Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-07 / 210. szám
1985. szeptember 7. NÉPÚJSÁG 5 Lakásárak A lakásárak ugrásszerű emelkedése régóta irritálja a lakásra várókat és nem véletlenül. Mert ha csak tíz- százalékos növekedés is volt egyik évről a másikra, az több százezer forint kötlségnél már tetemes summát tett ki. Ezért is fogadták nagy várakozással az emberek az építésügyi tárca év eleji bejelentését, hogy az idén a lakások árszintjének növekedése nem lesz magasabb 6 százaléknál. A féléves mérleg után még nehéz megjósolni, hogy sikerül-e az év végéig ezen a határon belül maradni, mindenesetre az építők erre törekednek. A legfontosabb garancia az, hogy az építési piac versenyének erősítésével egy időben a lakásépítés továbbra sem tartozik abba a szférába, ahol a keresletkínálat szigorú törvényei uralkodnak. Érdemes ezt a megállapítást egy kicsit boncolgatni, mert minél pontosabban érthető az összefüggés, annál világosabb: nem pusztán elhatározás kérdése: hogy hány százalékkal növekednek az árak. Ha most a lakásépítőket nem kötné a hatóságilag megszabott — úgynevezett maximált — ár, akkor az építtetők pénzárcája érezné meg a szabad árnak a lakás teljes árát növelő hatását. A maximált ár elismeri ugyan az építők és anyagok költségének emelkedését, de nem háríthatnak tovább minden árváltozást a vásárlókra. Ha nem szabályozná hatósági ár a vállalatok és a szövetkezetek lakásépítését, a tételes számla benyújtása után a megrendelők nem győznének csodálkozni, hogy a szerződés megkötése óta mibe kerül egy kád. egy fürdőszobai csaptelep, mennyit emelkedett a csövek, burkolatok ára. Most ezek 20—40 százalékos növekedését nem érzik teljesen a vásásrlók, mert az építőknek kell kigazdálkodniuk. Ez az oka annak, hogy a kötött lakásár nem biztosít nyereséget (hanem inkább ráfizetést okoz a vállalatoknak), és így egyre kevésbé tudják finanszírozni a lakáshoz vásárolt ipari termékek árnövekedését. Az építési piac felügyelőinek még egy ideig be kell látniuk, hogy felemás viszonyok uralkodnak: egyfelől versenyhelyzet alakult már ki (például a mélyépítésben, az egészségügyi létesítményeknél és a nagy ipari beruházásoknál), másfelől viszont tovább él a hatósági árszabályozás. Mert ha most felszabadítanák a lakásárakat, az biztosan növelné a végösszeget, és ezt nehezen fogadná el a közvélemény. Még akkor is, ha a gyakorlat már igazolta: a verseny hosszabb távon csökkenti az árakat. De csak akkor, ha a kereslet-kínálat úgy kerülhet egyensúlyba, hogy az ország lakásépítő kapacitása elegendő lesz az évenkénti 70 ezer otthon fölépítéséhez. Mert amikor ez megtörténik, nemcsak verseny alakul majd ki a vállalkozó szervezetek között, hanem ennek nyomán a költségeik ésszerű csökkentésében is érdekeltté válhat, mivel csak így maradhatnak versenyképesek. SZ1KORA KATALIN A kilencjegyű szám Rendet teremteni a termékek dzsungelében — régi óhaja gyártónak és kereskedőnek, nálunk és a világ minden táján. Van, ahol e téren előbbre járnak: számokkal és jelekkel látják el a gyárból kikerülő termékeket, s ezek a jelzések végigkísérik az árut az alapanyagtól a fogyasztóig. Vagyis: a vásárló pontosan tudja, mit vesz, milyen minőségű gyártmányra adja ki a pénzét. Mi néhány lépéssel lemaradtunk — s a hátrányt most kezdjük megszüntetni. A „most” nem értendő szó szerint, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének rendelkezése csak 1988. január 1-től lép életbe, az előkészületekhez azonban idő kell. Legalábbis remélhető, hogy az érintettek — jó hazai szokásokkal ellentétben —, nem tartják soknak az addig hátralevő éveket, s nem Pató Pál módján fogják fel, mondván: „Ej, ráérünk arra még.” Mert bizony, nem érünk rá, sőt* jó lett volna, ha erre előbb gondolunk. Mármint arra, hogy bármelyik termékről a felhasználók (most még nem a fogyasztó nagyközönség, csak a feldolgozás láncolatában egymást követő vállalatok) azonnal tudják: ki, melyik vállalat készítette, azonos-e vagy sem az ugyanonnan eddig kapott termékkel. A kilencjegyű szám — amelynek szerepelnie kell közvetlenül a gyártmányon vagy annak ipari csomagolásán — első öt számjegye a gyártónak amolyan „azonossági száma”. Minden készítményén ugyanannak az öt számjegynek kell szerepelnie. A további négy számjegy pedig a termék „névjegye”. Ha a terméken bármilyen változtatást hajt végre a gyártó — legyen az színi, méret vagy akár adagolás — a termékszámnak is meg kell változnia. Természetesen a terméket kísérő iratokon is szerepelnie kell a termékszámnak, amelynek hivatalos neve (ajánlatos már most megjegyezni) Egységes Termékazonosító Kód. Ha a terméket vásárló vállalat továbbadja a gyártmányt — a maga kódszámait köteles hozzátenni. így már a kezdettől figyelemmel lehet kísérni a termék útját. De még nem végig. A rendelkezés kivételt tesz a lakosság részére történő közvetlen értékesítéssel. Erre még 1988-tól sem kell alkalmazni az ETK-rendszert. Kétségtelenül nagy jelentősége van — vagy inkább lesz — az alapanyagok, alkatrészek, kész- és félkésztermékek ilyen •■gyértelmű azonosításának. Minden vállalat, gyártó és forgalmazó cég a maga számának kötelező feltüntetésével — akarja-e vagy sem — felelősséget vállal a termékért. Ha kitűnő a termék vagy éppen kiemelkedő minőségű — szinte pillanatok alatt megállapítható, hogy kit és milyen mértékben illet érte elismerés. Ám az éremnek másik oldala is van: a rossz, hibás vagy netán selejtes termékért a hiba okozójának kell tartania a hátát. Hozzá keil-e tenni, hogy gondosabb munkára ösztönöz ez a módszer — ha következetesen alkalmazzák, s anyagi jutalom illetve szankció formájában is érdekeltté teszik az azonosító számok használóit. Ami pedig az ETK jövőjét illeti: ma még talán korainak látszik erről szólni, mégsem utópia, hogy a továbbiakban ki kell ennek fejlődnie úgy, hogy a lakosság, a fogyasztó közvetlenül is hasznát lássa. Közvetve így is megmutatkoznak az azonosító számok bevezetésének előnyei, hiszen mi. sem természetesebb, mint hogy a gyártótól a forgalomba hozóig bevezetésre kerülő kódok már eleve feltételezik: a fogyasztásba is jobb, de mindenképpen „visszakereshető” eredetű árucikkek kerülnek. Várkonyi Endre Egészségűnkre Az emberek általában szívesen őrzik, élesztgetik eleik hagyományát. Kivált, ha az valamilyen vidámsággal jár együtt. Egy ilyen a tyúkverő vagy népiesen szólva, a tikverő. Ez a lakodalomhoz kapcsolódik. Annak befejező mozzanata, a násznép — természetesen csak a „java", akik bírták hajnalig a lakodalmi mulatozást ,—, a lakodalom helyétől vidám mókázás, zeneszó, ének, tánc közepette, hazakíséri az ifjú párt. Természetesen ez a hagyomány is alakult, magán viseli újabb korok jegyeit is. Egy ilyen „modern” de- csi tyúkverő alkalmával készítette képriportját: CZAKÓSÁNDOR Húzd rá! Jól szórakozik az ifjú pár is. ...meg a násznép is. Tyúkverös folklór, az utcán írs így járt, aki nem akart inni A mulatozás ideje is lejárt A Dacia lóerőihez még egy ló ereje fogatolva a hecc kedvéért
