Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-07 / 210. szám
6 NÉPÚJSÁG 1985. szeptember 7. Múltunkból — Többször is hallottam az egyik, viszonylag új kabarészám szinonimájára a következő „mondókát”: Ha azt mondod, elromlott a kocsid valamelyik alkatrésze, azt mondom, vegyél bele újat. Ha azt mondod, hiánycikk, azt mondom Rendás ... — Én pedig azt, hogy túlzás. De azért a kitalálójának köszönöm. De hadd kérdezzek először én ... I — Rendben. — Miért velem csinálja a beszélgetést? — Talán a túlzás-mondás miatt. Talán azért, mert egy igen jó hírű kereskedő-dinasztia tagja. Talán azért, mert ön ellen még nem volt szabálysértési eljárás. Talán azért, mert úgy él, ahogyan él. S talán azért, mert manapság a „maszekok” annyi szóbeszédre adnak vagy nem adnak okot... — Akkor kérdezzen. Én pedig őszinteséget ígérek, de hangsúlyozom, sőt, kikötöm, hogy a dolgoknak, a „maszekok” körüli dolgoknak nemcsak fonákjuk van. — Egyetértek ... Kezdjük tehát a szekszárdi céggel, üzlettel, ahol motor- és gépkocsi-alkatrészek kaphatók. — Apám, Rendás Mihály 1928-ban nyitotta itt, Szek- szárdon — ahöl most az Idegenforgalmi Hivatal van — az üzletet, s már akkor autó- alkatrészeket árusított. Meg is van az első számla ... Nézze csak! Zsírzógomb, szeleptű, égő .. . — Tizenegy tétel, alatta 73 pengő 9 fillér ... Milyen kocsik futottak akkoriban? — Mindenféle . . . Elsősorban általános jellegű alkatrészeket árusított az üzlet, azaz apám, a segédje és az inas, ha éppen volt. — Hány ilyen szaküzlete volt akkoriban Szék- szárának? — Szekszárdnak? Az egész megyében ez volt az egyetlen. — Nyilván, forgalom már akkor is volt. És most folytassuk a dinasztia történetét. — Szívesen, de azt hiszem, csak nagy lépésekben lehet. Nem akarok „Budden- brook-házat” kerekíteni belőle. Tehát: apám Pest környékéről származott. Gumi- gyári munkás volt, amikor megnősült. Édesanyám szülei pedig kereskedéssel foglalkoztak. Valószínű, az ő hatásukra nyitották szüleim az üzletet. Szívesen emlékezem vissza gyermekéveimre. Olyan boldog voltam, amikor „inas- kodhattam”. A tanulás után... Mert leérettségiztem, majd egy évig ipariskolába jártam, s autószerelő lettem. Apám 1961-ben halt meg, s akkor édesanyám vette át az üzletet. Kénytelen volt ezt tenni, hiszen nem volt nyugdíja. Persze, csak motorkerékpár- alkatrészekkel foglalkozott — az egyszerűség kedvéért. Aztán 1973-ban tőle is búcsút kellett vennünk — örökre. Akkor léptem a helyébe, helyükbe. Először megpróbáltam fél műszakban, délutánonként vezetni a boltot. De néhány hónapnál tovább nem ment. Nem lehetett bírni. Így 1974-ben elhagytam a munkahelyemet. | -A...? — A Vasipari Vállalatot. Pedig jó beosztásban voltam, az olajkályha-szerviz részleg vezetője. Nemrégen lettem kiváló dolgozó. Elismertek, úgy érzem, szerettek. S én is jól éreztem ott magamat. Ezért is próbálkoztam először a „félmegoldással”. — És mi vezérelte mégis el? Talán valamiféle megszállottság? — Azt hiszem, rátalált a jó szóra. Mert higgye el, amit én csinálok, az sem foglalkozás, ahogyan a magáé sem az. Hivatás ez a javából. Napi tizenkét órát dolgozni, ennyit utazni, hajtani... szóval ezt egy foglalkozásért senki nem vállalja. — Most legszívesebben azt kérdezném: A pénzért vállalja? De nem teszem, mivel a hivatást említette. — S éppen ezért félek, nehogy bárki is panaszkodás, nak gondolja azt, amit az előbb mondtam. Ha az ember azt csinálhatja, amit szeret, akkor nem esik nehezére a tíz-tizenkét órás munka, s nem latolgat, hogy mit tegyen félre, mit hagyjon holnapra, vagy azutánra. És most kérdés nélkül is hozzáteszem, hogy jól élünk, amolyan átlagosan jól. A mi életvitelünk nem lóg ki a sorból. A „plusz” mindig belemegy az üzletbe. Sok pénzt visz el a folyamatos fejlesztés. Sőt, az üzletet is bővítettük. Egy 2x3 méteres kis üzletben kezdtem — hátul az udvarban. Ügy éreztem, hogy a forgalom megköveteli a bővítést. Ezt három esztendeje csináltuk meg. Az is indokolta, hogy egyedül nem bírtam az árusítást, adminisztrációt, beszerzést. S akkor úgy döntöttünk, hogy feleségem is „beáll” az üzletbe. — S van egy idős férfi is. — Ö négyórásként dolgozik nálunk. Nagy Gábor bácsira nagy szükségünk van. Azért is, mert kitűnő szakember, s a jelenlegi forgalmat pedig már ketten sem bírnánk. Mint a beszélgetés elején kiderült, már nemcsak motijr-, hanem gépkocsi-alkatrészeket is árusítunk. Háromezer félét tartunk belőlük. — És Rendás Tamás arról is híres, hogy nála ismeretlen a hiánycikk. — Azért ez nem egészen így áll. Ha pontosan akarok fogalmazni, akkor azt mondom: mindig és minden körülmények között odafigyelünk minden vevő kérésére. Ha valamit pont nem tudunk adni, sőt, a beszerzése is kilátástalan, akkor felújított alkatrészt ajánlunk, vagy csi- náltatottat. De az sem ritka, hogy miás típusú jármű „szerkentyűjét” kínáljuk, mert tudjuk, hogy az is megfelel. Ezek nagyon fontos dolgok! Az ige zi kereskedőnek ezt nem kell magyarázni. — Egyszer, amikor az üzletében várakoztam a soromra, meglepő eset tanúja lehettem. Az egyik vevő kérését nem tudta teljesíteni, noha, úgy tűnt, igen sürgős a dolog. Erre telefonált Budapestre, ahol „nincs” választ kapott. Csak a harmadik hívás volt sikeres. Amikor a vevő ki akarta fizetni a telefonköltséget, visszautasította. — Nézze, nekünk fontos, hogy a vásárlóink visszajöjjenek hozzánk. S ebhez képest egy telefon, két telefon nem nagy tétel. — De a rezsiben igencsak jelentkezik. Sok kic$i sokra megy ... Maradjunk még a beszerzésnél, jobban mondva a minden megszerzésénél, — Ezt nem szabad kiemelni. Ez nem külön érdem. Így a természetes. Komolyan mondom, hiszem, vallom. Igen széles az ismeretségi köröm a szakmában. Általában felhajtok mindent. S nem teszek különbséget az ötven és az ötszáz forintos alkatrészek között. Mindegyikre egyformán szüksége van a motornak. És különben is. Nálunk jórészt az aprócikkek adják a forgalom nagyabb részét. A mi „fizetésünk” az óriási forgalom eredménye. És én fenn akarom tartani a tradíció miatt is ezt az üzletet. S úgy érzem, azért vagyok, hogy tisztességgel ellássam a vevőimet. Ez a hivatásom. Magam választottam. Harácsolnék két kézzel? — A beszerzésnél, a kurrenscikkek megszerzésénél milyen jelentősége van a „jatt-nak”? És milyen a gyakorisága és az összege? — A jaiftol'ás létezik. De egyre ritkábban. Az én tapasztalatom az, hogy az ember, még ha maszek is, nem kénytelen kihasználni ezt a gusztustalan, megalázó módszert. Én magam nem teszem. Egyszerűen: én is olyan fontos vagyok vásárlóként az eladóim, nak, mint ahogyan ők nekem. Egymásra vagyunk utalva. Nyilván tudja, hogy az állami vállalatoknál az elosztások gépre vannak téve — nagyon helyesen. — Még mindig a hiánycikkeknél időznék ... Egyszerűen nem értem, hogy egy adott csavar vagy műszer miért nem kapható az állami üzletekben, s ugyanakkor miért van a kiskereskedőknél? — Pedig egyszerű. Részben a beszerzési metódus különbsége miatt, részben pedig . .. Tehát a hiánycikk egy adott pillanatban keletkezik. Mint mondtam, háromezer féle alkatrészt tartok. De előfordul, hogy az egyik fajta elfogy az egyik üzletben, másutt pedig dömping van belőle. Akkor — kis pszichológia — mindenki rdhan, és vesz belőle jócskán, mire ott is a hiánylistára kerül. De én még rendelkezem vele, hiszen tőlem nagy tételben nem vásárolnak, s nálam egy jó ideje állt is az áru. Egyébként az árubővítéssel együtt jár a lerakodás is. — A gyakorlat tanította meg, hogy miből, mennyit készletezzen? — Persze. Illő rátartással tudom, hogy miből, mennyit kell vásárolnom. S evidens, hogy ebből a sokmindenből mindig van olyan, ami másutt nincs. Hát ilyen egyszerű. — És ha nem fogy el valamilyen áru? — Azért valahogyan kopik. Persze, vannak rossz minőségű termékek is. A reklamációkból kiderül. Én azokat nem vihetem vissza az eladóimnak, mert esetleg leg-* közelebb nem kapok valamit, ami fontos lenne. Inkább kidobom az egészet, ahogyan van. — Hol vásárol? — Budapesten — általában. Minden héten van egy, de gyakran két bevásárlónapom. Reggel ötkor ülök kocsiba, s clyankor este tíz körül érek haza. Mindig az előre megtervezett program szerint vásárolok. Rakodót nem viszek magammal soha, azt nem bírná a rezsi. — S a fővárosban hol ebédel? — Ha azt hiszi, hogy a Mátyás-pincében, vagy más elegáns helyen, akkor nagyon téved. Egyszerűen sehol. i I - ? — Nekem az evéshez nyugalom kell. Amíg nem végzem el a dolgomat, addig egy falat nem megy le a torkomon. Ezért. S nem a spórolás miatt. Hiszen egy ebédet megengedhetnék magamnak bármelyik étteremben. I — Egy dologról, egy fontos dologról még nem esett szó. Az árakról. Azt mondják, nem „vágja” meg a vevőket. — Létezik az úgynevezett szabadár, amit sokan meglovagolnak, noha államilag irányított haszonkulcs van. Pregnánsan fogalmazva, azt mondom, s kialakult szemléletem tükrözi is: nagy forgalom, kis haszon. — Vagyis több munkával keresi a több pénzt. Amire igencsak szüksége van, hiszen nagyok a gyerekek. — Péter fiam másodéves hallgatója a miskolci műszaki egyetemnek. Ágnes pedig negyedikes a szekszárdi kereskedelmi szakközépiskolában. — Mivel foglalkozik szabad idejében? Van-e hobbija? — Tényleg kevés a szabad időm. Azt pedig családom körében töltöm a legszívesebben. Nem horgászom, nem vadászom. Szívesen olvasok Regényeket is, újságokat, folyóiratokat is. A szakmai jellegűeket különösen... És be kell vallanom imég valamit. Hogy szekszárdi létemre nincs szőlőm, tanyám. De úgy vagyak a dologgal, hogy az is egész, de legrosszabb esetben egy fél embert igényelne ... Az én munkám mellett nincs rá időm. — A vásárlói nevében is kívánhatom: ne is legyen! V. HORVÁTH MÁRIA Új gazdája lett 1324-ben Simontornya várának. Károly király úgy rendelkezett, Henc fia János, a budai vár kormányzója, Övár várnagya kapja meg Simontor- nyátí, s a birtok örökségként utódaié legyen. Erről a királyi adományozásról készült oklevél számol be. Megtudjuk belőle, hogy János állt elő és kért... kért és kapott. Ügy vélhette, tett ő elég szolgálatot a királynak, nem lenne baj, ha a szolgálatot most, a királyi hatalom megszilárdulásakor, őfelsége némi birtokadománnyal meghálálná. Kérelme Simon- tornyára és környékére vonatkozott ... És a számítása bejött. A király emlékezett arra, hogy Hencfi János akkor csatlakozott hozzá, amikor a trónért folyó küzdelem még csupán az elejénél tartott, és kiemelkedőt tett a királyért a Tolnavárért folyó küzdelemben is. A király védelmében életveszélyesen megsebesült. j;Mi tehát meghallgattuk János mester kérését — szól az oklevél. —, felidéztük emlékezetünk rejtekéből dicséretre méltó tetteit, különösen az ellenségeink által elfoglalt Tolnavár ostromakor fenségünknek igyekezett kedvében járni és előttünk kedves lenni, miáltal az említett vár alatt szolgálatunk közben felségünk szeme láttára életveszélyes sebet kapott és ugyanott két rokonát megölték. Lelkiismeretesen tudakolva és mérlegelve a többi szolgálatát is, melyeket egyenként elmesélni és ezen oklevélben beleszőni unalmas lenne, elhatároztuk, hogy számtalan tetteit királyi bőkezűségünkre valló ajándékkal némileg megjutalmazzuk, hiszen jóval többet érdemelne* ha valamiféle, vagy valamekkora viszonzásra sor kerülne. Ezért János mesternek, az említett budai várunk, illetve városunk igazgatójának és óvári várnagyunknak, kedvelt hívünknek és általa örököseinek, valamint azok utódainak főpapjaink és táróink egyetértésével adtuk, adományoztuk, juttattuk és átadtuk az említett várat, Simontornyát minden tartozékával és haszonvételével, azaz a szigettel, amely a vár alatt van, meg Börd, Me- nyőd, Parasztszékely, Misz- la, Vám, meg Igor (a birtokon lakó nemesek birtokrészeinek kivételével), meg Dég, meg Soponya (a székes- fehérvári egyház jogának épségben hagyásával)i, meg Hörcsök, Hatvan, Besenyő, Egres (az itteni révvel), meg Keselyűfészek nevű falvakkal együtt, meg azzal a földdel, amely a Sár folyó túlpartján van, ahol Szent Lé- nárt tiszteletére templomot emeltek, azok igaz és valódi határaik között, az említett vár és tartozékainak minden hasznával és használatával — bárhogy is nevezzék azokat — együtt örökjogú, visz- szavonhatatlanul birtokul. A dolog örök emlékezetére és érvényességére kiadtuk ezen új és hiteles kettős pecsétünkkel megerősített oklevelünket. Ozorai Pipo vásárjogot szerez Ozorának Ozora 1399-ben vásártartási jogot szerzett. íme az erről szóló oklevél: Bebek János lovászmester intézkedése. ,vMi, Zsigmond Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország stb, királya és brandenburgi őrgróf, stb, emlékezetére bízzuk mindenkinek, akit illet, jelen oklevelünk tartalmával kifejezve, hogy részint kedvelt hívünk, firenzei Pipónak nevezett Philippus de Scola- ribus körmöoi bányaispánunk sürgető kérésére* részint pedig nem kevésbé országunk javára és hasznára elhatároztuk, vagyis hozzájárulunk, hogy az ő Tolna vármegyei Ozora nevezetű birtokán minden hét szerdáján vásárt tartsanak más hetivásárok kára