Tolna Megyei Népújság, 1985. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-31 / 256. szám

k /'’tocna'A _ 6 KÉPÚJSÁG 1985. október 31. OldalHälö *85 Sakk Tízek-bajnok: Paszler (TÁÉV) Asztalitenisz Gyengélkedtek a kiemeltek Az őszi idény legjelentő­sebb megyei asztalitenisz­eseményét rendezték meg Szekszárdon, az 1985. évi II— III. osztályú egyéni megye­bajnokságot. A férfiak me­zőnye a dobogós helyezések­re esélyes két tolnai ver­senyző kivételével teljes volt. Nem így a nőké, ahol egyéb verseny miatt bizony eléggé foghíjasnak bizonyult a mezőny. Különösen a férfiak má­sodosztályú küzdelme hozott érdekes, színvonalas mérkő­zéseket. Már a legjobb nyolc közé jutásért két ér­dekes mérkőzést láthattak a jelenlévők. Iván (Dombóvár) legyőzte Nemecskót (Tolna), valamint Katona (Dombó­vár) ugyancsak tolnai ver­senyzőt győzött le, a har­madik helyen kiemelt Kra- usz személyében. A legjobb négy közé jutásért Iván folytatta jó játékát és le­győzte az első helyen ki­emelt Heronyányit is. A döntőbe jutásért aztán Ko­csis nyert Iván ellen, míg a másik ágon Szalai legyőz­te Vargát. A döntőben jó játékkal Kocsis szerezte meg az aranyérmet. A nők mezőnyében két ki­emelkedő képességű verseny­ző indulása már eleve el­döntötte a döntő résztvevői­nek kilétét. Bódiss Anikó és Takács Mónika színvonalas, látványos küzdelméből Bó­diss került ki győztesként. A harmadosztályú verseny­számban a férfiaknál Ne- mecskó és Katona kiemel­kedett a mezőnyből, kette­jük küzdelméből Nemecskó került ki győztesen. A sze­rényebb játékerőt képviselő harmadosztályú női me­zőnyben két fiatal került a döntőbe, ahol az aktívabb és keményebb játékot be­mutató Szabadi Ágnesé lett az aranyérem. Eredmények: II. osztály, nők: Bajnok: Bódiss Anikó (TÁÉV), 2. Takács Mónika (Tolna), 3. Somogyi Gabri­ella (TÁÉV) és Fejős Erika (Szekszárd, Költségvetés). III. osztály: Bajnok: Szabadi Ágnes (Tolna), 2. Törteli Andrea (TÁÉV), 3. Csatári Mónika (Tolna) és Majzik Judit (Pincehely). Férfiak: II. osztály: Baj­nok: Kocsis János (Báta- szék), 2. Szalai Jenő (Dom­bóvári VMSE), 3. Iván Gyu­la (Dombóvári VMSE) és Varga Péter (Bátaszék). III. osztály: Bajnok: Nemecskó Viktor, (Tolna) 2. Katona Zoltán (Dombóvári VMSE), 3. Csiolta László (Bátaszék) és Papp Endre (Dombóvári Vasas). November 6-án bonyolít­ják le a labdarúgó európai kupák 2. fordulójának visz- szavágóját. A tervezett ta­lálkozók közül egyet bizto­san később rendeznek meg, amennyiben egyáltalán meg­tartják. A Lyngby (dán)— Crvena Zvezda (jugoszláv) KEK-mérkőzést november 27. játsszák, ha.. . A vita az egyik jugoszláv labdarúgó, Miralem Zjajo szerepeltétése körül robbant ki. Zjajo már az első for­dulóban, a svájci Aarau el­len is pályára lépett, úgy hogy korábbi csapata, az Iskra Bugojno nem járult hozzá átadáshoz. A Jugosz­láv Labdarúgó Szövetség Hároíh perc hiányzott Somogyország fővárosá­ból a zöld-fehérekért szorító Rákóczi-szurkolók úgy ellep­ték vasárnap a DVMSE sporttelepét, hogy a pénz­tárban egy-kettőre elfogy­tak a jegytömbök. Rekord- bevételhez jutott a vasutas­csapat. Ez volt a dombóvá­riak első öröme. A máso­dik: a dombóvári igényes és kritikus szurkolótábor egy­öntetű megállapítása szerint kedvenceik ezúttal produ­kálták az őszi idény leg­jobb játékát. A bökkenő az egészben mégis az, hogy en­nek ellenére is vereséggel hagyták el a pályát. Nemcsak az ellenféllel kellett megküzdeniük, akik­nél több volt NiB I-es labda­rúgó is szerepelt. A játékve­zetői hármasé volt a főszerep. A bajnokesélyes Rákóczi SE már az elején döntésre kí­vánta vinni a dolgot, csak­hogy bekövetkezett, amire nemigen számítottak Madár Gábor edző legényei... Az újonc vasutasok ugyanis nem ijedtek meg a nagy nevekkel felvonuló zöld-fehérektől és két ügyes kontratómadást követően máris 2-0-ra vezet­tek. Rutinos csapat lévén a Rákóczi, az 52. percben le­dolgozta hátrányát, de még a legelfogultabb kaposvári szurkoló sem adott volna egyetlen fabatkát sem azért, Még sohasem nevezett ennyi csapat a „November 7.” Ifjúsági Kupára, mint ezúttal. A megyei kézilabda­szövetség november 3-án, vasárnap Szekszárdon ren­dezi meg a hagyományos és népszerű kupasorozatot. Monstre műsor lesz a ja­vából: a Zrínyi utcai torna- csarnokban reggel nyolctól este 19 óráig, kint az iskola udvarán pedig kilenc órától 14 óráig futószalagon köve­időközben 14:2 arányú sza­vazással úgy döntött, Zjajo továbbra is az Iskra játékosa marad. Ezt követően a Rije­ka iés a Vojvodina is megóv- ita a Crvena Zvezda elleni bajnokit, míg a belgrádiak fellebezést nyújtottak be a határozat ellen. Az UEFA november 7-én Zürichben tartja rendkívüli ölésiét, amelyen a kérdéssel kapcsolatban dönt. Amennyi­ben a jugoszlávokat kizár­ják. úgy 27-én a Lyngby— Aarau összecsapás első mér­kőzésére kerül sor. Ha meg­kegyelmeznek a jugoszlávok- nak, akkor pedig a Lyngby —Crvena Zvezda visszavágó­ját bonyolítják le. hogy a zöld-fehérek győz­tesként hagyják el a pá­lyát. A villanyóra a 87. percre ugrott, amikor a jobb olda­lon Magyar óriási leshely­zetben kapta a labdát. A DVMSE védői leálltak, a partjelző azonban továbben­gedte az akciót, majd a be­lőtt labdát a szintén lesen álló Bíró a kapu jobb olda­lába továbbította. A játék­vezető nem bírálta felül partjelzőjét, hanem középre mutatott. Ezzel szertefoszlat- ta a dombóvári együttes nagy álmát, hogy a bajnok­esélyes ellen pontot szerez­zen október utolsó vasár­napján. — gaál — Kisdorogi szívdobbanások Reménykedve keltek hosz- szú útra szombaton a kis- dorogiak. Sorozatos fiaskók után pontrablásban bíztak a játékerőben nem jobb, de annál hosszabb nevű Nagy- kanizsai Volán Dózsa ottho­nában. Kiss II., az egykori kisdorogi kedvenc, aki Ka­nizsán katonáskodik, megje­gyezte: „A szívem dorogi, de most győznünk kell, hiszen rég voltam otthon!” Azt persze ő sem gondol­ta komolyan, hogy már a 3. percben neki adatik meg a második kanizsai gól szer­zése. Ezzel tulajdonképpen tik egymást a mérkőzések. A 17 csapat között lesznek olyanok is, amelyek a leg­utóbbi ifjúsági rájátszáson egymás ellen játszottak Szekszárdon. Azaz: három női és három férfiegyüttes vasárnap újra találkozik a megyeszékhelyen. Hogy kö­zülük mely csapatoknak si­kerül a visszavágás, arra a 19 óra 20 perckor megren­dezendő eredményhirdetés ad majd választ. Emléktúra november 7. tiszteletére A hagyományos „Novem­ber 7.” emléktúrát november 7-én rendezi meg a Komá­rom Megyei Természetbarát Szövetség a pilisnyergi em­lékműnél. Ünnepi beszédet Gergely György, az MSZMP Komárom Megyei Bizottsá­gának osztályvezetője mond. A 11 órakor kezdődő ünnep­ségen adják át a teljesítők­nek az Országos Kéktúra jel­vényekét, Valamint az arany­jelvényes természetjáró mi­nősítéseket. el is dőlt a mérkőzés. A 10. percben nagyot dobbant a kispadon ülő Stölkler szíve, miután Formaggini edző ka­puscserét határozott el. Mi­től volt ideges a már sók csatát megért, 34 éves kapu­védő? Nos, két év telt el azóta, hogy utoljára szere­pelt Kisdorog színeiben. Sé­rülését legyűrve azóta Hő- gyészen védett — bevezetés­képpen visszavonulása előtt. Látva azonban a csapat ne­héz helyzetét, mégis úgy döntött: visszatér. Bemutat­kozása — bár ő sem úszta meg gól nélkül — jól sike­rült. Védésein látszott, ma is jó kapus. Még egy csere volt, de ez már a másik véglet. A 16 éves Berning Zoltán szíve is hevesebben vert a szokottnál, amikor 15 perc játéklehetőséget kapott. A nagyszerű futballadottság- gal megáldott fiúról várha­tóan még sokat hallunk. Persze csak akkor, ha úgy szereti majd a focit, mint az „öreg” Stölkler. És Klein, vele mi van? Neve két hete hiányzik az összeállításból. A játékos le­levét megírta: a jövőben Bonyhád feliratú mezt kí­ván hordani a szíve felett. Így aztán igazán nem pa­naszkodhatnak a kisdorogi szurkolók: izgalmakban nincs hiány a MEDOSZ együttesének háza táján. A Tolna Megyei Tanács V. B, Testnevelési és Sport- hivatala soron következő ap­parátusi értekezletét novem­ber 12-én tartja. * A labdarúgó ÓIK megyei döntőjében a Szekszárdi Dó­zsa ifjúsági csaipaita 3-0-ra győzött Dombóvár ellen. Az OSK megyei döntőjét is a Szekszárdi Dózsa nyerte, mi­után 8-0-ra verte a Paksi SE együttesét. Pakson befejeződött a vá­rosi kispályás labdarúgóbaj­nokság. Végeredmény: 1. Paksi ÁG 31, 2. Lakisz 28, 3. Konzervgyár 26. 4. Tégla­gyár 24, 5. Volán 23, 6. Költ­ségvetési Üzem 22, 7. Építő­ipari Szövetkezet 19, 8. Hon­védség 16, 9. Áfész JT 13, 10. Dunamenti TSZ 12, 11. Víz­mű 4 ponttal. A dombóvári városi teke- csapatbajnokság élcsoportja a kilencedik forduló után: Nők: 1. Kesztyűgyár 30, 2. Sportvezetők 27, 3. Gőgös Ignác Gimnázium 18 ponttal. Férfiak: 1. MÁV 155, 2. Gő­gös Ignácz Gimnázium 155, 3. Kesztűgyár 153 ponttal. Bátaszék nagyiközség 1985. évi kispályás labdarúgó-baj- n öks ágának végeredménye: 1. Költségvetési Üzem 29. 2. TSZ Építők 25, 3. Barnevál 19, 4. Kerámia 19, 5. Tsz ser­téstelep 18, 6. Fémipari Szö­vetkezet 13, 7. Tsz gépmű­hely 11, 8. MÁV EHF 8, 9. Vízmű 0, 10. MÁV 0 pont­tal. A szekszárdi városi sakk csapatbajnokság állása a 13. forduló után: 1. KISZ MB 29, 2 SZÜV 27, 3. Mezőgép 26.5, 4. BHG 25. 5. 505-ös Szakmunkásképző 24. 