Tolna Megyei Népújság, 1985. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-10 / 187. szám
A t*ÉPQJSÁG 1985. augusztus 10. Rendőrrel találkozni jó dolog Mini kapitányság” Bátaszéken Az önkéntes rendőr éppúgy rendőr, mint a hivatásos Barna István és Braj András megbeszélik a napi teendőket Én, a civil, a rendőrről jó- szerint annyit tudok, hogy szilvakék egyenruhában van, intézkedik, ha intézkednie kell. Máskor polgári ruhások mutatnak igazolványt arról, hogy a közrend biztosításáért ők is felelősek. Megint máskor ugyancsak civileket látok, kék szalaggal jobb karjukon, ami jelzi, hogy a rend fenntartásában, de még inkább a rendbontás megelőzésében ők is elkötelezettek, sőt, joggal intézkedhetnek is, akár a rend helyre- állítása érdekében. De hogy a rendőrségen belül milyen „területfelosztás”, vagy cselekvési felosztás van, megmondani nem tudom. Illetékeshez fordultam tehát, Berta Attila rendőr őrnagyhoz, a szekszárdi rendőrkapitányság közbiztonsági és közlekedési osztályának vezetőjéhez. Nem a „klasszikus” rendőri munkáról érdeklődtem tőle, hanem a községi rendőrök munkájáról, és az ott tevékenykedő önkéntesekről. Bár lehet, hogy éppen ez a területi tevékenység a klasz- szikus —, hogy ennél a szónál maradjak —, csak az újabban moziban, televízióban túlontúl is elburjánzott krimidömping tett nyomozócentrikussá bennünket. Át is adom a szót Berta őrnagynak. — Államigazgatási székhellyel rendelkező községekben dolgozik körzeti megbízott rendőr, vagy nagyobb településen, melyhez esetleg több község is tartozik, körzeti megbízotti csoport. — őrnagy elvtárs, melyek a körzeti megbízott, vagy a csoport legfontosabb teendői? — Minden olyan ügyben a körzeti megbízott intézkedik, jár el, amely az adott területen a rendőri szervek hatáskörébe tartozik és azt ott helyben el is lehet intézni. — Szabadjon közbevetnem, ez nem könnyű feladat. Nem akarom misztifikálni a rendőri munkát, de azt hiszem, nem túlzás úgy fogalmazni, hogy egy körzeti megbízotti csoport amolyan „kis kapitányság”. — Nyugodtan fogalmazhatunk így is, mert tényleg az. A kmb-seket úgy készítik- készítjük fel, hogy gazdái legyenek a területükön található rendőri tevékenységnek. Ehhez nagyon sok minden kell. Legfontosabb, hogy jó kapcsolatot lalakítsanak ki az ott tevékenykedő párt-, tanácsi, gazdasági szervekkel, elsősorban azok vezetőivel. — őrnagy elvtárs, alkalmasnak tartja erre a meglévő állományt? — Feltétlenül. Kmb-s állományunk zömmel fiatal. Döntő többségük érettségizett. Szakmailag és az általános műveltséget tekintve is jól képzett. Egyébként hadd említsem meg most és itt, hogy szerencsés időpontban került sor erre a beszélgetésre, hiszen ebben az évben harmincesztendős az önkéntes- rendőri mozgalom. — Szabadjon ajánlanom, szakítsuk meg a beszélgetést egy rövid időre. Javasoljon őrnagy elvtárs, hova menjek, melyik községben beszélgessek kmb-sekkel, önkéntesekkel, mintegy alátámasztva, amit eddig elmondott — Bátaszékre. — Köszönöm. A délelőtt folyamán még találkozunk. De miért éppen Bátaszéket javasolta? — Az egyik, vagy talán a legjobb kmb-s csoportunk. És az önkéntes rendőrök is kiváló munkát végeznek. Bevallom, csalódtam Bá- taszékben. Azt hittem, nagy