Tolna Megyei Népújság, 1985. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-05 / 234. szám

1985. október 5. NÉPÚJSÁG 3 Agitáció és propaganda a bőrgyárban A simontornyai nagyközsé­gi párt-vb legutóbbi ülésén arróit számolt be a bőrgyá­ri pártvezetőség, hogyan se­gíti, irányítja, ellenőrzi az alapszervezeti agitációs- és propagandamunkát. Mind a beszámolóból, mind a vitából kitűnt, hogy eredményes eszmei-politikai nevelő munka folyik a me­gye legrégibb ipari üzemé, ben. Számos jel tanúsítja, hogy a gyári dolgozók támo­gatják a párt politikai és gazdasági céljait, tevékenyen részt vesznek azok valóra váltásában. A pártszerveze­tek nevelő munkájának ha­tására túlnyomó többségük érti a helyi és népgazdasá­gi szintű feladatokat és tu­datosan vállalja azok telje­sítését. Részt vesznek a vál­lalat terveinek kialakítátsá- ban, előkészítésében, javasla­taikkal, észrevételeikkel se­gítik, hogy minél megalapo- zottabbak legyenek a ter­vek. Sokan érdeklődnek az országos és a nemzetközi politika kérdései iránt és eme érdeklődésüket nemcsak az országos és megyei hír­közlés elégíti ki, hanem a pártszervezetek, a kommu­nisták mindennapos felvilá­gosító munkája is. A pártvezetőség rendszere­sen beszámoltatja az alap­szervezeteket ezirányú tevé­kenységükről. Az elmúlt években a tennivalókat több­nyire úgy fogalmazták meg, hogy javítani kell ezt a munkát, nem szabad reszort­feladatként felfogni, érvé­nyesülnie kell a pártmunka egész gyakorlatában. El kell várni a párttagoktól a nyílt kiállást, aktívabb fellépést a helytelen nézetekkel, ma­gatartással szemben. Külön figyelmet kell fordítani a KISZ-alapszervezetek politi­kai munkájára, a szocialista hazafiságra nevelő tevékeny­ségükre. A politikai tömegoktatás­sal kapcsolatos tennivalókat a pártvezetőség az alapszer­vezeti vezetőségekkel, vala­mint a propagandistákkal együtt beszéli meg a terve­zés időszakában, többek közt, hogy milyen tanfolyamokat indítanak. Élve a nagyobb önállóság adta lehetőségek­kel, néhány éve úgy döntött a pártvezetőség, hogy elő­adás-sorozatot indít a párt- csoportbizalmiak számára. Ez bevált, azóta sokkal hoz­záértőbben végzik munkáju­kat, fellendült a pártcsopor­tok aktivitása. A tervezés időszakában döntenek a pro­pagandisták megbízásáról is, ki, milyen tanfolyamot fog vezetni. Huszonöt propagan­distája van a négy párt- alapszervezetnek, közülük kerülnek ki nemcsak az alap­fokú tanfolyamok, politikai vitakörök vezetői, hanem a KISZ- és a szakszervezeti oktatás propagandistái is. A pártvezetőség nagy súlyt he­lyez a propagandisták kép­zésére, jelenleg a 25-ből egy kivételével valamennyinek marxizmus—leninizmus esti egyetemi végzettsége van, tavaly négy vett részt spe­ciális tanfolyamon. A párt­vezetőség rendszeresen „el­látja” őket a gyárral kapcso­latos információkkal. Év közben is értékelik- ellenőrzik a propagandisták munkáját. Visszatérő problé­ma volt az elmúlt oktatási évben, hogy a propagandis­ták közül kevesen használ­nak szemléltető eszközöket. Az idén ezen a téren válto­zást akar elérni a pártveze­tőség. Ami a káderképzést ille­ti, a pártvezetőség a vállalat személyzeti osztályával együtt gondoskodik arról, hogy a különböző szintű ve­zetők a beosztásukhoz elő­írt politikai végzettséget megszerezzék. Ma már vala­mennyi közép- és felső ve­zető rendelkezik az előírt politikai végzettséggel, illet­ve néhányan közülük most vesznek részt a megyei párt- bizottság oktatási igazgató­ságának valamelyik tanfo­lyamán. Az agitációs munka kö­zéppontjában a gazdaság- politikai kérdések állnak. Formáját tekintve széles a skála az üzemi híradótól a különböző fórumokon keresz­tül az egyéni meggyőzésig. A szocialista brigádokban rendszeresen hallatják sza­vukat a kommunisták, a bri­gádvezetői tanácskozásokon a pártvezetőség valamelyik tagja — vagy több is — rendszeresen fölszólal. A leg­jobb agitációs érv azonban a brigádtagok példamutató ma­gatartása. Kedvezőek a ta­pasztalatok a vállalati és köz­ségi pártnapokkal kapcsolat­ban, különösen azok voltak emlékezetesek, amelyeken egy-egy megyei vezető volt az előadó. A nemzeti és nemzetközi ünnepeken kiállításokat, be­mutatókat tartanak, színját­szó szakkört szerepeltetnek. Kihasználják a faliújság ad­ta lehetőségeket. A negyed­évenként megjelenő üzemi híradó a mindenkit érintő­érdeklő helyi feladatokkal, eredményekkel foglalkozik. A bőrgyár részt vesz a köz­ségi rendezvényeken, kiállí­tásokon, bőrgyári aktivis­ták szervező, és agitációs munkát végeztek a tanács- és képviselőválasztásoknál, a falugyűléseknél. A pártalapszervezetekben évek óta rendszeresek a po­litikai vitakörök. A tapaszta­latok azt mutatják, hogy a vitakörök aktivitása jó, a nézetek ütköztetése komoly vitákat eredményez, a leg­több esetben egységes állás­pont alakul ki. A pártvezetőség ma a XIII. kongresszus határoza­tainak megismertetését, azok végrehajtására való mozgó­sítást tekinti mind a propa­ganda, mind az agitációs munka fő feladatának. Elér­ni, hogy a vállalati kollektí­va reálisan lássa a népgaz­daság, a vállalat nehéz hely­zetét, azt, hogy a jobb mi­nőségű munkának, a maga­sabb szintű munkaszervezés­nek, vezetői tevékenységnek kell érvényesülnie. A vitakö­rökön és a pártoktatásban több „saját” problémát szán­dékoznak megvitatni, mint például az adott terület munkafegyelme, a községpo­litikai elképzelések stb. Az oktatásban nagyobb mér­tékben szándékoznak alkal­mazni a szemléltető módsze­reket. J. J. [ ■'. -.... i incs vidámabb N munkaünnep a szü- i rétnél. Ősi szokás ugyan az aratás vé­geztét is ünnepelni, de a szüret nemcsak a bállal, nemcsak a lovas-bandériu- mos, pántlikás-hintós fel­vonulással válik vígsággá, hanem már munkavégzés közben is az. Talán mert maga a munka is köny- nyebb, mint a régi aratás volt, talán mert az őszi nap szelidebb, mint a nyár heve, vagy mert a szüreten ott a család apraja-nagyfa, esetleg egy érintetlenül megőrzött tavalyi hordó is alapozza a hangulatot, ki tudja? Manapság mintha ke­vésbé lenne társasélet jel­legű, közösségi esemény a szüret. A nagyüzemekben talán, ahol sokféle diákság, katonaság, munkafelaján­lást tevő brigád összeverő­dik. De a családi szüretek zártabbak, s a hangsúly a munkán van, nem a szó­rakozáson. Kisebbek a ma­gánkézben lévő szőlők, a család maga is elboldogul vele, nem hív kalákát, meg aztán több fajtát is termel­nek azon a kis földdara­bon, mindegyik máskor érik, hetekig is elszüretel- getnek magukban. Szep­tember közepétől novem­ber elejéig látni a hétvégi vonatokon szőlős kosarak­kal bajlódó idősebb embe­reket, akik az elő- és utó- szüretről hozzák a kóstolót. A magánkézben