Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-21 / 222. szám

1985. szeptember 21. Az alkoholról másképpen Akik egymást és önmagukat gyógyítják Az vesse rám az első kö­vet, akinek az alkoholt nagy mennyiségben fogyasztókkal kapcsolatban a megvetésen, az elítélésen kívül soha sem­mi más nem jutott az eszé­be. Aki csak úgy, az egye­di eset előzményeinek is­merete nélkül pálcát tör minden alkoholista fölött. Még annak ellenére sem te­hetjük ezt általában és min­dig, ha jól tudjuk: hazánk­ban több mint ötszázezer al­koholistát tartanak nyilván. Ha ismerjük a szomorú, már- már drámai statisztikai ada­tokat: hány családot züllesz- tett szét az alkohol, hány kisgyermeket kényszerített álLami gondozásba, hogy a bűnesetek jó részében is je­len van, motivál az ital, s az is ismeretes, hogy hány em­berélet esett már áldozatul a korábban kéjes örömmel befogadott alkoholnak. De ne folytassuk ezt a sort, hanem próbáljunk meg valahogyan másként, a lehetőségekhez képest objektiven szembe nézni az alkohollal, ponto­sabban a rettenetes méretek­ben fogyasztóival. És engedtessék meg előre­bocsátani még annyit: eszem ágában sincs a spanyolviasz feltalálójának szerepében tet­szelegni. iHanem a napokban történt beszélgetés részletei­nek felidézésével — mely ak­kor nyomban is, de utólag átgondova is többször szíven talált — szeretnék én is szí­ven ütni olyanokat, akik e káros szenvedély „rabjai”, de olyanokat is, akik csupán ritka alkalmakkor koccint­ják össze poharukat, avagy teljességgel absztinensek. Még nem mondtam meg, hogy kikkel is beszélgettem a minap. A szekszárdi Nivó- klub tagjaival. S aki nem tudja, hogy mit is jelent a — most már szabályosan írom — NIVÖ-klub, hát íme Hivatalos kimutatás még nem készült, de becslések alapján Tolna megyében hozzávetőlegesen 100-ra tehe­tő az amatőr helytörténészek száma. A foglalkozások név­jegyzékénél hiába is keres­nénk a „helytörténész” meg­határozást, helyette a régész, történelemtanár, művészet- történész, néprajzkutató címszavakkal találkozunk. Ugyanígy bajba kerülünk a minősítő jelző értékelésével: ki nevezhető még amatőrnek, és kit tartunk már hivatá­sosnak? A szekszárdi Debulay An­tal és a bonyhádi Solymár Imre a „hivatásos” helytör­ténészeket felülmúló szorga­lommal és elhivatottsággal kutatják, és rendszerezik megyénk, lakóhelyünk múlt­jának emlékeit. — A nyolcvanadik élet­évemet taposom, — mondja Debulay Antal. Itt születtem Szekszárdon 1906-ban és 1966-ban mentem nyugdíjba. Egy percig sem maradtam tétlen. Ifjú koromban elkez­dett idegenvezetői tevékeny­ségemet a közelmúltig foly­tattam, ily módon Európa nagy részét bejártam, de utolsó bécsi utam alkalmá­val, sajnos, csúnyán megbe­tegedtem. Az orvosok el is tiltottak az idegenvezetéstől. Kedvtelésként maradt a helytörténet. — Mióta foglalkozik ezzel? — Már diákkoromban ír­tam cikkeket az országos cserkészlapba, többek között helytörténeti jellegűeket is. — Beszéljen a nyugdíjas évek munkáiról. a megfejtés: Nem Ivók Klubja. Az áz igazság, hogy a Nívó hallatán az emberben furcsa gondolatok támadnak. Mondhatni előítéletnek. Mert, amíg nem tudja, hogy mit is takar a „nívó” ebben a formában, bizony — meg­gondolatlanul — kérdőjelez. Aztán a rövidítés létrejötté­nek ismeretében csöndesen bólint, majd a klub szigo­rú szabályait megismerve a szó eredeti értelmét ízlelge­ti és latolgat. Mert a nívó, szintet, szintvonalat jelent. A