Tolna Megyei Népújság, 1985. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-31 / 256. szám
1985. október 31. rtÉPÜJSÁG 5 Délidőben Pálfán és Rácegresen Ilyen az lskolaépü let — gazdátlan Életünk, egészségünk védelme, így a balesetek megelőzése egyik fontos kérdése társadalmunknak. Húsz évvel ezelőtti adatok szerint a balesetek kétharmada üzemi körülmények között történt, napjainkban az összes baleset számának 73 százaléka esett otthon, lakásban és környékén történik. Az üzemi balesetek száma, a munkavédelmi, balesetvédelmi tevékenység során csökkent. Íme az igazoló számok: 1965-ben 144 ezer 227, 1970-ben 143 ezer 951, 1975- ben 122 ezer 266, 1980-ban 102 ezer baleset fordult elő. (Országos adatok.) A balesetek közül szerencsés kimenetelűnek tarthatjuk Tulok József asztalosét. Az 1984. esztendő az ő életében emlékezetes marad. Az év második munkanapja ugyanúgy kezdődött, mint bármelyik. Kurdon, a Széchenyi utcai otthonában ébredt azon a januári napon, amelyen örök nyomot szerzett. Míg reggeli teendőit végezte, mosakodott, öltözködött, addig kifőtt az elmaradhatatlan kávé is. Néhány percet késett csupán, ami elég volt ahhoz, hogy a csibráki autóbuszjáratról lemaradjon, kismotorra pattant és már indult is munkahelyére, a fafeldolgozó üzembe. A műszakkezdése is annak rendje-módja szerint zajlott. Üj terméket készített, de már nem első alkalommal. Balkonelemek marását végezte. Ellenőrizte a gépet, rendben találta és megindult a munka. Arra már nem emlékezik pontosan, hogy hányadik darab után érzett egy nagy ütést. Aztán valami megfoghatatlan látvány ... bal kezén a hüvelykujjat csak egy bőrdarab tartja, mutatóujjáról hiányzik a köröm, a harmadik ujján... Itt felgyorsultak az események. Tulok József: — Megint mozog az ujjam Hurta Jenőné és Werner Andrásné bekötözte, Bősz Boldizsár, majd Witzl Zsolt kórházba szállította, Dombóvárra. Az első orvos szavait ha felidézi, ma is könny fut a szemébe: — „Ezzel nem lesz sok dolgunk” — mondta az orvos és egy kanyarintással jelezte, hogy miként kell majd amputálni a két súlyosan sérült ujjat. Hogy mi játszódott le akkor Tulok Józsefben, most elcsukló hangon mesélhetné, de elhallgat. — Egy fiatalember, aki mindig két kezével kereste kenyerét, nem is könnyű fizikai munkával, hirtelen megcsonkul... Gyerekkorában hajóács szeretett volna lenni Balatonfüreden vagy Óbudán. Apró hajókat faragott Csikóstőttősön, ahol az általános iskolai tanulmányait befejezte. Az asztalosmesterséget a dombóvári faipari KTSZ-nél kóstolgatta... Később a vasúthoz került, ahol a fával már szakmunkásként dolgozott. A csibráki fafeldolgozó üzembe hozták családi körülményei. A balkonelemek marását végezte. Üj volt a munka, amit örömmel csinált. Aztán az a hirtelen csattanás ... Innen már ismerős a történet. Nézte a kezét és hallgatta a záporozó orvosi kifejezéseket. Érthetetlennek látszott számára minden. Keserűség, lemondás lett úrrá rajta. Jött egy másik fiatal adjunktus, akinek más volt a véleménye, mint kollégájának. Meghagyta a sérült ujjait. Aztán a szekszárdi kórház baleseti sebészetén sikeres műtétet hajtottak végre. Tulok József három orvos nevét említené egyszerre, akiknek köszönheti, hogy visszanyerte az életkedvét... Mozgatja a sérült ujjait is, bár nem teljes értékűek. Egyetlen példa csupán az előbbi, egy megmagyarázhatatlan véletlen, de szerencsés végű balesetről. A balesetek másik része az otthonokban történik. Megelőzésükért a Hazafias Népfront már évekkel ezelőtt módszertani segédanyagot adott ki. Hasznos útmutatói a