Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-23 / 223. szám
2MÉPUJSÁG 1985. szeptember 23. Mexikói földrengés Túlélők után kutatnak. (Telefotó) Munkásőrgyakorlatok megyeszerte A mexikói földrengést követő mentési munkálatok során vasárnap hajnalig 1641 holttestet ástak ki a romok közül, becslések szerint még több mint kétezren vannak az öszseomlott épületek alatt. A kórházakban hatezer személyt ápolnak, a menekültközpontokban ötezren vannak. Eddigi adatok szerint 411 épület dőlt össze a fővárosban. A földrengés nagy pusztítást vitt végbe Mexikó vidéki településein is, ahonnan most kezdenek érkezni az első hírek. A televízió közlése szerint Ciudad Guzman, mexikó negyedik legnagyobb városa romokban lió lakosa volt, rendkívüli hever. A Jalisco állambeli állapotot hirdettek. Az áldo- városban, amelynek 4,5 mii- zatök száma nem ismeretes. A hajnali sötétségben két sötét álak osont a dűlőúton, amely — szétzilált facsopor. tok bizonytalan kontúrjai által szegélyezve — mintha csak neki akart volna futni a Nagy Göncölszekérnek. A két alakot egyáltalán nem érdekelte az út mellett álló cukorrépa-betakarító gép, más céljuk volt. Napok óta itt bolyongtak a környéken, felfedezték, hogy fegyveres őrség védi az út melletti objektumot. Oda akartak behatolni sötét hajnal leple alatt. Kitervelték: külön-külön támadnak, amikor a legsötétebb a sötétség, amikor hajnalban, a váltás után is fáradtabbak az őrök. A két sötét alakot alaposan felkészítették, előre kifundálták, hogyan támadnak tűzfegyvereik, robbanóanyagaik, gáz- fegyvereik birtokában — precíz terveikbe mégis hiba csúszott. Nem ismerték a tájat, nem ismerték az embereket, akikre az objektum fegyveres őrzését bízták. * Az objetkum őrzését a bonyhádi munkásőrök egyik szakaszára bízták, amelynek Pék József volt a parancsnoka. A szakasz egyik raja néhány évvel ezelőtt megyei versenyt nyert, amelynek szovjetunióbeli utazás volt a jutalma. A szakasz idősebb és fiatalabb tagjai jól begyakorolták már a különböző objektumok őrzését-védel. mét. A két diverzáns különvált, hogy előbb egyik támadjon valamelyik őr ellen, de az őr az első lövések után riadóztatta az őrséget. A szakaszparancsnok erősítést küldött ki az őrhelyre, a tűzerő hatására a támadó a sötétség leple alatt visszavonult, azzal a szándékkal, hogy társához csatlakozzon. Gázgránátot gyújtott be, erre az erősítés gázálarcot öltött, úgy kísérte figyelemmel a támadó mozgását. Társa lövéssorozatokkal próbálta támogatni, hogy eljusson hozzá, ám, a sötétség mégis a munkásőröknek kedvezett. Külön-külön bekerítésbe kerültek, a hajnali csendben élesen csattantak a megadásra felszólító vezényszavak — a támadók jobbnak látták, ha a megadást választják. * Néhány kilométerrel odébb, éppen napkeltekor a bonyhádi egység györei szakasza, Bodony Béla parancsnoksága alatt, ugyancsak a bony- hádvarasdi határban, laza alakzatban — élbiztosítók és oldalbiztosítók fedezete mellett haladt kijelölt célja, egy erdőszakasz felé, amelyben — az előzetes információk szerint — két-három ellenséges személy rejtőzött. Két, favágónak öltözött személy a farakásból géppisztolyt kapott elő — de miután pillanatok alatt bekerítve találták magukat, feltartott kézzel inkább az életbenmaradást választották. Harmadik társuk bevette magát a sűrűbe, pillanatok alatt gázgránátok füstjével árasztva el az erdőt, megpróbált egérutat nyerni. A szakaszparancsnok embereiből kisebb, üldöző, bekerítő csoportokat alaki, tott fölvétetve a gázálarcot. A diverzáns vaktában adott le néhány sorozatot, maga is gázálarcban próbált menekülni. A túlerő láttán ő is a megadást választotta. * A hét végén, péntekről szombatra, szombatról vasárnapra virradóra a bonyhádiakéhoz hasonló harcgyakorlatot hajtott végre a paksi, a tamási és a szekszárdi