Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-25 / 225. szám

1985. szeptember 25. ^xfÉPÜJSÁG 3 Széchenyi, Vásárhelyi nyomdokain erőmüvek a Dunán Negyvenötösök A kilencvenedik születésnapon Szabó Géza első titkár köszönti Nádas Pált és átadja a városi pártbizottság ajándékát Vízi Duna-parti látkép Tejfalu (Mliecno) határában... A hátunk mögött Csehszlová­kia, előttünk a szélesen höm­pölygő folyam, azon túl pe­dig Szigetköz, Magyarország. Aranylóan süt a szeptem­beri nap, idillikus a csend. Csak egy fáradt béka szólal meg időnként a partközei­ben. Az előtérben, a föve­nyen egy nagy, ember nem bírta fatörzset látunk, csu­pasz, letördelt ágakkal. A fa kérgét is lehántotta a folyó, miközben — ki tudja honnan — idehozta a hátán, s éppen itt partra vetette. Semmi, még a legcseké­lyebb nyom sem utal arra, hogy történelmi nevezetessé­gű helyen állunk. Pedig alig néhány év múlva, itt, ezen a ponton Dunakiliti—Tejfalu (Mliecno) között terelik a Dunát az üzemvízcsatornába, egyszerűbben szólva: új me­derbe. Itt, ezen a ponton szeli át a dunakiliti víztá­roló a folyamot, s vele együtt az országhatárt, hogy egy ideig — immár csehszlovák területen — emberkéz alkot­ta töltések között folytatód­jék az útja. Új mederben a folyam Dehát miért van szükség a dunakiliti víztárolóra? S persze az üzemvízcsatorná­ra? Egyáltalán: milyen szé­les és hosszú lesz ez a csa­torna? Egyik kérdés a másikat követi ilyenkor. Az Orszá­gos Vízügyi Hivatal ,(OVH), és csehszlovák testvérintéz­ménye úgy vélte, hogy a legjobb, ha ezúttal nem a szokásos módon, vagyis va­lamelyik irodában tájékoz­tatja a magyar újságírókat, hanem helyszíni „bejárást” szervez számúkra. Ennek so­rán Szántó Miklós, az Orszá. gos Vízügyi Beruházási Vál­lalat vezérigazgatója, s a csehszlovák testvérintézmény vezérigazgató-helyettese, Jó­zef Oblozsinszki válaszolt a sajtó képviselőinek kérdései­re. Visszatérve az alapismere­tekre: köztudott, hogy két vízi erőmű épül fel a Dunán a magyar—csehszlovák fél összefogásával. Az egyik Bős (Gabcsikovo), a másik pedig Nagymaros térségében. Ismeretes, hogy a Duna vízhozama igencsak ingado­zik. Azért építenek 60 négy­zetkilométeres víztárolót a Szigetközben, vagyis na­gyobbrészt magyar területen, hogy alacsonyabb vízállás esetén is elegendő víz le­gyen majd a bősi (gabcsi- kovói) erőmű turbinái szá­mára. Ez könnyen megérthető. Az viszont már kevésbé volt világos, miért kell 25 kilo­méteres hosszúságban új medret kiépíteni Európa egyik legnagyobb folyója szá­mára? (Valóban ilyen hosszú lesz az üzemvízcsatorna!) A kérdésre válaszolva a ma­gyar és csehszlovák szakem­berek elmondották, hogy az épülő új erőmű számára így a legkedvezőbb. A csatorná­ban ugyanis kisebb lejtés­sel, vagyis magasabban tud­ják vezetni a Duna vizét, mint ahogy a régi medrében folyik, ily módon Bősnél na­gyobb esése lesz a víznek, mint azt a régi meder fel- használása lehetővé tenné. Hozzátették: a hajózás szá­mára is biztonságosabb a csatorna használata a régi medernél, hiszen az egész 2500 kilométeres szakaszon itt a legnehezebben járha­tó a folyam. Sekély, zá­tonyképződésre hajlamos ez a szakasz. Ezért nyitják meg majd Tejfalu (Mliecno) ha­tárában az üzemvízcsator­nát, amely Szap (Palkovi- csovo) térségében visszatér majd a folyó régi medrébe. Végigjártuk a 25 kilométe­res szikkaszt, láttúk a fo- lyamkovicsból épült rézsű­ket, amelyek mindinkább a táj fölé emelkednek, s Bős (Gabcsikovo) térségében már elérik a 18 méteres magas­ságot. Láttuk a szemközti partfalakat is, meggyőződ­hettünk arról, hogy 300 mé­ter szélességben hömpölyög majd itt a folyam. Vagyis még a Duna—Majna—Rajna csatorna átadása után is ké­nyelmesen elférnek benne a nagy hajók. S hogy mi lesz a Duna régi medrében ezen a 25 ki­lométeres szakaszon? A szak. emberek válasza: ott is fo­lyik majd. Tisza nagyságú folyót lát majd ott a szem­lélő néhány év múltán. A l rr • w rr bosi erőmű építkezésén A magyar és csehszlovák szakemberek elmondották: nemcsak erőműveket épí­tünk. Komplex vízhasznosí­tásról van szó. Ezért ott, ahol az építkezések miatt megemelkedik a talajvíz- szint (ez mindenekelőtt a magyar Szigetköz egyik ré­szére érvényes), elvezetik a felesleget. Ott, viszont, ahol süllyed (ilyen is lesz a Szi­getközben, s a csehszlovák oldalon is), megemelik. Hosszas dolog volna részle­tezni, hogy miként, a lényeg a fontos: nem kell aggódni azért, hogy kipusztulnak a Szigetközben az ősi fák. El­lenkezőleg: jobban virulnak majd, mint valaha, hiszen — akárhogy alakul a Duna vízhozama — a történelem­ben először kiegyenlített lesz a sokat emlegetett ta­lajvízszint. Persze sokat, nagyon so­kat kell dolgozni még, mire ezt elérjük, illetve a bősi (gabcsikovói), majd pedig a nagymarosi vízi erőművet felépítjük. S minthogy a bő­si erőmű turbináinak az ál­lamközi szerződés szerint már 1990-ben áramot kell adniok (a nagymarosit 5 év múlva, vagyis 1995-ben avat­juk fel), napjainkban a bő­si munka, s a dunakiliti víz­tároló kiépítse a legsürgő­sebb. Aki a Szigetközben járt, s látta az óriási, mind inkább „holdbéli” kráter mélyen dolgozó lánctalpas földmun­kagépeket, az meggyőződhe­tett arról: már kezdenek ki­alakulni az új víztároló part­vonalai. S még látványosabb kép fogadott bennünket bős­nél. Itt is egy „krátert” lát­tunk, amelynek mélysége meghaladta a negyven mé­tert. (Csehszlovák barátaink munkagödörnek nevezték.) Óriási daruk magasodtak velünk szemben, lent a sza- kodéknyi mélységben pedig apró emberek sokasága nyüzsgött. (Fentről nézve nem voltak nagyobbak, mint például a játékkatonák.) Vasbetonszereléssel, betono­zással voltak elfoglalva, aki fentről szemlélte őket, már megsejtette, hogyan zúdul majd oda, alá az elektromos áramot termelő Duna-víz. Ismeretes, hogy a bősi erőműnek 720, a nagymaro­sinak pedig 158 megawatt lesz a teljesítménye, s az összesen 878 megawatton a két ország — az egyenlő te­herviselésen alapuló beruhá­zás arányában — megoszto­zik. Mind a magyar, mind pedig a csehszlovák szakem­berek aláhúzták, hogy csúcs­erőműnek szánják a két lé­tesítményt. Vagyis akkor dolgoznak leginkább, amikor gondokat okozhat az ener­giahiány. Nem nehéz belát­ni: főként a reggeli órákban szökik fel a villamosenergia, fogyasztás, hiszen ekkor kap­csolják be a gyárakban a gépeket, ekkor készülünk munkába (rádiót hallgatunk, borotválkozunk stb.), vagyis a háztartások igénye is ilyenkor a legmagasabb. Sem a hagyományos, szén- tüzelésű hő-, sem pedig az atomerőművek nem alkal­masak arra, hogy villám­gyorsan be-, meg kikapcsol­juk a gépeiket (ez műszaki képtelenség!), a vízi erőmű­nél viszont megtehetjük ezt. Ezért lesz pótolhatatlan ér­tékű a két ország számára a bősi, nagymarosi létesít­mény. A nagy elődök szellemében Bős határát elhagyva pi- ros-fehér-zöld felségjelű zászlók alatt dolgozó úszó­kotrókra lettünk figyelme­sek balról. Csehszlovák sozmszédaink elmondották: magyar barátaik serényked­nek ott. Az államközi szer­ződés szellemében ugyanis Bős—Szap (Palkovicsovö) között a magyarok építik, il­letve mélyítik ki a Duna új medrét. A munkák jól ha­ladnak. Szapnál az OVH „Hullám” nevű motoroshajójára invi­tálták a vízügyi szakemberek az újságírókat. A verőfényes idő, a békésen hömpölygő Duna, a szép táj beszélgetés­re csábított, s Gönyű felé hajózva néhány kérdést tet­tem fel Reich Gyulának, az OVH osztályvezető-helyette­sének. Azért neki, mert — úgy hírlik — szívesen búvár­kodik szabad idejében a ma­gyar vízügyek történetében. — Köztudott, hogy Bős— Nagymaros kapcsán nem egészen egységes közvélemé­nyünk — szóltam a vízügyi szakemberhez. — Vannak, akik fenntartás nélkül tá­mogatják, s akadnak olya­nok is, akikben még kéte­lyek élnek a beruházás cél­szerűsége iránt. Azelőtt, még Széchenyi István és Vásár­helyi Pál idején is előfor­dult ilyesmi? Végtére is nem ez az első nagyszabású fo- lyomszabályozás! — Csak azért tudunk ha­józni ezen a Duna-szakaszon, mert még 1759—1914 között szabályozták. A sok mellék­ágra bomlott folyóban kivá­lasztottak egy főmedret, amit kellőképpen kimélyí­tettek. — De ez csak a ki­sebb munkák közé tartozott — folytatta a mérnök. — Még az iskolásgyerekek is tudják nálunk, hogy Széche­nyi idejében mindenekelőtt a Vaskapunál, illetve a Ti­sza mentén folytak a legna­gyobb munkák. Azt viszont már kevesebben ismerik, mi­lyen nagy vihart kavartak fel az akkori közvéleményben e munkák. Károlyi Zsigmond a vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története cí­mű könyvében például azt írja, hogy Vásárhelyi Pált, Széchenyi jobbkezét 1846. április 8-án, a Tiszavölgyi Tájsulat ülésén hevesen tá­madták. A Károlyi palotá­ban, vagyis Pesten megtar­tott tanácskozáson olyan ve­hemenciával rontottak neki, hogy az egyébként is fáradt, a Tisza-szabályozás'i mun­kákban már agyonhajszolt Vásárhelyi Pál szívszélhüdést kapott, s még aznap este 11-kor meghalt. — Még Széchenyit sem kí­mélték — tette hozzá a mér­nök. — Ugyancsak a már említett Károlyi Zsigmond könyvében olvastam, hogy amikor Széchenyi Istvánt a Tisza-szabályozás kormány­biztosságával bízta meg a helytartótanács, voltak, akik árulónak tartották őt, s sár­ral dobálták meg a kocsi­ját... A mérnök elhallgat, hiszen felesleges már a beszéd. Bé­késen dohognak a motorok, továbbhajózunk azon a fo­lyón, amit a nagy elődök tet­tek számunkra is járhatóvá. MAGYAR LÁSZLÓ Kedves kis ünnepséggel kezdődött Szekszárdon a vá­rosi párt-végrehajtóbizottság múlt pénteki ülése. A párt- bizottság nevében Szabó Gé­za első titkár köszöntötte kilencvenedik születésnapján Nádas Pál nyugdíjast. A kö­szöntés a veterán párttagnak is szólt, aki a felszabadulás évfordulójával egy időben ünnepelte négyévtizedes párttagságát is. Ám legyünk pontosabbak: Az 1895. szep­tember 21-én született Ná­das Pál a negyvenötösök csoportjába tartozik, de tu­lajdonképpen az előző esz­tendőben lett a párt tagja, amikor 1944. október negye­dikén az alföldi Nagykörű­ben — pár nappal a falu felszabadulása után — he­tedmagával megalakította a Magyar Kommunista Párt helyi szervezetét. Hosszú és küzdelmes élet. re tekinthet vissza Nádas Pál. A tizenhét gyermekes gazdasági cselédházaspárfia ahogy befejezte az elemi is­kolát, cipészinasnak szegő­dött. öt év múlva vált se­géddé, majd dolgozott a fő­városban különböző meste­reknél. Tizenkilencben ter­mészetes volt, hogy vörös- katonának állt, mint az is, hogy utána tagja lett a szak- szervezetnek. Családi hagyomány a sok gyerek, Nádasék kilencet — két fiút és hét lányt — ne­veltek föl. A telepítések so­rán került a család Tolna megyébe, Kistorníásra. Ná­das Pál itt is eredményesen munkálkodik a kommunista pártszervezet megalakításán, majd titkárrá választják. A pártszervezet — és szemé­lyesen Nádas Pál — kitar­tó agitációs munkája során válik — a megyében az el­sők között — Kistormás szö­vetkezeti községgé 1949-ben. Elnökké őt választják. — Nehéz idők voltak azok — emlékezik vissza a ter­melőszövetkezet kezdeti évei­re —, sokat kellett küszköd­ni, hogy talpon maradjunk, vitatkozni a tagsággal és a felsőbb szervekkel is. Öröm ma látni, hogy mire vitte a szövetkezeti mozgalom, ott a sok gép, kitűnő szakember, Több szórakoztató elektro­nikai termékújdonság gyár­tását kezdi meg az idén, il­letve jövőre a székesfehér­vári Videoton Elektronikai Vállalat. Ez évben kerül a szerelőszalagokra az új for- matervű sztereó rádiómag­nó. A készülék új magneto­fon mechanikája lehetővé teszi a gyorstekercselés köz­a magas termésátlagok, a szép állatállomány. Jóleső érzés, hogy a kezdeti lépé­seket én is segíthettem ... ötvennégyben Gyünkre költözött a család, ekkor ne­vezték ki az Állatforgalmi Vállalat kirendeltségének vezetőjévé, ötvenhatban ki­állt a munkáshatalom mel­lett, az elsők között tevé­kenykedik a 'pártszervezet megalakításán, alapító tagja a munkásőrségnek. Hatvan­évesen vonult nyugdíjba, de a mozgalomban tovább tevé­kenykedett, volt a járási pártbizottság fegyelmi bizott­ságának elnöke, majd veze­tőségi tagja nyugdíjasként a községi alapszervezetnek. Hetvennégyben költöztek Szekszárdra, és mint az ün­nepségen Rév András alap­szervezeti titkár elmondta, Pali bácsi ma is aktív párt­tag, észrevételeivel, javasla­taival és a lakosság körében végzett agitációs munkájá­val kilencvenévesen is segí­ti a pártszervezet munkáját. Az elmúlt négy évtized alatt több alkalommal részé­ben! behallgatást, valamint a korszerű krómszalagok le­játszását. Műszaki tulajdon­ságai versenyképessé teszik a hasonló külföldi rádiókkal. Külön hangsugárzókkal is működtethető, s sztereoadás esetén automatikusan kap­csol sztereo vételre. Újdonság lesz a jövőre gyártósorra kerülő chipes sült elismerésben, kitüntetés­ben. A felszabadulás ne­gyedszázados évfordulóján vehette át a Felszabadulási Jubileumi Emlékérem kitün. tetést, 1954-ben Kiváló Dol­gozó lett. Hetvenkettőben a munkásőrségben folytatott tevékenységéért kapta meg a „15 év a Haza Fegyveres Szolgálatában” kitüntetést, öt évvel ezelőtt pedig a Mun­ka Érdemrend arany fokoza­tával tüntette ki az Elnöki Tanács. Kilencvenévesen is egész­séges. — A nyáron beteges­kedtem, de aztán rendbe­jöttem — mondja. — Sokat vagyok szabad levegőn, Ibo­lya lányomék szőlejében- kertjében dolgozgatok, ott föltalálom magam. Meg az is jólesik, amikor összejön a nagy család, sok örömem telik gyermekeimben, uno­káimban. A nagy család, melynek tagjai között — gyermekei, menyei-vöi — Nádas Pálon •kívül tizenhét a párttagok száma. fekete-fehér televízió. A kü­lönböző rendeltetésű integ­rált áramkörök feladatát egyetlen mikroelektronikai elem, egy úgynevezett chip veszi át. Újszerű áramköri felépítése révén a készülék rendkívül megbízható, ki­tűnő képminőséget ad és csekély fogyasztású. Joleso figyelem A megszokottól, a jó gyakorlattól eltérő végeredményű telefonbeszélgetésnek vol­tam akaratlanul is — fültanúja nemrég megyénk egyik rendező irodájában, ahol a szokatlant az egyik fél érvelése, jelentette. A történet röviden a következő: Meghalt az egyik termelőszövetkezet egy éve nyugdíjban lévő, volt „kisebb vezetője” és a család, a hozzátartozók társadalmi te­metést kértek. Az iroda dolgozói szervező munkájuk alatt arra gondoltak, hogy a jól bevált gyakorlatnak megfelelően a sírnál a volt munkáltató képviselője búcsúzzon el a megboldogulttól. A kérés eljutott az érintettekhez, a válasz, az említett telefon- beszélgetés, amit — két nap „gondolkodás után" — az egyik alkalmazott közölt az iroda vezetőjével, a következő volt: „Nyugdíjasokkal nem foglalkozunk!” Ott, akkor mindnyájan tudtuk, egyedi esetről és cseppet sem általánosítható do­logról, nem jelenségről van szó, mégis mélységesen felháborodtunk. Felháborod­tunk, mert úgy gondoltuk, a társadalmi temetésen való búcsúbeszéd nemcsak a tisztelet, a végső tisztelet megadását je­lenti. Az MSZMP XIII. kongresszusának ha­tározata a nyugdíjasokról így szól: „Az idősebb — már nyugdíjban lévő — nem­zedékek munkája, áldozatvállalása testet ölt szocialista fejlődésünk eredményei­ben .. Kötelességünk, hogy figyelemmel kísérjük helyzetüket, könnyítsük az idős korral járó terheiket”. Gondoskodásról, olyan odafigyelésről van tehát szó, ami nemcsak addig terjed, míg dolgozni tud valaki... Nem ismertük, nem is ismerhettük, a végtisztességet megérdemlő emberi érté­keit, de gyengéit sem, mégis ha azt kiér­demelte, hogy vezető legyen, akkor öt mondat kijárt volna neki, nyugdíjasként is. Egyedi esetről van szó, mondtam elöljá­róban, hisz mindnyájan tudjuk, hogy na gyón sok helyen gondolnak a nyugdíjasok­ra, gondoskodnak róluk. Találkozókat, ösz- szejöveteleket, kirándulásokat szerveznek számukra, ahol nem az ebéd, a virág, ese­tenként a szóvirág a fontos, hanem a jó szó, az eredményekről, gondokról való tá­jékoztatás, a véleménykérés, ami azt is je­lenti, hogy nem feledkeznek meg róluk, igénylik a tapasztalataikat. Minderre pél­dát nemcsak saját környezetünkben, de lapunk sok számában is találhattunk bő­séggel. Ügy látszik azonban, nem min­denütt talált Ikövetésre. Tsz-elnök ismerősöm, aki a jó példák számát szaporítja, egyszer „búcsúbeszéd­ről jövet” így fogalmazott: „Kötelessé­gemnek éreztem, hogy szövetkezetünk ne­vében elköszönjek tőle, mert a mi dolgo­zónk volt, a közös gazdaság ügyét szol­gálta, és tudom azt, hogy idős — nyugdí­jas tagjainknak — milyen jólesik a figye­lem, a gondoskodás, aminek a sírig kell tartani". — él — J. J. lfideoton-üjdonsögok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents