Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-27 / 175. szám
1985. július 27. KÉPÚJSÁG 7 Küldött volt a moszkvai VIT-en Emlékek 28 év távlatából Néhány nap múlva, július 30-án lesz huszonnyolc éve annak, hogy Moszkvában megnyílt a VI. Világifjúsági és Diáktalálkozó. Huszonnyolc év után újra ünnepel Moszkva, hiszen ma nyilik a XII. VIT a szovjet fővárosban. A közel három évtizeddel ezelőtti esemény egyik résztvevőjét. Tatár Lajos megyei munkásőrparancsnokot kértük egy kis emlékezésre, hogy a múlt élményével köszöntsük a ma nyíló fesztivált. Öten Tolnából A naptár 1957. július 23-át, keddet mutatott. Ekkor volt a magyar delegáció búcsúztatása a Nyugati pályaudvaron. Ifjúságunkat 1100-an képviseltük a július 30-tól augusztus 11-ig tartó VIT-en. A négyszáz tagú politikai delegáció tagjaként öten voltunk Tolna megyéből. Rajtam kívül Farkas József dombóvári mozdonyvezető, dr. Schlarkú József, a megyei pártbizottság párt- és tömegszervezetének osztályvezető-helyettese. Beidek László, a simontornyai községi KISZ-bizottság titkára, és Gyuricza Imre, a KISZ Paksi Járási Bizottsága titkára vett részt a találkozón és töltött el felejthetetlen napokat. Térjünk vissza azonban a búcsúztatásra. Emlékszem), Borbély Sándor (ma a Munkásőrség Országos Parancsnoka) a KISZ Országos Szervező Bizottságának tagjaként felkérte Marosán Györgyöt, a Politikai Bizottság tagját, államminisztert, a búcsúbeszéd megtartására. Marosán elvtárs beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy legyünk szószólói a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan barátságának, hirdessük bátran és mély meggyőződéssel, hogy a magyar ifjúság — csatlakozva a világ fiataljaihoz — a békéért harcol. Kérte, meggyőző érvekkel magyarázzuk meg mindenkinek, hogy Magyarországon milyen okok miatt robbant ki az 1956-os ellen- forradalom és azt is mondjuk el. hogy az ellenforradalmat a szovjet elvtársak internacionalista segítségével vertük le, és töretlenül haladunk előre a szocializmus építésének útján. Válaszbeszédet Komócsin Zoltán elvtárs, a Politikai Bizottság póttagja, a KISZ Országos Szervező Bizottság és a magyar VIT-delegáció vezetője mondott. Ugye ennyiből is látszik, hogy az ellenforradalom okainak a magyarázata, a konszolidációs folyamat bemutatása, a magyar—szovjet barátság erősítése, békevágyunk hangsúlyozása, a fegyverkezés elleni fellépés, a magyar ifjúság, a KISZ munkájának bemutatásai összefoglalva: a politika szolgálata volt a feladatunk. Moszkvában Ez a fénykép a július 30-i ünnepélyes megnyitón készült, amikor a Luzsnyiki Stadionban 131 ország 34 ezer küldöttének részvételével megnyitották a VI. Világifjúsági és Diáktalálkozót. A díszpáholyban foglaltak helyet a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet állam vezetői, élükön Bul- ganyin, Hruscsov és Vorosi- lov elvtársakkal. Ugyancsak a díszpáholy vendége yolt Dobi István, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Rónai Sándor, az Országgyűlés elnöke is. Az ünnepélyes felvonulás után Vorosilov elvtárs, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke köszöntötte a fiatalokat. Megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy a béke és a biztonság tartóssá tételéhez a világ ifjúságának és ennek a találkozónak is hozzá kell járulnia. „Meggyőződhetnek mindannyian arról — mondotta a továbbiakban —, hogy az egész szovjet nép azt akarja, soha többé ne legyen háborúi, azt akarja, hogy békében élhessen, dolgozhasson. A VI. Világifjúsági és Diáktalálkozó résztvevői különböző társadalmi rendszerű országokból különböző meggyőződéssel, nézetekkel érkeztek — folytatta. Mi úgy gondoljuk, hogy minden népnek joga van ahhoz, hogy saját akarata szerint építse fel az életét. A Szovjetunió sohasem (és ma sem!) akarta senkire ráerőszakolni nézeteit és eszméit. Ha a történelmi fejlődés során a szocializmus eszméi győzedelmeskednek és ennek következtében mind több és több ország lép a szocializmus építésének útjára, az nem egyszerűen a propaganda következménye, hanem a társadalom történeti fejlődésének szükségszerű velejárója. Ez a fejlődés törvénye." A nagy hatású beszéd után megkezdődött a program Nagyon zsúfolt volt, pihenésre, alvásra nem sok idő jutott. Igaz, nem is azért mentünk Moszkvába. Sok emléket őrzök még. Ilyen a Vörös téri találkozó, a jelvény-, a képeslapcsere, a Lányok napja, amikor szerény ajándékkal és pár szál virággal éltettük a leendő anyákat, de ilyen a Kádár Jánossal történt találkozó is ... Emlékszem arra is, a Lomonoszov Egyetem mellett parkerdőt telepítettünk és jobbról az első tíz fát én ültettem. Azóta többször is láttam, szépen megeredtek. Emlékeket idézek most, és hadd mondjam el az egyik legnagyobb élményemet. A Hirosimát és Nagaszakit ért atomtámadás 12. évfordulóján, 1957. augusztus 6-án, „Soha többé háborút! Soha többé atombombát!” jelszóval béke és barátsági nagygyűlést szerveztek, amelyen nagyon sok küldött felszólalt. Közülük kiemelném egy hirosimai kislány, Sizoko Nagato felszólalását. ö átélte az atomtámadást és személyes „élményeivel” emlékeztetett. Szót emelt az atom- és a még veszélyesebb hidrogénbomba ellen, felhívta a világ figyelmét arra, hogy egyesítsék erőiket a béke védelméért, a tömeg- pusztító fegyverek és az azokkal folytatott kísérletek betiltásáért. Sokáig emlékezetes marad számomí'a, amikor a hős szovjet partizánlány, Zója Kozmogyemjan- szkaja édesanyja megajándékozta Sizokót. Megyénk küldöttei: (balról jobbra) Tatár Lajos, Gyuri- rza Imre, Farkas József, Beidek László és dr. Schlarkú József . . . Hamar elszaladt a két hét, és eljött a búcsú. A VI. VIT záróünnepségén a 131 ország sok millió fiataljának 34 ezer képviselője nyilatkozatot fogadott el, amiben többek között az áll, hogy a világ minden táján élő embereket az a közös törekvés egyesíti, hogy békés ég alatt akarnak élni és dolgozni. Hagyjanak fel ezért az atom. és hidrogénfegyver-kísérle- tekkel, tiltsák be a fegyverek gyártását. Nem múlt el a varázs Egyszer megkérdezték tőlem, mi a VIT varázsa? Akkor ezt mondtam: a békevágy, a háborúellenes fellépés, az emberiség jövőjének a féltése és az azért való fenni akarás. Nos, a VI. fesztivál óta 28 év telt el, de ma is ugyanolyan fontos az emberiség, az ifjúság szempontjából a béke, a háborúéi le nesség, a világűr militari- zálása elleni fellépés. Ügy tudom, a moszkvai fesztiválon az antiimperialista szolidaritás kerül a figyelem homlokterébe, mivel az utóbbi években jelentősen rosz- szabbodott a nemzetközi helyzet, s nagy szükség van — politikai, vallási meggyőződéstől függetlenül — az együttműködés elmélyítésére, a világ ifjúságának a háborút ellenző, s a béke Tatár Lajos a VIT-en kapott fényképalbummal védelmét szorgalmazó együttes fellépésre. Erre az összefogásra szeretnék én is buzdítani. Elmondta: Tatár Lajos, megyei munkásőrparancsnok Lejegyezte: Ékes László Három levél Hatvannégy éve munkában Az első levelet június 18- án írta Gauzer Ernő, duna- földvári kovácsmester. „Tegnap újságjukban olvastam a cikket: Negyvenhárom év az üllő és a fújtató mellett. Hát), bizony ez hosz- szú idő és ritkaság a mai világban. Kívánom Sebestyén Lajos szaktársamnak, hogy erőben, egészségben még soká tudjon a szakmában dolgozni, és tudja a lovakat patkolni, mert aki szereti a szakmáját, az nem tudja abbahagyni akkor sem, ha eléri a nyugdíjat. Én már hatvannégy éve ütöm a vasat, patkolom a lovakat” ... A műhelyben Ismeri is mindenki Duna- földváron, nem is annyira a nevéről, sokkal inkább arról, hogy ő j,a kovács”. A megrendelők ma is nap mint nap felkeresik. Az utcában, ahol lakik, két fiatalember dolgozott az út szélén, ők mondták, hogy az imént ment el kismotorral a Piroskába. Később kiderült, hogy minden reggel oda vezet az útja, reggeli után iszik egy kávét. Az ebédet a vendéglőből hozza haza, este hideget eszik, de mindennap elmegy a Piroskába, „ott hallgatolózok, nézem az élet folyását, és elbeszélgetek az ismerősökkel.” Az élete nyitott könyv, nincs benne titok. Egyfelől kész regény, másfelől meg, éppen olyan, mint oly sok más munkásemberé, akik közel egyidősek a századdal, és megélték a történelem viharait, változásait. Változtak vele maguk is, tették amit kell, a maguk boldogulására és mások hasznára. Az első levél folytatása: „1921-ben mentem kovácsinasnak, 1926-ban szabadultami itt Dunaföldváran, 1933- ban lettem önálló, 1951 és 52-ben Ktsz-elnök, majd 1961-ben tsz-tag lettem, mint kovács dolgoztam, 65 éves koromban lettem nyugdíjas, de azóta is minden munkanap kinyitom a ko- vácsműhelyem ajtaját és dolgozók, csinálom a lakosság munkáját, még lovakat is patkolok. A patkókat magam készítem, igényes patkóvasból, mert azt könnyebb patára igazítani". Utazni szeretek . . . Iparos családból származik. Az édesapja „odamaradt” az első világháborúban, öten voltak testvérek. özvegy édesanyja piacozásból nevelte fel gyerekeit, amit megtermelt, azt el is adta. Sokat éheztünk, emlékszik Gauezer Ernő. A szellemi színvonalból viszont a nehéz körülmények között sem engedtek. Három polgárit járt, aztán lett a nagybátyja utolsó inasa, öt még kitanította. Az apjának a testvérei mind kovácsok és bognárok voltak, összedolgozva készítették az uraságok hintáit. Már 1912-ben megalapították Dunaföldváran a bognárok és kovácsok szövetségét, felismerve, hogy egységben van az erő. Együtt jobban boldogulnak, a nagybácsi és az édesapja kezdeményezője és tisztségviselője volt az iparosok egyesületének. Máig őrzi a füzetet a kovácsmes- ten, amely 1912 januárjában készült Somló Manó könyvnyomdájában Dunaföldváron. A Kocsigyártó Iparosok című lap, amely a Magyar Kocsigyártók Országos Szövetségének hivatalos lapja volt, és Hódmezővásárhelyen jelent meg októberben, az első évfolyam nyolcadik számában már hírt ad az eseményről. A tudósítást maguk az iparosok írták. Sajtóhibák .nár akkor is voltak, mert a Gauzer név rosszul jelent meg. Minden élményét, emlékét megőrizni szeretné a kovácsmester. Kis füzetekben, naptárakba jegyzi be a vele történteket. Érdekes dokumentum lenne végigolvasni valamennyit. Tragédiákat is rejtenek a füzetek, Négy gyermeke közül már egy sem él, van akit csecsemőkorában ragadott el a halál, a másikat gyerekként, a harmadik fia autóbaleset áldozata lett 22 évesem, utolsó gyermekét 47 évesen nemrég a rák vitte el. A felesége is elhunyt már. Most egyedül él, de azért nem magányosan. Legszívesebben a munkájáról beszél, azon belül is a lópatkolásról és az autóféderek javításáról, mert ahhoz nagy figyelem és szakértelem kell, erről szó van az első levélben is. * A második levél a beszélgetés másnapján érkezett, és arról szól, hogyan tanulta meg egy nyugdíjas gyógykovácstól a beteg paták gyógyítását, akitől nemcsak tanácsot, de szakkönyveket is Komiszár István fuvaros rendszeresen jár lovaival a kovácsmesterhez kapott. Ügy érezte, hogy erről a fontos kérdésről nem beszéltünk eleget. A harmadik napon ismét levél érkezett a kovácsmestertől. i,Olyan váratlanul jött az interjú, hogy nem tudtam mindenre megfelelően válaszolni, ha még nem késő szeretném kiegészíteni válaszaimat. Először is Éva menyemről és unokámról nagyon keveset mondtam, pedig megérdemlik, hogy beszéljek róluk, mert a menyem gyakran jön takarítani, rendben tartani a lakást, viszi, mossa a ruháimat, szombaton, vasárnap pedig náluk étkezek. Nagyon kedvesek hozzám. Az unokáim is sokat jönnek, segítenek mindenben amire szükségem van, a nehéz munkákban a műhelyben is segítenek, úgy érzem, hogy szeretnek." Pedig sokat beszélgettünk a családról. Mondta mit csinálnak, a kisebbik unoka tulajdonképpen még a mesterséget is folytatja, hiszen a Rózsa Ferenc műszaki szakkzépiskolában érettségizett. Arról is szó van, hogy az ő munkavállalásától függ a szőlő sorsa is, hiszen, ha hazajön, megtartják. Ha nem, el kell adni, mert nincs aki művelje. A másik unoka tanárképző főiskolára jár. Beszéltünk arról is, hogy mit szeret csinálni és még mit kíván elérni az életben. Az utazást említette, szombatonként a kézilabdacsapattal, vasárnap pedig a focistákkal járja az országot, mert nem tud betelni a táj szépségével és az emberek társaságával. A harmadik levélben azt a kiegészítést fűzi a témához: „még nagyon sok lovat szeretnék megpatkolni egészségesen”. A negyedik levelet is vártam Dunaföldvárról. A híradást egy munkásélet hétköznapjairól. Ihárosi Ibolya
