Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-27 / 175. szám

A KÉPÚJSÁG 1985. július 27. Mem mellékes e melléküzem A gyermekmúlt felnőtt jövőt ígér Keményen perzselnek a napsugarak, ilyenkor a leg­jobb árnyékba húzódni. De árnyék nincs sehol, a nap ontja sugarait, és a nagymá- nyoki Gábor Áron Termelő­szövetkezet majorjában most sem áll a munka. Mezőgaz­dasági csúcsszezon van, amit könnyű észrevenni a gépmű­hely előtt elhaladva. Pár lé­péssel hátrább a fűrésztele­pen morog a gatter, a nyi­tott szín előtt IFA teherautó­ról éppen rönköket rakod­nak. Torokszorítóan kevés a levegő, sivít a fűrész és mél­tóságteljesen halad a járó- asztalon a rönk, hogy vég­leges formára szabva majd új helyen szolgáljon tovább. Hansel János az apró kis irodában éppen a rönkköbö- ző táblázat számoszlopait fogja vonalzó alá, egyik ügy­felüknek készíti el a szám­lát, és rögzíti annak kíván­ságait a fűrészelés módjáról. Kis türelmet kér, befejezi a munkát és várja a kérdése­ket. — Kérem, mutassa be ne­künk a téesz fűrész mellék­üzemágát. — Szövetkezetünk tulajdo­nában erdőterület is van, így az azon a területen dolgozó erdőgazdasági munkások és az itteni majorbeli fűrészte­lepen dolgozók egy komplex brigádot alkotnak. Az ott ki­termelt faanyag kerül hoz­zánk, amit mi feldolgozunk. Tíz ember munkájáért fele­lek. Két és fél évvel ezelőtt, 1983 január elsején indult a fűrésztelep, az épületet, amit itt lát, a téesz saját építő­brigádja készítette el, a gat- tert pedig egy nyugdíjas sze­gedi mérnök szabadalmaként vásároltuk meg. A szegedi hajógyárban készült el a gépsor kényesebb része, a többit pedig házilagos kivi­telezésben a lakatosok készí­tették. — Mit tud ez a szerszám? — Ez egy 1100-as rönkha­sító szalagfűrész, amihez já­róasztal van kapcsolva. Mé- retrevágásokat végzünk, ami hat méter hosszú anyagot je­lent hetven centiméter át­mérőig. Az elmúlt évben Hansel János, a fűrészüzem vezetője 2185 köbméter rönk feldol­gozása és 539 köbméter to­vábbi feldolgozása jelentette Viszló István és Keresztes János a délelőttös műszakba n szolgál ja ki a gépet a teljesítményét. Megoldjuk a szövetkezetünk házi igé­nyeit, és bérmunkát vég­zünk. Tavaly bérmunkában 436 köbméter fát dolgoztunk fel. A nagyközségnek és társ­községeinek, valamint a kör­nyék igényeinek igyekszünk megfelelni. Hamar megis­merték a telepet, mindig van munkánk, és elmondhatjuk, hogy a környéken épülő há­zak jelentős részének itt készült el a tetőanyag kifű- részelése. Hatalmas robajjal, mégis lassan zuhan le egy újabb rönk a dombnyi magasságú­ra rakott társai közül, ráke­rül a vágóasztalra, beállít­ják és már indul is a fűrész fogai alá. Viszló István bri­gádvezető és Keresztes János minden mozdulata összhang­ról árulkodik, de erre itt szükség is van. — Most éppen min dolgoz­nak? — A szászvári fűrészüzem­nek segítettünk, most fejez­tük be a rimfuza készítését, ami 2,70-szer 1,20-as lapok készítését jelentette, ezek ke­rülnek a vagonajtók nyílá­sai elé. Most álltunk át egy szakcsoportnak a megrende­lésére, ami raklap alapanyag fűrészeléséből áll. A téesz telepített 100 hektár szőlőt, természetesen mi készítettük el a támberendezéseket, ka­rókat, támoszlopokat és vég­oszlopokat, ezen a munkán majd fél évig dolgoztunk. De a gabonatárolóhoz is itt ké­szítettük el az anyagot. — Mit gondol, szüksége van erre a melléküzemre a téesznek? — Véleményem szerint fel­tétlenül, egyébként nem is létesült volna, a meglévő er­dőterület faanyagainak fel­dolgozása miatt is szükség van erre. Az elmúlt évben a téesznek a szűkített önkölt­ségen felül hoztunk 28 száza­lék nyereséget pluszban is, ami pénzben is jelentős ösz- szeg, több mint egymillió fo­rint volt. A teherautó befejezte a le­rakodást, közben egy fuva­ros is érkezett gumikerekű kocsijával, és a fűrész is dol­gozott szakadatlan. A gabonatároló faanyagát saját fűrésztelepén készítette el a termelőszövetkezet — Van elegendő megren­delésük? — kérdezem az iro­dából érkező Hansel János üzemvezetőt. — Az idén rendelést vet­tünk fel bányaféldorog, bá­nyadeszka gyártására, amit István-aknára szállítottunk, mellette állandóan van épü- letfa-feldolgozás, padlóanyag és deszka készül, lépcső­anyagokat is szabunk ki és adunk is el. Készült már itt a szekszárdi bútorgyárnak kárpitléc és parketta meg­rendelésre. A legszebb mun­kánk a bútorlécek gyártása volt. Szép munka, jól is fi­zet, és szívesen is csináltuk. A legnehezebb a bükk és cser parketta gyártása, apró­lékos munka, az emberek kevésbé is szeretik csinálni. — Milyenek a kereseti le­hetőségek a fűrészüzemben? — A téeszben lévő átlag- fizetést mindenki eléri ezen a munkahelyen is, hogy ez javulhasson, egy új norma- rendszert dolgoztam ki, amit javasolni fogok a vezetők­nek elfogadásra. Figyelembe kell venni az országos ára­kat, bele kell kalkulálni a béreket is, és ez szabadáras tevékenység, de tisztességte­len haszonra a mi szövetke­zetünk soha nem törekszik. Egyes tételeket azért is dol­goztam át, mert keveset ho­zott az embereknek az a munka. Például, a 25—30 milliméteres anyagvágások­nál a gép többet megy, job­ban kell figyelni, több mun­kát jelent, hát ezért több bért is illik kapni. A rekkenő melegben Han­sel János kigombolja az in­gét, mutatja, hogy milyen szépen, egyenletesen dolgozik a gép, beszél arról, hogy volt egy tengelytörésük és sehol nem kaptak az országban megfelelő csapágyat, és fél­szemmel megelégedéssel te­kint serénykedő munkatár­saira is. — Van a kétműszakos munkarendben brigádver­seny? — A faágazaton belül van egy szocialista brigád, szó volt róla, hogy az itteniek is olvadjanak bele, de külön akarnak brigádot alakítani. Most fontolgatjuk a részle­teket, mert rengeteg lehető­ség mutatkozik a jó brigád­mozgalomra, sokat tudunk segíteni embereken is. Meg­lesz a brigád. — Milyen jövőt jósol en­nek a telepnek? — A múltunk aránylag még kevés, de jövőnk véle­ményem szerint lesz. Kicsit kevés a tölgyfánk, arra pe­dig igény mindig van, a bükkel jól járunk, rengeteg vasúti talpfát is készítettünk. Jó a kapcsolatunk az erdő- gazdasággal, ha nekik van piacuk, akkor nekünk is lesz, ha pedig megnyitják a bá- bányót Máza-dél—Váralja térségében, akkor az évekig leköt majd bennünket, tehát ■lesz piac is. A majorból kifelé ballag­va is kísér a fűrész hangja, a portás megelégedéssel nyugtázza, hogy kifelé is úgy távozom, mint ahogy jöttem, üres kézzel (de jegyzetekkel) és gyalog. Egyre csak az motoszkál a fejemben, hogy ebben a tsz- ben jó döntést hoztak, mikor létrehozták a fűrészüzemet, ■mert a gyermekmúlt felnőtt jövőt ígér. Sz. S. Fotó: Szűcs László János Goda már háromkor megébredt, s amint félkönyék- re fordulva cigaretta után kotorászott az ágy mellé tett széken heverő nadrág zsebében, beindult benne a mo­tor. „Legalább ötszáz forint kellene.” Tegnap kapták meg az értesítést, hogy kiutalták nekik a lakótelepi la­kást, az asszony már délután meg is nézte, s azzal fo­gadta az este, hogy költözzenek mielőbb. „Házmester­lakás, házmester lakás, hát' nem érted, földszint, köz­ponti fűtés..— mondogatta neki szinte áhitatosan. Igaz, ott az asszony kisöpri az öt lépcsőházat, hetente egyszer fölmossa mindet, télen persze a havat is kell lapátolni, amellett othon maradhat a négy gyerekkel, ez nem rossz. Ennél a beázott falu szobakonyhánál sok. kai jobb. Csakhogy messze van. Kiskocsin különben sem lehetne átvinni a konyhaszekrényt meg a heverő- ket. Szóval fuvar kell. Vagy menjenek csak oda a bú­torok nélkül? Szőnyegpadlós szobák, azt mondja az asszony, még a földön is lehet aludni. No és a dunnák hogy kerülnek át? Fizetésig három hét van még. Hát! Mire a tartozásaikat törleszti, megint úgy járnak, mint ebben a hónapban. Amióta Semseynél dolgozik, sokkal hosszabb a nap. Az a kis lakatosműhely a belvárosi bérház alagsorában nem rossz üzlet Semseynek. Lehetne tőle előleget kérni, ha itthon volna. De hát a főnök négy napja kivette a kasszából az összes pénzt, s neki meg a segédeknek azt mondta, hogy éljenek, amiből tudnak. Itt az anyag, itt vannak a gépek, egy hónapig tartsák el magukat. Elutazott a babájával a Balatonra, minimum húszezret vitt el, nem rossz. Egy hónapra elég lesz azzal a tizen­öttel, amit otthonról hozott el. Barátom, harmincötezer egyben. Az asszony az éjjeli portási fizetését három hét múlva kapja meg. ö meg meg sem merte itthon mon­dani, hogy ebben a hónapban a Semsey nem ad fize­tést. Tegnap este, amikor feleztek a segéddel, százötven forint jutott. Egy százast az asszonynak adott este, s ma mi lesz. Ha beszédül a műhelybe valaki, akinek el­romlott a zárja, vagy valami virágtartót akar fabrikál­taim, az nem több bevétel a tegnapinál. Feltéve, hogy azonnal fizet. Csak lehet valahol szerezni öt kilót délig. Ahogy az asszony is felébredt öt körül, kimászott az ágyból, s azt mondta neki, jól van, egykor itt lesz egy gép­kocsival, rámoljanak össze. A segédet hiába kérdezte, ötszáz? Megitták a vil- lanyrezsón melegített zacskós tejeskávét, nekiláttak a tízezer-darabos rendelésnek, ki a fene lát ebből pénzt, ezt nem zsebből fizetik, s már tíz óra is elmúlt, ami­kor még mindig nem tudta, mit csináljon. Legjobb lett volna be sem jönni, hanem a csarnok­ban kezdeni. Zöldpaprikával, uborkával, almával teli a piac, kilencig, tízig meglett volna az ötös. Több is. Most már? Mindjárt tizenegy. A segéd áthívta, egy sör­re a szomszédba. Megitták. A kávéra nem esett jól. Ha Lulu beállítana, tőle még lehetne. Ezek itt mind tudják, hogy a gyárat otthagyta Semsey kedvéért, előt­tük ő valaki. Balajkót, a csapost, esetleg. A, az úgy sem ad. A franc vigye el, de szerencsétlen tud lenni az ember. Csak beállítana valami nyúl. Egyből előleget kéme tőle, gondolta, amikor már ismét a padnál állt. Senki. A macska az udvarról fél tizenkettő körül odafe­küdt a felső lépcsőre, ahová már besütött a nap. Vagy jönne a művésznő a térválasztójáért, kész egy hete. Az is elment nyaralni. A fúrófej a jobb hüvelykujján kapta el a körmöt. A vér azonnal elborította az ujját, de nem történt külö­nösebb baj. A segéd bekötözte az elsősegély ládából. Azért sajgóit, lüktetett. mmmmmm----­- Legalább ötszáz Delet harangoztak a rádióban, amikor a blekendek- kert becsavarta egy szombati Népszabadságba. Majd jövök — mondta a segédnek, az meg fintoros mosollyal nézte, amint a csomagot az oldalához szorítva felmegy a fénybe. Ezerkettőt adott érte a becsüs. Két ötszázast meg két százast. A piac sarkán talált szabad gépkocsit. Négyet ígért. Egy forduló, nem kell segítség. Amikor a drótkeritéses kaput kinyitotta, odébb kel­lett dobálnia az orgonabokrok mellett embermagasan felhalmozott nagy keménypapír-dobozokat. Amióta meghalt az öreg, nincs, aki összelapítsa, és a kiskocsira drótozva hordja át a műszaki boltból. Azok meg csak bedobálták a kerítésen át. Mennyi olajkályhát, boylert, tévét adtak el a tavasz óta. A sofőr először azt hitte, ezekben a nagy dobozokban van a szállítani való, de amint látta, hogyan dobálja befelé őket, majd a for­dulás után észrevette a falnak támasztott két szekrényt, a heverőket, a konyhaszékeket, nem kérdezett többet. Beszállt az asszony a sofőrhöz, ő meg hátul üldögélt az egyik szekrényen. Az edények egy zsákban zörögtek, a dunnák lepedőbe kötve a heverőkön himbálóztak. A lakótelepen majdnem mindegyik lépcsőház előtt autók álltak, rakták le róluk a bútorokat. Előtte ci- rádás, keretes festményeket helyezett egymásra egy pizsamás-ballonkabátos asszony. Akkor öntötte el agyát a düh, amikor felnézett az ablakokra. A harmadikon meg a negyediken cigaret- tázgató, itt-ott kávéscsészékből iszogató nők nézegettek lefelé. Hogy mit beszélnek, azt nem lehetett hallani, de viselkedésükből látta, hogy az újonnan érkezettek holmiját nézegetik. „Kiértékelik a nyomorúságunkat!" — gondolta. Persze, nem lett volna ezt olyan könnyű bebizonyítani, ha teszem fel, valaki megkérdezte volna, hogy hát mivel is bántották meg. A nézelődők nem tettek rá hangos megjegyzést, nem mutogattak, nem, még a gyerekek sem, sőt, az ö feleségénél sokkal csi­nosabb, igen, még így, az ablakban cigarettázgatva, tehát otthoniasan is sokkal csinosabb asszonyok arcán sem lehetett volna egyértelműen felfedezni lenéző gúnyt, azt meg végképp nem lehetne mondani, hogy valaki is lebiggyesztette volna a szája sarkát. Talán csak az a kontyos, amint a kávéscsészét emelve, vissza­lépett a függöny mögé, és egy másik nőnek, talán a szomszédasszonyának valamit a fülébe súgott, emez pedig elhúzta a száját, és bólintott, talán csak az... Amint ott állt a szép járdán, a frissen vakolt falak és a ragyogóan tiszta ablakok előtt a rozzant ágynál, maga is eltűnődött rajta, hogy talán inkább szégyellni való az egész, de mégis inkább dühöt érez. Felesége az egyik ágyat próbálta beljebb húzni, hogy szabad el­járást hagyjon a járdán, ő meg csak nézte. Nézte az asszonyt, és tudta, hogy tulajdonképpen rá dühös, ép­pen azért, mert az láthatóan nem érzett túl a motyó- jukon, teljesen elfoglalta a dolog, nem hogy valamiféle vetélytársakat nem vesz észre az ablakban nézelödők- ben, hanem az egész helyzetet sem érzékeli. S mivel a sofőrrel úgy egyezett, hogy nem kell segíteni, az kezét zsebre dugva, ráérősen sétálgatott a járdán, be­nézett a távolabb lévő lépcsőházba, várta, mi lesz. „Hagyd" — mordult az asszonyra. — „Mindjárt ho­zom a többit is!" Az asszony utána fordult, kérdezte volna, hogy mit akar még hozni. A gázrezsó ott marad, azon kívül meg itt van minden. De ő csak ment a sofőrhöz. „Végeztünk?" — kérdezte tőle a sofőr. „Ügy alakult, hogy még lesz két forduló." Szótlanul hajtattak vissza. Közben a kisfiú meg a kislány megjöttek az isko­lából, a nagymama levest mert nekik az utolsó, ott maradt fazékból. Paradicsomlevest. Aztán odaállt az ajtóba, kezében a szedőkanál, nézte, mit csinál az üres dobozokkal. ö pedig rakta, rakta, tologatta a kocsi platóján, fölé tornyozta a második, a harmadik sort is. A sofőr még az előbbinél is nagyobb csendben ma­radt, amikor már a forgalmas utcán haladtak a fuvar­ral.

Next

/
Thumbnails
Contents