Tolna Megyei Népújság, 1985. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-16 / 192. szám
AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 192. szám. ÁRA: 1,80 Ft 1985. augusztus 16., péntek. Mai számunkból GYILKOS SAKKJÁTSZMA (2. old.) A FÉLREÉRTETT TÁRSADALMISÁG (3. old.) SPORTUNK JELENE ÉS JÖVÖJE <4. old.) OLVASÓSZOLGÁLAT AZ ÁTSZERVEZÉS UTÁNI TAPASZTALATOK (3. old.) «1 70. OMÉK Hol tartunk, meddig jutottunk a legutóbbi öt esztendőben a mezőgazdasági és élelmiszeripari termelésben; mi az, amit a következő ötéves tervben termelésfejlesztésben meg kell oldani? Ezekre a kérdésekre igyekszik választ adni a most megnyíló hetvenedik Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár. Talán azért is számíthat a szokásos gazdasági jellegű bemutatóknál nagyobb figyelemre, érdeklődésre ez a kiállítás, mert megrendezésére most már csak ötévenként kerül sor. Legutóbb 1980-ban tanulmányozhatták a főváros lakói, a falvakból, városokból érkező érdeklődők országos kiállításon, hogy milyen is a korszerű mezőgazdaság és élelmiszeripar. Azóta a technika, a tudomány sok újat hozott. Növekedett a gépek teljesítménye, új magyar fajták jelentek meg á gabonatermesztésben, segítve a hozamok növelését. Az újdonság jelzőre méltán pályázhat több növényvédő szer, termelési technológia, állattartó épület, energiatakarékos módszer, ami a gazdálkodás hatékonyságával, az új, megváltozott követelményekkel kapcsolatos. Az tehát, amit az idei kiállítás tükröz, sok tekintetben hű képe a valóságnak. Jelzi, hogy azokat a reményeket, amelyeket az elmúlt években fűztünk a mező- gazdasági termelés fejlődéséhez, lényegében valóra váltották a termelőszövetkezetek tagjai, az állami gazdaságok dolgozói, s azok a kistermelők, akik a háztájiban, a kisegítő gazdaságokban rendszerint a nagyüzemekkel szorosan együttműködve dolgoztak. Terveinknek megfelelően fejlődött az élelmiszeripar is, amely ma már a mezőgazdasági alapanyagok mind nagyobb részét feldolgozva értékesíti. A mezőgazdaság és élelmiszeripar sokoldalú fejlesztése révén kiegyenlített, zavartalan a hazai ellátás, és jól kielégíti a növekvő igényeket is. Élelmiszer-gazdaságunk a hazai ellátás mellett növekvő mennyiségben képes exportra is termelni, hozzájárulva ezzel külkereskedelmi mérlegünk pozitív formálásához. Ezért mindenekelőtt a mezőgazdaság és az élelmiszeripar sOk százezer dolgozója érdemel elismerést. A sikerekben azonban benne van egész társadalmunk tenni akarása. A hazai gépipar teljesítménye, amelynek részesedése a mezőgazdasági gépellátásban már elérte a 44—45 százalékot, s ez a részarány — ismerve a törekvéseket —, elérheti hamarosan az 50 százalékot is. A hazai műtrágyaipar is tudja már követni a mezőgazdaság mennyiségi igényeit, mint ahogy a hazai növényvédőszer-gyártók is egyre inkább képesek alkalmazkodni a mezőgazdasági termelés növekvő követelményeihez. Az a felismerés, hogy a mezőgazdasági nagy üzemekben csak a magas műszaki színvonalat, megbízhatóságot, s nagy teljesítményt nyújtó gépek, eszközök keresettek, egyre általánosabb a hazai iparvállalatok körében. Ezt jelzi a mostani kiállításon is a részvételük: az élelmiszertermelés háttériparát 93 hazai ipari nagyüzem képviseli a bemutatón. Külön kiemelésre érdemes, hogy az OMÉK keretében megrendezett Agromasexpo gazdája az Ipari Minisztérium, amely vállalataival részt vesz a szakterületi bemutatókon is. Az OMÉK központi mondanivalóját 19 ágazati bemutató tárja a látogatók elé. A látnivalók közül nagy figyelmet érdemel az agrárpolitikai, a nemzetközi együttműködési, a holnap mezőgazdasága, a növény- termelési, az állattenyésztési, az élelmiszeripari és a kistermelési bemutató. Termelési eredményekről, új fajtákról kapnak képet az érdeklődők szemléltető magyarázatokkal arról, hogyan járul hozzá a technika, a tudomány p termelés fejlődéséhez. Világossá válik mindenki előtt, hogy miért szerzett olyan magas rangot mezőgazdaságunk a nemzetközi megítélésben. Élelmiszer-gazdaságunk nemzetközi kapcsolatairól is hűséges tájékoztatást nyújt a mostani bemutató. Az élelmiszer-termelésnék ez az ezernyi, határainkon is túlnyúló kapcsolatát teszi teljessé az idei nagy seregszemlén 26 külföldi ország megjelenése, önálló nemzeti bemutatóval vesz részt a