Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-25 / 225. szám

1985. szeptember 25. ( TOLNÁN 2rtÉPÜJSAG Egymásért és a békéért Szovjet—magyar kapcsolatok Fred Sinowatz Magyarországra látogat A Szovjetunió változatla­nul elsőrangú jelentőséget tulajdonít a szocialista orszá. gokhoz fűződő kapcsolatai erősítésének. A testvérorszá. gok vezetőivel folytatott tár. gyalásokon időről időre át­tekintik az együttműködés­ben megtett utat, a kapcso­latok fejlesztésének lehetősé­geit; a nemzetközi helyzetet elemezve pedig összehangol­ják a feszültség enyhítéséért, a békéért kifejtendő erőfe­szítéseket. Ilyen kérdések kerülnek előtérbe a rendsze. rés, magas szintű magyar— szovjet tárgyalásokon is, amelyek a két ország kap­csolatainak. lényeges elemét jelentik. E találkozók légkö­rét mindig a bizalom, a köl­csönös megértés, a szívélyes­ség és a nézetek egysége hatja át. Talán nem mellé­kes a személyes mozzanat: 1983 júliusában, amikor Ká­dár János párt- és kormány- küldöttség élén a Szovjet­unióban járt, több helyre Mihail Gorbacsov — akkor PB-tag és KB-titkár — kí­sérte el a magyar vendége­ket. A legfontosabb partner Magyarország és a Szov­jetunió kapcsolatai sokrétű­ek, az együttműködés az élet minden területét felöleli és dinamikusan fejlődik. Mar­kánsan illusztrálja ezt, hogy az 1947-ben kötött első ke­reskedelmi egyezmény 30 millió rubeles kétoldalú for­galmat irányzott elő, míg az idei megállapodás összege meghaladja a kilencmilliárd rubelt. Ez évi — a Szovjet­unióba irányuló — kivite­lünk értéke hozzávetőleg nemzeti jövedelmünk egy- harmadával ér fel. Köztu­dott, hogy kőolajszükségle­tünk nyolcvan-, földgázfo­gyasztásunk kilencvenöt, vasércfelhasználásunk ki­lencven százalékát a Szov­jetunió fedezi. Magyaror­szág portáldarukat, vontató- és tolóhajókat, Ikarus autóbuszokat, mezőgazdasá. gi termékeket, könnyű- és élelmiszeripari cikkeket szál­lít a szovjet partnernek. A Szovjetunió Magyarország legfontosabb külkereskedel­mi partnere, ugyanakkor a szovjet külkereskedelmi for­galomban Magyarország a rangos ötödik helyet foglal­ja el. A gazdasági kapcsola­tok sohasem korlátozódtak csupán az áruforgalomra. Szovjet közreműködéssel több, mint száz gyár, üzem­rész, erőmű épült vagy újult fel Magyarországon. E mun­kák egy része még ma is tart. Az érem másik olda­la, hogy hazánk is mind job­ban bekapcsolódik a szov­jet vállalatok korszerűsíté­sébe. Figyelemre méltó, hogy mind nagyobb az olyan termékek részaránya, — mintegy egyharmadnyi —, amelyeket gyártásszakosítás és kooperáció keretében ál­lítunk elő. Egy cipőben járunk De az imponáló számokon és statisztikai adatokon túl­menően együttműködésünk­nek megvan az az előnye is, hogy lehetővé teszi a szé­les körű gazdasági folyama­tok megtervezését. A szovjet és a magyar méretarányok különbözősége ellenére „egy cipőben járunk”. Mindenek­előtt abban az értelemben, hogy Magyarországon, csak­úgy, mint a Szovjetunióban, egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azok a tennivalók, amelyeknek az intenzív gaz­dálkodásra való átállást kell előmozdítaniuk. Ez az átál­lás — ki tagadná? — gon­dokkal jár, amelyek azon­ban közösen, összefogással megoldhatók. Az