6. Nyomda 20, 7. Rendőrség 16.5, 8. Vízmű 11,5, 9. Vá­rosgazdálkodási Vállalat 10,5 ponttal. * Nőknél a 26 pontos BONY, férfiaknál az I. osztályban a 32 pontos BM ÖF, a II. osz­tályban a 38 pontos Honvéd, míg a III. osztályban a 27 pontos BVK csapata vezet a szekszárdi városi kispályás labdárúgó-bajnokságban. Befejeződött a Tolna Me­gyei Sakk Szövetség által rendezett Tízek-bajnokság és minősítő verseny. Az utolsó fordulókban a jobb helyezésekért éles küzdelem alakult ki, több nem várt eredmény született. Jó haj­rával az utolsó mérkőzésén elért győzelmével Paszler József (TÁÉV) nyerte a me­gyei Tízek-bajnokságot. Azo­nos pontszámmal szorult má­sodik helyre Kiss József, il­letve a harmadikra Németh Gábor. Ebben a csoportban meglepetésnek számított Zsoldos és Halpert gyenge szereplése. A minősítő verseny „A” csoportját esélyeshez méltó­an nyerte Kapusztyin (Atom­erőmű SE). Sánta István, a korábbi Tolna megyei ver­senyző meglepően jól helyt­állt, idős kora ellenére szí­vósan küzdött. A „B” cso­portban a győztes szintén az idősebb korosztályhoz tarto­zik, de az ő győzelme is megérdemelt. A „C” csoport­ban imponáló fölénnyel vég­zett az első helyen a debre­ceni Hegedűs György. Mind­össze fél pontot engedett át ellenfeleinek az egész ver­seny folyamán. Jó hajrával a második helyre zárkózott fel Vámosi Albert (TÁÉV). A „D” csoportban az ifjúsá­gi korú Lódi László megér­demelten diadalmaskodott. E csoport meglepetését Frep- pán Miklós második, illetve Borbély Lajos harmadik he­lye szolgáltatta — mindket­tőjüknek ez volt az első ver­senye. Mindent egybevetve meg­állapítható, hogy a korábbi időben még nem tapasztalt versenyhangulat alakult ki, az 59 tagú mezőny emlékeze­tes küzdelem részese volt. Különdíjat kapott Lódi Lász­ló (Tamási), mint a verseny Nagy érdeklődés kísérte Pé­csett a magyar labdarúgó „B” válogatott szerdai nem­zetközi mérkőzését a világ- bajnoki döntőbe jutott bol­gár „A” válogatott ellen. Mezey György szövetségi ka­pitány azokat a fiatalokat próbálta ki — korábban a nagyválogatottban imár be­mutatkozott játékosok mel­lett — akiik bekerülhetnek a jövő évi világbajnokságra utazó magyar csapatba. A fiatalok jól játszottak. Magyar „B”—Bolgár „A” 3-1 (2-0). Pécs, 6000 néző. v.: Markó (csehszlovák). Góllö­vők: Fitos, Dajka, Herédi (ill-esből) ill. Kolev. Magyar „B”: Szendrei — Herédi, Disztl L., Balog, Cseh (Szalma 60.) — Nagy. Fitos, Vincze — Kovács (Mészáros 46. p.), Dajka (Boda 46 /p.), Bognár Gy. Bolgár „A”: Valov (L. Pet­rov 46. p.) — Dvjacsov (Ara­bov 69. p.), Koev, Lahcsev, Petrov — Zdravkov, Szad- kov, Goszpodinov (Kolev 46. p.) — Gocsev, Iszkrenov, Kosztadinov (Getov 46. p., Pasev 60. p.). Mezey György szövetségi kapitánynak feladta a lec­két a szerdai nemzetközi mérkőzés. Fiatal jelöltjei re­mek teljesítményt nyújtottak és szinte kiütéssel győztek a Az UEFA Ellenőrzési és Fegyelmi Bizottsága szerdai berni ülésén határozatokat hozott az európai labdarúgó kupák második fordulójának első mérkőzéseivel kapcso­latban. Foglalkoztak a Video­ton óvásával is, amely sze­rint a Legia Varsó játékosa. legjobb ifjúsági versenyzője. Sánta István (Mázaszászvár) bizonyult a legeredménye­sebb idős korú versenyzőnek, míg a sportszerűségi díjat Paszler József (TÁÉV) kap­ta. Az egész mezőnyben hár­man maradtak veretlenek — Kapusztyin, Hegedűs, Lódi — akik ezért a teljesítmé­nyért ugyancsak különdíjat kaptak. Végeredmény: Tízek-baj­nokság: 1. Paszler (TÁÉV) 6.5, 2. Kiss (Szedres) 6,5, 3. Németh (Szedres) 6,5, 4. Bíró (Dombóvár) 5,5, 5. Burai (TÁÉV) 4,5, 6. Balázs (TÁÉV) 4,5, 7. Rudolf (Bá­taszék) 4,5, 8. Zsoldos (Atom­erőmű SE) 3, 9. Halpert (Dombóvár) 2, 10. Tarnóy (TÁÉV) 1,5 ponttal. Minősítő verseny, „A” cso­port (élmezőny): 1. Kapusz­tyin (Atomerőmű SE) 7, 2. Szokolics (Szedres) 6,5, 3. Hauck (TÁÉV) 6 ponttal. „B” csoport: 1. Leits (Báta) 6.5, 2. Osváth (Atomerőmű SE) 6.5, 3. Kiss (Dombóvár) 5 ponttal. „C” csoport: 1. He­gedűs (Debrecen) 8,5, 2. Vá­mosi (TÁÉV) 6, 3. Várda (TÁÉV) 5,5 ponttal. „D” cso­port: 1. Lódi (Tamási) 7,5, 2. Freppán (Szedres) 7, 3. Borbély (TÁÉV) 6 ponttal. Osztályozó Szekszárdon A megyei bajnokcsapatok körmérkőzésére, az OB II-be való jutásért Szekszárdon rendezik az egyik csoport osztályozóját. Résztvevő csa­patok: Nagykanizsa, Nyír­egyháza, Kaposvár, Videoton SC, TÁÉV SE. Az osztályozó időpontja november 5—9. között. A csoportból az első helyezett csapat kerül fel az OB II-be. bolgár „A” válogatott ellen. A mérkőzés nagy részében úgy tűnt, mintha a magya­rok szerepeltetnék az első, a bolgárok pedig a második garnitúrát. Remek volt a vé­dekezés, óriási területen, jól játszottak a középpályások és a támadók is egyre-másra zavarba hozták a különben jó hírű bolgár védelmet. Tel­jesen megérdemelt a biztos, több gól különbségű győze­lem a világbajnoki döntőbe jutott Bulgária ellen, és rá­szolgáltak a csapat tagjai a szépszámú nézősereg elisme­rő tapsaira is. A jelek — le­galábbis a pécsi mérkőzés alapján — azt mutatják, hogy Mezey kapitány köny- nyen találhat új embereket bő világbajnoki keretébe. A magyar csapaltból Szend- reit csak egyszer tették pró­bára, akkor bravúrosan vé­dett. Balog és Disztl kiemel­kedett a védelemből, Fitos az egész együttes karmestere volt. Elől mindegyik támadó­nak voltak ígéretes megnyil­vánulásai. A bolgároknál a védelem tengelyében Kolev mutatta a legmagabiztosabb teljesítményt, jól játszott Zdravkov és időnként Go­csev A többieknek nem volt jó napjuk, semmire sem ju­tottak az olykor ördöngös magyar fiatalokkal szemen. Dziekanowski jogtalanul sze­repelt csapatában. A bizott­ság elutasította a fehérváriak óvását és jóváhagyta a mér­kőzés eredményét. Az egy hét múlva sorra kerülő visz- szavágót tehát a lengyelek egvgólos előnnyel kezdhetik (1:0). Vihar Zjajo körül Kézilabda Vasárnap újra találkoznak bittner — Hírek A rájátszáson a fehér mezes dunaföldvári együttes le­győzte a dombóváriakat. Vasárnap az I. csoportban újra összemérik erejüket a kupameccsen. Jól játszottak a fiatalok Elutasították a Videoton óvását ♦

Next

/
Thumbnails
Contents