lévő sző­lő- és bortermelés maga is mindinkább az idősebb korosztály „aktív pihené­sévé” kezd válni. Fárad­ságos — mondják, nem éri meg a fiataloknak. Az eredmény az időjárástól függ, meg a napfény men­nyiségétől. Nem szereti már a mai ember a bizonytalanságot, a kiszolgáltatottságot, az esetleg teljesen hiábavaló hajladozást. Mert a szőlőt kapálni is kell, metszeni is, kötözni, kacsolni, perme­Szüret tezni, nagy szárazság ide­jén locsolni sem ártana, ha lenne hozzá víz, meg szer­vestrágyával is jó lenne termékenyíteni a talajt, ha akadna háziállat az ólban, de hol vannak már azok... Mivel azonban öregek mindig lesznek, akik le­győzik a nehézségeket, a szőlőért sem kell aggódni. Végtére Noé apánk is éle- medett korában kapta az első tőkét, mintegy viga­szul az elszenvedett özön­vízért, s el is ültette nyom­ban a kiengesztelődés szi- várványhídja alatt. (Hogy igen hamar megártott ne­ki, érthető, még nem tu­dott szegény a szükséges mértékletességről.) A szőlő Palesztinából terjedt el Asszíria, Perzsia, örmény- ország és Görögország felé, onnan vitték tovább a ró­maiak birodalmuk minden ilyen célra használható ré­szébe, egyebek közt a mi Pannóniánkba is. Pannon táj, latin kultú­ra, harmonikus szépség: egyetlen tőke is eszünkbe juttatja e fogalmakat, mert a szőlő a napos, dé­li lejtőket kedveli, a sze­líd hajlású dombokat, az „emberi léptékű” tájat, melyben honos a munka, a mérték, s az arányok gyö­nyörködtető összhangja. Sok izgalmat, aggódást, féltést zár le a szüret. Pe­dig azzal még semmi sincs befejezve, hogy kádakban a gyümölcs. Csak a többi már hozzáértés kérdése, az emeren múlik, ami még hátravan, és nem a szeszé­lyes időjáráson. Sokan fel­adják, nem bírják erővel, idegekkel, útiköltséggel, ráfizetéssel. Sokasodnak a táblák: „Ez a telek eladó”. És házak épülnek pázsitos kerttel a lankákon, melyek a szőlő legeszményibb daj­káiéi lehetnének. „Majd a nagyüzem" — mondjuk, csakhogy a nagyüzem sem lehet meg emberkéz nélkül ott, ahol a meredek domb­oldalak, kanyargós ösvé­nyek, szeszélyes fordulók épp a legzamatosabb gyü­mölcsöt ígérik. Ahová a gép nem tud behatolni. Aki végigjárta már a Rajna völgyét, tudja, olyan a táj, mint valami hatvá­nyozott Duna-kanyar, nem túl magas, de roppant me­redek hegyekkel, melyeket végesteien végig szőlő bo­rit. i úgy középtájon va­gyunk a nyugdíjas hobby és a mester­ségbeli tudás megbe­csülése között. Szerencsére még sokan akadnak, akik­nek akkor is megéri a fára­dozás, ha csupán ráfizetés nincs és csak azért, mert a ,saját termés” mégiscsak jobb minden másnál. És mivel szőlőtermő vidéke­ken szüret után jön el a la­kodalmak ideje, az is úgy illik, hogy a násznép az örömszülők borából koc­cintson az ifjú pár egész­ségére. Olykor pedig még az is megesik, hogy borból épül a házuk. BOZÓKY ÉVA HÉTRŐL l!ll;l:ME HÍRRE Kacérkodik velünk a természet, meg­szoktuk fricskáit és kénytelen-kelletlen al. kalmazkodunk is hozzá. Dermesztő tél, hűvös, szeszélyes tavasz, kánikulai nyár őszies napokkal és most a nyárra emlé­keztető ősz. A déli órákban lekívánkozik az emberről a pulóver, meleg holmi, ár­nyékba húzódunk a vakító fénysugár elől. Mégsem hazudtolja meg önmagát az év­szak, hiszen reggel vacogva, csípős, friss időben sietünk munkába, és mire haza­érünk, már sötétedik. Az őszt jelzik