átmenő forgalma miatt, az úgynevezett „fertőzöttebb” községek közé tartozik. Kiderült, hogy nem. A beszélgetés során, amelyet Barna István főtörzsőrmesterrel, a kmb-s csoport vezetőjével, Régi József törzsőrmesterrel, Braj András önkéntes rendőri csoportvezetővei és Berde Árpád önkéntes rendőrrel folytattam, nyilvánvalóvá vált, hogyha egy területen a rendőrség állandóan jelen van, ott a bűnelkövetések száma erősen lecsappan. Bátaszéken jelen vannak a rendőrök. Ha nem a hivatásosok, hát az önkéntesek. Tehát nyugodtan visszautalhatok a cikk címére: Rendőrrel találkozni jó dolog. Legalábbis nekünk, törvény- tisztelő állampolgároknak. Háromfős kmb-s csoport és öt önkéntes rendőri csoport — mintegy ötven fővel — őrködik Bátaszék és környéke tisztességes lakosainak nyugalmán. Pedig nem kis területről van szó — Szálkától Bátáig tart. A feladat sem kevés. Csak címszavakban : közrendvédelem, köz- biztonság, közlekedésrendészet és természetesen kapcsolattartás a helyi szervekkel. Barna elvtárstól is megkérdeztem: — Tehát amolyan kis kapitányság? — Kicsiben tényleg az vagyunk. Barna István szerencsés. Legalábbis annyiban, hogy helybéli születésű, mindenkit ismer tehát. Régi József nem idevalósi, de szavaiból kitetszik, hogy ő is nagy ismeretségi körrel rendelkezik. A helybéli és környékbéli fiatalokról úgyszólván mindent tud. Nem csoda, hiszen maga is az ifjú korosztályhoz tartozik. Braj András idősebb valamelyest, de ő meg gépkocsivezető a helyi tsz- ben s ugyan tud-e valaki többet egy gazdálkodó egységről, mint a gépkocsivezető? Berde Árpád az erdészetnél dolgozik. Azt hiszem, ezzel azt is érzékeltettem, hogy nem tartozik a tájékozatlan emberek közé. Nagyon érdekes volt a beszélgetés, mert a jelenlévők szinte kerülték az olyan témákat, amelyek azt érzékeltették, hogy beavatkozniok kellett. Mindannyian inkább a megelőzés fontosságát hangoztatták. S ezt jó volt hallani. Mert nekem a civilnek az az igazi, ha a rendőr nem „eljárni” akaq, hanem olyan helyzetet teremteni, hogy ne kerüljön sor eljárásra. Amikor arra kérdezek, hogy milyen a rendőr tekintélye Bátaszéken és környékén, azonnal jön a válasz: — Időtlen idők óta nem fordult elő hivatalos személy elleni erőszak. Mondhatjuk, az önkénteseknek majdnem ugyanakkora a te-, kintélye, mint a hivatásosnak. Garázdaság, testi sértés — legalábbis súlyos — nagyon régóta nem fordult elő. A társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás is ritka. A személyi tulajdon sérelmére elkövetett már gyakoribb, de abban sem aggasztó a helyzet. Hajtanék arra, hogy azt mondjam, Bátaszéken ideális állapotok uralkodnak, de a ibátaszóki rendőrök óvnak ettől. Ok még joíbbat szeretnének. S törekednek is erre, hivatásosok és önkéntesek egyaránt. — Berta elvtárs, nyugodt lélekkel mondom, kellemes tapasztalatokat szereztem Bátaszéken. Egyetért vele, ha a kmb-sek dicséretén túl, az önkéntesek dicséretével fejezem be a cikkemet? — Teljes mértékben. Az önkéntes rendőrök felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak nekünk. Kapitányságunk területén háromszázan tevékenykednek, azzal együtt hogy továbbra is számítunk az idősebbek segítségére. Ebbe a sorba tartozik például az is, hogy