Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-21 / 222. szám
1985. szeptember 21. népújság s Az én falam az anyán A z én falum nem a világ közepe, de nekem a világ legfontosabb darabja. Világdarab? Illatos, ehető, maga az élet — és az enyém. Valahogy ilyen mindenkinek az a település, ahol született, s ahol felnevelkedett. Ez lehet tanya, falu vagy éppen város. Világ- darab, ám nem mindegy, hogy a viág melyik szelete. Az kell, amely a sorsam bölcsője. Csák az az enyém, amelyiket úgy ismerem, ahogy a tenyeremet sem. Az én falum „csak” világdarab, de így teljes világ. Maga a világegyetem. Utcáival, házaival, két templomtornyával, öreg iskolájával, eperfáival, s a falukörnyéki mezőkkel, szőlőkkel. Minden település egyszerre természeti, társadalmi, építészeti és erkölcsi környezet. Egy ilyen kis világmindenségben is vannak nagyon fontos részek, és kevésbé emlékezetesek. Kitüntetett emléke van annak a háznak, amelyben nevelkedtünk, annak a támlás széknek, amelyen gyerekként trónoltunk, annak a kerti cseresznyefának, amelyre folyton felmásztunk, mintha az égbe indulnánk. Annak a kutyának, amellyel együtt kóboroltuk be a falut és környékét. Annak a vaskapunak, amely ilyen nagy utakra elengedett minket, s annak az utcasaroknak, amelynél elfordultunk a vegyesbolt felé bevásárolni. Utcák, dűlőutak, búzatáblák, aratógépek — és ez nem minden. Ha van valami igazán fontos és meghatározó, az az emberek. A szülők: apám a nagy bajuszával, s nagy indulatával, anyám a kendő alá rejtett szerénységével, és kevés szavúságánál is szebb szeretetével. A testvérek, a nagyszülők, a rokonok, a közeli és távoli családtagok, akikhez bármikor be lehet nyitni, különösen akkor, ha az ember nem kér semmit. Aztán a nagy családi ünnepek, amelyek csodák csodájára újra vannak, ahol egymás mellett ül a rátarti agronómus nagybácsi, a sánta cipész unokatestvér, a hatalomba felkapaszkodott egykori kovács, hol nem, hol összetartozunk, hol ennek ellenére gyűlölködünk. A falu nemcsak az emberek, s nemcsak a családok, s nemcsak az egyéb közösségek. Egy település elképzelhetetlen történelme, fogyó népszokásai, s felelevenítésére váró hagyományai nélkül. Ahogy a közösségbe tartoznak a különcök, az érthetetlen öngyilkosok és a magányukat rejtegető öregek, úgy nem lehetünk meg mesék, az egyre színesedő pletykák és az igaz történetek nélkül sem. Mert ami történik velünk, az mindjárt történet is: lehet szolid, békés, lehet tragikus, fájdalmas. Akárhogy is ér véget: törvényekről beszél, a létezés esélyeiről, az unokáknak szóló tanulságokról, amelyeket ők is csak idős I korukban értenek meg. Egy faluban is sok minden történik és számlálhatatlanul sok a titok. Vannak emberek, akik szemünkben hősökké válnak, s akik rendíthetetlenül megalkusznak. Lesznek vezetők, jók és rosszak, lesznek megalázottak, akik vagy belehalnak ebbe, vagy megszépülnek tőle. Együtt van a múlt és jelen, véletlen és sors, győzelem és kudarc. Mindenki meg akart és meg ' akar maradni, egyén is, család is, falu is. A megmaradás nem mindig sikerül. Az ember ugyanúgy halandó, ahogy szándékai is pusztulnak. S voltak betegségek, járványok, háborúk, földosztások és tsz-szer- vezések. Mindig minden más, ha nem is jobb. Azért olykor fejlődünk is, de úgy van ez, hogy a gazdagok mellett szegények is vannak. Egy falu csak világdarab, ám így is óriási, áttekinthetetlen világ. Nem mindenki talál otthonra benne, van, akit elüldöznek, s van olyan, aki nem szeret benne élni. Ki kenyérért, ki asszonyért, ki nagyzolásból, ki nemes törekvésből vágyódik el. Ki elmegy, ki visszajön. A közösség létszáma, lakossága foly- ton változik, igaz, gyakran észrevétlenül. A falu ennek ellenére még áttekinthető település, úgy, ahogy egy po- , hár jó bor, és sok mindenkit ismerhetünk még név szerint, ahogy a harmadik szomszéd tehenének a nevét sem felejtjük el. A tragédia igazán soha sem az, ha házak, középületek vagy templomok pusztultak el, mert azokat a nép mindig és mindenkor gyorsan újjáépítette. A nagy j törés akkor vált fájdalmassá, amikor a természetes közös- i ségek — a falvak és a nagycsaládok — széthullottak. Az öt- j venes években nem pusztán az volt a borzasztó, hogy : gondosan leseperték a padlást, hanem például az, hogy i az emberek tudatába — hitébe beleégették: a falu nem az övék, nem ők rendelkeznek vele. Legjobban talán ez az enyémhit ment tönkre, s ez nem építhető olyan köny. nyen vissza, mint egy villámcsapástól leégett istálló. S ; a hatvanas években sem az volt a legnagyobb gond, hogy a tsz-ek lassan álltak lábra, és a parasztok nehezen törődtek bele, hogy nem a maguk urai, hanem például az, . hogy a település nem a polgároké, nem érzik a sajátjuk- ’ nak, mert a fejük felett mindenben a tanács dönt, tehát ; a falu tulajdonosa az állam. A hetvenes évek végére a miénk-tudat még nem erő- i södött meg. Azóta elég sok helyen jól érezhető, hogy a j település tulajdonképpen senkié. Az államé azért kevésbé, mert nincs pénze és ereje, hogy törődjön vele, a helyi gazdaságé azért csak részben, mert nem tartja erkölcsi teendőjének az állami szerep pótlását. Az embereké to- j vábbra sem, mert jól elszoktak attól, hogy falujukat sajátjuknak tekintsék, és osztozzanak a felelősségben a hatalmi-gazdasági szervezetekkel. A jövő nemcsak az, hogy a falu gazdája az egyre szakszerűbb, s egyre inkább önkormányzati jellegű tanács legyen, önmagában az is kevés, hogy a település gazdasági egységeit az izgassa: a faluból mennyi és milyen felkészültségű munkaerőt kapnak. Azt is felvállalhatnák, hogy a gazdasági-társadalmi fejlesztésben tőkével, szellemi energiával, vállalkozó kedvvel részt vegyenek. Egyedül az sem kínál megváltást, ha az állampolgárok különböző társadalmi-kulturális egyesületeket hoznak létre, hogy önmaguk végiggondolják saját történelmüket, helyzetüket és az önszervezés gyakorlópályái legyenek Elengedhetetlen a helyi népfront és a művelődési ház szerepének újra gondolása is. Az igazi változás az lesz, ha egyre több falusi polgár — közösségpolgár! — visszanyerve relatív gazdasági-társadalmi autonómiáját, megerősítve a településhez, családjához és önmagához fűződő azonosságát: önként és felelősen segít a falu sokféle hát- j rányainak csökkentésében, a helyi társadalom rekonstrukciójában, és például a községi szellemi élet fellendítésében. H a eljutnak oda sokan, de magasabb szinten, mint régen, s nem nosztalgiából, hanem érdekeik tudatosításával: az én falum az enyém. Enyém is. Ha ez a szerény világdarab valóban emberi, humánus, kulturált, lakható világ lesz. Világegész. S a sok fénylő világegészből jöhet létre a messzire világító, folyton megújulni képes új világ. Varga Csaba Lánggyári pillanatok A nagy csarnokból a kalapácsok üstdobszerű hangja, a gépek ütemes zakatolása, a köszörűk „fejhangja” és a hegesztés sercegő, pattogó különös zenéje együttes szimfóniává formálódik. A munka e különös zenéjének Iszerző- it örökítette meg a Láng Gépgyár dombóvári gyáregységében készült képriportjában Kapfinger András. A nagy csarnokban folyaraatos a párolóberendezéPontosan, precízen Braun Zoltán a fűtőrész 2700 furatát köszörüli sek megmunkálása Az idén az NDK-ba 73 millió forint értékű timföldgyári párolóberendezést gyártanak A kovácsműhelyben a párolok karimáinak megmunkálása történik