következő évek statisztikai adatai között, reméljük, látványos eredményt hoznak majd. Addig? Lebegjen előttünk: a régi római mondás: „Köny- nyebb a bajt megelőzni, mint orvosolni.” dkj Van még, aki megkondít- ja délidőn a rohamléptekkel romosodó felsőrácegresi iskolaépület elvadult kertjében a harangot. Hallják is, nem is az emberek a szokott giling-galangot. Nem harangszóra ütemezett itt az élet. A korán kelők, napestig dolgozók kétszázegynéhány lelket számláló rajának a munka diktál. Azoknak a férfiaknak is, akik itt dolgoznak kint, a Pálfai Egyetértés Mgtsz üzemegységében. A „levesnóta” elhangzása előtt hazaér, akit a beosztása ekkor enged asztalhoz. De addig, amíg az asszonynép tálaláshoz készül, megindul a menet a négy éve elkészült kútra talicskákkal, s azokon 60 literes műanyag hordócskákkal. Haza kell hordozni a vizet, mert az ásott kutak vizét még nézni is rossz. Két vederrel belőlük, és a második iszapos is, büdös is. Legtöbb kút vize arra se jó, hogy a kert kényesebb növényeit meglocsolják. Az állapot nem új. A felsőráceg- resiek hovatovább majd három éve kérik, hogy a tanács tegye meg a kezdő lépéseket, épüljön vízműhálózat a kútra, ami 700 ezer forintba került, de nem oldotta meg igazán az itt élő emberek vízellátását. — A kút üzemben tartása se egészen szabályszerű, az se jó gazdára vall, hogy télen befagy a víz — mondják a vízért igyekvő férfiak, akik vízügyben mindig készek a disputára. S valamivel higgadtabbak is, mint az asz- szonyok, akiknek meghordják a vizet. ♦ A 76 éves Lamszider Ignác bácsi már hazafelé tart a kútról, a nála valamivel fiatalabb Jósvai József kabátjának ujjába unoka csimpaszkodik erősen. Neki kaland elkísérni a papát vízért, hallgatni a felnőttek beszédét. A papának igencsak kemény munka naponta há- romszor-négyszer fordulni. — Megkáromkodja az ember azt a hét-nyolcszáz méteres utat — veti -közbe a társasághoz csapódó ifjabb Jósvai, majd mint akit tatár hajt, sietve elindul „megbuggyantani” a hatvanlite\est. Ebédelésre is kell az idő. Rompos István, az üzemegység brigádvezetője — aki ugyancsak most szaladt haza ebédelni — távolabbról figyeli a csoportosulást. Nem a megszokott arcok, az idegenek miatt. Kiderül aztán, hogy az idegenek elég régi ismerősök. Elmosolyogja magát, amikor kisvártatva betérünk a portájára. A látogatás most a nemrég megválasztott tanácstagnak szól. — A busz miatt jöttek? — kérdezi reménykedőn. — Miért, mi baj van a busszal? Hát csak az, mondják az asszonyával ketten is, hogy megérkeznek hét végén haza a pusztára a diákok, és vasárnap, amikor mennének vissza a kollégiumlakók, csak kerékpáron, motorral vagy gyalog tudnak bejutni az ide 9 kilométerre lévő vasútállomásra. írtak már sok helyre, legutóbb még a népfrontnak is Szekszárdra, de még sehol semmi orvoslás. Néha olyan itt a pusztai nép, mintha a világ végén élne, ahol a pusztulás vert tanyát. — És a víz? Azzal van már valami ? Terv már lenne, de nincs a tanácsnak pénze. A termelőszövetkezet se segíthet már be az évekkel ezelőtt kigondolt módon a hálózatépítésbe, mert amikor kiderült, hogy nem kaphat erről a kútról vizet, fúratott egy másikat 700 ezer forintért, hidrofort is állított hozzá, és megoldotta a hízó marhák, a juhászat és a csikótelep vízellátását. Azt a tanácson mondták el, hogy két és fél millió kellene a vezetékes ivóvízhálózat kiépítéséhez. Felsőráceg- res nem szerepel az egészségre káros ivóvizű települések listáján. Van ugye kútja, amire rájárhatnak akik itt élnek... Hogy megf elelő üzemeltetés híján beiszapo- lódik a