összefogás egyik alapvető okmánya az ezredfordulóig szóló kétol­dalú gazdasági-tudományos és műszaki együttműködési program, amelyet idén ta­vasszal írtak alá Moszkvá­ban. Ez a dokumentum nem csupán kijelöli a magyar- szovjet hosszú távú együtt­működés irányait, hanem megszabja azt is, hogy a ki­tűzött célok eléréséhez mi­lyen erőforrásokat, tapaszta­latokat, ismereteket kell mozgósítani. Az okmány ér­telmében — és ez a hosszú távú program egyik legérté­kesebb gondolata — a ma­gyar—szovjet együttműkö­désben kulcsszerepet kell szánni annak, hogy a tudo­mányos-műszaki haladás legújabb vívmányait mindkét országban a lehető leghaté­konyabban hasznosítsák. Elvszerűség és kiszámíthatóság Külpolitikánkat az elvsze­rűség és a kiszámíthatóság jellemzi: senkiben sem hagy kétséget az iránt, hogy a nemzetközi porondon a Var­sói Szerződés és a KGST- tagjaként tevékenykedünk. Mindenütt ott vagyunk, ahol tenni kell és lehet a béké­ért. Magyar—szovjet vi­szonylatban meghatározó té­nyező a szövetségesi elköte­lezettség, amely az eszmék és a célok azonosságára épül, és szoros együttműködésben, egyeztetett fellépésekben nyilvánul meg. összecseng ezzel az a gon­dolat, amelyet Mihail Gor­bacsov főtitkár, az SZKP idei márciusi plénumán fej­tett ki: a párt és az állam első parancsolata, óvni és minden módon erősíteni a testvéri barátságot legköze­lebbi harcostársainkkal és szövetségeseinkkel, a szocia­lista közösség országaival. Minden tőlünk telhetőt meg­teszünk, hogy bővítsük együttműködésünket a szo­cialista államokkal, hogy így növeljük a szocializmus sze­repét és hatását a világ ügyeiben és ügyeire. Ami a világ ügyeit, más­képpen mondva a nemzet­közi helyzetet illeti, moszk­vai értékelés szerint a fejle­mények egyfajta határvonal­hoz érkeztek. A helyzetet kettősség jellemzi: egyrészt a nemzetközi viszonyokban fo­kozódó feszültség tapasztal­ható, másrészt bizonyos vá­rakozás észlelhető. Ennek megfelelően a Szovjetunió, a szocialista közösség válasza is kettős jellegű. Egyrészt nem engedi meg, hogy az Egyesült Államok, a NATO katonai fölényt érjen el, másrészt a lehető legnagyobb erőfeszítéseket fejti ki a fegyverkezési hajsza megál­lítására. Szándékok és tettek Szovjet részről talán még soha nem tettek le ennyi ja­vaslatot a diplomácia zöld­asztalára, mint mostanában. Moszkva indítványozza az űrfegyverkezés helyett a kozmosz békés meghódítá­sát. Moratóriumot terjesz­tett elő a csapásmérő űr­fegyverek előállítására, kikí­sérletezésére, és a világűrben való elhelyezésére. Javasol­ja a nukleáris fegyverrend­szerek befagyasztását, a fel­halmozott fegyverek nagy­mértékű csökkentését, az újabb fegyverrendszerek lét. rehozásának megtiltását. Kü­lönösen jelentős, hogy a moszkvai szándékokat tettek támasztják alá: például a Szovjetunió egyoldalúan fel­függesztette nukleáris kísér­leti robbantásait. A pozitív washingtoni válaszra mind­eddig hiáb^P)vártak Moszk­vában. Mindehhez hozzáfűzhető: Genfben folynak a szovjet —amerikai tárgyalások. Már a harmadik fordulónál tar­tunk, és az a benyomás ala­kul ki: az amerikai küldött­séget nem azzal bízták meg, amivel a szovjetet, hogy köl­csönösen elfogadható megol­dásokat