Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-27 / 175. szám

1985. július 27.

6 NÉPÚJSÁG

Ivanováné dr. Major Brigitta üzemorvossal

I

— Elárulná, hogy miért írták ki a lakásajtóra: „Cseo- getés helyett szíveskedjen kopogni.’*

— Igen egyszerű oka van. A kisfiam gyakran volt beteg és olyankor itthon aludt délutánonként, ha felcsengették álmából, akkor sírt. Azóta már megszoktuk a kopogást.

I

— Mikor és hogyan került Bonyhádra, cipSgyárl üzemorvosnak?

— Négy és fél éve vagyunk Bonyhádon, előtte Nagyatádon dolgoztam a belgyógyászaton, amit nagyon szerettem. Két gyermekem született és az osztályos munkát két gyerek mellett nem lehetett végezni. Havonta 6—7 ügyeletem volt. Amíg csak a kislányunk volt meg, a férjem szó nélkül ellátta, de két gyerek már nehezére esett a munkája mellett.

I

— ügy is mondhatnánk, hogy egyfajta kötelességszerű kényszerhelyzet hozta a városba?

— Tulajdonképpen igen. Ez igaz.

I

— Kényszerpályára kerülve is képes az ember magas színvonalú munka végzésére. Véleménye szerint is?

— Elképzelhetőnek tartom. Végül is ezt a munkát megszerettem és elfogadom, bár hosszú ideig tartott a nosztalgia a kórházi osztályon végzett munka után, ami mára már megszűnt.

I

— Beszéljünk a beteg és at orvos viszonyáról. Milyen ez a viszony On szerint?

— Általában megfelelőnek tartóim, komolyabb problémák, konfliktusok nem adódtak és úgy érzem, ennyi idő után már elmondhatom, hogy elfogadtak az emberek.

I

— Egy orvos szemében nem hiszem, hogy ez mindezek ellenére Is egy „álomállás” lenne.

— Ez kényszerpálya volt, amit elfogadtam, és nem is gondoltam arra, hogy itt fogok kikötni.

— Ezek után hosszú távra tervezhető az életük Bonyhádon?

— Egyelőre nagyon jó itt. Biztosan maradunk még évekig.

I

— Nem fordult meg a fejében, hogy körzeti orvosi állást vállaljon?

— Lehet, hogy később ezt fogom tenni, ha a gyerekek már nagyobbak, önállóbbak lesznek és nem igényelnek ennyi törődést és felügyeletet. Az a munka nagyobb leterheltséggel jám itt viszont csak néha ügyelek. Hónapok óta nem is volt rá példa, mert szakvizsgáztam, ez idő alatt pedig felmentettek ez alól a kötelezettségem alól.

I

— Hogyan telnek az üzemorvos hétköznapjai?

— A gyárban elvégzem a munkámat — reggel és délután 2—2 óra rendelés — közte ellátjuk a gondozási teendőket, az időszakos vizsgálatokat, gyár- és üzemlátogatás esik a napközi időszakra. Négy óra után hazajövök, a gyerekekkel foglalkozom. vacsorát készítek, takarítok. Aztán olvasás és tv-nézés zárja a napot.

— Mennyire közvetlenek és őszintén önnel az emberek?

— Minden problémájukat el merik mondani, őszinték, és úgy érzem meg is tudom érteni őket. Általában a humanitás oldaláról közelítek az ember felé, nem vagyok merev és nem ragaszkodom a paragrafusokhoz.

▼

I

— Ez a humanitás tudatos, vagy belső kényszer által adott képesség?

— Nem tudom megmondani.

I

— Akkor másképp fogalmazok. Tudatossá, netán rutinszerűvé válhat ez egy bizonyos idő után?

— Elképzelhető, hogy egy idő után szinte rutinszerű lesz, de az a jó, ha valamihez nem ragaszkodunk mereven, hanem az emberre figyelünk. Az emberek sem egyformák, és a betegekkel általában türelmesebb vagyok mint a családommal.

I

— Ezt viszont ritkán szeretjük bevallani.

— Az emberben tömörül a feszültség, a munkahelyén nem adja ki, esetleg csak itthon jön elő.

I

— Milyen gondokat hozhat haza egy orvos?

— Néha a betegek nyűgösek, türelmetlenek, néha táppénzcsaló is akad közöttük, s ha erre rájön az ember, meglehetősen ideges lesz. Nem kiabálok, nem csapkodok, a rendelőben nyugodt légkörnek kell uralkodnia.

I

— Az „beteg” elképzelés, hogy az orvost illik hálapénzzel enátni?

— Szóba sem jön az ilyesmi. Ritkán adódik rá példa, hogy apró ajándékot kapok, ez kellemes érzés, jól is esik. Egy bonbon a névnapra* egy csomag kávé, de gyakorlatilag nem vehető számításba.

I

— Bocsánat a kérdésért, de hiányolja a hálapénzt?

— Nem a hálapénzt hiányolom, hanem a magasabb fizetést.

| — Milyenek az ügyeletéi?

— Csendesek, nem zsúfoltak, a munkatempó elviselhető, csak ősszel és télen a járványok idején van nagy hajtás, ami minden alapellátásban dolgozó orvos esetében igaz.

I

— Jól felszerelt rendelője van, vagy ez nem is lényeges kérdés, hiszen kétszáz lépésre van a városi kórház?

Az jó, hogy a kórház közel van, de szeretnénk ha a rendelőnk korszerű és jól felszerelt lenne. Azt elértük, hogy hogy a gyár — nem a kórház — vett oszcillométerti, EKG-készüléket és hőlégste- rilizátort. Szóval a gyár megteszi ami tőle telik, de egy új rendelőre azért szükség lenne. A megyében azt hiszem csak egy üzemorvosi rendelő van a miénknél is rosszabb helyzetben. Mikor idekerültem, úgy volt, hogy kapunk új rendelőt, de a gazdasági helyzet nem teszi lehetővé és most már csak álom marad.

I

— Van elterjedt és speciális betegség a cipőgyárban?

— A szalagmunka következményeként gyakori a neurózis a nők között.

I

— Összefügg ez a labilisabb női idegrendszerrel is?

— Azzal is, és a nők nagyon nagy leterheltségével is. Két műszak vár nap mint nap rájuk, egy itt, egy pedig otthon, és a szalagmunka már önmagában is idegölő.

I

— Beszéljünk a munkahelyi ártalmakról is. A ragasztószag nem ér föl egy kisebbfajta narkózissal?

— Nincs az üzemben elviselhetetlen ragasztószag. Néha előfordulhat, de rendszeresen vizsgáljuk a dolgoc zókaü időszakos vizsgálatokat tartunk a ragasztóval dolgozók között, és ki tudjuk szűnni, amennyiben fokozott expozíció áll fönn. A KÖJÁL ellenőrzi a munkahelyek levegőhőmérsékletét és az itteni elszívóberendezések igen jók. A gyár mindent megtesz az előírások betartásáért, ha kell, újabb elszívást alkalmaznak. Az utóbbi időben két esetben fordult elő, hogy az előírásnál nagyobb volt a ragasztószag, s azonnal intézkedtek.

— Akadt már bliccelő betege?

— Mindenütt akad egy- kettő.

I

— Hogyan szokott reagálni

erre?

— Alaposabban megvizsgálom, több helyre elküldöm, s ha legközelebb jön, az ember a szokottnál is gondosabb.

I

— Feladatául szabták meg a táppénzes állomány visszaszorítását?

— Konkrétan nincs ilyen feladatom^ de az mindenütt gond, ha sok a táppénz, ez az egészségügyi ellátás egyik mutatója. Emiatt volt is rendkívüli felülvizsgálat az elmúlt évben, de sok beteget nem tudtak kiírni, nem indokolatlanok a táppénzek. Rengeteg nőgyógyászati és sebészeti beteget tartunk mi táppénzen mióta ezt csinálnunk kell, azóta is sérelmesnek érzem.

