Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-27 / 175. szám
1985. július 27. a népújság Vietnam A városköltészet mestermüve Hűé eredeti neve Phu Xuan volt. Később a Nguyen-di- nasztia uralkodói Thuan Hóénak nevezték. A Hoa szó aztán a nép ajkán Huéra változott. A város 1802-ben az utolsó vietnami dinasztia székhelye, majd 1804-ben Vietnam fővárosa lett. Szépségét növeli festői fekvése, s a történelmi műemlékek, amelyek régi mesterek stílusát őrzik. A városban járva az UNECO igazgatója méltán nevezte Hűét „a városköltészet mesterművének”. A királyi palota Déli kapuja, az Égi Hölgy nevű pagoda tornya, a Hegycsúcs elnevezésű palota, s a többi csodálatos épület tökéletes harmóniában olvad bele a tájba. A város egyike azon kevés vietnami telepjülésnek, ahol megmaradtak a múlt emlékei. A műemlékvédelemre igen bonyolult feladat hárul Huéban. Egyrészt az időjárás viszontagságéi fenyegetik az épületeket, ugyanis ezen a vidéken kétszer annyi eső esik, mint másutt az országban. Márészt az alapokat az erózió pusztítja. Van egy harmadik probléma is. Amíg más, hasonló értékű műemlékek, például az egyiptomi piramisok vagy az angkori templomok kőből épültek, a hűéi paloták legnagyobb része fából és terrakottából készült. Ez pedig idővel tönkremegy, elkopik. A párt és a tartományi kormányzat már 1975-ben elkészítette Hűé műemlékvédelmi programját. Eddig hatmillió dongot (1 dong=l,54 forint) fordítottak végrehajtására. A munkák irányításával és elvégzésével a Műr emlékvédelmi Társaságot bízták meg. Az UNESCO is támogatást nyújt. Eredeti fotóanyagokat bocsátott a restaurátorok rendelkezésére, s anyagi eszközökkel is segíti a munkálatokat. A népi Lengyelország negyvenegy éve Mélyreható változások és nehéz feladatok előtt Mieczyslaw F. Rakowski miniszterelnök-helyettes a Központi Sajtószolgálat részére interjút adott az In- terpress Sajtóügynökségének. Az interjút az alábbiakban közöljük. — Véleménye szerint milyen mérleget lehetne készíteni az eltelt negyvenegy esztendőről? — összegezve az időszak társadalmi és gazdasági változásait, le kell szögeznünk, hogy azok alapvető mélysé- gűek voltak, jóllehet tény, hogy a lengyelek megőrizték nemzeti sajátosságaikat és szokásaikat. Más részről nem lehet nem észrevenni azti, hogy alapvetően és előnyösen változtak az anyagi létfeltételek, s a nép kultúr- szintje olyan magasságba emelkedett, amilyenről a burzsoá Lengyelországban a dolgozó milliók nem is álmodhattak. Lengyelország életének tartós eleme még a megalapozott nemzeti biztonságérzet, aminek kialakulását a Szovjetunióval és a szocialista országok közösségével összefüggő szövetség tette lehetővé. A népgazdaságban és a szellemi élet szférájában a fizikai és szellemi munkából élő emberekben olyan méltóságérzet erősödött meg, amit a burzsoá Lengyelországban nem ismertek. Ezeket az új értékeket, amelyek a nép életében megjelentek, ma már mindenki magától értetődő, természetes dolognak tekinti. Nem egy honfitársam, aki a hétköznapi élet nehézségei miatt elégtelenkedik, elcsodálkoznál, ha azt hallaná, hogy mindez megszerzett vívmány, olyan, amit elméletileg el lehet veszíteni. S szerintem ebben az elcsodálkozásban tényként nyilvánul meg a szocializmus alapelveinek helyeslése. Ennek kapcsán egy másik reflexió. A hazánkban végbemenő történelmi átalakulások nem lettek volna lehetségesek a forradalmi, marxista-leninista párt, azaz olyan politikai szervezet nélkül, amely a társadalmi-gazdasági élet átépítésének céljával, a háború alatt szörnyűségesen elpusztított országban meg tudta nyerni a forradalmi átalakulás számára a lengyelek többségét. — A szocialista épltőmun- ka nem volt zökkenőmentes. Voltak keserű tapasztala* tok . .. — Az új társadalmi rend megteremtése nehezebb és bonyolultabb feladatnak bizonyult, mint ahogyan azt mi, a népi Lengyelország építői az induláskor elképzeltük. Az élet megtanított rá, hogy az ember esendő, hogy az eszmékbe vetett hit nem pótolja a tapasztalatokat, s nem védelmez attól sem, hogy egyesek, a hatalom képviselői a munkásosztályt, a dolgozókat beképzelten, fölényesen kezeljék. Nem kerültük el a leegyszerűsítéseket sem. Mindezért igen magas árat fizettünk. Abban a társadalmi rendszerben, amely forradalmi változásokat vezetett be a dolgozó tömegek életébe, a munkásvér két ízben öntözte városaink utcáit. 1980—1981-ben a párt- és a néphatalom iránti bizalom a legkritikusabb pontra süllyedt, ami a szocializmus ellenfeleinek lehetőséget adott a lengyel állam megsemmisítésére irányuló tevékenység megkezdésére. Számos vereség és kiábrándulás után a párt offenzívá- ba lendült: IX., rendkívüli kongresszusán mélyreható társadalmi- és gazdasági reformok programját fogadta el. A reform fő célja a gazdaság- és (társadalomirányítási rendszer alkalmazása a termelőerők és a társadalmi tudat már elért szintjéhez. — Milyen eredménnyel folyik a IX. kongresszus határozatainak végrehajtása? — A IX. kongresszuson elfogadott program, jóllehet a párt offenzivába lendülését igazolta, az elkövetkező hónapokban nem (tudta feltartóztatni a Szolidaritás vezérei és tanácsadói által kezdeményezett destruktív folyamatot. Hogy ennek véget vessünk, az erő bevetése történelmi szükségszerűséggé vált. A szükségállapot, kivált az első stádiumban olyan védőernyő volt, amely alatt megkezdhettük a reformok megvalósítását. 1982. és 1983. folyamán a Szejm egész sor törvénytervezetet fogadott el, amelyek kezdték megváltoztatni az ország társadalmi és gazdasági arculatát. Az új program szelleméből és betűjéből fakad az új vezetési stílus is: a párt és állami vezetés állandó, közvetlen kapcsolatai a munkásokkal, parasztokkal és értelmiségiekkel, a kiépített és hatékonyan működő közvéleménykutatás, valamint az a szokás, hogy a kormány minden lényegesebb szándékát előzőleg megvitassák, társadalmi konzultációra bocsássák. Az eredmények közé tartozik a partneri együttműködés kialakítása az Egyesült Parasztpárttal és a Demokrata Párttal, valamint az állam politikája a római katolikus egyház iránt. Elmondhatjuk tehát, hogy intenzíven realizáljuk a IX. kongresszus célkitűzéseit. Ez azonban csak az érem egyik oldala. Beszélnünk kell a másikról is. Számos esetben meggyőződhettünk róla, hogy a vezetés és a hatalom gyakorlásáról évtizedek során kialakult elképzelésekkel való szakítás nemcsak időt, hanem sokszor a beidegződések és szokások leggyőzését is követeli. Véleményem szerint a ma és a holnap legfontosabb feladata az, hogy ne engedjük újra elburjánzani a dolgozók véleményének semmibevevését, azt a meggyőződést, hogy mi, azaz a vezetés mindig mindent jobban tud. Nem szabad azt sem eltűrni — ez a második legfontosabb feladat —, hogy újra eltérjen egymástól az, amit mondunk, és amit csinálunk. Az 1980—1981-es évek súlyos politikai válságának nyomán a lengyel társadalom rendkívül érzékeny a szavak és tettek közötti minden különbségre. — A legközelebb! években mire sz&mlthat a lengyel tár- fadalom? — Az első számú cél továbbra is a gazdaság fellendítése. Jóllehet 1982 óta az ipari- és mezőgazdasági termelés fokozatosan emelkedik, még nem értük el az 1979. évi szintet. Márpedig a szükségletek növekednek, egyebek között azért is, mert hazánkban a természetes szaporodás rendkívül magas. Lengyelország népessége minden évben 300 ezer emberrel gyarapodik. A termelés-növekedés figyelmet érdemlő tény, mert továbbra is érvényben vannak azok a gazdasági korlátozások, amelyeket 1981. december 13-a után az Egyesült Államok kormányzata kezdeményezett. A termelés-növekedés gazdaságunk tartalékait bizonyítja. Más részről azonban gondokat okoz: a gépek és berendezések fokozódó elöregedése a lengyel ipari termékek vevsenyképességének hanyatlásával, s mi több, Lengyelország műszaki-ipari degradálódásával fenyeget, az európai szocialista és tőkés országokhoz viszonyítva. A géppark elöregedésének oka mindenekelőtt az igen korlátozott mértékű kemény valuta. Itt hadd tegyem hozzá, hogy a hetvenes években felvett hitelek kamatainak törlesztéseként évente több mint másfél milliárd dollárt fizetünk. Társadalmi szempontból rendkívül kedvezőtlen jelenség a hazánkban jelentkező lakáshiány: a saját otthonra tízegynéhány évig kell várni. A legközelebbi jövő tehát nem valami rózsás. Mire számíthat a lengyel társadalom a legközelebbi években? A népgazdaság folyamatos rendezésére, a létfeltételek állandó, de lassú javulására. Fel kell készülnie a nagyobb munkafegyelemre is, és arra, hogy elsősorban önmagára számítson. A lengyeleket senki nem fogja helyettesíteni a termelékenység emelésében, a továbbra is meglévő tartalékok kiaknázásában. A politika szférájában társadalmunk elvárhatja — és el is kell várnia — az igazságos és hatékony kormányzást. Weronika Zielinska Éltető «viz Üzbegisztánban, a Szovjetunió egyik legnagyobb gyapottermesztő köztársaságában, a kiterjedt Dzsizaki- sztyeppén nagyszabású talajjavító munkálatok kezdődtek. A hatalmas, több mint 4 méter átmérőjű csöveken másodpercenként 185 köbméter vizet szivattyúznak át a Dzsizaki Főcsatornából a 23 méterrel magasabban fekvő Éhség-sztyeppei Déli Csatornába. A mellékcsatornák nyomvonalát úgy határozták meg, hogy magaslaton húzódjanak, tehát a víz a kiemelés után külön szivattyúk nélkül jut a gyapotültetvényekre. A Dzsizaki-sztyeppe kedvező feltételeket biztosít a földműveléshez. A bőséges napfény és a termékeny talaj lehetővé teszi, hogy gyapotból tartósan magas terméshozamot érjenek el. Mindezt természetesen csak mesterséges öntözéssel. Hogy a 150 ezer hektár mezőgazdasági művelésre alkalmassá tett földet öntözhessék, a vizet 175 méteres magasságba kell felemelni. Ezt a feladatot a négy szivattyútelepből álló vízlépcső oldja meg. Két szivattyútelep már üzemel, a harmadik pedig épül. Mindegyik szivaty- tyútelep a főcsatornába emeli a vizet. A négy, betonba ágyazott csatorna hossza eléri a 243 kilómétert. Amíg az Éhség-sztyeppén az öntözőhálózat kiépítése úgy történt, hogy a vasbeton vízvezető csatornát tartóoszlopokra helyezték, a Dzsizaki - sztyeppén a víz föld alatti eternitcsöveken keresztül jut el a földekre. A Dzsizaki-sztyeppén (tlzbég SZSZK) újabb 55 ezer hektár föld mezőgazdasági művelés alá vonását és öntözését tervezik. Az egész sztyeppe gazdasági meghódítása másfél milliárd rubelbe került Az éltető vízzel megitatott Dzsizaki-sztyeppe a „fehér arany” gazdag bőségével fizeti meg a gondoskodást Bulgária „Na zdrave” A „birarija” (söröző) bol-/ gár szó, jelentését valószínűleg azok a küföldiek is köny- nyen megfejtik, akik egyébként egy szót sem beszélnek bolgárul. A bolgárok szeretik a sört. A főbb közlekedési utak mentén sűrűn vannak sört árusító bódék. Az eszpresszók és az éttermek vendégei is esősorban sört fogyasztanak, amelyet szinte mindenütt fillérekért mérnek. Történelmi adalék, hogy magyaroknak is szerepük volt a bulgáriai söripar, elsősorban a világhírű sumeni sörgyártás kifejlesztésében: a Kossuth Lajossal egykoron ideérkezett emigráns magyar sörfőző mesterek és utódaik alapozták meg a bulgáriai sörfőzés hírnevét. Az utóbbi másfél évtizedben a söripar csaknem megháromszorozta termelését, de még így is előfordul, hogy a nyári turistaszezonban nem minden árusítóhelyen lehet sört kapni. Nehéz lenne ösz- szeszámolni, hogy hányfajta sört gyártanak ma Bulgáriában, a közös vonásuk azonban a4 hogy bolti áruk nemigen haladja meg az 1 levált. Drágábbak ennél az importsörök, amelyeket csak ritkán lehet kapni, dobozos sört pedig csak a valutáért árusító üzlethálózat boltjaiból lehet beszerezni. A „nehezebb” italok közül a „szlivova” (a szilva) és a „grozdova” (a törkölypálinka) vezetik Bulgáriában a népszerűségi listát. Ezek után következnek a konyakok. A legolcsóbb bolgár konyak bolti ára félliteres üvegben 3,80 lévai, a legdrá- gábbé 27 leva. Az ugyancsak kapható importkonyakok ára ennél jóval magasabb. Bulgária borexportőr ország, 1983-ban nagyobb mennyiségű bort értékesített külföldön, mint például Magyarország. Borivó legyen a talpán, aki fel tudná sorolni, hány fajta hazai bor kapható az üzletekben, a főképpen ünnepek előtt megnyíló, időszakosan üzemelő utcai borkimérésekben. Az ár Bulgáriában is döntő tényező y a legutóbbi áremelést követően csökkent Bulgáriában az 1 lakosra számított alkoholfogyasztás. A statisztikák szerint 1970-ben (50 fokos alkoholtartalomra számítva) 11,2 liter volt Bulgáriában az 1 főre jutó szeszfogyasztás, 1981-ben 14,8 literi, míg 1983-ban 14,1 liter. A háztartási statisztikák szerint 1983-ban egy bolgár átlagos család évi 6466 leva kiadásból 231 levát fordított szeszes italok vásárlására. Az értelmiségi családok ennél átlagban 50 levával kevesebbet, a mezőgazdaságban dolgozók családjai viszont ennél 70 levával többet költöttek szeszes italokra. Ugyanabban az évben egy lakosra számítva 71 leva értékű szeszes ital vásárlását rögzítették a statisztikák, az értelmiségi rétegnél ez az összeg 57, a paraszti rétegnél 98 leva volt. A munkások mindegyik statisztikában az értelmiségi és a paraszti réteg között foglaltak helyet. Bulgáriában minden év tavaszán megrendezik a „józanság hónapját”. Ebben az időszakban megszaporodnak a sajtóban az alkoholfogyasztás káros hatásait feltáró anyagok, egészségügyi felvilágosító műsorok. Ilyenkor az alkoholfogyasztással kapcsolatban egyébként sem lágyszívű közlekedési rendőrök is szigorúbban ellenőrzik az autósokat. Itt is sok közlekedési balesete^ családi tragédiát okozott a túlzott alkoholfogyasztás, s a bűnügyek jelentős részénél is szerepet játszott a szesz; Az egészségügyi és a bűnüldöző szervek is arra törekednek, hogy a bolgár „na zdrave” köszöntés után valóban egészségére váljon az ital annak, aki elfogyasztotta. Vlagyimir Mizsiricklj