a sár­guló, pirosodó' levelek, dicsőségüket veszí­tő lombkoronák ... és pirosodnak a házol­dalak, erkélyek, ablakok. Paprikafűzérek, sokhelyütt fokhagymaláncok mutatják, hogy az új „élettérben” a modern laká­sokban, bériházak emeletein is készülnek a télre, az egykor „falusinak” tartott szo­kásokat megőrizték. Nem hagyománytisz­teletről van itt szó, pusztán gazdasági megfontolásról. Gondos háziasszonyok, más lehetőség híján ládába ültetnek pap­rikát, paradicsomot, ami a család szük­ségletének legalább egy részét fedezi. Rendszeres boltba, piacra járók értik ezt, hogy miért. De szerencsére nemcsak ezt, a szükséglet diktálta szokást örökítik át a bérházlakók. Mind több helyen látni vi­rágos erkélyeket, ablakokat, egyre többen érzik szükségét annak, hogy külső környe. zetük is barátságos, emberi legyen. Szinte felüdülést jelent a monoton betonépítmé­nyeket „megszel idítő”, emberi léptékűvé alakító muskátli^ petunia vagy bármely szerény kis növény. . Egy hónap a múzeumó Elkezdődött a múzeumi hónap, bár az ünnepélyes megnyitó még ezután lesz. Ha­gyományos rendezvénye ez a közművelő­désnek, olyan céllal, hogy az ódon leve­gőjű valamilyen titokzatosságot, valami megfejthetetlen rejtélyt jelentő fogalmat: a múzeumöt közelebb hozza, megismer­tesse mind többekkel. Nem ismeretlen, sőt a köztudatba épült a tanító múzeum „in­tézménye”, s az iskolák részéről is mind nagyobb az igény a régészek, egy-egy kor és terület ismerői által tartott órákra, foglalkozásokra. Hiszen ezzel nemcsak a történelemnek ismerik meg izgalmasabb kérdéseit, tárgyi emlékeit a fiatalok, de az otthont adó intézményt sem érzik majd megközelíthetetlennek. Hasonló közvetett céllal szervezünk megyénkben különböző rendezvényeket, képző, és népművészeti kiállításokat, művészeti esteket, mert so­kan vallják, hogy széles kínálattal a kul­túra iránti igény felkeltésével nemcsak becsalogatni, de megtartani is lehet a kö­zönséget. Bemutatkoznak A Sajtóház Népújság Galériájában nyílt kiállítás a héten Tolna bemutatkozik rím. mel. A nagyközség életéről, múltjáról és jelenéről láthatnak néhány napig kiállí­tást az érdeklődők. A település népraj­zát, hagyományait, gazdaságát, kultúrá­ját, sportját különféle dokumentumokkal, fényképekkel, tárgyakkal, reprezentáló gyűjtemény a helybéliek összefogásának, közös munkájának eredménye. A mostani kiállítás után is együttmarad ez az anyag és a nagyközségi tanácson állandó helyet kap. Idővel pedig bővülhet, gazdagodhat a fejlődő településsel együtt. A megye más nagy községei is megkapják ezt a lehetőséget, minden hónap első két heté­ben mutatkozhatnak be. örülhetünk a hasonló kezdeményezés­nek, hiszen nemcsak az érdeklődők, kívül­állók szemében hasznosak, újat adók, ha­nem annak a közösségnek is, amely ösz- szeállította. A múlt, az elődök tisztelete, eredményeik, megőrzése, felhasználása és továbbfejlesztése, a saját életünket is ala­kító üzemek, gyárak, a körülöttünk zajló élet ismerete önbecsülésünk kritériuma. A haza szolgálatában A fegyveres erők napján Pakson Szeptember 29. a pákozdi győzelem év­fordulója, nem pusztán a fegyveres erők belügye, a fegyveres erők napja, hanem közügy. Ezen a napon ismerik el legjobb- jaik munkáját, számvetést tartanak. ugyanakkor teszik le esküjüket az újonc sorkatonák. Lapunk is tudósított ezekről az eseményekről, ünnepi pillanatokról. Ebben az időszakban a figyelem központ­jába kerül tevékenységük, amely máskor „Csöndes” és koránt sem látványos, de nélkülözhetetlen hazánk életében. Idegenforgalom Több mint 30 ezer kiránduló fordult meg Gemencben a Tolna Megyei Idegen- forgalmi Hivatal szervezésében, augusztus végéig, adtuk hírül. Ennél persze jóval több azok szánta, akik nem szervezetten keresték fel a Szekszárd-közeli erdőséget, töltöttek néhány órát, esetleg hosszabb időt a kedvelt kirándulóhelyen. Tudjuk, itt is igyekeznek javítani a korábbi álla­poton, valóban vendégváró körülménye­ket teremteni, hiszen újra működik a kis­hajó, a kisvasút. Ugyanez a törekvés ta­pasztalható a megye nagyabb üdülőterüle­tein. Érthető, hiszen az idegent odacsalo­gatni nem nehéz, — általában nyitottak az emberek az ismeretlen új dolgokra —, de azt elérni, hogy másodszor is visszatér­jenek, már nagyobb feladat. Ebben pedig nem ad túl nagy sanszot, ha úgy jellem- zünk egy adott terület ellátását: hiány­cikk ugyan nincs, de a választék szegé­nyes. Mégis, egyelőre be kell érnünk a nem túl hízelgő jelzővel, ha ugyan nem a még kellemetlenebb első varáció áll fenn. A tamási üdülőterület egyike az ideális környezetűeknek, erdőkoszorúba, gyönyö­rű tájba illeszkedik. Strandfürdője, bár ma már Szűkösnek találjuk, nem jö­vő nélküli, hiszen reális elképzelések van­nak a bővítésre. A közeli horgásztó és az erdei tornapálya mozgásra, sportolásra al­kalmas, vagy egyszerűen csendes kikap­„Pirosló” erkélyek csolódást nyújt az odaérkezőnek. Ám azok, akik a kedvező adottságokat kihasználva a komoly változást, fejlődést ígérő tervek ismeretében telket vettek, házat építettek ezen a részen — nagyot csalódtak. A las­san üdülősorrá terebélyesedett területen ugyanis egyetlen bolt, vagy büfé sem mű. ködik — csak a strand területén. Így élelmiszerrel megrakva érkezhetnek ide a pihenni, üdülni vágyók, a városközpontba kell bejárni tejért, kenyérért... Becsa­pottnak érzik magukat a háztulajdono­sok. S az biztos, hogy alapellátás nélkül vendéget, külföldi turistákat fogadni nem lehet. Öregfiúk a pályán Nosztalgiamérkőzést szerveztek Reg­szemcsén a kézílabdás öregfiúknak, olvas­tuk a tudósítást, s mint kiderült, az idő­södő, őszülő játékosok az egykori újonc lámpalázával léptek pályára, s ugyanaz­zal a lelkesedéssel küzdöttek. Aki végig­nézett már hasonló találkozót, biztosan emlékszik hálószaggató gólokra, bravúros megoldásokra, technikai „csillogásokra”, sőt olyan megjegyzésekre is, hogy „bizony beférnének jó páran az öregek közül a mai megyebajnokság csapataiba.” Me­gyénk kézilabda-életének mai kedvezőtlen helyzetét nem vagyok hivatott elemezni, csupán azért említettem a nem is olyan ritka eseményt, hogy annak érzelmi hát­terét emeljem ki. A játék szeretetét, a hangulatot, azt a közösségi érzést, az ösz- szetartozás örömét, amit a korosodó em­berek — bármely sportágban — éreznek. Ez készteti őket, hogy mérkőzéseket, tor­nákat szervezzenek, csapatot verbuválja­nak, sokszor saját költségre elutazzanak játszani... Nem nosztalgia ez akkor, hogy­ha a mai csapatok sikertelenségét, né­hány együttes eredménytelenségét nem­csak regisztráljuk, hanem az okokat is keressük. TAKÁCS ZSUZSA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents