Tolna Megyei Népújság, 1985. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-09 / 186. szám

2^íÍÉPÜJSÁG

1985. augusztus 9.

Uralkodó a katonai szempont

Az Egyesült Államok segélypolitikája

A költségvetés ügyében még mindig kibóicítlhetetlen- nek látszanak az ellentétek az amerikai kongresszus és a kormány között. Ennek ellenére a törvényhozók, még a nyári szabadságuk előtt, végül is megszavazták az Egyesült Államok következő két évre szóló külföldi segélyprogramját. A külfödi segély ügye évek óta a költségvetés egyik legvitatottabb, legkényesebb kérdés a honatyák és a kormány között, úgyhogy a megfigyelőik most sokfelé fölteszik a kérdést: miként lehetséges, hogy a kongresszus éppen e téren ment elébe a kormányzat kí- vánságianak? A külfödi segélyek ügyében korábban annyira eltértek a két fél nézetei, hogy erre vonatkozó törvényt gyakorlatilag Reagan hatalomra kerülése, 1981 óta nem is fogadott el a kongresszus; a segélyeket a korábbi megajánlási törvény többé-ikevésbé automatikus „meghosszabítása” alapján fizették a külföldi országoknak és szervezeteknek.

A mostani szavazás évi 12,7 milliárd dolláros összegben hagyta jóvá az amerikai hivatalos segélyeket 1986-ra és 1987-re. Ez csak 500 millió dollárral kevesebb annál, amennyit eredetileg a kormány javasolt. Helyi elemzők szerint mindebből arra lehet következtetni, hogy az amerikai politikai irányításnak e két pólusa — a kormány és a kongresszus — között helyreállt az egyetértés az amerikai külpolitika harmadik világbeli céljainak megítélésében, jóllehet Reagan kormányzásának első évei még a feltűnő megítélésben különbség jegyében teltek el. A fordulat annál is értékesebb a Fehér Ház számára, mivel nem a kormányzat módosította álláspontját, hanem szemmel láthatóan a

törvényhozás. A segélytörvény kongresszusban megszavazott szövege éppenséggel azt tükrözi, hogy — ha lehet — az Egyesült Államok még komolyabban veszi az általa .kommunista felforgatásnak” tartott fejleményekkel szembeni fellépést a világ különböző pontjain.

A változatlan elemek mellett — a katonai és a gazdasági segélyek legnagyobb részét ezentúl is Izrael és Egyiptom kapja —, lényeges a kongresszus álláspontjának változása például Nicaragua ügyében. Áprilisban a törvényhozók még elutasították a kormány javaslatát, hogy újítsák fel a segélyt a sandinista vezetés ellen küzdő „contráknak”, vagyis a nicaraguai ellenforadalmá- roknak. A törvény szövege szerint a „contrák” támogatására most megszavazott 27 millió dollár ugyan „nem katonai jellegű segély”, és a pénzt nem folyósíthatja sem a Cl A, sem a washingtoni hadügyminisztérium. A gesztus mégis kellően kifejezi, kiket és mi célból támogat az Egyesült Államok Nicaraguában; kifejezi, kiknek az oldalán akar jelen lenni az Egyesült Államok a középamerikai játszmában.

Ez az irányzat jelen van a világ más konfliktustérségeinek kezelésében is. A mostani segélytörvényben az Egyesült Államok első ízben vállalta a kambodzsai kormányellenes és Vietnam-el- lenes erők anvagi támogatását is. az eddig nyújtott politikai segítségen túl. A nekik megszavazott 5 millió dollár nem nagy összeg, politikai jelentőségét azonban növeli, hogy a Kambodzsa határszéleiről már-már kiűzött kormányellenes összeesküvők között tevékenykedő „vörös khmerek” is kaphatnak belőle. Ez kellően kifejezésre juttatja, hogy mennyire mindegy Washingtonnak, kinek ad pénzt — csak az a fontos, hogy az illetők fegyverrel a kézben küzdjenek Kambodzsa és Vietnam ellen.

Ugyancsak a kongresszus szemléletének gyökeres átalakulását jelzi, hogy az új segélytörvénnyel hatályon kívül helyezték az úgynevezett Clark-módosítást, amely 1976 óta tilalmazta amerikai segély folyósítását az angolai kormányellenes, antimar- xista lázadóknak, gyakorlatilag az ország déli részén tevékenykedő, dél-afrikai támogatást is élvező UNITA ellenforradalmi szervezetnek. Mostantól törvényben biztosított keretek között kapják a segélyt az afganisztáni ellenforradalmárok is.

Még akkor is, ha ezek az összegek amerikai mértékkel mérve viszonylag csekélyek — bár nyilván nem jelentéktelenek a segélyezettek helyi viszonyai között —, azt azért jól jelzik, hogy az Egyesült Államok nyíltabb elkötelezettséget vállal a kifejezetten fegyveres, terror- módszereket alkalmazó ellenforradalmi mozgalmak mellett. Megerősítik azok aggodalmait — az Egyesült Államokban és külföldön egyaránt —, akik szerint az amerikai segélypolitika a Reagan-kormány kezdeményezésére mind veszélyesebben militaristává válik, miközben a polgári célú gazdasági-fejlesztési segélyek tekintetében az Egyesült Államok mindinkább lemarad még nyugati szövetségesei mögött is. Nemzeti jövedelméhez viszonyított 0,24 százalékos gazdasági segélyarányával az Egyesült Államok az OECD-hez tartozó fejlett tőkésországok utolsó sorában szerepel.

PANORAMA

BUDAPEST

Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese csütörtökön a Parlamentben fogadta Hans Reicheltet, az NDK miniszterelnök-helyettesét, környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztert. A »szívélyes légkörű megbeszélésen részt vett Ábrahám Kálmán államtitkár, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke, Kovács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, jelen volt Karl-Heinz Lugen- heim, az NDK budapesti nagykövete is.

NAGASZAKI

Nagaszakiban folytatódott csütörtökön az a nemzetközi békeértekezlet, amely a világ huszonkét országából érkezett polgármesterek részvételével kezdődött a hét elején Hirosimában. Naga- szakl lakói tanúsíthatják, hogy az atomfegyverek képesek megsemmisíteni az emberiséget — mondta a város polgármestere, Motosima Hirosi, a negyven évvel ezelőtti amerikai atomtámadás színhelyén rendezett megemlékezésen részt vevő külföldi vendégek előtt. A Na- gaszaki ellen 1945. augusztus 9-én intézett amerikai atomtámadásnak mintegy hetvenezer halálos áldozata volt.

ÜJ-DELHI

Az indiai rendőrség szerint egy szikh szélsőséges. Lal Szingh az egyik tettese a múlt héten Lalit Maken parlamenti képviselő ellen elkövetett merényletnek. Lal Szingh részt vett annak a merényletnek az előkészítésében is, amelyet Radzsiv Gandhi miniszterelnök ellen júniusi amerikai látogatása idejére szerveztek.

Mai kommentárunk

Hányán

Az utóbbi időben nem múlik el nap, hogy ne érkeznének elszomorító hírek a Dél-afrikai Köztársaságból, Miért kell ezen csodálkozni? — kérdezhetné bárki, és igaza van, hiszen a fajüldöző rezsim jó néhányszor szolgált már hasonló hírekkel. Amiért mégis elszomorítóak a mostani hírügynökségi jelentések, annak oka az, hogy a fehér telepesek a nagy nemzetközi felháborodás, a megannyi elítélő ENSZ-határozat dacára kitartanak kegyetlen elnyomó politikájuk mellett az afrtkai őslakossággal, a többséggel szemben, s nyoma sincs annak, hogy váltózítatnd kívánnának ezen.

Ellenkezőleg, túlzás nélkül állítható, hogy napról napra és szemrebbenés nélkül fokozzák az eLnyomást. Ezt bizonyítja, hogy július 21-én az ország 36 városában és körzetében rendkívüli állapotot vezettek be, a röhamrendőrséget és a hadsereget korlátlan hatalommal ruházták fel. Azóta mindenki veszélyben van, akinek a bőrszíne nem fehér. Az eltelt csaknem három hét alatt több mint kétezer embert tartóztattak le. százakat megsebesítettek, és legalább ötven személyt megölték. Több tucat hazafi ellen pert indítottak hazaárulás vádjával — egyértelmű, hogy halálbüntetés vár rájuk —, védőügyvédjüket, ViiOtoria Mxengét meg. gyilkolták, másokat, köztük Winnie Mandelát, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) életfogytiglani börtönre ítélt elnökének feleségét, menekülésre kénysze. rítették. Ami a legelfcépesztőbb, még a nyilvános temetések számát is korlátozták. Ékről az intézkedésről Desmond Tutu, Johannesburg anglikán püspöke így vélekedett: „Ha már a gyászt is megtiltják nekünk, akkor valóban mélypontra jutott az ország.”

A mélypont kétségtelen. Egyes megfigyelők szerint a rendkívüli állapot bevezetése nyílt beismerése annak, hogy a fajüldöző rezsim már nem ura a helyzetnek. Azért nyúltak az esztelen terror eszközeihez, mert már csak így tudnák gátat szabni a 11 hónapja mind nagyobb méreteket öltő tiltakozó megmozdulásoknak. Mások azon a véleményen vanrtak, hogy a Pretoriával szövetséges fejlett tőkés országoknak kéne keményebben féUépniiök, engedményekre kényszeríteniök _u Batha-rendszent. Erre a fellépésre azonban — úgy tűnik — még hosszú ideig várni kell. A fejlett tőkés országok szavakban ugyan elítélik a fajüldöző rezsimet, de érdemben mindmáig nem Léptek fed vele szemben. Sőt, a legfőbb paítrónus, az Egyesült Államok még azt a javaslatot sem támogatta a Biztonsági Tanács ülésén amely önkéntes szankcióikat indítványozott a Dél. afrikai Köztársaság ellen. A Reagan-kormányzatn ak változatlanul alapvető célja, hogy fenntartsa a fajüldöző rendszert, mivel az támaszpontul szolgál a térség felszabadító mozgalmai, és az USA-nak nem tetsző független afrikai országok ellen.

Ezek után kézenfekvő a kérdés: hányán még? Ezt a kérdést teszi fel a dél-afrikai többség irányában elfogultsággal egyáltalán nem vádolható londoni Economist is legutóbbi címlapján. Hányán pusztulnak el még ártatlanul a Dél-afrikai Köztársaságban — csak azért, mert emberi életre vágynak?

KOCSI MARGIT

Botrány Ausztriában (2.)

Borban a Hamisság ?

A vevők bizalmát vissza kell szerezni

A burgenlandi borvidék

A rekkenő hőségben Odes- dorf kedvelt tóvendéglőjének teraszán, a fák árnyékában kerestünk menedéket. A fürdővendégekkel zsúfolt étteremben szinte mindenki sört vagy üdítőt ivott. Amikor a pincér udvariasan megállt az asztalunk előtt, én egy pohár rusti rizlinget kértem.

Éreztem, hogy kissé gyanakodva végigmér, a tekintetéből szinte olvasni lehetett, mire gondol. — Jó ember, maga nem tudja, mi történt?

— Rustit? — kérdezi kételkedve.

— Igen, de lehet glikól nélkül — élcelődöm.

A pincér mosolyog, és hozzáteszi: — Ma már több ezer ember megfordult itt nálunk, de az egyik kezemen meg tudnám számolni, hányán kértek bort.

A Fertő-tóig nyúló hatalmas szőlőtáblák között folytatjuk útunkat. A kordonok szomszédságában ott árválkodik Satther Martin turistakocsmája. Takaros épület, valamikor jobb időket láthatott. Lehet vagy tizenöt asztal az ivóban, de csak egynél ülnek.

A kocsmáros és felesége a pultot támasztja.

Rossz idők járnak ránk — mondja. — Ha tavaly ilyenkor jöni talán még hellyel sem tudom kínálni, annyian voltak. Most meg csak a törzsvendégek térnek be hozzánk.

Nézem a régi, de ízléses berendezést, igazán hangulatos.

— Apám 1932-ben építette ezt a vendégfogadót. Az őseim is mindig a borból éltek. Nekünk öt hektár szőlőnk vau, lizliug, tramini, muskát

ottonel és kékfrankos. Minden évben áprilistól októberig itt mérjük a saját borainkat.

— Ha nem jönnek a vendégek, mint régen, és megcsappan a bevétel, mihez kezd?

— Nem tudom. Mit tehetek? Én csak ehhez értek. Egy azonban biztos, itt az utóbbi időben minden szőlősgazdának sok az álmatlan éjszakája. A kereskedők elvitték a bort, sok kistermelőt még ki sem fizettek. A hamisítókat letartóztatták, de mi a garancia, hogy fizetni tudnak. Sokan most gépesítettek, hiteleket vettek föl a banktól, amit törleszteni kell. De miből, ha ők sem látnak pénzt?

Az emberek óvatosabbá váltak, a szupermarketokban egyre kevesebb osztrák bor fogy.

— Nincs ebben semmi különös — mondja Hans Gustav Edőcs, a jó nevű eisen- stadti fotóművész. — Én igazán nem szoktam megtagadni magamtól, ami jó az életben, de a történtek után kétszer is meggondolom, míg egyszer a borospohár után nyúlok. Evekkel ezelőtt, amikor a spanyolok az olívaolajhoz motorolajat kevertek, és ennek hatására többen megvakultak, itt Ausztriában látványosan, hosszú időre visszaesett az olívaolaj-forgalom. Meglátja, így lesz ez a bornál is. A bizalmat mindig könnyebb eljátszani, mint visszaszerezni. Én mindig mondtam, aki tisztességes, annak nyugodt lehet az álma.

— De azért ő is kerülhet nehéz helyzetbe — teszi hozzá Fritz Hlobil, aki már

35 éve üzletvezetője az eisenstadti Sepp Höll mintaborgazdaságnak.

— A hamisítók évekig mosolyogtak, ha árajánlatot küldtem nekik, mert én a valódi borokat nem tudtam olyan olcsón adnk mint ők. Most végre kiderült, hogy miért...

A borhamisítók nem ismertek határt. A pénz nagy úr, és úgy tűnt, a pancsolás — ahogy az osztrákok diszkréten mondják — jó üzletnek bizonyult. Az apetlomi Josef Tschidánál és a po- dersdorfi Georg Steinernél kétmillió liter glikóllal hamisított bort foglaltak le. Ausztriában 42 ezer családnak ad kenyeret a szőlő. Tavaly 3 millió hektoliter bor termett. Ebből 478 ezer hektó hagyta el az országot. Az NSZK és az USA importőrei már bejelentették: egyelőre nem rendelnek újabb osztrák borokat.

. Otto Peternichl, a burgenlandi borkereskedők elnöke sem tud semmi biztatót mondani.

— Külföldi ügyfeleink még olyan megrendeléseket is visszamondták, melyeket a botrány kipattanása előtt kötöttek.

Az NSZK „Aldi” élelmiszerlánca, a „Quelle”, a „Hertie” bevásárló menedzserei kiadták a jelszót, osztrák bort nem szabad átvenni. A botrány és a bojkott egyaránt nagy.

Josef Wieslert, a burgenlandi tartományi kormány mezőgazdasági ügyekkel fog- lelkozó elnökhelyetteséi hiába keressük. A titkárnő udvariasan közli, Wiesler urat Bécsbe rendelték, hogy a burgenlandi borhamisítási

ügyről jelentést tegyen a központi kormánynak. Konrad Linzer főtitkár úr azonban várja Önöket.

Pontosan 11 órakor megjelent az ajtóban, elnézést kért. hogy néhány percet még várakoznunk kell. A titkárnőtől tudjuk meg, hogy a nyugatnémet Profil című magazin szerkesztőivel tárgyal.

A beszélgetésen dr. Hans Ändert vezető kormánytisztviselő is részt vett. Nem kerülgetjük a témát. Ahogy mondani szokás, a közepébe vágtunk.

— Innét, a tartományi kormányhivatalból hogyan ítélik meg a borbotrányt?

— Rendkívül érzékenyen érint bennünket. Burgenland- ban 22 ezer család él a szőlőből. Nem mindegy számukra, hogyan alakul a sorsuk. Egy biztos, vissza kell állítanunk a burgenlandi borok iránti bizalmat.

— Hogyan tudtak ilyen zavartalanul munkálkodni a borhamisítók? Nem volt túl laza az ellenőrzés?

— Eddig is szabályok kötötték a bortermelést. Aki exportra akart szállítani, ellenőriztetnie kellett a szőlő minőségét és pontos kimutatás készült a mennyiségről. Mindezt hivatalosan igazoltuk. Tulajdonképpen itt jártaik túl az eszünkön. Ezek a gazdák az általuk ellenőrzött szőlőből készült bort nem külföldre szállították, hanem belföldön értékesíették és az exportminőséget igazoló írást megtartották. Ezeket az okmányokat adák el a nagykereskedőknek, akik ezzel visz- szaéltek. Ezért a hivatalos írásért a kereskedők nagyon jól fizettek. Tudomásunk van olyan esetekről, amikor három schillinget adtak az okmányon lévő bor literéért. Tehát, ha tízezer literről szólt a bizonylat, 30 ezer sehillin- gért cserélt gazdát a pecséttel ellátót okmány.

— Mindenkinek nagy tanulsággal szolgál ez a botrány, termelőknek és az ellenőrző szerveknek egyaránt. A minőség megőrzése érdekében új bortörvényre van szükség. Az eddiginél sokkal szigorúbban kell ellenőrizni a bor útját, a termelőtől a fogyasztóig. Minőségi bort pedig csak palackozva szabad exportálni. Ami a vegyi elemzését illeti, ezeket a borokat a nyugatnémet és USA- importőrök ugyanúgy megvizsgálták, mint mi és semmi rendellenességet nem találtak. Fagyállót — mondja — kinek jutott volna eszébe borban keresni? Csak érdekességként említem: a versenyeken, nemzetközi szak- tekintélyek bírálták borainkat. A közelmúltban a bor- deauxi borvilágversenyen a rusti West burgundi a legmagasabb elismerést, az Oscar- díjat érdemelte ki.

* * *

Hazafelé, a hegyeshalmi határátkelőhelyen egy nyugatnémet tartálykocsi várakozik.

— Bort visz tőlünk — mondja Kovács János vámtiszt.

— S vajon ezeket a borokat nem fogják pancsolni?

— A magyar vámelőírások szerint a tartályok töltésekor több üvegben mintát veszünk a borokból, melyeket lepecsételünk. Ezeket az eladó és a vevő képviselői aláírásukkal hitelesítik. Ha bármilyen reklamáció van, a borminta perdöntő.

PUSKÁS CSABA