belőle származó nívódíj pe­dig valamely kimagasló tel­jesítmény jutalmazását. És higgyék el, valódi teljesít­ményt takar tagjának lenni a szekszárdi alkoholmentes klubnak, mely a Pollack Mi­hály utcában, az öregek nap­köziotthonában él hétfőn, es­ténként. (Egyébként a klub vezetősége megkérvényezte, hogy a továbbiakban a hét több napján is összejöhesse­nek, s úgy tűnik, a dolog sí­nen van.) Egyébként az Egervári záróokmány így fo­galmaz: „Fokozatosan el kell érnünk, hogy — először a nagyobb városokban — biz­tosítható legyen a minden­napi elérthetősége a klub­nak ... Távlati célként az egész napi nyitva tartásra kell törekednünk, olyan ta­nácsadó szolgálattal, ame. lyet alkalmas nyugdíjasok­ra építhetünk majd.” Visszatérve a szigorú sza­bályokhoz, a klub tagjai el­sősorban a „nem ivóvá csi­náltak” és az ők családtag­jaik, aztán a palánki, -vagy más „alkoholéivonókúna” in­tézetből gyógyultan kikerül­tek, valamint több szimpati­záns. A visszaesőket maguk a klubtagok büntetik kizárás­sal, persze, ezután séma hagy­ják őket magukra. S ha is­mét bizonyítanak, akkor is­mét tagjai lehetnek a zárt — 1968-ban a szekszárdi újvárosi templom elkészülé­sének 100. évfordulója alkal­mából megírtam a templom történetét. Az egyéves levél­tári kutató munkám alatt családi vonatkozásra is talál­tam. A templom lakatos- munkáit nagyapám végezte. „Tolna megye műemlékei” a Tolnai Könyvtáros 1976. évi két számában jelent meg, ezenkívül feldolgoztam Szek- szárd emlékműveit és Szek- szárd temetőit is. Mindket­tőt 1974-ben. Egy éve készül, de még nem fejeztem be a „Szekszárdi úti kalauz” el­nevezésű összeállításomat. Van körülbelül egy kilo­gramm súlyú jegyzetkötetem Tolna megye művészeiről. — Ügy vettem észre, főleg az építészet foglalkoztatja. — Igen, ez így igaz. Jelen­tős eredményemnek tartom azt, hogy tíz évvel ezelőtt a „Műemlékvédelem” című folyóiratban nyolcoldalas ta­nulmányom jelent meg „Egy építészdinasztia százéves te­vékenysége Szekszárdon” címmel. A Stann csalód há­rom generációt felölelő tör­ténetét mutattam be ebben a munkámban. — Végül is miért kötelezte el magát a honismereti te­vékenység mellett? — Nehéz erre válaszolni. Az biztos, hogy francia őse­imtől örököltem a művészet, a történelem és az irodalom szeretetét. — Beszélne erről bőveb­ben? — öt évvel ezelőtt írtam meg a Debulay-család 180 éves történetét. Dédapám, Francois Debulois Lyon kör­nyékéről érkezett Tolna me­gyébe, és telepedett le Szek. közösségnek, melyet meg­szoktak, melyhez ragaszkod­nak, ahol teljes jogú ember­nek érezhetik és érzik is ma­gukat. És ennek ellenére: — Egyáltalán nem dicső­ség ennek a klubnak tagja lenni. Sem a volt ivócimbo­rák előtt, sem pedig a civi­lek vagyis ... a társadalom előtt — jelentette ki határo­zottan egy klubtag. — Akik oda járnak, meg­bélyegzettek — teszi hozzá egy másik fiatal férfi, aki korábban alkoholista volt, de a kezelés után rendbe jött, s két és fél éve egyetlen korty alkoholféleség nem ment le a torkán. S elhatározása, hogy ellenáll minden „csábítás­nak”, „cikizésnek”, bárminek tart. S most következzék a cím­ben említett „másképpen”. Arról van szó, hogy magam részéről elismeréssel illetem azokat, akik szakítottak szen­vedélyükkel, gyógykezelés­nek vetették alá magukat — akár önként, akár a kénysze­rítő körülmények eredmé­nyeként —, s igyekeznek be­illeszkedni a társadalomba újból. Újból, ha van rá le­hetőségük ... Abeszélgetésen részt vett egy orvosnő is ,aki az egész­ségügyi szempontok figye­lembevételével szabatosan igyekezett tisztázni a fogal­mat: ki is az alkoholista, melyik az a pont, melytől „hivatalosan is annak szá­mít valaki, s a másik pontról is szó volt: mikor nevezhető egy volt alkoholista gyó­gyul tnak. Viszont mi van az életben? Hogy viszonyul mindehhez a társadalom? Az a tapaszta­latom, hogy ha valaki éve­ken át iszik, 'kocsmázik, ké­sőn jár haza, netán botrá­nyosan viselkedik, azt a kör­nyezete nem alkoholistának, hanem „kedves, bohém fiú­szardon. Nagyapám, aki 48-as honvéd volt, már Debulay- nak írta a nevét, de a csa­ládban tovább öröklődött a francia földről való szárma­zás tudata. Nagy örömömre szolgált, hogy sikerült felku­tatnom a franciaországi ro­konokat, és nyolc évvel ez­előtt .találkoztam is velük Pá­rizsban. Bonyhádi otthonában ke­restük fel a Völgység egyik helytörténészét, Solymár Im­rét. Körben könyvek, az asz­talon írógép, jegyzetek, cé­dula-katalógus házi haszná­latra. — Ez a hobbim. — szögezi le. — Két szerepet nyugodtan magáénak vallhat az ember, még ha távol is esnek egy­mástól. Mint tudja, Szek­szárdon a MEZŐGÉP köz- gazdasági osztályvezetője va­gyok. Ami pedig a szabad­időmet, szenvedélyemet ille­ti, az 25 éve a helytörténet. — A soproni honismereti akadémián ön is ott ült a Tolna megyeiek közt. — Ott. Tanulságos volt szembesülni az ellentétes meglátásokkal, megfogalma­zásokkal: A minőség dönt, vagy a „céhbeliek” körébe tartozás ? Csak tudományse­gítő szerepünk lehet, vagy netán több is? — Végül is mozgalomnak nevezzük a honismerettel foglalkozók táborát. — Mozgalom, de sajátos. Egy kis falu egyetlen „hely- történésze” a mozgalom le­téteményese, egy kis város — mondjuk Bonyhád — öt­nyolc embere szintén. Ki-ki a maga szintjén, de jó szán­dékkal, tenni akarással. nak” titulálja, akin jól lehet röhögni, akit lehet cukkolni és itatni... szóval progra­mot képes „adni” akár egy társaságnak is. Viszont, ami­kor a kedves, bohém fiú — munkahelye, környezete megelégelését követően — alkoholelvonó kúrára jelent­kezik, akkor kezdődik életé­nek megbélyegzett szakasza. S a kezelés letelte után gyak­ran kerül cinikus megjegy­zések sortűzébe. Sőt! Vona­kodva fogadják a munkahe­lyeken, pontosabban nem fo­gadják, eltelik egy-két hét, mire szakmájához sem kö­zelítő segédmunkát végez­het. Szóval visszailleszkedé­sét nem segítjük, inkább gá­toljuk, akadályozzuk. Aka­dályozzuk akkor, amikor a •legnagyobb szüksége lenne a megértésre, a támaszra, egy •bíztató mosolyra. Kitartania úgy lenne könnyebb. (A tár­sadalom valamiféle segítsé­gét, úgy hiszem, pótolják a már említett klubok, csak­hogy azok csupán az egyik oldalt jelentik.) Nem akarom példák sorá­val untatni az olvasót, de gon­doljunk csak arra: ha valaki a környezetünkben leszokik a dohányzásról, szabályosan hőst látunk benne, ünnepel­jük, tiszteljük. Vagy valaki levetkőzi egy rossz tulajdon­ságát — mondjuk pöfeteg- ségét — valakiért, vagy vala­miért, kellően tiszteljük, a megújhodott egyéniség fel- tűrfik számunkra. Félreértés ne essék: nem az alkoholfogyasztás mellett agitálok, hanem azért, hogy a „volt alkoholistákra” rásü- tött jelet segítsünk eltüntetni mindannyionk érdekében. S mégegyszer visszakanyarod­nék a klubhoz. Ahoz, ahol egymást és önmagukat gyó­gyítják az emberek. S ide kí­vánkozik egy amerikai mód­Debulay Antal — A bonyhádi művelődési központ jól működő, Honis­mereti köréről már hírt ad­tunk olvasóinknak. A „Bony­hádi Műsor” időről időre jel­zi az ön eladásait is. — Sok kéziratban fekvő, vagy kis példányszámban megjelent munkámat fogal­maztam meg az előadások kedvéért. Olyat is, ami az 1975-ös „Bonyhád története” kötetből kimaradt. Óriási iro­dalma van például SBoja és Bonyha történeti . személyé­nek, Péter király által 1046- ban történt kivégzésüknek, a Bonyhád nép eredetének, de a java alig hozzáférhető. Ez itt elhangzott. Annak idején gyűjtője voltam Bonyhád — Börzsöny — Ladomány föld­rajzi neveinek az Akadémiai Kiadónál megjelent kötet számára. — Egy bonyhádi szinte kö­telességének kell, hogy érez­ze azt, hogy mindent tudjon a tájfajta szarvasmarha tör­ténetéről. — Valahogy így voltam ve­le. Mellesleg, kiterjedt a fi­gyelmem a svábság gazdasá­gi aktivitására is. Egyszer csak szólnak, hogy „regioná­lis mentalitás” konferencia lesz Szekszárdon, kifejezetten szer mottója, ami valahogy így szól: Az alkoholista úgy gyógyul meg, ha egy másikat gyógyít. S képzeljék el, ha gyógyításukhoz a társadalom minden tagja egy parányi segítséget nyújtana!? Én hi­szek ebben. S hiszek az al­koholizmus elleni bizottságok tevékenységében, a társadal­mi szervezetek munkájában, de csak akkor, ha ha az a köz egyetértésével, segítő jó szándékával is találkozik. Azt is tudom, hogy soraim olvastán sokan kapják föl a fejüket, s eretneknek minő­sítik nézetemet. De abban is biztos vagyok, ha alaposan átgondolják a segítés szám­talan variációját, megeny­hülnek, s tán egyetértésre is lelhetnek. S még egyetlen dolog, amit szintén egyik klubtag fogal­mazott meg: — Ha valaki kijön az al­köholelvonó intézetből, ugyan mihez kezd? Gyakran se lakása, se állása, se pén­ze. Egyszerűen nem tud újra indulni, és saját magát so­dorja ismét bele saját „régi kátyújába”, a jól ismert ör­dögi körbe. S mit mond erre Czemmel- né Bálint Gyöngyi, a szek­szárdi városi tanács szociál­politikai főelőadója: — A tanácsoknak joguk­ban áll ilyen esetekben — tér mészetesen indokolt esetek­ben — szociális segélyt adni. S adunk is évek óta — majd egy elgondolkodtató adattal is szolgál: — Idén eddig a volt szekszárdi já­rás területén száznegyvenö- ten vettek részt elvonón. Kö­zülük 103-an kényszerelvo- nón. S még egy megdöbbentő tény: napjainkban az alko­holisták bővítetten újrater­melődnek. .. és fiatalodnak. V. HORVÁTH MÁRIA Solymár Imre tudományközi jelleggel. Nos, ebből tartottam előadást, majd újabbakat is. — Egy ilyen szenvedélye­sen űzött hobbi az emberi kapcsolatokban is sokat je­lent. — Sokat. Régi barátságo­kat, levelező társakat, levél­témákat és baráti beszélgeté­seket. öt éven át dolgoztam Győré történetén, régen le­adtam, ám azóta is tartom a kapcsolatot, ki-kijárok hoz­zájuk. A barátságok önzetlen együttműködést, szerzőtársi ügyködést is hozhatnak... — Közös téma? — Igen. Szőts Zoltánnal közösen készítettünk egy szö­veggyűjteményt, értékelést, mely a bukovinai székelyek­ről 1848-ig megjelent forrá­sokat gyűjti együvé. Így kell hogy legyen. A fiatalabb nemzedék közül néhányan arra vagyunk hivatottak, hogy a helyi történelem ápo­lása során szintézist teremt­sünk. Minden beépüljön előbb munkáinkba, majd szülőföldünk érdeklődő lako­sainak történeti ismeretanya­gába — ami közös, ami kö­zössé váló múltunk része. Szeri Árpád TOLNA N, _ NÉPÚJSÁG 7 Anyaság? Az anyaság •küzdelem, fá­radtság, áldozat. Az