nélkül. Ezért benneteket, mind- egyi kőtöket egyenként, kereskedőket, kalmárokat és más vásározó embereket és utazókat ezen oklevelünkkel biztosítunk, értesítünk és megnyugtatunk, hogy az említett Ozora nevű birtokon lévő minden héten általunk a fenti módon engedélyezett vásárra valamennyi árutokkal jöhettek, siethettek és ott lehettek és miután az dolgotokat befejeztétek, hazatérhettek, vagy mehettek, ahová menni akartok. Dolgaitok és személyetek épsége megmarad mi különleges védelmünk alatt. És akarjuk, hogy ezt ezen megye vásárain és más közönségtől látogatott helyein nyíltan hirdettessétek. Kelt Szakolcán, Szent Imre herceg ünnepén, az Űr 1399-ik esztendejében „(azaz 1399. november 5-én.)” A fenti oklevelet közli az Évszázadokon át I. kötet, a Tolna Megyei Levéltár kiadásában. Az oklevél alatt lábjegyzet van, amely arról tájékoztat, hogy az utolsó ozorai férfi örökös nélkül halt el, ezért leányát, Borbálát a király fiúsította, azaz felruházta azokkal a jogokkal, mintha férfi örökös lenne. Borbálának férje Philippus (Pipó) de Scholaribus, Zsigmond király firenzei származású híve lett. Neve ettől kezdve Ozorai Pipó, nem késlekedett birtokának megszerezni a vásártartási jogot, amely a fejlődésnek politikai, gazdasági alapjait teremtette meg. Tehénbőrben a bán A magyar seregek 1415-ben a Balkánon csatáztak, Bosznia ellen vonultak, vereséget szenvedtek. A magyar seregek több vezetője is fogságba esett. Thuróczy krónikájában olvashatjuk: ,*Garai János például fogságba esett és súlyos bilincseiből számtalan fogságban töltött nap után szabadult. Hatalmas bilincseit, amit rá- nafctak, a hátai monostorban hagyta Urunk és Megváltónk legszentebb vérének dicsőségére örök emlékül a fogságban tett fogadalmának beváltásaként. Maróti János pedig szabadulásáért hatalmas összeget kitevő aranyat adott az ellenségnek. És mit mondjunk Csupor Pál bánról? Róla, aki nyers tehénbőrbe varratott, és így vetett véget további életének a herceg. Ennek az a magyarázata, hogy a herceget Hervoját midőn hűtlensége előtt a király iránti engedelmessége és kötelezettsége miatt a királyi udvarban tartózkodott, életmódja, valamint szokásai miatt durva embernek tartották, Pál bán pedig csúfot űzve belőle* hacsak elébe került, nevetésbe csapott át és tehénbőgéssel üdvözölte, ezáltal méltóságát megcsúfolta. Hervoja herceg tehát, miután Pál bánt az említett tehénbőr ruhával megtisztelte, így szólt: „Te, aki emberi alakodban tehénbőgést hallattál, használd ezután annak bőrét és hangját is.” Adómentesség Bátaszéken és Pilisen 1722-ben A generális kongregáció Szekszárdon 1722. február 25-én Bátaszék és Pilis lakóinak adómentességet engedélyez. Idézzük a gyűlés határozatát: „Méltóságos és Főtisztelendő Jáni úr — mint báta- széki apát — kitüntető megkeresésére Bátaszék rác polgárainak* akik Leperd pusztára kívánnak áttelepülni, továbbá a pilisieknek — akik Decsről költöztek át Pilis pusztára — mind a hadiadó fizetése, mind pedig a beszállásolást és forspont- nyújtási kötelezettség teljesítése alól egy év mentesség engedélyeztetik. Ez a mentesség az 1723-as évre értetődik.” K. Balog János MS®*«!? 84» f*' } g$J§» ZJl'6 Ű XsisiiwS^ |§? # i^Sb 8?# äKSs^®^ ** Rendás Tamás nűszakí kereskedővel
