Tolna Megyei Népújság, 1985. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-21 / 195. szám

AUGUSZTUS 21 SZERDA Névnap: Sámuel A Nap kél 5.48 — nyugszik 19.46 órakor A Hold kél 11.53 — nyugszik 22.10 órakor Kilencven évvel ezelőtt, 1895. augusztus 21-én szü­letett a Felvidéken, és 43 éves korában, 1938-ban a Szovjetunióban a sztálini törvénysértések áldozataként halt meg Boross F. László kommunista újságíró. O GÖDÖLLŐN RENDE­ZIK MEG augusztus 28—29 —30-án a Magyar Könyvtá­rosok Egyesületének soros vándorgyűlését. A könyvtár­ügy alakulásával, feladatai­val foglalkozó háromnapos szakmai eseményre Tolna megyéből közel félszázan hi­vatalosak. # UTÓRENGÉSEK. Hét­főn reggel újabb utórengé­sek voltak a múlt heti föld­rengés epicentruma: Berhida —Peremarton térségében. Négy percen belül — 8.16 és 8.19 óra között — négy, ki­sebb erősségű: 2,6—3,9 mag­nitúdói ú földmozgást regiszt­ráltak a budapesti és a pisz- késtetői szeizmológiai obszer­vatóriumban. Kora délután 13.30 órakor — 3-as magni- tudójú utórengést észleltek. + ELSÜLLYEDT egy komphajó, s legalább három­száz ember meghalt vasárnap Kínában. A turisták kedvelt kirándulóhelyének számító szigetről éppen Harbinba tar­tó kompon verekedés tört ki, s az utasok mind a hajó egyik oldalára siettek, hogy figyeljék az eseményeket. Az egyenetlen súlyelosztás miatt a komp felborult. Csak an­nak a néhány embernek sike­rült partra úsznia, akik a bo­rulás pillanatában a felső fe­délzeten tartózkodtak, a töb­biek a folyóba fulladtak. ^ KÉTNAPOS kirándulá­son vett részt — a Völgységi Takarékszövetkezet szervezé­sében az ünnepekben a teveli tsz és a bonyhádi áfész 40— 40 tagja, illetve dolgozója. Tegnap megtekintették a debreceni virágkarnevált, majd délután kettévált a cso­port, fele a fővárosban néz­te meg a tűzijátékot, a má­sik fele Szegeden a szabad­téri játékok előadását. + operasztArok az éhezőkért. Az opera csilla­gai is jótékonysági koncertet rendeztek: Veronában vasár­nap este több ország neves operaénekese húszezer néző előtt énekelt az afrikai éhe­zők megsegítésére. Jósé Car­reras tenorista és a világhírű Montserrat Caballe szoprán­énekes mellett számos más művész is fellépett az olasz város arénájában. A műsor­vezetést Christopher Lee hí­res angol színész vállalta. # INDIAI TIGRISEK. A hetvenes években kihalásitól fenyegetett indiai tigrisek száma az utóbbi időben je­lentősen megnövekedett — közölték Űj-Delhiben. Indiá­ban a századfordulón még körülbelül 40 ezer csíkos ra­gadozó élt, 1972-ben azonban már alig 1800. A legutóbbi „tigrisszámlálás” adatai arról tanúskodnak, hogy számuk ma már ismét meghaladja a 4000-et. Mintegy hatszázféle termé­ket állítanak elő kézi mun­kával évente Hódmezővá­sárhelyen, az Alföldi Por­celángyár majolikagyárá­ban. A hazai piacon is népszerűek a mattmázas termékek, a termelés fele az NSZK-ba, Svájcba, Franciaországba és a skan­dináv államokba kerül ex­portra. ijjjh Több órás napsütés A Meteorológiai Intézet Jelenti kedden délben: több órás napsütés váriható. Igen kevés helyen, és csak rövid Időn át nyugodt az időjárás Európában. A közel egy napja kialakult, 50—70 km/h