anyákra tisztelettel néz fel a világ. De próbáljuk egyszer a fo­nákjáról megvizsgálni az anyaságot. Mert sajnos, mind több az intő példa... Kezdhetnénk akár a gyes-sel. Illetve az anyák azon — remélhetőleg nem túl nagy — hányadával, akik unatkoznak az otthon­ülés” ideje alatt: pletykával, parkbeli csevegéssel ütik agyon az időt, miközben Q gyenek mellettük totyog a tűző napon. Játszana vala­kivel, de arra „éppen nem ér rá” az anyuka, aki a di­vatújdonságokról vagy a szomszédasszony válásáról cseveg... Ha beteg a gyerek, gond a családban, a munkahelyen. Mert ha tényleg beteg, az baj, s akkor minden segítség jogos. De ha egészséges, csak éppen anyukának szabadság­ra van szüksége, sürgős teen­dőinek intézése végett? Vál­lalati szb-titkártól hallottam, hogy a gyermekes asszo­nyok jobban ismerik a jog­szabályokat. mint a szak- szervezeti tisztségviselők. Legalábbis hiszik. Előfor­dult: egyszerre tizennyolc kisgyerekes anya kérte köz- benjárását azért, hogy a be­teg gyerek miatt szabadság­ra mehessen három napra, egy hétre. Odahaza, a ház­tájiban éppen akkor érkezett el a málnaszedés ideje. Na igen: szégyen arra, aki rossz­ra gondol...? Más kérdés, hogy néha a beteglátogató még ilyen okot sem talál. Megesett nem egy­szer, hogy például a fodrász­búra alatt lelték az anyukát, miközben egészséges kislá­nya otthon, az üres lakásban játszott. Jócskán akad példa a fe­lelősség áthárítására, a nem­törődömségre is. Rossz a gyerek, vandálkodik. neve­letlen, rendőr hozza haza valamiért? Kész a válasz: az iskolában miért nem nevelik meg? Csakhogy visszakér­dezhetünk: nem elég feladat az, hogy egyre több tudo­mányt kell a „fejekbe tölte­ni" az egyre kevesebb peda­gógusnak? Miért tőlük kér­jük számon azt is, amit ott­hon elmulasztottunk? Nyil­ván így kényelmesebb. Más: csavarog, parkot ron­gál, falat firkál, üveget tör be a drága gyermek. És ki­vételesen akad gondnok, la­kótárs, járókelő, aki szólni mer. Van, amikor csak a gyerek felesel vissza, de sok esetben rögtön a kedves szü­lő van a plafonon és üvöltve kéri ki magának: ne szólja­nak bele, hogy az ö gyereke mit csinál. Aztán ha tíz év múlva a szépreményü cse­mete válik szülővé? Leg­feljebb ugyanezt teszi, hisz otthon is ezt látta. Száz szónak is egy a vége. egy városi felmérés szerint minden hetedik alkalommal magányosan találják a kis­gyereket, akinek betegsége ürügyén táppénzen van az anyja. Méghozzá négy, hat órán át egyedül hagyja a gyereket. Ne nézzük most az anyagi kárt, a csalással nyert táppénz országosan millió forintokra rúgó összegét. Bár ez sem mindegy, mert a kö­zösség megdolgozott azért a pénzért, ami így kerül a csaló kezébe. De az erkölcsi kár! A gondozás, nevelés nélkül hagyott kisgyerekek, akiknek jobb helye volna a bölcsődében, óvodában, csakhát a „szegény anyuka” érdekei úgy kívánták: „be­teg” legyen, s közben a ma­ma intézhesse magánügyeit. Uram bocsa’, ellógjon a leg­kellemetlenebb, nehezebb munka elől. Mindez néha az orvosok túlságos jószívűsége, a táppénzszabályok határo­zatlan, kellő részletezés nél­küli megfogalmazása miatt. Tisztelet a tisztességes többségnek! Az igazi anyák­nak! De a gyerekekből sá­pot húzó tisztességtelenség és lógás ellen ideje volna al­kalmasabb, hatékonyabb tár­sadalombiztosítási jogszabá­lyokat és ellenőrzési rend­szert alkotni. SZATMÁRI JUDIT Amatőr helytörténészek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents