Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-21 / 222. szám

1985. szeptember 21.

A KÉPÚJSÁG

felszedése van hátra és ott az út kiépítése. A télre tartogatják ezt a munkát.

A fejlesztés másik jelentős lépése az volt, hogy két új sátrat állítottak fel. Ezek a műanyag sátortetők az acélvázra úgy vannak felszerelve, hogy a vihar nem bonthatja szét. A jótállás szerint 10 évig maradhat a tető a helyén, addig viszont bőségesen kiszolgálja az árát. Mert alatta gyorsabban szárad a nyers tégla, a téli tárolás is biztonságosabb.

A kemencét is rendre felújítják, idén tavasszal is ez történt. Késtek azonban az indulással, március eleje helyett április végén Indultak a présgéppel. A fogadótérség nem készült el időre, éppen a téglaiparra oly káros időjárás miatt.

A hét elején már túlhaladtak 2,7 millió kisméretű tégla gyártásával, de a tervet nem tudják teljesíteni. Mivel szabadtéri szárító, az első fagyokkal le kell állmok, mert különben a kár óriási lenne. A meglévő munkások maradnak, más feladatot kapnak. A korszerűsítést folytatják. A tégla-túltermelés-kínálat ugyanis csak látszólagos, s egy, maximum két éven

belül ismét futkosnak majd a vevők érte, bár ára ezren, ként most 2560 forint. S ha hozzávesszük, hogy a fuvarosok is gazdagodni akarnak a téglán — ötszáz forintot kérnek ezrének Tamási városába történő szállításáért —, a jövőben is inkább a helyi, illetve a környékbeli építkezésekre viszik majd inkább a tamási téglát. Halott három éve még tehergépkocsi-konvojok vitték innen az építőanyagot a Dunakanyarba, Székesfehérvárra és a Balaton környékére.

Tehát joggal bizakodnak a tamási téglagyárban. A fejlesztést nem ákkor kell elkezdeni, amikor a kereslet felszökik, hanem amikor van rá idő. A télen minden munkás a terep rendezésével, utak építésével, a fészerek felújításával, a gépek karbantartásával foglalkozik majd. Kapnak négv új targoncát, a kulilkat pedig felújítják, s a jövő év tavaszán korán kezdhetik majd a munkát. S akkor feltehetően nem azzal fogadnak majd bennünket a gyárban, hogy „Hoztak-e vevőket?”.

Pálkovács Jenő Fotó: Czakó Sándor

nyers téglát is — lehetne tárolni. De erről majd később.

Még a fejlesztésről: az utakat kellett kiépíteni, hogy a gumikerekes targoncák, a sínek helyén jól tudjanak közlekedni. Pécsről hozták a kohósalakot és azzal terítették le a közlekedésre kijelölt utakat. Olyan az egész rendszer, ami már készen van, mint egy közforgalmú út. Már csak a 7-es, a 8-as és a 9-es fészerek közötti sínpár

Hoztak-e vevőket ?

örömmel fogad bennünket a csinos pénztáros asz- szony, azt hiszi, vevők vagyunk. Vevők kisméretű téglákra. Itt befizetik, ott rakodnak, máris vihetik. Első osztályú kisméretű tégla. A biztatás még akkor is tart, amikor már arról diskurá- lunk Gerussi Alfréd művezetővel, hogy kevés az emberük, tele vannak gonddal. Ám látják a kivezető utat, s munkálkodnak azon, hogy a kisméretű tégla ismét kelendő legyen.

Riportok a rádióban, a tévében, az újságokban, panaszok a különféle állami szerveknél — három éve még sorozatban fordultak elő. Akkor hiánycikk volt a kisméretű tégla. Közben új építési szabályzat lépett elő — a fokozottabb energiatakarékosság érdekében. Ez idő alatt felépült Tamásiban a fürdőtelep, a jó vevőkört hozó Balaton-vidék is tilalmi listára került, s a kisméretű tégla többé nem lett hiánycikk. Pillanatnyilag 450 ezer

kiváló minőségű kisméretű tégla vár vevőre a tamási téglagyárban.

A telepet járva azt állapíthatom meg, hogy itt a változás szembetűnő — négy éve jártam erre utoljára —, a korszerűsítés minden nyomát fellelhetem. Ugyanis a fejlesztés-korszerűsítés még akkor határoztatott el, amikor sorba álltak a tamási tégláért.

így például átrendezték a szárító terepet. A bangétás lerakást szinte megszüntették. A bangétákat nyerstéglából rakták az asszonyok, szinte futva egész nap, s közben százmázsákban lehetett összeszámolni a kézben elhordott nyers téglát, azaz az agyagot-földet, téglaformában. Az asszonyt kínzó munkát felváltotta a gép. Konténerlapokra rakják a prés szájánál a friss falazóanyagot, és kuli vontatja a szárítófészerbe, ott pedig a targonca emeli le a csilléről, s teszi helyére száradni.

Amint megszáradt a raklapon a tégla, akkor ismét targonca veszi villára, teszi csillére, onnan be a kemencébe és így tovább folyton- folyvást. Sőt, három sorba is lehet a fészerek alatt a kazalozást végezni. Tehát a télinek valót — a kemence működéséhez szükséges

A létszámhiány enyhítésének egyik módja: Orsós János (sötét ingben), amikor a munkásokat beszállította a gyárba autóbuszával, a kemencére hordja fel a tüzelőt.

Az asszonyok csaknem hárommillió kisméretű téglát raktak le.

A kulivonat négy csillével indul a szárítófészer alá

—férfi idegesen cigarettára gyújtott.

fi — Nincs itthon — szögezte le.

— Nincs — bólogatott a fiatalasszony.

— De hát vasárnap van! — mondta már vagy ötödször a férfi. Sehogysem tudott beletörődni, hogy nem láthatja a fiát.

— Van úgy, hogy vasárnap is dolgozik a Józsi — szólt közbe bátortalanul a fiatalasszony édesanyja. — Kell a pénz.

— Igen — bólogatott a férfi és újabb cigarettára gyújtott, miközben végigmustrálta fia anyósát. — Kell a pénz.

A csend, mint a dohányfüst, begomolyogta a szobát. Torokszorítóvá vált, köhögni kellett tőle. Alig fértek el az apró helyiségben, a férfi mégsem sietett oldani a feszültséget.

— Mi is így kezdtük — mondta végül. — Igaz, mi nem négyen laktunk egy szobában, csak hárman, de mi is így kezdtük. Földpadló volt — révedt el. — Ha a Józsi fei- paskolta a fürdővizét, sáros lett.

A fiatalasszony segélyt kérőén nézett anyjára, de bólogatott. Nem 'találta a helyét, nem tudta, hogyan viselkedjen ezzel a tulajdonképpen idegen emberrel. A férje sohasem beszélt neki az apjáról, hát tiszteletben tartotta a hallgatását, mintha valami bűnről kéne szóra bírnia, ha vallatná.

— Kávét tetszik kérni, Józsi bácsi? — próbálta végül megtörni a csendet.

— Köszönöm — felelte szórakozottan a férfi. — Te kérsz? — fordult aztán a feleségéhez.

Az asszony hálásan mosolygott rá, amiért bevonta a beszélgetésbe. A számára idegen, szegényes szoba, az idegen emberek és az érthetetlen nyelv riadttá tették.

— Qui — bólogatott kedvesen.

— Kávét csak hétvégeken ittunk — merengett a férfi. — Emlékszem, amikor a Józsinak először adtam belőle, kiköpte. Teljesen olyan volt kicsinek, mint ez itt — mosolygott, rá az unokájára.

A fiatalasszony magához ölelte a gyereket.

— Teljesen olyan? — kapott a témán.

— Igen — révedezett el a férfi. — Barna volt neki is a haja, és barna a szeme. Az enyém zöld. Örülök, hogy lány lett... a családban csak fiúk vannak.

— A Józsi bezzeg nem örült, hogy lány! — kacagott a fiatalasszony. — Danit akart, nem Dórát!

— Dóra a neve? — csillant a férfi szeme. — Szép.

— Igen kapcsolódott a társalgásba az anyós is. — De- mény Dóra.

A férfi összerándult, felkapta a fejét.

— Mi van? — kérdezte riadtan a felesége. — Valami baj van?! Mondtam, hogy ne jöjjünk ide, ugye, mondtam? — hadarta, pedig nem kellett tartania attól, hogy megértik.

— A feleségem azt mondja — már mosolygott a férfi —. hogy bár nálunk nem egészen ilyen hangzásúak a nevek, ez nagyon szép. Én meg Novák József vagyok.

Az anyós elvörösödött.

— Itt a kávé — próbálta elütni a dolgot félszegen a fiatalasszony.

— Miikor változtatott nevet? — kérdezte a férfi.

— Amikor maga nem válaszolt egyetlen levelére sem. Egyébként megírta aizt is, hogy Demény lesz — válaszolta hirtelen támadt indulattal az asszony.

— Szabad? — kapta el a kezét a férfi. — Ne rántsa el, Mária. Ugye Mária? Ne rántsa el, csak erre a gyűrűre vagyok kíváncsi.

— A Józsi anyukájától kaptam — mondta dacosan Mária. — Nászajándékba.

— ö meg tőlem — felelte hasonló hangnemben a férfi. — Kísérőgyűrűnek, amikor feleségül vettem.

Deák Mór:

TESZT

A fiatalasszony ijedten nézett rá. A férfi arca azonban kemény maradt, a keserűség csak a szája sarkát görbítette lejjebb.

— Pont olyan, mint a férjem — gondolta a fiatalasszony. — Amikor megbántja valaki, ugyanígy biggyeszt.

— Aztán jó kislány a Dóra? — kérdezte a férfi, bár tudta, hogy az. A fia is jó gyerek volt. Csak ahogy nőtt... csak ahogy nőtt, tolta el magától az apját. Fuj, megint ittál, mondta eltorzult arccal, és a férfi azt hitte, az anyja, akkori felesége neveli ellene.

— Jó — sietett a válasszal az anyós. — Nagyon jó. Át- alussza az egész éjszakát.

— A Józsi is átaludta — gondolkodott el a férfi. — Eleinte, tette hozzá magában. Ahogy azonban sokasodott a veszekedés, sőt, a verekedés, már elaludni sem tudott a gyerek. Amikor elváltak, érezte, hogy látni sem akarja többé.' Félt volna a találkozásoktól... mégis a fiú írta a leveleket. Egy időben minden héten egyet. Soha nem válaszolt neki.

— Mária! Honnan .tudta meg a címemet a Józsi? — kérdezte.

— A nagypapától — felelte a fiatalasszony.

— Maga ismeri az apámat? — lepődött meg a férfi.

— Igen. ö szereti a Dórát — nyomott a szón Mária.

A férfi titokban remélte, hogy fia megtudja, kinyomozza majd, hol él. Évekig várta az első levelet, évekig küldözgette a segélyt apjának, újra és újra feltüntetve a borítékokon, utalványokon párizsi címét. Az öreg ugyan soha nem reagált, egyetlen sorral sem, mégis érdemes volt. A férfi tudta, hogy fia írni fog. Hiába tagadták ki a családból, amikor disszidált, tudta, hogy a fia megkeresi majd. Ha másért nem, hogy számon kérje apjától az apját. Napokig nem bontotta ki a levelet, amikor megérkezett végre, csak melengette: hát nem volt hiábavaló magyarul olvasni, magyarokkal beszélgetni! De nem adott hírt magáról, akikor sem, akkor sem... Csak ahogy a lányunoka megszületett. Jövök, táviratozta. Jövök

— És még sincs itthon — szaladt ki a száján.

— Nincs — hagyta rá a fiatalasszony. — Várják meg. este hazajön — mondta még, de titokban reménykedett,/ hogy elmegy ez a viaszarcú francia nő, és elmegy vele a férje apja is.

— Na nem — szedelőzködött a férfi. — Voltunk, ahol voltunk, végül is láttam a Dórát. Ezt neki hoztam — húzott elő a zsebéből egy betétkönyvet. — Százezer forint.

— Köszönöm — mondta Mária. — Tegye csak a kiságyba.

A férfi megmerevedett egy pillanatra, de leintette kitörni készülő feleségét.

— Semmi baj — csóválta a fejét. — Ha lejön velem a kocsihoz, odaadom a Józsi ajándékát is.

— Majd én lemegyek — ajánlkozott az anyós. — Valakinek a gyerekkel is lennie kell — tette hozzá mentegetőzve.

— Ezt azért — emelt fel az asztalról egy újságot a férfi —, ezt azért szeretném elvinni az útra..

— Olvasni? — készségeskedett az anyós. — Tessék csak. Nyugodtan vigye, hiszen elég messzire mennek.

A férfi rámosolygott.

— Hát, bizony — és a fiatalasszony újra a férje húsz évvel idősebb arcát látta.

• * •

— Szembe a nappal, a naplementével — szavalta a férfi.

A felesége ránézett, nem szólt. Magyar emlékek, gondolta.

— Széllel szemben, vad viharon át — dúdolta a férfi és csillogott a szeme, mintha ivott volna.

— Jobb is, hogy én vezetek — pillantott oda az asz- szony.

A határig nem is esett szó — a tájat figyelték. Hát innen való vagy. Hát innen való vagyok. Ausztriában a férfi kiterítette a térdén a lapot, olvasni kezdett.

— Na, itt egy teszt, Blanche — mondta egy idő után. — Majd lefordítom, és akkor te is megcsinálhatod, jó?

Az asszony visszamosolygott rá.

— Jó. Egészen kíváncsivá tettél.

» j-férfi szemezgetni kezdte a kérdéseket. Be voltak

ll már jelölgetve ugyan a válaszok, de ez őt nem zavarta. Tűzbe jött, megixelt feleletei gyorsan szaporodtak. Amikor végzett, végigfutott a teszten, s csak akkor vette észre, hogy ixeit mindenütt kíséri egy piros pluszjel. Izgatottan lapozott a jellemzésekhez, de valójában nem lepődött meg, hogy a rá illő tulajdonságok mellett ott találta a fia nevét is.

Csendesen összehajtotta az újságot, s vörös szemekkel meredt a lenyugvó nap száraz korongjába.