Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-20 / 169. szám
^NÉPÚJSÁG 1985. július 20. Györkönyben születtek Három arc egy faluból Az 1256 főt számláló kisközségben, Györkönyben az ragadott meg, hogy nem akar más lenni mint ami. Nagyközségi címre nem pályázik, városira még kevésbé. A jelenért, hogy a jövő is ilyen maradjon!, mindent megtesznek. Három fiatalembert hozott a véletlen elém. Ha keresem, biztosain nem találom őket. Ami eltérő a három emberben, hogy egyik 1955- ben, a másik 1956-ban, a harmadik 1957-ben született. Ami közös bennük, hogy szeretik a falut, ahol születtek ... • Kuti Imre — a születések sorrendjében őt illeti meg az elsőség — ének szakos tanár. Lapunk olvasói találkozhattak már nevével. A györ- könyi Pincehegyen, a présháznál találkozunk vele. Szőlőkarót fűrészel éppen. A pince hűvösében a kötődésről beszél, bár tiltakozása kezdetben erős akadálynak látszik. — Nem szeretem az ilyen nyilvánosságot. Kötődöm a faluhoz, ez természetes. Hiszen gyökér nélkül élni, nekem nehezen menne. Én itt születtem. Lett volna lehetőségem máshová is menni. Maradtam. Egykettőre a falu tárgyi emlékeit őrző gyűjteményre terelődik a szó. Ez tette a nevét közismertté. — Ma már tudományosan végezném ezt a munkát — igazít kék kötényén a „tanár úr”. — Fel kellett volna írnom azt a sok apró történetet is, amit a gazdák elmondtak; miközben tisztogatták a falunak szánt edényt, vagy bútort... A gyűjtésit nem divatból végezte, hanem az örökségre vigyázók, a tegnapot holnapért őrzők meg nem fogalmazott belső kényszeréből. • Köhler Ádám — született 1956-ban — a györkönyi községi tanács vb-tltkára. Hivatalból kalauznak állni is könnyű dolga lenne,' de szívből büszkélkedik is falujával. Bemutatkozásának első mondata így hangzik: — Két évvel ezelőtt sikerült hazakerülnöm. A célba értek gondolatai tükröződnek szavaiban. Ma már szerencsés véletlennek Kuti Imre mint fogathajtó tartja, hogy a kereskedelmi pályáról a közigazgatásba „tévedt”. így mégis többet tehet a faluért. Nyomban azt az értékvizsgáló jelentést veszi kézbe, amit a Város- épitséi Tudományos és Tervező Intézet Műemlék Irodája készített Györkönyről. — A megye településeinek építészeti vizsgálata már 1980 óta folyamatos — magyarázza a titkár. — A célja az, hogy feltárja településenként az építészeti értékeket, amelyek alapján a rendezési tervek megőrizhetik az emlékeket. — Györkönyben mire figyeltek fel? — A „népi” épület alatt nem kizárólag a („szegényparaszti” társadalmi réteg építményeit jegyezték fel, hanem valamennyi olyan lakó- és középületet, üzletházat, egyházi, főúri épülettípust is, amely a településen belül a különböző rétegek életmódjára, környezetére jellemző, így ez a dolgozat a XVIII. század második felében épült barokk evangélikus templomot és környékét; mint műemlék jellegű épületet említi. A Fő utca 479. számú lakóházára az iskola és posta eklektizáló homlokzatainak megőrzésére hívja fel a figyelmet. No és Pincehegyre. Valóban a pincék hegye, ugyanis a szőlőt azt kilométerekkel távolabb termelik a györkönyiek. A pincék azonban sok-sok terv szülői is. A falu határában lapuló víztározó-halastóhoz, majd fel a pincesorra kellemes sétával lehet eljutni. Ez önmagában is vonzza az idegeneket. Az ilyen jellegű forgalomhoz kereskedői érzék is szükségeltetik. A györkönyiek ennek nincsenek Hiányában. Biztosra vehető, hogy néhány év múlva pincehegyi riportra is indulhatunk, amint az idegenforgalmi hivatal első vendégei megszállják a pincesort. Ez a bizonyosság abból a tényből táplálkozik, amilyen módon megmentették az iskolát. Tudják, hogy az iskola iléte a falu létét, jövőjét is jelenti. Nem volt elég helybeli gyerek, telepítettek hát a környékből nagycsaládosokat. Bölcsőde idény jelleggel és igény szerint működik. Óvodának és az iskolai nyolc osztálynak személyi, tárgyi feltételei adottak. Orvosi réndelő és szolgálati lakás van. A művelődési ház felújítása éppen folyamatban. Az áfész-bol- tokban a szükséges áruk kaphatók. Kenyérről kisiparos, munkalehetőségről a már említett intézményeken kívül a helyi Szabadság Té- esz gondoskodik. Gyors egymásutánban így lehet jegyezni, amit Köhler Ádám — míg a járókelő falubelieknek köszönget — séta közben elmond ... Lückl Ervin — 1957-ben született — építésztechnikus a Szabadság Téeszben, itt Györkönyben. A faluban Pet- rocellinek hívják, mert a népszerű tévéhőshöz hasonlóan ő is maga építi családi házát. Szüleinek kertje rendhagyónak számit a györkönyi udvarokhoz viszonyítva. A dísznövények, örökzöldek egy négyméteres műanyag úszómedence, mellette pihenőpaddal. Nem új keletű. Éppen az otthonról kapott élmény határozza meg a fiatalember véleményét, a faluban való maradását. — Már-már megvetem azt a sok munkálj, amit az itt élők végeznek. Aki nem nevel állatot, az gyógynövényekbe öli az idejét. Tudom, hogy másutt is hasonló a helyzet, de elvesznek önma- guktól valamit, amit nem pótolhat a pénz... Még középiskolás diák, amikor falujának történetéről két társával dolgozatot ír. Ez a kutatómunka mélyíti ismereteit, amelyekre terveinek falait húzhatja. A dombról — ahol épülő háza áll — széttekintve a falura látni. Az új házak, friss színű cserepei tanúskodnak a községre jellemző építési elképzelésekről. Nem új telepet jelölnek családi házait építők részére, hanem az utcákban meglévő üresen álló, vagy elhagyott öreg épületek helyére varázsolnak korszerű otthonokat. Nem számolt milliókat takarítanak így meg, hiszen a közművesítés már megoldott. Három arc egy faluból; egy faluért. Az egyéni terveik is a községét szolgálják, ahol születtek, ott élnek, Györkönyben. De esi Kiss János 80 éve történt Az 1905-ös Tolna megyei arató- és cselédsztrájkok Elkezdődött a betakarítás, jó gabonatermés várható. Korszerű kombájnok — Claas Dominátorok, E—516-osok ... vágják a tsz-ek és az állami nagyüzemek tábláin a telt kalászokat. Minden arató; minden gazdaság azzal a tudattal dolgozik, hogy ami az ő számára gazidag termés, jó bevétel — az egyben az ország, a nagy közösség számára közügy is, a biztos kenyeret jelenti. Bizonytalanságot csak az időjárás okozott. Júniusban a hosszan tartó esőzés erős lehűléssel párosult. Néhol a viharok megdöntötték a kalászosokat, a talaj is felázott. így volt ez 80 évvel ezelőtt, 1905-ben nyár elején is. Rendkívül jó termést ígértek a gabonavetések. Ezt cáfolandó azonban májusban és júniusban pusztító viharok söpörtek végig a megyében, Alig volt község, melynek határában ne okozott volna jelentékeny kárt a jégeső. A viharos szél megdöntötte és megtördelte a búzavetéseket, helyenként a kár elérte a 35%-ot is. 1905 nyarán nyugtalanság ülte meg a lelkeket is — tovább mélyült a januárban kezdődött belpolitikai válság, nőttön-nőtt a társadalmi feszültség. Arra a hírre, hogy június 18-án Ferenc József törvénytelenül kinevezte a Fehérváry-kormányt; a megyei lapok abszolutizmust kiáltottak, nemzeti ellenállást hirdettek a darabontkormány ellen. A beállt ex-lexrőd joggal hihették a tömegek, hogy iitt az ideje a kötöttségek lazításának. A belpolitikai válság és az ipari munkások tovagyűrűző sztrájkjai felrázták Délkelet- Dunántúl agrárproletárjait is, A minden tartalékot, sőt, a kölcsönök révén részben már az újat is felélt szegényparaszti tömegek először Baranyában, majd Somogybán tagadták meg az aratás előtti munkákat. Június 18-án aztán a Maj- samiklósvárhoz tartozó Alsó- Medgyespusztám a nagykó- nyi aratók is kimondták a sztrájkot, vagyis megtagadták az esedékes vasárnapi munkát, a szénagyűjtést. Elhatározásukhoz az adott indokot, hogy észrevették: a szerződésben kikötött 800 négyszögölnyi kukoricaföld helyett 60—100 négyszögöllel kevesebbet mértek ki számukra. A bérlő nem teljesítette kérésüket: a kukoricaföld újbóli kiméréséit és a szerződésben megszabott lied rész 8-ad részre emelését. A további fejleményekről, a sztárjk általánossá válásáról a dokumentumok százai és számos újságcikk tájékoztatnak. Az Eszterházy-birtokhoz tartozó három bériéi —Medgy es, Sáp és Mut — szerződésszegő munkásaival szemben a tamási járás főszolga- bírája az 1898-as II. tc4 azaz a „rabszolgatörvény” pasz- szusait alkalmazta — 40 napi elzárásra és pénzbüntetésre ítélte őket. A határozat ellen azonban valamennyi érdekelt fellebbezett. Hangoztatták, hogy sérelmük orvoslásáért az országgyűléshez fordulnak, „hol most a szegény embert is meghallgatják”. A végső ítéletet be sem várva szétszéledtek a járás pusztáin hirdetve, hogy „ex-lex” van, büntetése tehát senkinek sem lehet. A százával pusztáról pusztára járkáló sztrájkolok egy hét alatt nemcsak a járás összes aratóbandáját vonták befolyásuk alá; de hatásukra a cselédség is kimondta a sztrájkot. A munka mindenütt szünetelt. A takarmány részint lekaszálatlan maradt, részint begyűjtetlen feküdt kint a réteken. A megriadt bérlők táviratokkal árasztották el a főszolgabírói, az al- ispáni, de még a belügyminiszteri hivatalt is. Tartalék- munkásokat, csendőri és katonai erősítést kértek. Közben a sztrájk tüze átcsapott a dombóvári járásba, a simontomyai járásban is futótűzként terjedt „Tolna megye járásaiban valóságos ostromállapot uralkodik. A gazdaságok úgy festenek, mint a csatatér.” — jegyezte fel a Népszava tudósítója. A dombóvári járásban a legaktívabbak a szakcsi és a ko- csolai aratók, illetve a mász- lonyi, szilfási és a nosztányi cselédek voltak. Június 27-én a Kaposvárról érkezett két század segítségével működésbe lépett a hatósági terror. A szolgabírák fellebbezést nem ismerve hozták ítéleteiket a letartóztatottakkal szemben. Miután fogda nem volt; az elítélteket magtárakba, pajtákba zárták és éheztetéssel kényszerítették őket a munka újrafelvé- telére. Az ellentétek olyannyira kiéleződtek, hogy június 28- án a szembenállás emberéletet is követelt. A Somogy- ból átjött munkások a Csehipusztán aratókat a munka abbahagyására szólították fel. A helyszínre érkező csendőrök az egyik aratót oly súlyosan megsebesítették, hogy az másnap belehalt sérüléseibe. Június 29-ig Majsamiklós- várra, illetve Ojdombóvárra közel másfél ezer itartalék- munkás érkezett. 22 század katona és 3 század csendőr szállta meg a megye három nyugati járását. A karhatalom fedezete alatt főleg takarmánykaszálást végeztek a kisegítő munkások, akik csak másít vették észre, hogy sztrájktörőknek kívánják őket felhasználni. Miután a munkáltatók és a munkavállalók között gyors kiegyezésre nem lehetett számítani — a tényleges aratás kezdete pedig egyre közeledett — az alispán azzal a felhívással fordult az elöljáróságokhoz, hogy közvetítsenek. Kívánatosnak tartotta békéltető bizottságok szervezését. Ne csak a sztrájkolók letartóztatása legyen a bizottságok feladata, hanem „a munkások ellenében netán tanúsítandó méltatlanságok vagy zsarolásoknak haladéktalan feljelentése is.” — olvashatjuk á köriratban. S valóban — a földbirtokosoknak és a bérlőknek nem volit sok választásuk. Miközben a gabona beérett; csak magában a tamási járásban naponta 100 000 korona veszteség keletkezett. Július 2-án a Tamásiba összehívott gazdagyűlésen a bérlők megegyezés-tervezetet dolgoztak ki. A sztrájkoló aratók és cselédek egy része a felajánlott javítást — általában a 10. rész gabonát és a részben felemelt konvenciót — elfogadta, mások még napokig kitartottak eredeti követeléseik mellett. Július 3—4-ére a sztrájkolók zöme kaszát fogott. A mozgalom az elért eredmények hatására mindinkább kiindulási bázisára, Medgyes- pusztára és környékére szorult vissza. Július 8-án az alispán arról értesítette a belügyminisztert, hogy törvényhatósága területén a mozgalom megszűntnek tekinthető. Ha megvonjuk az 1905. évi Tolna megyei agrársztrájkok mérlegét — leszögezhetjük: ezek a mozgalmak — dunántúli méreteket is figyelembe véve — szegényparasztságunk harcainak egyik legkiemelkedőbb fejezetét jelentették. A délkelet-dunántúli kiterjedésű mozgalom súlypontja megyénkre esett. Az adataink szerinti 30 000 fő sztrájkoló fele Tolna megyei volt. Nem véletlen, hogy a gazdakörökben az 1907-es cselédtörvény előkészítése során a legtöbb hivatkozás éppen a tamási és a dombóvári járás bérmozgalmaira történt. Mint, láttuk a mozgalom mögött a legszegényebbek, az arató napszámosok, a parcellás parasztok és a cselédek álltak. A puszták népének tömeges részvétele először ,tette a „csak” arató- sztrájkokat arató- és cselédsztrájkká. Az agrárproletárok elsősorban a tőlük télen kicsikart szerződésekben megszabott bérek felemeléséi; a rájuk erőszakolt szol- gálmányok csökkentését, illetve eltörlését kívánták. A végszükségbe került aratók és cselédek nagy tömegei hirtelen és egyszerre tagadták meg a munkát. Velük szemben az úri világ tehetetlen volt. Hiába alkalmazták a „rabszolgatörvényt”, hiába hozattak (részben a kivándorlás következtében is előállt relatív munkaerőhiány miatt) vendégmunkásokat, meghátrálásra kényszerültek. Kutatásaink szerint a bérmozgalmak szervezését és vezetését egyik szocialista párt sem vállalta a spontán kitört mozgalmak „szűz területen” zajlottak. A Szociáldemokrata Párt lapja, a Népszava ugyan napról napra terjedelmes cikkekben számolt be a küzdelmekről, de következetesen visszautasította a lázítás vádját. Az eredményeket viszont elismerte, a győzteseket példaképnek tekintette. Igaz viszont, hogy a kispolgári jellegű Újjászervezett Szociáldemokrata Pártnak például a tamási járásban kiépített szervezetei voltak, de lapja, a Szabad Szó is csupán a munkaadókkal való békés tárgyalást ajánlotta híveinek. A keresztényszocialisták demagóg eszméi is hatottak — különösen a zsidó bérlők elleni álradikális kirohanások, de a szervezet a megindult mozgalmat kockázatosnak tartotta — a helyszínre érkező egyik vezetője is eredménytelenül igyekezett leszerelni a sztrájkolókat. Most, 80 év után; amikor vitathatatlanul korszerűbb eszközökkel és saját földjén végzi az aratást a megye parasztsága — áldozzunk egy gondolat erejéig nagyapáink nehéz munkája és bátor küzdelme emlékének. Dr. Szalai Károly