Szovjetunió, Csehszlovákia, NDK, Lengyelország, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság, Bulgária, Vietnam, Hollandia, Egyiptom, Kanada, Finnország, Afganisztán és Jugoszlávia. Vállalatai útján vesz részt az NSZK, Ausztria, Nyu- gat-Berlin, Svájc, Anglia, Franciaország, Belgium, Svédország, Olaszország, USA, Üj-Zéland, Japán és Törökország. Jó hagyományként folytatódik az idén is a KGST- országök közös bemutatója, amely erősödő kapcsolatainkat, tudományos és műszaki együttműködésünk fejlődését is szolgálja. A kiállítás hazai és nemzetközi résztvevői olyan képet tárnak a látogató elé, amely kinek-kinek érdeklődése szerint látványosságnak, okulásnak egyaránt figyelemre méltó. Sok érdekes esemény résztvevője lehet tehát az, aki ellátogat az idei bemutatóra. A rendezők mindenesetre gondoskodtak szórakoztató programokról és -szakmai rendezvényekről. Lovasrendezvények és divatbemutatók, népművészeti kiállítás, valamint állatfelvezetések teszik színessé a látnivalókat. Az ellátásról éttermek, sörözők és bisztrók gondoskodnak, s a komoly szakmai események, tudományos előadások, az okulást, a tanulást szolgálják. Érdemes tehát ellátogatni a 70. kiállításra is. Tanulságos, hasznos tapasztalatokat nyújtó, országos seregszemlén győződhet meg mindenki arról, hogy helyes úton jár mezőgazdaságunk, élelmiszeriparunk, és jövőjük is szép reményekre jogosít. CSERKUTI FERENC Földrengés Magyarországon Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli; A Minisztertanács csütörtöki ülésén gyorsjelentést hallgatott meg a reggeli órákban észlelt földrengésről. A jelentés szerint a földrengés emberi áldozatot nem követelt. Az anyagi kár az érintett körzetekben számottevő. A helyi szervek feladataiknak megfelelően mindenütt gyorsan intézkedtek. Folyamatosan történik a károk felmérése, a helyreállítási munkák megkezdődtek. A kormány utasította az illetékeseket, hogy a további szükséges intézkedéseket tegyék meg. A Minisztertanács megtárgyalta a gabcikovo—nagymarosi vízlépcsőrendszer építésének helyzetéről, a mű környezeti hatásairól és a további teendőkről szóíó jelentést, amelyet az Országos Vízügyi Hivatal elnöke és a vízlépcsőrendszer kormánymeghatalmazottja nyújtott be. Megállapította, hogy az előkészületek és a munkálatok az államközi megállapodások szerint folynak. Tudomásul vette a mű építésével, üzemeltetésével kapcsolatos várható környezeti hatásokat vizsgáló tudományos munka eredményét; tanulmányt az erre a célra létrehozott tárcaközi bizottság készített szakmai intézmények és szakértők bevonásával, s véleményezte a Magyar Tudományos Akadémia, valamint az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács. A kormány a vizsgálatok megállapításait hasznosnak tartja a gabcikovo —nagymarosi vízlépcsőrendszer elkészülésének segítésében, természeti, táji értékeink megóvásában, az érintett terület fejlesztésének előmozdításában. Elismerését fejezi ki a munkában részt vevő kutatóknak, szakembereknek, akik e világviszonylatban is ritkának mondható feladatot elvégezték. A kormány úgy döntött, hogy a tudományos elemzések eredményeit a tervezés, az építés, majd az üzemeltetés során folyamatosan érvényesíteni kell. A tudományos vizsgálatok megerősítették, hogy a gabcikovo—nagymarosi vízlépcsőrendszer terv szerinti — a környezetvédelmi célú beruházásokkal együttes — megvalósítása lehetővé teszi a Duna ésszerű hasznosítását, vízkészlete minőségének megóvását, a mesterséges beavatkozások esetleges kedvezőtlen hatásainak kiküszöbölését és a természeti táj arculatának megőrzését is. A beruházással összefüggésben (Folytatás a 2. oldalon) Kisebb erejű földrengés volt hazánk több körzetében a csütörtök reggeli órákban. Fél hét körül a keleti megyék kivételével szinte az egész országban több ízben is rengést észleltek, amelynek ereje azonban sehol nem haladta meg a 12 fokozatú Mercalli-skála szerinti 4—4,5 fokos értéket. A Földrengés- jelző Obszervatórium illetékesei szerint az epicentrum Budapesttől nyugatra mintegy 80 kilométerre helyezkedett el. A földmozgás — amelyet az MTI belgrádi tudósítója szerint Horvátországban is észleltek — mindenütt azonos tünetekkel járt: az emeletes házak felsőbb szintjein megmozdultak a bútorok, kilengtek a