kút, és télen annyiszor fagy be, ahányszor csak karmot mereszt a zimankó? Hát ez tény. Vitatkozni is fölösleges rajta. Azon meg csak morgolódni lehet, hogy majd kilométeres sugárban kell cipelni a jó ivóvizet. — Mondják, miért nem mentek be a falugyűlésre? A válasz: elég sokat beszéltek már úgy, hogy semmi foganatja nem volt. Évekkel ezelőtt kimondták már, hogy rajtuk nem múlhat, kifizetik az érdekeltségi hozzájárulást, mert itt akarnak élni. Azóta elköltöztek megint néhányon. Fiatal elvétve marad idehaza. Az is csak addig, amíg a tágasra szabott háztáji ki nem adja azt a pénzt, ami a mai ember igényeihez méltóbb lakóhelyválasztáshoz kell. — Tudja, ha fiatalabbak lennénk 15—20 évvel, én se hagynám békén az uramat — mondja Rompos Istvánné mosolytalanul — nem maradnék itt én se. Látta az iskolaépületet? Néha velünk is úgy törődnek, mint azzal. Megnézheti, tönkrement egészen. A házigazda egyet se szól. Talán, hogy vita ne legyen. Aztán meg új tanácstagként keményen hiszi, hogy kimozdul a holtpontról a vízellátás dolga. Mutatja azt a sten- cilezett, „Tisztelt Választó- polgár!” megszólítása levelet, amit mostanában kaptak a pálfai tanácstól a település- fejlesztési hozzájárulás dolgában. A vízműépítésről van ebben szó, meg arról, hogy megépül a pusztaiak több mint százéves temetőjében a ravatalozó. Az se lehet már, hogy háztól temessenek. Éhl Henrik tanácselnök távolléte miatt Pleck Lászlóné társadalmi elnökhelyettes, az egészségügyi gyermekotthon főnővére beszélt szülőhelyének, Pálfának és Rácegresnek a gondjairól. Közel sem az elégedettség hangján, mert ő is szebbnek, rendezettebbnek, kereskedelemmel, szolgáltatásokkal jobban ellátott lakóhelynek szeretné látni Pálfát, ahol még most is téma az újtelepi kis bolt megszüntetése; hogy az új ABC nem váltotta be a reményeket; hogy nem zavartalan a kenyér- és tejellátás. Meg arról is, hogy itt nehéz meggyőzni az embereket a társadalmi összefogás szükségéről, hasznáról. A fiatalok nemcsak Rácegresről költöznek Simontomyána, Paksra, Cecére, vagy Szekszárdra, iPálfa is tisztesen halad az elöregedés biztos útján. A rácegresiek üresen küldték vissza azt a járművet, ami értük a falugyűlés napján kiment. Igaz, a helybeliek sem tolongtak, a felszólaló is kevés volt. Pedig megbeszélnivalója a helyi tanácsnak a lakossággal ugyancsak sok van. Föl kellene pörgetni egy kicsit a lakosság felelősségérzetét, igényességét is, mert a lakosság közreműködése nélkül a tanács nem tud egyről a kettőre jutni. A termelőszövetkezet elnöke, Lakos József is ezt erősíti meg. És a krónikás? A krónikás meg azt, hogy imhol itt az idő kevesebbet beszélni, többet tenni... LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Jogról - mindenkinek Gyakran előfordul a mindennapi életben, hogy lakótársak, telekszamszédok ösz- szezördülnek. A mások nyugalmát, pihenését zavaró ilyenkor ezzel érvel: hagyjanak békén, a saját lakásomban (telkemen) azt csinálok, amit akarok. Természetesen nem igaz. A polgári jog „szomszédjog” elnevezéssel tartalmazza azokat a szabályokat, amelyek a szomszédos földtulajdonosok egymáshoz való viszonyát szabályozzák, tekintettel a tulajdonjogra, a használati jogra és a hasznok szedésének jogára. Általános szabály, hogy a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaikat veszélyeztetné. A mai élet persze más számos olyan tényezőt tartalmaz, amely miatt szinte megvaló- síthatalannak tűnik az előzőekben előadott előírás. Szinte elkerülhetetlen, hogy bizonyos mértékig ne zavarják egymást a telekszomszédok. Egy, a