I

— Ezek szerint átutaltatná őket.

— Igen. Az illetékes szakrendelőbe. Egy ideig ott is voltunkf-de ezek a szakrendelések is túlzsúfoltak, ezért kerültek a betegeink ismét hozzánk.

I

— Nehezen értem, hiszen most épült tel az új szakrendelő Bonyhádon.

— Már most zsúfolt. Az épület jó, nem is nagyobb kellene, csak az orvosellátottság nem kielégítő, és nem győzik a munkát.

I

— Megtudhatnánk, hogyan lett orvos? Tudatosan készült erre a hivatásra?

— Érdekelt a biológiai és az orvostudomány, már általános iskolás koromban az orvostudomány történetével foglalkozó könyveket bújtam, olvastam a penicillin felfedezéséről... Persze, amikor az ember elszánja magát egy pályára, nincs még tisztában azzal, hogy pontosan mivel is jár.

I

— A férjével együtt értelmiségiek. Az előnyei mellett tapasztalta már valamilyen hátrányát Is ennek?

— Hátrány, hogy sok gondot, problémát hazacipel az ember, nem tudunk olyan értelemben kikapcsolni, mint mondjuk az, aki nyolc óra után leteszi a lantot. Előnye talán, hogy sokat olvasunk, rengeteg könyvünk van és azt a szemléletet, életformát a gyermekeinkének is nyújtani tudjuk.

I

— Igaznak érzi azt, hogy az orvosokat egyfajta nimbusz övezi?

— Ez a nimbusz már régen megszűnt, valamikor talán élt is, amikor titokzatos volt a pálya. A mai beteg mindenre kíváncsi, mindent tudni akar, közelíteni akar a betegségéhez. Mindenre rákérdez és az orvos titokzatossága, nimbusza megszűnt.

— Az orvosi etika őszinteséget Ir elő?

— Mindenki saját belátása szerint őszinte, a súlyos gondok a kórházban jönnek elő, az etika nem ír elő semmi ilyet. Szerintem nálunk inkább a hozzátartozókkal közlik, mennyire súlyos a betegség. Néha gondban vagyok, ha zárójelentéseket hoznak és rákérdeznek. Adódik olyan is, hogy nem tudom azt, hogy a betek mit tud, és ez nagyon nehéz helyzet*

•

I

' — A betegnek joga van tudni az igazságot.

— Ez az út nem járható, mert aki nincs ilyen helyzetben, az azt sem tudja, hogy miképpen is reagálna az igazságra.

I

— Tapasztalatai szerint jelent valamilyen előnyt az, hogy orvos?

— Nem. Az egészségügyben előnyt jelent, ha magamat meggyógyítom, vagy a kollégánál nem kell órákig várakozni, de az egészségügyön kívül nem így van.

— Mi jelent Önnek kikapcsolódást? Vannak barátaik?

— Két baráti házaspárral járunk egymáshoz időnként, az ápolónőm és a férje, a férjem kollégája és a felesége szokott hozzánk jöríni, vagy mi megyünk hozzájuk.

I

— Kell a bartáság, vannak a barátságban felállítható kategóriák?

— Jól esik beszélgetni, nagyon jó, ha az embernek vannak barátait bár szerintem ezek a barátságok sokszor felszínesek, igazi mélyebb bartáság nehezen alakul ki, olyan kevés időt tudunk a másikra áldozni.

— A barátság után a jövőről is ejtsünk szót. Lehet, vagy kell az életükön változtatni?

— Akkor lehetne változtatni, ha elmennék körzetbe, de ez még évekbe telik, így viszont a családomra több idő jut. Én ezt vállalom.

— Mi lenne a mesebeli három kívánsága?

— Egészség a családban ... ez egy. Nem is tudom. A másik, hogy a fizetésem a duplája legyen ... és ... ,

— Egy kívánság még hl- bádzik, azt halasszuk az első kettő teljesülése utáni időre. Köszönöm a beszélgetést.

Szabó Sándor

Múltunkból

A megye kapitalista fejlődésének számottevő eseménye volt a szekszárdi takarékpénztár megalakulása 1846-ban. Ez volt a megye első — tőkés jellegű — pénzintézete. Alapszabályát a pozsonyi hasonló típusú intézménytől ,1,kölcsönözte", annak előírásaitól csupán a kamatláb nagyságában tért el. Az intézmény alapítását — legalábbis az egykori írások tanúsága szerint — két cél is indokolta: részben a tőkét összegyűjtve haszonnal forgathassák a tulajdonosok, másrészt „a szegény néposztály kevés vagyonának biztosított haszonnal való megtartására indíthassák, s a takarékosság mintegy vérébe átmenjen”. (Valójában arról van szó, hogy a lakossági megtakarítást tőkévé kovácsolva hozzák forgalomba, s így a „szegény néposztály” pénzét is a tőkések érdekében, hasznára forgalmazhassák ...)

A szervezés első időszakában úgy tervezték, hogy az alaptőkét 30 000 pengő forintban határozzák meg, a részvények 100—100 pengő forint névértékűek lesznek. Ezek szerint mindössze 300 részvény került volna forgalomba. Később az alaptőkét 40 000 pengő forintban állapították meg, s természetesen ennek megfelelően emelkedett a kibocsátott részvények száma is, összesen 400 db-ra. Ezt az alaptőke-emelést azzal indokolták, hogy a nagyobb összeg szilárdabb alapja lehet az intézménynek, „hisz mennél nagyobb a tőke, annál fokozottabb a hitel és élén- kebb a forgalom, s annál nagyobb mérvben folynak be a főtényezőkül szereplő betétek, s ezáltal az eskompt foglalkozásnak is tágabb tere nyílik.”

A szervezéskor elvként határozták meg: ha a tervezettnél is nagyobb érdeklődés nyilvánulna meg a részvények iránt, akkor — legalábbis induláskor — egy- egy személy legfeljebb öt részvény birtokosa lehet.

Az 1846. szeptember 5-i közgyűlés meghatározta a legkisebb betét- és kivét ösz- szegét, és természetesen megállapította a legmagasabb összeget is, amely még kölcsön adható. Ezek szerint a legkisebb kivét és betét 1 forint, a legnagyobb összeg a kölcsönzéskor 1000 forint pengő lehet. Érdemes felfigyelni arra a tényre, hogy a szekszárdi takarékpénztár nem alkalmazza a fokozatos kamatlábat, hanem egységesen — a legkisebb ösz- szegnél és a legnagyobb- nál is 5 százalékban határozta meg. Ezt az esetleges visszaélések elkerülése végett határozták meg így. (A fokozatos kamatláb lényege: a kisebb összegnél magasabb a kamat, a nagyobb összegnél csökkenő tendenciájú a kamatláb.)

A közgyűlés állásfoglalása szerint a betétkönyvek általában névreszólóak lesznek; de esetenként lehetnek jeligések is. Hogyan juthatott valaki a pénzhez, ha a betétre szüksége lett? Itt már alkalmazták a fokozatosságot. Látraszóló volt a betétkönyv 1—25 forintig, ettől kezdve azonban felmondási időt határoztak meg, éspedig: 26—50 forintig 8, 51— 100-ig 15, 101—500-ig 30,

501—1000-ig 60 napot. Ez az idő arra kellett, hogy a takarékpénztárnak a nagyobb összegű kivét összegyűjtésére legyen elegendő ideje, nehogy váratlan esetben fizetésképtelen legyen.

A kölcsön adott összeg után a bank 6 százalékos kamatot számított fel. Mire adott kölcsönt a takarék- pénztár? Bodnár István, aki a takarékpénztár fennállásának 50. évfordulójára megírta az intézmény történetét, a következőket írta erről:

„Kölcsönöz nemesi javakra, polgári birtokra, nagyobb községeknek, úrbéresek telkeire. Előlegez állampapírokra, magánkötelezvényekre, árukral, aranyra, ezüstre, 3 hónapi időtartamra, az 5

százalék kamat előre fizetendő, az ú. n. befratási díjjal együtt.”

Ha a választmány úgy ítéli meg a pénzforgalmat, hogy „heverő pénz” keletkezett, akkor váltókat leszámítolhatnak, de ezek 5000 forintnál nagyobb összegűek nem lehetnek.

Közismert, hogy a részvényekkel szavazati jog is jár a tulajdonosnak. Erről az alapszabály akként rendelkezik, hogy minden részvénytulajdonos rendelkezik szavazati joggal, akinek legalább 6 részvénye van, annak 2, akinek 9 részvénye van, annak 3, s így minden 3 részvény után 1—1 szavazati jog jár, legfeljebb azonban valakinek legfeljebb 10 szavazati joga lehet.

Az új intézmény első választmányi ülésére 1846. szeptember 16-án került sor —, noha a működéshez szükséges engedélyt a főhatóságok csak később adták meg —, már ekkor megkezdődött a tényleges működés. Még nem készültek el a részvény- alapok sem, és engedély sem volt; a lejegyzett kötvények száma már megközelítette a 300-at, s jelentkeztek azok is, akik hitelt akartak felvenni. Az első igénylő 5000, a következő pedig már 16 000 pengő forint hitelt szeretett volna... Ez minden bizonnyal azt jelentette, hogy, az intézmény alapítása valós társadalmi igény volt.

A fennmaradt adatok szerint a megnyitás napján sokan váltottak takarékbetétkönyveket. Az első betevő Szekszárd város volt 42 fo- forint 24 krajcárt helyezett el betétként. Az első 1000 forintot meghaladó összeget gróf Festetics Sándor helyezte el. Az első napi pénzforgalom: 16 109 forint és 34 krajcár volt, a kihelyezett összeg pedig 4327 forint és 27 krajcár.

A banknak alapvető érdeke, hogy a pénzét megadott időn belül miinél többször forgassa meg, kamatoztassa, a szekszárdi takarékpénztár nem adott mindenkinek kölcsönt. Ugyancsak Bodnár említett írásából vesszük az alábbi idézetet:

„S az is érdekes, s az intézők puritán jellemére, erkölcsi nézetére élénk világot vet, hogy a legtöbb kölcsön megszavazásához jellemet és szorgalmat bizonyító okmányok csatolását is megkövetelték, mert a takarék- pénztári intézmények magasabb erkölcsi czélt és rendeltetést tulajdonítanak. Így például egy szegzárdi köl- csönkérőnek szóról-szóra ezzel utasítják el folyamodványát: „A folyamodó nejének erkölcsi viselete az elöljárók szóval tett kijelentésük szerint nem legjobb hírben állván, ez okból a kölcsön megtagadtatott.”

Említsük még meg, hogy a takarékpénztártól a jobbágyok is kérhettek-kaphat- tak hitelt, abból a célból, hogy „a jobbágyok a kölcsön nyerendő segedelemből a jobbágyi telkeiken fekvő régi adótartozásaikat leróják, s ha a választmány tapasztalni fogja, hogy az ilyetén jobbágy egy év múlva adójául újólag tartozásban maradt, a nyert kölcsönpénz azonnal felmondassék és szükség úgy hozván magával, bírói segedelemmel is behajtassék”.

A kezdeti sikeres működés hamar megtorpant. A növekvő társadalmi feszültségek), majd az 1848-as forradalom és a szabadságharc nem kedvezett a pénzügyieteknek. A betétek mind nagyobb arányú felmondása, a betétek csökkenése, az alapszabály elhúzódó jóváhagyása sok gondot okozott a választmánynak, és az elnökségnek. Pénzt szívesen felvettek volna számosán, de a takarékpénztár is fut a pénze után — nem hosszabbítja meg kintlévőségeinek határidejét, hogy fizetőképességét megőrizhesse.

De a nehéz esztendők után betöltötte szerepét, amire vállalkozott 1846-ban.

K. Balog János