csillárok, rezegtek az ablakok. Néhány helyen lehullott a vakolat, és szétnyílt a tapéta, a tatabányai Bánhidai lakótelepen pedig egy-két házban megrepedt a falban a meleg vizet szállító csővezeték. Botoradn Bonyhádi Cipőgyár Megalakult a vállalati tanács Megorősftették tisztségében az igazgatát Az Ipari Minisztériumhoz tartozó Tolna megyei vállalatok közül elsőként a „Bolond” Bonyhádi Cipőgyár tért át a gazdaságirányítási reform továbbfejlesztése keretében kialakítandó új vállalatvezetési formák egyikére. Annak idején termelési tanácskozásokon döntött a vállalati kollektíva, hogy — elfogadva a minisztérium ajánlását — a vállalati tanácsot választja. A hónap első napjaiban megtörténtek a választások, tegnap délelőtt került sor — a városi tanács tanácstermében — a testület alakuló ülésére. Részt vett a tanácskozáson Gyugyi János, a megyei pártbizottság titkára és Horváth Géza, a Szakszervezetek Tolna Megyei Tanácsának titkára is. Tréber Tibor igazgató elnökletével kezdődött meg az alakuló ülés, melyen a vállalati tanács mind a 26 tagja részt vett. Előterjesztésére — vita után — a testület elfogadta a vállalat új szervezeti és működési szabályzatát, majd megválasztotta a vállalati tanács tisztségviselőit: Nikolov Tamás műszaki igazgatóhelyettest elnöknek, Fábián Gergelyné köz- gazdasági osztályvezetőt titkárnak. A továbbiakban az újonnan megválasztott elnök vezette a tanácskozást. Dr. Németh József ipari minisztériumi főosztályvezető-helyettes felolvasta, majd átadta Nikolov Tamásnak Kapolyi László ipari miniszter levelét, melyben a miniszter néhány mondatban vázolja a vállalati tanács előtt álló feladatokat, az új irányítási formára való áttérés jelentőségét és gratulál, jó munkát kíván a vállalati tanács tagjainak, tisztségviselőinek. Ezután került sor az igazgató megválasztására, illetve tisztségében való megerősítésére. Antal Géza szb-titkár terjesztette elő a jelölőbizottság javaslatát, méltatva az igazgató életútját, eddigi tevékenységét, azt, hogy tíz éve vezeti a gyárat, azóta számos kiemelkedő eredményt ért el a cipőgyár. Eddigi munkája, vezetői tevékenysége is garancia arra, hogy a következő években megállja a helyét. A vitában felszólalók egyöntetűen támogatták a javaslatot, hivatkozva dolgozótársaikkal folytatott beszélgetéseikre, az ő véleményüket is tolmácsolva. Titkos szavazás következett, mellyel megerősítették — a következő öt évre — Tréber Tibor igazgatói megbízatását. A következőkben Tréber Tibor megköszönte a bizalmat, mint mondta, különösen örül anak, hogy a személyével kapcsolatos javaslatot felszólalásával támogatta az is, akit nem is olyan régen kénytelen volt megbüntetni. Vázolta a gyár előtti ez évi feladatokat, valamint a hetedik ötéves tervvel kapcsolatos elképzeléseket. Az idén — mint mondta — jól zárult az első félév, a terveket mind párszámban, mind értékben, mind a nyereséget illetően túlteljesítették, a kiemelkedő eredmények tették Tehetővé, hogy augusztus 1-ével 5,3 százalékos bérfejlesztést hajtsanak végre. A hetedik ötéves tervben nem lesz termelésbővítés, ám évi 2—3 százalékos létszámcsökkenésre számítani kell. Korszerűsíteni keil továbbra is a termékstruktúrát, növelni a hatékonyságot, javítani a minőséget, csökkenteni az export biztonsági tartalékot. Nikolov Tamás elnök bejelentette, hogy a vállalati tanács a következő ülésre megfogalmazza elvárásait a tisztségében megerősített igazgatóval szemben, javaslatára megválasztották ennek előkészítő bizottságát. Ezután Csikós Pál, a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára a szakszervezet és az SZMT nevében gratulált és kívánt jó munkát. Tamás Ádám, a városi pártbizottság első titkára a pártbizottság és a városi tanács jókívánságait adta át, szólt a Központi Bizottság múlt év áprilisi határozatának végrehajtásáról. A határozatnak — mint mondta — fontos része a vállalatirányítás korszerűsítése, ez történik most a cipőgyárban is. Reményét fejezte ki, hogy az új vállalati tanács — támaszkodva az egész gyári kollektívára — eredményesen teljesíti feladatát. Nyílt szavazással fogadják el a vállalati tanács tagjai az új szervezeti működési szabályzatot Dr. Németh József főosztályvezető-helyettes átadja a vállalati tanács elnökének az ipari miniszter levelét