főváros külső kerületében, kertes házban lakó idős asszony szinte éveket áldozott életéből pereskedésre, mert sehogy sem tudta megérteni, miért nem szüntetik meg a szomszédjában létesített autójavítót, amelynek a működése a felberreg- tetett motorokkal az ő nyugalmát zavarja. A szomszédjogok sorában fontos helyet foglal el a kerítés létesítésének szabálya. A fő szabály a következő: a könnyebb megérthető- ség kedvéért képzeljük el, hogy a ház homlokzati részével szemben állunk az utcán. Ezt a részt természetesen 'magunknak kell kerítenünk, és ez folytatódik a jobb karunk felé eső szomszéd mezsgyevonalán. A hátsó kerítés erre a vonalra merőlegesen csatlakozik, és a hátsó szomszéd mezsgyéjének vonalán fele részben tart. Persze egy fél kerítést nem llelhet, illetve nem érdemes felhúzni. Az előbbiek a költség viselésének megosztására irányadók. A kerítést a felépítésre kötelezett semmiképp nem teheti a szomszéd telkére. Ha ezt mégis megteszi, a vita eldöntésére a bíróság van hivatva (mégpedig a polgári peres ügyekkel foglalkozó bíróság). Sokszor ad vitára alkalmat az is, hogy át lehet-e lépni a szomszéd tőikére. A tulajdonos jogosult a szomszédos telek használatára, ha ez a saját földjén való építéshez, bontási vagy átalakítási, illetőleg karbantartási munkálatok elvégzéséhez szükséges. Bármennyire is birtokháborító cselekedetnek tűnik, hogy a szomszéd áthord- ja a szomszédba építési anyagát, mégsem az, mert természetesen a szükséges mértékben — éppen a jogszabály hatalmazza fel erre. Az építkezés során még azt is köteles tűrni a szomszéd, hogy az építőimunkások esetleg a telkén járjanak át. Hangsúlyoznunk kell, hogy a használat soha nem haladhatja meg a szükséges mértéket, és a szomszédnak kártalanítás jár a földje használatáért. Ez nem azonos a kártérítéssel, amelyre szintén igényt tarthat a szomszéd. ha neki kárt okoztak. A telek határvonalán álló fa gyümölcsét mindkét szomszéd szedheti, viszont a fenntartással járó költségek is közösen terhelik a szomszédokat. Ha a szomszéd fája, bokra akkora árnyékot vet, hogy a rendeltetésszerű használatot gátolja, akkor a fold tulajdonosa követelheti, hogy a fát (bokrot) vágják ki. Ha vitájuk támad egymással, s a felek bírósághoz fordulnak, ott mindig alapos mérlegelés tárgya az összes körülmény. A szomszédból átkóborolt állatok összeszedését is meg kell a szomszédnak engedni. Viszont a szomszéd mindaddig visszatarthatja őket, amíg gazdájuk a neki okozott kárt meg nem téríti. Előfordulhat, hogy szükséghelyzetben a szomszéd tulajdonos joga csorbul. Mit nevezünk szükséghelyzetnek? Ha valakinek az élete, testi épsége vagy vagyona közvetlen veszélyben van. Ennek a szükséghelyzetnek a megszüntetése érdekében olyan mértékben is igénybe vehetik a szomszéd tulajdonát, hogy esetleg abban kárt is okoznak. A szükséghelyzet feltételei között szerepel a „más módon el nem hárítható veszély.” Az így létrejött károkozás nem jogellenes magatartás. Természetesen a tulajdonos később a szükséghelyzetbe került személyitől kártalanítást, attól pedig, aki a szükséghelyzet megszüntetése során indokolatlanul nagy kárt okozott, kártérítésit követelhet. Az ingatlan tulajdonosa azt is köteles eltűrni, hogy bizonyos szervek, amelyeket a jogszabály erre feljogosít (például a posta, bánya, gázüzem) a szakfeladataik ellátásához szükséges mértékben az ingatlant használják, például kábeleket, vezetékeket helyezzenek el. A tulajdonos a tulajdonjogában való korlátozás fejében kártalanítást kérhet. DR. K. É. Még egy déli forduló a bajt megelőzni”