a napokban alakult meg a tolnai htsz-nél egy önkéntes rendőri csoport, de tervezzük továbbiak létrehozását is. A legjobbat választottuk ki a szekszárdi kapitányság területéről? Lehet, vagy talán biztos is. De én, a civil állampolgár, nyugodt lelkiismerettel írom le — pedig pályafutásom nem kis szakaszát bűnügyi tudósítóként futottam be — nálunk a közrend szilárd. Nyugodtan hajthatjuk esténként álomra a fejünket. S ebben nem kis szerepük van a kmb- seknek, meg az önkéntes rendőröknek. LÉTÉNYEl GYÖRGY Sok mindent el lehet mondani a mezöcsalánosi „Gondolatokat Kölcsönző és Értékesítő Szövetkezetről", de hogy nyereséges lett volna, azt nem. Az ott termelt gondolatoknak csak elenyésző hányada felelt meg a követelményeknek, nagyobb részt selejtes, használhatatlan ötletek születtek, melyeket úgy söprögettek össze a takarítónők mun. ka végeztével, akár az eldobott buszjegyeket. Azonkívül elképesztő volt a munkafegyelem is, a szövetkezet gondolkodói általában üres koponyákkal érkeztek reggelenként, és legfeljebb értékesítésre alkalmatlan magánjellegű gondolatokat állítottak elő napközben. Az új elnök, Cselevári Botond napokig törte a fejét, hogy lehetne a szövetkezet reputációját helyrehozni. A legrosszabb gondolkodóknak — vagy nyolcnak — azonnal felmondott, de aztán hamarosan rádöbbent, hogy ezzel az intézkedésével nem ért el semmit. Még jócskán maradtak -üres fejűek, jószerivel az egész szövetkezet. — Inkább jutalmazni kellene — javasolta Hidegh Henrik, főgondolkozó —, legalább egyet, akit aztán példaként állíthatnánk a többiek elé, és hátha ezzel megpiszkálnánk a hiúságukat. — Jól van — mondta Cselevári — nevezz meg valakit, akit megjutalmazhatunk. A főgondolkozó sokáig gondolkozott, majd sóhajtva is. merte be, hogy nem tud senkit megnevezni. — Talán egy kevésbé rosszat... — mondta aztán —, mert jelen helyzetünkben a kevésbé rossz a rosszhoz viszonyítva már csaknem jó. — Ugyan, ne viccelj — legyintett dühösen Cselevári —, nem röhögtetjük ki magunkat. Ha nincs, hát nincs, várunk. Hátha megszán majd minket valaki, és szíveskedik jobban gondolkodni azért, hogy megjutalmazhassuk. Vártak. Hetekig, hónapokig, de nem szánta meg őket senki. — Hát jó — mondta Cselevári Hideghnek —. akkor próbáljuk ki a te javaslato dat! — Melyiket — kérdezte Hidegh, aki már elfelejtette időközben, mit javasolt. — A múltkor azt mondtad, jutalmazzunk egy kevésbé rosszat. Nos legyen, de kevésbé nélkül, és a legrosszabbat. — Hogyan? Nem értem. — Pedig nagyszerű. Mivel nincs legjobb, de van legrosszabb, így nézzük a dolgokat visszájárul. Természetesen az illető nem pénzt kap, hanem oklevelet, és mellé nem minden célzás nélkül egy disztököt. A ceremóniát az egész kollektíva előtt bonyolítjuk le, és talán remény van arra, hogy aki ebben a juttatásban részesül, igyekezni fog ennek megismétlődését a továbbiakban valamivel jobb gondolkodással elkerülni. Mit szólsz hozzá? — Helyeslem — mondta a főgondolkodó —, de akkor terjesszük ki a jutalmazást más kategóriákra is. Ugyanis nem csupán üres fejűek vannak, de összeférhetetlenek, lusták, pletykásak, részegesek, és sajnos, akadnak lopó. sok is, akik a szövetkezet ötletbankjából kirámolt jobb gondolatokból maszek értékesítés útján szépen meggazdagodtak. — Rendben van — mondta Cselevári —, holnapra írd össze a leg-eket minden kategóriában. Ügy gondolom, ez nem lesz nehéz. Vagy talán igen? — Ugyan — mondta Hidegh —, fejből sorolnám, de azért nekem se árt még egyszer átgondolni, mert nem szeretném, ha valaki érdemtelenül kapná a disztököt. Másnap átgondolt listával állított be az elnökhöz, aki aláírta a névsort, és megbízta a főgondolkodót, hogy szerezze be a dísztököket, készíttesse el az okleveleket, de a dolog rendhagyó voltára tekintettel ne papírból, hanem farostlemezből. — Így sokkal feltűnőbb lesz — mondta. Az ünnepségre két hét múlva került sor a közös étkezdében. A szövetkezet gondolkodói kíváncsian gyűltek össze, az egészből csak annyi szivárgott ki, hogy jutalomosztás lesz. Erre engedett következtetni az ünnepélyesen leterített hosszú asztal. rajta üdítőkkel, virággal, mögötte a vezetőkkel. — Barátaim, — kezdte beszédét az elnök —, nagy nap ez a mai a szövetkezet életében, hiszen először kerül ,sor jutalomosztásra. Halk, elégedett moraj a gondolkodók soraiban, a tekintetek felfénylenek. — Hanem szegény ember vízzel főz — folytatta az elnök —, és ez vonatkozik ránk is. Önök valamennyien tudják, hogy a szövetkezetünk veszteséges, az ötletbankunk csaknem teljesen üres, tárolásra alig alkalmas, selejtes gondolatokat termelünk, és ráadásul a kollektíva sem a legjobb. Ennek ismeretében tehát, csak a valós értékek alapján jutalmazhatunk, vagyis pozitív eredmények híján a negatív eredményeket. Gondolkodásban, magatartásban, hozzáállásban. Nem elölről, de visszájárul, biz. va abban, hogy egyszer eljöhet még az idő, amikor mi is fordíthatunk ezen. ■mumm« Dísztök és farostlemez A moraj nagyobb lett, a tekintetek sötétebbek, de azért a kíváncsiság nem hunyt ki egészen. — Most pedig rátérek a lényegre — vette kezébe az első farostlemezt az elnök —, és kérem az illetékeseket, hogy fáradjanak az asztalhoz. Elsőnek Bordó Teofil, mint a szövetkezet legrosszabb gondolkodója. Bordó Teofil valahonnan hátulról furakodott elő, és nem lehetett éppen azt állítani, hogy megilletödött arccal. — Gratulálok! — fogott vele kezet az elnök, és átnyújtotta a farostlemezt, meg a dísztököt. — Csak így tovább, Bordó kartárs, továbbra se engedjen senkit maga mögé! Taps csattant, ami leginkább Bordót lepte meg, aki félszegen meghajolt, mosolygott és visszaódalgott a helyére. — A leglustább gondolkodó kitüntető címét — olvasta a következő farostlemezről az elnök — Cerkóf Gusztávnak adományozzuk. Cerkóf Gusztáv is átvette a jutalmat, majd átvette Kulcs Bódog, mint a legösszeférhetetlenebb. Csesznek Veronika, a legpletykásabb, Szívós Töhötöm, a legrészegesebb, és Ökrösi Bendegúz, a leglopósabb. — Azt hiszem, jó gondolat volt ez tőlünk — mondta Cselevári Hideghnek az ünnepség után —, lehetetlen, hogy ennek a különös kezdeményezésnek ne legyen valami foganatja ... Lett is. Csak éppen számításukon kívül — visszájárul. — Mi az, hogy Bordó a legrosszabb? — dühöngött Fásli Nagy Elemér, már mindjárt az ünnepség után. — Ez szemenszedett hazugság! Nekem már évek óta nincs egy értelmes gondolatom, sőt, még azt is megkockáztatom, hogy sohase volt! Nem így van. kartársak? — Bizony — helyeseltek többen is — neked járna az oklevél. — Habár még ott van a Csuhái is... — Csuhái? Na, ne röhögtessetek! Tavaly is akadt egy használható ötlete. Igaz, hogy Bordóhoz viszonyítva még ő is sokkal rosszabb. És így ment ez napokon keresztül, Bordóhoz hasonlóan más kategóriák győztesei is megkapták a magukét azok részéről, akik alkalmasabbnak tartották saját személyüket a jutalmazásra. Csordásáé igényjogosultságát többen helyeselték, mint ahogy Sima Ervin kifakadásában is sokan osztoztak, aki a legösszeférhetetlenebbnek tartotta magát. — Nekem csak a nevem sima — mondta —, a modorom akár az úthenger. Azt hiszem, ezt nem kell senkinek sem bizonygatnom, és akkor tessék, Kulcs Bódogot tolják fö- lém. Azt, aki még egy székkel szemben is udvarias, és ha nekimegy az ajtófélfának, bocsánatot kér. És ez nekik összeférhetetlen! Pimaszság! — Ugyan, — legyintett Szivomyás Szigfrid —, a legnagyobb igazságtalanság velem történt. Hol iszik annyit Szívós, mint én? Kocaivó, és ráadásul még fekély es is, tehát már csak azért sem jöhet számításba. Akkor iszom az asztál alá, amikor akarom, és utána még a szondába is nyugodtan belefújhatnék, nem mutatna ki nálam semmit. Protekcióval jutott b dísztökhöz, meg az oklevélhez! — Akár az ökrösi — mondta Enyves Erik —, mert hogy ő a leglopósabb, az egyszer szent. Azért, mert kétszer elkapták, még nem bizonyít semmit, legfeljebb, hogy pan- cser a szakmában. Az elnökhöz is eljutottak a hírek, Hidegh Henrik közvetítésével. — Nem értem — csóválta a fejét Cselevári —, hát lé. tezhet olyan ember, aki megsértődik azért, mert nem ö a legrosszabb? Vagy nem ő a legrészegesebb, a leglopósabb...? Fantasztikus! Neked mi erről a véleményed? — Még mindig jobb valamiben a legrosszabbnak lenni — mondta a főgondolkodó —, mint semmilyennek. Bordó Teofilról beszélnek, egyszerre a középpontba került, még olyat is hallottam, hogy autogrammot kértek tőle. Mert akárhogyan is, de valamiben fölé kerekedett a társainak. És ugyanez vonatkozik a többiekre is. — Ezek szerint hiába csináltuk az egészet...? — Azt azért nem mondanám — mosolygott ravaszul a főgondolkodó —. mert már eddig tizenöten jelentették be, hogy elmennek a szövetkezettől, és számíthatunk mások távozására is. Ezek mind úgy tartják, hogy velük itt a legnagyobb igazságtalanság történt, és máshol akarnak bizonyítani. — Menjetek csak — vidult fel Cselevári —, ha így áll a helyzet, rövidesen kikecmergünk a veremből... — Magam is így gondolom — mondta Hidegh —, de egyre azért vigyáznunk kellene ... — Mire? — Hogy a példa ne legyen ragadós ... Éppen ezért azt javaslom, hogy a jutalmazottakat meg mi küldjük el. Biztos, ami biztos. Jobb, ha nem tudják meg az új gondolkodók, Hogy ennél a szövetkezetnél visszájárul is lehet jutalmat kapni. Az elnök bólintott ezzel, és így történt, hogy alig néhány hónap alatt a mezöcsalánosi „Gondolatokat Kölcsönző és Értékesítő Szövetkezet" a középmezőnybe került, később pedig a legjobbak közé emelkedett. Cselevárit pedig — oki ilyen csodát vitt véghez —, kiemelték, és megtették a mezöcsalánosi Csortos Gyula Színház igazgatójának. Ott csináljon csodát, ha tud, ha képes rá, elölről vagy akár — visszájárul.
