeli tiszti ügyészt, majd 1906 szeptemberében, októberében és novemberében is felszólította a fizetésre. S mert mindez eredménytelen maradt, a 20.613/1906 sz. határozat is megszületett. De a tiszteletbeli tiszti ügyész fittyet hányt a határozatra. S jöttek az újabb felszólítások, sürgetések, 1907 márciusában és áprilisában is. Az ügyész ezeket a sürgetéseket kézhez vette — de nem fizetett, s ez még csak hagyj án, de a tiszteletlenség netovábbja volt, hogy még csak válaszra sem méltatta ezeket a felszólításokat, határozatokat. S mert az árvaszéknek szüksége lett volna a pénzre, mit tehetett mást, mint az alispánt kereste meg panaszával. így került az üg$r a megye választott első tisztviselőjéhez.

Az alispán nem csipkedte magát — eltelt két hónap, hogy az ügyet kézbe vette. Elvégre neki igazán nem volt sürgős az ügy, s hihette, ha ő közbelép, a tiszteletbeli tiszti ügyész azonnal fizetni fog. Az alispáni felszólító levél 1907. augusztus 28-án készült el. Ezt követően mindenki a várakozás álláspontjára helyezkedett. De sehol semmi... Elmúlt a szeptember, az október is. Közben megfogalmaztak egy-egy sürgetést is. November 2-án újabb felszólítás következett, s ezt december 6-án megismételték.

1908. január 22-én az alispán már táviratot küldött dr. Pálföldy Lajosnak. Februárban — ekkor már eltelt 3 esztendő az ügy kezdetétől — az árvaszék újból bepanaszolta az ügyészt. Az alispán valószínűleg dühbegurult. S ez érthető is, mert az ügyész ugyan táviratban arról értesítette az alispánt, hogy „jelentés megy” (tehát nem pénzt ígért), de a jelentés sem érkezett meg az alispáni hivatalhoz.

Az alispán március 4-én megfenyegette a tiszti ügyészt, ha nem fizet „a megtorló eljárás foganatba tétele iránt szükséges intézkedéseket meg fogom tenni. A befizetés megtörténtét a jelzett idő alatt hozzám jelentse”.

Az ügyben váratlan fejleményként értékelhetjük, hogy a szereplők közé belépett a főispán is, aki az alispán javaslatára új tiszteletbeli ügyészt nevezett ki... S miközben az új ügyész eskütételének előkészítése folyt, az alispán 1908. május 16-án fegyelmivel fenyegette meg az ügyészt, ha továbbra sem fizet...

S az ügyész változatlanul nem fizetett.

Júliusban az alispán letett arról, hogy fizetésre bírja a Dunaföldvárott lakó dr. Pálföldy Lajost. Ezért jelentést tett a főispánnak.

Nem sok reményt fűzött azonban az alispán a főis- páni esetleges intézkedéshez, ezért 1908. október 17- én új taktikához folyamodott. Terjedelmes levélben tájékoztatta a paksi járási főszolgabírót az ügyről. A többi között ezeket írta:

....nagyon kellemetlenül

é

rintene, hogyha egy vármegyei tb. tiszti ügyész ellen a fegyelmi eljárás megindítása iránt kényteleníttet- nék előterjesztést tenni, ennélfogva felhívom főszolgabíró urat, személyes érintkezés útján kérdezze meg dr. Pálföldyt, hogy a szó- banlévő ügyben több ízben hozzá intézett felhívásomnak miért nem tett eleget, vagy... (olvashatatlan) ...eljárásának okát miért nem jelentette.

Továbbá igyekezzék őt rávenni, hogy tiszteletbeli állásával járó kötelességének feleljen meg, mert különben — bár mennyire sajnálnám is, s bár személye iránt lehető legnagyobb jóakarattal is viseltetem, a fegyelmi eljárás folyamatba tétele iránti előterjesztésem megtételét továbbra már el nem halaszthatom.”

Kérte a főszolgabírót, hogy november 15-ig küldjön jelentést küldetésének eredményéről. Rassovszky főszolgabíró elment Duna- földvárra, élvezte az ügyész vendégszeretetét, s amikor visszaérkezett Paksra, azonnal nekifogott a jelentés elkészítéséhez. A jelentést „bizalmas” jelzéssel küldte el az alispánnak. A november 13-i keltezésű levélből az alispán arról értesült, hogy a tiszteletbeli tiszti ügyész „hajlandó visszatéríteni” az adósságot, „s ezt a megyei árvaszéknek 14 nap alatt meg fogja küldeni”.

Az alispán nagy megelégedéssel vette tudomásul a főszolgabírói jelentést. Joggal hihette, hogy vége az ügynek. Az egészet irattárba teheti. így is intézkedett. Öröme azonban nem tartott sokáig. Ugyanis az árvaszék közölte, hogy minden ígéret ellenére sem fizetett Pálföldy. Az alispán újra a járási főszolgabírót küldte követségbe az ügyészhez. Ekkor már 1909-et írtak. Nem tudjuk, hogy a főszolgabíró ezúttal is szívesen látott vendég volt e Pálföldy- nél. Nem tudjuk azt sem, milyen ígéretet kapott — ha egyáltalán kapott — mert a második levele nem található az iratkötegben. Annyi azonban bizonyos, hogy a követelt pénz nem érkezett meg az árvaszékhez. Azt viszont tudjuk, hogy az 1905- ben indult ügyről az alispán 1909. január 27-én terjedelmes jelentésben tájékoztatta a közigazgatási bizottságot — még mindig nem a fegyelmit kérve, hanem csak a fegyelmit megelőző vizsgálat elrendelését óhajtotta.

Az ügy 1909 márciusában lezárult. A vármegyei ügyész javaslatára a követelésből engedtek... a fennmaradó hátralékot az árvaszéki tartalékalapra könyvelték — de pénz változatlanul nem érkezett az árvaszékhez. Végül is az egész aktacsomót irattárba tették.

Miért ismertettük ily részletességgel az ügyet ?

Mert a követelt 85 korona 64 fillért négy éven át sem tudták behajtani — noha az ügyész nem volt fizetésképtelen —, fegyelmi eljárás sem indult ellene, végrehajtást sem rendeltek el a kötelességét nem teljesítő ügyész ellen — ehelyett inkább könyveltek... Ugyanakkor a közigazgatási bizottság számos esetben, minden huzavona nélkül végrehajtást rendelt el a „brancsba” nem tartozó, fizetés- képtelen kis- és középparasztok ellen, s vehették a vándorbotot, kimehettek Amerikába, hogy megélhetésüket biztosítsák, s gyakran megperdült a dob a kiskereskedők feje felett is.

A törvényt — mint a példa mutatja — több féle képpen alkalmazták...

K. BALOG JÁNOS