munkásőregység. A megyei parancsnokság operatív irányításával, különböző harcrendi elemek alkalmazásával — objektumőrzés-védelem, felderítő-, kutatócsoport, leshely, csapda, a rendőrséggel közösen felállított ellenőrzőátengedő pontok alkalmazásával — számolták fel a feltételezett, ejtőernyővel ledobott diverzánscsoportokat, amelyek részben önállóan, részben itteni, ellenséges beállítású egyének segítségével próbáltak támadásokat kezdeményezni, a közrendet, a közhangulatot megzavarni. Ezek a harcgyakorlatok egyben az évi kiképzést is lezárták — a gyakorlatokat követő szemlék parancsnokai összegzései szerint — sikeresen. Epilógusként kell még megemlíteni, hogy a diver- zánsok szerepét ezúttal a társegységek munkásőrei játszották, kölcsönösen feladva egymásnak a leckét. Azon az alapon, hogy a munkásőrségnek adott körülmények között alaposan felkészített, felfegyverzett ellenség ellen kell felvenni a harcot. A munkásőröknek mégis, megadatott egy óriási előny: ismernek minden utcasarkot, dűlőutat, kisebb-nagyobb erdőrészt. B. I. Pillantás a hétre A következő napok bővelkednek jelentős külpolitikai eseményekben, ám ezek sorából is kiemelkednek a fennállásának negyvenedik évfordulóját ünneplő ENSZ közgyűlésének alkalmából New Yorkba sereglett államférfiak találkozói. A legnagyobb érdeklődés természetesen Ronald Reagan és Eduard Sevardnadze tárgyalásait előzi meg, hiszen közeleg a genfi szovjet—amerikai csúcstalálkozó időpontja. Hétfő: Hoszni Mubarak egyiptomi elnök Ronald Reagannel tárgyal Washingtonban. Az amerikai elnök szeretné megnyerni Egyiptomot a gyakorlatilag kifulladt régebbi rendezési terv felélesztése ügyének. Mubarak ugyanakkor a korábbinál kényesebb helyzetbe került, hiszen a szudáni katonai fordulat óta jelentősen megromlottak Egyiptom kapcsolatai déli szomszédjával. Kedd: New Yorkban folytatódik az ENSZ közgyűlése negyvenedik ülésszakának általános vitája. A mintegy száz állam- és kormányfő, aki a negyvenedik évforduló alkalmából érkezett a világszervezet székhelyére, többek között a szovjet külügyminiszter felszólalását hallgatja meg. Szerda: Parlamenti választásokat tartanak India Pandzsáb államában. A korábban többször elhalasztott szavazás fontos mérföldkő a jórészt szikh vallású országrész történelmében. Az elmúlt időszak súlyos válsága, az ismétlődő erőszakos cselekmények után a konszolidáció első jele lehet egy zavartalanul lebonyolított választás. Az előzmények ismeretében azonban ennek fordítottja sem lenne meglepetés. Csütörtök: Az előzetes tervek szerint elindul az első útjára az amerikai űrrepülőgép-flotta negyedik hajója, az Atlantis. Küldetése jórészt katonai jellegű, s beleillik Reagan „csillagháborús’' elképzeléseibe. Péntek: Ronald Reagan meghívására a Fehér Házba látogat Eduard Sevardnadze, a Szovjetunió külügyminisztere. A találkozó jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni, hiszen ez az utolsó alkalom a késő őszi Gorbacsov—Reagan találkozó előtt az álláspontok megvilágítására és — ha erre mód nyílik — közelítésére. Szombat: Nemzetközi őszi vásár nyílik Grazban. Az európai vásársorozatba szervesen illeszkedő esemény földrajzi közelsége és a hagyományosan jó osztrák—magyar gazdasági kapcsolatok miatt is kedvező lehetőség a hazai vállalatok számára a már meglévő szálak esősítésére, új üzleti partnerek felkutatására. Vasárnap: A Franciaországhoz tartozó Űj-Keladónián regionális tanácsokat választanak. A négy tanács tagjai alkotják majd azt a területi kongresszust, amely bizonyos önkormányzati jogkörrel bír majd a szigetcsoport ügyeiben. A tervezetet két oldalról is kritizálják, de Párizs a feszültség enyhülésében bízik. Tartalékosok honvédelmi versenye (Folytatás az 1. oldalról.) metszést” kellett végrehajtani térkép alapján tereppont kijelölésével, a 6-os ponton pisztolyt, géppisztolyt kellett szétszedni és összeszerelni, működőképességét ellenőrizni, a 7-es újabb ellenőrző állomás volt, a nyolcadik a rajthellyel azonos cél. Légvonalban számítva hat kilométert kellett — az általuk másolt térkép (menetvázlat) alapján megtenniök, ahol a szintkülönbség 180 méter volt. így ugyancsak megizzadtak a versenyzők, mire célba értek, lévén az idő kedvező is, ám túlságosan meleg is a versenyhez. Tíz óra 13 perckor elsőként futott be a célba — teljesítve valamennyi feladatát — a 3-as rajtszámú Békés megyei csapat, megelőzve a tíz, illetve húsz perccel korábban elindult 2-es, illetve 1-es rajtszámú csapatot. Sajnos, a Tolna megyei csapat is elakadt, több utána indult csapat is megelőzte. Amikor — eev óra ötvenhárom perccel elindulásuk után jó tempóban befutottak a célba, valaki megkérdezte: Hol buktatok? — A hármasnál — volt a válasz. Kiderült, hogy a hármas pontot nem vették észre, már a négyesnél voltak, amikor rájöttek, így aztán visszafordultak pótolni az elmulasztottat, ez két, két és fél kilométernyi, nehéz terepen való futás-„rá- adásba” került. Délután háromkor újra felsorakoztak a csapatok, eredményhirdetésre és díjkiosztásra. Ekkor váltak ismertté a járőrverseny és az összetett verseny eredményei. Az előbbit holtversenyben Borsod és Pest megye nyerte egyaránt egy óra 4 perces idővel, megyénk csapata tizenkettedik lett. Az összetettben Pest megye lett az első, Szabolcs a második, megyénk csapata pedig a tizenegyedik. Némi előrehaladás a múlt évi versenyhez képest, amikor tizenharmadik lett. Mai kommentárunk Négy nap Nipponban Hosszú repülőút után szombat este érkezett haza Japánból Lázár György miniszterelnök és az általa vezetett magyar küldöttség. Hatalmas távolság, amely elválasztja egymástól hazánkat és Nippont, ahogy a japánok országukat hívják. A sok ezer kilométer sem akadályozhatja azonban a két állam kapcsolatainak fejlődését. Ez a négynapos hivatalos látogatás fő tanulsága. A világ második tőkés hatalmának számító Japán és hazánk politikai kapcsolatai kiegyensúlyozottak voltak már a látogatás előtt is. Mégis ez volt az első alkalom, hogy a Magyar Népköztársaság miniszterelnöke a szigetországba utazott. Nem túlzás azt állítani, hogy minőségi ugrást jelent ez az esemény a magyar— japán kapcsolatok történetében, s ez ma kölcsönösen érdeke mindkét félnek. Válságokkal terhes világunkban mindig jó hírnek számít, ha két, ellenkező társadalmi és gazdasági berendezkedésű állam magas szinten nyilvánítja ki együttműködési szándékát, így Lázár György mostani tárgyalásai túlmutatnak a két ország közötti viszony kérdésein, világpolitikai jelentőséggel is bírnak. Gazdasági kapcsolataink szintje nem mondható igazán magasnak: Japán szempontjából mi kifejezetten kicsiny partner vagyunk, s a mi külkereskedelmünkben is számos — esetleg kevésbé fejlett — tőkés ország előzi meg az ipari-technológiai nagyhatalom Nippont. A felkelő nap országa azonban éppen annak is köszönheti csodaként számon tartott sikereit, hogy rendkívül rugalmasan, minden kicsiny lehetőséget kihasználva kereste a fejlődés útját. Hazánk számára pedig szintén kulcskérdés a világpiac változásaira való gyors reagálás, a fejlett technológia átvétele, a jó és sokrétű gazdasági kapcsolatok kiépítése a világ minden táján. Miniszterelnökünk és a kíséretében lévő külügyi, ke- kereskedelmi és tájékoztatáspolitikái vezetők tárgyalásaik során számos konkrét kérdésben értek el megállapodást japán partnereikkel. Ezek eredményeit ta. Ián már a nem túl távoli jövőben érzékelhetjük majd, hiszen egyebek közt sikerült az amúgy rendkívül szigorú japán vámrendelkezéseket enyhíteni, ami — számos más egyezmény mellett — lehetővé teszi majd a magyar export bővülését a szigetországba, s a harmadik piacokon való együttműködés feltételeit is javítja. Modern világunkban a távolság szerepe mindinkább csökken. Ügy helyénvaló, ha az államok közötti kapcsolatokban is mind nagyobb lehetőségeket kölcsönösen gyümölcsözően használjuk ki. Lázár György látogatása jól szolgálta ezt az ügyet. HORVÁTH GÁBOR Életutak, sorsfordulók (V.) Felhő, vihar és tragédia 1953-mal aztán elöljáróim, a politikai munkások előadásai, a kommunikációs eszközök által és más információk alapján egyértelművé vált, hogy a párt eddigi politikájának felülvizsgálatára kényszerült, és több hibát követett el. A felszínre került hibák súlya megdöbbentett. De valahogy le tudtam rendezni magamban, hogy majd kijavítjuk ezeket. És úgy látszik, az út, melyen haladunk, nem lesz olyan sima, mint azt korábban elképzeltük. Az 1953. júniusi párthatározat után, mint az ismeretes, megindult a hibák felszámolását ígérő helyes folyamat, amely, hol a jobb-, hol a baloldali hibák következtében megtört, eltorzult és 1956. őszére több ok együttes hatásaként ellenforradalmi helyzet alakult ki. így érte e sorok íróját 1956. október 23-án az ismert budapesti tüntetés, vagyis a fegyveres ellenforradalmi lázadás kirobbanása. Parancsnoki beosztásom ekkor nem volt. öt karhatalmi tiszt társaságában (Bene József őrnagy, Szatmári Ferenc hadnagy, Tóth Ferenc főhadnagy, dr. Apáthi Imre főhadnagy és még két tiszt, akinek nevére nem emlékszem) és ugyanennyi honvédtiszt társaságában a pécsi A/l laktanya átvételén dolgoztunk. Az események megráztak bennünket és a honvédtisztekkel egyetértésben a laktanya védelméért bizonyos intézkedéseket foganatosítottunk. A budapesti események hatását azonban csakhamar tapasztaltuk Pécsett is. 24-én a késő délutáni órákban egy 15—20 főből álló csoport gépkocsin a laktanya bejáratához kanyarodott. A vezető kiszáltt és az őrrel beszélgetett. — Ellenforradalmárok! — mondták egyértelműen a körülöttem lévő tisztek, és a parancsnoki szoba ablakából jól láttuk a csoportot. Tóth Ferenc főhadnagy szólalt meg: — Nem tárgyalunk velük, főnök, mindjárt agyonlövöm az egész bandát! — fakadt ki. Akkor már tudtuk, hogy a rádiónál több karhatalmista, köztük Magyar László őrnagy elvtársunk és jó barátunk hősi halált halt az előző napon. — Nem, nem, Tóth elvtárs, tárgyalni kell. Ez az állapot nem tarthat sokáig, és majd mindennel el kell számolnunk. A fegyverekkel, sebesültekkel, halottakkal, és tetteinkkel, cselekedeteinkkel is. — Jó, de akkor csak a vezetővel tárgyaljunk. — Na, látja én is így gondoltam. Intézkedtem. A csoport vezetője belépett a szobába. Meglepetés látszott az arcán. Az egyik tiszt, mintha semmi sem történne, a golyószórótár igazgatásával volt elfoglalva, melynek csöve a kapunál várakozó csoport felé irányult. A belépő tekintete kereste a parancsnokot a rendfokozatok alapján. A tisztek között volt egy velem azonos rangú is, Bene őrnagy. Én szólaltam meg: — Üdvözlöm körünkben, mondja, miért jöttek, kíváncsian hallgatjuk. — A sapkáján hosszú kokárdát viselő fiatalember a „nép nevében” beszélt. Nem ültettem le. A tisztek is álltak mögöttem és mellettem. — Azért jöttünk — kezdte a fiatalember — a nép megbízásából, hogy szólítsam fel önöket a népnek 3 kérése van: 1. Vegyék le sapkájukról a vörös csillagot és helyébe nemzeti kokárdát tűzzenek, ezzel jelezve, hogy maguk is magyarok. 2. Álljanak a nép mellé, és ezt nyilvánítsák ki. 3. Adják át fegyvereiket a népnek. A tisztek türelmesen hallgatták, de láttam, hogy testük megrándult Tóth főhadnagy szinte remegett a dühtől. Éreztem, hogyha csak elordítom magamat, hogy maga gazember, a mögöttem és mellettem álló tisztek ízekre szedik ezt a fiatalembert. De nyugalmat erőltetve magamra, csendesen válaszolni kezdtem: — Hát mi már régen a nép mellé álltunk, és esküt