keressen, hanem hogy időhúzó taktikát alkal­mazzon. A jelek szerint Wa­shington időt akar nyerni csillagháborús programjának megvalósítására. Közeleg a szovjet—amerikai csúcstalál­kozó. Moszkvában nem kí­vánnak előzetes értékelések, be bocsátkozni, annyi azon­ban nyilvánvaló, hogy az előrelépést azon is csak a kétoldalú erőfeszítések sza­vatolhatják. Nagyjából így festenek te­hát a világ ügyei. A magyar álláspont egyértelmű és vilá­gos. A szovjet javaslatokat és kezdeményezéseket támo­gatjuk. Igazságosnak tartjuk azt, hogy Moszkva olyan megoldást keres, amely a fegyverzet lehető legalacso­nyabb szintjén szavatolja a két fél egyenlő biztonságát. Meggyőződésünk, hogy az összes vitás nemzetközi kér­dés tárgyalások útján meg­oldható, hogy az események veszélyes menetét meg lehet állítani. Ehhez természetesen szükség van a nemzetközi helyzet megjavításában, a nukleáris konfliktus meg­akadályozásában érdekelt va­lamennyi állam erőteljes ak­ciójára, közös cselekvésére. HAVEL, JÓZSEF Dr. Fred Sinowatz oszt­rák szövetségi kancellár ma hazánkba érkezik abból az alkalomból, hogy az Eöt­vös Loránd Tudományegye­Négy évtizede annak, hogy Magyarország és a Szovjet­unió között helyreálltak a diplomáciai kapcsolatok. Eb­ből az alkalomból Várkonyi Péter külügyminiszter és Eduard Sevardnadze, a Szov­jetunió külügyminisztere tá­viratban üdvözölte egymást. Várkonyi Péter táviratában hangsúlyozta, hogy a magyar —szovjet diplomáciai kap­csolatok helyreállítása óta el­telt négy évtized alatt a magyar—szovjet kapcsolatok az élet minden területén a A Csehszlovák Kulturális és Tájékoztatási Központ megbízásából háromtagú küldöttség látogatott szep­tember 24-én Tolna megyé­be. A vendégeket Szekszárdon Varjas János, a Hazafias Népfront megyei titkára fo­gadta, majd városnézés ke­retében megmutatta nekik a megyeszékhely nevezetessé­geit. Délután csehszlovák ven­dégeink — dr. Perhács Já­nos kandidátus, a Komenski egyetem tanszékvezető he­lyettese, dr. Gaál József, nagykövetségi első titkár, a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központ igazga­tóhelyettese, Villányi Zoltán, a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központ mun­katársa — Bonyhádra utaz­temen, az egyetem alapításá­nak 350. évfordulója alkal­mából rendezett ünnepségek keretében, díszdoktorrá avat­ják. marxizmus—leninizmus és a szocialista. internacionaliz­mus elvéire éjaülve eredmé­nyesen fejlődtek. Eduard Sevardnadze az év­forduló alkalmával küldött jókívánságaival együtt kife­jezte meggyőződését, hogy a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság barátsága és sokoldalú együttműködése a jövőben is tovább erősödik a magyar és a szovjet nép, a szocialista közösség, a béke és a szocializmus javára. tak, ahol Ezer Mihály városi tanácselnök, Krizsán Ist­ván, a városi pártbizottság titkára és Szentes Pál, váro­si népfronttitkár fogadta őket. A csehszlovák küldöttsé­get Ezer Mihály tanácselnök tájékoztatta a város társa­dalmi és gazdasági életéről, eredményeiről, a fejlesztés további elképzeléseiről. A városi tanácson tartott fogadás után, a művelődési központban a csehszlovák szocialista oktatási és neve­lési rendszerről, valamint a továbbképzés csehszlovákiai módszereiről tartott előadást a megjelenteknek dr. Per­hács János kandidátus. A késő délutáni órákban vendégeink meglátogatták a Bonyhádi 3. Sz. Általános Is. kólát. T áviratváltás Csehszlovák vendégek Tolnában Szekszárdi városnézésen csehszlovák vendégeink Életutak, sorsfordulók (VII.) Felhő, vihar és tragédia A szobába magunkkal vittük a csillaglevétel néma­ságát és csendjét. Nem szól­tunk egymásnak. Én azon gondolkodtam, hogy talán még kellett volna valamit mondani a taiskatonáknak. Talán azt, hogy tehetetlen vagyok már. Ne várjanak tőlem sokat. Már nem hogy feladatot megoldani nem tu­dok, hanem puszta létünk megvédésére is képtelenné tesz a mocskolódás, a lelki terror. Talán még azt is meg kellett volna mondani, hogy én tudom, hogy ti vagytok a világ legbecsületesebb embe­rei és katonái. Valami ször­nyűség történt most e hazá­ban, melynek szeretetére, védelmére tanítottunk ben­neteket. .. Tóth főhadnagy ■törte meg a csendet, amikor saját családi rádióját bekap­csolta, melyből ömlött, áradt a gyalázkodás a szo­cializmusra és az ÁV-sokra. Vonják felelősségre a kar­hatalom parancsnokát! — hangzott. Egyik kiskatonám által okozott két sebesült nyi­latkozatait olvasták be. (Többször a rádióba). Ha­zudtak, hogy orvosilag nem láttuk el őket. Dr. Apáthi hadnagy orvos személyesen foglalkozott a sérültekkel. És vártuk és vártuk a híre­ket, mert felfogásunk sze­rint rosszabb már sehonnan sem jöhetett. De mégis jött. 1956. október 28-án vagy 29-én a késő délutáni órák­ban egy motoros utasszállító gép keringett Pécs városa fe­lett, és röplapszerű papírhal­mazt szórt a városra. Az épület közelébe is több pa­pírhalmaz a földre hullt. Tóth főhadnagyhoz szóltam: — Hozzon nekem fel egy példányt, de ne olvasgassa, hanem futás ide a kezembe. Tóth főhadnagy kicsit va- gánykodó, de fegyelmezett és bátor karhatalmista volt, loholva lépett be, átadta a papírt. Én leültem, és ma­gamban olvasni kezdtem. A tisztek — e nehéz napokban kialakult szokás szerint — mellém és mögém álltak szo­rosan. Egyszer csak hatal­mas cseppekben kezdett hul­lani homlokomról a verejték és a nyakamba legördülő verejtékcseppeket hidegnek éreztem. Olvastam tovább, hátha idegességemben vala­mi ellenséges idézetet olva­sok. Tóth főhadnagy türel­metlenkedett. — Mi van, főnök? Mondja már, mondja már! Tovább olvastam. Tóth főhadnagy megszólalt: — Főnök, a kurva istenit, mondd, mi van, mert látom, hogy baj van — szólt hango­san, idegesen. Nagy nyugalmat erőltet­tem magamra, hiszen már fiatalon annyi mlindenen át­mentem. (Magyaráztam ma­gamnak.) És átadtam elvtár- saimnak a párt, az MDP központi lapjának, a Szabad Népnek a példiányát ezek­kel a szavakkal: — Elvtár­saim, pártunk és kormá­nyunk véleménye az, hogy mi vagyunk az árulók. En­nek nyomatékéül feloszlat­ják az ÁV-f. Törvényen kí­vül vagyunk. Az országban már mindenütt dühöng a fe- hérterror. Fizikailag és lel­kileg terror egyaránt. Már nemcsak abban hazudnak, hogy munkásokat követel­nek a karhatalomba (a vi­lág tudja, hogy az egész or­szágban a karhatalom min­den tisztje és tiszthelyettese munkás-paraszt szülők gyer­meke, sőt, maga is munkás), hanem a történelmet is ha­zudjak, újra felhasználják a nemzeti múltat a tömegek megtévesztésére. És a legsö­tétebb erők gaztetteinek leplezésére. Már szovjet emlékművet döntögetnek és gyaláznak meg. Elvakult dü­hük nem kíméli a temetőket sem. Most már az ÁV-sok elleni gyűlölet szítását ki­terjesztették minden kom­munistára. Minden kom­munista gazember, az elv­társ szó hazánkban már ha­lálos bűn. Bnadács ezredes elvtárs közli velem, hogy Münnich elvtárs parancsa, hagyjuk el a házat. (Münnich elvtárs ekkor a Nagy Imre kormány belügyminisztere.) Most már az emberi ideg- rendszer teherbíró képessé­gét meghaladó súly neheze­dik rám. A természet csodá­ja. hogy élek. Most már nem is az ész, a ráció irányítja tetteimet, hanem bizonyos sztereotip cselekedetek követ­keznek. A leendő kiképzési bázisra érkező, nagy mennyiségű fegyvert a BM udvarába szál­líttattam. És átadtam a jegy­zőkönyvileg Parrag Károly rendőrszázadosnak, aki ter­mészetszerűleg vonakodott átvenni, mert hogy nem a rendőrségé. — De igen — mondottam —, a BM-et nem oszlatták fel, csak az ÁV-t. ön a jog­utód, ha nem veszi át, sú­lyos következményei lesznek önre nézve. Átvette. Még mindig ÁV-s egyen­ruhákban járkáltunk. Ebben már az utcára sem lehetett kilépni. Gyerünk a rendőr­ség ruházati raktárához. (Há­zon belül volt.) A raktárt egy rendőrtiszthelyettes őriz­te. — Nyissa ki — szólt Tóth főhadnagy a tiszthelyettes­hez. — Nem nyithatom ki, csak elöljáróm parancsára — vá­laszolt. — Itt van az ön elöljárója — mondotta határozottan Tóth főhadnagy és rám mu­tatott. A tiszthelyettes rám né­zett. — Nyissa ki — mondot­tam határozottan. Az ajtó kinyílt. Nagy mennyiségű rendőr­ruha volt raktáron. — Látja, Tóth elvtárs, van itt ruha bőven, és nem aján­lották fel nekünk elvtársa­ink, pedig tudták, hogy na­pok óta az ÁV-s ruha jel­legének megváltoztatásával, vagy kicserélésével küszkö­dünk. — Na ebből jut mindenki­nek — mondogattuk egy­másnak. Miután átöltöztünk, Tóth főhadnagy segédtisztem, gép­kocsin rejtekhelyemre kísért. (Bujkálnom kellett.) Ennek a vagánykodó, a regulát sok­szor megsértő, általában többször megfenyített, mun­kásból lett fiatal tisztnek emberi nagysága ezekben a nehéz napokban, órákban óriási és megható. Mint a parancsnok segédtisztje vi­gyázta elöljárója minden lé­pését, szinte lesöpörte elöl­járójáról a rá épített ellen­forradalmi tanács embereit. Elkísérte viszonylagos biz­tonságba a parancsnokát. A rendőrruhákba öltöztetett kiskatonáfcat ellátta taná­csokkal és gépkocsikkal is. — A fegyverekkel majd el kell számolni, fiúk! Az au­tó viszont a tietek! — mon­dotta kicsit erőltetett derű­vel az elbocsátott „légió” legártatlanabb embereinek, a kiskatonáknak. Tóth főhadnagyot 31-én éj­jel letartóztatják és börtönbe csukják. Még elvtársainak sem mondja el, hol van a vele néha-néha igazságtala­nul bánt parancsnoka. S azon a nevezetes november 4-i hajnalon tőle kaptam az el­ső igazi baráti ölelést is, azon a rejtekhelyen, ahová néhány nappal előbb elkísért. Ilyen, a regulát néha meg­sértő, szókimondó, bátor, a munkásosztály ügyéhez hű emberek nélkül nem lenne hazánk sem. PALKOVICS ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents