Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-23 / 171. szám
A^fÉPÜJSÁG 1985. július 23. Moziban Filmforgatás! jelenet a filmben A századforduló divatos — néger folklórban gyökerező — zenei stílusa, a ragtime zongoralkíséretével 'híradófilm pereg egy kis amerikai moziban. A fiatal néger zongorista kissé unott képpel veri a billentyűket, szolgáltat zenét a némafilm kíséretéül. Ifj. Coalhouse Walker- rel így ismerkedik meg a mozinéző, majd a következő közel egy órára el is felejtheti, hogy aztán később feszült figyélemmel kísérje újra a sorsát. E. L. Doctorow regénye, a Ragtime cselekménye any- nyiira szövevényes, sok szereplőt mozgató, hogy belőle filmet készíteni nem kis vállalkozás volt. Mielőtt a film eljutott hozzánk, a könyv nálunk is, mint a világon sokfelé, bestsellerré, tulajdonosaik féltett kincsévé vált. így könnyen hihetne az ember, hogy a mozik előtt is hosszú sorok várakoznak az előadásra. Hát erre a szekszárdi mozi rácáfolt, a harmada k-inegyedik vetítési napon már csak igen mérsékelt volt az érdeklődés. Pedig Milos Forman filmje, a Ragtime, hibái ellenére is jelentős aLkotás. A csehszlovák új hűül ám egyik legjelentősebb egyéniségeként induló Milos Forman .neve nem ismeretlen a magyar nézők előtt. Az Egy szöszi szerelme, a Fekete Péter, vagy később a hatvanas évek végétől Hollywoodban forgatott filmjei alapján népszerű rendező új filmjének hibái is amerikai eredetével függenek össze. .Nyilván a másfajta nézői igény, no és a kétségkívül nem elhanyagolható üzleti szempontok miatt nem is igazi amerikai film, amelyik nem kétrészes, Könyv Heitler László: A felszabadulást megelőzően már volt a művészeknek egy olyan rétege, mely magáévá tette a haladó eszméket és azt tevékenységében is alkalmazta. Ök — a felszabaulás teremtette új lehetőségekből következő feladatok végrehajtására készen álltak. Csatlakoztak hozzájuk azok a fiatalok, akik a negyvenes-ötvenes években készültek fel a művészpályára. Ennek a művésznemzedéknek volt egyik ígéretes tehetsége Marton László, aki 1925-ben született Tapolcán. Ez — az akkor még csak városiasodé település — gyermekkorának emléktára, gyönyörű tájaival, változatos formájú bazalt-hegyeivel. A művész ma is visszajár, és sokszor dolgozik a környék legszebb településének tartott Szigligeten. A szakma becsületét, a komoly munkát apjától örökölte, aki nemcsak patkoló, hanem gyógy- és kocsikovács is volt Tapolcán. % % Marton László rajzoló, mintázó érdeklődésére korán felfigyeltek és tanulásra ösztönözték. 1940-ben ösztöndíj- ial a budapesti Iparművészeti Iskolába kerül. Pétzay Pál növendéke, de tanítómesterei Szőnyi István, Bernáth Aurél és Ferenczy Béni is. Részt vett az 1949-es VIT tiszteletére ■ kiírt fővárosi pályázaton és elnyerte a Magyar-szovjet Társaság első díját. Az 50-es évek elején önállósuló ifjú művész három munkája is köztérre került. 1952-ben Orosházán állítják fel Táncsics Mihály szobrát, a Bocskai dombormű a mil- leneumi emlékműre kerül, Szondi György szobra pedig a mai Kodály körönd negyedik tagja lett. látványos, revűelemeket is magát« foglaló. Hát a Ragtime ilyenre sikerült, még akkor is, ha a kétszer kétórásnak hirdetett filmet híradóval, tízperces szünettel együtt két és háromnegyed óra alatt meg lehet nézni. A több szálon futó történetet Formánnak sikerült úgy megrövidítenie, hogy az első háromnegyed óra még unalmasra is sikeredett. Kissé vontatottan és a néző számára érdektelenül indul a cselekmény, aki nem olvasta a könyvet, talán nem is érti, ki kicsoda, mi közük van a szereplőknek, a párhuzamosan futó életsorsoknak egymáshoz, aztán a fiatal néger zenész, Coalhouse Walker megjelenésével, első megaláztatásával megindul a drámai folyamat, amelynek végső betetőzésével, megoldásmódjával a néző is eljut oda, hogy úgy érzi, jó filmet látott. A pályázati és megbízásos munkákkal párhuzamosan portrékat is készít (Kossuth 1954, Tanítónő 1955, Ferenczy István 1956). A Veronika, a Zsóka és Vigh Tamás címet viselő portrék bizonyítják, hogy az arcmásszobrászat, az ember jellemének, személyiségének kifejezése Marton László fő területévé vált. A Tolsztoj-portré fontos állomás Marton László művészi pályáján. 1961-re eljut a realista megjelenítésnek arra a fokára, amilyen a hazai szobrászatban Izsó Miklós, Ferenczy Béni vagy Borsos Miklós portréművészetében található. Marton László a tekintélyes és értékálló életművet teremtő magyar képzőművészek legjobbjai közé tartozik, országszerte — közte Hő- gyészen is — álló köztéri szobrai nagyvonalú formálásuk révén monumentális hatású alkotások, közösségi szerepű eszméket jelenítenek meg, plasztikai élményt adó formákkal. Maradandó értékűek a portré és kisplasztika műfajában született realista alkotásai is. Az elismerésekből főképp pályája elején jutott Marton Lászlónak. 1951, 1952 és 1956 egy-egy Munkácsy-díjat hozott számára. 1973-ban Érdemes-. majd 1980-ban Kiváló Művész címmel tüntették ki, s még ugyanebben az évben a Budapest Főváros „Pro űrbe” díját kapta. A Képzőművészeti Kiadónál megjelent kismonográfia 26 szövegközi képpel, 11 színes és 5 fekete-fehér reprodukcióval, valamint angolnyelvű összefoglalóval jelent meg. Mert a Ragtime születésénél minden adott volt ahhoz, hogy tényleg jó film készülhessen. Doctorow regénye megfelelő alapanyag volt, és Milos Forman mesteri vezényletére olyan kitűnő színészek álltak munkába, mint az apát megszemélyesítő James Olson, vagy az ifjú Walker szerepében Howard Rollins és a kétségkívül dekoratív szépségű Elizabeth McGovern is odaillőn botladozik, a szép, csak kissé butácska Evély szerepében. Mindezeket fűszerezi a ragtime, a századforduló divatos zenéje, a kosztümök színes kaválkádja, a korabeli utcák forgataga, ahol csak keveseket érintő probléma az ifjú Walker tragédiája, és a film végére azt is elhomályosítja a nagy szenzáció, az akkor még nem elsőnek neBűvészfesztivál Karlovy Varyban vasárnap befejeződött a Modern Mágia elnevezésű nemzetközi fesztivál, amelyen 20 ország hatszáz képviselője piutatta be bűvésztudományát. A XX. fesztivál nagydíját a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság egyik „mágusa” nyerte. A „mágusdömpingnek” elsősorban a gyerekek örülhettek, mert ha a fürdőváros utcáin összetalálkoztak a fesztivál jelvényét visélő bűvésszel, kérhettek tőle egy mutatványt. Hivatásos rádihallgatóként sem múlnak el úgy a napok, hogy a megszokott és megszeretett rádióadásaimat meg ne hallgassam. Tudom, hogy minden valamirevaló sorstársam, aki még nem hódolt .be teljesen a másik tömegkommunikációs nagyhatalomnak, ugyanígy tesz. A hét két pihenőnapján mégis több időt töltünk el a hangszóró mellett a megszokottnál. Szombatra mindig jut egy Családi tükör, vasárnapra pedig a komótosan elfogyasztott ebéd után némi terror és más különlegességek. Ezt a Harminc perc alatt a Föld körül című kiválóan válogatott magazin kínálja nekünk. Magam ez utóbbit kedvelem legjobban, noha tudom, hogy egy adást ugyanolyan gyorsan meg lehet szeretni, mint tőle eltávolodni. Mindig azon múlik, hogy a két- százhuszonharmadik folytatásban a szerkesztők tudnak-e úajt adni nekünk. De nemcsak olyan új információt, melyet meghallgatás után már el is felejtünk, hanem pontosan olyant, melyet hazai viszonyainkra sietve alkalmazni is próbálunk. Az elmúlt vasárnapi adás erre volt példa. Kiállítás IX. országos kisplasztikái biennálé Immár kilencedik alkalommal ladott lehetőséget Pécs városa a magyar szobrászoknak, s kisplasztikát alkotó keramikusoknak, iparművészeknek, hogy bemutathassák legújabb műveiket a tárlat látogatóinak, a műkritikusaknak, a szakmának magánák. A rendezőbizottság felhívására 114 művész küldte el alkotásait, s közülük 73 alkotónak a munkáit — mintegy 170-et talált a zsűri alkalmasnak a tárlaton való részvétéire. A szobrászat, a kisplasztika művelői — bizonyíték erre az elmúlt évek kiállításainak anyaga, a budapesti nemzetközi kisplasztikái tárlaton látott művek — az utóbbi években tartós hullámvölgybe kerültek. Nem véletlenül lángoltak fel újra a kisplasztika körül, kapcsán teoretikus viták — nem egy esetben magát a műfajt is megkérdőjelezve. Ezért tekintett valamennyi érdekelt fokozott várakozással az új kiállítás elé — várva a segítséget az alkotótársaktól, a művektől. A biennálé célja most is az, hogy a plasztikai alakítás, gondolkodás progresszív fóruma legyen, hogy a legújabb eredményeket, műveket mutassa be. Olyanokat is, melyek — lévén a kisplasztika a szobrászat legszabadabb, legkevésbé kötött műfaja — magúkon viselik az alkotó fémbe öntött, fába, kőbe faragott, agyagba gyúrt ötleteit, terveit is. Nem lehet cél, hogy a biztonságos középszer, a puszta modor uralkodjon a tárlaton. A továbblépéshez, a felemelkedéshez — példa erre a modem magyar kerámia története is — nagyobb aktivitás, bátorság kell, s ez vonatkozik alkotókra, kritikusokra is. A kiállítást a Pécsi Galériában augusztus 25- ig tekinthetik meg az érdeklődők. Stílszerűen a józ ízekhez, a jó konháról, egészen pon-. tosan a világhírű francia gasztronómia új főiskolájáról számoltak be nekünk. E történetben az volt az információ, hogy nyitottak egy olyan főiskolát, melynek legfőképpen az a célja, hogy továbbörökítse a méltán híres szakácsművészet hagyományait, téeleit, ízeit. A tisztelt rádióhallgató a hazai viszonyok ismeretében morfondírozni kezd, hogy mi magyarok ugyan miért érjük be még mindig a töltöttkáposztával és a könyvesboltokban mostanában már kapható művészi szakács- könyvek kettősségével? Ha pedig a tisztelt rádióhallgató eljut egészen addig a pontig, hogy miért bensőségesebb egy étkezés a maszek étteremben, mint egy másodosztályú hazaiban, akkor kezdi a kedvét veszteni és bekanyarodik az érdekeltségi rendszer, az adózás és vendéglátóipari dolgozók anyagi megbecsülésének kiismerhetetlen útvesztőjébe. Az állandóan hallgatott rádióadásoknál az a jó, hogy sohasem lehet hatásuk és a közölt információ továbbgondolásának kényszeréből kilépni. — szűcs — vezett világháború kitörésé. TAMÁSI JÁNOS Marton László Rádió Megszokott adásaink Tévénapló Hollóháza A cím megtévesztő: Lesz-e Hollóháza a porcelán Weimar ja? A rendező Kárpáthy Mariann nyilván a weimari klasszikára gondolt, ott ugyanis soha nem volt porcelángyártás, viszont Wielanddal kezdődött a klasszikus korszak. amit Goethe, Herder, Schiller neve. fémjelez, s a további hetven költő, akiknek nevét azóta jobbára elnyelte az idő, de valamilyen formában ők is hozzájárultak ahhoz, ogy Weimar az lett, amivé lennie kellett. Hollóházával egészen más a helyzet, nincs is összehasonlítási alap. Az üveghuta 1830 körül alakult át kőedénygyárrá, a porcelánra jóval később tértek át, ennek tulajdonképpen alig van hagyománya, mi természetesen nem jelenti azt, hogy Hollóháza a jövőben nem is kaphat központi helyet, akár Pécs és Herend mellett, esetleg azok ellenében. Szász Endre megjelenése mindenesetre feldúlta a kedélyeket, nagy távlatok reménye csillant meg a gyár vezetői előtt, az eddigi gazdasági eredmények azonban a legjobb esetben is mérsékeltek. Tervekben pedig nincs hiány, Szász Endre luxusszállodákban, színházakban, múzeumokban gondolkozik, nem feledkezik meg azokról sem, akik majd lovagolni akarnak, sőt a Budapest—Hollóháza közötti helikopterjárat is ott van terveiben. Valahogy így kellene Weimárrá alakulnia Hollóházának, ahol az egész világ művészei otthon érezhetnék magukat, de erősen kérdéses, hogy mindez megvalósitható-e. Nem tisztünk a kérdést eldönteni, legföljebb hitetlenkedve csóváljuk fejünket. Szász Endre akkor is kitűnő festő, ha munkássága itthon komoly vitát kavart; legalább annyian szavaztak ellene, mint mellette. Az kétségtelen, hogy Nyugaton sikere van, azt azonban nehéz eldönteni, hogy ebből mennyi realizálódik valutában a hollóházi gyárban. Egy viszont bizonyos: nyugtalan képzelete, munkakedve és türelmetlensége lenyűgöző. Fáradhatatlanul dolgozik, a siker új lendület forrása számára, a kudarc nem töri meg. Az üzlet azonban más, amit ha meg is tanulnak Hollóházán, nem biztos, hogy minden reményük valóra válik. A film egyébként jól érzékeltette azt az izgatott hangulatot, ami ma Hollóházán uralkodik, s a szervezésről, termelékenységről, üzletről és művészetről folyó szüntelen vitáknak akkor is jótékony hatása lesz, ha Hollóháza soha nem válik magyar Weimárrá. Bessenyei Mit tud az átlag olvasó Bessenyei Györgyről? Valószínűleg keveset, úgy tudom, a gimnáziumi tananyagban nem szerepel, vagy ha mégis, legföljebb néhány szó erejéig, miután a régi beidegződés szerint 1772-ben kezdődik az újkori magyar irodalom, ugyanis ebben az évben jelent meg Bessenyei Agis tragédiája című műve, a Hunyadi Lászlóval együtt. Következésképp örvendetes és dicsérendő vállalkozás volt, ha csak fél órában is, bemutatni Bessenyeit, akkor is, ha az író és szerkesztő Kuczka Judit nem lépett túl a szolid ismeretterjesztésen, s beérte egy irodalomtörténeti félóra megszokott kereteivel. Megbízható adatokat hallottunk, biztosan követhettük Bessenyei életútját, szó esett jeles barátairól, részletek hangzottak el műveiből, köztük máig eleven verse, amelynek címe: A Tiszának reggeli gyönyörűsége. A Bessenyei-kérdés azért nem ennyire egyszerű, ma már azt is tudjuk, hogy az Ágis előtt kezdődött el az újkori irodalmunk, azt is figyelembe kell venni, hogy a jó étvágyú parlagi nemes, Orczy Lőrinc Voltaire-t fordít falusi magányában, Dugonics pedig kacagányt akaszt Zadig vállára. Bessenyei, miután el kell hagynia Bécset, s Bihar megyei birtokára kényszerült, az irodalom áramából kilép, egy kicsit az élettől is elfordul, s Kazinczy leplezetlen gúnnyal idézi szavait, melyeket a bihari megyegyűlésen mondott: „Tiltsuk el a szőlőművelést, mert részegség és gyilkosság következ- hetik belőle, s a lyányokat zárjuk külön a férfiaktól, mert paráználkodás történhetik. Nagy nevetés lön egyszerre” — írja Kazinczy, de ez a zord magány már végképp Bessenyei titka. Talán nem is férne el egy korrekt ismeretterjesztésben, mi pedig csak örülhetünk annak, hogy a tévé ráirányította a figyelmet Bessenyeire, s vele együtt irodalmunknak egy árnyékba borított korszakára. CSÁNY1 LÁSZLÓ Kell a jó könyv — Lehetőleg elérhető áron, s megfelelő példányszámban — így lehetne összegezni a Hatvanhat legutóbbi adásában elhangzottakat, mely műsornak ez alkalommal dr. Tarnóc. Márton kiadói főigazgató volt meghívott vendége. A bevezetőben megfogalmazott igény alighanem nélkülözi a szenzációs újdonságot, megvalósítása mégis — már huzamosabb idő óta — akadályokba ütközik. Bár a különböző tömegkommunikációs eszközök nap mint nap újra és újra mélyrepülésben bombáznak bennünket az adatok özönével, ennek ellenére úgy látszik, az információkból soha nem elég. Szorító gazdasági helyzetünkben sem csökkent — mint ahogy azt logikusan várni lehetett volna — a könyvekre átdolgozott forintok összege. Olvasó nép lettünk? Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az átlagolvasó — mert az már csak ilyen — nem mindig azokat a kiadványokat keresi, amelyeket — a hivatalos elvárások alapján — szeretnie kellene. Művészeti és gazdasági szempontok egyaránt érvényesülnek napjaink könyvkiadásában. Ez utóbbi tényezőt figyelembe véve kerül sor például a híres (nálunk — legalábbis eddig — hírhedt) „Elfújta a szél” című bestseller jövő évre tervezett kiadására. Hogy e mű megjelentetése káros, vagy hasznos, az bizonyára hálás vitalehetőséget szolgáltat majd a széles nagyközönségnek. Az viszont mindenképpen figyelemre méltó és örömmel üdvözölhető, hogy Magyarországon — dr. Tarnóc Márton szavaival élve — „Évről évre tágulnak a kimondhatóság határai”. SZERI ÁRPÁD És közben szólt a ragtime
