Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-27 / 227. szám

2 népújság 1985. szeptember 21. Losonczi Pál afrikai útra indult Losonczi Pál Óvári Miklóstól búcsúzik a repülőtéren (Telefotó — KS) Befejeződött a KGST V. moszkvai ülése Losonczi Pál, a Magyar Szocialista Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke Jósé Eduardo dos Santosnak, az MPLA-Munkapárt és az An­golai Népi Köztársaság el­nökének meghívására csütör­tökön párt- és állami kül­döttség élén hivatalos, bará­ti látogatásra afrikai útjá­nak első állomására, Ango­lába utazott. A küldöttség tagja Villá­nyi Miklós mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumi államtitkár, Nagy Gábor külügy-, Horváth Ottó egész­ségügyi miniszterhelyettes, Németh Jenő, a Miniszter- tanács Tájékoztatási Hivata­lának elnökhelyettese, Szé­kács Imre, a TESCO vezér- igazgatója. Gulyás András, haiánk luandai nagykövete Angolában csatlakozik a kül­döttséghez. Losonczi Pál búcsúztatásá­ra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Övári Miklós, az MSZMP PB tagja, a KB tit­kára, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes el­nöke, Katona Imre, az El­nöki Tanács titkára és Kő­vári Péter külügyminiszter­helyettes. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke csütörtökön — útban afrikai látogatásának első állomása felé — rövid időt Tuniszban töltött az el­Samora Madhel, Mozambik elnöke a közgyűlés üléssza­kának szerda délutáni ülésén elhangzott beszédének nagy részét az Afrika déli részén kialakult helyzetnek szentel­te. A mozambiki elnök hang­súlyozta: a pretoriai rezsim­nek a „reformokra” vonat­kozó ígéretei üres szavak mindaddig, amíg nem nyúl­nak hozzá az alapvető kér­déshez, az apartheid rend­szerének felszámolásához, és nem kezdődnek tárgyalások a kormány és a dél-afrikai nöki különgép üzemanyag­felvétele alatt. A tunéziai főváros repülő­terén Losonczi Pál üdvözlé­sére megjelent Mohamed Mzali miniszterelnök, Hama. di Huini Tunisz kormány­zója és több kormánytiszt­viselő. A tunéziai kormányfő átadta Habib Burgibának, az észak-afrikai ország elnöké­nek személyes üdvözletét. zott. A mozambiki elnök azt is megállapította, hogy Dél- Afrika rendszeresen és sú­lyosan megsérti a Mozambik- kal kötött megállapodásokat, támogatja azokat a fegyve­res bandákat, amelyek sza­botázsakcióikkal meg akarják bénítani az ország gazdasá­gát. Mach el egyúttal segítsé­gét kért a körzet országai­nak ahhoz, hogy megvédhes­sek magukat, és fejleszthes­sék gazdaságukat. Losonczi Pál és Mohamed Mzali a kötetlen beszélgetés folyamán hangsúlyozta, hogy a két ország közötti kapcso­latok zavartalanok és van le­hetőség az együttműködés bővítésére a kölcsönös elő­nyök és érdekek alapján. Jelen volt Havasi Béla, hazánk Tuniszban akkredi­tált nagykövete is. A szerda délutáni ülésen felszólalt Kanada és Nagy- Britanmia külügyminisztere is. A nemzetközi kérdések­ről szólva nagy általános­ságban ugyanazt az állás­pontot foglalták el, mint ko­rábban az Egyesült Államok, azonban valamennyien han­goztatták, jelentős esemény­nek tartják azt, hogy a Szov­jetunió és az Egyesült Álla­mok vezetői a közeli jövő­ben találkoznak és tárgyal­nak egymással. 1985. szeptember 24—26-án Moszkvában megtartotta 116. ülését a KGST Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen a tag­államok delegációit minisz­terelnök-helyettesek, állandó KGST-képwiselők vezették, Magyarországot Marjai Jó­zsef miniszterelnök-helyettes. A KGST és a jugoszláv kor­mány közötti megállapodás értelmében részt vett a vb- ülés munkájában Jugoszlávia állandó KGST-képvüselője. A tanácskozáson loan Totu, Románia állandó KGST-kép- viselője elnökölt. A KGST-tagállamok felső szintű gazdasági értekezleté­nek határozatait figyelembe véve, a végrehajtó bizottság képviselői konzultációkat folytattak a tagállamok gaz­dasági és tudományos-mű­szaki szervezetei közötti köz­vetlen kapcsolatok helyzeté­ről, lehetőségeiről és távla­tairól. Különösen nagy fi­gyelmét fordítottak a koope­rációval összefüggő kérdé­sekre. A KGST-tagállamok kép­viselői megállapodtak abban, hogy a közvetlen kapcsolatok fejlesztésének mindenekelőtt a társadalmi termelés haté­konyabbá tételével összefüg­gő feladatok megoldását kell szolgálniuk. Ennék során a figyelmet az új technológiák, műszaki eredményék, anya­gok kidolgozásában és al­kalmazásában megvalósuló kooperációra, a műszaki fej­lettségi szint emelését és a termékek minőségének — köztük a legfontosább ter­mékek — javítását szolgáló együttműködésre, s szükség esetén a termelőkapacitások közös erővel történő bővíté­sére és korszerűsítésére kell fordítani. Az ülésen hangsúlyozták a vezető népgazdasági ágaza­tokban megvalósuló közvet­len kapcsolatok és kooperá­ció jelentőségét a műszaki- tudományos haladás meg­gyorsítása és a kölcsönös ke­reskedelem növelése szem­pontjából. Eredményes koo­peráció valósul meg a KGST tagállamai között az atom- energetikai gépgyártásban, a számítástechnikában, repülő­gép- és helikoptergyártásban, gépkocsik gyártásában, egyes mezőgazdasági és útépítő gépek gyártásában. Szélese­dik a kooperáció az elektro­nikai iparban, a rugalmas termelési rendszerekhez szükséges új berendezések előállításában, ide értve a robottechnikát, és a korszerű hírközlési eszközöket. A felső szintű gazdasági tanácskozásön elfogadott ha­tározatokkal összhangban a végrehajtó bizottság számos intézkedést hozott a műsza­ki-tudományos együttműkö­dés korszerűsítése érdeké­ben. A közös munka meg­szervezésének új formáiról hozott egyebek között hatá­rozatot azzal a céllal, hogy meggyorsítsák az új, a világ- színvonalon álló korszerű gépek, berendezések, anya­gok és technológiai folyama, tok kidolgozását és elterje­dését a termelésben. Elfogadták az ülésen a szabványosítás terén meg­valósuló együttműködés 1986 —1990-re szóló tervét. Az ülés résztvevőinek vélemé­nye szerint jelentős mérték­ben növelni kell a szabvá­nyok szerepét a kölcsönösen szállított áruk műszaki szín­vonalának és minőségének emelése érdekében. A figyel­met az együttműködés ki­emelt ágazataiban megvaló­suló szabványosításra kell fordítani. Vonatkozik ez kü­lönösen azokra a termékek­re, amelyek az elektroniká­val, mikroprocesszorok és ro­bottechnika előállításával, rugalmas termelési rendsze­rek létrehozásával, valamint a tudományos-műszaki hala­dást meghatározó más gép­ipari termékek gyártásával foglalkozó megállapodások­ban szerepelnek. Az együtt­működési terv szerint csök­kenteni kell a szabványok kidolgozásának idejét, s ma­gasabb követelményeket kell állítani velük szemben, hogy megfeleljenek a világszínvo­nalnak és a nemzetközi szer­vezetek szabványainak. A végrehajtó bizottság jó­váhagyta azt a jelentést, amely a KGST-tagállamok együttműködésével foglalko­zik a méréstan — a metro- lógia — területén. Az együtt­működés célja olyan korsze­rű műszaki eljárások és be­rendezések kidolgozása, amelyek alkalmazása bizto­sítja a tudományos-műszaki haladás meggyorsítását, vala­mint az egyes tagállamok mérésrendszereinek közelíté­sét. A VB megtárgyalta a KGST küldöttségének az ENSZ-közgyűlés negyvene, dik ülésszakán történő rész­vételével összefüggő kérdé­seket. Hangsúlyozták, hogy teljes összhangban az ENSZ alapokmányával a KGST tagállamai síkraszállnak az egyetemes béke és a nemzet­közi biztonság erősítéséért, a nemzetközi gazdasági kap­csolatok igazságos és demok­ratikus alapokon történő át­alakításáért, egy új világ- gazdasági rend kialakításá­ért, az egyenjogú és kölcsö­nösen előnyös nemzetközi együttműködésért. A tagál­lamok képviselői kifejtették, hogy ilyen alapon a jövőben is készek együttműködni az Egyesült Nemzetek Szerve­zetével és szakosított intéz­ményeivel. Az ülésen áttekintettek a tagállamok gazdasági és mű­szaki-tudományos együttmű­ködésével, valamint a KGST munkájával összefüggő né­hány más konkrét kérdést is. A végrehajtó bizottság ülé­sét a baráti légkör és az elv­társi együttműködés jelle­mezte. New York, ENSZ További felszólalások a közgyűlés ülésszakán nép törvényes képviselői kö­Életutak, sorsfordulók (IX.) Megalakult a munkásőrség és a karhatalom 1956. decemberében a me­gyei titkár elvtárstól (Rap- pai Gyula) azt a feladatot kaptam, hogy szervezzem meg a karhatalmat. A volt karhatalmista laktanyában Szekszárdon karhatalmista- jelölteket hívtak össze, 40— 50 főt. — Nézd meg őket, beszélj velük úgy, hogy te leszel a parancsnokuk — mondotta Rappai Gyula elvtárs. Ez a kísérlet részemről nem sikerült, mert ott egy­két ember elkezdett ávósozni, és olyanokat mondogatni, hogy ávósparanesnokság alatt ők nem akarnak szol­gálni. Két alkalommal foly­tattam vitát velük (az ak­kor napirenden lévő politi­kai kérdésekről), ennek az eredménye az lett, hogy én megmondtam nekik; semmi­képp nem akarok az önök parancsnoka lenni. A törté­nelmi igazsághoz hozzátar­tozik, hogy három-négy elv­társ: Setela elvtárs, volt pártmunkás, Hirsch Kálmán, Lugos József volt ÁV-s tisz­tek és még két elvtárs utá­nam jött, hogy ne törődjek ezekkel a hőbörgőkkel, ők mindenféleképpen mellém állnak és marasztalnak. — Nem én, semmiképp nem maradok, elegem van az ávosozásból. A karhatalom azonban né­hány napon belül megala­kult. Dávodi Ferenc volt ál­lamvédelmi tiszt lett a pa­rancsnoka, akinél egyéb­ként szekszárdi kétnapos vi­tánk során éjszakai szállást is kaptam. Bejelentettem Rappai elvtársnak, hogy visszamegyek szülőfalumba, Tamásiba. Alig melegedtem meg otthon, újra hivatott a megyei titkár elvtárs (kint járt Tamásiban), vázolta az új fegyveres testület, a mun­kásőrség létrehozásának kö­rülményeit, feladatait, és úgy döntöttek, hogy én le­szek a parancsnoka. így történt, hogy egy kis bőrönddel beköltöztem Szek- szárdra, (családom 1957. áp­rilisában jött utánam), a pártház egykori gondnoki la­kásának konyhájába, itt lak­tam és a gondnoki lakás két szobáját jelölték ki a Mun­kásőrség megyei Parancsnok, sága részére. Megbízólevéllel hamarosan (időpontját nem tudom pontosan) jelentkez­tem Halas Lajos ezredes elvtársnál Budapesten. Ak­kor ő volt a Munkásőrség Országos Parancsnoka. Tőle, illetve a közvetlen munka­társaitól kaptam meg a Tol­na megyében felállításra ke­rülő új fegyveres testület szervezeti keretét, szervezési irányelveit. És megkezdő­dött a fegyverek szállítása is. Jól jött, hogy ott laktam a pártháziban, mert éjsza­kánként szállították a fegy­vereket és hát kéznél vol­tam. Március elejére sok fegyver állt már készen a pártház alatti raktárban. Március 14-én a megyei pártbizottságon ünnepélyes fegyverátadásra került sor. Itt jelen voltak már a fel­állítandó egységek járási pa­rancsnokai és járásonként 13 fő és a megyei közvet­lenek. összesen mintegy 110 —120 munkásőr. Rappai Gyula üdvözölte a munkás­őröket, rövid beszédet mon­dott és a jelenlévőknek át­adta a fegyvereket. Ezzel képletesen a megye egész munkásőrségének. Ezután én mondottam rövid beszédet a felfegyverzett munkásőrök előtt. Március 15-én a me­gyei sajtó rövid tudósítás­ban bejelentette az eseményt. Megalakult a munkásőrség. Még ezen a napon megje­lentek a munkásőrjárőrök az jjtcán. (Szekszárdon is, és a járásoknál is.) Ekkor még az MHSZ-től kölcsönkért kék overálokban vagy civilben, karszalaggal. Egyéb más intézkedések melett így reagált a pártve­zetés az ellenforradalmá­roknak arra az általuk hirde­tett készülődésére, hogy már­cius 15-én újra fegyveres akciókat, tüntetéseket rob­bantanak ki. (a muk-ra). Március 21-én az új fegyve­res testület szintén képvisel­tette magát az 1919-esek emlékművének megkoszorú­zásán, melyet az ellenforra­dalmárok meggyaláztak és amelyet a pánt erre az idő­szakra rendbetett. A muk- akcióból nem lett semmi. Tolnában sem. A politikai konszolidációnak a tömegek részéről még nem voltak látványos jelei, de már ér­ződött, hogy a párt helyes politikájának alapján ez megkezdődött. A rendőrség, a karhata­lom, a munkásőrség járőrei­nek megjelenése fokozato­san visszafoglalta az utcát, ahol néha-néha még novem­ber 4. után is az ellenforra­dalmárok hangja volt az úr. 1957. május 1. megünnep­lésére készült a párt az egész országban, itt Tolnában is. Az Országos Munkásőr Pa­rancsnokságról március 14— 15 után megindult gyorsított ütemben az egységes ruhá« zattal való ellátás is. Köz­ben a párt újjászervezése és a munkásőrség szervezése együtt haladt. Az Országos Parancsnokság instrukciója szerint a május 1-i ünnep­ségbe be kellett építeni a munkásőrség demonstratív megnyilatkozásait is, úgy, hogy a május 1-ig falvett munkásőrök a május 1-i ün­nepélyen tesznek nyilváno­san esküt. A megyei párt­vezetés úgy döntött, hogy a szekszárdi üzemek által a megye munkásőrségének ado­mányozandó zászló is az ün­nepségen kerüljön átadásra. Az ünnepségen majd a kö­vetkező alegységek vesznek részt: — megyei törzs és közvet­len alegységei (híradó, mű­szaki, ellátó, páncéltörő), — a szekszárdi járási és városi munkásőr egész állo­mánya, — a járások munkásőrei­ből összeállított század, a megye parancsnokságnak alárendelt járási egységek képviseletében, mivel hogy az adományozásra kerülő zászló az egész megyéé. Több munkásőrt pedig azért nem terveztünk a járásoktól ösz- szevonni, mert ott is ünnep­séget tartottak egyidejűleg május 1-én (ez úgyis több­száz munkásőr megjelenését jelentette). Egyéb más munka mellett megkezdtük az előkészülete­iket a nagy ünnepre, az ellen­forradalom utáni első május 1. megünneplésére, a pártve­zetés és az országos parancs­nokság instrukciói szerint. Május 1. előtti héten fő­próbára a Bélá térre felvo­nultak a kijelölt egységek és alegységek. A leendő ajándék vörös csapatzászlót a próbán egy szokványos, de szép, ha­sonló méretű vörös zászló helyettesítette. Az új egyenruhájukban szépen felsonákozott munkás­őrök elébe álltam, a gya­korló vörös zászlóval. — Elvtársak! Majd 1-én, amikor átveszem az üzemek ajándékát, a munkásőrségnek adományozott vörös zászlót, akkor majd meglengetem, és erre ti háromszoros hajrával válaszoltok. Nos, most elpró­báljuk ezt az aktust. A vezénylő tisztnek, Bo- zsányi Sándornak szóltam; vezényelj vigyázzt. Én pe­dig most meglengetem a vörös zászlót! — mondottam harsányan, és széles mozdu­lattal jobbra-balna lengettem kétszer a gyakorló vörös zászlót. A válasz olyan or­kánszerű hajrá volt, hogy majd elsöpört. Pihenj-t pa­rancsoltam a vezénylötiszt- nek. Motoszkáltam a zászló- rudon valamit, és nyeltem egyet, kettőt, hogy leplezzem meghatoittslágomat. Tudtam és éreztem, hogy ebben a pillanatban minden munkás­őr átélt valamit a tragikus napokból. A sorokban olyan, immár egyenruhás emberek álltak, akik az ellenforrada­lom céltáblái voltak, nem is olyan régen. Pártmunkások, üzemék vezetői, tsz-tagok, ta­nácsi dolgozók, volt karhatal- mista kiskatonák, stb. Benne volt ebben a hajrában a te­hetetlen harag, amit el kel­lett fojtaniuk nemrég, ami­kor gyalóéhatták a vörös zászlót az ellenforradalmá- rok. Győzelem az anarchia felett, a szocializmus győzel­me az elleniforradalom felett. (iNa, uraim, most kinek van kedve vörös zászlót és vörös csillagot taposni? — mondo­gattam magáimban, míg a lélegzetvételnyi szünet tar­tott.) — Nagyon jó volt, elvtár- saim — szóltam dicsérőleg, de úgy, hogy ne vegyék észre meghatottságomat. — Jó volt, de azért még egyszer megpróbáljuk, a maj­dani május 1-i jó végrehaj­tás érdekében. Erre már nem vollt szükség, de hadd élvez­ze a lelkem ezt a gyönyörűsé­get. És megismételtettem vé­ltük. Az eredmény ugyanaz volt. Szívből jövő „hajráá, haj rá á, hajráá.” Mintha egyetlen szív dobogott volna ebben a mu rtkás ser egb en, és kimondhatatlan erőt és tett- rékészséget sugárzott. Na­gyon boldog voltam. PALKOVICS ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents