Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-27 / 175. szám
A KÉPÚJSÁG 1985. július 27. Mem mellékes e melléküzem A gyermekmúlt felnőtt jövőt ígér Keményen perzselnek a napsugarak, ilyenkor a legjobb árnyékba húzódni. De árnyék nincs sehol, a nap ontja sugarait, és a nagymá- nyoki Gábor Áron Termelőszövetkezet majorjában most sem áll a munka. Mezőgazdasági csúcsszezon van, amit könnyű észrevenni a gépműhely előtt elhaladva. Pár lépéssel hátrább a fűrésztelepen morog a gatter, a nyitott szín előtt IFA teherautóról éppen rönköket rakodnak. Torokszorítóan kevés a levegő, sivít a fűrész és méltóságteljesen halad a járó- asztalon a rönk, hogy végleges formára szabva majd új helyen szolgáljon tovább. Hansel János az apró kis irodában éppen a rönkköbö- ző táblázat számoszlopait fogja vonalzó alá, egyik ügyfelüknek készíti el a számlát, és rögzíti annak kívánságait a fűrészelés módjáról. Kis türelmet kér, befejezi a munkát és várja a kérdéseket. — Kérem, mutassa be nekünk a téesz fűrész melléküzemágát. — Szövetkezetünk tulajdonában erdőterület is van, így az azon a területen dolgozó erdőgazdasági munkások és az itteni majorbeli fűrésztelepen dolgozók egy komplex brigádot alkotnak. Az ott kitermelt faanyag kerül hozzánk, amit mi feldolgozunk. Tíz ember munkájáért felelek. Két és fél évvel ezelőtt, 1983 január elsején indult a fűrésztelep, az épületet, amit itt lát, a téesz saját építőbrigádja készítette el, a gat- tert pedig egy nyugdíjas szegedi mérnök szabadalmaként vásároltuk meg. A szegedi hajógyárban készült el a gépsor kényesebb része, a többit pedig házilagos kivitelezésben a lakatosok készítették. — Mit tud ez a szerszám? — Ez egy 1100-as rönkhasító szalagfűrész, amihez járóasztal van kapcsolva. Mé- retrevágásokat végzünk, ami hat méter hosszú anyagot jelent hetven centiméter átmérőig. Az elmúlt évben Hansel János, a fűrészüzem vezetője 2185 köbméter rönk feldolgozása és 539 köbméter további feldolgozása jelentette Viszló István és Keresztes János a délelőttös műszakba n szolgál ja ki a gépet a teljesítményét. Megoldjuk a szövetkezetünk házi igényeit, és bérmunkát végzünk. Tavaly bérmunkában 436 köbméter fát dolgoztunk fel. A nagyközségnek és társközségeinek, valamint a környék igényeinek igyekszünk megfelelni. Hamar megismerték a telepet, mindig van munkánk, és elmondhatjuk, hogy a környéken épülő házak jelentős részének itt készült el a tetőanyag kifű- részelése. Hatalmas robajjal, mégis lassan zuhan le egy újabb rönk a dombnyi magasságúra rakott társai közül, rákerül a vágóasztalra, beállítják és már indul is a fűrész fogai alá. Viszló István brigádvezető és Keresztes János minden mozdulata összhangról árulkodik, de erre itt szükség is van. — Most éppen min dolgoznak? — A szászvári fűrészüzemnek segítettünk, most fejeztük be a rimfuza készítését, ami 2,70-szer 1,20-as lapok készítését jelentette, ezek kerülnek a vagonajtók nyílásai elé. Most álltunk át egy szakcsoportnak a megrendelésére, ami raklap alapanyag fűrészeléséből áll. A téesz telepített 100 hektár szőlőt, természetesen mi készítettük el a támberendezéseket, karókat, támoszlopokat és végoszlopokat, ezen a munkán majd fél évig dolgoztunk. De a gabonatárolóhoz is itt készítettük el az anyagot. — Mit gondol, szüksége van erre a melléküzemre a téesznek? — Véleményem szerint feltétlenül, egyébként nem is létesült volna, a meglévő erdőterület faanyagainak feldolgozása miatt is szükség van erre. Az elmúlt évben a téesznek a szűkített önköltségen felül hoztunk 28 százalék nyereséget pluszban is, ami pénzben is jelentős ösz- szeg, több mint egymillió forint volt. A teherautó befejezte a lerakodást, közben egy fuvaros is érkezett gumikerekű kocsijával, és a fűrész is dolgozott szakadatlan. A gabonatároló faanyagát saját fűrésztelepén készítette el a termelőszövetkezet — Van elegendő megrendelésük? — kérdezem az irodából érkező Hansel János üzemvezetőt. — Az idén rendelést vettünk fel bányaféldorog, bányadeszka gyártására, amit István-aknára szállítottunk, mellette állandóan van épü- letfa-feldolgozás, padlóanyag és deszka készül, lépcsőanyagokat is szabunk ki és adunk is el. Készült már itt a szekszárdi bútorgyárnak kárpitléc és parketta megrendelésre. A legszebb munkánk a bútorlécek gyártása volt. Szép munka, jól is fizet, és szívesen is csináltuk. A legnehezebb a bükk és cser parketta gyártása, aprólékos munka, az emberek kevésbé is szeretik csinálni. — Milyenek a kereseti lehetőségek a fűrészüzemben? — A téeszben lévő átlag- fizetést mindenki eléri ezen a munkahelyen is, hogy ez javulhasson, egy új norma- rendszert dolgoztam ki, amit javasolni fogok a vezetőknek elfogadásra. Figyelembe kell venni az országos árakat, bele kell kalkulálni a béreket is, és ez szabadáras tevékenység, de tisztességtelen haszonra a mi szövetkezetünk soha nem törekszik. Egyes tételeket azért is dolgoztam át, mert keveset hozott az embereknek az a munka. Például, a 25—30 milliméteres anyagvágásoknál a gép többet megy, jobban kell figyelni, több munkát jelent, hát ezért több bért is illik kapni. A rekkenő melegben Hansel János kigombolja az ingét, mutatja, hogy milyen szépen, egyenletesen dolgozik a gép, beszél arról, hogy volt egy tengelytörésük és sehol nem kaptak az országban megfelelő csapágyat, és félszemmel megelégedéssel tekint serénykedő munkatársaira is. — Van a kétműszakos munkarendben brigádverseny? — A faágazaton belül van egy szocialista brigád, szó volt róla, hogy az itteniek is olvadjanak bele, de külön akarnak brigádot alakítani. Most fontolgatjuk a részleteket, mert rengeteg lehetőség mutatkozik a jó brigádmozgalomra, sokat tudunk segíteni embereken is. Meglesz a brigád. — Milyen jövőt jósol ennek a telepnek? — A múltunk aránylag még kevés, de jövőnk véleményem szerint lesz. Kicsit kevés a tölgyfánk, arra pedig igény mindig van, a bükkel jól járunk, rengeteg vasúti talpfát is készítettünk. Jó a kapcsolatunk az erdő- gazdasággal, ha nekik van piacuk, akkor nekünk is lesz, ha pedig megnyitják a bá- bányót Máza-dél—Váralja térségében, akkor az évekig leköt majd bennünket, tehát ■lesz piac is. A majorból kifelé ballagva is kísér a fűrész hangja, a portás megelégedéssel nyugtázza, hogy kifelé is úgy távozom, mint ahogy jöttem, üres kézzel (de jegyzetekkel) és gyalog. Egyre csak az motoszkál a fejemben, hogy ebben a tsz- ben jó döntést hoztak, mikor létrehozták a fűrészüzemet, ■mert a gyermekmúlt felnőtt jövőt ígér. Sz. S. Fotó: Szűcs László János Goda már háromkor megébredt, s amint félkönyék- re fordulva cigaretta után kotorászott az ágy mellé tett széken heverő nadrág zsebében, beindult benne a motor. „Legalább ötszáz forint kellene.” Tegnap kapták meg az értesítést, hogy kiutalták nekik a lakótelepi lakást, az asszony már délután meg is nézte, s azzal fogadta az este, hogy költözzenek mielőbb. „Házmesterlakás, házmester lakás, hát' nem érted, földszint, központi fűtés..— mondogatta neki szinte áhitatosan. Igaz, ott az asszony kisöpri az öt lépcsőházat, hetente egyszer fölmossa mindet, télen persze a havat is kell lapátolni, amellett othon maradhat a négy gyerekkel, ez nem rossz. Ennél a beázott falu szobakonyhánál sok. kai jobb. Csakhogy messze van. Kiskocsin különben sem lehetne átvinni a konyhaszekrényt meg a heverő- ket. Szóval fuvar kell. Vagy menjenek csak oda a bútorok nélkül? Szőnyegpadlós szobák, azt mondja az asszony, még a földön is lehet aludni. No és a dunnák hogy kerülnek át? Fizetésig három hét van még. Hát! Mire a tartozásaikat törleszti, megint úgy járnak, mint ebben a hónapban. Amióta Semseynél dolgozik, sokkal hosszabb a nap. Az a kis lakatosműhely a belvárosi bérház alagsorában nem rossz üzlet Semseynek. Lehetne tőle előleget kérni, ha itthon volna. De hát a főnök négy napja kivette a kasszából az összes pénzt, s neki meg a segédeknek azt mondta, hogy éljenek, amiből tudnak. Itt az anyag, itt vannak a gépek, egy hónapig tartsák el magukat. Elutazott a babájával a Balatonra, minimum húszezret vitt el, nem rossz. Egy hónapra elég lesz azzal a tizenöttel, amit otthonról hozott el. Barátom, harmincötezer egyben. Az asszony az éjjeli portási fizetését három hét múlva kapja meg. ö meg meg sem merte itthon mondani, hogy ebben a hónapban a Semsey nem ad fizetést. Tegnap este, amikor feleztek a segéddel, százötven forint jutott. Egy százast az asszonynak adott este, s ma mi lesz. Ha beszédül a műhelybe valaki, akinek elromlott a zárja, vagy valami virágtartót akar fabrikáltaim, az nem több bevétel a tegnapinál. Feltéve, hogy azonnal fizet. Csak lehet valahol szerezni öt kilót délig. Ahogy az asszony is felébredt öt körül, kimászott az ágyból, s azt mondta neki, jól van, egykor itt lesz egy gépkocsival, rámoljanak össze. A segédet hiába kérdezte, ötszáz? Megitták a vil- lanyrezsón melegített zacskós tejeskávét, nekiláttak a tízezer-darabos rendelésnek, ki a fene lát ebből pénzt, ezt nem zsebből fizetik, s már tíz óra is elmúlt, amikor még mindig nem tudta, mit csináljon. Legjobb lett volna be sem jönni, hanem a csarnokban kezdeni. Zöldpaprikával, uborkával, almával teli a piac, kilencig, tízig meglett volna az ötös. Több is. Most már? Mindjárt tizenegy. A segéd áthívta, egy sörre a szomszédba. Megitták. A kávéra nem esett jól. Ha Lulu beállítana, tőle még lehetne. Ezek itt mind tudják, hogy a gyárat otthagyta Semsey kedvéért, előttük ő valaki. Balajkót, a csapost, esetleg. A, az úgy sem ad. A franc vigye el, de szerencsétlen tud lenni az ember. Csak beállítana valami nyúl. Egyből előleget kéme tőle, gondolta, amikor már ismét a padnál állt. Senki. A macska az udvarról fél tizenkettő körül odafeküdt a felső lépcsőre, ahová már besütött a nap. Vagy jönne a művésznő a térválasztójáért, kész egy hete. Az is elment nyaralni. A fúrófej a jobb hüvelykujján kapta el a körmöt. A vér azonnal elborította az ujját, de nem történt különösebb baj. A segéd bekötözte az elsősegély ládából. Azért sajgóit, lüktetett. mmmmmm----- Legalább ötszáz Delet harangoztak a rádióban, amikor a blekendek- kert becsavarta egy szombati Népszabadságba. Majd jövök — mondta a segédnek, az meg fintoros mosollyal nézte, amint a csomagot az oldalához szorítva felmegy a fénybe. Ezerkettőt adott érte a becsüs. Két ötszázast meg két százast. A piac sarkán talált szabad gépkocsit. Négyet ígért. Egy forduló, nem kell segítség. Amikor a drótkeritéses kaput kinyitotta, odébb kellett dobálnia az orgonabokrok mellett embermagasan felhalmozott nagy keménypapír-dobozokat. Amióta meghalt az öreg, nincs, aki összelapítsa, és a kiskocsira drótozva hordja át a műszaki boltból. Azok meg csak bedobálták a kerítésen át. Mennyi olajkályhát, boylert, tévét adtak el a tavasz óta. A sofőr először azt hitte, ezekben a nagy dobozokban van a szállítani való, de amint látta, hogyan dobálja befelé őket, majd a fordulás után észrevette a falnak támasztott két szekrényt, a heverőket, a konyhaszékeket, nem kérdezett többet. Beszállt az asszony a sofőrhöz, ő meg hátul üldögélt az egyik szekrényen. Az edények egy zsákban zörögtek, a dunnák lepedőbe kötve a heverőkön himbálóztak. A lakótelepen majdnem mindegyik lépcsőház előtt autók álltak, rakták le róluk a bútorokat. Előtte ci- rádás, keretes festményeket helyezett egymásra egy pizsamás-ballonkabátos asszony. Akkor öntötte el agyát a düh, amikor felnézett az ablakokra. A harmadikon meg a negyediken cigaret- tázgató, itt-ott kávéscsészékből iszogató nők nézegettek lefelé. Hogy mit beszélnek, azt nem lehetett hallani, de viselkedésükből látta, hogy az újonnan érkezettek holmiját nézegetik. „Kiértékelik a nyomorúságunkat!" — gondolta. Persze, nem lett volna ezt olyan könnyű bebizonyítani, ha teszem fel, valaki megkérdezte volna, hogy hát mivel is bántották meg. A nézelődők nem tettek rá hangos megjegyzést, nem mutogattak, nem, még a gyerekek sem, sőt, az ö feleségénél sokkal csinosabb, igen, még így, az ablakban cigarettázgatva, tehát otthoniasan is sokkal csinosabb asszonyok arcán sem lehetett volna egyértelműen felfedezni lenéző gúnyt, azt meg végképp nem lehetne mondani, hogy valaki is lebiggyesztette volna a szája sarkát. Talán csak az a kontyos, amint a kávéscsészét emelve, visszalépett a függöny mögé, és egy másik nőnek, talán a szomszédasszonyának valamit a fülébe súgott, emez pedig elhúzta a száját, és bólintott, talán csak az... Amint ott állt a szép járdán, a frissen vakolt falak és a ragyogóan tiszta ablakok előtt a rozzant ágynál, maga is eltűnődött rajta, hogy talán inkább szégyellni való az egész, de mégis inkább dühöt érez. Felesége az egyik ágyat próbálta beljebb húzni, hogy szabad eljárást hagyjon a járdán, ő meg csak nézte. Nézte az asszonyt, és tudta, hogy tulajdonképpen rá dühös, éppen azért, mert az láthatóan nem érzett túl a motyó- jukon, teljesen elfoglalta a dolog, nem hogy valamiféle vetélytársakat nem vesz észre az ablakban nézelödők- ben, hanem az egész helyzetet sem érzékeli. S mivel a sofőrrel úgy egyezett, hogy nem kell segíteni, az kezét zsebre dugva, ráérősen sétálgatott a járdán, benézett a távolabb lévő lépcsőházba, várta, mi lesz. „Hagyd" — mordult az asszonyra. — „Mindjárt hozom a többit is!" Az asszony utána fordult, kérdezte volna, hogy mit akar még hozni. A gázrezsó ott marad, azon kívül meg itt van minden. De ő csak ment a sofőrhöz. „Végeztünk?" — kérdezte tőle a sofőr. „Ügy alakult, hogy még lesz két forduló." Szótlanul hajtattak vissza. Közben a kisfiú meg a kislány megjöttek az iskolából, a nagymama levest mert nekik az utolsó, ott maradt fazékból. Paradicsomlevest. Aztán odaállt az ajtóba, kezében a szedőkanál, nézte, mit csinál az üres dobozokkal. ö pedig rakta, rakta, tologatta a kocsi platóján, fölé tornyozta a második, a harmadik sort is. A sofőr még az előbbinél is nagyobb csendben maradt, amikor már a forgalmas utcán haladtak a fuvarral.
