Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-18 / 167. szám
* IrtÉPÜJSÁG 1985. július 18. Tanítsuk tornázni! Ha már egészen kiesi, 2—3 éves korban megtanul a gyermek tornázni, idősebb karban sem fogja abbahagyni. Gyorsan megtanulja, és szívesen csinálja, ha játék- szerűen gyakorolhatja. íme néhány gyakorlat: Veréb: Lábujjhegyen, guggoló helyzetben, apró ugrásokkal haladunk előre. Vonat: Háton fekve, be- hajlított és kinyújtott lábat egvidejűleg cserélgetjük. Kutya: Négykézláb, nyújtott térddel, lábujjhegyen járunk körbe a szobában. Szélmalom: Mindkét karral, egyszerre, gyorsain, nagy köröket rajzolunk. Amíg a kicsi a gyakorlatokat egyedül nem tudja végezni, addig természetesen anyuka és apuka felváltva, együtt próbálják vele. A hátizsákról Legfontosabb a csomagolás. Ne szatyrokba, táskákba, bőröndökbe csomagoljatok kiránduláskor, túrázáskor. A kezeteket lehúzza, elfoglalja az ilyen jellegű csomag. Ezért legjobb a vállra akasztható táska vagy hátizsák. A jó hátizsák erős anyagú, vízhatlan. Minél több zseb van rajta, annál jobban csomagolhatok a különböző tárgyak, felszerelési eszközök. Ügy csomagoljatok, hogy a súly egyenletesen helyezkedjen el a hátizsákban. Fontos a hevederek szélessége is, mert a szélesebb kevésbé töri a váltatokat. A legszerencsésebb, ha a különböző csoportosítható tárgyakat külön csomagoljátok (tisztasági felszerelés, fehérnemű, stb.). A legfontosabb tárgyúkat vigyétek csak magatokkal, s akkor nem lesz nehéz a hátizsák. 'TituN^Sierck. lAlifoáu CiPo Hans Alfredsen: Amikor Marcsi nagy volt — Szaladj ide, ülj a térdemre! Elmesélem, mi volt akkor, amikor én kicsi voltam — szokta mondani apu. Most egészen másként történt. Apu letette az újságot, egyszerre icipicire ösz- szezsugorodott. Odaszaladt Marcsihoz, felült a térdére: — Most elmesélem, mi volt akkor, amikor én nagy voltam —kezdte Marcsi a történetet. Amikor Marcsi nagy volt, egy radírüveg házban laktak. A fala puha volt. mint a radír, és átlátszó, mint az üveg. Persze, a papa, a mama, és Maja néni is ott lakott, de ők egészen kicsik voltak. A papa lába nem érte el a pedált a kocsiban, ezért Marcsi vitte el őt mindennap a munkahelyére, és hozta haza, amikor már elég pénzt keresett. Akkoriban nem volt sok pénzre szükség. Egy villanyvonat tíz forintba került. S a gyerekeknek ingyen osztogatták a mesekönyveket az utcán. Amikor Marcsi nagy volt, a bácsik és a nénik nagyon korán lefeküdtek aludni. A gyerekek pedig addig nézhették a rajzfilmeket, ameddig nekik tetszett. Voltak, akik egyáltalán nem feküdtek le, de egy cseppet sem fáradtak el. Akkoriban nem ismerték az esőt és a ködöt. A tél és a nyár pedig naponként váltakozott. Marcsinak volt egy lova és egy kutyája. Micsoda okos állatok! A termetük, mint egy pánié, de mindent megértettek, amit mondtak nekik. Egyszer Maja néni lement a boltba, és elveszett. Marcsi nagyon izgult, mert Maja néni soha nem maradt el sokáig, s most már száz órája, hogy nyoma veszett. Irtóztató régen! Marcsi fogta a kutyáját, Lordot, s lement az utcára, hogy megkeresse Maja nénit. Lord sokáig szimatolga- tott, végül rábukkant a nyomára. Marcsi nézegette a nyomokat, és rájött, hogy Maja nénit, egy félelmetes ragadozó elhurcolta az erdőbe. Mind beljebb haladtak a fák között, s egyszer csak meglátták a kegyetlen Ka- rabamotot rongyokból, újságpapírból és száraz karácsonyfákból összetákolt kunyhója előtt. Termete mint az elefánté, de halfeje van, s ráncos, undorító végtagjai, hatalmas karmokkal ékesítve. Maja nénit egy fazékba tette, hogy megfőzze és megegye. De a néni nem hagyta magát, sor- tüzet adott le a teli kefires dobozokkal. Mikor Marcsi megjelent, Maja néni a Karabamotra vetette magát, s a Lord kutya se maradt tétlen. Hogy megijedt a bestia! Végül elvitték őt az állatkertbe. Mikor Marcsi nagy volt, a hal, a bab és a tojás károsak voltak a szervezetre. A csokoládé és mindenfajta édesség pedig szükséges volt a gyerekek egészséges fejlődéséhez. Ha valaki ebédre babot főzött, és megtudta a rendőrség, bizony pénzbírsággal sújtották a mamákat. Sőt, börtönbe csukták őket. Igaz, csak néhány órára, de azért mégis! Bizony, így volt ez, amikor Marcsi nagy volt. De mindez olyan régen történt, hogy nem is csoda, ha a papa már semmire sem emlékszik. ATANYI LÁSZLÓ fordítása Nyári mellényke (Maradék Panka fonalból — nem kél! hozzá még tíz deka sem — könnyen, néhány óra alatt megköthetjük ezt a rajzon látható kis mellényt, aminek az az érdekessége, hogy egy derékpánt fut köribe, s az eleje-háta — nincs összedolgozva. A derókpántT tál kezdjük, a modell a Panka hármas szálából, 8-as tűvel készül, 50 szemmel. A patentkötést lustákötés váltja fel, 10-es tűvel, jobbról, balról 10—10 szemmel befejezett derékpánt folytatásaként. Húsz sor után hét—hét szem szélességű vállpántot képezünk — közte befejezzük a munkát, majd öt sor után, a vállpántok között, új sort képezünk (ebben az esetben egy sor alatt egy mintát kell érteni, azaz egy oda-vissza kötést). Most már egy lyukat kapunk, ezen kell majd átbújtatni a fejet, s tovább kötünk 25 sort. ötsoros passzéval — ismét 8- as tűvel — befejezzük a mellényt, a pántokat összehorgoljuk, alulra hat szálból sodort zsinórt fűzünk, amelyet éppen a derékon kötünk meg. Díszíthetjük fagyöngy- gyei, szoknyához, nadrághoz kellemes viselet, s ami a fő, minden gond nélkül viselhetjük denevérszabású pulóver és blúz fölé, a karkivágás nem okoz kényelmetlenséget. Szöveg és rajz: PALFFY JUDIT Törő István: Bárányfelhők Befutják az eget, hajukban bokréta, hatalmas gőzmozdony fújta fel magasba, vígan szaladgálnak nagy hátán a szélnek, ég-mezőn legelnek hogyha megéheznék, ahogy megy le a Nap ott az égnek alján, vörösre sírja már szemét a sok bárány. Szegfogó csipesz Az otthoni barkácsolásnak gyakori velejárója a szege- zés. A nagyabb szegek beütése még a gyakorlatlanoknak sem okoz gondot, íbiszen jól megfogható a hosszabb szár, csak a kalapácsot kell pontosan irányítani. A kisméretű szegéknél más a helyzet; megfogva az ujja- ink magasabban állnak, mint a szeg feje. Tehát ilyenkor (következik be a fájdalmas, sokszor sérülést is okozó ujjra ütés. Segíthet azonban egy csipesz (fa vagy műanyag egyaránt jó). Szárai közé csíptetjük a kis szeget, s nyugodtan üthetjük be a kalapáccsal, nem lesz semmi baj. Bélyeggyűjtőknek Újdonságok A mai állam elődeit mutatja be a török posta. 20 lírás címleten az avar birodalomról emlékeznek meg, amelynek székhelye hazánk területén helyezkedett el. Az ódák könyve, a klasz- szikus kínai költészet 2500 írott remekeiből négyet bélyegre vitt Formoza (Tajvan). Kínai művészt idéz Makaó is, amikor a helyi múzeum 25 éves jubileumát köszönti négyértékű sorozattal. Természeti szépségek minden országban találhatók, Kanadában gazdagon. Szép tájakkal többször dicseked- ték már, most 2 dolláros címleten Banff Nemzeti Parkot tárják elérik. A bélyeg olcsóbb, mint a pénz, mert a 20 dolláros bankjegyen látható képet „értékelték le” a 2 dolláros címletre. Franciaország folytatja az ottani növény- és állatvilág megismertetését. Négy bélyeget fák díszítenek, levelüket és termésüket is bemutatják. Rendszeretet vagy kényszer? Rend a lelke mindennek tartja a régi közmondás. Mindnyájan tapasztalhattuk már, hogy a rend megköny- nyíti életünket; gondoljunk csak az időbeosztásunkra, vagy az otthonunk, a holmijaink elrendezésére, munkahelyünk rendjére. A szülők már a korai életszaktól kezdődően rendre szoktatják gyermekeiket; az étkezési időpontok szabályszerű betartásával, az ébrenlét és az alvás szakaszainak, a különböző tevékenységi formák eltervezésé- vel és valóra váltásával, a gyermek és a család' napi életritmusának kialakításával. Az alapvető szokások rendjének kialakítása és megszilárdítása a nevelésben is főként azt a célt szolgálja, hogy a gyermek megtanulja, a magáénak érezze a társas együttélés szabályaihoz való alkalmazkodás meghatározott viselkedésformáit. Ugyanakkor kívánatos azt is elérni, hogy ebben az alkalmazkodásban, rendben ő is — örömét találja! A környezet adott követelményeihez, szabályaihoz azonban nemcsak alkalmazkodni kell megtanulnia a gyermeknek, hanem lassanként rá kell jönni arra is, hogy olykor e meglévő szabályokat, — elsősorban közös megegyezéssel —, módosíthatja. Sőt ő maga is állíthat fel szabályokat a játékban, majd a tanulásban. Mindenki fokról fokra tapasztalatokat szerezhet arról, hogy az ésszerűség nevében változtathatjuk, fejleszthetjük, — netán, kedvezőtlen körülmények között visszafejleszthetjük — a közösségi élet rendjét. Ez utóbbit például úgy, hogyha a régi keretnek mindenáron való fenntartására, konzerválására törekszünk akkor is, amikor az értelem szava mást diktálna. A fejlődés nevében járunk el viszont akkor, ha a szabályokat dinamikusan igazítjuk a változó világhoz, a társas együttélés tartalmi gazdagodásának megfelelően. A rend biztonságos alapot jelent egyéni és közösségi céljaink megvalósítására, s egyáltalán nem szükségszerű, hogy egyének és csoportok öncélúan, csupán vakbuzgó hívévé legyenek a rendnek. Ez következik be akkor is, ha valaki már nem pusztán rendszerető, hanem túlhajtott mértékben igyekszik magát alávetni a rend uralmának — mindenben és mindenütt. Nincs senki, aki ne találkozott volna olyan „rendes” emberekkel, akik munkájukban mindegyre találnak javítani, tökéletesíteni valót, így aztán sohasem készülnek el vele teljesen. Annyira rendesek, hogy e tulajdonságuk miatt minden szabad percük elvész, a rend fontosabbá válik a számukra, mint maga a teljesítmény, vagy személyiségük egyensúlyban tartása, a boldogulásuk. Kik is azok, akiknél túlzott mértékű „rendesség” alakulhat ki? Elsősorban azok, akiket gyermekkorukban szüleik, nevelőik túl gyors tempóban, merev szigorral, a tökéletesség mércéjét „lebegtetve” neveltek a tisztasági szokásokra. Olyanok, akiknek játszani is mindig „rendesen” kellett, akiket még a játszótérre is fehér zokniban vittek, s annak makulátlan tisztántartására figyelmeztették őket. Akik nem tanulhattak meg különbséget tenni észszerű és ésszerűtlen szabályok között, nem vált magától értetődővé a számukra, melyik szabályt mikor, miért kell betartaniok! Később is állandó belső késztetést éreztek a rend megőrzésére, a túlzott pontosságra, akkor is, ha valójában ennek célszerűségét nem látták be. Hiányzott a rend, a szabályok megőrzése miatt érzett öröm is az életükből. Ám a belső ösztönzés parancsszavával nem tudtak szembeszegülni. I A túlzásba vitt rendszeretet beszűkíti az egyén gondolat- és érzésvilágát, túlszabályozottá teszi életmódját. Ez fordul elő azoknál is, akik átláthatatlan, fenyegető szituációban érzik magukat, s a nehézségek okainak keresése, a konfliktusok megoldása helyett elkerülő viselkedésformákat hajtanak végre; így például „rendrakási ceremóniákat” alakítanak ki. Joggal gondolják, most már hogy éppen ez a tevékenységük köti le idejüket, s akadályozza a terhes kötelezettségek teljesítését, nem érnek rá a nehéz helyzetük megoldásához szükséges döntéshozatal gondolati munkáját elvégezni, így nyugodtan hivatkozhatnak arra, hogy túl sok dolguk van, s csak a dolgukkal törődve csökken belső bizonytalanságuk, nyugtalan feszültségük. A pótcselekvések kivitelezése időről időre csökkenti a szorongások miatt megnőtt feszültségszintet. Ám az elkerülő viselkedési formákkal, a pótcselekvésekkel mind kevésbé tudják teljesíteni a foglalkozásukkal járó feladataikat, az otthonukban való helytállást sem győzik energiával, vagyis ismételten növekszik szorongásuk, bűntudatérzésük. Ebből a helyzetből megint csak a már korábban begyakorolt viselkedésformákkal, a túlhajtott rendre törekvéssel vélnek kiutat találni. A veszedelmessé váló „ördögi kört” megszakítani egyre nehezebb. A rend megkönnyítheti életünket — írtuk elöljáróban. Ha öncélúvá válik a túlhajtott rendszeretet, túlnőhet az akaratlagos befolyásolás körén. MIRTSE MARTA Szabadság munkával?! Előre hallani vélem sok olvasó tiltakozását, felháborodását: igenis, szabadság munkával, mert máskor nincs idő kifesteni a lakást, máskor nincs idő visszaadni a sógornak a munkát, amivel ő segített, amikor mi építkeztünk; igenis, mert csak akkorra tudtam elvállalni a tervezői munkát, és kell az a pénz a kocsi befizetéséhez — és így tovább, ezernyi lehet a változat. Nem a tényekkel akarok vitatkozni, de ma már minden felnőtt embernek — attól függően, hogy hány évet töltött munkában — legalább három, de inkább négy hét szabadsága is van. Elfogadom, hogyha okvetlen szükséges, akkor ennek egy részét munkával kell tölteni, de az egészet nem szabad, tilos! Saját magunknak sokkal többet ártunk véle, mint amennyi haszna van anyagiakban. Legalább (egyfolytában) két hétre van szüksége az embernek ahhoz, hogy az évi szabadság azt a célt töltse be, ami a célja: kikapcsolódni, felüdülni, felfrissülni, áltáfflnd valami másra, és újra- tötltődni az egész esztendei munkához. Persze, úgy igazi a szabadság, ha van hová elutazni, ha valóban kikapcsolódást jelent. De ha erre nincs mód, van lehetőség a kikapcsolódásra otthonunkban is. Van mód a pihenés és a mozgó programok ésszerű váltogatására. Ha valaki azt mondja erre (remélem, nem sokan), hogy nem áll módjában még csak a szabadsága egy részét sem igazán pihenéssel tölteni, akkor vitatkozni nem tudok vele, saját helyzetét mindenki önmaga ismeri a legjobban. Csák figyelmeztetni, óvni szeretnék: akármilyen fiattal, akármilyen teherbírónak is tűnök saját szervezetünk, nem biztos, hogy bírja a strapát egyhuzamban. Lehet, hogy most úgy tűnik: minden rendben, de évek múlva bizonyos, hogy visszaüt. Számoljunk, tervezzünk — még mindig nem késő —. de az alapállás az legyen: lehetőleg egyszerre kivenni az egész szabadságot, lehetőleg mást csinálni, mint egész esztendőiben, de ha egy részét mindenképpen Valamiféle munkában töltjük, akkor is legyen igazán szabad része. Olyan időszak, ami feltölt a holnapokra. — sárdi —