erősségű, nyugat-keleti irányú légáramlás válta­kozó nedvességtartálmú, és viszonylag alacsony hőmérsék letű léghullámokat sodor szárazföldünk fölé. Ezek nyomá­ban gyakran megnövekszik a felhőzet, és sok helyütt meg­ered az eső, nyári zivatarok alakulnak ki. A kevés napsü­tés és a levegő kissé alacsony hőmérséklete miatt viszony­lag gyenge a nappali fölmelegedés. A Jellemző legmagasabb hőmérséklet kontinensünk legnagyobb részén 25 fok körül van. Közép-Európa időjárására is a válozékonyság jellem­ző egyelőre, a következő időszakban azonban lassab mozgá­sú, szárazabb levegő érkezése várható, ezért naposabbra fordul időjárásunk. Hazánkban hétfőn jobbára napos idő volt, a 8, 13 órás napsütés hatására kora délutánra 21, 28 fokig emelkedett a hőmérséklet. Az éjszaka második felében nyugat felől egyre több helyen megnövekedett a felhőzet, és előbb a Dunántúl­ról. később máshonnan is több helyről Jelentettek esőt, zá­port, néhány helyről zivatart. A kedden reggel 7 óráig le­hullott csapadék mennyisége nem volt Jelentős, a 10 mm-t seholsem érte el. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és IS fok között alakult. Tegnap délelőtt nyugat felől egyre jobban csökkent a felhőzet, kisebb eső, zápor már csak ke­leten fordult elő. A hőmérséklet 11 órakor északkeleten 17. 20, máshol 20 és 24 fok között volt. Várható időjárás az ország terüle. bén ma estig: Több órás napsütés vár- hátó, csapadék, jelentős szélerősödés ntár .nem valószínű. A legmagasabb nappalii hőmérséklet 25 fok körül várható. A Duna vízállása tegnap Budapestnél 397 cm. a víz hőmérsék­lete 18,6 fofe volt. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa meghívá­sára néhány napot tölt ha­zánkban Constantin Freiherr iHeerman, a Mezőgazdasági Termelők Világszövetségé­nek elnöke, aki az NSZK Pa­rasztszövetségének elnöke is, valamint dr. Klaus-Martin iLotz, az NSZK Parasztszö­vetségének nemzetközi osz­tályvezetője. Tegnap délelőtt dr. Fóti Gábornak, a TOT főosztályvezetőjének kísére­tében Szekszárdiba látogattak, ahol Horváth József, a tsz- szövetség titkára fogadta őket, s adott tájékoztatót Tol­na megye mezőgazdaságának fejlődéséről, eredményeiről, különös tekintettel a terme­lőszövetkezetekre. Ezután a vendégek az Aranytfürt ter­melőszövetkezetben hallgat­tak beszámolót a termelésről, a tagság életkörülményeiről, s dr. Domonyiai Péter, a szőlészeti-borászati főágazat- vezető részletesen tért ki a szövetkezet szőlő- és borter­melésére. A vendégek kérdé­sei elsősorban a szövetkezet szociális ellátottságára vo- vonatkoztak, érdeklődtek a tagság üdülési lehetőségeiről, s a fizetett szabadságról, A szövetkezetből egy háztáji gazdaságba mentek, majd Decsre utaztak, ahol szintén a mezőgazdasági termelőszö­vetkezettel, az ott folyó mun­Vendégek és vendéglátók Szekszárdon — balról a máso­dik Constantin Freiherr Heerman kákfcal ismerkedtek. Tolna Mai napjukat a vendégek megyei programjuk befejezé- Budapesten, az OMÉK-on seként megtekintették a de- töltik, s este visszautaznak esi táj házat. az NSZK-ba. OL VAST AM Faluünnep Hogy szükség van az ünnepekre, senki nem vitatja. A faluünnepekre különösen. Más-más tartalmat adhat egy-egy falu saját ünnepének, de egy dologban azo­nosak. Közös jellemzőjük ezeknek a falusi rendezvények­nek, hogy a közösségek éltetői. Ha elevenek a kis em­beri csoportok, eleven a falu is. Nem szükséges jeles naphoz, eseményhez kötni ezeket az alkalmakat, de nem árt, ha túllép a puszta formalitáson. A németké- riek ünnepéről olvastam. Ez szülte, vitte tovább a gon­dolatot azokra az ünneplőkre, akik falujukban végzett társadalmi munkájuk elismeréseként kitüntetéseket vettek át. éppen augusztus 20-a alkalmából. A vállalt és elvégzett munkát ünnepelték. Azt, amit lakóhelyü­kért, munkaidő után tettek. Az elkészült játszóterek, betonútok, iskolafelújítá­sok, sportcsarnokok, vagy csak termek, tiszta, rendes udvarok, kertek is lehetnek céljai, eszközei a falu ün­nepének. Szerencsére mind több ilyen példáról olvas­hatunk. dkj. Totótájékoztató A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 33. heti totónyeremények az illeték levonásával a követ­kezők: 13 plusz I találatos szelvény 486 darab, nyeremé­nyük egyenként 5340 forint, 13 találatos szelvény 1158 da­rab, nyereményük egyenként 2510 forint, 12 taláilatos szel­vény 28 384 darab, nyeremé­nyük egyenként 97 forint, 11 találatos szelvény 193 107 da­rab, nyereményük egyenként 36 forint, 10 találatos szel­vény 710 494 darab, mivel ezek nyereménye nem éri el a tíz forintot, ezért erre nye­reményt nem fizetnek, ha­nem a tíztalálatos szelvények nyereményalapját a 11 talá­latos szelvények között osz­tották fel. A közölt adatok nem vég­legesek. Népművészeti fesztivál Találós kérdés a tv-ben A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának augusztus 20-i Szentistvánnap című re­gionális műsorában (II. csa­torna. 18.30—19.30) a nézők­nek feladott találós kérdés a következő: „Földbe dugnak, majd le­vágnak, / Megvernek vagy megtaposnak, / Két kő között összezúznak, / Azután meg tűzbe dugnak. / Így sem me­nekülök kínzóim markából — / Késsel vágnak, azután a fog összeványol.” A helyes megfejtők között értékes könyvjutalmakat sor­solnak ki. A nyertesek nevét a pécsi stúdió szeptember 3-1 körzeti adása közli majd. A beküldési határidő: 1985. augusztus 27. Cím: MTV Pé­csi Körzeti Stúdiója, Pécs, Sörház u. 6—8. 7621. A borítékra szíveskedjenek ráírni: i,Találós kérdés”. Hétfőn a margitszigeti sza­badtéri színpadon megkezdő­dött az I. Magyar Népmű­vészeti Fesztivál, amelyet a Magyarok Világszövetsége, az anyanyelvi konferencia véd­nöksége és a Népművelési In­tézet rendezett a külföldi magyar tánccsoportok számá­ra. Néptáncmozgalmunk nemzetközi seregszemléjén az Amerikai Egyesült Államok­ból, Angliából, Ausztriából, Belgiumból, Csehszlovákiá­ból, Finnországból, Francia­országból, Jugoszláviából, Kanadából, az NSZK-ból és Svájcból érkezett 24 tánc- együttes mutatkozott be a magyar közönség előtt. Magyar tánccsoportok szin­tén részt vettek a színpom­pás műsorban. A bogyiszlói együttes sárközi tánccal sze­repelt. A gálaest után a szi­geti táncházban táncoltak to­vább a hazai és a vendég­együttesek. Itt a Muzsikás együttes húzta a talpalávai- lót. Skálából az iskolába! Tanévnyitó előtt most vásárolja meg gyermeke tornafelszerelését! A Skála Szekszárd Aruház akciós területén augusztus 21-től szeptember 3-ig TORNARUHA- ÉS SPORTCIPÖVASÄRT rendezünk. AMÍG A KÉSZLET TART! Minden kedves vásárlót szeretettel várnak a kultúrcikkosztály dolgozói. (744) s Budapestről hazafelé jövet a 6-os számú főútvonal Adony és Dunaújváros kö­zötti szakaszán személyautók vesztegeltek a padkára hú­zódva, apróra zúzott szélvé­dő üvegékkel. A kocsik ve­zetői elmondták, hogy egy előttük haladó teherautóról szóródó „kavicseső” okozta a kárt, a kocsi rendszámát azonban nem tudják, így kártérítési igényükkel az Ál­lami Biztosítóhoz sem fordul­hatnak. A teherautót Dunaújváros határában utolértük. Megkö­zelítve úgy éreztük, mintha jégesőben autóznánk, de sze­rencsére sikerült baj nélkül megállítanunk. A pilóta „bombázó masináján” Szent­endréről szállított volna há­rom tonna sódert Dunaújvá­rosba, ám találkozásunkkor — legnagyobb csodálkozásá­ra — rakományának már több mint a fele hiányzott, a szélvédők összetörésének hírét is elképedve fogadta. (Tükörbe csak borotválkozás­kor szokott nézni.) Az elron- gyolódott kocsi rakodóteré­ben látott folytonossági hiá­nyok mennyiségéből arra a követtkeztetésre jutottunk, hogy abban száz kiéhezett macska sem tudna egyetlen egeret sem megfogni, tör­vényszerű hát, hogy rakomá­nyát is „szélnek eresztette”. A megyei közlekedésbizton­sági tanács legutóbbi szak- bizottsági ülésén az Állami Biztosító gépjárműkár-rende­zési fiókjának vezetője el­mondta, hogy jelentős szám­ban jelentkeznek náluk autótulajdonosok az említet­tekhez hasonló okokból elő­forduló szélvédőtörésekkel. Kérte, hogy hívjuk fel a jár­művezetők figyelmét a rako­mányok gondosahb elhelye­zésére, rögzítésére. A teherszállításra vonatko­zó rendelkezéseket a Kresz. 47. paragrafusa tartalmazza s azokat minden gépkocsi­vezetőnek ismernie kell. Ra­kományt — egyebek mellett — csak úgy szabad szállíta­ni, hogy az a járműről le ne essék, le ne szóródjék, ki ne ömöljék, az elkerülhetetlen­nél nagyobb szennyeződést ne okozzon. Ezek a szabályok nem ön­célúak és nem csupán kár- megelőzést szolgálnak, hanem megtartásuk mások élete, testi épsége megóvásának is záloga. Még egy váratla­nul bezúzódó szélvédő is idézhet elő szerencsétlensé­get, a motorosokról, kerék­párosokról nem is beszélve, ha azokra (szemükbe), vagy csak eléjük is zuhan, szóró­dik valami a járművek szál­lítmányából. ömlesztett anyagot csak ép rakfelületű gépkocsin, a szükséghez képest letakarva szabad fuvarozni, hogy pl. a szélhordta pozdorjadarabok, fűrészpor, vagy műtrágya- szemcsék milliói ne emlékez­tessék a teherautó után ha­ladókat színes hóförgetegre. A kilométereken át elcsur­gatott rengeteg szemes tér- ’ mény az ég madarait hizlal­hatja ugyan, asztalainkra azonban így kevesebb kenyér jut s még a közlekedés biz­tonságát is veszélyezteti. A teherszállításra vonatko­zó előírások megtartása nem teljesíthetetlen, emberfeletti követelmény, ahhoz csupán mindenkitől jogosan elvárha­tó elővigyázatosság szükséges. PIÁCSEK GYÖRGY : UJ 5A A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V. J

Next

/
Thumbnails
Contents